Népszava, 1984. november (112. évfolyam, 257–281. sz.)

1984-11-04 / 260. szám

NÉPSZAVA 1984. NOVEMBER 4., VASÁRNAP Hétfőtől szombatig is Ganz-MÁVAG-ból aMarkó utcába Emberek sorsáról kell döntenünk Pontosan harmincöt évvel ezelőtt választottak először Magyarországon népi ülnököket, hogy élettapasztalatukkal, természetes igazságérzetükkel segítsék a bíróságok ítélkezését. Csupán Budapesten jelenleg mintegy 3 ezer népi ülnök vesz részt az ítélkezésben. Lajtár Endre, a Ganz-MÁVAG mozdonygyárának kooperációs előadója, amióta az eszét tudja, szinte ösztönösen érdeklődött a jogi kérdések iránt. Először csak a maga szórakozására lapozgatta a Munka Törvénykönyvét, a különféle rendeleteket: szerette a saját szemével látni, milyen paragrafusra hivatkozik a vállalat, amikor elrendeli a túlórát, vagy más vitatott munkaügyi témában dönt. A kollegái, munkatársai hamar felfigyeltek Lajtár különös hobbijára, s egyre többen kértek tőle jogi „szakvéleményt” saját ügyükben is. S amikor 1966- ban szóltak a vállalatnak, hogy a bíróságra népi üldököt kell választani, már egy pillanatilag sem lehetett kétséges : a mozdonyosok a szakszervezeti bizalmiként is köztiszteletben álló Lajtár Endrét küldik a törvény házába. — Eleinte évente egy hónapot töltöttem itt a Markó utcában, de 1980 óta —, hogy nyugdíjba mentem — már tavasszal és ősszel is behívnak egy-egy hónapra Sőt, a bíróság elnöke nemrégiben azt is felajánlotta, hogy legyek főállásban, úgynevezett előkészítő bíró. Jólesett, hogy rám gondoltak, de ezt már nyugdíjas fejjel nem mertem elvállalni, mert túl felelősségteljes, és sok elfoglaltságot jelent. Az ülnök szavazata A népi ülnökök feladatáról, munkájáról a közvélemény általában keveset tud. Sokan úgy gondolják, csupán anynyi a dolguk, hogy végigüljék a tárgyalást. Lajtár Endre ez ellen hevesen tiltakozik: — Mi is gyakran hallunk olyan szélsőséges véleményeket, hogy úgyis a bíró dönt, az ülnök nem ért a joghoz, nem sok beleszólása lehet az ítéletbe. Ez óriási tévedés! Az ítélethozatalnál az ülnök szavazata pontosan annyit ér, mint a hivatásos bíróé, a két ülnök tehát akár le is szavazhatja a tanácsvezetőt . Előfordult már a gyakorlatában ilyen eset? — Ahhoz, hogy ezt jól megmagyarázzam, messzebbről kell kezdeni. Amikor a vádlott elénk áll a tárgyaláson, mindig tiszta lappal indul. Hiába olvas akármennyi bűnt is az ügyész a fejére, mi ártatlannak tekintjük mindaddig, amíg a tanúk és a bizonyítékok ellene nem vallanak. A tárgyalás, a perbeszédek után a bíróság zárt tanácskozásba kezd: addigra már valamennyiünkben pontos kép alakult ki az ügyről. A bíró először tőlünk, ülnököktől kérdezi: szerintünk bűnös-e a vádlott vagy sem. (Akár a filmekben az esküdtektől.) Ebben az esetek 97 százalékában nincs vita, hiszen az alapos nyomozati anyag, a bizonyítékokkal jól alátámasztot vádirat az eljárás során többnyire előttünk is igazolódik. Ezután jön a következő kérdés: mennyi legyen az elkövető büntetése az adott bűncselekményre a törvény által meghatározott kereteken belül. Itt már előfordulnak véleményeltérések. A bíró erről is először mindig két ülnökét kérdezi, hogy saját véleményével ne befolyásolja őket. — Igaz-e, hogy az ülnökök általában súlyosabb ítéletet javasolnak, mint a bírók? — Ülnöke válogatja. Engem például sokan túlságosan is jószívűnek, elnézőnek tartanak. Pedig csupán arról van szó, hogy hiszek az emberek őszinte bűnbánatában, megjavíthatóságában, különösen, ha először került vádlottként bíróság elé az illető, így aztán hajlamos vagyok az enyhítő körülményeket keresni, s a rövidebb tartamú szabadságvesztésre szavazni. A közvélemény viszont rendre a súlyosabb, szigorúbb ítélkezési gyakorlatot kéri számon a bíróságokon. Különvélemény borítékolva — Ezt magam is tapasztalom, amikor a Ganz-MÁVAG-ban beszámolok a népi ülnökösködésemről, a volt munkatársaknak, kollegáknak, akik engem ide megválasztottak, s akik között még most is szocialista brigádtag vagyok. Gyakran kérdőre vonnak, hogy miért csak egykét évre ítéljük a tolvajokat, garázdákat, erőszakoskodókat. Igazuk van abban, hogy akármilyen bűncselekményt is kövessen el valaki , arra nincs mentség. Van viszont magyarázat, s nem könnyű egy vádlottat például egyetlen meggondolatlan pillanatáért, egy indulatból elkövetett cselekményért tiszta lelkiismerettel hosszú évekre megfosztani a szabadságától, börtönbe juttatni. Nem is biztos, hogy mindig ez a legjobb nevelési módszer. Nekünk az ítélethirdetés után is az elkövető szemébe kell tudnunk nézni. — Visszatérve az ítélethozatal előtti tanácskozásra: volt már rá példa, hogy nem egyezett a véleménye a bíróval a büntetés mértékének meghatározásában ? — Igen, ez előfordul, de miután mindenki elmondja a javaslatát a büntetés mértékére, következnek az indoklások. Ki, miért ennyit, és ki miért annyit tartana igazságosnak. Ilyenkor gyakran alakul úgy a helyzet, hogy kölcsönösen meggyőzzük egymást, de arra is van példa, hogy ez nem sikerül. Akkor szavazás következik. Volt rá eset, hogy ülnöktársammal leszavaztuk a bírót, de én is maradtam kisebbségben. Ez esetben jogom van arra, hogy a különvéleményemet borítékoljam. Lajtár Endre az órájára pillant, a beszélgetésre szánt ebédszünet végéhez közeledik. Még egy gyors kérdésre van időm. Álmatlan éjszakák — Melyik volt csaknem két évtizedes ülnökösködése alatt a legnehezebb ügye? — Minden eset más, s az igazságos, alapos ítélkezés valamennyiben egyformán nehéz, hiszen emberek sorsáról kell döntenünk. De várjon csak ... emlékszem egy orvos perére, ahol az ítélet kihirdetése előtt három órát tanácskoztunk, s azelőtt is volt miatta néhány álmatlan éjszakám. Szerepelt a vádiratban tiltott műtét, valutázás, erőszakos nemi közösülés. Inkább többször is elhalasztottuk az ítéletet, de aztán tiszta lelkiismerettel döntöttünk. Az ülnökök szobájában egyre többen gyülekeznek, mindenki a délutános beosztását keresi. Lajtár Endre a hóna alá kapja mindentudó BTK-ját, és sietve elindul az egyik tárgyalóterem felé ... Lehet, hogy ma még ítéletet kell hirdetniük — a Népköztársaság nevében. Deák András Lajtár Endre Rédei Ferenc felvétele lossa ! ujsata, Melódia könyvesbolt! Ezen a héten jó néhány tárlat, kiállítás nyílt, ahol a közönség a szovjet kulturális alkotásokkal, művekkel ismerkedhet. A Melódia, valamint a Fókusz könyvesboltban könyv- és hanglemezújdonságok várják a vásárlókat, gyűjtőket. A bélyeggyűjtők nagy csemegéjének pedig az a kiállítás ígérkezik, amely a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége VI. kerület, Vörösmarty utca 65. szám alatti székházában nyílt meg. — Pozsalujszta, ráz, dva, tri! — számolja meg még egyszer a lemezeket az eladónő, majd tasakba teszi Rahmanyinov, Csajkovszkij és Glinka lemezeit. A fasakon a felirat: ÁKV, azaz Állami Könyvterjesztő Vállalat. A helyszín az 1973-ban — a Szovjet Tudomány és Kultúra Házával együtt — megnyílt Melódia könyvesbolt, mely a ház nevében megjelölt funkciókat hivatott segíteni, azzal, hogy orosz nyelvű könyveket, hanglemezeket árusít. — Tökéletesen beszélnek oroszul. Anyanyelvűk? — kérdezem az üzlet vezetőjét, dr. Nagy Józsefnét. — Nem. Van ugyan közöttünk egy szovjet állampolgár, akinek az édesanyja volt orosz, de legtöbben az iskolában tanultuk a nyelvet, meg azon a hathetes moszkvai tanfolyamon, amelyre a bolt nyitása előtt küldött minket a vállalat. — Szóval jól megy a nyelv. És az üzlet? — Hajaj, sajnos, vagy hál’ istennek már ki is nőttük ezt a boltot. Míg a nyitást követő évben 1 millió 700 ezer forint volt a forgalmunk, ebben az évben egészen bizonyos, hogy túllépjük a tízmilliót. — Minek köszönhető ez a siker ? — A vevőkörünk három csoportra bontható. Az elsőt, és legnagyobbat a hazánkban élő szovjet emberek alkotják. A másodikat a nyelvet tanuló, illetve zeneszerető magyarok, a harmadikat a külföldi turisták adják. Az évek során mindhárom csoportban növekedett a forgalom. A szovjetek körében elterjedt a híre, hogy itt csaknem minden kapható, ami odahaza, náluk. Divatba jött a nyelvtanulás, ez is a malmunkra hajtotta a vizet, na meg a növekvő idegenforgalom, s a nyugatiakban egyre erősödő érdeklődés a szovjet kultúra iránt. — Van még valami, ami jelentősen növelte a forgalmunkat a múlt három évben — szól közbe Szentiványi Judit, a bolt eladója, aki éppen lemezekért szaladt fel a raktárba. — Ez ni! — mutatja a kezében levő dupla albumot. — Az, hogy az utóbbi 3—4 évben a Melódia szovjet hanglemezkiadó a klasszikusok már régen nívós kiadása mellett nagy súlyt helyez a könnyűzenére is. — Igen-igen — helyesel a boltvezető — úgy tűnik, a szovjet könnyűzene felzárkózik az élvonalhoz. Most például három újdonságunk is van, amit nyugodt lélekkel ajánlhatok a pop- és rockzene kedvelőinek. Elsősorban Ribnyikov Juno és Arosz című rockoperáját, amelynek szövegkönyvét Andrej Voznyeszenszkij írta. Nagy sikere van a Sztárok — 45 című discolemeznek, és a Zodiak együttes elektromos zenéjének is. — A dupla album száz forint, a szólólemez ötven. Nincs összefüggésben ez az olcsóság a minőséggel? — Régi vásárlóink, a klasszikuszene-kedvelők már jól tudják, hogy nincs. Sőt! — Említette: a boltban szinte mindent meg lehet kapni, amit a Szovjetunióban. Hogy történik a beszerzés? — Minden héten megkapjuk a Novije Knyigit, vagyis a szovjet könyvkiadók terveit ismertető kiadványt. Ennek alapján rendelünk. — Csak szovjet könyveik vannak? — Inkább úgy mondom, hogy túlnyomórészt. Árusítunk ugyanis magyar kiadású orosz nyelvű könyveket is, ezek közül a Corvina kiadó munkái a legsikeresebbek. — Fejlődésük a nyitás óta folyamatos. Tudnak-e még előrelépni? — A helyünk már így is nagyon kicsi, ezért elsősorban a raktári vagy a postai értékesítésben reménykedünk, s nem alaptalanul. Az iskolák egyre gyakrabban rendelnek az olyasfajta könyveinkből, mint például a leggyakrabban használatos orosz kifejezések, vagy az orosz nyelvű képeskönyvek, amelyek szerintünk az általános iskolában nélkülözhetetlenek. V.S. — A Szovjetunió bélyeggyűjtő szövetségével és a MABEOSZ között fennálló rendszeres kölcsönös együttműködési megállapodás értelmében nyitottuk meg ezt a 3000 albumból álló kiállítást, amely egyben verseny is — tájékoztatott Perjési József, a MABEOSZ főkönyvelője. — Több, úgynevezett gyűjteményosztály kategória teszi lehetővé, hogy egészen speciális sorozatok is a tablóra kerülhessenek, így például a hagyományos gyűjtemény osztályában sorozat található a Magyar Tanácsköztársaságról, az orosz postáról a bélyeg kiadásáig. A postatörténeti gyűjtemények osztályában pedig Beloruszszia régi levelei, valamint Budapest postatörténete látható a gyűjtők jóvoltából. A légipostás gyűjtemények osztályában érdekes sorozatok láthatók a szovjet légipostáról, valamint Magyarország légipostájáról 1910— 1984 között. A tematikus gyűjtemények osztályában huszonhat kiállító — ez a legnépesebb csoport — küldte el anyagát. Egyes motívumokat dolgoznak fel, így látható Az orosz építészet története, Az Antarktisz kutatása, és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom útján című sorozat. A VOF, a Szovjetunió Bélyeggyűjtő Szövetségének delegációja vendégünk a kiállítás idején. M. Sz. I. Kiállítás 3000 albumból Hétfőtől szombatig A három híd mérnöke A héten befejeződött az építkezés, s az 1-es gyorsvillamos forgalomba állításával végleg és végső formájában veszi birtokába az utazóközönség az Árpád-hidat. A híd átépítése, kiszélesítése a legnagyobb nyilvánosság előtt folyt, hiszen úgy kellett dolgozniuk az építőknek, hogy bár korlátozott mértékben, de továbbra is haladhasson a munkák idején a hídon a forgalom. Ez , a kezdettől fogva támasztott igény különleges helyzetbe hozta a híd átépítésének tervező gárdáját, amelynek vezetője, dr. Petur Alajos irányította az UVATERV-nél folyó munkát. — Minden ilyen nagyszabású tervezői feladat csapatmunka — fogalmazza meg az állami díjas mérnök beszélgetésünk kezdetén a számára legfontosabbat, s bizonyítékul vaskos iratköteget húz elő. — Ez az Árpád-híd tervjegyzéke. Százhúsz oldalon majdnem kétezer tervet tartalmaz. Amit ma már a laikus szemlélő nem vesz azonnal észre, de ha figyelmesen követte nyomon az építést, láthatta: az Árpád-híd valójában három önálló részből áll. Mintha három egymás mellé épített híd ívelne át a Duna fölött. Az előtanulmányok már 1971-ben megkezdődtek, és az első probléma az volt, mi legyen a régi acélszerkezettel Mi az, ami megtartható, illetve hogyan lehet kiszélesíteni úgy, hogy a költségek elviselhetők legyenek. Amikor eldőlt, hogy kétszer három közúti forgalmi sáv és két villamospálya szükséges, ez már meghatározta a hídszerkezet keresztmetszetét. Azonban annak érdekében, hogy ez a szélesség megmaradhasson, még a kezdet kezdetén el kellett fogadtatni, hogy a szigeti bejárónál szűnjön meg a villamosmegálló. Az itteni járdaszigetek túl sok helyet foglaltak volna el. A másik nehézséget az okozta, hogy az építés során a közúti forgalmat fönn kellett tartani. Ezért az építést két ütemre osztottuk. Először a déli szerkezetnek kellett elkészülnie, majd a forgalom ide terelése után kerülhetett sor az északi és a középső részre. Az Árpád-híd szemrevételezésekor úgy tűnik, meglehetősen nehéz megállapítani, hol új, avagy hol átépített a hídszerkezet. Az eredeti tervek szerint az Árpád-híd két-két közúti forgalmi sávval és két villamospályával épült volna meg. A hidat egy négy főtartós acélszerkezetre tervezték. Harminckilencben kezdődött az építés, de a háború kitöréséig csak a pillérek, hídfők és a híd egy rövid szakasza épült meg. A háború után nehezebb gazdasági helyzetben az eredeti tervek nem látszottak kivihetőnek, ezért a két Duna-ág fölött csak 11 forgalmi sávon közlekedhettek a járművek, s közöttük két irányban járt a villamos. Mindezt két főtartó viselte. Amikor a tervezést elkezdtük, amellett döntöttünk, hogy a régi hídból csak a középső két főtartót hagyjuk meg, s ezen vezetjük át az új villamospályát, így a régi hídból egy független villamosvasúti híd lett. A közúti és gyalogos forgalom részére pedig jobbról és balról két új közúti hidat terveztünk. — Tehát voltaképpen az Árpád-híd három híd? — Keresztmetszetében valóban három független híd van egymás mellett, de ezek mindegyike hosszában öt független hídegység, összesen tehát tizenöt híd. A régi hét méteresre átépített villamosvasúti híd, amit két oldalról egy-egy közel 14 méter széles közúti híd övez. Az egész létesítmény szélessége így több mint 35 méter lett. Dr. Petur Alajos életművében több más híd mellett ott szerepel a főváros immár csak második legfiatalabb hídja, az Erzsébet-híd, november 21-én lesz húsz éve, hogy felavatták. — Akkor Sávoly Pál volt a hídiroda vezetője, ő irányította azt a tervezői munkát, mint most én. Jómagam osztályvezetőként működtem. Az osztályom feladata volt a tartó- és függesztő kábelek, azok megfogó és horgonyzó szerkezeteinek megtervezése. — Két nagy híd között, bár eltelt sok év, lehet összehasonlítást tenni? — Más a kettő. Az Erzsébet-híd új feladat volt, új terület, ahol a kísérletek során szereztünk fontos tapasztalatokat. Az Árpád-híd tervezésének az adott némi különlegességet, hogy egy megépült szerkezethez kellett hozzáépíteni az újat, s ilyenkor mindig előbukkanhat valami váratlan nehézség. Ezért is volt szükséges, hogy létesítményi főmérnökként kísérjem végig az építést, és ezért volt az építés során rendszeresen megbeszélés, hogy a felmerült gondokat azonnal el lehessen hárítani. — Most már áll a híd, járnak rajta az autók, próbaútját végzi a gyorsvillamos. Itt a tervező munkája, úgy tetszik, befejeződött. Elégedett a munkájával? — Nem tudom, hány hidat terveztem. Egyrészt, mint mondtam, ez a munka csak közösségben végezhető. És ha az ember vezető lesz, igyekszik minél több szabadságot adni a fiatal tervezőknek, mert ők azt szeretik, s fiatalabb koromban magam is így voltam ezzel. A kezdettől fogva, 1948 óta dolgozom a vállalatnál és azóta végigjártam a ranglétra minden fokozatát. Egyébként a kezdet kezdetén az UVATERV elődjének egy részlege foglalkozott az első Árpád-híd megépítésével is. Én akkor már a cégnél dolgoztam, de a vasbeton részlegnél. Hatvanhatban rám bízták a hídiroda vezetését, 82-ben nyugdíjba mentem, s már csak az Árpád-híd tervezésével foglalkoztam. Szerencsés embernek tartom magam, mert a kezdettől fogva azt csináltam, amit kedveltem, s külön szerencsének tartom, hogy most egy ilyen szép munka lett számomra a befejezés. — Tehát, úgy döntött, hogy végleg búcsút mond a pályának? — Nem tudom. Nem vagyok már fiatalember, és sokszor elgondolkodom, jó-e az, ha valaki túl sokáig ragaszkodik a munkájához. Végül is át kell adni a teret a fiatalabbaknak. Dr. Petur Alajos 1939-ben szerzett diplomát. Nevéhez fűződik több Duna- és Tiszaiad, az iraki Garmat Ali-híd tervezése éppen úgy, mint például a Kab-hegyi adótoronyé. A felsorolás, amely munkáit és kitüntetéseit taglalná, hosszú lehetne, ám álljon itt befejezésül még annyi, hogy a 45 évvel ezelőtt végzett tervezőmérnök egy páratlanul gazdag és változatos életút után, öt év múlva veheti majd át az Aranydiplomáját. Kívánjuk neki, hogy hosszú ideig jó egészségben tarthassa kezében. Bencsik András