Népszava, 1984. május (112. évfolyam, 102–126. sz.)
1984-05-29 / 124. szám
6 Palotát kapott a kultúra Nádudvaron Hamar híre ment Nádudvaron, hogy a nemrég átadott, Ady Endréről elnevezett művelődési házba csak a hely szellemének megfelelő ruhában illik bemenni. Egy kisebb és egy nagyobb legényke igyekszik a csillogó-villogó üvegajtó felé. Belépés előtt a nagyobbik fésűt vesz elő, és sebesen gereblyézi testvére meglehetősen kócos haját... Szó, ami szó, ki is rína így a környezetből még a fésületlen fej is, nemhogy a piszkos és szakadozott öltözet. Épp, hogy nem kacsalábon forog az új, 85 millió forintba került művelődési ház. A nádudvari Vörös Csillag termelőszövetkezet, amely az összeg felének erejéig a zsebébe nyúlt, a tavalyi munka alapján ötödik volt a szövetkezetek rangsorában, és kiváló lett. Nádudvar most átadott művelődési háza alighanem első helyre kerülne a hasonló kategóriájú nagyközségi intézmények között. Bauer Ferenc, a művelődési ház fiatal igazgatója, aki már 1976-ban, az egyetemi záróvizsgák után a Vörös Csillaghoz szegődött mint népművelő, büszkén mutatja be az új intézményt. A művelődési ház első napjairól kérdeztem. — Az átadás napján a Debreceni Népi Együttes adott műsort. Négyszáz szerencsés ember láthatta őket, s a portást majd megverték, amiért nem adtak ki több jegyet, annyian maradtak kívül. Ugyanez volt a helyzet másnap, amikor a debreceni Csokonai Színház Varázshegedű címmel tartott előadást gyermekeknek. Az első diszkón átszázan vettek részt, s csak úgy hagytunk újabb embert bejönni, ha valaki kiment. A nagyközség népe mint a szivacs issza magába a kultúrának számára leginkább áhított forrását. (Természetes, hogy a népművelőnek első a programsorozat fogadtatása. Mi azonban az ünnepélyes átadást megelőző időre is kíváncsiak vagyunk.) — Volt néhány álmatlan éjszakája, míg felépült ez az intézmény? — A legtöbb gondot az okozta, hogy szerettem volna feloszlás nélkül átmenteni azokat a csoportokat, amelyek a régi kultúrházban is működtek. (Ez utóbbiról csak annyit, hogy egy régi épület volt, ahol korszerűtlen körülmények között dolgoztunk.) Előfordult, hogy a ház egyik felét bontották, a másik felében foglalkozás folyt. A folyamatosság nem szakadt meg, csoportjaink együtt maradtak. A másik magam elé tűzött cél az volt, hogy saját magam válogassam ki a berendezés darabjait. Ez is sikerült, noha sokszor vártam egy-egy darabra, így három szín uralja a belső berendezést, a barna a piros és a sárga. Minden szék krómozott és egymásba illeszthető, ha nincs rá szükség. A veszprémi bútorgyár termékei vannak a művelődési házban, nagyon szépek. Munkatársaimat is az általam előtérbe helyezett szempontok szerint válogattam ki. Olyanokat hívtam (nem is kellett nagyon hívni őket ebbe a szép épületbe), akik már bizonyították rátermettségüket, akikben bízhattam. — Időnként felerősödik a vita, milyen szinten kell kielégíteni az emberek kulturálódási igényeit. Itt is van diszkó, presszó, könyvtár, barkácsműhely, színházterem, tekepálya. Nem túl széles ez a skála? — Mi — munkatársaimmal és a technikai dolgozókkal együtt összesen húszan —, azt szeretnénk, ha minden befogadó réteg megtalálná a neki valót, de úgy, hogy érzékelje, vannak más, magasabb színvonalú dolgok is. Azaz: nem baj, ha valaki csak egy pohár sörre jön be először a presszóba, ahol kulturált körülmények között ihatja azt meg. Ha ide szokik, látni fogja, mit mulaszt el, ha csak ezért jön be. Vagy, ha valaki azért jön be, hogy könyvespolcot barkácsoljon magának, majd könyvet is visz haza tőlünk a könyvtárból. De az is kulturális gazdagodás, ha ügyesebb lesz a barkácsszakköri munkálkodás után. S a magyar nóta, vagy operett-est hallgatói egyszer majd bejönnek az operára is, a klasszikus zenére is. Amiből nem engedünk: a művelődési ház által képviselt igényesség a látogatókban is igényességet kell, hogy ébresszen. Ebben nem is lesz hiba. Jellemző tény: az első napok nagy látogatói rohama után ebben a csupa üvegépületben szemernyi kár sem keletkezett. Beszélgetésünk után ezt személyesen is ellenőrizhettük, bejárván az Ady Endre művelődési ház minden zegét-zugát. Mozgatható oldalfalakkal alakíthatják az előadóterem arányait a különböző rendezvényekhez. A lépcsőzetesen emelkedő padozat süllyeszthető, emelhető. Mindez a tervezőiket, Szente Gábor, Ybl-díjast, Maglóczki Tibort és a HAIDUTERV munkatársait dicséri, meg a nagyvonalú megrendelőt, a Vörös Csillag termelőszövetkezetet, akik a jövő századra terveztették az épületet, meg nem kötve az alkotók kezét. Úgy vélték, — nagyon helyesen —, a Nádudvaron felhalmozott szellemi energia megérdemli, hogy ilyen korszerű intézményben is megtestesüljön. De dicsérjük meg a kivitelezőket, a szövetkezet építési részlegét is. Ők hozták össze ezt a palotát, hiba nélkül. Maguknak építették ... Kölcsönvéve az igazgató gondolatát: Nádudvaron eddig esténként nem volt igazán hova elmenni. Az ünnepélyes átadás óta most már a legigényesebbeknek is van hova menniük kultúráért. Gőz József Nemcsak színházi ügy Mint arról nemrég e hasábokon is hírt adtunk , a Játékszínben bemutatták Vámos Miklós három egyfelvonásosát. A daraboknak nem volt átütő sikerük. Sem a szakma nem lelkesedett, sem a közönség — s ez utóbbi a színház léte szempontjából mégiscsak fontosabb. Ilyenkor — futva a pénzünk után — minden marad változatlan: konstatáljuk a fiaskót, esetleg megsértődünk és bűnbakot keresünk, de játsszuk-nézzük tovább a már elkészült előadást. Most üdítő ellenpélda akadt. Az első két előadás sikertelensége nyomán már a harmadik előadásra változtatást határoztak el a Játékszínben. Berényi Gábor igazgató, Babarczy László rendező és az író, Vámos Miklós úgy döntöttek, hogy a legnagyobb ballasztot, a nyitó, Gáz van című egyfelvonásost elhagyják az előadásból. Sokat nyertek vele. Rövidebb lett a játékidő, s így a második rész komolyabb, súlyosabb pillanataira kevésbé fáradt közönség tud figyelni. A színészekben is kisebb a görcs a második egyfelvonásosban, hiszen nem kell iszonyatos erőfeszítéssel felmelegíteni a már kihűtött publikumot. A gyors változás miatt a Valaki más polgári jóléte kopár színpadon demonstrálódott — most van idő a miliő megteremtésére. Nem lényegtelen változások. Nem mondom, hogy ettől a Játékszín legjobb produkciójává lett az előadás — de bosszankodás jóval kevesebb akad. Kellemesebb lett az este. A konkrét előnyökön túl, igazán a gesztus az emlékezetes nekem. Hogy egy színház képes szembenézni a „nem sikerült” tényével. Hogy alkotó emberek nem sértődöttek, hanem felnőttek. Hogy a közönségre egyszer végre nemcsak hivatkoznak, hanem véleményére figyelnek is. Hogy a kritikát sem kiátkozzák, hanem komolyan veszik segítőkész elmarasztalásait. Egy aprócska példán a kölcsönös egymásra figyelés lehetősége csillant fel. Biztos, hogy ez nemcsak színházi ügy. S ha szaporodnak az esetek, egyre kevésbé lesz az. — bányai — Jeszenyin-est Jeszenyin-estet tartottak a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Az est házigazdája, Rab Zsuzsa megindítóan szép szavakkal emlékezett meg a tragikus sorsú orosz lírikusról. Szergej Jeszenyin verseit Hegedűs D. Géza, Beregszászi Olga és a Kaláka együttes tolmácsolásában hallhatta a közönség. Beregszászi Olga — aki Jeszenyin verseit megzenésítette, s azokat gitárkísérettel adta elő — az est egyik meglepetése volt. A fiatal művésznő Moszkvában végezte a színiakadémiát, nemrég települt át Magyarországra. Az est során kiderült: oroszul és magyarul egyformán magas színvonalú teljesítményt képes nyújtani. A hazai kulturális élet nyereségként könyvelheti el, hogy a több nyelven hitelesen megszólaló előadóművészek száma tovább gyarapodott. A Kaláka együttes a nemrég megjelent Jeszenyinnagylemezéről adott elő néhány dalt. Az orosz költő mind hazájában, mind nálunk évtizedek óta nagyon népszerű: öröm, hogy a fiatalok ízlésvilágát kifejezőalakító együttesek is felfedezték őt. Sz. Sz. Könyvhéti félidőben Most pénteken ismét „kinyíltak” a színes ünnepi könyvheti sátrak a pesti aszfalton épp úgy, mint Debrecenben, vagy Szegeden, Székesfehérvárott, vagy Szombathelyen. De a megyeszékhelyeknél kisebb városokban is, például Sátoraljaújhelyen, Hatvanban, Sárvárott. Az ünnepi könyvhétre nyitotta meg új boltját Csepelen, a sétálóutcában a Könyvértékesítő Vállalat. Az idei, 55. ünnepi könyvhét 130 kiadványa több, mint amennyit a józan ész szerint érdemes lenne listára venni, de a közönség érdeklődése változatlanul magas hőfokú. Jó ötlet volt, hogy a Múzsák Közművelődési Kiadó külön sátrat kapott a Deák téren. Megfigyeléseink szerint nagyon sokan most, így együtt, csodálkoztak rá kiadványaira: „Jé, ilyen is van?”. És vitték a művészéletrajzokat, pályarajzokat, meg a többit. Ugyancsak állandó tolongás volt a Helikon, a Kossuth és a Gondolat Kiadó sátránál. Megfigyeléseink szerint a dokumentumkötetek, tanulmányok, tényirodalom iránt van lényegesen nagyobb érdeklődés. (Nagyobb a korábbi évekénél, de ez nem jelenti, hogy a szépirodalom ne fogyna ugyanúgy, mint eddig.) 4. A Helikon Könyvesbolt, amelyik szombaton máskor zárva tart, most kinyitott. S volt akkora forgalma, néhány méterre a Deák téri könyvtértől, mint más napokon talán soha. A Váci utcai Gondolat Könyvesbolt vasárnap is nyitva tartott, tolongtak benn az emberek. Meg is „dicsérték”. Két nő ment el előtte, egyikük benézett a kirakaton át, s ekképp szólt a másikhoz: — Látod, ez rendes bolt. Nyitva van vasárnap is. Nem úgy, mint a divatáru. — És továbbmentek. Akadt más kedves epizód is. A Múzsák-sátornál egy nő, kinek már terjedelmes könyvcsomagja volt, egy- és kétforintosait számolgatta, maradt-e még annyi, hogy a Walt Disney-t, illetve Tolnay Klárit bemutató kötetet megvegye. Nem jött össze elég pénz, választania kellett. Nála Tolnay Klári győzött. A Szépirodalmi Sátornál idősebb férfi fiatalabb nővel állt. Már a harmadik, vagy negyedik könyvet emelte fel, s a nőnek mutatva kérdezte: — Ezt sem ismered? — Nem, ezt sem — jött a válasz. — Te semmit sem ismersz. A Terus biztosan ismerné. Mégis inkább a Terussal kellett volna kijönnöm. * Vannak már hozzávetőleges adatok is az első kéthárom nap forgalmáról. Vegyünk egy példát, a Fókusz Könyváruházát, a főváros legnagyobb könyvesboltját. Pénteken és szombaton a boltban 756 ezer forint értékű könyv talált gazdára, a bolt Váci utcai sátránál pedig pénteken, szombaton és vasárnap még további 132 ezer forintnyi. A bolt igazgatója szerint pénteki forgalmuk akkora volt, mint a karácsonyi, ajándékozási időszakban szokott lenni. Nagyon keresik Bölöni Farkas Sándor Napnyugati utazási napló, Teleki Sámuel gróf felfedező útja Kelet-Afrika egyenlítői vidékein 1887—1888-ban, Bart István A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös, Robert Merle Csikóéveink, Pusztaszeri László Görgey Artúr a szabadságharcban, Gyurkovics Tibor Szálka, hal nélkül című kötetét. Nagy siker az Európa Könyvkiadó Mérleg sorozata egészében. Változatlanul nagy az érdeklődés a féláron kapható antológiák, azaz a Szép versek, a Körkép, a Rivalda és az írószemmel iránt. M. I. KEDD, 1984. MÁJUS 29. NÉPSZAVA A televízió előtt GYERMEKNAP VOLT Majd négy órán át szórakoztatták a kiskorú nézőket — a televízió komolyan vette hivatását. A változatosság volt a legfontosabb vezérfonal. A legnagyobb örömöt bizonyára a rég látott nagy kedvenc (Móka Miki) Levente Péter megjelenése okozta. Műsora — amely kiemelkedett a többi műsor közül — ezúttal pedagógiai szempontból is támadhatatlan volt, hiszen, mint tudományos hitelességre törekvő műsorok esetében szokás, itt is feltüntették a pedagógiai szakértő (tanácsadó-rendező) nevét. Nem csoda hát, hogy a gyermek-nézőközönség, amely a minden szempontból feddhetetlen Családi körből rendszeresen értesül a legcélravezetőbb pedagógiai módszerekről (gyermekem egy alkalommal így közölte kritikai észrevételét: Mama, te meleg-engedékeny szülő vagy!) azonnal értékelte a szakmai tisztaságot. Életkorára jellemző „empátiával” részt vett a műsorban, együtt játszott Levente Péterrel és a Kaláka együttessel. Mindezen túl kétségtelen, hogy aligha létezik párja Levente Péternek, aki ennyire a gyermekekre szabott tehetséggel közeledne választott közönségéhez. Aki magától értetődő természetességgel invitálja hallgatóságát a csodásan köznapi játékba, a játéknak magával ragadóan érthető mélyebb tartalmaiba. Akinek modora ennyire ismerős és ennyire meghitt volna. A Kaláka együttes készséges partnere Levente Péternek, tökéletes közöttük az összhang. Azt hiszem — hogy a műsor címét plagizálom —, valóban megfogták a tündér sarkát. Persze, zavaró körülmény volt az idei gyermeknapon is, amiért nem tellett, legalább ezen az egyetlen napon, eredeti mesejátékra, vagy vadonatúj kalandfilmre. Megérdemelték volna a tévé legkisebb és legszorgalmasabb nézői, akik — ha tehetik — a monoszkópot is oly áhítatosan figyelik, mint a legrémisztőbb bűnügyi történetet. Nagyobbra cseperedett gyermekeinek a PÉNTEK ESTI RANDEVÚ című műsorral kedveskedett a TÉVÉ-CSALÁDFŐ. A téma A BÉKE volt, a lehető legkomorabb és a lehető legunalmasabb megoldásban. A műsor azt a haszontalan elvet tette magáévá, hogy élménynek magyarázza be azt, ami ma már korosztályoknak természetes állapot. Eleve hamvába holt kísérlet. Egyértelműen politizáló műsor volt, amely világosan megmutatta politikai készségünk fogyatékosságait. Élmények és észrevételek helyett a frázisok, a közhelyek özönét hallhattuk egy vérre menő témában. Lehet, hogy mert egész gyermekkorom a háborúban telt el, ezért betegesen érzékeny vagyok, megdöbbentem ilyen mondat hallatán: „Magyarországon nincs egységes békemozgalom. A fiatalok sokféleképpen képzelik el a békét.” Ugyan, hányféleképpen lehet elképzelni? Micsoda abszurd gondolkozás! És az erősen kopaszodó riporternek erre megjegyzése sem volt. Mint ahogy megjegyzés nélkül hagyta a következő bizarr mondatot is: „A békeklub megszűnt, mert innen is, onnan is betettek nekünk.” Kik tettek be egy békeklubnak és honnan és miért? A kijelentést a riporter úgy fogadta, mintha a mai Magyarországon ez volna a világ legtermészetesebb dolga! Eszembe jut, milyen felháborodva utasítottam el Friedrich Dürrenman egy szellemeskedésnek tartott kijelentését. Azt hiszem, a Goethedíj átvételekor azt mondta a németeknek: Önök tragikusan megfürödtek a második világháború katarzisában. Én, mint svájci honpolgár, egy olyan nép fia, amely másfél évszázada nem viselt háborút, figyelmeztetem önöket, milyen nehéz megtanulni elviselni a békét. Ma sem értem, mert magyar vagyok. De lehetséges, hogy Dürrenmannak igaza van, és a gyermekeim őt inkább értik, mint engem, így hát, tisztelt kortársaim, maradjunk a mindennapi csodáknál. A FINN CSODA Művészi formatervezés című fejezete megint csak felpiszkálta asszociatív készségünket. Holott jól tudom, Magyar csoda címmel is lehetne ilyen filmet készíteni ebben a témában. Egyszóval, gyanakszom, nem tudom, milyen a film mögöttes világa. Ezzel szemben a Magyar Csodáról van egy eredetien friss élményem. Miután a modern vonalú, eleven színű, műanyag öntözőkanna nem bírja az időjárás viszontagságait, örömmel fedeztem fel a közeli boltban a hagyományos, csúful mezítelen, horganyzott kannát száznyolcvanért, és azonnal megvásároltam. Amikor a csap alá tartottam, azonnal kiderült, hogy a rózsája nem illeszkedik a csőrére. Visszavittem, kicseréltem. Az újabb kanna bőségesen eresztette a vizet az alján, az oldalán, a nyakánál, csak a rózsáján nem, mert ott elfelejtették kilyuggatni. A csere addig tartott, amíg a bolt raktári készlete. Ez volna a magyar formatervezés? Hagyjuk nyitva a kérdést. Az egyik legtekintélyesebb finn formatervező elmondja a műsorban, hogymiután nagyapja, apja kézműves iparos volt, s ő a kovácsműhelyben a kétkezi munka becsületét tanulta meg először, ma tudja, hogy milyen keveset jelent a szakma professzorának, művészének lenni. Nem akarom bántani a magyar ipari formatervezőket, amúgy is nehéz, mármár reménytelennek tűnő helyzetükben. Ez a film a „magyar elmélet” két sarkalatos végső pontját döntötte le. Bebizonyította, hogy az ipari formatervezés nem tartozik sem a „fölösleges művészetek” birodalmába, sem a „magas művészet” korszakot megelőző jelrendszerébe. A formatervező kitalálhat bármilyen áramvonalas locsolókannát, ha nem a rózsáján árad dús sugárban a tiszta víz — ha a megalkotott tárgy nem célszerű, nem felel meg eredeti rendeltetésének —, akkor szakmai és művészi értelemben egyaránt kontár munka. Tanulságnak mindez nagyon fontos. De még fontosabb: hol kapható használható locsolókanna? Kovács Júlia írók a könyvsátraknál Ma is folytatódnak a dedikálások a budapesti könyvsátraknál. Délelőtt 11 órakor Szakonyi Károly dedikál a Váci utcában, a Magvető-sátornál, Ács Károly pedig a Fórum-sátornál. Ugyancsak a Váci utcai Magvető-sátornál 12 óra 30 perctől Szécsi Margit, 14-től Mándy Iván, 15 órakor Ágh István. 16 órától a Belvárosban, a Petőfi Sándor utcában Dobszay László, a Budapesti Művelődési Központ előtt Karinthy Ferenc, a Deák téren Csapó György és Bencze László. Délután fél ötkor a Rákóczi úti Fókusz Könyváruházban Moldoványi Ákos. Délután 5-től dedikál a Deák téren Dobszay László, Soós Magda és Kratochwill Mimi, a Kosztolányi Dezső téren Eke Károly, a Vígszínháznál Kocsis István, a Liszt Ferenc téren Kolozsvári Grandpierre Emil. Ugyancsak a Vígszínháznál 18 órától Hernádi Gyula várja olvasóit.