Népszava, 1984. június (112. évfolyam, 127–152. sz.)

1984-06-03 / 129. szám

8 Mozaik Szeretettel köszöntjük névnapjukon Klotild nevű olvasóinkat. A Nap kel 3 óra 50 perckor, nyugszik 19 óra 35 perckor. — A Népszava munkavé­delmi tanácsadó szolgálata hétfőn 16 és 19 óra között várja az érdeklődőket szék­házunkban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). — Telefondoktor. Szemünk világáról szól június 4—10. között a telefondoktor ta­nácsadása. A rövid tájékoz­tató ismerteti a kötőhártya­gyulladás tüneteit, s beszél a védekezés lehetőségeiről is. A népszerű egészségügyi felvilágosító szolgálat hétfő­től péntekig délután 5 és másnap reggel 9 óra között, szombatonként déltől éjfélig, vasárnap és munkaszüneti napokon pedig egész nap hívható a 172-111-es telefon­számon. A lelki elsősegély­szolgálat éjjel-nappal rendel­kezésére áll a hozzá fordulók­nak. Telefonja: 229-600.­­ Numizmatikai akadé­mia nyílt szombaton a keszt­helyi művelődési központ­ban, a TIT, továbbá az érem­gyűjtők keszthelyi csoport­jának rendezésében. Az első nap egyik fő eseménye volt az I. világháború érmeit, jel­vényeit bemutató kiállítás a balatoni múzeumban. A Fóti köszöntő címmel bemutatót tartott szombat délelőtt a Budapesti Gyer­mekszínházban a Fóti Gyer­mekváros 180 tanulója. Az előadás a szereplők és a kö­zönség közös játéka volt, amelyet házigazdaként Sir­­kó László és Kopetti Lia ve­zetett. — A Magyar Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség köz­ponti bizottságának meghí­vására május 28.—június 2. között hazánkban tartózko­dott a Libanoni Haladó Szo­cialista Párt Ifjúsági Szer­vezetének delegációja, ame­lyet Naji Yaghi elnök ve­zetett. A delegációt fogadta Fejti György, a KISZ köz­ponti bizottságának első tit­kára. — Amatőrök. Szombaton az ózdi Liszt Ferenc és Kun Béla Művelődési Házban megnyílt a XII. országos amatőr képző- és iparművé­szeti kiállítás. Az ünnepsé­gen Palotai Károly, a Szak­­szervezetek Országos Taná­csának alelnöke mondott be­szédet. A két művelődési ház nagytermében rendezett tár­laton az ország amatőr kép­zőművészeinek több mint másfél száz festménye, grafi­kája és ötven különböző iparművészeti alkotása kerül közönség elé. Ugyancsak Óz­­don, s ugyanezen a napon tisztújító ülést tartott az amatőr képzőművészeti ta­nács. . . Befejeződött szombaton a Kecskeméten rendezett or­szágos ifjúsági környezetvé­delmi konferencia. — Apáczai Csere János nevét vette fel az ország első nevelési központja Pécsett. A szombaton tartott avató­ünnepség alkalmából Apá­czai Csere János életét és munkásságát bemutató kiál­lítás is nyílt. — Társastáncverseny. Két­napos országos társastánc­verseny kezdődött szom­baton a mezőkovácsházi művelődési központban. Ti­zenhat versenytánckor tag­jai —­­százhatvan páros — mutatja be tudását a zsűri, illetve a közönség előtt. — Elutazott Budapestről Pjotr Nyeporozsnyij, a Szovjetunió energetikai és villamosítási minisztere és Czeslaw Piotrowski, a Len­gyel Népköztársaság bánya­ügyi és energetikai minisz­tere. Előadást tartottak a Balatonfüreden rendezett energetikai szimpozionon. A minisztereket fogadta Mar­jai József miniszterelnök­helyettes, a megbeszélésen részt vett Kapolyi László ipari miniszter is.­­ Arad és Békés testvér­­megyei együttműködése je­gyében szombaton hazánkba érkezett a sikulai román né­pi együttes. Az Arad megyei falu negyvenöt tagú együtte­sének táncosai, énekesei és zenészei a helyi román nép­művészet világát elevenítik meg a békési fellépéseiken. A sikulasiak szombaton a zö­mében románok által lakott Kétegyháza művelődési há­zában mutatkoznak be, va­sárnap pedig Békésszentand­­ráson lépnek közönség elé.­­ Idegenforgalmi együtt­működés van kialakulóban Győr-Sopron megye és Ausztria szomszédos tarto­mánya, Burgenland között. A megye idegenforgalmi szervezete a Ciklámen Tou­rist és a burgenlandi tarto­mányi kormány idegenfor­galmi osztálya az idén már közös színes prospektust is kiadott. A 100 ezer pél­dányban megjelent tájékoz­tató költségeit közösen fe­dezték. — Tisza-túra. Az idén is megszervezi a hagyományos, sorrendben az ötödik Tisza­­túrát a szolnoki Damjanich János Múzeum és a Madár­tani Egyesület. 25—30 részt­vevője július 14-én Tiszafü­reden száll ladikba és au­gusztus 3-án fejezi be kuta­tó- és leletmentő munkáját. — Erdős László nagykani­zsai festőművész 38. önálló kiállítása nyílik meg június 4-én, a Debreceni Kötöttáru­­gyárban. A vállalat művelő­dési bizottsága által megren­dezett kiállítás a dunántúli festő tájképfestészetéből ad ízelítőt. — Régészeti szenzáció. Megtalálták a Szombathely római kori ősének számító Savaria egyik kapujának ma­radványait a szomba­thelyi Savaria Múzeum régészei. A kutatók így most már pon­tosan megrajzolhatják a te­lepülés kelet-nyugati főten­gelyét, s az eddiginél ponto­sabban tudják kijelölni a to­vábbi kutatás irányát. A nagy jelentőségű lelet végérvénye­sen igazolta azt a többek ál­tal mindeddig vitatott felte­vést, hogy Szombathely utca­rendszere az ókori Savaria úthálózatát követi. — Elismerés. A fiatalok hazafias honvédelmi nevelé­se terén elért kiváló eredmé­nyeik elismeréseként peda­gógusokat jutalmaztak meg szombaton a Honvédelmi Mi­nisztériumban. A kiemelkedő munka elismerését jelentő jutalmakat Horváth István vezérőrnagy, a magyar nép­hadsereg politikai főcsoport­­főnökének első helyettese ad­ta át. — Jubileum. Szombaton, a diósgyőri Vasas Művelő­dési Központban megünne­pelték a miskolci repülős szakosztály megalakulásá­nak ötvenedik évfordulóját. A diósgyőri Vasas Művelő­dési Központban jubileumi kiállítás nyílt meg, amely­nek keretében tablók, fény­képsorozatok idézik az öt­venéves klub elmúlt évti­zedek során végzett munká­ját, a miskolci sportrepülés fél évszázados múltját. Az ünnepségen a repülős klub több tagja kapta meg a Ha­za Szolgálatáért Érdemérem és az MHSZ Kiváló Dolgo­zója kitüntetést. — Ránki Dezső zongora­­művész, a Liszt Ferenc Ze­neakadémia tanára és dr. Gustav Papp, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház énekese nyerte el az idei Ro­bert Schumann-díjait. Zwi­ckau tanácsa a Schumann­­életmű ápolásában szerzett érdemeiket ismerte el a díj­jal. — Jubiláló gimnázium. Kétnapos ünnepségsorozat kezdődött szombaton az ala­pítása 125. évfordulóját ösz­­szegező szentesi Horváth Mi­hály Gimnáziumban, a Tv-mozi Kecskeméten. Szeptembertől kísérleti jel­leggel tv-filmeket is vetíte­nek a kecskeméti Otthon moziban. A Magyar Televízió és a Bács-Kiskun­­ megyei Moziüzemi Vállalat között létrejött megállapodás értel­mében az év utolsó negyedéi­ben a fiatal művészek stúdió­jának — amely Kecskeméten működik — 10 filmjét tűzik műsorra. — Hat új gabonaraktár készül el Zala megyében az aratás megkezdéséig, s ezzel összesen mintegy 25 ezer ton­nával növekszik a megyében a gabonatárolók befogadó­­képessége. a Betonacél. A korábbihoz képest körülbelül negyven százalékkal kevesebb beton­acélt használnak a házgyári panelekhez a Szegedi Ház­gyárban. A Budapesti Mű­szaki Egyetem kutatóival kö­zösen kidolgozott eljárás hasznosításával csak a szege­di gyárban több mint 10 mil­lió forint értékű betonacélt takarítanak­ meg évente. Bélyeg Az év jelentős külföldi bé­lyegkiállításaira, a madridi „Espana”, a melbourne-i „Ausipex” és a stuttgarti „Philatelia”-ra utaló, három címletet tartalmazó blokkot adott ki a Magyar Posta 12 Ft névértékben. A blokkot Widerkomm Ervin tervezte és az Állami Nyomda készí­tette 270 300 fogazott és 7800 fogazás nélküli, számozott példányban. Hét értékből álló bélyegso­rozatban ásatások során elő­került honfoglaláskori éksze­reket és más tárgyakat mu­tat be a Magyar Posta. Az egyes címleteket Bánó Attila tervezte és a Pénzjegynyom­da készítette 357 300 fogazott és 4300 fogazás nélküli so­rozatban.* Nagy-Britanniában az inf­láció következtében felesle­gessé vált a V2 pennys pénz­érme és lassanként el is tűnt a forgalomból. Viszont még létezik V2 penny névértékű bélyeg. Ennek gyártását, il­letve további forgalmazását beszüntetik. Vannak azonban 12 V2, 19 V2, 20 V2 és még más bélyegek, amelyeknél az alapösszeghez V2 penny járul. Ezek a bélyegek érvényben maradnak. Dr. S. L. M­­anz avag BUDAPEST A 140 éves hagyományokkal rendelkező Ganz-MÁVAG korszerű exporttermékeinek gyártásához jó kereseti lehetőséggel felvételre keres: gépi forgácsoló, lakatos, hegesztő, szak- és betanított munkásokat, valamint üzemi segédmunkásokat JELENTKEZÉSÉT VÁRJA. GANZ-MÁVAG MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI OSZTÁLY, BUDAPEST VIl­., VAJDA PÉTER U. 10. TELEFON: 343-370/17-61, VAGY 13-70-ES MELLÉK. iG.anz r­avag VASÁRNAP, 1984. JÚNIUS 3. NÉPSZAVA Mai műsorok Televízió 1 8.05 Tv-torna 8.10 Óvodások filmműsora 8.30 Pincérfrakk utcai cicák 8.55 Vízimese Angol—lengyel film 10.30 Csörgősipka X/10. rész: Pillanatok és hangulatok 10.40 Hírek 10.45 Bűvészek nemzetközi találkozója Francia film. Ism. 14.03 Műsorismertetés 14.10 Bemutatkozik Sütő Gyula nagyvisnyói népművész 14.35 Műsorainkat ajánljuk 15.05 MÉH-esek kérték Az önök kérték külön­kiadása, a MÉH Vállalat dolgozóinak 16.35 Képújság 16.40 Pedagógusnapi köszöntő 17.20 Elmebajnokság 18.00 Delta 18.40 Tv-torna 18.45 Mese 19.00 A hét 20.00 Hírek 20.05 Az ismeretlen Chaplin Angol rövidfilm­­összeállítás 3. rész 20.55 A fodrász KFT-show 21.30 ,,Folytatom, ahol abbahagytam . . .” 22.20 Hírek Televízió 2­ ­9.20 Kapcsoljuk a keszthelyi Festetics-kastélyt Interfórum ’84 20.00 Hírek 20.05 Telesport 22.35 Képújság 13.45 Régi híres énekesek műsorából 14.11 Határ—Idő—Napló 14.35 Utazó kutatók 15.05 Művészlemezek 16.00 Bankett Blitvában Rádiójáték 17.05 Huszonöt év . . . 17.35 Mi a titka? 18.40 A szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka a stúdióban 18.40 Az apa 20.18 A zene nem ismer határokat! 21.09 Nicolai: A windsori víg nők 23.51 Rézfúvósok játszanak Petőfi rádió 8.05 Magyarország ékessége 8.43 Az MRT Gyermekkórusa énekel 9.29 Halló, Berlin! Halló, Budapest! 0 10.35 Petress Zsuzsa operettfelvételeiből 11.00 Ismeretlen ismerősök 12.10 Jó ebédhez szól a nóta 0 12.50 Aranykoporsó II/2. rész 14.00 Ha még nem tudná . . . 14.35 Táskarádió 15.35 Poptarisznya 0 17.30 „Az ár ellen — az árban” 18.33 Útközben hazafelé 20.35 Társalgó Ism. 22.00 Cigánydalok, nóták 0 3. műsor 8.11 Komoly zenei zsákbamacska 0 10.00 Új zenei újság 0 Ism. 10.45 Öt kontinens hét napja 11.03 Új Haydn­lemezeinkből 0 12.09 André Chénier 0 12.55 Kis magyar néprajz 13.05 A Prognózis együttes felvételeiből 0 13.35 Régi magyar dalok 0 14.00 A Melos vonósnégyes játszik 0 15.05 Romantikus kórus­muzsika 0 15.35 Az anyag körforgása 16.00 Buckner: VIII. szimfónia 0 17.16 Baritonáriák 0 17.45 Sztárok sztereóban 0 18.30 Az MR szerb-horvát nyelvű adása 19.05 Az MR német nyelvű nyelvű adása 19.35 Bach-művek 0 21.09 Bluesfelvételekből 0 22.00 A regényírás napja 0 Kossuth rádió 8.05 Öt kontinens hét napja 8.21 Énekszóval, muzsikával 8.50 A Reklámközpont Békés megyei különkiadása 9.00 Színész vagyok, énekelek 10.03 pataki századok 11.01 Vasárnapi koktél 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül 12.35 Édes anyanyelvünk 12.40 Egy korty tenger 12.50 Az élő népdal 13.00 Joó Árpád Kodály-műveket vezényel Hétfői programajánlat KOSSUTH RADIO: 8.25 Palánkay Klára és Losonczy György opera­felvételeiből 9.02 Népzenekedvelőknek 9.32 A hét költője 9.43 Ki kopog? 10.05 Nyitnikék 10.35 Romantikus muzsika 11.18 Csermák Antal: Kesergő, csárdás és friss 11.24 A Vándor kórus énekel 11.39 A csúnya hercegnő 12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.00 Zenei érdekességek 14.15 Nóták 14.41 Asszonyok 14.54 Édes anyanyelvünk. Ism. 15.05 Kóruspódium 15.28 Hobbi-dominó 16.00 Osváth Júlia operett­felvételeiből 16.29 Látogatóban 17.05 „Ember vagyok és semmi, ami emberi, nem idegen tőlem” 17.32 Van új a Nap alatt 17.47 Schumann: Spanyol daljáték 18.30 Esti magazin 19.15 Lenyomtunk tizenöt évet! 20.35 Mozart: D-dúr hegedűverseny 20.58 Élj és emlékezz! 22.20 Tíz perc külpolitika 22.30 Halló, itt vagyok! PETŐFI RÁDIÓ 0 8.05 Fúvósátiratok 0 8.35 Figyelmébe ajánlom 1 8.50 Slágermúzeum 0 9.50 Köznapi ügyeink Szathmári Gábor jegyzete 10.00 Zenedélelőtt 0 12.00 Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik 0 12.40 Tánczenei koktél 0 13.25 Világújság 14.00 Kettőtől ötig ... 0 17.00 Csak egy kultúránk van 17.30 ötödik sebesség 0 19.30 Tip-top parádé 0 20.35 Hétfő este Pesten és Budán 22.30 Deák Tamás szerzeményeiből 0 3. MŰSOR: 9.00 Két balettszvit 0 10.00 Kamarazene 0 10.30 A Stúdió 11 felvételeiből 11.05 Gulyás Dénes opera­­áriákat énekel 0 11.32 Zenekari muzsika 0 13.07 Mai magyar zeneszerzők 0 13.56 Francia muzsika 0 15.33 A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye 0 17.00 A Pretenders együttes felvételeiből 0 17.30 Népdalfeldolgozások 0 18.04 Zenekari muzsika 0 18.33 Szivarfüst-keringő 0 19.05 Interfórum, 1984. 0 20.35 A Poptarisznya dalaiból 0 21.36 Beethoven összes zongoraszonátája 0 Budapesti színházak VASÁRNAP Erkel Színház: Ifjúsági béri., II. sor. 5. ea„ Szerelmi bájital 400 százalékkal felemelt hely­árak (de. 11), 6-os béri., 8. ea. Hamupipőke (7), Zeneakadé­mia: A Magyar Rádió és Tele­vízió Gyermekkórusa (fél 8), Nemzeti Színház: Az úrhatnám polgár, Ifj. béri., I. s. 4. ea. (de. 11), Nem félünk a farkas­tól (7), Várszínház: Csütörtöki hölgyek (de. 11), Csíksomlyói passió (7), Katona József Szín­ház: A Szarvaskirály (7), Ma­dách Színház: Albert Schweit­zer, 7. béri., (7), Madách Ka­mara: Fészekalja, 37-es béri. (fél 3), Galopp a Vérmezőn, 14- es bém­. (7), Vígszínház: Az ember tragédiája, a miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka (7), Pesti Színház: Deficit (7), József Attila Színház: Magán­élet, Vasutas 5. (fél 3), A tün­dérlaki lányok (7), Fővárosi Operettszínház: Kaméleon (fél 3 és 7), Thália Színház: A kék madár (de. 11 és 7), Telepódium: Zsákutca (fél 11), Mikroszkóp Színpad:, Fogjuk a hasunkat, Konyhád (fél 6 és 8), Radnóti Miklós Színpad: Szerelmeske­dések (7), Játékszín: Maugli (de. 11), BME Multimedia Stú­dió: Mike Oldfield (fél 8), Bu­dapesti Gyermekszínház: Aranykulcsocska (de. fél 11), Mátyás király juhásza (du. 3), Állami Bábszínház, Népköztár­saság útja: Foltos és Fülenagy (de. 11 és 4), Jókai tér: A há­rom kismalac (de. fél 10 és fél 12), Hűvösvölgyi Szabadtéri Színpad: Világszépe (10), Fő­városi Nagycirkusz: Nemzet­közi artistaparádé (10, fél 4), HÉTFŐ Erkel Színház: Szerelmi bájital 400 százalékkal felemelt helyár (7), Várszínház: Csütörtöki höl­­gyek (7), Katona József Szín­ház: A Szarvaskirály (7), Ma­dách Színház: A bolond (7), Madách Kamara: Galopp a Vérmezőn, 8-as bér­. (7), Víg­színház: Játszd újra, Sam! (7), Pesti Színház: Deficit (7), Fő­városi Operettszínház: Táncfó­rum (7), Thália Színház: Jóból is megárt a kevés (7), Vidám Színpad: Szeretem a feleségem (7), Mikroszkóp Színpad: Meg kell szakadni, Sátoraljaújhely, (fél 6 és 8), Pesti Vigadó, Ka­maraterme : Ha megérinthetné­lek (7), Hangversenyterme: Az Állami Népi Együttes a Viga­dóban (8), Radnóti Miklós Szín­pad: Színlelni boldog szeretet (7), Játékszín: Aranyóra (7), Állami Bábszínház, Népköztár­saság útja: Kalevala (6), * A Játékszín titkársága közli, hogy az Aranyóra június 4-én 7 óra helyett fél 8 órakor kez­dődik.

Next