Népszava, 1984. november (112. évfolyam, 257–281. sz.)
1984-11-23 / 275. szám
NÉPSZAVA 1984. NOVEMBER 23., PÉNTEK Árrendszer és árszabályozás Az árrendszer fejlesztésében a legutóbbi legnagyobb lépés 1980. január 1-én következett be, az értékarányos árrendszer teljes körű bevezetését célzó távlati program keretében. Az akkor bevezetett új, termelői árrendszer az ipari termékek túlnyomó részénél szimulált módon a tőkés világpiaci árakat tekinti az árszámítás kiindulópontjának. Ily módon valós és szorító importverseny nélkül is a nemzetközi áraikhoz — s ezen keresztül a nemzetközi követelményekhez — való igazodást állította a vállalati gazdálkodás középpontjába. Ez alapvetően kedvező irányban befolyásolta a vállalati gazdálkodást. Az élelmiszer-gazdaságban, az építőiparban és a szolgáltató ágazatokban 1980-ban nem került sor a világpiaci árakhoz igazodó versenyárrendszer alkalmazására, de eterületeken is jelentős lépések történtek az árak ráfordítási arányokhoz való jobb igazításában, az árak nyereségtartalmának változtatásában. A bevezetés óta eltelt időszakbanbebizonyosodott, hogy az új árrendszer általában a várakozásnak megfelelően működött. Felszínre került azonban néhány olyan ellentmondásos vonása is, amely a népgazdasági prioritások érvényre jutását nem szolgálta kellőképpen, vagy éppen akadályozta. Ezért a versenyárrendszer életbe léptetése óta az árszabályozás többször módosításra került, amelyek elsődlegesen a nem rubelelszámolású export serkentését szolgálták. 1984-ben például a kompetitív árképzés körébe tartozó vállalatok egy csoportja mentesült az export jövedelmezési korlát alól, vagy ami — a valóságos versenyárrendszer megvalósítása szempontjából — még ennél nagyobb jelentőségű, külön kérelem és elbírálás alapján mentesítés adható mindkét korlát, így az exportárszínvonal-korlát alól is. A szakszervezetek fontosnak tartják A kormányzati szervek határozatai alapján már kijelölésre kerültek az árrendszer és az árszabályozás terén a következő években megvalósuló változások, s az 1985-ben tehető intézkedések is. Ezek szerint 1985-ben és az azt követő években az árrendszer változtatása, továbbfejlesztése — és ez a szakszervezetek véleménye is — csak fokozatosan lehetséges. Az árrendszernek és az árszabályozásnak ugyanis két egyaránt fontos követelmény egyidejű érvényesítését és összehangolását kell biztosítania. — Szükség van az árfunkciók érvényesülésének lényeges javítására, az árrendszernek a valós piaci versenyár irányába történő fejlesztésére, mivel a versenyrendszer létrejötte az ésszerű gazdasági verseny működésének alapvető feltétele. A versenyárrendszer lényegét tekintve azt jelenti, hogy a nemzetközi kereskedelemnek ténylegesen vagy számításba vehetően tárgyát képező áruk és szolgáltatások belföldi termelői ára, az exportár és az importár között — az állami gazdaságirányítás eszközrendszerével befolyásolt keresleti-kínálati viszonyok hatására — általában a vállalati ármegállapodásoktól, döntésektől függően, szabadon mozoghat. Ugyanakkor a gazdasági szabályozórendszer egészének átalakításával megnő az igény az iránt, hogy az árrendszer eszközeivel is megfelelően elősegítsük az árnövekedést (inflálódást) fékező állami árpolitika megvalósulását, a költségemelkedések árakban történő továbbhárításának kellően erős fékezését, a szabályozás egészében rejlő ösztönző és fékező hatások kibontakoztatását. A szakszervezetek a versenyárrendszer kiterjesztését illetően fenntartásokkal is éltek, mivel a rendszer olyan feltételek között működne, amikor még nincs számottevő belső és importverseny és az export fokozásának kényszerűsége következtében a külső piaci árfékező hatások is kevésbé érvényesülhetnek. Ezért a szakszervezetek a termelői árpolitikában és az árrendszerben a következők érvényesítését tartják szükségesnek: — A termelői árpolitikát az inflációs folyamatok tudatos fékezésére irányuló törekvés kell, hogy jellemezze. Ezért a gazdaságirányítás eszközeivel is csökkenteni kívánatos a termelői árak bekövetkezhető inflációs nyomását. A versenyárrendszer bevezetése, illetve kiterjesztése csak fokozatosan, olyan ütemben történhet, amennyire a piaci egyensúlyt kínálati oldalról is tartósan biztosítani tudják. Következésképpen az lenne jó, ha az ár nem keresletkorlátozó eszközként, hanem termelést ösztönző tényezőként funkcionálna. — A termelői árrendszernek — mind a kompetitív, mind az azon kívüli szférában — erősíteni, illetve érvényesíteni szükséges azt a vonását, ami a gazdálkodó szervezeteket, a hozzájuk begyűrűző költségek mind jelentősebb részének kigazdálkodására készteti. Vállalati és népgazdasági szinten csak ily módon lehetséges a gazdálkodás javítása, a hatékonyság fokozása. A termelői árrendszerben és árszabályozásban biztosítékot kell teremteni arra, hogy a vállalatok esetleges exportgazdaságossági és -érdekeltségi problémái ne válhassanak árfelhajtó erővé, és automatikusan ne terhelődjenek rá, az idehaza értékesített termékek árára. Mindezekre, valamint a gazdaság adott állapotára tekintettel, az árrendszer továbbfejlesztése csak a realitások talaján lehetséges. m A gazdaságirányítás továbbfejlesztése és a szakszervezetek Szocialista gazdaságunkban az árrendszer a tervszerű gazdaságirányítási rendszer részeként a gazdasági szabályozók egyik legfontosabb elemeként működik. Az árak a ráfordítások számbavételének, a ráfordítások összemérésének, a gazdasági kalkulációnak az eszközei a termelőegységek szintjén. Az árrendszer - az elvonási és támogatási rendszerrel kölcsönhatásban — objektíve meghatározza a jövedelmek elosztását és újraelosztását az állami költségvetés, a vállalati szféra és a lakosság között. A szocialista államnak szükségképpen az árrendszert is fel kell használnia a jövedelempolitikai céljainak megvalósításában. Az árak nem semleges számbavételi eszközök, hanem a termelők és a fogyasztók orientálásának eszközei is. A termelőket ráfordításaik minimalizálására, a fogyasztókat pedig szükségleteik rangsorolására, mérlegelésére kell hogy ösztönözzék. Változások 1985-ben 1985-ben az árrendszer továbbfejlesztésére vonatkozó irányelvek alapján elsősorban a kalkulációs előírások jelentős csökkentése és a gazdasági kalkuláció elvének érvényre juttatása terén történik előrelépés. Ezek szerint a kalkuláció nem a költségek igazolása érdekében készül, hanem a vállalati gazdasági döntések jobb megalapozására. A piac által elismert ár és a termékek változó költségei közötti különbözet a termékek egy részénél az állandó költségeken felül, különböző nyereséget tartalmazhat, más termékeknél viszont az árban esetleg nem is képződik nyereség. Ezek az intézkedések azért nem jelentenek érdemi áremelkedési veszélyt, mert az árszabályozásban 1985-re is megmaradnak az 1984-ben érvényesülő olyan stabilizáló elemek, mint a hatósági árformák (részarányuk egyelőre lényegesen nem csökken); — a kompetitív árképzésen kívüli területeken az árkalkulációs kötelezettség, és a 8 százaléknál magasabb vállalati nyereségszint esetén az áremelés előzetes bejelentési kötelezettsége; — a tisztességtelen áralkalmazás tilalma, valamint az árellenőrzés különböző formái, és az azt szolgáló információs rendszer. A szakszervezetek is elismerik, hogy a jelenlegi kalkulációs rendszer sok tekintetben formális, mivel nem tudja megakadályozni a valótlan vagy a rossz gazdálkodásból adódó többletköltségek árban való érvényesítését. Ugyanakkor a kalkulációs kötöttségek túlzott feloldása nehezítené az árellenőrzést és az áralkalmazásban aránytalanságok kialakulásához is vezetne. Ezért az árképzésben a költségviselő képesség elvének fokozottabb érvényesítése mellett fenn kell tartani a költségvalódiság elvét is. A kalkulációt érintő intézkedések — figyelemmel az árszabályozás említett stabilizáló elemeire is — ilyen felfogásban születtek. A kompetitív árképzési szférában az energiahordozók és az alapanyagok körében 1985-ben az érvényes árképzési szabályok nem módosulnak, így ezek belföldi árainak tervezésénél továbbra is a külpiaci ártendenciákból kell kiindulni. Ugyanakkor a külkereskedelmi árakhoz igazodó feldolgozóipari árképzésben tovább folytatódik az adminisztratív előírások szűkítése. Ezen belül: — 1985. január 1-től megszűnik az exportnyereségelőírás, és általános szabályként csak az exportárszint követésének előírása marad érvényben. Az új szabályok ugyanakkor biztosítják annak lehetőségét, hogy az Országos Anyag- és Árhivatal előírhassa: a belföldi értékesítésű termékek ára nem tartalmazhat nagyobb nyereségfedezeti hányadot, mint a nem rubelexport termékeké. Erre azonban csak kivételesen kerülne sor egy-egy vállalat esetében, ha a vállalati árszintmérés nem eléggé megbízható. Tovább bővül az a vállalati kör, amely teljes egészében mentesül az adminisztratív exportárkövetési előírások alól. Ez 1985-ben is pályázati rendszer keretében valósul meg, biztosítva az ilyen vállalatok fokozott árellenőrzését. 1984-ben a kompetitív feldolgozóipar közel 15 százalékát kitevő vállalati kör került ily módon a valós versenyárképzés körébe. Az a feltételezés, hogy 1985-ben ez további 20—25 százalékkal növekszik, de célszerű működtetni, ami — huzamosabb áruhiány esetén — átmeneti időre szólóan — lehetővé teszi a hatósági árformákba való viszszasorolást is. Következésképpen, az ármechanizmusnak, az árak szabad mozgásának gazdaságilag és társadalmilag racionálisan „korlátosnak” kell lennie. A fogyasztói árszintet és árképzést lényegesen érintő intézkedéseknek tekinthetők: az ártámogatások további jelentős mérséklése, a forgalmi adó árképző szerepének növelése és az adókulcsok egységesítése, valamint egyes termékcsoportoknál a fogyasztási adó bevezetése. A fogyasztói árakat és árszintet érintő, ez utóbbi változásokkal kapcsolatban a szakszervezeteknek határozott elvárásaik vannak, így: — A fogyasztói ártámogatások csökkentése az alapvető igényeket kielégítő javak és szolgáltatások körében csak fokozatosan, a jövedelmek tervezett alakulásával összhangban történhet. A támogatáscsökkentés nem okozhatja az alacsony jövedelmű néprétegek fogyasztásának további visszaesését. Ezért az ilyen jellegű árdöntéseknél, a szociális kompenzáció szükségességét is számításba kell venni. Létbiztonsági okokból és a társadalmi esélyegyenlőség biztosítása céljából a gyógyszerek, a tankönyvek az alapvető kulturális szolgáltatások stb. ártámogatását hosszú távon is fenn kell tartani. — A gyermekcikkek árkiegészítésének mérséklését az eddigieknél jobban öszsze kell hangolni a családi pótlék politikával. — A forgalmiadó-rendszer egységesítése, az adókulcsok összevonása, önmagában nem okozhat számottevő fogyasztói áremelkedést. Ezt a normatív adókulcsok mértékének meghatározásakor és kiterjesztésekor figyelembe kell venni. A forgalmi adó tömegének — költségvetés által kívánt — növekedése ugyanis ilyen megkötések mellett is biztosítható. Az eddigiekből kitűnik, hogy bár az árpolitika az árrendszernek és az ármechanizmusnak a versenyárrendszer irányába való fejlesztésére helyezi a súlyt, de — a fejlesztés ütemének visszafogásával — az árszabályozás rendszerébe (és a szabályozás egészébe) beépülő elemek révén olyan helyzetet kell teremteni, hogy a szabályozás egészében rejlő ösztönző hatások kibontakozását a költségemelkedések árakban való automatikus továbbhárításának lehetősége ne érvényesüljön. Adók, árak, támogatások Az ipar — kompetitív árképzés hatálya alá nem tartozó — területein számottevő árfeszítő erőt jelent az adószint emelkedése. Az áremelés e területekre előírt, és 1985-ben is életben maradó előzetes bejelentési kötelezettsége lehetőséget teremt azonban az áremelések felfüggesztésére. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy az idén felfüggesztett áremelések részben 1985-ben fognak jelentkezni, ami különösen a nagy bérigényű és alacsony bérrentabilitású területeken lehet jelentős. Mindezek ellenére e területeken sem indokolt a kompetitív szféránál jelentősebb áremelést tervezni. Ezzel teljes mértékben egyetértenek a szakszervezetek, a későbbiekben szükségesnek tartják annak vizsgálatát, hogy a pénzügyi politika és a jövedelemelvonási rendszer mennyiben gyakorol áremelkedést kiváltó hatást a gazdálkodó szervezetekre. A jövő év elejétől az ártámogatás csökkentése, valamint az importárak és a forgalmazási költségek növekedése következtében egyes mezőgazdasági termelési eszközök beszerzési árai növekedni fognak. A költségemelkedések indokolt mértékű ellentételezése részben a szabadáras mezőgazdasági termékek áremelkedése révén valósul meg, de szűk körben hatósági felvásárlási áremelkedésekre, valamint pénzügyi intézkedésekre is sor kerül. Az építőiparban 1985-ben folytatódik az árrendszer korszerűsítési és továbbfejlesztési programjának megvalósítása. Fokozatosan bővül a szabadárak köre, elsősorban a versenytárgyalásokon történő vállalatba adások kiszélesítésével. A megrendelők, a tervezők és vállalkozók tájékoztatására építési-műszaki naturális normákat kell kidolgozni. A vállalkozási (verseny)árrendszer megteremtésének feltételeit, a szervezetfejlesztést, a piacszervező tevékenység javítását állami intézkedések segítik elő. A versenyviszonyok megerősödéséig azonban — szűkülő körben — még fenn kell tartani a hatósági árvezérlés eszközeit, az árszínvonal-alakulás szigorúbb szabályozását is. Az építőipari árrendszer tervezett változtatását illetően a szakszervezeteknek az a véleménye, hogy a lakásárak — mind élesebb társadalmi problémákat kiváltó — emelkedését árrendszerben eszközökkel és más módon is fékezni kell. Ezért a hatósági árvezérlés eszközeivel, a lakásárak alakításánál mindaddig élni kell, amíg az alapvető szükségleteket kielégítő mennyiségi lakásépítési feladatokat meg nem oldottuk. Lakásárak, fogyasztói árak A fogyasztói ármechanizmus fejlesztése terén is további előrelépés történik. A hatósági és a szabad árforma részarányának, lényegi változtatása nélkül olyan árforma-átsorolások valósulnak meg, amelyek a kereskedelmi munka rugalmasabbá tételét, a keresleti-kínálati viszonyokhoz való alkalmazkodását szolgálják. Ennek érdekében döntően a rögzített árformába tartozó termékek jelentős része maximált árformába kerül átsorolásra. Ezt a célt szolgálja a fogyasztásicikk-kereskedelemben az árrés-elszámoltatási rendszer részbeni megszüntetése, továbbá a vállalati haszonkulcsok képzési rendszerének megváltoztatása. A fogyasztói árformák arányainak változtatását illetően a szakszervezetek a fix áraknak maximált árakkal való részleges felváltását nem kifogásolják. Ez sok tekintetben racionális lépés. Ugyanakkor elengedhetetlennek tartják, hogy a szabad fogyasztói árak körének szélesítésére csak akkor és ott kerülhessen sor, ahol és amennyiben tartósan biztosított a keresletnek megfelelő árukínálat. Ennek megfelelően a későbbiekben olyan árszabályozási rendszert len Hatósági és társadalmi ellenőrzés Az árrendszer változtatásával kapcsolatos gazdaságpolitikai és életszínvonalpolitikai célok megvalósítását a hatósági és a társadalmi ellenőrzés erősítésével is elő kell segíteni. Ezért 1985-ben is kiemelt jelentőségű az árrendszer és ármechanizmus működésének rendszeres hatósági és szakszervezeti társadalmi ellenőrzése, s ennek keretében a fogyasztási cikkek körében érvényesített termelői és fogyasztói árak indokoltságának vizsgálata. A társadalmi árellenőrzés a szakszervezeti mozgalom vezető testületei számára széles körű információkat nyújt az árpolitikai intézkedések megvalósulásáról; az árakra vonatkozó rendelkezések betartásáról; a különböző termékek, termékcsoportok árának (árszínvonalának) alakulásáról; a gazdálkodó szervezetek árpolitikai magatartásáról és a lakosság, a dolgozók árakkal kapcsolatos véleményéről, hangulatáról. A szakszervezetek szervezett társadalmi ellenőrzést jelenleg két területen, illetve formában végeznek: az egyik a hagyományos kereskedelmi társadalmi ellenőrzés. Ez az ellenőrzés az üzletekre, boltokra, árusítóhelyekre terjed ki, körülbelül tízezer aktivista közreműködésével. Ellenőrző tevékenységük kiterjed az áralkalmazás módjára is. Például olyan kérdésekre, hogy az üzletben az árhatóság, illetve a kereskedelmi vállalat központja által előírt áron árusítják-e a termékeket; minőségi osztályba sorolt áruk esetén helyesen alkalmazzák-e az osztályos árakat; eleget tesznek-e az árfeltüntetési kötelezettségüknek; történt-e súlycsonkítás, vagy többszámolás, ami lényegében a vásárló sírral való becsapását jelenti. a szakszervezeti társadalmi ellenőrzés másik formája a fogyasztási cikkeket előállító és értékesítő vállalatok, gazdasági szervezetek árpolitikai magatartásának és áralkalmazási módjának ellenőrzése. Ezt a munkát a szakszervezetek az árhatóságokkal szorosan együttműködve, szakember aktivisták segítségével végzik. Az ellenőrzés e formáját figyelemmel, az árrendszer és az ármechanizmus ismertetett változtatásaira is, elsősorban a következőkre kell irányítani: — Folyamatosan figyelemmel kell kísérni, hogy a gazdálkodó szervezetek betartják-e az új és a továbbra is érvényben maradt árszabályozási előírásokat. Érvényt kell szerezni az ellenőrzés megelőző céljának, az indokolatlan és jogtalan árérvényesítés megakadályozásának. A kezdeményezett és végrehajtott áremelések mely körben és milyen mértékben irányulnak a szabályozók által közvetített hatékonysági követelmények esetleges lazítására, hatálytalanítására. Az ilyen törekvéseket — az árhatóságokkal együttműködve — a társadalmi ellenőrzés útján is meg kell akadályozni. — A tisztességtelen gazdálkodás, illetve a tisztességtelen áralkalmazás esetleges tényének felkutatására, és jogkövetkezményei érvényesítésének kezdeményezésére. Az áremelés előzetes bejelentési kötelezettségére, a vállalatok által végrehajtott árváltoztatások meghirdetésére, valamint az árak dokumentálására vonatkozó jogszabályi előírások betartására stb. A szakszervezeti társadalmi árellenőrzés célkitűzéseinek megvalósításához az eddigieknél jobb és szélesebb körű jogi alapot biztosítanak: — a tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló 1984. évi IV. törvény, — a tisztességtelen ár megállapításáról hozott 31/1984. (XI. 30.) sz. MT rendelet, valamint — a gazdasági bírságról szóló 32/1984. (XI. 30.) sz. MT rendelet. Az 1984. évi IV. törvény az áralkalmazásra is érvényes etikai útmutatást ad azzal, amikor bevezető szakaszában kimondja: „Hazánkban a gazdasági tevékenység legfőbb célja a társadalmi szükségletek minél jobb kielégítése. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a gazdasági élet résztvevői tevékenységüket a tisztességes gazdálkodás követelményeinek megfelelően folytassák. Alapvető társadalompolitikai és gazdaságpolitikai érdekek fűződnek ahhoz, hogy a szélesedő piaci viszonyok mellett az eddiginél erőteljesebb fellépésre nyíljon lehetőség, a tisztességtelen gazdasági tevékenység valamennyi formája ellen." (Folytatjuk) 7