Népszava, 1984. május (112. évfolyam, 102–126. sz.)

1984-05-08 / 106. szám

NÉPSZAVA 1984. MÁJUS 8., KEDD Jobb minőség, jobb anyagi ösztönzéssel Jelentés Csepelről Országszerte megkezdtük a felkészülést felszabadulásunk 40. évfordulója megünneplé­sére. A Fémmű kollektívájának feladatait elemezve, lehetősé­geit áttekintve, arra a követ­keztetésre jutottunk, hogy a nemzetközi fizetőképesség megőrzése, a belső egyensúlyi helyzet megtartása mellett a jubileum tiszteletére olyan vállalások kialakítására és teljesítésére van szükség, amelyekben egyértelműen ki­fejeződik a jó minőségű munka társadalmi hasznossá­gára törekvés. Emellett a munkaversenyt be kell il­lesztenünk vállalatunk folya­matosan fejlődő gazdaságirá­nyítási rendszerébe. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a szocialista munkaver­seny a gazdaságirányítás mai és továbbfejlesztett formájá­ban is a termelés egyik haj­tóereje. Nem szükséges kifej­tenem annak fontosságát, hogy mit jelent napjainkban például a szerződéses és ko­operációs fegyelem állandó javítása a készre dolgozó vál­lalatok, illetve nemzetközi kapcsolataink szempontjából. A munkaverseny tehát nemcsak mozgalmi feladat. A szakszervezeteknek nagyobb követelményeket kell tá­masztaniuk a gazdasági veze­tőkkel szemben a verseny szervezésében, feltételeinek megteremtésében, viszont ne­künk magunknak is sokkal kritikusabban kell foglalkoz­nunk a bizalmi testületek ta­nácskozásain, a szakszerve­zeti bizottsági üléseken és más fórumokon a verseny feltételeivel. El kell érnünk, hogy anyagilag is egyre job­ban ösztönözhessük a jobb gazdasági eredményeket. Vállalatunk, a Fémmű fel­ajánlásai elsősorban az Álla­mi Tervbizottság által meg­határozott, a vállalat 1990-ig szóló gazdaságfejlesztő prog­ramjában megfogalmazott feladatok idei végrehajtására vonatkoznak, a jövedelmező­ség, a beruházási hitel visz­­szafizetési készség javítását célzó anyag- és energiataka­rékossággal, a gyártmány­szerkezet korszerűsítésével kapcsolatosan. 1984. évi jubileumi munka­­verseny-vállalásaink főbb célkitűzései a következők: a fajlagos anyagfelhasználás csökkentése mintegy 30 mil­lió forint értékben, elsősor­ban a húzott és hengerelt fél­termékgyártás területén. Az öntödei betétösszetétel javí­tása révén 10 millió forint anyagköltség megtakarítása a célkitűzés. Az üzemi és vál­lalati általános költségeket olyan mértékben akarjuk csökkenteni, hogy ezáltal 37 millió forinttal növekedjen a vállalati eredmény. További célkitűzés az energiafelhasználás ésszerű-, sítésére hozott intézkedések végrehajtásával 8 millió fo­rint energiaköltség megtaka­rítása, ezen belül az energia­ár-növekedés hatása mintegy 50 százalékának ellensúlyozá­sa abszolút energiafelhaszná­lás-csökkenéssel. Fontos a gyártmányszerkezet korsze­rűsítése területén a vékony és az elektrotechnikai acél­szalagoknak a gyártmánycso­porton belüli jelentős rész­aránynövelése, valamint a pénzérmeanyagok gyártása területén új ötvözet nagy mennyiségű előállítása. A móri elektródagyár bri­gádjai az 1983. évi 1700 ton­náról 4500 tonnára növelik a szovjet exportra gyártott he­gesztőelektródák mennyisé­gét. Ezzel internacionalista kötelezettségük teljesítése mellett hozzájárulnak ha­zánk rubelelszámolású egyen­súlyának javításához is. A Fémmű kollektívájának vállalásai — tekintettel ar­ra, hogy a vállalat által fel­használt alapanyag 50 száza­léka tőkés importból szárma­zik, és az összes költség 75 százaléka anyagköltség — je­lentősek. A felajánlások te­hát méltóak hazánk felszaba­dulásának 40 éves jubileumá­hoz. Éppen ezért az évfordu­ló tiszteletére kibontakozó, a hagyományokat tükröző és továbbfejlesztő szocialista versenyvállalások megvalósí­tásának feltételeit minden munkahelyen igyekszünk se­gíteni megteremteni a szak­­szervezeti eszközökkel. Farkas János, a Csepel Művek Fémmű szk-titkára Fiatal agrárszakemberek tanácskozása Fiatal agrárszakemberek országos meliorációs ta­nácskozására kerül sor má­jus 10—12. között a KISZ Bé­kés megyei bizottságának politikai képzési központjá­ban. A KISZ KB Mezőgazda­­sági Fiatalok Tanácsa, a Bé­kés megyei KISZ-bizottság és a Magyar Agrártudományi Egyesület Békés megyei szer­vezete által közösen szerve­zett programban az előadá­sok és konzultációk mellett üzemlátogatás és kultúrmű­sor is szerepel. Koszorúzás, kitüntetés a Vöröskereszt világnapja alkalmából Május 8., a Vöröskereszt vi­lágnapja alkalmából hétfőn ünnepséget tartottak a Magyar Vöröskereszt székházában. Dr. Gegesi Kiss Pál akadémi­kus, a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének elnö­ke ünnepi beszédében el­mondta: május 8-án, a világ Vöröskereszt-szervezetei ha­gyományosan megemlékez­nek Henry Dunant-ról, a vö­röskeresztes mozgalom meg­alapítójáról, születésének év­fordulóján, és újra hitet tesz­nek a Vöröskereszt eszméi mellett, kinyilvánítják: részt vesznek a világ égető prob­lémáinak megoldásában. " Napjainkban, amikor a föld sok részén háborúskodás pusztítja az embereket, s más részein nukleáris bombákat, fegyvereket halmoznak fel, a Vöröskereszt-szervezetek leg­fontosabb feladata: elősegíte­ni az emberiség létét fenye­gető nukleáris katasztrófa megakadályozását. Idei jel­mondatuk: Emberiességgel a békéért — kifejezi humani­tárius céljaikat és felhívja a világ minden jó szándékú emberét: ne maradjon­­kö­zömbös a nukleáris háború veszélyével szemben, védel­mezze a világ békéjét. A ma­gyar vöröskeresztesek bíz­nak abban, hogy szükséges és érdemes cselekedni — hangsúlyozta az akadémikus. Majd 85 vöröskeresztes akti­vistának átadta a Vöröske­reszt Munkáért kitüntetés arany fokozatát, kiemelkedő munkásságuk elismerését. Az ünnepség résztvevői — köztük dr. Esmildo Gutiérrez Sánchez, a Kubai Vöröske­reszt főtitkára vezette kül­döttség, amely a Magyar Vö­röskereszt meghívására tar­tózkodik országunkban , megkoszorúzták Henry Du­­nant-nak a székház falán levő emléktábláját. A Magyar Vöröskereszt budapesti vezetőségének kép­viselői hétfőn megkoszorúz­ták Henry Dunant Angyal­földön levő mellszobrát. Pro natura Az ökológia ösvényein Hogy hányan foglalkoztak ■ eddig a Bibliában található csodálatos jelenségek meg­magyarázásával — képte­lenség megállapítani. Azt viszont feltehetően sokkal könnyebb lenne megmonda­ni: ki vette eddig észre a világ teremtéséről szóló le­­ it hármak tusája A szentírásbeli probléma abban áll, hogy az Úr a táp­lálkozás problémáját csu­pán a teremtés hatodik nap­ján oldotta meg, s csupán növényi eredetű táplálékot rendelt ember, állat számá­ra: „Minden növényt, amely magot terem, és minden fát, amely magot termő gyümöl­csöt érlel.” Hogy miért ép­pen az alma esett tilalom alá, rejtély, de a következ­mények ismertek. E sanya­rú vegetáriánus szemlélet több kérdést is tisztázatla­nul hagy. Azt többek között, hogy miből éltek a ragado­zók? Hogy a fűevők hogyan jutottak táplálékhoz, miután földünkön az élet hajnalán egyáltalán nem volt fű? Ezen a gondolatmeneten menthetetlenül átevezünk az evolúciós elmélet és a paleontológia területére, ma­radjunk meg tehát annál a reális problémánál, amelyet a táplálkozás, egyáltalán a létezés és a fennmaradás felvet. Ennek a hatalmas kérdéskomplexumnak a nyomában rákényszerül­tünk, hogy tanulmányozzuk a Föld bioszféráját és élő­lénytársulásait (szaknyelven populációit). Az ökológiai intelligencia emelése napjainkban igazán üdvös lenne. Mostanában végre megje­lent valami, ami kétszáz ol­dalon remek segítséget nyújthat: V. V. Gyozskin: A veszélyeztetett Éden cí­mű munkája, amelynek szel­lemessége, világossága és gonda egyik feltűnő ellent­mondását. Ez tudniillik öko­lógiai természetű probléma, s ezt a fiatal tudományágat egyelő­re még definiálni is nehéz, ekörül is folyamato­san dúlnak a fergeteges vi­ták. De erről talán később, őszintesége egyaránt szokat­lan és lebilincselő. A szerző beismerő vallo­mással indít. Diákkorában, az ötvenes évek elején ak­tív résztvevője volt egy „ökológiaellenes zendülés­nek”. Az akkori moszkvai Szőrmeipari Főiskolán, ahol kiváló tanári kar működött, A. Tomilin professzor adta elő az ökológiát. Ezeken az órákon álmosítóan szitáltak a hallgatókra a terminusok: nekton, plankton, litorale ... stb. Ám egyszer az egyik hallgatóból ordítva tört ki a hosszú ideje befagyasztott méreg: meddig gyötörnek még bennünket ezzel az ökológiával? — süvítette vésztjóslóan. Minek ez ne­künk, biológia—vadász sza­kosoknak? Legyen inkább több óra alkalmazott bioló­giából, de ezzel nem aka­runk többet foglalkozni! Hogy nem, hogy-hogy nem, e tudománytalan kiro­hanás résztvevői azóta több disszertációt írtak ökológiai témakörben. És most már ők törik a csapást. Lassan el kell(ene) érnünk arra a szintre, hogy a fent vitatott tudományág szakkifejezése­it magyarázó szövegek nél­kül közöljék a nem tudo­mányos lapok is. Fiatalnak mondják ezt a nagy erővel kibontakozó ágazatot, de egyre nyilván­valóbbá válik, hogy tápláló gyökérzete a biblikus idő­kig nyúlik. Egyelőre mint­egy száz definíciója ismert, és mindegyik többé-kevésbé helytálló. A biológia egyéb területein működők olykor epésen megjegyzik vala­mely összevont konferen­cián: „Na, tudjátok már, mivel foglalkoztok?” Sőt, egyesek addig merészkedtek szkepticizmusukban, hogy az ökológiát „a biológiai orvvadászat tudományának”’ titulálták. Valóban van benne vala­mi a szabadgondolkodás me­részségéből; önkényesen be­hatol a botanikusok, a zo­ológusok, a fiziológusok, a geológusok, sőt, a szocioló­gusok vadászterületeire, s új, megdöbbentő összefüggé­sekre mutat rá lépten-nyo­­mon. Két tudományággal kimondottan éles pozíció­harcba keveredett az öko­lógia. A földrajzzal és a köz­­gazdaságtannal. A „hármak” folyamatosan zajló tusája Egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a tudomány nem a leve­gőbe beszél. Szövetségesek, mint jeleztem, akadtak ko­rábban is. Hérakleitosz pél­dául, akinek fennmaradtak csodálatos sorai: „Minden elválaszthatatlan apály és dagály ... Ahogyan a gyer­mek játszik a homokkal, pergeti, összegyűjti és szét­szórja, úgy játszik a nem vénülő örökkévalóság a vi­lággal. Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, ugyanazokba a folyókba lé­pőkre más és más víz árad ... Folyik testünk, akár a folyó, és anyaga örökké megújul, akár a folyók vi­ze.” S itt van Descartes hí­res gondolata, ami napja­inkban drámai hangsúlyt és fontosságot nyert: „Megszá­molni ami megszámolható, s megszámlálhatóvá tenni, ami megszámlálhatatlan.” Mindent fel kell térképez­áldatlan és­­terméketlen ál­lapot. Sokkal több ráció van (lenne) e három ágazat szö­vetkezésében. A földrajz „a korelnök”, adhatná a hosz­­szú ideje felhalmozott tu­dásanyagot és bölcsességet. A közgazdaságtan raciona­lizmusa és lendülete sem le­becsülendő. Az ökológia vi­szont fiatalságával és egye­temességével nyit új távla­tokat. Kivált akkor teheti ezt meg, ha szövetségesei együttműködnek vele. Mi, most, az egyik tömör és vi­lágos meghatározását idéz­zük: „ökológián az élő szer­vezetek és környezetük vi­szonyait vizsgáló tudományt értjük, amelybe beleértünk minden létfeltételt a szó tá­volabbi értelméhert.” Abból indul ki, hogy léteznek olyan alapelvek, amelyek az élő­világ és a környezet kapcso­latait irányítják. nünk és mérnünk, hogy a világban lezajló számunkra létfontosságú folyamatokat teljes biztonsággal meg tud­juk ismerni. De „hozzájá­rult” még Humboldt, Dar­win, Haeckel, Linné, és egy felsorolhatatlanul hosszú, igen előkelően rangsorolt tudományos társulat. Az út, amelyet az ökológia mutat meg, egyértelmű. Az ember nem függetlenítheti magát a természet törvényeitől. A természet évezredek óta gyógyítgatja, korrigálja mindazt, amit az embernek nevezett veszedelmesen ta­lálékony lény véghezvitt. E jótékony és gazdag szféra rugalmassága, alkalmazko­dóképessége szinte végtelen­nek tűnt. Napjainkban lett nyilvánvaló, hogy véges. Az ember megszegte azt a szer­ződést, amit az ősember kö­tött a természettel, miután elég erősnek érezte magát, hogy a saját törvényei sze­rint éljen. Ezt a hibás ál­láspontot sürgősen fel kell számolni. Az új szerződés szövegét éppen az ökológia formálja napjainkban. Érdekes módon a tudósok további szövetségesekre bukkantak a világirodalom nagyjai között is. Swift négy sora például szinte vakító­an villant fel valamit. Igaz, az ember nem tud szabadul­ni gyanújától, hogy a fekete igen, új szerződés szüksé­geltetik, de a gyakorlati lé­pések egyelőre félelmes ne­hézségekbe ütköznek. Hadd ne feszegessük most, meny­nyit költ az emberiség fegy­verkezésre, és milyen célból? A tápláló természet védel­mének egyik legfőbb akadá­lya, a sürgető tennivalók, s az általánosan alacsony öko­lógiai intelligencia ellent­mondásaiból ered. A napok­ban a szovjet filmesek „tet­tek rá” valami szokatlanul szuggesztív alkotást A. A. Gyozskin könyvére. A tv délelőtti programjában ment, lehetetlenül megválasztott időpontban Az uralkodó nyomában címmel. A törté­net az usszuri tajgában ját­szódik, akár Kurosawa cso­dálatos Derszu Uzalája, csak fél századdal később. Vagy­is most. Voltak benne naiv dolgok, nem vitatom; az szinte magától értetődött, hogy a vadonban garázdál­kodó, elvetemült orvvadász a háborúban együttműködött a németekkel, s hogy a fa­natikus fiatal tudós új szol­gálati helyén régi frontbaj­­társaival találkozik össze, s végül az ő segítségükkel sze­rez érvényt a törvénynek . .. Nem erre kellett igazán odaf­igyelni. Hanem arra a különös, néma párviadalra, amely az őserdő mélyén bontakozik ki. A tudós napokon át jár egy nősténytigris után, hogy életközelben figyelje meg az állat szokásait. Egy este a­­tábortűznél, amikor a nap humorú mester — kinek gúnykacaja a századokon át is fülünkbe csikordul — bi­zonyos társadalmi viszonyo­kat vett célba, amikor ezt papírra vetette: „Mikrosz­kópján meglátta: a bolhán / egy kis bolha ült vérét csapolván / S a bolha-bol­hán is bolha lapult / mely szintén bolhás / ad in­fini­­tum". eseményeit rögzíti a napló­jába, s egy furcsán elural­kodó érzését fogalmazgatja („egy ideje az az érzésem, hogy nem én figyelem őt, hanem ő engem”), amikor­­is a tűz fénykörébe neszte­lenül, személyiségének tel­jes méltóságával belép a tigris. Nem bántja, nem vi­selkedik fenyegetően. Csak arr mikor az ember keze meg­moccan, hallat egy kis fi­gyelmeztető morgást. Miután alaposa­n szem­ügyre vette az őt követő lényt, aki a tűznél kupo­rogva ártalmatlannak lát­szott — a tigris éppoly nesztelenül, ahogy érkezett, beleolvadt a tajgába. A pillanat az emberi ter­mészet kontaktus lényegét sűrítette össze, olyan inti­mitással és szuggesztivitás­­sal, amelyre csak a legna­gyobb drámaírók képesek. Persze, ez a dráma folya­matosan, hosszú-hosszú idő óta formálódik, bontakozik. A tajgabeli kalandra ke­gyetlen folytatás követke­zett. A nőstény tigrist a hi­vatásos vadászok agyonlőt­ték. A mindenható múzeum tudniillik leadta a rendelést két tigrisbőrre. A vadászok nem vették figyelembe, hogy az állat fiatal, hogy nőstény, s hogy ilyenformán értéke szinte megfizethetetlen . .. Rójuk tehát az ökológia ösvényeit. Ezen az úton megállni... ez az, amit nem engedhetünk meg magunk­nak! Baráti Szabolcs Hajsza szövetségesek után !négyszemközt az uralkodóval 7 l//sí pékek a kastélyban Békéscsabától alig tíz kilo­méterre délre található a sza­­badkígyósi tájvédelmi körzet, melynek része a 44 holdas, festői szépségű kastélypark, közepén a százéves, romanti­kus műemlék kastéllyal. A gigantikus, méltóságteljes tölgy-, platán- és vadgeszte­nye-matuzsálemek — dél fe­lől a gondosan művelt, gaz­dagon díszített „franciákert” — által körbefogott kéttor­nyú főépület tágas hall­jának falán emléktábla hir­deti, hogy a neoreneszánsz stílusú kastélyt 1875—79 között építtette gróf Wenck­­heim Frigyes és neje, Krisz­tina grófnő. Az épületet a múlt század második felé­nek legnagyobb magyar építőművésze, Ybl Miklós tervezte és ő irányítot­ta az építési munkálato­kat. A felszabadulást köve­tően, 1945 őszén itt kapott helyet az addig Békéscsabán működő mezőgazdasági kö­zépiskola. Az elmúlt négy évtized során többször válto­zott az iskola neve: 1970-től Szabadkígyósi Szakmunkás­­képző Intézet, melyben sütő, kertész és élelmiszer-tartósí­­tó szakmákat tanítanak — ebben az évben több mint kétszáz fiúnak és lánynak. A műemlék kastélyt ne­gyedszázaddal ezelőtt újítot­ta fel az akkori Földműve­lésügyi Minisztérium. Az ere­deti burkolatot és ornamen­tikát, ahol lehetett, megőriz­ték, illetve helyreállították, de a régi berendezési tárgyak nagy része, sajnos, eltűnt, vagy elpusztult. A földszinti szalonok, dohányzók helyén ma irodák, tanári szobák vannak, az egykori ebédlő tornaterem. Egyedül a könyvtár maradt meg eredeti formájában és funkciójában. Az emeleti lakosztályokat, a toronyban levő vendégszobá­kat a kollégista lányok vet­ték birtokukba, a mellék­­épületben — az egykori va­saló- és cselédszobák helyén — alakították ki a tanterme­ket és a laboratóriumokat. A volt kocsiszínt és istállót is átalakították — jelenleg itt van a konyha, illetve az ebédlő, az egykori lovaspálya helyén pedig sportpályát lé­tesítettek. Ez a gyönyörű környezet volt a helyszíne a sütőszak­ma kiváló tanulója,­ 26. orszá­gos versenyének, melynek döntőjében 12 iskola 17 idén végző szakmunkástanulója adott számot elméleti és gya­korlati tudásáról, s bizonyí­totta, hogy szereti és ismeri ezt az ősi mesterséget, a ke­nyérkészítést. A háromnapos vetélkedő során nemcsak óriáskiflit, szegedi vágott ke­nyeret, fonott kalácsot sütöt­tek a fiúk és lányok, hanem gépet is szereltek, és írásban szaktechnológiai és gépészeti feladatokat is megoldottak. A versenyzők magas szintű felkészültségét bizonyította, hogy 11 -en szerezték meg az elérhető maximális pontszám legalább kétharmadát, s ez a teljesítmény közel volt a mesterszinthez. A szabályok szerint azonban csak az első hat helyezett kapta meg a szakmunkás-bizonyítványt — a többieknek még vizsgáz­niuk kell érte. Ennek ellenére nemcsak ennek a hat fiatalnak, ha­nem valamennyiüknek nagy­szerű élmény volt a Szabad­­kígyóson töltött három nap. S ha a verseny izgalmait ta­lán már el is felejtették, a romantikus kastély, a virág­ba borult, vadregényes park, az ősi faóriások között meg­húzódó tó és sétautak bizo­nyosan sokáig emlékezetesek maradnak számukra. (faggyal)

Next