Népszava, 1984. augusztus (112. évfolyam, 179–204. sz.)
1984-08-15 / 191. szám
Badarság lenne a történelem realitásait számonkérni egy dalműtől — de annyi azért mégis elvárható, hogy ha a tényekhez nem is ragaszkodik túlságosan, a cselekménye és a figurái legalább a műfaj keretein belül elfogadható hitelűek legyenek. A szegedi szabadtéri játékok idei utolsó bemutatója, a Kacsák Pongrác úgyszólván elfelejtett daljátékának, a Rákóczinak az átdolgozott változata azonban még ezzel a dalműszintű történelmi hitellel sem szolgál. Nem az a baj, hogy az 1906-os Király Színház-beli bemutató Bakonyi Károly féle librettóját Ruitner Sándor (egy sok évvel ezelőtti rádióváltozat számára, s most a szabadtéri előadás követelményeihez is igazítva) átdolgozta. A régi operettek, daljátékok legromlandóbb része éppen a librettó. Az új variáció azonban nem kínál jobb megoldásokat, mint a régi, csak éppen másképp sablonos, sematikus és frázisos. A kortárs kritika azt becsülte a Rákócziban — zenéjében főleg, de talán a szövegkönyvében is —, hogy más volt, mint a korszak nagy magyar operettsikerei. Kacsák még a két évvel korábbi kirobbanó siker, a János vitéz zenéjéhez képest is mást, újabbat adott: a Rákóczi közelebb áll Erkel Ferenc nemzeti operáinak hangvételéhez, mint akár a János vitéz népies tónusához, akár a bécsi vagy a magyar operett kötelező cselekmény- és zenei fordulataihoz. Komolyabb, súlyosabb, majdnem drámai. Hiányzik belőle a derű, a vidám könnyedség, a móka, a frivolság. Ennek a dalműnek a hőse a feladatára ébredő, azt elvállaló, majd a vállalt feladatba belebukó, nem győztes, de szépen vesztő Rákóczi. Nem a szabadságharc felszálló ágának valamely dicső eseményével zárult a darab, hanem Rákóczi Lengyelországba bújdosásának szomorú képével. Talán ez is hozzájárulhatott, hogy a Rákóczi nem maradt a magyar zenés színházak állandó műsordarabja. Ha tehát a rádiós felújításnak volt értelme, akkor éppen ez a leletmentés, újrafelfedezés volt, s ezt tekinthetjük a mostani szegedi bemutató nyomós okának is. De . .. A Ruitener-féle változat teljesen más cselekményt talál ki a zenéhez. Új figurákat is beiktat. Ezzel két dolgot ér el. Egy, a nem éppen hurráoptimista véget ért Rákóczi-szabadságharcról — mivel most akkor zárul a cselekmény, amikor Rákóczi éppen megindul végre Bécs ellen — valamiféle nemzetiszín pántlikás, derűs és dicső kép marad bennünk. Kettő: a dalmű alakjai — élükön Rákóczival — papirosízű figurákká egyszerűsödnek, akik sok szép frázist elpufogtatnak hazáról, függetlenségről, nemzeti dicsőségről, a zsarnoksággal szembeszálló népről stb., — de ezek a frázisok ezeknek a hiteltelen szereplőknek a szájából még hiteltelenebbül hangzanak. Az a konfliktus, mely valószínűleg megvolt az eredeti műben — a zene legalábbis erre enged következtetni — itt csak nyomokban marad meg, s hiába próbál drámai mélységet adni a hivatástudatra ébredő Rákóczi alakjának Horváth Zoltán rendező, a szervi hibákon ő sem segíthet, így aztán a rendezés legjobb eleme a sok és sokféle látványos felvonulás, tömegjelenet, a néhány tánc és a kórusok jó beállítása, mozgatása. Igen dekoratívak Márk Tivadar jelmezei, monumentális — bár az egy szünetet majdnem órahosszásra nyújtja az átépítés nehézkessége — Csikós Attila díszlete. De mindez kevés. Kevés pedig a fentieken kívül azért is, mert a szereposztás nem szerencsés. A Rákóczit éneklő Leblanc Győző, minden ismert kvalitása dacára, nem megfelelő választás erre a szerepre. Hangja kicsiny és túl lírai színezetű is ehhez a hősiesebb hangkaraktert, s hősiesebb kiállású színpadi megjelenést is kívánó figurához. Ráadásul nem is elég jó színész, pedig itt erre is szükség lenne, s prózát is gyöngén mond. A fura, csak félig-meddig kidolgozott szerelmi szál, Rákóczi és Rutheim Magda között, még tovább gyöngül azáltal, hogy Pitti Katalin sem a szerep zenei megformálásában nem leli helyét, sem a prózai részeket nem tudja jól megoldani. Horváth Eszter dekoratív és elegáns, mint Rákóczi felesége, Hesseni Amália, de neki sincs mit alakítania, így marad az, hogy két számát szépen elénekli. Ötvös Csaba a rosszember császári ezredes, Wratislaw gróf egysíkú alakját is némi élettel képes megtölteni, s ezt mondhatjuk el Virágh Józsefről (Berzeviczy Ádám), Vass Gáborról (Bercsényi Miklós), Mészöly Katalinról (Lubomirska hercegnő), Mentes Józsefről (Pap Mihály uram). A mellékszereplők tehát még némiképp élettelibbek, mint a főalakok. A Rákóczi zenéjéből egyetlen dal, a Fülembe csendül egy nóta még... kezdetű, maradt népszerű mindmáig. Rákóczi I. felvonásbeli dala, mely Rákóczi megtérése címen is ismert, amolyan slágerszám. De megtér-e Rákóczi, azaz ez a mostani, erősen kétes eredményű felújítás visszahozza-e a színpadra ezt a zeneileg értékes, tartalmas, szép művet? Nyernénk vele, ha így lenne — de ehhez egy új, jobb, cselekményvezetésében, dramaturgiájában, alakrajzában sokkal hitelesebb librettó szükségeltetne. Takács István Szeged, szabadtér Megtér-e Rákóczi? DŰLŐÚTON, GYALOGÚTON... Sz. Lukács Imre könyvéről Az augusztus huszadiki pusztaszeri ünnepélyről az íróval együtt mi olvasók is elindulunk képzeletben, s bejárjuk, többnyire gyalogszerrel, a könyv fejezetei során a Szeged környéki tanyavilágot, a megyét. Milyen gyökeret eresztettünk tizenegy évszázad alatt? — erre keresünk feleletet. Pirinyó, szalmatetejű házak, töpörödött, romba dőlt, elhagyott tanyák, „elbúsult” ólak. Gyengén termő homokon, piactól messze, a közösbe be nem lépett egyéniek gürcölnek. Huszonkét kilométer némelyiknek a boltig meg vissza, nyáron biciklin, télen gyalog ... Menne innen mindenki a faluba, a városba. Villany nincs, tévé nincs, újság is alig, a postás hetenként egyszer jön. Innen még a levegő is messze van! Hát még, aki magányos és öreg is a tetejében! Kiszáradt karó nem hoz már virágot — mondja egyikük —, elöregedik az ember, és akkor kinek kell? Kié legyen a föld? Nemigen kell senkinek még az se! (Múlt idő, A szegénység múzeumai.) Azért kivétel is akad: kilenc holdhoz Zetor, Opel Rekord, tanya, a faluban nagyház ... Molnár Vendelnek a szövetkezet hozta meg élete legnagyobb örömét: végre magas, fehér kenyeret ehetett — először életében. A háztáji föld „felszüli” a parasztokat: jobb a közösben! Kaszapengést alig hallani, „kombájn legeli a földet”. Igaz, „eleinte csesznye munkát csinált”, s a régi traktorok nemcsak a lelket rázták ki a rajtuk ülőkből, az egészséget is megrontották. Ma már lecserélték a kezdetleges gépeket, és sok küzdelem, buktató árán a belevaló vezető — ha nemcsak a felsőbb parancsot tudta továbbadni —, tisztességes jövedelmet tud biztosítani a tagságnak (Útkeresők, Hol vagytok, régi szegények?). De találkozunk erőszakos békekölcsön-jegyeztetőkkel, bukott nagyságokkal is, „élőhalottakkal”, akiknek sok évtizeddel ezelőtt véglegesen kiállították a káderlapjukat, és ebből tartják felszínen magukat ma is. Az elnökkel, akinek osztályvezetője írja meg a termelési beszámolót — az viszi a főnök helyett a fácánokat a tanácsházára —, s akinek gázolnia is büntetlenül lehet. Az ügyeskedőkkel, az alattomosan fúró helyezkedőkkel. Érdemtelenül felkapaszkodottakkal, akik nem ismerik azt az igazságot, hogy a szocialistát sérti minden kiváltságos megkülönböztetés, de másnak „osztogatják az igét a tisztességről” (Megoldatlan esetek, de így!). Jó arcképet kapunk a maszekoló kőművesről, akinek „a szentbeszédektől csömöre támad, akinek a pénz a legfőbb anyag”, s a diplomás szegénységet megunt pedagógusról, aki jelenleg sikeres primőrtermelő (ki így, ki úgy). Még az idegszanatóriumba is belátogatunk, ahová „a jól táplált, jól öltözött társadalom küldi sebesültjeit”. A túlhajtott munka éppúgy idejuttatja megszállottjait, mint az ital vagy az egyéni célokra fordított közpénzek okozta idegösszeomlás. Hát az író mitől borult ki? „Meg akartam váltani a világot, írok, de kit érdekel?” (Meztelen paradicsom). Mire jutottunk hát a szerző szerint mi, mai honfoglalók? A barangolás summázata: Elég jól vagyunk, béke van, és remény. Sz. Lukács Imrének van tehetsége az íráshoz, érzékkel bír ahhoz, hogyan lehet az élet híg cefréjéből tömény párlatot desztillálni. Könyvének azok az oldalai sikerültek legjobban, amelyekben egyszerűen, rövid mondatokban, sűrítve mutat be egy élethelyzetet, embert vagy emberpárt. Az öreg Teca miniatűr portréja és a drámaian, szinte balladásan előadott történet Szvoboda Mihályról, aki szépen tudott élni és meghalni, sokáig megmarad emlékezetünkben (A szegénység múzeumai, Napszámosok, Egész nap). Gyengébbek azok a fejezetek, amelyek a lényegre tömörítés helyett aprólékosan „fényképezik” a valóságot ahelyett, hogy annak „égi (vagy ha kell: pokolbeli) mását” adnák (A sárgacédulás). Nagy író-szociográfusaink elkényeztették a magyar olvasót, és magasra helyezték a mércét követőik számára. Külön ki kell emelnem az írónak bizonyára saját anyanyelveként használt kifejező fordulatait — néhányat pár idézettel próbáltam érzékeltetni —, ízlelhető, sokatmondó tájszavait: „rendetlenség, széjjelség”, „megszűköltük” (megkoplaltak), „ujjaskodni” (ujjat húzni valakivel), „összevasaltak” (megbilincseltek), „kócórgok” (bandukolok) és hasonlókat. Vigyáznia kellene azonban, hogy ne vigye az érthetetlenségig túlzásba, ne tegye „tájjellegűvé” stílusát: „A földjük tőkében maradt, megvigyázták.” K. E. Régi zenei fesztivál „Céhes törekvések Újszerű, Magyarországon eddig előzmény nélküli társaság alakult a közelmúltban a régi zene pártolására, kutatására, művelésére. A Művelődési Minisztérium égisze alatt dolgozó társulatban előadóművészek tömörültek. Elnöke Benkő Dániel, a nemzetközi hírű lantművész, s a tagok sorában olyan nevek szerepelnek, mint Czidra László, a Zeneművészeti Főiskola tanára, a Camerata Hungarica vezetője, Zsoldos László, az ismert jazz-muzsikus, vagy a színművész Pálos Zsuzsa, és a színházi rendező, Valló Péter. A társaság a „Céh”, a ma még kevéssé ismert J. S. Bach előtti muzsikával foglalkozik. A kor, amelyben e zene született időben hoszabb, stílusban, karakterben pedig szélesebb skálájú, mint a rákövetkezők, oly művészi gazdagsággal, amit jelenleg felmérni sem tudunk még pontosan. Nincsenek publikációk a régi zenéről, nagyon hiányos a partitúra-irodalom. Ez a tudományos és a népszerű, ismeretterjesztő kiadványokra egyaránt vonatkozik. Benkő Dániel keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a „Céh” legfőbb törekvése e gondok enyhítése, megoldása, tudományos kutatással, tájékoztatással, együttesek támogatásával, koncertek, estek szerzésével, később esetleg kiadói munkával. — Úgy gondoljuk — hangsúlyozta Benkő Dániel —, hogy a régi zenét természetes környezetében, a társművészetekkel együtt kell szemlélni, nem pedig kiszakítva a történelmi folyamatokból, vagy akár saját társadalmi alapjaiból. A Művelődési Minisztérium és a KISZ KB támogatta, patronálta társaság első nyilvános megmozdulása az a régi magyar zenei fesztivál lesz, amelyet augusztus 18—19—20-án rendeznek meg a Győr-Sopron megyei Mihályiban. A háromnapos, hagyományteremtő szemlén hét amatőr együttes kap lehetőséget arra, hogy a régi zene neves hazai képviselőinek az előadásait, játékát hallgassa, s konzultációkat tartsanak. (deáki) Kirgiz kézművesség címmel nyílik kiállítás augusztus 16-án a Szovjet Kultúra és Tudomány házában. A bemutatón, amit az intézmény a Magyar-Szovjet Baráti Társaság, illetve az Iparművészeti Vállalat közreműködésével rendezett, a nagy sztyeppei köztársaság sajátos, a régi nomád műveltség anyagaiból és motívumaiból építkező tárgykultúrájából láthatunk szemelvényeket, közöttük ékszereket, lószerszámokat, nemezszőnyegeket és fafaragásokat. Képünkön: jellegzetes kirgiz kézimunkák Mészáros Márta lesz a montreali nemzetközi filmfesztivál zsűrielnöke. A csütörtökön kezdődő, sorrendben nyolcadik filmes seregszemlén, versenyen kívül bemutatják a rendezőnő Napló gyermekeimnek című filmjét is, amely az idén Cannes-ban a zsűri különdíját kapta. — Öt előadást rendeznek a hét végén a szegedi szabadtéri játékokon. Csütörtökön, pénteken és szombaton tartja bemutatóját a Dóm téren a nyolcvanöt tagú grúz állami akadémiai népi táncegyüttes. Vasárnap és hétfőn pedigz István a király című rockopera szerepel. SZERDA, 1984. AUGUSZTUS 15. NÉPSZAVA A rádió mellett RÁDIÓSZÍNS HÁZI BEMUTATÓ Egy kellemes nyáresti szórakoztatáshoz mi más szükségeltetik, mint egy szellemes darab, jó színészek, és néminemű hangulat, hogy beleélhessük magunkat az angol vígjáték stílusába. A rádiószínház bemutatóján nemrég szerepelt a Carltoni komédia, Peter Karvas vígjátéka, amely e három kívánalomnak egyszerre tudott eleget tenni. A darab a sziporkázóan pezsgő humorú paródia, arról, amilyeneknek mi az angolokat elképzeljük. Ezt megvalósítani leginkább Feleki Kamill és Psota Irén segített, akik Lengyel György rendező irányításával megteremtették a sajátos hu-mor színészi feltételeit. Mint degenerált Lord és Lady, amolyan panoptikumbeli figurákként mutatták be az angol társadalmi élet felsőbb rétegeinek jellegzetes alakjait. Szerepeltek még további Sir-ek, szobalányok és komornyikok, a műfaj követelményei szerint, ragyogó szórakozást nyújtva a hallgatónak: Márkus László, Kozák András, Dégi István és a többiek „vették” a mű alaphangulatát, és egységes stílparódiát teremtettek meg. RÉGEN TALÁLKOZTUNK Hogyan lehet röpke néhány perc alatt teljes pályaképet és jellemrajzot készíteni egy neves emberről? A Régen találkoztunk sorozatban Rapcsányi László vendége volt Váradi Sternberg János, az ungvári egyetem professzora, akiről tizenöt percben mintaszerűen tömör képet kaptunk. Vázlatos, de korántsem elnagyolt pályaívet vont meg a riporter, amelyben kibontakoztak az orosz—magyar, s ezen belül az ukrán—magyar művészeti és társadalmi kapcsolatok, mind történeti, mind pedig aktuálisan mai vonatkozásukban. Első Endre királyunk felesége, Bölcs Jaroszláv lánya alighanem elmosódó iskolai „tétel” valamennyiünk emlékezetében — e neves házasság története most új színekkel, új adatokkal gazdagodva vésődhetett memóriánkba, mint a többi hasonlóan érdekes közös történeti-irodalmi emlék. De hallhattunk arról is, hogyan bővül a kutató tudós bogarászási területe, padlásokon, régi iratok között még mindig akad felfedeznivaló. A rovat címe egy kicsit önkritikai jellegű is, gyakrabban kellene megismételni ezeket a találkozásokat... CIRKUSZKABARÉ A szórakoztatás speciálisan tömör műfaja a kabaré. A pesti kabaré, mint tudjuk, „nagyszerű dolog”, ám ha nincs, nyújtanak helyette mást. Jelen esetben az Újvidéki Rádió vidám színpadának műsorát, a Cirkuszkabarét. Nemrég módunk volt összehasonlításokat tenni a két rádió kabaréműsorainak hasonlóságait és eltérőségeit megfigyelve. Elsősorban is az az elkötelezett társadalmi ihletettség jellemzi mindkét kabarét, amely a kritikai szemlélet és az erőteljes bírálat forrása. E tekintetben nemigen van különbség a két rádiós kabaré között. Talán az újvidéki humor kicsit vaskosabb, nyersebb, szókimondóbb az általunk megszokottnál. Ugyanakkor döbbenetesen sok magasrendű lírai alkotás áll a kabaré szolgálatában: a nálunk olykor lenézett bökversek, aforizmák, rövid, csattanós versikék tömege hangzott el, neves költők művei. Nálunk ismertebb lírikus ritkán ad verset a kabarénak — viszont az is igaz, a műfaj megteremtette azokat a verselő poétákat, akik sajátos kínrímes csasztuskáikkal, erre a területre specializálták magukat. Örülhettünk a Cirkuszkabarénak (szerkesztette Balázs Pál és Varga Géza, rendezte Hernyák György), hogy bepillantást nyújtott a szomszédok humorába, és számos színészi kiválóságot is megismerhettünk, elsősorban a konferanszié „istállómestert”, Ferenci Jenőt. A társadalmi-gazdasági gondok bírálatában oly erőteljes, nyelvileg is nagyon hatásos kabaré nem csupán a hazai kabaré pótlékaként volt érdekes, hanem önmagában is helytállt — jó lenne szomszédaink humorába hasonló módon bepillantást nyerni máskor is. SOKFÉLE A szórakoztató magazin címében hordozza legfőbb jellemvonását: valóban sokféle, sokszínű, változatos anyagot nyújt minden megjelenésével hallgatóságának. Ezek az illusztratív novellák, karcolatok, kis jelenetek többnyire valóban nem kívánnak mást adni, mint jó szórakoztatást. Ám a neves szerzők, jó írók művei ennél mindig gazdagabb mondandót közvetítenek, így például most volt Heltai Jenő (akinek örömteli reneszánszátélvezhetjük) jelenet, és egy hangulatos, angol krimi, Alain Bernier és Roger Maridat tollából, melyet Turián György alkalmazott rádióra és rendezett is. Dénes Gábor műsora bevallottan a nemes szórakoztatást tűzte ki célul, és ezt tervszerűen, jó színvonalon, meg is valósítja. ÖTÖDIK SEBESSÉG Az ötödik sebesség ifjúságnak szóló aktuális, politikus műsorát ezúttal Baráti Éva vezette. Jó hangulatban, okos elgondolásai szerint lavírozott a magvasabb mondanivalójú, és a könnyedebb hangvételű riportok között, egységes stílust biztosítva az adásnak. A szerkesztő Sóskúti Márta, Indri Gyula és Varsányi Zsuzsa munkája a háttérben is érezhetően jelen volt, nyilvánvalóan kitűnő összmunkának az eredménye ez a fiatalos, hatásos riportöszszeállítás. Háry Márta A hét könyvei EURÓPA KÖNYVKIADÓ Witold Gombrowicz: Drámák, Jurij Trifonov: A másik élet GONDOLAT KÖNYVKIADÓ Kulcsár Zsuzsanna: Rejtélyek és botrányok a középkorban, Reneszánsz etnikai antológia HELIKON KIADÓ Andreas Gryphius: Felirat a múlandóság templomán, Mária Spolocniková: A bártfai Jézus születése oltár, Matthias Vehe-Glirius: Istenismeret és más írások NÉPSZAVA LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ Verő Juli: Hónapok, napok, ételek MÓRA FERENC IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ Aprily Lajos: Fegyvertelen vadász, Fekete István: Téli berek, Fekete Sándor: A nagy francia forradalom, Keve András—Muray Róbert: Madarak 2., Rónaszegi Miklós: Az indián királyfi