Népszava, 1984. október (112. évfolyam, 231–256. sz.)

1984-10-30 / 255. szám

NÉPSZAVA 1984. OKTÓBER 30., KEDD 7 Jó segítőtársakra van szükség Hatvan perc a harminc évből Filipszki János, aki részt vett a vegyipari üzemek álla­mosításában, harminc éve a Budalakk Festék- és Mű­gyantagyár igazgatója. Nem kis idő ez egy üzem élén. Most nyugdíjba készül, de nevetve úgy kezdi a beszél­getést: — van egy óra időm, azután jönnek a tűzoltók a tűzrendészet! szemléről. Most is úgy kell dolgoznom, mintha még harminc évig maradnék. — Mennyi időt tölt napon­ta az üzemben? — Hosszú idő óta csak a rendes munkaidőt. Több mint tíz éve nem viszek haza semmiféle munkát. Túl ha­mar kaptam nagy feladató- . kát és meg kellett tanulnom, hogy ha a saját munkámat nem tudom megszervezni, akkor hogyan irányíthatnám több mint ezer ember tevé­kenységét, itt és a vidéki üzemeinkben. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a társadalmi munkáimat is eb­ben a nyolc órában végzem. Néha elgondolkodom, hogy mi milyen lelkesek voltunk, mennyi energiánk volt, nem volt szabad szombat, sőt, vol­tak évek, amikor alig-alig volt vasárnap is, mert falura jártunk agitálni, meg dolgoz­ni. Most, ha valami társadal­mi rendezvény van szomba­ton, bizony húzzák a száju­kat, főleg a fiatalok. Szóval, mintha mi valahogy nagyobb hittel, meggyőződéssel tiettük volna azt, amit tettünk, mint a mostaniak, pedig most sem rózsás a helyzet és hit, lelke­sedés nélkül nem lehet cé­lokat elérni. Bizalom és nyíltság — Nem kemény egy kicsit a fiatalokhoz? — Nem. Szeretem őket. Nekem is van három gyer­mekem, mind családos már, s hat unokám van. És ha ke­ményebb vagyok- a gyere­keimmel szemben, az azért van, mert már a piciket fél­tem. Így nézem az üzemben is: a követelmények évről évre növekszenek. Ha össze­hasonlítom, hogy egy 30—35 éves mérnök vagy közgaz­dász mit tud és belegondolok abba, hogy én mit tudtam akkor, amikor ebbe a székbe ültem, akkor egyértelmű, hogy ezek a fiatalok sokkal többet tudnak. Csak egy pél­da: nekem ugyan már nem idegen a számítástechnika, de a maiak jóformán már beleszülettek. Ha viszont ar­ról lenne szó, kit választanék közülük a helyembe, már le­szűkülne a kör néhány em­berre, mert a szakmai isme­reten kívül más követelmé­nyek is vannak. — ön szerint milyen a jó vezető? — Azt hiszem, erről elő­adást lehetne tartani. Talán a legfontosabb, hogy megelőle­gezi a bizalmat a beosztot­taknak, mert enélkül nem le­het jó emberi kapcsolatokat kiépíteni. Nyíltan kell valla­nunk a gondolatainkról, mert ez egyben előfeltétele annak is, hogy elejét vegyük bár­miféle áskálódásnak a kol­lektívában. Szóval a bizalom és a nyíltság előfeltétele a jó munkamiliőnek, s ez na­gyon fontos, mert merem ál­lítani, hogy egy közepes tu­dásszintű kollektívából jó légkörben többet lehet kihoz­ni, mint olyan kvalifikált szakembergárdából, amely egymás piszkálásával, fúrá- sával-faragásával foglalko­zik. A mérleg nyelve — ön ezt a vezetési gya­korlatában mindig érvényesí­tette? — Én igen, csak nem min­dig találtam megértésre. A dolgok csak látszólag egysze­rűek, de gondoljon csak a két üzem egyesítésére. 1958- ban hozzánk kapcsolták a Viktória Vegyészeti Gyárat, aluvöröst, aluszulfátot, tim- sót meg ki tudja még, mit gyártott. Száztízen dolgoztak ott. Az egy főre jutó terme­lési érték évi 140 ezer forint volt, akkor mi 300 ezer körül jártunk. Megnéztük a gyárat és úgy döntöttünk, hogy csak az aluszulfát gyártása marad tott, azt kell fejleszteni a pa­pírgyártáshoz és a víztisztí­táshoz. Maradt ott 50 ember, ebből 3 művezető és két ügy­viteli, a többit átcsoportosí­tották. Ott és akkor nem ta­lálkozott a bizalmam, nyílt­ságom osztatlan elismeréssel, de három év múlva az 50 ember 50 millió forint érté­ket termelt. Azután pár év múlva ezt az üzemet kitele­pítettük a’fővárosból. — Készített már mérleget, hogy mit tett a gyárért? — Arra emlékszem, ami­kor idejöttem, még nyílt tü­zelésű pitlikben főztük az anyagokat. Gyakori volt a tűzoltók látogatása, nem szemlére, oltásra. Akkoriban a porfestéket hiányos tech­nológiával készítettük. Ezzel nem mindig sikerült előállí­tani ugyanazt a színt. Igazi manufaktúra volt. Sok tenni­való volt, már az első évben a veszprémi Nehézvegyipari Egyetem közreműködésével, hogy mindig ugyanazt a szí­nű porfestéket állítsuk elő. Megkezdtük a tipizált terme­lő berendezések üzembe he­lyezését, és 1959-ig tízszer kaptunk élüzem címet. Csak az ellenforradalom törte meg a festékgyártás felfutásának dinamikáját. A harminc év alatt újabb megtorpanás csak 1974-ben, az olajárrobbanás­kor volt. Ugyanaz más asztalról — Mire gondol vissza a legszívesebben? — Nem is tudom. Talán, amikor a gyár elérte az 1 milliárd forint termelési ér­téket vagy amikor bejött az olajprogram, s gond volt a bányászok és bányászfelesé­gek elhelyezésével. Puszta­vámon megvettük a javító­üzemet és 140 embernek ad­tunk munkát: aerosolos fes­tékeket, korróziógátló szere­ket gyártanak ott most 500 millió forint értékben. De a győri gyárunkra is büszke vagyok, nagyon korszerű nitrofestékgyártás valósult meg ott. Beégethető zománc­ban nagy versenyt futottunk külföldi cégekkel az Ikarus­nál, s évekig kellett küzde­ni, míg sikerült az Ikarus nagy mennyiségű zománcfes- ték-igényét kielégítenünk. Vannak kellemes emlékek, de nem lehet őket értékben rangsorolni, hiszen az ország legnagyobb festékszállítói vagyunk. — Bajok? — Természetesen azok is voltak, sajnos. Saját hibán­kon kívül adódtak, üzemi balesetekből, két dolgozónk tűzhalálából. Közvetlen be­avatkozásra még csak mód sem volt. Nagyon szomorú dolog erről beszélni. — A válaszaiban általá­ban többes számot használ. Hogyan értékeli egyéni tel­jesítményét? — Harminc évig vezetni — nem említve az időszakra jellemző gazdasági és ipar­irányítási változásokat — egyedül, egy fejjel nem le­het. Jó segítőtársak kelle­nek a vezetői munkához. Egy vezető mindig a kollek­tíva segítségével éri el az eredményt. Nem beszélve ar­ról, hogy nagy célokat csak közös akarattal lehet elérni, erre pedig mozgósítani kell a százakat és százakat. Pusztai Ferenc Kétszázhárman válaszoltak Bejárók a bajai Finamposs&tó V állalatnál Mikor indul el otthonról, és mikor érkezik haza? Mivel tölti az utazási időt? Bejár- na-e, ha útiköltséget nem kapna? Miért vállalja a be­járást? Tagja-e valamelyik szocialista brigádnak? ön­kéntes társadalmi munkaak­cióban részt venne-e? Igény- li-e az önnel való megfele­lőbb foglalkozást? Mivel töl­ti a szabadságát? Hány órát tölt alvással naponta? Bará­ti körét hol alakította ki? A hétoldalas kérdőíven nem ennyi, sokkal több, összesen 47 kérdés szerepelt. Lehetett rájuk igennel és nemmel válaszolni, ám akinek bő­vebb mondanivalója akadt, odaírhatta a véleményét a kipontozott, szabadon ha­gyott helyre. Az imént idézett néhány kérdésből könnyűszerrel ki­található, kiknek a kezébe adták az apró, már-már in­tim részleteket is firtató kér­dőívet. Ezúttal a bejáró dol­gozók munkakörülményeire voltak kíváncsiak a Textil­ipari Dolgozók Szakszerve­zeténél, ahol az érdekvédel­mi munkában gyakori mód­szer az egyes rétegek kérdő­íves vizsgálata. Számos, gon­dosan elemzett, értékelt kér­dőív ösztönözte már a szak­mai szakszervezetet fontoá in­tézkedésekre. Miként töltöt­ték ki a kérdőívet például a bajai Finomposztó Vállalat bejárói? Erről számolt be a vállalat vszb-titkára a texti­les elnökség októberi ülésén. Kétszer annyian betegállományban Nem mindenki szeret tol­lat fogni, és főként önmagá­ról adatokat közölni. Így az­tán — noha a felmérés név­telen vplt — a bajai válla­lat 520 bejáró dolgozójából mindössze 203-an töltötték ki a bizalmijuktól kapott pak- samétát. A vszb tehát 203 véleményből, közérzetből próbálta leszűrni az általá­nos tanulságokat. A Finomposztó Vállalat dolgozóinak 25,1 százaléka bejáró. A kép tulajdonkép­pen a Duna menti város helyzetét tükrözi apróban, hiszen Baja munkavállalói­nak 28,9 százaléka a környe­ző településekről utazik be munkahelyére. A gyár ingá­zóinak fele 3 műszakban dol­gozik, többségüket a fonoda, illetve előfonoda foglalkoz­tatja. Bizonyos ellentmondást tükröz a bejárók táppénzes napszámainak alakulása. A Űj fürdő Gyulán Évezredek formai frissesége Október 29-én adták át Gyu­lán azt az új fürdőt, amely feltehetően formailag is rep­rezentálja majd a város nagyhírű gyógyvízkultúráját és annak vonzerejét. Maga az objektum — ame­lyet Zsuffa András építész tervezett — megérdemel egy figyelmes pillantást. Ez a hangsúlyozottan természeti formának ható kupola mé­lyen gyökerezik az embernek abban a törekvésében, amelynek során a natura vi­zeit hasznosítani, „emberlép­tékűvé” tenni igyekezett. Az ószövetségi Genezisben ol­vasható az alábbi mondat: „A vizek közepén keletkez­zék szilárd boltozat, és al­kosson válaszfalat a vizek között”. A tervező munkája során tanulmányozta az égboltot szimbolizáló török fürdők kupoláit, valamint a primitív népek természetes anyagok­ból alkotott, elképzelt megol­dásait. S eljutott az új, mo­dern kupolához — ám ezzel nem kívánta „visszaállítani” a tudomány által már meg­haladott világképet. Csupán a zárt gömbfelület által bezárt tér harmóniáját kívánta reprodukálni — az ember érdekében. Ez a for­ma, ez a varázslatos zárt tér a fürdőző embert hangsúlyo­zottan pihenteti, regenerálja. A most átadott gyulai für­dő mind kívülről, mind be­lülről vonzóan hat, s ebben nem csekély része van tehát a történelemnek. A kupola külső tömege és belső tere teljes harmóniába olvad. Nem mellékes az a szempont sem, hogy az épület a gyulai vár egyik elpusztult sarok­bástyájának helyén áll. A környék őrzi a XVII. századi műemléki arculatot; ha a bástyát és a hozzátartozó vizesárkot helyreállítják, ak­kor az összkép, az archaizáló hangulat tökéletes lesz. B. Sz. vidékiek ugyan ledolgozha­tó munkanapjaik 10,7 száza­lékát — a helybeliek táp­pénzes napjainak majdnem dupláját! — töltötték beteg- állományban, de mint be­bizonyosodott, ellentétben a hiedelemmel, pontosabban gyanúsítással, nem mezőgaz­dasági munkában. A legtöbb táppénzes nap ugyanis az év első hónapjaira esett; az in­gázók leggyakoribb betegsé­gei között a légúti fertőzé­sek, reumás bántalmak, a magas vérnyomás és neuro­tikus zavarok szerepeltek. A költség 80 százaléka Egyéb dologban is előbb­re járnak a bejárók a hely­ben lakóknál. Például a ké­sésekben, a fluktuációban. A késésekért a bejárók első­sorban a közlekedést okol­ják, noha épp utaztatásuk ügyében ért el sokat a válla­lat. Miután akad a finom­posztó dolgozói között olyan is, aki 53 kilométerről jár be munkahelyére, a vállalat­nál különös figyelmet fordí­tanak az ingázók közlekedé­sére. Dolgozóik több mint fe­lét bérelt buszokon utaztat­ják, ezek a járatok a válla­lat kapujáig viszik a mun­kába érkezőket. 1983-ban például csaknem hat és fél millió forintot fizettek bér­leti díj térítéseként, ez pedig az utazási költségek S0 szá­zalékos átvállalását jelenti, nem kis feszültséget okozva a költségfelhasználás más területein. A kérdésre, be­járnának-e, ha nem kapná­nak térítést, nyolcvan szá­zalékuk nemmel válaszolt. Ki miért utazik ennyit? A dolgozók többsége a ma­gasabb fizetésért vállalja a napi tortúrát. Érdekes ösz- szefüggés fedezhető fel a be­járás és a szocialista brigád­tagság, illetve a szakszerve­zeti szervezettség között. A bejáróknak csupán 78,8 szá­zaléka szakszervezeti tag, s csupán 65,3 százalékuk vesz részt a brigádmunkábai). Társadalmi megbízatása 9,8 százalékuknak van, ám ennél sokkal többen vállalnának valamilyen tisztséget, ha fel­ajánlanának nekik, sőt, tár­sadalmi munkára is hajlan­dók lennének. Nem végleges életforma Az ismert módon alakul az ingázók szabad ideje. Sza­badságukat csak kevesen töl­tik pihenéssel, üdüléssel, a többség a pihenésre fordít­ható időt is munkára, jöve­delemkiegészítésre szánja. A bejárók több, mint 60 száza­léka életformáját nem tart­ja véglegesnek, csupán át­meneti megoldásnak. A kérdőívek elemzése, ér­tékelése egy, a bejáró . dol­gozókkal kapcsolatos intéz­kedési terv kidolgozására ösztökélte a Finomposztó Vállalatot. A program egye­bek között érinti tovább­képzésüket; szakosító tanfo­lyamok szervezésével szeret­nék szakmai kötődésüket erősíteni. Fel kívánják tár­ni a vállalatnál a fluktuáció okait, sőt, már a kilépési szándék felbukkanásánál szeretnék tettenémi és meg­szüntetni a kiváltó okot. A kérdőívet — mint már em­lítettük — nem kellett alá­írni. Nem kis munkát je­lent tehát a bajai vállalat gazdasági és szakszervezeti vezetésének utánajárni, kik is azok, akik szívesen vállal­nának társadalmi tisztséget, társadalmi munkát, kik azok, akikre hosszú távon, több te­kintetben is számítani lehet. Olyan felderítő munka ez, amelybe érdemes belefogni, s amely sok tekintetben előbbre viheti a sokat vita­tott kérdést. Azt, amit nagy általánosságban az ingázók sajátos helyzetének szoktunk nevezni. H. I. A Jogsegély októberi száma A folyóirat Munkaügyek ro­vatában közérdeklődésre szá­mot tartó ismeretterjesztő cikk jelent meg a munkakör fogalmáról és a munkakörön kívüli foglalkoztatás lehető­ségeiről, korlátáiról. Munka­kör alatt — a szerző meg­határozó szerint — azoknak a tevékenységeknek a körét értjük, amelyeket a dolgozó­nak munkaviszonya alapján, külön utasítás nélkül is rend­szeresen el kell látnia. A munkakör meghatározására, mint ismeretes, a munka- szerződés megkötésekor ke­rül sor, rendszerint a munka­kör megnevezésével. Mégis számtalan vitás kérdés me­rülhet fel a gyakorlatban; ezekre ad választ a tartalmas összeállítás. Állampolgári ismeretek címszó alatt ezúttal a telepü­lésfejlesztési hozzájárulás, továbbá a csoportos élet- és balesetbiztosítás legfontosabb tudnivalóit kínálja a Jogse­gély. A szerkesztői üzenetekből kiolvasható, ki állapítja meg a lakás községi szolgálati la­kás jellegét; ki folytathatja a lakásbérleti jogviszonyt; és mikor válik határozatiam ide­jűvé a határozott időre léte­sített munkaviszony. A folyóirat olvasói az ok­tóberi szám 16. és 17. oldala közé fűzve kapják meg — az idén már második alka­lommal, de természetesen más tartalommal — a Tár­sadalombiztosítás című kiad­ványt. A 63 oldalas összeál­lítás ízelítőt ad á társadalom- biztosítás bővüléséből és fej­lődéséből, de azt is bemutat­ja, miként romlott a mun­káltatói fegyelem. Figyelem­re méltóak a kiadvány be­tegségi és baleseti ellátással, illetve a nyugdíjjal foglalko­zó írásai is. K. T. Pályaválasztási tanácsadó A Fővárosi Pályaválasztási Intézet gondozásában megje­lent az 1985—86-os tanév be­iskolázásait segítő tanácsadó könyv. A jüvőre végző nyol­cadikosok, valamint a pá­lyairányításukat segítő szü­lök, pedagógusok ebből is tá­jékozódhatnak a szakmun­kásképző és szakközépisko­lák típusairól, a gimnáziumi oktatásról, a felvételi köve­telményekről és esélyekről, és megismerhetik a műszaki szakközépiskolákban beveze­tendő technikus- és szakmun­kásképzés feltételeit is. Ismét külön fejezetben közük — Szakmák, foglalkozások élet­közeiben címmel — szakok­tatást végző intézmények, a kisipar, valamint 13 nagy- vállalat — egyebek között a Csepel Művek, a Budapesti Elektromos Művek, a Csepe­li Papírgyár, a Fémmunkás, a Ganz-MÁVAG, az Ikarus — úgynevezett „nyitott ka­puk” akcióinak helyét és idejét. A kötetben ismerte­tik a továbbtanulás lehető­ségeit a Magyar Néphadse­reg tanintézeteiben. A kiadvány a fővárosban tanulható összes szakmát bemutatja. A könyvet köz­readók általános tanácsként felhívják a pályaválasztó fiatalok és az őket segítő szülők, pedagógusok figyel­mét arra, hogy a gyermek személyiségének, készségé­nek és képességének, vala­mint egészségügyi alkalmas­ságának megfelelően válasz­szák ki a szakmát, vagy to­vábbtanulási formát. Taná­csot adnak azoknak a pá­lyaválasztó gyermekeknek is, akik kisebb-nagyobb egész­ségügyi károsodásban szen­vednek: felsorolják az álta­luk választhátó és a számuk­ra tiltott szakmák teljes kö­rét. A közeli napokban a bu­dapesti általános iskolák nyolcadikosai ingyen meg­kapjak e hasznos útmuta- tatót. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék