Népszava, 1984. augusztus (112. évfolyam, 179–204. sz.)

1984-08-01 / 179. szám

NÉPSZAVA 1984. AUGUSZTUS 1., SZERDA Veszélyes és destabilizáló fegyver a Pravda szerkesztőségi cikke a robotrepü­lőgépekről Az amerikai kormányzat — amely fegyverkezési tervei­ben most egyre nyíltabban a nagy hatótávolságú irányít­ható robotrepülőgépekre he­lyezi a hangsúlyt — alapve­tően téved egy lényegi kér­désben: elképzelései, hogy katonai fölényhez jut a Szov­jetunióval szemben, egyebek között a nagy hatótávolsá­gú, irányítható robotrepülő­gépek terén, nem csupán ve­szélyesek, hanem egyben il­luzórikusak is. Erre hívja fel nyomatékosan a figyelmet a Pravda keddi szerkesztőségi cikke. Az idők folyamán Wa­shington számos esetben igyekezett fölényhez jutni egyes fegyvertípusok terén a Szovjetunió felett, de egyszer sem sikerült. Ezúttal sem sikerül, mi­után az Egyesült Államok a Szovjetunió többszöri javas­latára sem akar lemondani erről az új típusú fegyverről, a Szovjetunióban már folyik a nagy hatótávolságú robot­repülőgépek kipróbálása. Ami pedig az irányszögeket illeti, amelyeken a Pentagon indítani szándékozik újabb fegyverét, az amerikai stra­tégák tévesen hiszik, hogy ezek csupán a Szovjetunió irányában léteznek. Mind keleten, mind nyugaton, mind pedig északon és délen elég irányszög áll a rendelke­zésre, amely az Egyesült Ál­lamok területére vezet. A szárnyasrakéták washingtoni szorgalmazóinak helyénvaló lenne felismerni azt az igaz­ságot, hogy a mai katonai erőviszonyok között, ame­lyeket a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyla­gos erőegyensúlya jellemez, az egyik fél biztonságának megkárosítására irányuló tö­rekvés óhatatlanul az erre törekvő fél saját biztonságá­nak károsodásához vezet. A Pravda a továbbiakban rámutat: az Egyesült Álla­mok nem kíván egyenjogú kapcsolatokat fenntartani más államokkal, nem szán­dékozik a felmerülő kérdé­seket őszinte tárgyalások és ésszerű kompromisszumok útján megoldani, s kitér a megkötött szerződések és megállapodások betartása elől. Akaratát rá akarja kényszeríteni más államokra, s ezért törekszik a meglevő paritás aláásására, ezért nem akar megállapodásra jutni a fegyverzetek korlátozásáról az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei alapján. Jelenleg az Egyesült Álla­mokban erőltetett ütemben folyik a nagy hatótávolságú, irányítható robotrepülőgépek kikísérletezése, s a kormány­zat a kongresszustól hatal­mas összegeket kér e fegy­ver tömeggyártására. Olyan szárnyasrakétákról van szó, amelyek alacsony röppályán, a terep hajlatait követve, ész­revétlenül „kúsznak” célba, és váratlan csapást mérnek. Ezeken a rakétákon több robbanótöltetet kívánnak el­helyezni, mint amennyi az Egyesült Államok összes bal­lisztikus rakétáin együtt van, s nukleáris robbanótöltetek­ről van szó. Amikor a Pentagon ezek­nek a világ bármely államá­nak megtámadására alkal­mas fegyvereknek még csu­pán a terveit szőtte, Wa­shington e szárnyasrakétákat szinte a békeszeretet jelképe­ként tüntette fel, s azt állí­totta, hogy ez valójában sta­bilizáló erőként hat majd a nemzetközi biztonság szem­pontjából. Ezzel egyidejűleg mindent megtett annak ér­dekében, hogy megakadá­lyozza, ne csupán e fegyverek betiltását, hanem kifejlesz­tésük bármiféle korlátozását is. Ennek megfelelően lépett fel az Egyesült Államok a genfi tárgyalásokon is.­ A szovjet fél egyértelműen rámutatott, hogy az új fegy­ver veszélyes, és kétségtele­nül destabilizáló tényező, s javasolta, hogy tiltsák be a nagy hatótávolságú robotre­pülőgépeket, ezen belül mind a szárazföldi, mind a légi, mind pedig a tengeri elhelye­zésüket, amíg nem késő, vagy — amennyiben az Egyesült Államoknak nem felel meg ez a radikális megoldás — a lehető legnagyobb mérték­ben korlátozzák e fegyvere­ket. Akkoriban az­­ameri­kaiak úgy tettek, mintha nem értenék, miért esik ily nagy súllyal latba éppen ez a fegy­vertípus. A nagy hatótávolságú ro­botrepülőgépek programjá­nak vezetője az amerikai kongresszusban nemrég vilá­gosan megfogalmazta: az Egyesült Államok célja a ro­botrepülőgépek széles körű telepítésével az, hogy az ész­revétlenül közelítő, magas találati pontosságú fegyve­rekkel megnehezítsék a szov­jet fegyveres erők dolgát, mivel e fegyverek telepítése után a szovjet hadsereg bár­mely amerikai haditengeré­szeti egységét kénytelen lesz potenciális veszélyforrásnak tekinteni, gyakorlatilag bár­hol is tartózkodjék az az egység. Nos, egyre több olyan hang hallatszik, amely rámutat: kétélű fegyver ez. Világos az is, hogy a nagy hatótávolságú, nukleáris rob­banótöltetekkel ellátott, irá­nyítható robotrepülőgépek megjelenése aláásná a nuk­leáris fegyverzetek korláto­zásának és csökkentésének folyamatát, rendkívül bonyo­lulttá tenné a hatékony el­lenőrzést, s megnövelné a megállapodások megkerülé­sének és megsértésének lehe­tőségét. Ideje lenne, hogy a Fehér Ház belássa: kilátástalan az az igyekezete, hogy győzel­met arasson a nukleáris fegyverkezési hajszában. Ide­je lenne, hogy az amerikai kormányzat elhárítsa azokat az akadályokat, amelyeket ő maga állított a nukleáris fegyverzetek korlátozásáról folyó tárgyalások útjába, s áttérjen az őszinte, igazságos, az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének tökéletesen megfelelő megállapodások keresésének útjára. Ez mindenkinek érdekében állna, köztük az Egyesült Ál­lamoknak is. Ez az az út, amelyet a Szovjetunió java­solt és javasol — mutat rá a Pravda szerkesztőségi cikke. (MTI) Az MX-rakéták ügyében Ellentétek az amerikai szenátus és a képviselőház között Változatlanul ellenzi az MX- rakéták gyártásának feltétel nélküli folytatását a demok­rata töbségű amerikai kép­viselőház. A republikánus többségű szenátus viszont kész megadni a Pentagonnak a gyártás folytatásához szük­séges összegeket. A vita miatt a két ház képviselői egyelő­re nem tudnak megegyezni a Pentagon jövő évi, csaknem 300 milliárd dolláros költség­­vetéséről sem. Korábban a képviselőház csupán 15 újabb MX-rakéta elkészítését engedélyezte, azonban ezt is külön­­ ta­vasszal esedékes — hozzájá­ruláshoz kötötte. A szenátus 21 ilyen rakéta megépítésé­hez járult hozzá, gyakorlati­lag feltételek nélkül. A jelek szerint a Demokrata Párt a választási kampányban is fel akarja használni az első csa­pás mérésére alkalmas inter­kontinentális rakéták gyártá­sának ügyét annak bizonyí­tására, hogy Reagan elnök fegyverkezési programja ko­moly veszélyt jelent, növeli a fegyverkezési versenyt. Ép­pen ezért a képviselőház de­mokrata vezetése fenntartja korábbi álláspontját. A képviselőház eredetileg 292 milliárd dollárt szava­zott meg a jövő pénzügyi év­re a Pentagon kiadásaira. A szenátus 299 millió dollárt hajlandó adni a katonai ve­zetésnek. (MTI) NATO Negyedmilliós hadgyakorlat Több mint negyedmillió em­ber vesz részt a NATO ha­gyományos szeptemberi—ok­tóberi nagy őszi hadgyakor­latán — közölte az Észak-at­lanti Szövetség casteau-i fő­hadiszállásának szóvivője. A hadgyakorlat 26 különböző szárazföldi, légi és tengeri katonai műveletből áll, és ki­terjed az NSZK-n és a Be­nelux államokon kívül Dá­niára, Norvégiára, valamint Olaszországra, Görögország­ra és Törökországra. Nagy­szabású partraszállási had­műveletet is terveznek, 130 ezer ember részvételével a Brit-szigetek és az európai szárazföld között. (AFP) Szakszervezeti tanácskozás a munkaverseny tapasztalatairól A kongresszusi és a felszaba­dulási munkaverseny indítá­sának tapasztalatairól ta­nácskoztak kedden a SZOT székházában az ágazati szak­­szervezetek és a szakszerve­zetek megyei (budapesti) ta­nácsainak képviselői. Megál­lapították, hogy a közelgő pártkongresszus tiszteletére kiszélesedett felszabadulási munkaverseny a dolgozók nagy tömegeit mozgósítja olyan kezdeményezésekre, amelyek szűkebb munkahe­lyi feladataik teljesítésén túl hozzájárulnak gazdaságpoli­tikai célkitűzéseink megva­lósításához is. Mint arra a tanácskozás résztvevői rámu­tattak, az igazán értékes, for­mális elemektől mentes vál­lalások ott születtek, ahol a gazdasági vezetők az első fél év eredményeit mérlegelve vitatták meg a dolgozókkal a soron következő teendőket. A szocialista brigádok többségének felajánlásai szo­rosan kapcsolódnak a legfon­tosabb vállalati célkitűzések­hez, s legfőképpen a gazdál­kodás javítását vizsgálják. Vállalások egész sorát tették a takarékosabb anyag- és energiafelhasználásra, az ed­dig külföldről beszerzett anyagok és alkatrészek ha­zaival történő helyettesítésé­re, a vállalati exporttervek megvalósításának támogatá­sára. Sok példa bizonyítja, hogy a különféle szakterüle­tek munkatársainak együtt­működésével olyan összetett feladat is megoldható, mint például a gépek állásidejé­nek csökkentése. Több he­lyütt erre vállalkoztak közö­sen a gépek kezelői, karban­tartói, a munka irányítói, szervezői. A vállalatok gazdálkodá­sát segítő felajánlások mel­lett azonban kissé háttérbe szorult a brigádok szocialista embert formáló szerepe A vártnál kevesebb olyan fel­ajánlás érkezett, amely a kö­zösségi szellem kibontakozta­tására, erősítésére ösztönözné a dolgozókat, hogy az együtt tanulás, kulturálódás, szóra­kozás tartalmat kapjon. A tanácskozáson foglalkoz­tak a szakszervezeti mozga­lom munkaversennyel kap­csolatos sajátos feladataival is. Felhívták a szakszervezeti aktivistákat: munkahelyükön igényeljék a gazdasági veze­tőktől és működjenek velük együtt abban, hogy folyama­tosan értékeljék a munka­verseny eredményeit, a bri­gádok anyagi elismerése ará­nyos legyen teljesítményük­kel. Emellett folyamatosan tájékoztassák a dolgozókat a kiemelkedő munkasikerek­ről. Végezetül hangsúlyozták, hogy most már a felajánlá­sok tettekre váltásán a sor. (MTI) 3 Termelői kedv és becsületes haszon Szinte már jelmondatként hangzik, amikor a mezőgaz­dasági termelésről beszélünk: a sikerek megőrzése ér­dekében meg kell teremteni, vagy tartani a termelői kedvet. Aki tisztességesen dolgozik, az ugyanolyan mó­don jusson a haszonhoz. Legyen értelme munkájának, és ne ismeretlen kezek fölözzék le a hasznot. Jelenleg a zöldségnél, vagy más hasonló terméknél a termelő és a fogyasztó van kiszolgáltatva a felvásárlóknak. De nemcsak a zöldség az, amelynek termelője bizony elve­szíti a kedvét. A legtöbb olyan áru terme­lése — legyen az zöldség, vagy más szántóföldi nö­vény, netán állattenyésztés­ből származó cikk —, amely nem hozza meg a becsületes hasznát, a növekvő költsé­gek miatt és a nagy árrés következtében visszaeshet. Kisgazdaságban éppúgy, mint nagyüzemben. A kiskőrösi ál­lami gazdaságban az alma önköltsége 1983-ban 3 forint 57 fillér volt, értékesíteni 2,62 forintért tudták. A 2,62-es ráfizetésért érthető, ha nem akarnak almával foglalkozni. Mini-sharingós utak Néhány évvel ezelőtt a zöldborsó termelése, amelyet a nagyüzemek biztosítanak a tartósítóiparnak, vészesen visszaesett. Az átvételi árak olyan alacsonyak voltak, hogy több nagyüzem nem szerződött, módosította ter­melési szerkezetét, s a zöld­borsó vetését nemcsak csök­kentette, hanem abbahagyta. A gyárak vezetői kétségbe­esve mondták, az ő kezük meg van kötve, központi in­tézkedésre van szükség, és nekik is gazdaságosságra kell törekedniük. Úgy lát­szik ebben az esetben siker­rel közeledett egymáshoz a termelő nagyüzem és a fel­vásárló, feldolgozóipar, mert kedvezőbbekké váltak az árak, figyelembe véve a költ­ségek alakulását és ebben a gazdasági évben már nem volt gond a zöldborsóval. Csakhogy ilyen kacskaringó­kat a termelés nem visel el sokszor. A mezőgazdaságban rendje van annak, milyen növény után mit vetnek és a gyakori változtatás, a bi­zonytalanság kapkodást hozhat. A gyárak pedig csu­pán feltételezett alapanyagra nem készíthetik ellátási és exportterveiket. A nagyüzemeknél lényege­sen könnyebben hagyja ab­ba a kistermelő egy-egy cikk előállítását, ha nem találja meg a számítását. Azt szok­ták mondani, a fóliasátrat könnyebb lebontani, mint felhúzni. De mielőtt a zöld­ség szövevényes és egyre kacskaringósabb útjáról szól­nék, néhány más ügyet is szóvá tennék. Itt van pél­dául a nyúlnevelés, amely ugyancsak visszaesett, pedig nem elsősorban parasztem­berek kiegészítő jövedelme — azoké is — hanem nyug­díjasok, vasutasok, foglal­koznak vele. Olyan emberek, akik családi házban élnek és meg tudják teremteni a tar­tás feltételeit. A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Ta­nácsának legutóbbi ülésén hallottam, hogy egy kiló nyúlhúson a termelőnek mindössze 7 fillér haszna van. Ennyiért nem találja meg a számítását, vagyis el­megy tőle a kedve. Csakhogy a nyúlhús már jó exportcik­künk és ha külföldön elve­szítjük a vevőt, nehéz vissza­nyerni, éppúgy, mint annak a termelőnek a kedvét, aki ahhoz, hogy nyulászkodjon, ketreceket vett vagy csinált maga, és most anyaga, ide­je, munkája holt tőkévé vált. Aki kicsit kutat az emlé­kezetében jól tudja, hogy ko­rábban a sertésekkel is meg­éltünk hasonló esetet. Ha­tásos intézkedésekkel kellett közbelépni, és szerencsére sikerült változtatni. Olyan állatállomány van most az országban, amelyre még nem volt példa. Pedig az állattar­tó nem húz különleges hasz­not, hanem biztos a pénze. Egy sertés felhizlalásán, ami hónapokig tart, 4­ 500 forint a gazda tiszta haszna. Sokan megdöbbennek, hogy csak ennyi, pedig erről egyértel­műen beszélt az érdekelt, az integráló nagyüzem és a hús­ipar is. Mégis csinálják, mégis felkelnek hajnalban négykor, hogy a jószágot el­lássák, mielőtt munkába mennek, és fejelik meg még a napot az esti etetéssel, az ólak rendben tartásával, mert egyre több jószágot tartanak és a befolyó pénz ugyancsak egyszerre jön a házhoz. Lehet tudni, hogy a falka mikorra hízik fel, át­adás-átvétel esetén mennyi pénz jár érte, mennyit kell visszafizetni a téesznek, ál­lami gazdaságnak a takar­mányért, és így a gazda ter­vezheti, mire fordítja a meg­maradó tiszta hasznot. Ez világos képlet és őrizni is kell, hogy a kisgazdasá­gokban hizlalt sertéseket za­vartalanul átvegyék, mert minden zökkenő hozhatja magával a következménye­ket. Ha a húsipar valamilyen oknál fogva, legyen az akár hűtőkapacitás hiánya, nem veszi át a beütemezett ser­tést, akkor a gazda kényte­len tovább tartani. Eteti drá­ga takarmánnyal és közben úgy felhizlalja a jószágot, hogy akkor már azért nem kell, mert túl zsírosra sike­redett. A kisgazdaságokat integráló nagyüzemek ezért idejében szólnak, ajánlatos figyelni rájuk. Jugos csarurvivi Nem ilyen rózsás a hely­zet a soha el nem múlónak tűnő zöldségügyben, amely már tényleg ügy. Mikor a közelmúltban a zöldségkeres­kedelembe beépült maffiáról írtam, több helyen tájéko­zódtam és megdöbbentő is­meretekre tettem szert. Egyik informátorom azt mondotta: a tisztességes ter­melő dolgozik, kockázatot vállal. Kevés garanciával kapja meg a hasznát. Ki van téve a hiénáknak, az árfel­hajtóknak, mert tőle nyo­mott áron veszik meg és két­­háromszáz százalékos ha­szonnal adják tovább a zöld­séget, anélkül, hogy akár egy rekesz paradicsomhoz is hozzányúlnának. A Zöldért általában eddig képtelen volt úrrá lenni a piacon, az ár­felhajtók bűnös munkája felett. (Azért mondom, hogy általában, mert van kivétel.) Árszabályozói szerepét még ma sem tölti be, mert ár­nyékában a maffia zsírosra keresi magát. Egy beszélge­tő partnerem felrajzolt három hasábot és azt különböző sá­vokra osztotta. Ebből nagyon leegyszerűsítve kiderült, hogy milyen arányú és saj­nos növekvő a termelői ön­költség, aztán a legkeske­nyebb csík éppen az ő hasz­nát ábrázolja. A beépülő for­galmazó bevétele foglalja el a legnagyobb területet. Van-e kiút a maffiák által kézben tartott zöldségkeres­kedelemből? Válasz az volt, hogy igen, de nagyon nehéz. A Zöldérteknél alapvetően változtatni kell a magatar­táson. Együttműködésük a termelővel nem istencsapá­sa, hanem mindkét fél alap­vető érdeke. A fogyasztó ki­szolgálása sem kényszer, hanem megélhetésük lénye­ge. Ha a zöldértesek maguk sem tűrik, hogy mellettük ott burjánozzék az árfelhaj­tó maszekok hada, már egy lépést tettek a változtatásért. De ma még több üzletvezető átadja a hozzá érkező nagy tömegű árut — mint tették például tavasszal az import­burgonyával is — a masze­­koknak, akik aztán busás ha­szonnal továbbadják a kis­kereskedőknek. Mire a ve­vő a kosarával a piacra ment, már csak a nagyon magas árat látta és az üres Zöldértes-boltot. Mindez már nem egyszerűen ellátási, hanem politikai kérdés. Ha ffg­atsai, hogzi adja- Vannak más gondok, el­lentmondások is. Itt van például a szombat-vasárnapi szedés, amikor a zöldséget, gyümölcsöt a kiskertekben szüretelik tömegesen, mert a nagyüzemekben, mint pél­dául Szentesen is, ekkor végzik a növényvédelmet és a karbantartási munkálato­kat, így szervezte meg a fo­lyamatos áruellátást a nagy­üzem. Minden hétvégén az­tán harc az átadás során. A kézzel szedett áru mindig szebb, mint a gépi, ez két­ségtelen. Mégis gyakori, hogy éppen a tömegesség miatt a felvásárló csak ipari célra használhatónak minő­síti, lének veszi át azt, de már nem úgy adja tovább. Szövevényesnek kibogoz­­hatatlannak látszik ez a helyzet, de talán mégsem az. A kiutat keresni kell. Van, aki akarja, az megtalálja. Itt van például a nagy zöld­ségtermelő Bács megye és a behozatalra szoruló Veszp­rém együttműködése. Alsó­örsön egy megürült raktár­ban zöldséges, nagybani pia­cot létesítettek (ahol kicsi­ben is lehet vásárolni). Itt például a tojás a közel­múltban 50 fillérrel volt ol­csóbb, mint a fővárosban. A Bács megyeiek száraz, törő­dött árut nem is visznek a Veszprémieknek, és ha a ke­reslet növekszik, például a nyaralási szezonban, Bács megyére lehet számítani. Pe­dig ezt is zöldértesek és áfé­­szek csinálják, így van ked­ve a termelőnek is, mert megbízható a kapcsolata a zöldértésekkel. Most már mind többen szorgalmazzák a termelői piacok létesítését. Jelenleg 20 téesznek, vagy állami gazdaságnak van vi­szonteladói joga. A kister­melőktől és a hozzájuk kap­csolódó téeszektől veszik meg a friss árut és biztosítják annak helyét, úgy, hogy min­denki megtalálja a tisztes­séges számítását. A szegvári Puskin Téesz közgazdasági elnökhelyettese elmondotta, hogy mióta ilyen kapcsola­tuk alakult ki a szentesiek­kel, ők nyugodtabban ter­melnek és a háztájit is szer­vezik. Érdekes módon a ter­melő piaccal fele ár sem ra­kódik a zöldségre, mintha a Bosnyákon kelne el. Több bátorítás kellene a termelői piacok létrehozásá­hoz. Jóllehet ehhez is beru­házás szükséges, amelyet csak összefogással lehet megoldani. Mert, ha a Bács és Veszprém megyeiek úrrá tudtak lenni a gondokon, vagy legalábbis az első nagy lépést megtették, máshol va­jon nincs rá mód? Jó jel, hogy a Nagyvásártelepen a budapesti Zöldért Vállalat újra kialakítja a nagybani piacot és talán ezzel bizo­nyít, hogy a Zöldérteknek nem kell félniük a konkur­enciától. A zöldértesek is akkor élnek meg jobban, tartósan, biztonságosan, ha kialakítják az igazi kereske­dést, a termelő és a vevő szolgálatát. Nem tűrik maguk mellett a piaci uzsorások lé­tét, a zöldségmaffia virág­zását. A jelenlegi helyzet el­len addig kell szigorúan és következetesen fellépni a ha­tósági intézkedésekkel, és kezdeményezéssel, amíg a termelőknek kedvük van és bőven juttatnak a piacra árut. Lendvai Vera

Next