Népszava, 1984. július (112. évfolyam, 153–178. sz.)

1984-07-01 / 153. szám

NÉPSZAVA 1984. JÚLIUS 1., VASÁRNAP Levél a börtönből „Kedves Béci! A nővérem, Ancsa, vasárnap járt nálam beszé­lőn. Tőle tudtam meg, hogy téged Nosztára szállítottak. Örü­lök, hogy gondolsz rám, ezt tudom, mert a haverod, Feco, amikor kiszabadult, megkereste Ancsát és elmondta neki, hogy szívesen leveleznél velem. Ezek szerint nemcsak fűztél, amikor kint voltunk és azzal biztattál, hogy jó vagyok nálad. Most, itt a börtönben érzem csak igazán, hogy a szerelmese­ket a rács sem választhatja el egymástól. Remélem, te is így vagy ezzel, őszinte szeretettel gondolsz rám. Én jól vagyok. Ha nem jön semmi közbe, jövőre kedvez­ménnyel szabadulok. Akkorra befejezem a nyolcadik osztályt. A szabad időmben sokat olvasok, mert te mindig azt mond­tad, hogy nem bírod a buta Csajokat. Nyugodt lehetsz, ha kijutok a sitről, akkor is veled leszek, de nemcsak gondolatban, mert, amint lehet, meglátogatlak. Hozok csomagot, sok kaját és cigarettát, mert tudom, hogy mennyire szereted a disznósajtot és a füstölt szalonnát. A levelemet tedd a szíved fölé, és minél hamarabb vála­szolj. Milliószor csókollak, a te Laurád.” A magas, karcsú, szőke kis­lány, mielőtt leragasztaná a borítékot, még csókot is lehel a levélre. Talán arra gondol, hogy így, a távolból magához láncolhatja Bécit, akivel a lebukása előtt két hétig együtt járt. — Átgondolta, hasznos lesz ez a kapcsolat magának? — érdeklődöm Laurától, akinek tiszta, kék szemében könny­csepp csillan. — Hasznos? Ki tudja, iga­zából mi hasznos egy ember számára? De jó érzés írni, s ezzel talán tartozni vala­kihez. — Egyáltalán tudja, ki ez a Bécs? — Hát egy fiú. Egy­­srác az aluljáróból. — És miért csukták le ezt a srácot? — Nem tudom egészen pontosan. Valami betörést követtek el a haverjaival. — Mennyit kapott? — öt évet. — És maga? — Két évre ítéltek. Leüté­ses Táblásért. — Rabolt? — Nem. Én csak elvittem a palit a hegyoldalba. Aztán a fiúk csapták le. — Hány éves? — Júniusban leszek tizen­hét.­ Laura esete nem egyedül­álló, szinte szokványos. A fiatalkorú lányok­­börtönének lakói közül sokan mondhat­nák el ugyanezt a történetet, őket csalinak használják fel. A lányok legtöbbje talán fel sem fogja, hogy mire vállal­kozik. — Nagyon vásottak ezek a lányok? — érdeklődöm Hét­helyi Péter őrnagytól, a pél­­halmai börtön parancsnok­­helyettesétől. — Nem. Azt hiszem, leg­alább is remélem, hogy nem elvetemültek. Inkább sze­rencsétlenek. Félresiklott az életük. — Laura, és a hozzá ha­sonlók, 16—17 éves korukra rablás miatt kerültek a bör­tönbe. Egyáltalán van re­mény arra, hogy megváltoz­nak? — Senki nem születik bű­nözőnek. Ezeket a gyereke­ket, mert akármit is követtek el, mégiscsak gyerekek, szó­val őket a körülmények so­dorták a rossz társaságba. És, ha a rossz hatott rájuk, miért ne lehetne őket a jóra is be­folyásolni.­­ A fiatalkorú bűnözők hogyan fogadják a büntetés­végrehajtás erőfeszítéseit? Egyáltalán megértik, hogy lé­tezik más életforma is, mint amit megszoktak? — Igyekszünk korszerű módon közeledni hozzájuk — kapcsolódik a beszélgeté­sünkbe Véghné dr. Müller Anikó csoportvezető nevelő. — Mit ért a korszerű mó­don való közeledésen? — Minden elítéltre más­képpen lehet hatni. Kutatjuk az okokat, amelyek a lejtőre juttatták őket. És, ha sikerül megszüntetni azokat, akkor már nagy lépést tettünk elő­re. Igen fontosnak találjuk a fiatalkorúak esetében, hogy enyhítsünk a hagyományos börtönkörülményeken. Amint látja, a lányoknak a munka­köpenyük és az egyéb ru­házatuk is csinos. Például a varrószakkörben lehetőségük van arra is, hogy alakítgassák a ruhájukat. És, aki igényli a kellemes megjelenést, az­zal már könnyebb szót érte­ni. Mert azt tudni kell, hogy sok lány itt, a börtönben ta­nul meg fogat mosni, és kés­­sel-villával enni. A fiatalkorú elítéltek nagy többsége az általános iskola négy-öt osztályát végezte el, úgy-ahogy. A hiányt a­­bör­tönben igyekeznek pótoltat­ni velük. Tehát, bőven akad tennivalójuk a büntetésvég­rehajtás dolgozóinak. A fia­talkorú elítélteknek is érez­niük kell, hogy a büntetésü­ket töltik. Tehát lényegesen korlátozottabbak a lehetősé­geik, mint a szabad életben, ugyanakkor igyekeznek ked­vező életfeltételeket biztosí­tani a számukra. Hiszen a legfontosabb cél a fiatalko­rúak reszocializálása, s en­nek a folyamatnak egyik lép­csője, ha sikerül felkelteni bennük a kulturált élet iránti igényt. — Hogyan folytatódik a lá­nyok élete a szabadulásuk után ? — Azon igyekszünk, hogy már itt, a börtönben előké­szítsük őket a kinti életre. Ehhez nagy segítséget ka­punk a pártfogóktól, akik a szabadulás előtt felveszik a kapcsolatot az elítéltekkel. Amennyiben nincs családjuk vagy már felnőtt korba lép­tek, vagy ha korábban állami gondozottak voltak, és már nem mehetnek vissza az in­tézetbe, akkor lehetőség sze­rint, az érdeklődési körük­nek megfelelően olyan üzem­ben helyezik el őket, ahol biztosított számukra a szállás is. Nagyon jó a kapcsolatunk egyebek között a Dunaújvá­rosi Tanács gyermek- és if­júságvédelmi előadójával, Zelenka Lászlónéval, aki nyugodtan mondhatom, szü­lői szeretettel igyekszik gon­doskodni az egyedülálló gye­rekek jövőjéről. Schmidt Attila Egészen a frontig vitte vonatát A nagy bajuszú bácsi Szergej Korovin szovjet vasutas, mégpedig kitüntetése alap­ján a „kiváló vasutas” cím jár neki. Kevés embernek van olyan regényes életrajza, mint ne­ki. Vasutascsalád az övé, fiai is a vasútnál szolgálnak. A fűtőházában mindenki ismeri a Korovin dinasztiát. Az öreg Szergej 1912-ben — ek­kor 16 éves volt — kezdett dolgozni a gorlovi mozdony­javító műhelyben. Aztán az első világháború katonája lett. Abban a hadtestben szol­gált, amelyet a cár Francia­­országba küldött. Korovin 1917-ben azok között volt, akik Marseille-ben az expe­díciós hadtest lázadásában vettek részt. Megbüntették, Szahalinra küldték kényszer­munkára. Onnan azonban si­került megszöknie. Spanyol­­országon és Törökországon keresztül jutott vissza hazá­jába. Ott folytatta, ahol bevo­nulása előtt abbahagyta: a gorlovi mozdony­javító mű­helyben. Ezután került Nyi­­kitovkába. A lenini hívásra — így nevezik a tagtoborzó eseményt — állt be a kom­munista pártba. A második világháborúban mozdonyve­zetőként szolgált. Szerelvé­nyeit egészen a frontig vit­te, így jutott Berlinig. Amint fényképéről látni, sok a kitüntetése. A Lenin­­rendet már a második világ­háború után végzett munká­jáért kapta. K. J. Kétezer árvaházi elefánt Sri Lankában, a fővárostól, Colombótól vagy 100 kilo­méternyire működik a Pin­­nawala árvaház, amely a maga nemében egyedülálló intézmény a világon. Az 1975-ben alapított menhe­­lyen ugyanis nem emberpa­lántákat, hanem elhagyott elefántgyerekeket gondoz­nak. A vállalkozást az indította el, hogy a szakértők rádöb­bentek: kipusztulás veszélye fenyegeti az ország nagy becsben tartott elefántjait. A hadsereg különböző ala­kulatainak talizmánja, üd­vöskéje mindig egy-egy ele­­fántbébi, a kolostorok szá­mára pedig a nagy körmene­teken, egyházi felvonuláso­kon nélkülözhetetlenek az elefántok. Habár a hozzá nem értő itt is csak ázsiai elefántokat lát, Sri Lankában úgy vé­lik, hogy a helyi fajta szebb, arányosabb felépítésű, ke­csesebb, elegánsabb mozgá­sú, mint például indiai vagy thaiföldi rokonai. Amióta 1975-ben megin­dult a mentőakció — az el­tévedt, szakadékokba zuhant, a csordák által hátrahagyott, s így pusztulásra ítélt fiatal állatok felkutatása — össze­sen kétezer kis elefántot ne­veltek fel a Pinnawala ár­vaházban. Az intézmény ve­zetője elmondta, hogy a kö­zösség azonnal befogadja az újonnan érkezetteket. Ami­kor pedig valamelyikük tá­vozik, mindannyiuk szoptató­s dajkája Matali az anyaele­fánt, napokig szomorkodik. Az elefántárvaházban je­lenleg 16 „gyereket” nevel­nek, közülük 7 még csecsemő.­­ Pedagógusimport az USA-ban Olyan méreteket öltött az Egyesült Államokban a pe­dagógushiány, hogy helyen­ként még az osztályok ösz­­szevonásával sem tudják megoldani bizonyos tantár­gyak oktatását az alapfokú és középiskolákban. Különö­sen válságos a számtan-, il­letve a matematika-, a fizi­ka-, a kémia- és a biológia­­oktatás helyzete. Az ország 50 állama közül 40-ben nem tudják betölteni a szaktaná­ri állásokat. Georgia államban most olyan újítással próbálkoz­nak, amire még nem volt példa az amerikai közokta­tás történetében: tanítókat és tanárokat importálnak. Az ötlet a georgiai egye­tem német származású tör­ténész professzorától szár­mazik. Mivel az NSZK-ban negyvenezer munkanélküli pedagógust tartanak nyil­ván, Lothar Tröst arra gon­dolt, hogy­­közülük jó néhá­­nyan vállalnák szaktárgyuk angol nyelvű oktatását az Egyesült Államokban. A georgiaiak felvették a kapcsolatot az alsó-szászor­­szági közoktatási miniszter­rel, tavasszal megindult a toborzás, s ennek eredmé­nyeként eddig hatezer NSZK-beli pedagógus jelent­kezett. Közülük 93 ősszel megkezdi a matematika ta­nítását Georgiában. A Time magazin hírt ad arról, hogy más államokban is hasonló megoldásokkal kí­sérleteznek. New York, Illi­nois, Colorado, Kalifornia, Massachussetts állam továbbá a főváros, Washington szin­tén az NSZK-ból importál természettudományos tár­gyakat, illetve német nyelvet oktató tanítókat és tanáro­kat. Louisiana Franciaor­szágból, Belgiumból és Ka­nada -Quebec tartományából csábított át két-két évre 300 francia szakos pedagógust.­­ Mindez csak azt húzza alá, amit eddig is tudtunk: a pedagógusfizetések, eny­hén szólva, nem versenyké­pesek az iparban vagy üz­leti életben kínálkozó kere­setekkel — jegyezte meg Mary Harwood Farrell, az amerikai országos oktatás­ügyi szövetség elnöke. Hoz­záfűzte: — Mivel a fizetésükből nem tudnak megélni, a peda­gógusok tömegesen hagyták el a pályát. Az egyetemek­ről, főiskolákról friss diplo­mások pedig többségükben a magasabb keresetet biztosító ipari, kereskedelmi, kiszol­gáló ágazatokban helyezked­nek el. kj A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat FELVÉTELRE KERES a C járműkategóriára érvényes vezetői engedélyt szerzett GÉPKOCSIVEZetŐKET JÓ KERESETI LEHETŐSÉG,­­ TÉLEN KIEMELT FIZETÉS. Felvilágosítás: a 135-523-as telefonszámon. Csillagászati rejtély 1966-ban fedezte fel a NASA, az amerikai űrkutató szer­vezet műholdja az Arph 220 galaxist, amely azóta is szá­mos kérdőjelet vet fel a csil­lagászok számára. A napokban Baltimore­­ban, tudományos tanácskozá­son Thomas Spifer, kalifor­niai kutató arról számolt be, hogy­ a rejtélyes csillagrend­szer annyi energiát sugároz ki, mint kétmillió Nap együttvéve! Az energia eredetét vi­szont mindmáig titok fedi. Az Arp—220 a Földtől 300 millió fényévnyi távolságra van. Nevét Halton Arp ame­rikai csillagásztól kapta, aki 1966-ban a különleges ga­laxisok feltérképezésével vált nevezetessé. Spifer előadásában arról is beszámolt, hogy egy 1983- ban a világűrbe küldött inf­ravörös teleszkóp adataiból megállapították: az Arp— 220 esetében a világűr egé­szen különleges jelenségéről van szó. A kibocsátott ener­gia 99 százaléka ugyanis nem fénysugarakban jelenik meg, hanem láthatatlan hő­hullámok formájában sugár­zik. A láthatatlan sugarak óriási mennyisége következ­tében ez a csillagrendszer az infravörös érzékeléssel fel­fogható térben a legfénye­sebb objektumok egyike — legalábbis az eddig felfede­zettek közül. Az amerikai csillagászati egyesület évi konferenciáján — amelyen Spifer fenti be­jelentései is elhangzottak — Frank Low, az arizonai egye­tem csillagászati tanszéké­nek professzora mindehhez még azt is hozzátette, hogy az Arp—220 már csak azért is a legfigyelemreméltóbb infravörös kisugárzások egyike, mert kisugárzása százszor erősebb a Tejúté­­nál. Az 1983-ban felbocsátott infravörös-észlelő teleszkóp tíz hónap alatt az égbolt mintegy 98 százalékát térké­pezte fel. Eközben 20 ezer galaxist figyelt meg, ame­lyek közül kétezerre tehető az infravörös csillagrendsze­rek száma — mondotta Low, majd az Arp—220-ról szólva előadását azzal egészítette ki, hogy a rejtélyes csillag­­rendszer középpontjában minden bizonnyal egy rend­kívül fényes hőforrás talál­ható, amely infravörös fényt termel azáltal, hogy a körü­lötte lévő porfelhőket erősen felmelegíti, összehasonlítá­sul kifejtette, hogy a mi csillagrendszerünk, a Tejút, valószínűleg ugyanilyen fé­nyes, de az Arp—220 nem fényt, hanem hőt sugároz. A roppant energia eredete azonban továbbra is isme­retlen, és a­­baltimore-i kon­ferencia résztvevői sem tud­tak egyértelmű választ adni az Arp—220 eredetére. (—n) Beszűkült a bolhapiac Elköltöztették a frankfurti bolhapiacot, amely eddig a város egyik nevezetessége volt. A Majna-part hangula­tos platánfái alól, egy régi, használaton kívüli vágóhíd kőfallal körülzárt udvarán — jól eldugva az érdeklődők elől — jelölték ki új helyét. A kissé elhamarkodottnak tűnő intézkedés nagy felhá­borodást keltett a város pol­gáraiban. Tiltakoztak is, ahol csak tudtak, megmoz­gattak minden fórumot, cik­keztek a lapokban — mind­hiába. A döntést nem tud­ták megváltoztatni. A frankfurti bolhapiac el­bűvölő hangulata tehát a múlté. De ez természetesen nemcsak azért érinti érzéke­nyen a város lakóit, mert egy látványossággal szegé­nyebbek lettek, hanem azért is, mert sokan — kispénzű diákok, nyugdíjasok — itt vásárolták meg, amire éppen szükségük volt. A használt­­cikk-kereskedelemnek a gaz­dag NSZK-ban feltűnően sok híve van ... Tizenöt márka helypénz fejében mindenki engedélyt kapott az árusí­tásra. Sok hivatásos keres­kedő kínálta itt áruját, de mások is elhozták megunt holmijukat, hogy valóban fillérekért túladjanak rajta. A hangulatos Majna-par­­ton szombatonként 15 ezren is megfordultak itt. Legalább 6—700 árus kínálta portéká­ját. Most lényegesen kisebb helyre zsúfolódtak össze az alkalmi és hivatásos keres­kedők. Érdeklődő sincs több három—ötezernél. Elvesztette varázsát a bolhapiac — ke­seregnek az emberek. S bár a város vezetői azóta több­ször is kilátogattak a hely­színre, hogy ott győzzék meg az embereket a döntés he­lyességéről, ez már mit sem számít. „Meg kellett óvni a Majna­­partot a rettenetes igénybe­vételtől, a híres fasor így tönkrement volt rá ... Már­­már keleti bazár jelleget öl­tött a piac, ellenőrizhetetlen­né, áttekinthetetlenné vált, veszélyesen terjedt, egyre a belváros felé húzódott...” — ilyen és ehhez hasonló érveket hoztak fel a döntés mellett. A frankfurtiak szerint az elhamarkodott döntést meg­érzik majd az illetékesek a legközelebbi választások­nál ... Kovács Ildikó 9 Nyári bohóságok A változatosság gyönyörköd­tet! Vagyis: varietas delectat. A latin szállóige bölcsességén alapszik a varieté: változatos, szemet gyönyörködtető — nem okvetlenül mélyebb ta­nulságokkal terhes — műsor. A kemény gazdasági verseny elérte a show-hivatalt is. Ez az oka, hogy az északi Bala­­ton-part népszerű szállodája, a Marina, csillogó műsorral igyekszik éjszakai szórakozó­helyére csalogatni a nagyér­deműt. A minap mutatták be a sajtó képviselőinek a nyári varie­té-show -t. A csábítás trükkjét olyan honi csillagok alkalmazzák, mint Cserháti Zsuzsa (kinek robbanékony mozgáskultúrá­ja vetekszik az énekhangjá­val) vagy a Remport—Nagy jégtáncbajnok páros (akik görkorcsolyával is megélnek a parkett hátán). Aki nem fél a nyaktöréstől az utánoz­hatja a boszorkányos break­­dance táncmozdulatait. A szelíd esztétikumra vágyók pedig szemügyre vehetik. Vé­nusz születését, bájos udvar­hölgyei maguk is isteni mez­telenséggel segédkeznek a fennkölt szertartásban. A szép lányok tánctudása ugyan nem oly lenyűgöző, mint küllemül­, de a mai nó­menklatúrákba vagy az fér bele, hogy megfizetik a tán­cosnői képzettséget, vagy a vállalkozó szellemű vetkő­­zést. A kettő együtt nem megy. Ez viszont nem eszté­tikai, hanem kizárólag finan­ciális kérdés. Boncolgatása bohó nyári tudósításunkba aligha fér bele. ..

Next