Népszava, 1985. április (113. évfolyam, 76–100. sz.)
1985-04-26 / 97. szám
Májusban nyitnak a fővárosi strandok Napkollektorral melegítik a vizet • Olcsóbb büfék, drágább jegyek A május elseje egyben a strandnyitány napja is Budapesten. A tervek szerint a Palatínuson, Csepelen, Rómain, Kispesten és Erzsébeten töltik fel erre a napra a medencéket, majd 4-től Pünkösdfürdő, 11-től Pestlőrinc, 18-tól Rákoscsaba, 25-től pedig Cinkota és Albertfalva is fogadja a vendégeket. Azonban, mint a Fővárosi Fürdőigazgatóságon csütörtökön tartott sajtótájékoztatón elmondták, az üzemvezetők az időjárás — és a személyzet száma — szerint előbb is kinyithatják az idénystrandokat. Dr. Beck Béla, a fürdőigazgatóság vezetője beszélt arról is, hogy jelentős károkat okozott a hosszan tartó hideg tél, amely elsősorban a medencék burkolatát kezdte ki. Helyreállításuk, kijavításuk tetemes többletköltséget okoz. A Széchenyi uszodában megrongálódott a főépület fölötti közös tetőnapozó, le is kellett zárni. S mert javítására nincs pénz, ebben az idényben így is marad. A fagy okozta hibák kijavítása — amelyhez jobbára csak márciusban kezdhettek — jelenleg is tart, mindenre azonban valószínűleg nem kerülhet sor. Az igazgató magyarázatul adta, hogy a fürdők felújításához évente 160 millió forintra lenne szükség, ezzel szemben csak 56 millió áll rendelkezésre. A strandfürdők felkészítésénél az idén legtöbbet a Palatínus és a csepeli strandokra költöttek. A Palatínuson lebontották a meleg medence balesetveszélyessé vált védőtetőjét, kijavították a hullámgépet is. Újdonság, hogy Rákoscsabán a gyermekmedence vizét napkollektorokkal melegítik majd, a Széchenyi uszodában pedig május 1-én megnyílik az ötven izzadni vágyót is befogadó új szauna. Gondozott képet mutatnak már az összesen félmillió négyzetméternyi, virágokkal, cserjékkel gazdagított füves területek , de, mint szóba került, kevésbé volt könnyű zöld ágra vergődni a kereskedelmi egységek leendő gazdáival. Több állami vállalat mondta föl a szerződést, a magánvállalkozókat pedig, akiknek az üzletek rendbehozatala mellett sok mindent kell vállalniuk, csak keservesen toborozták össze. Mindenesetre létszámuk már teljes, s állítólag olcsóbbak is lesznek, mint elődjeik. S ha már az áraknál tartunk: a fürdőigazgatóság az idén nem tervez áremelést, ám az igazsághoz tartozik, hogy a múlt év októberében hozott átlagosan 42 százalékos drágulás a strandjegyeknél még csak most mutatkozik meg. (sipka) Pulitzer-díj Közzétették az amerikai sajtó és kulturális élet legismertebb díja, a Pulitzer-díj idei jutalmazottainak névsorát. A külföldi riportázs díját a Newsday című lap három munkatársa kapta az afrikai éhínségről készült riportjaiért. A legjobb leleplező riportok díját hárman is elnyerték — sajátos módon mindhárman rendőrségi szervek visszaéléséről írtak. Meghalt a legújabb műszíves Tíz nappal a műtét után elhunyt a legújabb műszíves beteg. A 62 éves nyugdíjas vasutas, Jack Burhham mellkasába a Kentucky államban levő Louisville kórházában április 14-én ültették be műszívét. Közvetlenül a műtét után már belső vérzést állapítottak meg. Ezután légzési nehézségek jelentkeztek a betegnél, legutóbb pedig veseelégtelenség lépett fel. Az orvosok közlése szerint a halál oka egy olyan vérrög volt, amely elzárta a beteg valódi szívének maradványát és megbénította a tüdőműködést. 8-13 fok A Meteorológiai Intézet jelentése szerint a várható időjárás péntek estig felhőátvonulások lesznek, a hőmérséklet csúcsértéke eléri a 8, 13 fokot. Az európai nagyvárosok péntekre várható maximális hőmérséklete: Athén 19, Belgrád 15, Berlin 8, Bukarest 15, Helsinki 5, London 10, Madrid 15, Moszkva 10, Oslo 6, Párizs 10, Prága 8, Róma 21, Stockholm 7, Szófia 15, Varsó 5 fok. Hortobágyi lovasnapok A hagyományos Hortobágyi Nemzetközi Lovasnapokat ebben az esztendőben július 5—6—7-én rendezik meg a mátai lovaspályán. A háromnapos viadalra a legkiválóbb magyar lovasok mellett bolgár, csehszlovák, lengyel, NSZK-beli, osztrák és svájci versenyzőket is meghívnak. A nézőtéren, több mint 25 ezer vendég foglalhat majd helyet. CÉH-legények frakkban Pannon programok ’85 A Művészeti Szövetségek Fészek-klubjának üvegterme, kis túlzással, reneszánsz udvarrá változott. Tekerőlantok, dudák várták, hogy értő kezek, szájak a régmúlt idők főúri vigasságain divatos zenét belőlük előcsalogassák. A reneszánsz zene tudorai frakkot öltöttek, s a háziasszony gyertyát gyújtott, a vendégek koncertek előtti moraja lassan elült: minden kellék együtt volt. Benkő Dániel, a CÉH-mester — rövid zenei ízelítő után — a CÉH (Művészeti Alkotó és Kutató Egyesület) első nagyszabású vállalkozásáról, a Pannon programok ’85-ről számolt be. A nemrég alakult egyesület nem kevesebbet hirdetett meg, mint régi korok művészeteit — táncot, zenét, képzőművészetet — csokorba kötve, a több száz éves hagyományokat felkutatva, eleven közelségbe hozza azokat a mai hallgatósághoz. A CÉH emellett támogatni kívánja a régi művészetet bemutató amatőr együtteseket is. Augusztus 8—25. között az egykori Pannónia városaiban, falvaiban (Pécs, Veszprém, Budapest, Keszthely, Velem, Mihályi stb.) 70 rendezvényen csendül föl a lantmuzsika. A zenei programokon kívül kirakodóvásárokra, reneszánsz bálokra, képzőművészeti kiállításokra és udvari vigasságokra készül a népes rendezőgárda. A magyar CÉH-legényeknek külföldi segítőik is lesznek. Uruguayból, Japánból, Hollandiából. A CÉH pénzesládája persze aligha lenne elég a sorozat megrendezésére. Ezért többek között beszállt a MALÉV, az IBUSZ, a Generalart, az Országos Idegenforgalmi Hivatal és az Interkoncert is. A Filmintézet egyórás filmösszefoglalót, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat pedig lemezt készít az eseményekről. (mese) Borfertő a Fertőn Ausztriában, a Fertő-tó partján több nagy borgazdaság sajátos módszerhez folyamodott, hogy növelje a túltermelés miatt megcsappant bevételeit: az olcsó borokhoz dietilén-glikolt kevertek — azt a vegyszert, amelyet a fagyálló folyadékokban használnak. Találékony vegyészek felfedezése szerint ugyanis egy hektó olcsó borhoz egy liter glikolt keverve olyan aszúbort kapunk, amelyet — íze alapján — talán még szakértők sem tudnak megkülönböztetni a valóditól — csak a vegyvizsgálat. A hatóságok most kétmillió liter „aszúbort” foglaltak le, a vizsgálat hír szerint nemcsak burgenlandi, hanem alsó-ausztriai cégek ellen is folyik. Rockelőrejelzés Én az időt nem sajnálom — énekelte a Prognózis együttes első slágerében. A dal sokáig szerepelt a hazai népszerűségi listán. Tavaly megjelent Előjelek című nagylemezük, rajta az új siker: Kőhegyek. Utána teltházakat vonzó országjáró turné következett. Néhány hete az a megtiszteltetés érte őket, hogy Tina Turner előzenekaraként léphettek fel a Budapest Sportcsarnokban. Vörös István, Jankai Béla, Kormos Gábor, Klemm Ervin és Bártfai György időközben elkészítették új nagylemezük anyagát. Ebből adnak ízelítőt május 12-én, vasárnap este a Petőfi csarnokban rendezendő koncerten. A díszleteket Molnár Antal látványtervező készíti. (selmi) Május első napjaiban adnak számot tudásukról, felkészültségükről a MALÉV új légi utaskísérői. A repülőgép műszereivel is megismerkednek a hallgatók MTI Fotó : Kiss G. Péter felvétele Halasi Téka harmadszor A szűkebb pátria iránti tartós szeretetet bizonyítja, hogy április végén megjelent Kiskunhalason a Halasi Téka harmadik száma is. Tavaly októberben indult meg ez a folyóirat, a város felszabadulásának 40. évfordulóján. Beköszöntő cikkében a szerkesztő Pap Gábor elődjüknek, az 1875-ös Kunhalasi Könyvtár című folyóiratnak a sorsára emlékezett, abból mindössze egyetlen szám jelent meg. A több száz évvel ezelőtti periodika üdvözlő sorai ma is érvényesek. Így írtak akkor: „Hogy néha-néha egyegy ilyen füzet megjelenjen, arra az is elegendő ok, hogy általában hasznos olvasnivalóra tehessenek szert lakostársaink. Igaz, hogy ezt helyettünk — tudniillik a folyóirat helyett — más is eszközölheti, azt azonban, hogy városi életünk a józan közvélemény megállapodott irányát mindig biztosan és öntudatosan követhesse, magunknak kell eszközölnünk. Ennek nem az erőszakoskodás, hanem az ismeretek gyarapítása az eszköze.” A helyi, városi, nagyközségi vagy megyei demokrácia fejlődése az egész ország további fejlődésének egyik kulcsa. A közös ügyek nyilvános intézésének, a közvélemény érettebbé, felelősebbé válásának egyik kiváló emelője a Halasi Tékához hasonló periodika. S hogy nemcsak az ünnepi lelkesedés, hanem elsősorban a szülőföld iránt érzett felelősség tartja életben, arra bizonyíték, hogy immár rendszeressé válva beépült Kiskunhalas szellemi életébe. Ez a szám tudósít várospolitikai eseményekről, Váci György könyvkötőművész és Csorba Tibor festőművész kiállításáról, ismerteti Halas és az ottani állami gazdaság viszonyát, közölnek egy általuk felfedezett mongol eposztöredéket, Jókai Mórnak halasi választóihoz írt levelét, múzeumi újdonságokat, és többek között azt is, miképpen kell „hímes tojást írni”. A szülőföld szeretetének bizonyítéka az is, hogy Kiskunhalas lakosai tavaly 8,3 millió forint értékű településfejlesztési társadalmi munkát végeztek, és ezzel elnyerték a Hazafias Népfront Országos Tanácsának nemzeti zászlaját. A kitüntetést Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára csütörtökön adta át Tánczos Sándor tanácselnöknek. Sz. Sz. Dr. Mengele Titokzatos ujjlenyomatok A frankfurti ügyészség bejelentése szerint újabb nyomokra bukkantak a régóta körözött háborús főbűnös, dr. Mengele ügyében. A doktor, aki az auschwitzi deportálások során egyetlen kézmozdulattal küldött a gázkamrákba százezreket, a „hajál angyala” néven vált hírhedtté. A háború után nyomtalanul eltűnt és már több ízben érkezett hír arról, hogy valahol Latin-Amerikában, alighanem Paraguayban bujkál. A Stern című nyugatnémet hetilap legújabb számában arról tudósít, hogy eddig ismeretlen ujjlenyomatok kerültek elő, amelyeket a frankfurti ügyészséghez küldtek be vizsgálatra. A vizsgálat során az NSZK nyomozó hatóságai egyértelműen megállapították, hogy valóban Mengele ujjlenyomatairól van szó. Az is bebizonyosodott, hogy nem az Argentínába és Paraguayba azonosítás végett küldött ujjlenyomatok másolata, amelyeket az NSZK főügyészsége 1956-ban és 59-ben küldött a szóban forgó országokba. A most előkerült ujjlenyomatokat 1961. október 16-án az INTERPOL, a nemzetközi rendőrség párizsi hivatala kapta meg. Feltűnő volt viszont, hogy semmiféle írást nem mellékeltek hozzá és ezért nem is fordítottak figyelmet rá. Most mégis valamilyen módon előkerültek, de a már említett körülmények miatt az NSZK bűnügyi hatóságai kételkednek abban, sikerül-e ezek alapján valamiféle újabb nyomra bukkanni, ami elősegítené a régóta keresett háborús főbűnös felkutatását. (-n) NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1964 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43.- Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701416 Mozaik Szeretettel köszörjük névnapjukon Ervin nevű olvasóinkat. A Nap kél 5 óra 36 perckor, nyugszik 19 óra 49 perckor. — A Népszava pszichológiai tanácsadó szolgálata ma 15 és 17 óra között várja az érdeklődőket székházunkban (Budapest, VII., Rákóczi út 54.). — A Szakszervezetek Budapesti Tanácsának elnöksége csütörtöki ülésén az idei gazdasági év indításáról, a bizalmi testületi ülések tapasztalatairól tárgyalt. A továbbiakban a szakszervezeti választások és a budapesti küldöttértekezlet előkészítéséből adódó feladatokkal foglalkoztak. A terézvárosi ifjúsági napokat a KISZ VI. kerületi bizottsága április 27—28-án rendezi meg a Kodály köröndön. Két színpadon felváltva gyermek- és ifjúsági műsorok, könnyű- és komolyzenei programok, parodisták és utcabál várja az érdeklődőket mindkét napon 10—22 óráig. — Gárdos Mariska újságíró, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 100. évfordulója alkalmából április 30-án, kedden 10 órakor a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában levő urnájánál koszorúzási ünnepséget rendeznek. — Magyar siker. Soós Lajos, a Magyar Távirati Iroda fotóriportere nagydíjat nyert a „Békét a világnak” elnevezésű, a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója tiszteletére megrendezett, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége által szervezett nemzetközi fotópályázaton. A Hózápor söpört végig a Mátra fölött csütörtökre virradó éjszaka, s ismét vékony hólepelbe burkolta az ország legmagasabb pontját, Kékestetőt. A levegő is erősen lehűlt, kora reggel mínusz négy fokot mértek ezen a területen. A kiterjedt mátraaljai gyümölcsösökben az éjszakai lehűlés még nem okozott számottevő kárt. — Nagy sikerű hangversenyt adott a párizsi Magyar Intézetében a Bartók Vonósnégyes. A vonósnégyes előzőleg a dél-franciaországi Grignonban, majd pedig a francia rádióban szerepelt. — Elhunyt Szergej Jutkevics, szovjet filmrendező, aki több sikeres filmet készített Lenin és harcostársai életéről. Jutkevics rendezte egyebek közt „A puskás ember”, a „Lenin Lengyelországban”, a „Történetek Leninről” és a „Szverdlov” című filmeket. Csütörtökön kiadott nekrológját az SZKP és a szovjet állam vezetői, továbbá a szovjet kulturális élet kiválóságai írták alá. — Dr. Almás Elemér állami díjas, a Kertészeti Egyetem tanszékvezető tanára, a kémiai tudomány doktora, életének 66. évében elhunyt. Nevéhez számos élelmiszer hűtésének és fagyasztásának elméleti megalapozása, a hazai hűtőipar műszaki fejlesztése, továbbá tudományos és szakirodalmi tevékenység fűződik. Próbált-e már gyermeke... túljárni a tanárok eszén? Próbált-e már... szerelmes lenni? Próbálta-e már... elvált édesanyját újra férjhez adni? ESZTERLÁNC Egy 12 éves tinilány gondjai Színes magyar film Rendezte: PÉTERFFY ANDRÁS NÁSTYA Gyerekek! Írhattok Eszternek! Cím: Budapest, 1399 Postafiók 643. Telefonon is fölhívhatjátok április 29-től május 10-ig, délután 4 és 6 óra között, gsoi a 833-199-es számon. BOH