Népszava, 1984. június (112. évfolyam, 127–152. sz.)

1984-06-03 / 129. szám

10 VASÁRNAP, 1984. JÚNIUS 3. NÉPSZAVA HALÁLOZÁS A Magyar Hajó­ és Darugyár és a gyászoló család mély meg­rendüléssel tudatja mindazok­kal, akik tisztelték és szerették, hogy Vasvári Miklós, a válla­­lat műszaki-gazdasági tanács­adója életének 61. évében, má­jus 27-én elhunyt. Vasvári Mik­lóst a vállalat saját halottjá­nak tekinti. Temetése június 7-én, 15 órakor lesz a X., Új köztemetőben. MHD és a gyá­szoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik szeretett férjem, Matók Gyula elhuny­ta alkalmából részvétüket fe­jezték ki, illetve utolsó útjára elkísérték. Szeretném megkö­szönni a Középületépítő Válla­lat igazgatóságának, társadalmi szerveinek és dolgozóinak, hogy mely gyászomat külön is eny­híteni igyekeztek. Matók Gyu­­láné, SZOT Központi Isko­la (Bp. II., Tárogató u. 2—1.) felvételre keres gyors­gépírót és takarítónőket. Állást keresi Július, augusztusra dip­lomás leány állást vál­lal, francia, angol, orosz nyel­vismnerettel, idegenforgalomban, ke­reskedelemben. »Jó ke­reseti lehetőség 5793« jeligére a kiadóba. Állási Felvételre keresünk: szakmai gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőt, építőipari árkalkulátort. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés: 696-093 és 690-707 telefonon, Bu­dapest XV. ker., Du­gonics u. 30—32., sze­mélyesen. A Jahn Ferenc Kórház- Rendelőintézet pályá­zatot hirdet műszaki osztályvezetői (főmér­nök) állás betöltésére. Pályázati feltétel: mű­szaki egyetem (gépész-, vagy épületgépész szak). Kórházi és tmk gyakorlattal rendelke­zők előnyben. Pályá­zatokat kizárólag írás­ban a következő cím­re kérjük: 1725 Buda­pest, Pf. 94., személy­zeti és oktatási osz­tály. A Népszava Lap- és Könyvkiadó, Bp. XIII., Váci út 73. azonnali belépéssel alkalmaz gyakorlattal rendelkező pénzügyi előadót. Jelentkezés: 295-800 telefonszámon. Villamosszigetelő és Műanyaggy­ár, 1116 Budapest, Fehérvári út 120. Anyag- és árufor­galmi osztályunkra felveszünk — közép­fokú végzettséggel — gazdálkodót, statiszti­kust, beszerzőt és rak­tárvezetőt. Jelentkezés az 1. sz. Gyár sze­mélyzeti osztályán, — vagy telefonon: 251-617. Felvételre keresünk könnyű fizikai munka­­anyagmozgatókat, valamint betanított gépmunkásokat szer­számüzemünkbe. Villa­mosszigetelő és Mű­anyaggyár, Bp. XI., Fehérvári út 120. köz­ponti munkaügyi osz­tály, 450-950/132 mel­lék. A Fővárosi Tanács Weil Emil Kórház-Ren­delőintézet azonnali be­lépéssel felvesz ápoló­nőket, műtős asszisz­tenst, röntgenasszisz­tenst, diétásnővért, jól gépelő eü. adminisztrá­tort, műtőssegédet, to­vábbá női és férfi ta­karítókat, nyugdíjaso­kat is, nyugdíjuk meg­hagyása mellett teljes évben dolgozhatnak. Az ápolónők részére nővér­­szállást biztosítunk. Je­lentkezés: intézetvezető főnővérnél, Bp. XIV., Uzsoki u. 29. ASZOT Társadalom­biztosítási Főigazgatóság Számítástechnikai Igazgatósága felvételre keres: nagy rendszerek kidolgozásában gyakorlott rendszer­­szervezőket, gyakorlattal rendelkező programozókat (PSIOPT, Assembler), gyakorlattal rendelkező nőket, és katonai időt letöltött férfiakat operátori munkakörbe (R—32, és IBM számítógépekhez, 3 műszakba, továbbá érettségivel rendelkező adat­előkészítőket, és 8 általánost végzett adatrögzítőket, 2 műszakba. A két utóbbi munkakörre kezdőket betanítunk. Munkaidő heti 40 óra, az egy műszakos munkakörökben rugalmas munkarend van. Jelentkezés személyesen: SZOT Társadalom­biztosítási Főigazgatóság Számítástechnikai Igazgatóság, Budapest V., Guszev u. 10. IV. em. 401. Telefonon: 311-033. Lombik Üvegipari Szö­vetkezet felvesz: épü­letlakatost csőszerelő ismeretekkel,, gyártás­előkészítőt (középisko­lai végzettséggel), rak­tári könyvelőt, áruski­­adót (lehet nyugdíjas is), raktári segédmun­kást. Jelentkezés: Bp VII., Majakovszkij u. 95-ben személyesen v. telefonon: 420-134/5. Dél-budaiak, figyelem! Élelmiszer­ipari Gépgyár kissorozatú, exportképes élelmiszer­­ipari gépek, csomagoló és lakkozó automaták gyártásához forgácsolókat és gép­szerelőket keres. 25—35 Ft-os alapórabér mellett teljesítmény­százalékot, túlórát, kisvállalkozási és szakmaszerzési lehetőséget is biztosítunk. Cím: Budapest XI., Csurgói út 15. Telefon: 869-188, munkaügyi vagy személyzeti osztály. Felvételre keresünk: mérlegképes végzettség­gel rendelkező, építő­iparban jártas belső ellenőrt. Cím: Épület­szakipari Szövetkezet, 1061 Bp., Dalszínház u. 1. Tel.: 227-226. Minisztérium felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: épületgépész művezető, fűtésszerelő, asztalos, szobafestő­mázoló, kőműves, segédmunkás, vízvezeték­szerelő. Jelentkezés telefonon: 835-795. Munkanapokon 13—15 óra között, valamint vízvezeték­szerelő, kazánfűtő (szén-, gáztüzelésű kazánokhoz), szállító­munkás, segédmunkás. Jelentkezés telefonon: 636-265. Munkanapokon 13—15 óra között, továbbá irodagép­műszerész, általános lakatos, elektro­műszerész, mechanikai műszerész. Jelentkezés telefonon: 843-397. Munkanapokon 13—15 óra között, gyors-, gépíró. Jelentkezés telefonon: 636-052. Munkanapokon 10—14 óra között. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Az Építőipari Szállítá­si Vállalat, Budapesti Szállítási Üzemegysége budapesti telephelyére felvételt hirdet közép­fokú végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadó, SZTK ügyintéző, bér­elszámoló, anyaggaz­dálkodó (gépjármű-al­katrész ismerettel), munkavédelmi előadó, gyors- és gépíró, admi­nisztrátor munkakörök betöltésére. Jelentkezés: Budapest XX., Helsin­ki út 105. Dél-Pest, személyzeti osztály. Tel.: 574-327. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Tanácsi költségvetési szerv azonnali belépés­re felvesz hasonló te­rületen eltöltött leg­alább 10 éves gyakor­lati idővel, szakképzett dolgozó­­, könyvelési csoportvezető beosztás­ban. Jelentkezés írás­ban , részletes önélet­rajzzal. VIII. ker. Ta­nács V. B. GAMESZ Bp. 8. Pf. 172. 1431. Felvételre keresünk fér­fi dolgozókat termelő munkára, 3 műszakos gyártáshoz. Heti 40 órás munkarend. Kere­seti lehetőség: havonta teljesítéstől függően 6000 Ft-ig. Vidékiek részére albérleti szál­lásról gondoskodunk. Villamosszigetelő és Műanyaggyár, Buda­pest XI., Fehérvári út 120. munkaerő-gazdál­kodás (fdsz. 12.). Autóipari Kutató és Fejlesztő Vállalat fel­vételre­­keres fiatal gép­­járműsza­kos gépészmér­nököt, haszongépjármű­vek és részegységek vizsgálatára. Jelentke­zés: Autókat vizsgálati főosztály, XI., Csóka u. 7/13. Tel.: 854-979. Nyugdíjas portásokat felveszünk. Jelentkezés: Filmtechnikai Vállalat, Bp. XIV., Szabó József u. 12. szám. Rendészeti vezetőnél Telefon: 211-075. Devizaelőadót és köny­velőt alkalmaz külke­reskedelmi képviseleti vállalat. Jelentkezés: 886-180, személyzeti osztály. Törökbálinti korszerű, gépesített raktárházunkba keresünk. TMK feladatok ellátására finom­­mechanikai műszerészt, vagy lakatost, targonca­vezetőt, raktári dolgozót, gyors- és gépírót. Budapestről saját busszal szállítjuk ki a dolgozókat. Jelentkezni lehet a Raktárház igazgatójánál, Törökbálint, DEPO II. BÉTEX Raktárház. Telefon: 668-000/112 mellék. A Színház- és Filmmű­vészeti Főiskola felvesz­heti 44 órás munkaidő­vel takarítónőt és asz­talost, valamint anyag­­könyvelőt. Érdeklődni a főiskola gazdasági csoportvezetőjénél a 338-706 telefonszámon vagy a Vas u. 2/c épü­letben lehet. A Népszava Lap-és Könyvkiadó expedíciós üzeme azonnali felvételre keres gépkocsi­kísérőt. Érdeklődni­­ lehet a 209-297 telefonszámon, vagy a Váci út 73. szám alatti üzemben. 250 lakásos szövetke­zeti házba házfelügye­lőt keresünk. Kétszobás összkomfortos lakást biztosítunk, cserelakás szükséges. Jelentkezése­ket levélben: 3. Lakás­­szövetkezet, 1149 Bp Varga park 12/d címre kérjük. Szikra Lapnyomda nyomdaipari, vagy közgazdasági felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársat keres főkalkulátori beosztásba. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, Bp. XIII., Visegrádi u. 116. szám. Telefon: 491-168. Akadémiai Kiadó és Nyomda pályázatot hirdet nyomda­üzemébe, délutános üzemvezetői munkakör betöltésére. A munkakör betöltéséhez felsőfokú nyomdaipari képzettség -és géptermi ismeretek szükségesek. Jelentkezés helye: Bp. V., Gerlóczy u. 2. munkaügyi osztályon. Telefon: 180-066/103. A MÁV Budapesti Igazgatóság szolgálati főnökségeire azonnali belépéssel felveszünk, kiképzünk nőket, fér­fiakat iskolai, szak­mai végzettségük, ér­deklődésük, alkalmas­ságuk szerint: forgal­mi szo­lgálattevő, vál­tókezelő, kocsirende­ző, sarus, vonat fel- és átvevő, személy- és árupénztáros, távgép­író-kezelő, jegyvizsgá­ló, raktároktanuló munka­körökbe. Kö­zépiskolai vagy vas­ipari szakmával: moz­donyvezető-gyakor­nok, kocsivizsgáló,­­­iéklakatos munkakö­rökbe. Kereslet: tanu­lási idő alatt beosz­tástól függően havi 2500—3100 Ft, ered­ményes vizsga után, túlóra nélküli havi 4500—5500 Ft, túlóra esetén havi 7000— 8000 Ft. Kulcsfontos­ságú munkakörökben budapesti állomásokon évenként 10 000— 20 000 Ft-ig terjedő »kiemelt forgalmi ju­talékot« is fizetünk. Felveszünk továbbá műszerész, villanysze­relő, felsővezeték-sze­relő, berendezés- és csőhálózat-szerelő, víz­vezeték-szerelő, laka­tos, festő-mázoló, ács­állványozó, asztalos, kőműves, hideg-meleg­­burkoló, bádogos és tetőfedő szakmunkáso­kat, pályamunkásokat, állomási és kocsitaka­rítókat. Dolgozóink­nak szab­adjegy, egy év után külföldre is, családtagoknak — nő­dolgozó után férjnek is — utazási kedvez­mény. Szükség esetén munkásszállás, év vé­gi részesedés, kamat­mentes építési köl­csön, üzemi étkeztetés stb. Jelentkezés: a MÁV Budapesti Igaz­gatóság szolgálati fő­nökségein, illetve a központi munkaerő felvételi irodán, Bu­dapest Keleti pu. — (Cinkotai kapu), tele­fon: 145-010, vagy Bp. Nyugati pu. (10. sz. vágány mellett), hét­főtől péntekig: 8—15 óráig. A MEDICOR Létesít­mény Kivitelezési Gyá­ra (Bp. IX., Illatos út 9.) felvételre keres: ke­reskedelmi áruk be­szerzésében jártas, kö­zépfokú végzettségű árubeszerzőket (kezdő­ket is felveszünk, be­tanítunk). Alapfizetési lehetőség: 3000—5500 Ft/hó. Kereskedelmi áruraktárunkba anyag- és kooperációs anyag­raktárunkba raktárke­zelőket, kiadókat.­­ Alapfizetési lehetőség: 3500—5000 Ft/hó. — Raktárvezetőt, alapfi­zetési lehetőség: 5000— 6500 Ft/hó (orvosi mű­szerismerettel rendelke­zők előnyben). Jelent­kezni lehet: önéletrajz­zal személyesen, vagy telefonon (276-263), A személyzeti osztályon Gyakorlott gépírót felveszünk áruforgalmi és közgazdasági főosztályra belvárosi munkahelyre. Jelentkezés: munkaügyi csoporton, Bp. V., József nádor tér 10—11. sz. Telefon: 171-348. Óra-és Ékszer­kereskedelmi Vállalat. A MEDICOR Létesít­­mény Kivitelezési Gyá­ra (Bp. IX., Illatos út 9.) felvételre keres, legalább középfokú műszaki végzettséggel lehetőleg gyakorlattal­ rendelkező kooperátort, programozót (termelé­si), technológust. Alap­fizetési lehetőség: 3500 —6000 Ft. Tmk terü­letre, gépész, vagy épületgépész végzett­séggel, lehetőleg gya­korlattal rendelkező üzemtechnikust, vagy üzemmérnököt. Alap­fizetési lehetőség: 4000 —6000 Ft. Jelentkezni lehet: önéletrajzzal személyesen, vagy te­lefonon (276-263) a személyzeti osztályon jól képzett fiatal for­gácsoló szakmunkáso­kat egyedi munkákhoz jó kereseti és vám-lehe­­tőséggel felveszünk. Je­lentkezés: Autókut XI., Csóka u. 7/13. Kísér­leti Gyár. T.: 665-136. Nemzetközi és ágazati szabványosítási munka­körbe felveszünk gya­korlott gépészmérnököt, orosz nyelvtudás előny­ben. Felveszünk továb­bá előadói munkakörbe jól gépelő munkatársat. A munkakörök premi­záltak, munkaidő ru­galmas. Jelentkezés: Közúti Jármű Szabvá­nyosítási Központ, Bp., XIV., Népstadion út 61. Telefon: 834-592. Felveszünk gépkocsive­zetőt Barkas típusú gépkocsira, férfi rak­tári segédmunkást, to­vábbá beosztott raktá­rost, anyag-alkatrész raktárunkba, VI. kerü­letbe, mechanikai mű­szerészt 5-10 éves gya­korlattal a XIX. ker.-i részlegünkbe, telephe­lyekre kijáró nyugdíjas karbantartó asztalost és villanyszerelőt. Jelent­kezés: Signo Szövetke­zet, Bp. VI­, Maja­kovszkij u. 72., vagy a 420-774 telefonszá­mon 7 órától 12.30-ig Egy műszakos könnyű fizikai munkára felveszünk női betanított munkásokat. Bér: teljesítménytől függően: 3800—4000 Ft. Jelentkezni­­ és érdeklődni lehet: Szalag- és Zsinórgyár személyzeti vagy üzemgazdasági osztályán: 401-772, illetve 291-618 számon. 40 órás munkahéttel dolgozunk és szállást biztosítunk. IBM Composer szedőt, könyvkötő szakmunkást betanítottat is) azonnal felvesz egy műszakos nyomdaüzem. Jelentke­zés személyesen XIV., Francia út 45. Telefon 634-698, üzemvezető. Fővárosi VI. ker. Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres: műszaki ellenőröket, közgazdasági előadót, könyvelési csoportvezetőt, könyvelőt, utó­kalkulátort, normaellenőrt, Ascota gépkönyvelőt. Jelentkezés: önéletrajzzal személyesen. Fővárosi VI. ker. Ingatlankezelő Vállalat személyzeti és oktatási osztályán (224-427), 1068 Bp. VI., Gorkij fasor 8/b. IBM 370/138-as számí­tógéphez felveszünk érettségivel rendelkező fiatalokat operátori munkakörbe, három műszakos munkaidőbe, adatrögzítőket egy mű­szakos munkaidőbe, va­lamint programozókat, rendszerprogramozókat, szervezőket, gépírónő­ket. Jelentkezés szemé­lyesen vagy telefonon: Budapesti Elektromos Művek, számítástechni­kai központ, XIII., Vá­ci út 72—74. Telefon 312-500/385 mellék, Si­monka Judit csoportve­zetőnél. Ipari vállalat gazda­sági igazgatósága ke­res azonnali belépés­sel analitikus nyilván­tartót, gépkönyvelőt, pénzügyi előadót, — alapfokú képesítéssel, vagy középiskolai vég­zettséggel. Kedvező feltételek, fejlődési le­hetőség biztosított. Je­lentkezés: Budapesti Bútoripari Vállalat számviteli osztálya, — VII., Rózsa F. u. 4— 6 sz. Telefon: 426- 929. AGROÉPSZER GT magasépítő főépítésvezetősége azonnali belépéssel felvesz, kizárólag budapesti munkahelyekre: kőműves, tetőfedő, bádogos, ács­állványozó, festő, melegburkoló, asztalos szak­munkásokat, valamint a felsorolt szakmákhoz betanított, illetve segéd­munkásokat. Bérezés teljesítmény szerint, alapbér + 30% diff. prémium. Mellék­foglalkozásként szakcsoport tevékenység lehetőség biztosítva. Vidékiek részére munkásszállót biztosítunk. Jelentkezés: Budapest IX., Soroksári út 46. Gál István főépítésvezetőnél. Budapesti Bőripari Vállalat, Táncsics Bőrgyár felvételre keres gyakorlott SZTK ügyintézőt, SZTK bérellenőrt kiemelt bérezéssel. jelentkezés: Budapest IV. ker., Táncsics M. u. 1—3. Telefon: 697-055/117 mellék. Felveszünk tűzvédelmi­­munkavédelmi megbí­zott munkakörbe nyug­díjas dolgozót, nyugdí­jas belső ellenőrt ipari mérlegképes »képesítés­sel. Jelentkezés: »Szak­­képesítéssel rendelkező 5735« jeligés levelekkel a kiadóba, önéletrajz ismertetésével. Építőipari leányválla­lat felújítási munkák végzésére keres festő, kőműves, ács-állványo­zó, tetőfedő-bádogos, asztalos szakmunkáso­kat, faipari gépmun­kásokat, betanított és segédmunkásokat. Ke­reset korlátozás nél­kül, teljesítménybére­zés szerint. Vidékiek­nek szállást, utazási kedvezményt biztosí­tunk. Vállalaton belül lehetőség van munka­időn kívül egy összegű utalványozás alapján kifizethető munkavég­zésre, valamint gazda­sági munkaközösség alakítására. Jelentke­zés: Bp. XII., Német­völgyi út 97. fszt. 4., vagy 666-811/15 telefo­non. A Hungária Műanyag­­feldolgozó Vállalat budapesti központja felvételre keres tervező, elemző munkakörbe közgazdászt, üzemgazdászt középfokú terv-beruházó szakvizsgával. Statisztikusi munkakörbe középfokú végzettséggel és középfokú terv-beruházó szakvizsgával rendelkező munkatársat. Jelentkezni lehet önéletrajzzal levélben és személyesen a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, Budapest XXII., Nagytétényi út 216. Telefon: 386-825. A Helyközi Távbeszélő Igazgatóság Termékfor­galmazási Üzemébe azonnali belépéssel fel­vesz gépírót, szállító­­mun­kások­at, valamint híradástechnikai anya­gok raktározásában jár­tas raktárkezelőt. Je­lentkezni lehet szemé­lyesen Bp. VI., Paulay Ede u. 65. vagy a 421 397-es távbeszélőszá­­mon­. Mezőgazdasági gépész­mérnököt alkalmaz kül­kereskedelmi képvisele­ti vállalat mérnök-üz­letkötő beosztásban, német tárgyalóképes nyelvtudással. Jelent­kezés: 886-180, személy­zeti osztály. Egyedi gyártású, 500 kg-ig terhelhető pony­vás utánfutó sürgősen eladó. Cím: Róth Fe­renc, Tatabánya III., Beloiannisz utca 110. Irányár: 25 ezer Ft. Fehérvári úti központjába a VERTESZ felvesz: SZM—4 tip. számítógéphez számítógép­karbantartót, hardware karbantartó és üzemeltető munkakörbe, rendszer­­programozót, software karbantartó és fejlesztő munkakörbe, diszpécsert, számítógép-kezelő és rendszer­üzemeltető munkakörbe. Egy műszakos, rugalmas munkarend, szabad szombat, továbbképzés biztosított. Kereseti lehetőség végzettségtől és gyakorlattól függően: 5000—7500,— Ft/hó. (túlóra nélkül). Érdeklődni lehet: Villamoserőmű Tervező és Szerelő Vállalat, szervezési oszályán. Telefon: 451-920/159 mell., Bajor Gyula osztályvezető helyettesnél. Cím: 1116 Budapest XI., Fehérvári út 108. 177-426, azonnal jö­vök. Veszek bútort, tollat, ruhaneműt, sző­nyeget, dísztárgyakat, képet, könyvet, csil­lárt, hagyatékot, lim­lomot stb. 12 bordás villanyradiá­tor eladó. T.: 216-123 Lakás! Sopronira cserélem Bu­dafok, város központjá­ban levő, zöldövezeti tanácsi, egyszobás, komfortos, parkra né­ző, csendes, II. eme­leti, alacsony bérű fő­bérletem. (Parkoló van.) Sopron belterü­leti tanácsi, csendes garzon vagy félkomfor­tosra, földszintes ház­ban. »Térítést kérek 5792« jeligére a kiad. Hivatásos pártfogó és tartási szerződést kötne egyedülálló személlyel. »Budapesten vagy kör­nyékén 188030« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Bp. 111., Kaszásdűlő 9. emeleti, hegyre né­ző, 52 nm-es, távfűté­ses lakásomat elcserél­ném Bp. környéki 2 szobás házra. »Meg­egyezéssel 188746« jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe.­­ ELKEI ADÉLKER Vállalat rákospalotai raktárházába az alábbi munkakörök betöltésére munkatársakat keres: hálózati ellenőrzési csoportvezető (mérlegképes könyvelői oklevél + 5 éves gyakorlat), hálózati ellenőr (mérlegképes könyvelői oklevél + gépírni tudás), déligyümölcs elszámoltató (kereskedelmi, vagy közgazdasági szakközépiskolai végzettség), adminiszt­rátor, vegyi és élelmiszer­raktáros (képesítéssel és képesítés nélkül), férfi és női áru-összeállító, targoncavezető, vagonlakó, kocsikísérő. Jelentkezés a raktárház igazgatónál, vagy helyettesnél 692-299, 692-284. Lakatos csoportvezető, lakatos, hűtőgépkezelő segédmunkás (kőműves mellé). Jelentkezés a műszaki vezetőnél, telefonon: 692-174/86, vagy 80-as melléken. Jelentkezés személyesen: Budapest XV., Harsányi Kálmán u. 83. szám. A raktárház megközelíthető a piros jelzésű 25-ös autóbusszal, mely előtte áll meg. A Szociális Intézetek Központja, 1146 Buda­pest XIV., Május 1. út 21., közgazdász-főelő­adói és revizori állást hirdet. Közgazdász-fő­előadói állás betöltésé­hez közgazdasági egye­temi végzettség szüksé­ges. Besorolás: a 14/ 1983. (XII. 17.) ABMH rendelet szerint 2223— 2227 kulcsszám alapján. Revizori állás betölté­séhez fel­sőfokú iskolai végzettség vagy a mun­kakör betöltéséhez szük­séges felsőfokú szakké­pesítés, lega­lább 3 éves költségvetési gyakorlat szükséges. Besorolás: a 14/1983. (XII. 17.) ÁBMH rendelet szerint, 2423—2426 kulcsszám alapján. Telefonszám: 221-262. Felvételre keresünk a VIII., Práter u. 63. sz. alatti központunkba felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelke­ző számviteli osztály­­vezetőt, középfokú szakirányú végzettség­gel utókalkulátort és forgalmi könyvelőt, ter­melési osztályunkra műszaki adminisztrá­tort, galvanizáló mű­helyünkbe 2 fő be­taní­tott munkást, X., Má­zsa u.-i üzemegységünk­be lakatos szakmunkás csoportvezetőt, lakatos szak- és betanított mun­kásokat, alacsonynyo­mású ol­aj­kazánhoz ka­zánfűtőt, anyagmozga­tókat, teljes munkaidős (esetleg nyugdíjas) konyhai dolgozót. Je­lentkezés személyesen vagy telefonon. Fémbú­tor Ipari Szövetkezet Budapest VIII., Práter u. 63. Tel.: 330-321 339-170. Újpalotai másfél szo­bás, er­­élyes, tanácsi lakásomat elcserélném 1 + 2 félszobás tanácsi­ra. Érdeklődni: 403-899 telefonon délután. Egyedülálló ügyintéző budapesti leány keres a Krisztina krt. és Lu­mumba utca közötti belterületen garzont fürdőszobás, önálló lakrészt, esetleg külön bejáratú albérletet — ideiglenes bejelentővel. Válaszokat havi díj megjelöléssel várva »Régi házban 5752« jeligére a kiadóba. 4 diplomás lány lehe­tőleg jó közlekedéssel lakást bérelne július­tól. Telefon: 860-244, esti órákban. Középkorú házaspár gyermekkel eltartási szerződést kötne idős nénivel, ottlakással. Minden igényt kielégí­tünk. A IX., IV. kerü­let előnyben. »Megbe­csülés 182122« jeligére az újpesti hirdetőbe. Felveszünk azonnali belépéssel Budapesten, központi javító műhelyünkbe, állandó munkahelyre gépszerelőket, autószerelőket, lakatosokat, forgácsolókat, hegesztőket, villany­szerelőket, hidraulikus­szerelőket, műanyag­hegesztő szak­munkásokat, akkumulátor­szerelőket, segéd­munkásokat. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: személyesen, vagy írásban a vállalat munkaügyi osztályán. (1097 Budapest IX., Gubacsi út 8/b.) Az Országos Idegsebé­szeti Tudományos Inté­zet (Budapest XIV. k., Amerikai út 57.) fel­vételre keres egészség­­ügyi szakszöveg gépe­lésében jártas gépíró­kat, szakképzett és szakképzetlen műtős­segédeket. Jelentkezni munkanapokon az inté­zeti vezető főnővérnél lehet, 9—15 óra között. Keresünk továbbá nyug­díjas kőművest, kar­bantartási munkák vég­zésére. Jelentkezni a műszaki osztályon sze­mélyesen, illetve a 834 745-ös telefonszámon lehet. Bútor ! Bizalommal hívja a 631-169 számot. A leg­magasabb napi áron veszek hagyatékot, ru­haneműt, ágytollat csillárt, képeket, lim­lomot. Azonnal jövök: Járműi Skoda 120 L, fehér, PN frsz., kifogástalan állapotban eladó. Ér­deklődni: 782-971 tele­fonszámon. Eladó 1300-as Volkswa­gen, most vizsgázott, kitűnő állapotban. T. 406-039. Adás­vétel | Albérlet | Ingatlan | Eladom Óbudán, 3 szobás (80 nm), össz­komfortos öröklakáso­mat társasházban — 18 000 Ft/nm-es áron. (Nem paneles.) Érdek­lődni este 6 órától, 682-308. Dunakarasztin, 2 szo­ba, összkomfortos, csa­ládi ház, 700 ezer fo­rintért eladó. Azonnal beköltözhető. Érdek­lődni: 777-446. Erdőkertesen, 200 n.-ös üres telek eladó. Tele­fon öt óra után: 699- 721. Júliusi, augusztusi be­költözéssel keresek, 50 nm körüli, 2 szobás szövetkezeti lakást OTP átvállalással. — Részletes levelet »XI., XIV., X. kerület előnyben« jeligére ké­rem a Felszabadulás téri hirdetőbe. Eladó Budakeszin 150 n.-es közművesített, pa­norámás gyümölcsös, nyaraló Lada-faházzal. Telefon: 685-875, du. 5—8 óráig. Elcserélném zuglói csa­ládi házamat, kis mé­retű, másfél szobás örpádial tária, I., II., III. vagy XII. kerület­ben, belterületen. Ér­deklődni mindennap 18—20 óra között a 834-484 telefonon. Családi ház, 2 szoba összkomfort, lakható melléképülettel, alá­pincézett, 300 n.-ös gyümölcsössel (zöldöve­zet) eladó. Zsombok János, Bp. XVI., Ár­pádföld, Timur u. 7. sz. Megközelíthető 31- es autóbusszal, Örs ve­zér tértől, XVI. kerületben eladó Cinkota, Barátság u. 22. szám alatti három­szobás, összkomfortos, központi fűtéses ház, 200 n.-öles telek­kel. A XVII. ker. központ­jában kétszobás ház, 150 n.-öles teleken, be­költözhetően eladó. Ér­deklődés: 19—20 óra között, 683­ 894. 2 szoba komfortos, új családi ház, 165 n.-öles telekkel, azonnal be­költözhetően eladó. Irányár: 500 000 Ft. Ér­deklődni a szemközti házban, bármikor. Nyárfak, Tárnok, Köl­csey út 39. Monori erdőn 150 n.-ös telek, faházzal eladó Víz, villany van. Irány­ár: 220 ezer Ft. Érdek­lődni: Kürthyné, 271- 622, 7—18 óráig. Adonyi szőlőhegyen 186 n.-ös szőlő, gyü­mölcsfák, kis faházzal jutányosan eladó. Bp 1141 Álmos vezér u 48. I. em. 5. Sófer An­dor. közlemények A József Attila Színház Igaz­gatósága értesíti közönségét, hogy a június 4-i és 9-i Disz­nójáték c. előadásunk technikai okok miatt elmaradnak. A je­gyek a váltás helyén vissza­válthatók. A június 9-i, du. fél 3-ra hirdetett Magánélet c. elő­adás jegyei este 7 órára érvé­nyesek. FELHÍVÁS! A Fővárosi Te­metkezési Intézet Igazgatósága felhívja az érdekeltek figyel­mét, hogy 1984-ben az alább fel­sorolt temetőkben a 10/1970., va­lamint az ezt kiegészítő 7/1983. sz. ÉVM-EüM. rendelet alapján a jelzett sírhelyparcellák, ket­tős sírok, urnafülkék, urnasí­rok használati ideje lejárt. A sírokat, urnafülkéket, urnasí­rokat újra­váltásra — vagy ha ez a terület átrendezése foly­tán nem lehetséges kiürítésre — meghirdetjük. — a Budafo­ki temetőben az 1959­. év végéig temetett sírok, valamint az 1973. év végéig elfoglalt urna­fülkék újraváltásra; — a Cse­peli temetőben a 47. és 17. sz. parcellák sírhelyei, az 1973. év végéig elfoglalt urnafülkék új­raváltásra; — az Erzsébeti te­mető 3., 4. és 25. számú par­cellák teljes kiürítése, a teme­tőben közzétett kettős sírok és az 1973. évben elfoglalt urna­fülkék újraváltására; — a Far­kasréti temető 22., 28/2., 30/2., újt. 3. sz. parcellák, valamint a temetőben felsorolt kettős fül­kék és az 1973. év végéig el­foglalt urnafülkék, urnasírok újraváltására,­­ a Kispesti új temető 37. és 39. sz. parcellák kiürítésére, az új rész 3-as, 19. és 21. sz. parcellák, valamint a név szerint felsorolt kettős sí­rok és az 1973. év végéig elfog­lalt urnafülkék, urnasírok új­raváltására; — Lőrinci temető 16-os és 12. sz. (gyermek) par­cella teljes kiürítésére, a fel­sorolt kettős sírok, és az 1973. évben elfoglalt urnafülkék, ur­nasírok újraváltására; — Me­gyeri temető 43., 43/a. sz. par­cellák, kettős sírhelyek és az 1973. év végéig elfoglalt urna­fülkék újraváltására; — az Óbu­dai temető 17. sz. parcella ki­ürítésére, a kettős sírok és az 1973. évben elfoglalt urnafül­kék és urnasírok újraváltásá­ra; — a Rákospalotai temető 5. és 7. sz. parcella sírhelyeinek, kettős síroknak és az 1973. év­ben elfoglalt urnafülkék, urna­sírok újraváltására; — a X., Új köztemető 52., 59., 60., 106., 107., 107/1., 108/1., 109/1, 110/1. sz. parcellák kiürítésére, a 17., 18., 20. és 201. sz. parcellák sírhe­lyeinek, kettős síroknak újra­váltására, valamint az 1973. év végéig elfoglalt urnafülkék, ur­nasírok újraváltására. Felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy akik a fent felsorolt parcel­lákban, urnafülkékben, urnasí­­rokban nyugvó hozzátartozóik sírja, ill. fülkéinek újraváltá­­sát — vagy ha ez a terület át­rendezés folytán nem lehetsé­ges — áthelyeztetését kívánják biztosítani, a temetők Irodáiban 1984. június 30-ig jelentkezze­nek. Kérjük, az érdekelteket a határidőn belül történő intéz­kedésre, mert a határidő lejár­ta után a fennálló rendelkezé­sek értelmében a sírokat, ur­nafülkéket, urnasírokat meg­szüntetjük. A Fővárosi Temet­kezési Intézet Igazgatósága. Különálló telekrész el­­adó. Építésre, gazdál­kodásra alkalmas, 200 n.­öl. Vecsés, Toldi F. u. 13. Elcserélném Vill. ker., 89 nm-es, 3 szoba össz­komfortos, I. em. örök­lakásomat Pest környé­ki családi házra. Ér­deklődni lehet hétfőtől péntekig. Tel.: 224-810. Keresek kis területen fekvő, 60 nm körüli családi házat, kp.-ért vagy cserébe adok 68 nm-es szövetkezeti, te­hermentes öröklakást. Tanácsi lakás is érde­kel. Telefonüzenet 18— 20 óráig: 885-542, vagy »Óbuda, Buda előny­ben 6217« jeligére a ki­adóba. 37 éves, 187 cm ma­gas, jó megjelenésű fiatalember, házasság céljából megismerked­ne hasonló adottságok­kal rendelkező, János nőies alkatú leánnyal vagy elvált asszonnyal 30 éves korig. Gyer­mek nem akadály Lehetőleg pestiek leve­lét várom. »Talán megtalállak 5834« jel­igére a kiadóba. Erdőkertesen 205 n.-es hétvégi telek félig kész 34­­nm-es házzal eladó. Víz, villany van, jó közlekedés. Érdeklőd­ni: Farkas Ferenc, 1152 Budapest XV., Beller Imre u. 13. Érd közipontjában el­adó 150 n.-öles telek lealapozott családi ház­zal, építési anyagok­kal. Igény esetén át­tervezés, ill. kivitelező biztosított. 835-087. Üdülés­i Gárdonyban faház ki­adó. Telefon: 386-320, 7—18 óráig. Balatonlellei 2 szobás, vízparti nyaraló, napi 400 forintért kiadó. T.: 341-677. Velencefürdőn, strand­közelben, összkomfor­tos nyaraló kiadó, jú­liusra. Tel.: 687-259. Zamárdi-felsőn Gábor Áron u. 32 .„ összkom­fortos, erkélyes nyara­lóban két külön bejá­ratú háromágyas szoba Ibuszon keresztül ki­adó: Sági Pál, 347-717. este. Befizetés: Bp. V., Károlyi Mihály u. 17. I busz-irodában. Oktatás­i Tolmács, angolt, né­metet, svédet tanít. Vágóné, XV., Zsóka­­vár u. 54. I. 7. 1157. Házassági Lakással rendelkező 72 éves, 170 cm ma­gas, özvegyember, há­zasság céljából megis­merkedne korban hoz­zá illő özvegyasszony­­nyal. Lakással nem rendelkezők előnyben. »Fehér szegfű 5798« jeligére a kiadóba. 54 éves, 164 cm ma­gas, független, özvegy férfi, vidéki családi házzal keresi korban hozzá illő, házias, egyedülálló, független hölgy ismeretségét, há­zasság céljából. Virá­gos tavasz 5842« jel­igére a kiadóba. 67 éves, 173 cm ma­gas, özvegyember, ker­tes házban magányo­san élek, káros szenve­délyem nincs, nem do­hányzom, szakmám kertész, 2889 nyugdí­jam van. Várom annak a szolid, önnyugdíjas özvegy, vagy evást hölgynek a jelentkezé­sét, aki hasonló adott­sággal élettársi, vagy házassági kapcsolatot akar teremteni 55—67 év között. »Becsületes 182129« jeligére az újpesti hirdetőbe. Szolgáltatási Parkettacsiszolást, -lak­kozást, szalagparketta parkettalerakást válla­lók, rövid határidőre előjegyzésre. Gábor 771-008. Mérsékelt áron tapé­tázás, szobafestés, má­zolás, bútormozgatás­sal, fóliatakarással, azonnalra. Előjegyzés­re, közületeknek is. — 330-082. Azonnali kezdéssel kő­művesmunkát vállalok. Telefon: 169-296. Műszerész munkák, kisgépek, háztartási gépek javítása. 1135 Frangepán u. 71." Bi­­kás. Vegyes­ Flipper eladó. Cím: Üllő, Vörös Hadsereg 45. Játékterem. Min­den délután. (4. sz. fő­út mellett.) Cipzárjavítás, kicseré­lés, táskában, bőrönd­ben, kabátban, nad­rágban is. Alsóerdősor u. 18. Otthon Áruház­nál.

Next