Népszava, 1984. október (112. évfolyam, 231–256. sz.)

1984-10-30 / 255. szám

8 Mozaik Klesó József, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1938-tól volt tagja a pártnak, 86 éves korában elhunyt. Temetése október 31-én, délelőtt 10 órakor lesz a miskolci Szentpéteri ka­pui városi temetőben.­­ Az MSZMP Miskolc vá­rosi bizottsága, a Borsodi Állami Építőipari Válla­lat pártbizottsága. * Szeretettel köszöntek névnapjukon Alfonz nevű olvasóinkat. A Nap kel 6 óra 25 perckor, nyugszik 16 óra 30 perckor. A titok Idős házaspár sétál mellet­tem. A férfi még jól tartja magát, az asszony azonban megtört, ősz hajú, csupa ránc. Viszont gyönyörű, acélkék bőrkabát van rajta, amin irigykedve legeltetem a sze­mem. Egyszercsak megszólal a férj: — Mondtam már, hogy ne vedd fel ezt a kabátot. Öre­gít... Úristen, ez a nő nem is tudja, milyen szerencsés! Birtokában van az örök if­júság titkának. Csak le kell vennie hozzá a kabátját. — ei — — A Mozgássérültek Bu­dapesti Egyesületének csepe­li klubjában november 1-én 16 órától Dévai Nagy Kamil­la és Pelsőczy László zenés irodalmi műsort tart. Cím: Bp. XXI., Rákóczi Ferenc u. 184. Az óbudai klubban no­vember 5-én 18 órától Gábor Artemisz, Grimm Margit, Korondy György lesz ven­dég. Cím: Bp. III., Fő tér 1. A sashalmi klubban novem­ber 5-én 18 órától irodalmi vetélkedőt tartanak. Cím: Bp. XVI., Varga József u. 82. A Bechterew klubban no­vember 13-án 16.30-tól prof. dr. Gömör Béla tart elő­adást. Cím: Bp. II., Frankel L. u. 25—27. — Több mint száz ország ifjúsági szervezetei és moz­galmai képviseltetik magu­kat a hétfőn Moszkvában megnyílt nemzetközi ifjúsági találkozón. A négynapos ta­nácskozás résztvevői a dol­gozó ifjúság szakképzésének kérdéseiről, a tanulási lehe­tőségekről, a fiatalok kultu­rális, szakszervezeti és gaz­dasági feladatairól tanács­koznak.­­ A Sztárcsinálók angol nyelvű előadásával az NSZK-beli Észak-Raj­na-Vesztfália több városában vendégszerepelt a hét végén a budapesti Rock Színház együttese. Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor operája meghódította az igényes köz­zönséget. Az együttes nagy­szerű játékából is kiemelke­dett Mikó István Néró ala­kítása.­­ Kielégítő állapotban van az a tíz-egynéhány na­pos amerikai kislány, akinek pénteken páviánszívet ültet­tek be a mellkasába egy ka­liforniai kórházban. A mű­tétet végző, tucatnyi szakér­tőből álló orvoscsoport veze­tő sebésze elmondta, hogy a kislány vérnyomása nor­mális, s a mellkasról készült röntgenfelvétel nem mutat rendellenességeket.­­ A sűrű ködben két ka­mion és tizenöt gépkocsi ro­hant egymásba hétfőn kora reggel a Bécs—Salzburg au­tópályán. Egy ember életét vesztette, 20 súlyosan meg­sebesült. Több gépkocsi ki­gyulladt és az autópályát le kellett zárni, amíg eltávolí­tották a roncsokat.­­ Felszállás után Chicagó felett meglazultak és kihul­lottak egy DC—10-es utas­­szállító repülőgép motorhá­zának fémlemezei. A leme­zek egy belvárosi lakóház kertjére zuhantak, de sze­rencsére emberéletben nem esett kár. A gép pilótája az eset észlelése után a chica­gói repülőtéren kényszerle­szállást hajtott végre. A 265 utasnak az ijedtségen kívül nem esett baja.­­ Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Törökország nemzeti ünnepe alkalmából táviratban fejezte ki jókí­vánságait Kenan Evren köz­­társasági elnöknek.­­ Osman Basman, a Tö­rök Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából hétfőn fogadást adott rezidenciáján. A fogadáson részt vett a tár­sadalmi, a gazdasági, a kul­turális élet képviselője. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja is.­­ Budapestre érkezett az olaszországi Friuli tarto­mány kereskedelmi, ipari, kézműves és mezőgazdasági kamarájának delegációja. A küldöttség hétfőn a Magyar Kereskedelmi Kamarában megbeszélést tartott magyar üzletemberekkel. A kamarai megbeszélésen hétfőn részt vett Emilio Paolo Bassi, Olaszország budapesti nagy­követe is.­­ Apró Antalnak, az or­szággyűlés elnökének vezeté­sével a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamará­jának meghívására hétfőn magyar parlamenti küldött­ség utazott Berlinbe. Az el­utazásnál jelen volt Karl- Heinz Lugenheim, az NDK budapesti nagykövete.­­ Ünnepélyes díjkiosztás­sal vasárnap Miskolcon be­fejeződött öt megye — Bor­sod, Hajdú, Heves, Nógrád, Szabolcs — legjobb gép- és gyorsíróinak kétnapos, jubi­leumi versenye. Az egyéni gyorsírási nagydíjat Fabók Károlyné, a miskolci Decem­ber 4. Drótművek dolgozója nyerte. A gépírási nagydíjat Orosz Valéria, a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozója vehette át. A hibátlansági nagydíjat Virányi Judit, a Diósgyőri Gépgyár dolgozója kapta. Edgardo Mercado Jarrin tábornok, a Perui Geopoliti­kai Tanulmányok Intézeté­nek igazgatója, volt perui miniszterelnök és külügymi­niszter a Magyar Külügyi Intézet meghívására október 25—29. között látogatást tett Budapesten. A perui vendé­get fogadta Péter János, az országgyűlés alelnöke, a Po­litikatudományi Társaság el­nöke és Garai Róbert kül­ügyminiszter-helyettes.­­ Kapolyi László ipari miniszter vasárnap hazaér­kezett Moszkvából, ahol Pjotr Nyeporozsnyij szovjet energetikai és villamosítási miniszterrel, valamint Wolf­gang Mitzingerrel, az NDK szén- és energiaipari minisz­terével tárgyalt az orszá­gaink közötti energetikai együttműködés továbbfej­lesztésének kérdéseiről.­­ Somogyi László építés­ügyi és városfejlesztési mi-­­niszter hétfőn a Szovjetunió­ba utazott Borisz Bakinnak, a szerelési és különleges építkezési munkák miniszte­rének meghívására. A láto­gatás célja, hogy továbbfej­lesszék a két minisztérium közötti együttműködést. So­mogyi László tárgyalásokat folytat több más partnermi­nisztérium vezetőivel is. — Előbb kezdődik a Ma­gyar Nemzeti Galériában a Budapesti Kamarazenekar szerdai, 19.30 órára meghir­detett hangversenye. Az új időpont 16 óra. — Új faáru szaküzletet nyitott meg hétfőn Új­pesten, a Fóti úton a csepeli Duna Termelőszövetkezet. A gaz­daság ezzel is hozzá akar járulni az építkezők ellátá­sához. A Duna Tsz-nek az újpesti a negyedik üzlete, a boltokat a gazdaság faipari ágazata látja el.­­ Sáli Ferenc, a HVDSZ főtitkára hazaérkezett ötna­pos ciprusi útjáról. Látoga­tása során tanulmányozta a most alakuló demokratikus, a tanácsi kommunális dol­gozókat tömörítő szakszerve­zet munkáját. Találkozott a szakszervezet vezetőivel, va­lamint a Ciprusi Általános Szakszervezeti Tanácsa (TEO) területi képviselőivel. Tanácskozott a szigetország négy városa — Nicosia, Lar­­naca, Limasol és Athos — polgármestereivel. Fogadta őt Kyriakos Hristoff, a cip­rusi belügyminiszter általá­nos helyettese, valamint a TEO titkársága nevében Pampalis Varnova, szervező titkár és Dimitrios Antonion, a TEO titkárságának tagja.­­ A Szíriai Arab Hírügy­nökség (SANA) meghívására Ágoston László vezérigazga­tó-helyettes vezetésével MTI-delegáció tartózkodott október 21—28. között Szí­riában. A tárgyalások ered­ményeként az MTI és a SA­NA együttműködésének ki­bővítéséről új szerződést kö­tött. A küldöttséget fogadta dr. Abed­ Al-Hafez Nouman, a Baath Párt nemzeti veze­tőségének tagja, a párt tájé­koztatási osztályának veze­tője, Yasirr Rajouh, tájékoz­tatási miniszter és dr. Saber Falhout, a SANA vezérigaz­gatója, a Szíriai Újságíró Szövetség elnöke.­­ Jaromir Obzina, a Cseh­szlovák Szocialista Köztár­saság kormányának elnök­­helyettese, a tudományos­műszaki és beruh­ázásfejlesz­­tési állami bizottság elnöke vezetésével — az Országos Műszaki Fejlesztési Bizott­ság meghívására — hétfőn delegáció érkezett hazánkba. — Nagy magyar siker szü­letett ismét a tokiói nem­zetközi popzenei fesztiválon. A Jamaica zenei alapítvány által a hét végén rendezett rangos seregszemlén — 15 ország 19 képviselője közül — Katona Klári a legkiemel­kedőbb előadás díját nyerte el. A tavalyi Jamaica-feszti­­válon a Neoton família a nagydíj nyertese volt. A Neotonék egyébként ismét jelen voltak, mégpedig a mostani 15. fesztivál egye­düli gálavendégeként.­­ Halálának 40. évfordu­lója alkalmából hétfőn a Farkasréti temetőben meg­koszorúzták Kálló Ferenc fő­esperesnek, az antifasiszta mozgalom mártírjának sír­ját. A megemlékezés virágait a Magyar Ellenállók, Anti­fasiszták Szövetségének, az Országos Béketanács katoli­kus bizottságának, a Honvé­delmi Minisztériumnak kép­viselői, valamint Kálló Fe­renc családjának tagjai he­lyezték el a síron. - Látom, nem sikerült meggyőzni a gyereket­ X Pintér Péter rajza a hídépítő vállalat METRÓ FŐÉPÍTÉSVEZETŐSÉGE (Budapest XIII., Karikás F. u. 18-22.) építőipari kalkulátort­ és gépíró adminisztrátort keres azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: a fenti címen, vagy a 208-297, 208-298-as telefonon. A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat FELVÉTELT HIRDET szerződéskötő - programozói állás betöltésére. Feltétel: középfokú szakirányú végzettség. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen, Budapest XII., Hajnóczy J. u. 7-9., vagy a 153-690/27-es telefonon. Barkácsolók! 60%-os árengedménnyel VÁSÁR importált­­ alkatrészekből.­­ Híradástechnikai készülékekhez: Vil­., József krt.34. Háztartási gépekhez: V., Bajcsy-Zsilinszki út 60. KEDD, 1984. OKTÓBER 30. NÉPSZAVA Marxműsorok Televízió 1­ 8.05 Tv-torna 8.10—9.55 ITv 9.55 Parasztok xiii/7. Az erdő 10.45 Híres spanyol opera­énekesek Pedro Lavirgen Spanyol films. 11.45 Képújság 15.00—16.20 ITv 16.25 Hírek 16.30 A Himalája meghódítása VI/5. Nők a Himaláján 17.20 Egy nyári túra emlékei Riportfilm a Renova női labdarúgócsapatának NSZK-beli portyájáról 17.50 Rohan az idő Kedvelt dallamok, II. 18.15 Képújság 18.20 Az öntözővíz kacskaringói A szegedi körzeti stúdió műsora, FF. 18.50 Mini-Stúdió ’84 18.55 Reklám 19.10 Tv-torna 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Az Onedin család X/9: Felderítetlen vizek James-t váratlanul éri, hogy a juta ára leesett. Igen érzékenyen érinti anyagilag, hogy nem tudja értékesíteni szállítmányát. S az persze eszébe sem jut, hogy saját házában keresse a „tettest”. Ebben a részben egymást követik a mérgelődések, bosszúságok, veszekedések. Mindenkinek konfliktusa támad valakivel — főként a gyerekeknek a szülőkkel. . . 20.55 Stúdió ’84 A Televízió kulturális hetilapja 21.55 Tőkei Ferenc-portré 22.45 Tv-híradó 3. Televízió 2 18.20 Egy ősember kalandjai Francia rajzfilm. Ism. 18.50 Képújság 18.55 A vad Colorado Am. rövidfilm. Ism. 19.45 Emberek a Bieszczadokban Lengyel rövidfilm az erdőkerülő, a szénégető, a fafaragó és a méhész munkájáról . . . 20.00 Újra itthon Beszélgetés Szalay Lajossal 20.45 Tv-híradó 2. 21.05 Reklám 21.10 Barátságos arcot kérünk! NDK tévéfilm A történet két fiatal lányról szól, akikről sok mindent el lehet­­ mondani, csak azt nem, hogy dolgozni szeretnek. Sokkal jobban érdekli őket az éjszakai élet és abban is a könnyű pénz­­szerzési lehetőség. Mulatókba járnak, férfiakkal ismerkednek meg . . . Egy alkalommal azonban nem minden történik úgy, ahogy ők tervezték . . . 22.30 Képújság 18.15 Mese 18.30 Esti Magazin 19.15 Gondolat A Rádió irodalmi lapja 20.00 Évszázadok mesterművei 20.40 A zene nem ismer határokat 21.30 Ami a számok mögött van Rehabilitálták?! , 22.20 Tíz perc külpolitika 22.30 Vásárhelyi Zoltán vezényel 23.00 Handel operáiból 0.10 Marenzio-madrigálok Petőfi rádió 8.08 Slágermúzeum 9 8.50 Tíz perc külpolitika 9.05 Napközben 9 Zenés délelőtt A fő téma: házi szociális gondozás 12.10 Romberg-filmzenék 12.30 Népi zene 9 13.05 Pophullám • 14.00 Zenés délután 9 17.30 Tini-tonik 18.30 Népzenekedvelőknek 19.05 Csak fiataloknak! 9 20.00 Verbunkos muzsika • 20.27 Mario Vargas Llosa: Pantaleón és a hölgy­vendégek 9 21.05 Népszerű dallamok — esti hangverseny 9 22.05 Operettdalok • 22.40 Táncházi muzsika 23.20 Patrick Moraz Coexistence című albuma 9 24.00 Éjféltől hajnalig 9 3. műsor 9.08 Fauré, c-moll zongora­­négyes 9 9.41 Rameau, Hippolytus és Aricia 9 ötfelv. opera 12.30 Liszt-művek 9 13.05 Világújság 13.20 A Bartók vonósnégyes játszik 9 14.08 Zenekari muzsika 9 15.20 Zenei Tükör 15.50 Szöktetés a szerájból 9 Részf. 17.00 Iskolarádió 17.30 A népszokások dalai 18.00 Holnap közvetítjük 18.30 Na matemjem jeziku 19.05 In der Muttersprache 19.35 Bach: h-moll szvit 9 19.58 Életem az opera Válogatás Rolf Liebermann könyvéből 20.40 Geiger György trombitán játszik 9 Km. az MRT szimf. zenekara és fúvósegyüttese. Vez. Sándor János 21.01 Latin-Amerika irodalma A civilizáció és a barbárság határán: a regionalista regény 21.27 Sárospataki diák­dalok 9 21.43 Az Osztrák Rádió és Tv szimf. zenekarának hangversenye 9 Vez. Ivaki Hirojuki, km. Oleg Majszenberg — zongora Szlovák tv I. műsor: 8.45 Világhíradó. Ism. 9.25 Autósok-motorosok maga­zinja. FF. 9.55 Tévéjáték. Ism. II. 25 Kék fény. FF. 16.25 A tu­domány és a technika világa 17.05 Beszélgetés érdekes embe­rekkel. FF. 17.45 Kelet-szlovákiai magazin. FF. 18.40 Mezőgazda­­sági magazin 19.30 Tv-híradó 20.00 Az amerikai politika Hit­lertől az MX-rakétáig. Dok.-film 20.55 Esti rendezvény gyerekek­kel. Lengyel tévéfilm 21.40 A román Vatra együttes műsorá­ból 22.00 Világhíradó 22.15 Hang­verseny 2. műsor: 16.45 Vi­gyázz, tűz van!. FF. 17.05 Orosz nyelvtanfolyam 17.25 Nagyon sok ismeretlen. (A Forma—I. VB 1983-ban) 18.20 Ipari tanulóknak 18.50 Károly, a detektív 19.30 Tv-híradó 20.00 Fiatalok tévé­klubja 21.30 Híradó 22.00 A cas­­terbridge-i polgármester. Angol tévésor. Kossuth rádió 8.20 Társalgó 9.44 Nefelejcs 10.05 Diákfélóra 10.35 Éneklő Ifjúság 10.53 Kamarazene 11.39 Jókai Mór: Az élet komédiásai 12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 A Rádió Dalszínháza 12.45 Offenbach: Piaci dámák 13.45 Népi kamarazene 14.10 Magyarán szólva 14.25 Orvosi tanácsok 14.30 Dzsesszmelódiák 15.00 Élő világirodalom Nagy-Britannia Philip Larkin és nemzedéke 15.20 Kovács Béla klarinét­­felvételeiből 16.05 A Nyitnikék postája 17.00 Világablak A létezés művészete I II. Út önmagunkhoz 17.30 Verdi: Don Carlos 17.45 A Szabó család Budapesti színházak Operaház: Simon Boccanegra (A. b. 1. ea., 7), Erkel Színház: Coppélia (Harangozó b. 1. ea., 7), Nemzeti Színház: Volpone (7), Várszínház: Magyar Élect­­ra (7), Katona József Színház: Übü király (7), Madách Szín­ház: Isten, császár, paraszt (7), Pesti Vigadó: Ha megérinthet­nélek. Gáti Oszkár önálló estje (7), Vígszínház: II. Richárd (7), Pesti Színház: Ki lesz a bál­anya? (X. b. 1. ea., 7), József Attila Színház: A tanítónő (7), Operettszínház: A mi dalunk szól (7), Józsefvárosi Színház: Férfiaknak tilos (7), Thália Szín­ház: A kék madár (6), Vidám Színpad:­Hajrá, magyarok! (7), őrült nők ketrece (é. fél 11), Mikroszkóp Színpad: Motoszka (de. 10), Bal? Jobb? Bal!! (fél 8), Radnóti Színpad: Egyperces no­vellák (7), Szkéné Színház: Az út oda (itt és most) (fél 10), Lézerszínház: Lézerock (6), Az utolsó óra (fél 8), Játékszín: Tóték (nyilv. főpr. de. 11), Mali néni (7), Bábszínház — Jókai tér: A három kismalac (de. 10), Bp.-i Gyermekszínház: Bolond­malom (du. 3), Mátyás-templom: Máté-passió (fél 8).

Next