Népszava, 1984. május (112. évfolyam, 102–126. sz.)
1984-05-08 / 106. szám
NÉPSZAVA 1984. MÁJUS 8., KEDD Jobb minőség, jobb anyagi ösztönzéssel Jelentés Csepelről Országszerte megkezdtük a felkészülést felszabadulásunk 40. évfordulója megünneplésére. A Fémmű kollektívájának feladatait elemezve, lehetőségeit áttekintve, arra a következtetésre jutottunk, hogy a nemzetközi fizetőképesség megőrzése, a belső egyensúlyi helyzet megtartása mellett a jubileum tiszteletére olyan vállalások kialakítására és teljesítésére van szükség, amelyekben egyértelműen kifejeződik a jó minőségű munka társadalmi hasznosságára törekvés. Emellett a munkaversenyt be kell illesztenünk vállalatunk folyamatosan fejlődő gazdaságirányítási rendszerébe. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a szocialista munkaverseny a gazdaságirányítás mai és továbbfejlesztett formájában is a termelés egyik hajtóereje. Nem szükséges kifejtenem annak fontosságát, hogy mit jelent napjainkban például a szerződéses és kooperációs fegyelem állandó javítása a készre dolgozó vállalatok, illetve nemzetközi kapcsolataink szempontjából. A munkaverseny tehát nemcsak mozgalmi feladat. A szakszervezeteknek nagyobb követelményeket kell támasztaniuk a gazdasági vezetőkkel szemben a verseny szervezésében, feltételeinek megteremtésében, viszont nekünk magunknak is sokkal kritikusabban kell foglalkoznunk a bizalmi testületek tanácskozásain, a szakszervezeti bizottsági üléseken és más fórumokon a verseny feltételeivel. El kell érnünk, hogy anyagilag is egyre jobban ösztönözhessük a jobb gazdasági eredményeket. Vállalatunk, a Fémmű felajánlásai elsősorban az Állami Tervbizottság által meghatározott, a vállalat 1990-ig szóló gazdaságfejlesztő programjában megfogalmazott feladatok idei végrehajtására vonatkoznak, a jövedelmezőség, a beruházási hitel viszszafizetési készség javítását célzó anyag- és energiatakarékossággal, a gyártmányszerkezet korszerűsítésével kapcsolatosan. 1984. évi jubileumi munkaverseny-vállalásaink főbb célkitűzései a következők: a fajlagos anyagfelhasználás csökkentése mintegy 30 millió forint értékben, elsősorban a húzott és hengerelt féltermékgyártás területén. Az öntödei betétösszetétel javítása révén 10 millió forint anyagköltség megtakarítása a célkitűzés. Az üzemi és vállalati általános költségeket olyan mértékben akarjuk csökkenteni, hogy ezáltal 37 millió forinttal növekedjen a vállalati eredmény. További célkitűzés az energiafelhasználás ésszerű-, sítésére hozott intézkedések végrehajtásával 8 millió forint energiaköltség megtakarítása, ezen belül az energiaár-növekedés hatása mintegy 50 százalékának ellensúlyozása abszolút energiafelhasználás-csökkenéssel. Fontos a gyártmányszerkezet korszerűsítése területén a vékony és az elektrotechnikai acélszalagoknak a gyártmánycsoporton belüli jelentős részaránynövelése, valamint a pénzérmeanyagok gyártása területén új ötvözet nagy mennyiségű előállítása. A móri elektródagyár brigádjai az 1983. évi 1700 tonnáról 4500 tonnára növelik a szovjet exportra gyártott hegesztőelektródák mennyiségét. Ezzel internacionalista kötelezettségük teljesítése mellett hozzájárulnak hazánk rubelelszámolású egyensúlyának javításához is. A Fémmű kollektívájának vállalásai — tekintettel arra, hogy a vállalat által felhasznált alapanyag 50 százaléka tőkés importból származik, és az összes költség 75 százaléka anyagköltség — jelentősek. A felajánlások tehát méltóak hazánk felszabadulásának 40 éves jubileumához. Éppen ezért az évforduló tiszteletére kibontakozó, a hagyományokat tükröző és továbbfejlesztő szocialista versenyvállalások megvalósításának feltételeit minden munkahelyen igyekszünk segíteni megteremteni a szakszervezeti eszközökkel. Farkas János, a Csepel Művek Fémmű szk-titkára Fiatal agrárszakemberek tanácskozása Fiatal agrárszakemberek országos meliorációs tanácskozására kerül sor május 10—12. között a KISZ Békés megyei bizottságának politikai képzési központjában. A KISZ KB Mezőgazdasági Fiatalok Tanácsa, a Békés megyei KISZ-bizottság és a Magyar Agrártudományi Egyesület Békés megyei szervezete által közösen szervezett programban az előadások és konzultációk mellett üzemlátogatás és kultúrműsor is szerepel. Koszorúzás, kitüntetés a Vöröskereszt világnapja alkalmából Május 8., a Vöröskereszt világnapja alkalmából hétfőn ünnepséget tartottak a Magyar Vöröskereszt székházában. Dr. Gegesi Kiss Pál akadémikus, a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének elnöke ünnepi beszédében elmondta: május 8-án, a világ Vöröskereszt-szervezetei hagyományosan megemlékeznek Henry Dunant-ról, a vöröskeresztes mozgalom megalapítójáról, születésének évfordulóján, és újra hitet tesznek a Vöröskereszt eszméi mellett, kinyilvánítják: részt vesznek a világ égető problémáinak megoldásában. " Napjainkban, amikor a föld sok részén háborúskodás pusztítja az embereket, s más részein nukleáris bombákat, fegyvereket halmoznak fel, a Vöröskereszt-szervezetek legfontosabb feladata: elősegíteni az emberiség létét fenyegető nukleáris katasztrófa megakadályozását. Idei jelmondatuk: Emberiességgel a békéért — kifejezi humanitárius céljaikat és felhívja a világ minden jó szándékú emberét: ne maradjonközömbös a nukleáris háború veszélyével szemben, védelmezze a világ békéjét. A magyar vöröskeresztesek bíznak abban, hogy szükséges és érdemes cselekedni — hangsúlyozta az akadémikus. Majd 85 vöröskeresztes aktivistának átadta a Vöröskereszt Munkáért kitüntetés arany fokozatát, kiemelkedő munkásságuk elismerését. Az ünnepség résztvevői — köztük dr. Esmildo Gutiérrez Sánchez, a Kubai Vöröskereszt főtitkára vezette küldöttség, amely a Magyar Vöröskereszt meghívására tartózkodik országunkban , megkoszorúzták Henry Dunant-nak a székház falán levő emléktábláját. A Magyar Vöröskereszt budapesti vezetőségének képviselői hétfőn megkoszorúzták Henry Dunant Angyalföldön levő mellszobrát. Pro natura Az ökológia ösvényein Hogy hányan foglalkoztak ■ eddig a Bibliában található csodálatos jelenségek megmagyarázásával — képtelenség megállapítani. Azt viszont feltehetően sokkal könnyebb lenne megmondani: ki vette eddig észre a világ teremtéséről szóló le it hármak tusája A szentírásbeli probléma abban áll, hogy az Úr a táplálkozás problémáját csupán a teremtés hatodik napján oldotta meg, s csupán növényi eredetű táplálékot rendelt ember, állat számára: „Minden növényt, amely magot terem, és minden fát, amely magot termő gyümölcsöt érlel.” Hogy miért éppen az alma esett tilalom alá, rejtély, de a következmények ismertek. E sanyarú vegetáriánus szemlélet több kérdést is tisztázatlanul hagy. Azt többek között, hogy miből éltek a ragadozók? Hogy a fűevők hogyan jutottak táplálékhoz, miután földünkön az élet hajnalán egyáltalán nem volt fű? Ezen a gondolatmeneten menthetetlenül átevezünk az evolúciós elmélet és a paleontológia területére, maradjunk meg tehát annál a reális problémánál, amelyet a táplálkozás, egyáltalán a létezés és a fennmaradás felvet. Ennek a hatalmas kérdéskomplexumnak a nyomában rákényszerültünk, hogy tanulmányozzuk a Föld bioszféráját és élőlénytársulásait (szaknyelven populációit). Az ökológiai intelligencia emelése napjainkban igazán üdvös lenne. Mostanában végre megjelent valami, ami kétszáz oldalon remek segítséget nyújthat: V. V. Gyozskin: A veszélyeztetett Éden című munkája, amelynek szellemessége, világossága és gonda egyik feltűnő ellentmondását. Ez tudniillik ökológiai természetű probléma, s ezt a fiatal tudományágat egyelőre még definiálni is nehéz, ekörül is folyamatosan dúlnak a fergeteges viták. De erről talán később, őszintesége egyaránt szokatlan és lebilincselő. A szerző beismerő vallomással indít. Diákkorában, az ötvenes évek elején aktív résztvevője volt egy „ökológiaellenes zendülésnek”. Az akkori moszkvai Szőrmeipari Főiskolán, ahol kiváló tanári kar működött, A. Tomilin professzor adta elő az ökológiát. Ezeken az órákon álmosítóan szitáltak a hallgatókra a terminusok: nekton, plankton, litorale ... stb. Ám egyszer az egyik hallgatóból ordítva tört ki a hosszú ideje befagyasztott méreg: meddig gyötörnek még bennünket ezzel az ökológiával? — süvítette vésztjóslóan. Minek ez nekünk, biológia—vadász szakosoknak? Legyen inkább több óra alkalmazott biológiából, de ezzel nem akarunk többet foglalkozni! Hogy nem, hogy-hogy nem, e tudománytalan kirohanás résztvevői azóta több disszertációt írtak ökológiai témakörben. És most már ők törik a csapást. Lassan el kell(ene) érnünk arra a szintre, hogy a fent vitatott tudományág szakkifejezéseit magyarázó szövegek nélkül közöljék a nem tudományos lapok is. Fiatalnak mondják ezt a nagy erővel kibontakozó ágazatot, de egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy tápláló gyökérzete a biblikus időkig nyúlik. Egyelőre mintegy száz definíciója ismert, és mindegyik többé-kevésbé helytálló. A biológia egyéb területein működők olykor epésen megjegyzik valamely összevont konferencián: „Na, tudjátok már, mivel foglalkoztok?” Sőt, egyesek addig merészkedtek szkepticizmusukban, hogy az ökológiát „a biológiai orvvadászat tudományának”’ titulálták. Valóban van benne valami a szabadgondolkodás merészségéből; önkényesen behatol a botanikusok, a zoológusok, a fiziológusok, a geológusok, sőt, a szociológusok vadászterületeire, s új, megdöbbentő összefüggésekre mutat rá lépten-nyomon. Két tudományággal kimondottan éles pozícióharcba keveredett az ökológia. A földrajzzal és a közgazdaságtannal. A „hármak” folyamatosan zajló tusája Egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a tudomány nem a levegőbe beszél. Szövetségesek, mint jeleztem, akadtak korábban is. Hérakleitosz például, akinek fennmaradtak csodálatos sorai: „Minden elválaszthatatlan apály és dagály ... Ahogyan a gyermek játszik a homokkal, pergeti, összegyűjti és szétszórja, úgy játszik a nem vénülő örökkévalóság a világgal. Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, ugyanazokba a folyókba lépőkre más és más víz árad ... Folyik testünk, akár a folyó, és anyaga örökké megújul, akár a folyók vize.” S itt van Descartes híres gondolata, ami napjainkban drámai hangsúlyt és fontosságot nyert: „Megszámolni ami megszámolható, s megszámlálhatóvá tenni, ami megszámlálhatatlan.” Mindent fel kell térképezáldatlan ésterméketlen állapot. Sokkal több ráció van (lenne) e három ágazat szövetkezésében. A földrajz „a korelnök”, adhatná a hoszszú ideje felhalmozott tudásanyagot és bölcsességet. A közgazdaságtan racionalizmusa és lendülete sem lebecsülendő. Az ökológia viszont fiatalságával és egyetemességével nyit új távlatokat. Kivált akkor teheti ezt meg, ha szövetségesei együttműködnek vele. Mi, most, az egyik tömör és világos meghatározását idézzük: „ökológián az élő szervezetek és környezetük viszonyait vizsgáló tudományt értjük, amelybe beleértünk minden létfeltételt a szó távolabbi értelméhert.” Abból indul ki, hogy léteznek olyan alapelvek, amelyek az élővilág és a környezet kapcsolatait irányítják. nünk és mérnünk, hogy a világban lezajló számunkra létfontosságú folyamatokat teljes biztonsággal meg tudjuk ismerni. De „hozzájárult” még Humboldt, Darwin, Haeckel, Linné, és egy felsorolhatatlanul hosszú, igen előkelően rangsorolt tudományos társulat. Az út, amelyet az ökológia mutat meg, egyértelmű. Az ember nem függetlenítheti magát a természet törvényeitől. A természet évezredek óta gyógyítgatja, korrigálja mindazt, amit az embernek nevezett veszedelmesen találékony lény véghezvitt. E jótékony és gazdag szféra rugalmassága, alkalmazkodóképessége szinte végtelennek tűnt. Napjainkban lett nyilvánvaló, hogy véges. Az ember megszegte azt a szerződést, amit az ősember kötött a természettel, miután elég erősnek érezte magát, hogy a saját törvényei szerint éljen. Ezt a hibás álláspontot sürgősen fel kell számolni. Az új szerződés szövegét éppen az ökológia formálja napjainkban. Érdekes módon a tudósok további szövetségesekre bukkantak a világirodalom nagyjai között is. Swift négy sora például szinte vakítóan villant fel valamit. Igaz, az ember nem tud szabadulni gyanújától, hogy a fekete igen, új szerződés szükségeltetik, de a gyakorlati lépések egyelőre félelmes nehézségekbe ütköznek. Hadd ne feszegessük most, menynyit költ az emberiség fegyverkezésre, és milyen célból? A tápláló természet védelmének egyik legfőbb akadálya, a sürgető tennivalók, s az általánosan alacsony ökológiai intelligencia ellentmondásaiból ered. A napokban a szovjet filmesek „tettek rá” valami szokatlanul szuggesztív alkotást A. A. Gyozskin könyvére. A tv délelőtti programjában ment, lehetetlenül megválasztott időpontban Az uralkodó nyomában címmel. A történet az usszuri tajgában játszódik, akár Kurosawa csodálatos Derszu Uzalája, csak fél századdal később. Vagyis most. Voltak benne naiv dolgok, nem vitatom; az szinte magától értetődött, hogy a vadonban garázdálkodó, elvetemült orvvadász a háborúban együttműködött a németekkel, s hogy a fanatikus fiatal tudós új szolgálati helyén régi frontbajtársaival találkozik össze, s végül az ő segítségükkel szerez érvényt a törvénynek . .. Nem erre kellett igazán odafigyelni. Hanem arra a különös, néma párviadalra, amely az őserdő mélyén bontakozik ki. A tudós napokon át jár egy nősténytigris után, hogy életközelben figyelje meg az állat szokásait. Egy este atábortűznél, amikor a nap humorú mester — kinek gúnykacaja a századokon át is fülünkbe csikordul — bizonyos társadalmi viszonyokat vett célba, amikor ezt papírra vetette: „Mikroszkópján meglátta: a bolhán / egy kis bolha ült vérét csapolván / S a bolha-bolhán is bolha lapult / mely szintén bolhás / ad infinitum". eseményeit rögzíti a naplójába, s egy furcsán eluralkodó érzését fogalmazgatja („egy ideje az az érzésem, hogy nem én figyelem őt, hanem ő engem”), amikoris a tűz fénykörébe nesztelenül, személyiségének teljes méltóságával belép a tigris. Nem bántja, nem viselkedik fenyegetően. Csak arr mikor az ember keze megmoccan, hallat egy kis figyelmeztető morgást. Miután alaposan szemügyre vette az őt követő lényt, aki a tűznél kuporogva ártalmatlannak látszott — a tigris éppoly nesztelenül, ahogy érkezett, beleolvadt a tajgába. A pillanat az emberi természet kontaktus lényegét sűrítette össze, olyan intimitással és szuggesztivitással, amelyre csak a legnagyobb drámaírók képesek. Persze, ez a dráma folyamatosan, hosszú-hosszú idő óta formálódik, bontakozik. A tajgabeli kalandra kegyetlen folytatás következett. A nőstény tigrist a hivatásos vadászok agyonlőtték. A mindenható múzeum tudniillik leadta a rendelést két tigrisbőrre. A vadászok nem vették figyelembe, hogy az állat fiatal, hogy nőstény, s hogy ilyenformán értéke szinte megfizethetetlen . .. Rójuk tehát az ökológia ösvényeit. Ezen az úton megállni... ez az, amit nem engedhetünk meg magunknak! Baráti Szabolcs Hajsza szövetségesek után !négyszemközt az uralkodóval 7 l//sí pékek a kastélyban Békéscsabától alig tíz kilométerre délre található a szabadkígyósi tájvédelmi körzet, melynek része a 44 holdas, festői szépségű kastélypark, közepén a százéves, romantikus műemlék kastéllyal. A gigantikus, méltóságteljes tölgy-, platán- és vadgesztenye-matuzsálemek — dél felől a gondosan művelt, gazdagon díszített „franciákert” — által körbefogott kéttornyú főépület tágas halljának falán emléktábla hirdeti, hogy a neoreneszánsz stílusú kastélyt 1875—79 között építtette gróf Wenckheim Frigyes és neje, Krisztina grófnő. Az épületet a múlt század második felének legnagyobb magyar építőművésze, Ybl Miklós tervezte és ő irányította az építési munkálatokat. A felszabadulást követően, 1945 őszén itt kapott helyet az addig Békéscsabán működő mezőgazdasági középiskola. Az elmúlt négy évtized során többször változott az iskola neve: 1970-től Szabadkígyósi Szakmunkásképző Intézet, melyben sütő, kertész és élelmiszer-tartósító szakmákat tanítanak — ebben az évben több mint kétszáz fiúnak és lánynak. A műemlék kastélyt negyedszázaddal ezelőtt újította fel az akkori Földművelésügyi Minisztérium. Az eredeti burkolatot és ornamentikát, ahol lehetett, megőrizték, illetve helyreállították, de a régi berendezési tárgyak nagy része, sajnos, eltűnt, vagy elpusztult. A földszinti szalonok, dohányzók helyén ma irodák, tanári szobák vannak, az egykori ebédlő tornaterem. Egyedül a könyvtár maradt meg eredeti formájában és funkciójában. Az emeleti lakosztályokat, a toronyban levő vendégszobákat a kollégista lányok vették birtokukba, a melléképületben — az egykori vasaló- és cselédszobák helyén — alakították ki a tantermeket és a laboratóriumokat. A volt kocsiszínt és istállót is átalakították — jelenleg itt van a konyha, illetve az ebédlő, az egykori lovaspálya helyén pedig sportpályát létesítettek. Ez a gyönyörű környezet volt a helyszíne a sütőszakma kiváló tanulója, 26. országos versenyének, melynek döntőjében 12 iskola 17 idén végző szakmunkástanulója adott számot elméleti és gyakorlati tudásáról, s bizonyította, hogy szereti és ismeri ezt az ősi mesterséget, a kenyérkészítést. A háromnapos vetélkedő során nemcsak óriáskiflit, szegedi vágott kenyeret, fonott kalácsot sütöttek a fiúk és lányok, hanem gépet is szereltek, és írásban szaktechnológiai és gépészeti feladatokat is megoldottak. A versenyzők magas szintű felkészültségét bizonyította, hogy 11 -en szerezték meg az elérhető maximális pontszám legalább kétharmadát, s ez a teljesítmény közel volt a mesterszinthez. A szabályok szerint azonban csak az első hat helyezett kapta meg a szakmunkás-bizonyítványt — a többieknek még vizsgázniuk kell érte. Ennek ellenére nemcsak ennek a hat fiatalnak, hanem valamennyiüknek nagyszerű élmény volt a Szabadkígyóson töltött három nap. S ha a verseny izgalmait talán már el is felejtették, a romantikus kastély, a virágba borult, vadregényes park, az ősi faóriások között meghúzódó tó és sétautak bizonyosan sokáig emlékezetesek maradnak számukra. (faggyal)