Népszava, 1985. május (113. évfolyam, 101–126. sz.)
1985-05-04 / 103. szám
14 SZOMBAT, 1985. MÁJUS 4. NÉPSZAVA HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, Semmelweis Mátyás, az ipar kétszeres kiváló ácsmestere, életének 73. évében, 1985. ápr. 27-én elhunyt. Temetése május 8-án, fél 3 órakor lesz a Rákospalotai temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem. Major Róbert, közgazdász, publicista, a Kis Újság és a Közgazdaság egykori szerkesztője 1985. május 1-én, 89 éves korában Budapesten elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. Major Róbertné. (Cím: Dr. Iványi, Gorkij fasor 8/b., 228-795.) Felvételre keresünk állandó budapesti és dunántúli munkahelyeinkre ács-állványozó, szerkezeti lakatos és hegesztő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Dolgozóink részére ingyenes, hozzátartozóik részére mérsékelt árú vasúti jegyet biztosítunk, kül- és belföldre. Jelentkezés személyesen, vagy levél útján a MÁV Hídépítési Főnökség munkaügyi csoportjánál, Budapest XIV., Mexikói út 71. 1142. Állást keres Fiatal nő felsőfokú végzettséggel, németorosz nyelvismerettel, gépírás tudással állást változtatna. »Továbbtanulás lehetséges — 13788« jeligére a kiadóba. Állás Működő GMK szakképzett varrónőt felvesz. Telefon: 378-512. Érettségizett és 8 általánost végzett fiúkat és lányokat felveszünk a MÉLYÉPTERV geodéziai osztályára segédgeodéta, illetve rajzolói munkakörbe. Jelentkezés: MÉLYÉPTERV, geodéziai osztály, Bp. V., Vigadó tér 1. I. em. 133. Könnyűipari szövetkezet azonnali belépéssel felvesz raktárost. Érdeklődés a 209-441 telefonon. Belvárosi vállalat azonnali belépéssel keres közgazdászt, lehetőleg ipar szakost a vállalat közgazdasági osztályára. Jelentkezés: Kavicsbánya Vállalat. Telefon: 171-174, vagy 182-038. A Budapesti Bőrdíszmű Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz export ügyintézőt, munkavédelmi vezetőt, SZTK-ügyintézőt és gépírónőt. Jelentkezni személyesen: Bp. XIII. Frangepán u. 15—19., vagy 209-441 telefonon lehet. Szállítási osztályunkra autószerelő szakmunkásokat keresünk felvételre. Jelentkezés személyesen: Gyermekélelmezési Vállalat, Bp. IX., Mester u. 29—31., a szállítási osztályvezetőnél: Bp. XIV. ker. Tanács V. B. Szoc. Foglalkoztatója felvételre keres gépkocsivezetőt, gépkocsikísérőt és betanított munkást. Telefon: 830-974.________________ Asztalosokat, asztalos gépmunkásokat felveszünk jó kereseti lehetőséggel. Szentmártonkátai Kossuth Mgtsz, Bp. XX., Virág Benedek u. 67. 279-772. Országos hatáskörű »A« kategóriás szervező vállalat pályázatot hirdet 40 év körüli közgazdász részére főkönyvelő-helyettesi munkakör betöltésére. Érdeklődés esetén jelentkezni lehet a 354- 177 telefonszámon, személyzeti osztályvezetőnél. »A« kategóriás szervező vállalat felvételt hirdet operátorok részére. Érdeklődés esetén jelentkezni lehet a 354-177 telefonszámon személyzeti osztályvezetőnél. Mezőgépfejlesztő Intézet felvételre keres középfokú végzettségű szociálpolitikai előadót. Jelentkezés: az intézet munkaügyi osztályán, Budapest Krisztina krt. 55. Tel.: 359-150/295 mellék. Budapesti nagykereskedelmi vállalat keres raktárvezető-helyettest (állandó éjszakai műszakban), 5 év vezetői gyakorlat, húsipari szakmai ismeretek és a képesítési rendeletben előírt végzettség. »Állandó éjszaka 28.74« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. A SZOT Rózsadombi Üdülő (1025 Budapest 11., Vérhalom u. 17.) felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: szakács, konyhai segédmunkás, felszolgáló, szobalány, udvari segédmunkás, raktári dolgozó. Munkásszállási korlátozott számban tudunk biztosítani. Jelentkezés: az üdülő igazgatóhelyettesénél munkanapokon 9—14 óráig. Budapesti nagykereskedelmi vállalat keres raktárvezetőt. A munkakör betöltésének feltételei: 5 év vezetői gyakorlat, húsipari szakmai ismeret és a képesítési rendeletben előírt végzettség. — »Raktárvezető 2873« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Az Állami Tűzoltóság Központi Javítóüzeme üzemi pénztárába felvételre keres pénztárost. Érdeklődni munkaidőben a 342-967 telefonszámon lehet. Felvételre keresünk közgazdasági technikumi végzettséggel építőipari anyagggazdálkodói, vagy számlalikvidátori gyakorlattal rendelkező anyaggazdálkodót, valamint építőipari szakmunkásokat és segédmunkásokat. Kulturált szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: VITÉV, Budapest XIII. ker., Hegedűs Gyula u. 83- 85. sz. alatt, telefonon: 499-300. Mezőgépfejlesztő Intézet felvételre keres vas- és elektromos anyagokban jártas, nagy gyakorlattal rendelkező anyagbeszerzőt (esetleg kocsihasználat lehetséges), valamint raktári könyvelőt gyakorlattal anyagismerettel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Budapest XVII., Pesti út 5—7. Tel.: 270-824. Kutatóintézet felvételre keres fiatal, középfokú végzettségű kutatási segéderőt, valamint lakatos szakmunkást. Jelentkezés: Voltay Géza ov. 183-233/ 281. A Magyar Rádió szerkesztőségi gépírónőt keres váltott műszakba. Jelentkezni lehet a 142-073 telefonon. Külkereskedelmi képviseleti vállalat vegyipari gépészt alkalmaz német—angol nyelvtudással, képviseleti üzletkötői munkára. Jelentkezés: 886-180/49 telefonon. Külkereskedelmi képviseleti vállalat kávéfőző-kisegítő munkatársat keres, egész napos munkára. Jelentkezés: 886-180/49 telefonon. Bélmegyeri új Barázda Mgtsz építő főágazat építő szakcsoport fel- vételre keres jó kereseti lehetőséggel: épületasztalos, kőműves, burkoló, villanyszerelő szakmunkásokat. Vidékieknek szállást biztosítunk, útiköltséget térítünk. Jelentkezés: 775-110, Budapest X., Petrőczy u 2. sz. Kohó- és Gépipar. Tervező Vállalat felvéteire keres: gépész és kohász tervezőket, szerkesztőket, SZTK-ügyintézőt, pénztárost, bérelszámolót, statisztikust, munkaügyi előadót, raktárost, víz- és fűtésszerelőt, asztalost őrportást (24 óra szolgálat, 48 óra szabad), gép- és gyorsírót. Jelentkezés személyese, a vállalat személyzet osztályán, Budapest I Krisztina krt. 55. cm. 104. Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 2. sz. gyára azonnali belépéssel felvesz: Moszkvics (0,5 t), Barkas (1 t), IFA (5 t) tehergépkocsira gépkocsivezetőket Jelentkezés: Budapest III., Bécsi út 250. Üzemgazdasági osztály: Gyógyáruértékesítő Vállalat felvételre rés: irattár részére 1 órás foglalkoztatású kézbesítőt. Jelentkezés: beruházási és fenntartási osztályvezetőnél, Bp. IX., Mester 53—55. Telefon: I-tv- 959, hétfőtől péntekig, 8—16 óráig. Puskás Tivadar Műszer- és Gépipari Szövetkezet felveszi jó kereseti lehetőség biztosítása mellett — szerszámkészítő szakmunkást. Jelentkezés: Budapest XIII. ker., Topolya u. 4—8. termelési főmérnöknél. Telefon: 299-529. Kontírozó könyvelőt és OZI készítőt felvesz előnyös feltételekkel, at éven belül háromszor kiváló építőipari szövetkezet. Jelentkezés: Budapest VII., Hernád u. 45. személyesen vagy 428-131, 429-932. Osztályvezető mellé titkárnői feladatok ellátására gépírót keres budapesti intézmény Szolgálati férőhelyet kedvezményesen biztosítunk. Tel.: 366-320, 166-248. Belvárosi vállalat azonnali belépéssel keres férfi raktári dolgozót. Jelentkezés: Kavicsbánya Vállalat, Bp., Molnár u. 53. Telefon: 181-184 (gondnokságvezető). A BUDAÉPSZER Építőipari Szolgáltató Leányvállalat felvételre keres budapesti munkára ácsállványozó, kőműves, hidegburkoló, vb. szerelő, szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat, kubikosokat, kivitelezésben jártas építésvezetőket, művezetőket és termelés Irányítói munkakörbe gyakorlott építészmérnököt. Cím: 1221 Bp. Ady E. u. 11. Tel.: 264-612. A kerepestarcsai Általános Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat azonnali belépéssel felvesz kőműves, ácsállványozó, hideg- és melegburkoló, tetőfedőbádogos, festő-mázoló, kubikos, építőipari segédmunkásokat. Jelenkezés: Budapest XIII. ker., Váci út 19. személyesen: Szabó Sándor főépítésvezetőnél. A MÁV budapesti igazgatóság felvételt hirdet forgalmi szolgálattevői, váltókezelői, kocsirendezői és sarozói munkakörökbe. Eredményes vizsga után havi 7000—9000 Ft kereseti lehetőség, budapesti állomásainkon évenként 10 000—20 000 Ft kiemelt forgalmi jutalék. Jelentkezés: szolgálati főnökségeinken vagy a központi munkaerő felvételi irodán Bp. Keleti pu. (Cinkotai kapu) Telefon: 145-010, illetve Bp. Nyugati pu. hétfőtől péntekig 8—15 óráig. Belvárosi vállalat azonnali belépéssel keres gyakorlattal rendelkező, gyors- és gépíró végzettséggel rendelkező munkatársakat, gazdasági ig. h. mellé titkárnőt. Jelentkezés: Kavicsbánya Vállalat Telefon: 182-038, vagy 181-351. Kislétszámú vállalat gyakorlott SZTK-ügyintézőt keres felvételre. Részmunkaidőben is lehetséges a foglalkoztatás. Jelentkezni lehet: Kovács Lajosné 175-101. Pest megyei Moziüzemi Vállalat, Budapest V., Egyetem tér 5. sz. Heti 40 órás munkarendben dolgozó Kutatási Eszközöket Kivitelező Vállalat — Budapest XIV., Komócsy u. 29—31. felvételre keres: minőségi ellenőrt (elektrotechnikai műszerész szakmunkás bizonyítvánnyal és középiskolai végzettséggel), minőségi ellenőrt (üvegtechnikus végzettséggel), anyagbeszerzőt (elektromos), közgazdasági csoportvezetőt Jelentkezni lehet a fenti címen naponta 7—15 óráig személyesen a munkaügyi csoportnál vagy telefonon a 834-888/15 telefonszámon. A Taurus Gumiipari Vállalat nemzetközi szállítmányozási és vámosztálya gyakorlattal rendelkező vámelőadót keres. Jelentkezni lehet: Tamás Zoltánné osztályvezetőnél, telefon: 131-293, vagy 340 925. Vegyész üzemmérnököt vagy vegyésztechnikust keresünk országos intézmény anyaggazdálkodási osztályára, önálló munkakörbe. (Számítástechnikai ismerettel előnyben.) Érdeklődés: Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Központ, Bp IX., Gubacsi út 19. Tel.: 339-718. dr. Vajda László. Felvételre keresünk: A X. ker., Mázsa u. 35. sz. alatti üzemegységünkbe lakatos szak- és betanított munkásokat, anyagmozgatókat. Jelentkezés személyesen az üzemegységvezetőnél, vagy 484-350, 142-416 telefonon. Fémbútor Ipari Szövetkezet Bp. VIII., Práter u. 63. Belvárosi „A” kategóriájú kereskedelmi vállalathoz pénzügyi osztályra keresünk nyugdíjas gépírónőt. Jelentkezni lehet a BÉTEX Textilkereskedelmi Vállalat munkaügyi osztályán, Budapest V. ker., Guszev u. 15. Telefon: 128-000/124. m. Zeneműkiadó Vállalat Nyomdaüzeme felvesz: villanyszerelőgondnokot, kétszínes gépre gépmestert, berakónőt. Jelentkezés: Budapest VI. ker., Paulay E. u. 55. Telefon: 225-663. Szentmártonkátai Kossuth Mgtsz komplex főágazata felvételre kevés lakatos, hegesztő, csőszerelő, ipari klímaszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Budapest XX., Nagy Sándor u. 119. Ferjentsik László főágazat vezetőnél. Fővárosi Közterületfenntartó Vállalat felvételre keres beruházói gyakorlattal rendelkező építészmérnököt, gépészmérnököt, közlekedésmérnököt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Vaczula József osztályvezetőnél. Telefon: 336-930/117 mellék. A Fővárosi Településtisztasági Szolgáltató Vállalat nagytétényi üzemébe — azonnali belépésre — jó kereseti lehetőséggel fűtőt keres. A munka ellátásához szakképzettség nem feltétlenül szükséges. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Keresünk felvételre nem nyugdíjas portást. Jelentkezni lehet személyesen a XXII., Nagytétényi út 366. alatt. Felvilágosítás a 386-129 telefonszámon Budapesti munkahelyre felvételre keresünk szobafestő-mázoló, tapétazó szakmunkásokat, igényes munkára. Fizetés teljesítménybérezés szerint. Jelentkezni lehet a 132-019 telefonszámon. Egy műszakos nyomdaüzem felvételre keres, jó kereseti lehetőséggel gép- és asztali munkára könyvkötőnőt. Érdeklődni személyesen Budapest, VII., Kazinczy u. 3/b. I. emeleten az igazgatóhelyettesnél, vagy telefonon a 410- 678 számon. Pályakezdő diplomások, figyelem! Államigazgatási területre „érdemi munkakörbe” felvételt hirdet kiemelt (kezdő fizetéssel fizetés 5000 Ft), szociális juttatások: téli, nyári üdülési lehetőség saját üdülőben (Mátrában és a Balatonnál), gyermekek részére bölcsődei, óvodai elhelyezés, valamint kedvezményes étkezést biztosítunk, a Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság személyzeti és munkaügyi osztálya, Budapest VIII., Mező Imre út 19/b. I. em. 162. Telefon: 330-509 107-es, vagy 108-as mell. A Mélyépítő Vállalat Gyártó és Fenntartó Üzeme felvesz gyakorlott esztergályost és köszörűst, erősáramú- és autóvillamossági szerelőt, autó- és motorszerelőt (éjszakai diagnosztikai műszakra is), építőgép- és dózerszerelőt, gép- és vasszerkezeti és karosszéria lakatost, hegesztőt (szak- és betanított), hidraulikus elemek javításához szerelőt, kisgép kezelőt (bakdaruhoz és targoncára), gumis szakvagy betanított munkást, gumielemek sütéséhez. Jelentkezni lehet: Mélyépítő Vállalat Gyártó és Fenntartó Üzem üzemvezetőjénél Budapest XIV. ker., Füredi út 74—76. Telefon: 837-338. GMK fűtőt felvesz. Jelentkezés: VII., Asbóth u. 19. 426-495. KIALIU A Magyar Légiközlekedési Vállalat felvételt hirdet az Atrium Hyatt , Szállodában levő központjába (kereskedelmi osztály), helyellenőrzési tisztviselői munkakörbe, középiskolai végzettséggel és angol nyelvismerettel rendelkezők részére. Jelentkezni lehet: a MALÉV személyzeti osztályán (1185 Budapest Ferihegyi Repülőtér, ,,B” porta, 119. szoba. jfr____ Magyar Légiközlekedési A MALÉV keres elemző közgazdászt (készletező tervező munkakörre), felsőfokú végzettségű anyaggazdálkodási előadót (mindkettőnél az orosz—angol nyelvtudás előny), anyagbeszerzőt és gyors- és gépírót. Jelentkezés: a MALÉV személyzeti osztályán, Ferihegyi Repülőtér ,,B” porta. Budapesti székhelyű, több vidéki telephelylyel rendelkező »A« kategóriás ipari vállalat a központjában ellátandó vezető rendész, tűzvédelmi vezető és polgári védelmi törzsparancsnok vezetői munkakörbe legalább középfokú iskolai végzettséggel és az előírt szakképzettséggel, valamint legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársat keres koordináló, irányító feladat ellátására. Jelentkezés az eddigi munkahelyeket és a betöltött munkaköröket, esetleges kitüntetéseket, szakmai és iskolai végzettséget is feltüntető részletes önéletrajz és a jövedelemre vonatkozó adatok megküldésével a »Bizalmas munkakör« jeligére a kiadóba. Belvárosi „A" kategóriájú kereskedelmi vállalathoz értékesítési osztályra keresünk reklámmal és közösbolti ügyintézéssel foglalkozó gyakorlott áruforgalmi előadót, legalább középiskolai végzettséggel. Jelentkezni lehet a BÉTEX Textilkereskedelmi Vállalat minkaügyi osztályán, Budapest V. ker., Guszev u. 15. Telefon: 128-000/124. m. TEXELEKTRO Ipari Szövetkezet felvételre keres: budaörsi üzemünkbe női munkaerőt elektro-, elektronikai, mechanikai műszerész munkakörbe fiatal szak- és betanított munkásokat audiotechnikai készülékek gyártására. Középfokú számviteli képzettséggel könyvelőket, középfokú képzettséggel, több éves gyakorlattal utókalkulátort; több éves gyakorlattal számviteli ellenőrt; középfokú végzettséggel üzemi adminisztrátort; képesített előkalkulátort; középfokú végzettséggel férfi raktárost; középfokú végzettséggel pénzügyi előadót, valamint gépkönyvelőket (ASCOTA 170-es gépre), anyagbeszerzőket. Jelentkezés: Budaörs, Béke tér 19. Munkaügyi oszt. 669-919. Megközelíthető: a Móricz Zsigmond körtértől a 40-es autóbusszal 15 perc alatt. Felveszünk TMK-villanyszerelő, géplakatos, vízvezetékszerelő, asztalos, valamint általános lakatos, hegesztő, forgácsoló, szakmunkásokat, darukezelőket. Továbbá középfokú acélszerkezeti vagy gépészeti végzettséggel gyártástervezőt, szerkesztőt, termelési előadót, diszpécsert, tartalékalkatrész raktárvezetőt, könyvelőt, bizonylatellenőrt, gyorsgépírót, adminisztrátort. Jelentkezés: KGYV Budapest XIII. ker., Révész u. 9. Telefon: 290-030/107. m. munkaügyi osztály. XI. kerületi textilipari vállalat keres felvételre: kezdő, vagy gyakorlott szervezőt, kezdő SZTK-ügyintézőt, kezdő pénztárost, személyzeti előadót gépírás tudással, gyors- és gépírót. Bér:gyakorlattól függően megállapodás szerint. Jelentkezés: a 662-688 sz. telefonon a személyzeti osztályon. A Fővárosi Nyomdaipari Vállalat belterületi üzemegységeibe munkatársakat keres: kéziszedő, magasnyomó és ofszet gépmester, vágó, nyomdai berakónő, romayor gépkezelő, segédmunkás és betanított dolgozókat. Jelentkezés: munkaügyi és bérosztály. Budapest VIII. ker., Pogány József u. 31—33. Telefon: 139-268/15 mellék. Lakatosokat — bádogosokat —, víz-, gáz-, fűtésszerelőket, betanított munkásokat keresünk budapesti folyamatos munkára. Komplett brigádokat is felveszünk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Első Bádogos és Szerelő ISZ, Bp. VIII., Rigó u. 6—8. Munkaügy: VIBEG Vállalat felvesz: villanyszerelőket (üzletközpontokba ügyeleti munkára). Jelentkezés: Óbuda 684-080/71 Zahorák János művezetőnél. Zalka 148-525 Udvarhelyi Gyula művezetőnél. Aranypók 189-166/18 Kuncz Jenő művezetőnél lakatosokat, vízgázszerelőket, kőműveseket Jelentkezés: X., Gém u. 3. 573-366, művezetőnél asztalos szakmunkásokat Jelentkezés: Farkas Károly művezetőnél 208-863 kárpitos szakmunkásokat Jelentkezés: Németh György művezetőnél 496-518 elektrolakatosokat Jelentkezés: Lovász István főművezetőnél VII., Péterffy S. u. 9. 224-023, 224-035. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk! Múzsák Közművelődési Kiadó, Bp. XIII., Kartács u. 24—26. magas kereseti lehetőséggel felvételre keres nyomdaüzemébe: ofszetgépmestert, könyvkötőnőt, Composer gépírónőt, üzemadminisztrátort és betanított munkásnőket. Jelentkezés: 496-580 telefonszámon, mindennap 8—9 óráig, valamint 12—13 óra között. Elcserélném tanácsi, lakótelepi, 63 nm, — 1+2 félszobás, telefonos, erkélyes, II. emeleti, kerepestarcsai lakásomat, hasonló budapestire. Garázs van, Újpest, újpalota előnyben. Telefon: 8—14 óráig, 116-247. Különálló, komfortos, berendezett, kis méretű lakást biztosítunk gk. jogosítvánnyal rendelkező, kerti és hétvégi munkában segítőkész házaspárnak. »XVII. kerület 13759« jeligére a kiadóba. Központi Oktatási Intézmény felvételre keres mosodánkba férfi dolgozót, éttermi felszolgálót és konyhalányt; középnyomású kazánfűtői vizsgával rendelkező fűtőt gázkazánok kezeléséhez; továbbá segédmunkást. Jelentkezés: XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 19—21. sz. alatt. A munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. Erkélyes, egyszobás, összkomfortos, békásmegyeri, tanácsi lakást cserélnek garzonra, vagy hasonlóra, a XIV. kerületben. Minden megoldás érdekel. 19 óra után a 132- 014-es telefonon. Pénzügyi és számviteli osztályvezetői munkakör betöltésére munkatársat keresünk. Feltétel: felsőfokú szakirányú végzettség, 3—5 éves szakmai gyakorlat és mérlegkészítésben jártasság, egyeővégzettség esetén legalább 4 éves, egyéb (felsőfokú) végzettség esetén 5 éves vezetői beosztásban szerzett gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség. A jelentkezéseket »Szövetkezet« jeligére a kiadóba küldjék, illetve a 862-702, vagy 839- 434 telefonon várják 18 óra után. A Helyközi Távbeszélő Igazgatóság hálózatfenntartó osztálya felvételre keres híradástechnikai tervezésben, beruházásban, kivitelezésben és fenntartásban gyakorlott, gyengeáramú, felsőfokú végzettségű mérnököt vagy üzemmérnököt, felsőfokú közgazdasági végzettséggel bíró gazdasági ügyintézésben jártas ügyintézőt, főiskolai végzettséggel rendelkező számítástechnikai gyakorlott műszaki ügyintézőt, felső- vagy középfokú műszaki végzettséggel rendelkező szakhatósági előadói munkakörben, érettségivel rendelkező, lehetőleg gépírói gyakorlattal bíró általános adminisztrátort. Jelentkezni lehet: Helyközi Távbeszélő Igazgatóság hálózatfenntartó osztály, Budapest VII., Dob u. 106. Telefon: 424-763 és 426-180. SZOT Szálloda felvesz gépírni tudó vállalati pénztárost, SZTK- ügyintézőt, elszámoltatót és 4 órás belső ellenőrt, kezdő asztalos szakmunkást. Jelentkezés: főkönyvelőnél 412-052 telefonon, vagy munkaügy 220-821 telefonon (Bp.VI., Benczúr u. 35.) Tv, rádió 1 Új, VHS rendszerű, Panasonic videó berendezés, vámkezelten eladó. Érdeklődni: 18 óra után: 206-171. Lakás Eladó Balatonöszöd, Petőfi út 6. sz. alatti szobás, komfortos, téli-nyári konyhás ház, kamra és gazdasági épülettel, 800 n.-es telekkel, gyümölcsössel. Vízvezeték kiépítve a telek minden részén. Érdeklődni 16—18 óra között. Tel.: 332-369. Eladó összkomfortos, 51 nm-es öröklakás, 2 szoba, étkezés. Budaörs, Patkó u. 1. V. emelet 45. ajtó. Hídvégi. Nyíregyházi, 43 nm, tanácsi lakást elcserélnénk hasonló budapesti lakásra. Cím: Csillag László, Pécs, Madách u. 5. Balatonfűzfőn, vízparthoz közel, 3 szobás nyaraló, garázzsal eladó. Levélcím: Schäfer János, Dombóvár, Népköztársaság u. 40. — 7200. 200 000 Ft kp.-vel lakásmegoldást keresek. Tel.: 777-126. 74 nm alapterületű, 3 szobás szövetkezeti öröklakás azonnal beköltözhetően eladó (1 millió Ft készpénzért + 60 000 Ft OTP-átvállalással. T.: 144 002, dr. Sinkovics Albérlet | Budapest területén albérletet vagy ágybérletet keresünk idős, egyedülálló nő száma- Minden megoldás érdekel. Telefon: Kecskemét (06-76) 23-503, délután 17 óra után. Bp.-től 18 km-re, Pátyon, zöldövezetben, 530 n.-es hétvégi telek házzal eladó. 694-271, 19 óra után. Az újhegyi lakótelepen 2 ágyas szoba, esetleg kettő is, bútorozottan kiadó. Cím: Bródiné, Bp. X., Agyagfejtő 8. fszt. 1. Keszthely és Hévíz között, a gyöngyösi Betyárcsárdától kb. 800 m-re, 620 n.-es telek eladó. Irányár: 300 Ft/n.-ös. 694-271, 19 óra után. Ingatlan | Két és fél szobás családi ház eladó. Központi fűtéses, az egész ház alatt szuterén. — Kiss János, 2151 Fót Semmelweis u. 24. 2 szoba összkomfortos öröklakást és szentendrei nyaralót eladnék, vagy cserélnék családi házra, vagy társasházi öröklakásra Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: 120. sz. ÜMK. dr. Gazsi Gyula ügyvédnél. Tel.: 150-005 egész nap. Fóton, Sallai Imre 117. sz. alatt eladó 3 szoba, összkomfort + étkező + melléképületek 300 n.-öles telken. Irányár: 1 800 000 forint. Gárdony, Dobó u. 12. szám alatt (posta mögött) 120 n.-es telken 4 szobás, tetőtérbeépítéses, tehermentes, új családi ház eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen: szombat-vasárnap. Budaörs-Törökugratón 380 négyszögöl üdülő telek eladó. Panoráma, víz, villany van. — Nyolcötvenhat-hétnegyvennyolc, este. Balatonakarattyán, 125 n.-es telken 127 nm-es 3 szobás családi ház 75%-os készültségi állapotban + tetőtérbe építési lehetőséggel eladó. Telefon: 499-983. Rózsadombon eladó sorházban levő, 3 szintes, garázsos, saját kertrészes, 115 nm-es öröklakás. II., Pitypang utca 5., 4. lakás. Megtekinthető: szombaton 15—17 óráig vasárnap, 10—12 óráig. Felvételre keresünk: mérlegképes könyvelői vizsgával rendelkező számviteli osztályvezetőt, szakképzett és gyakorlattal rendelkező árkalkulátort, középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező gépírni tudó statisztikust. Jelentkezés részletes önéletrajzzal. Fémbútor Ipari Szövetkezet Budapest VIII., Práter u. 63. Telefon: 140-076, 142-416. Esztergom központjában, nyugodt helyen levő négylakásos társasházban 3 szoba, étkezős, összkomfortos öröklakás garázzsal, mosókonyhával, első osztályú kivitelezésben igényesnek eladó. Érdeklődni lehet: dr. Gálné, Esztergom, Kölcsey utca 4/c., telefon: 531, hétfőtől csütörtökig, 18—20 óráig. Tiszavasvári központjában három szoba komfortos, garázsos családi ház, nagy kerttel eladó, vagy gödöllői családi házzal elcserélhető. Érdeklődni: Papp Gyulánál, Tiszavasvári, Zrínyi utca 21. sz. Bútor ! Vásárolunk szekrénysorokat, fekhelyeket, konyhabútort, szekrényeket, antikokat, csillárokat, hagyatékot. —■ 311-486, 868-259. Pilisszentivánon 350 n.öles telken háromszintes nyaraló, fatermék, konyhakert, szőlő, gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődni lehet hétfőn, pénteken 14— 19 óráig: 462-328 telefonszámon. Reális áron vásárolok Hívja a 346-721-et. — Mindent egyszerre eladhat! Mindent egyszerreeladhat! Azonnal fizetek és szállítok. Telefonáljon: 273-921. Adásvétel : 177-426, azonnal jövök. Veszek bútort, tollat, ruhaneműt, szőnyeget, dísztárgyakat, képet, könyvet, csillárt, hagyatékot, limlomot. Jármű 1.5 éves metál barna 1.6 dízel Opel Kadett áron alul eladó. Tel. este: 886-059. Holland stratos surf eladó, 24 000 Ft-ért. Este: 886-059. 1200-as, ZC frsz.-ú Lada szgk. megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni lehet: XVIII., Rozsnyó u. 75., délután 17 óra után. Lada 1600-as igényesnek eladó. Tel.: 858- 027. Hatéves 343-as Volvo, 1400 kem, felújított motorral eladó. Balogh Esztergom, Ságvári u 9/a. Üdülés Gárdonyban faház kiadó. Tel.: 386-320, 7— 18 óráig. Eladó XVI. kerületben, főútvonalon, 156 n.öles saroktelken, két külön kapubejárattal, 3 családnak megfelelő ház, külön lakásbejárattal, 31-es autóbuszmegállónál. — Érdeklődni: XVI., Timur u. 42. Rózsadombon 60 négyzetméteres, 3 szobás, erkélyes, panorámás luxus öröklakás 2 állóhelyes garázzsal, 1 év múlva beköltözhető, 1 800 000 Ft-ért eladó. II., Bimbó út 116— 118. B ép. 23. Zentai. Héregen, Budapesttől 50 km-re, 800 nm-es, panorámás zártkert, jutányosan eladó. Érdeklődni lehet: Tatabánya Vadász u. 137. Várvölgyi Mihály. Nagymaroson 680 n.-es panorámás zártkert eladó, megosztva is. — Niegreisz István, Nagymaros, Martinovics u 64. sz. Baracskai 500 n.-öles zártkert, termő gyümölcsfákkal és szőlővel, sürgősen, olcsón eladó, vagy bérbe kiadó. Érdeklődni lehet: Érdliget, Sárvíz út 3 alatt. Kis ház olcsón eladó Érdeklődni helyben Szigetszentmiklós, Dunaharaszti út 5. sz. 200 n.-öles bekerített telek, Fót, öreg-hegyen (Szilvás dűlő) eladó »Kikapcsolódás 13805« jeligére a kiadóba. KÖZLEMÉNYEK Keressük osztálytársainkat, akik a cinkotai gimnáziumban dr. Solt Andor osztályában 1961- ben végeztek. Cím: Németh Istvánná Kovács Katalin, Bp. XVI., Baross G. u. 29. Tel.: 838-106. Lingvárium (Lajos u. 1.). Intenzív angol, német, jún. 10-től 4 hét, napi 4 óra, de. vagy du. Tandíj: 2000 Ft. Beiratkozás hétfőnként 4-től 6-ig. 33 éves, 170 cm magas, nőies, vidám, humán beállítottságú, értelmiségi leány kellemes férfit keres házasság céljából. »Szőke hajú 13730« jeligére a kiadóba. Anyagi érdek nélkül keresek feleséget, aki nyugdíjas, tud alkalmazkodni, szeretetteljes házasságra vágyik, nem dohányzik, gépkocsi-jogosítvánnyal rendelkezik. Szereti és jól érti művelni a gyümölcsösvirágos kertet, barkácsolást, művészetet, utazást, kirándulást. Én egyedül élő, 63 éves, hasonló adottságokkal, Pesten 2 szoba, összkomfortos, új lakással, jogosítványnyal, kocsival rendelkezem. Ezermester, hangszeren játszó, 168 cm magas, 74 kg, józan életű iparos vagyok, jó üzleti szellemmel, »önzetlen szeretet 13792« jeligére a kiadóba. Keresem egyedülálló hölgy ismeretségét házasság céljából. Szintén egyedülálló, 64 éves, 176 cm magas férfi vagyok. Lakás van. — »Még nem késő 13819« jeligére a kiadóba. Szolgáltatási Villanyszerelési munkálatok ELMÜ ügyintézéssel, azonnali kezdéssel, közületeknek is. Tel.: 631-253. Festést, mázolást, tapétázást, falladírozást vállalok. Közületeknek is. Telefon: 845-784. Tapétázás, szobafestés, mázolás, minőségi kivitelben, árengedménynyel! 344-704. Kőműves kisiparos munkát vállal. Külső tatarozás előnyben. Telefon: Érdliget, 45- 036. Mindenféle kőműves munkát vállalok, közületeknek is. Agárdi János, kőműves mester. 1031, Budapest, Rozália utca 3. Redőny, reluxakészítés. Több éves garanciával. 417-953. 1986. szeptemberi beköltözéssel 57 nm-es öröklakás + garázzsal vagy anélkül kp.-ért eladó + OTP-átvállalás garázs ára. Fizetés 2 részletben: 80 és 20%. Cím: Ábrány, Bp. XVIII., Tinódi u. 60. c/l. II. 7. Érdeklődni mindennap du. 6—8 óra között, vagy telefonon: 171-495. — napközben. Szobafestést, tapétázást, mázolást, azonnal is, garanciával vállalok. Takarítót, parkettást biztosítok. Tel.: 486-988. Egy szoba, két fél szoba + étkezős, egyéni belső kialakítású, napos, erkélyes, szövetkezeti lakás eladó a békásmegyeri lakótelep hegy felőli oldalán. — 880 000 kp. + OTP. »Nyári költözés 14136« jeligére a kiadóba. Parkettacsiszolást, világos, magas fényű lakkozást, garanciával, azonnalra vállalok. Tel.: 783-457. Cipzárjavítás, kicserélés kabátban, nadrágban, táskában, bőröndben is. Alsóerdősor u. 18. Otthon Áruháznál. Bükkszék gyógyfürdőhelyen 1 szoba, komfortos, régi családi ház, mely hétvégi háznak is használható, eladó. Érdeklődni: 778-339. 17—19 óra között Kisiparos keres kőművest, segédmunkást, állandó munkára. 14 órától a 115-387 telefonon. Gödöllő (Máriabesnyő) Szabadság u. 235. sz. alatt, a főút mellett családi ház eladó, 300 n.öles telekkel. Érdeklődni: hétköznap 17 órától, szombaton 11 órától. Pekingi pincsi kölyökkutyák, kiváló szülőktől kaphatók. Kissné Csima Ilona, 2310, Szigetszentmiklós, Kéktó u. 43. Márka Skálától 1 km-re. Házasság| Műanyag fröccsöntést 100 g-ig vállalok, szerszámkészítéssel is. Telefon: 782-507, reggeleste. 48 éves, 162 cm magas, lakással rendelkező, komoly gondolkodású, nem dohányzó, budapesti technikus keresi művészetkedvelő, komoly, intelligens nő ismeretségét, kölcsönös vonzalom esetén házasság céljából. »Tartalmas élet 13578« jeligére a kiadóba. 50 éves, 180 cm magas, özvegy férfi vagyok. Keresem független nő ismeretségét házasság céljából. »Tavasz 13778« jeligére kiadóba. 58 éves, nyugdíjas özvegyasszony vagyok. Megismerkednék korban hozzám illő, káros szenvedélyektől mentes, józan ívéletű férfival, házasság céljából, önálló lakásomban egyedül élek. »Nefelejcs 13796« jeligére kiadóba. Középtermetű, elvált szakmunkás megismerkedne 33-38 év közötti, alacsony termetű nővel, házasság céljából. Egykét gyermek nem akadály. »Csillag 75563- jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. 39 éves, 180 cm magas, gépkocsivezető vagyok. Művészetet kedvelő, komoly nő társaságát keresem házasság céljából. Gyermek nem akadály. Lakás Budapest közelében megoldható. Lehetőleg fényképes levelet várok. »Szimpátia 13786« jeligére a kiadóba. Azonnalra tapétázás, szobafestés, mázolás, közületeknek is. Tel.: 201-599. Pontos, megbízható. Vegyes Törzskönyvezett, tetovált fülű kuvaszkölykök eladók. Érdeklődni lehet 1039. Bp. Kossuth u. 9. Spániel kölyökkutyák eladók. XVI., Varga József u. 245. Tetovált kuvaszkölykök eladók. Bp. XVIII., Lajos u. 65. Krivda József. Értesítés. A Csepeli Duna Mgtsz Kavics- és Homokbánya Üzeme értesíti kedves vásárlóit, hogy továbbra is rendelkezésre áll minőségi kaviccsal és homokkal. Kavicsbánya Üzeme a Budapest XX., Királyerdő Tátra utca szolgálja ki kaviccsal az érdeklődőket 97,— Ft/köbméter egységáron, amelyben a felrakás is benne foglaltatik. Homokbánya üzeme a Budapest XXI., Orion u. 14. alatt szolgálja ki vásárlóit 70,— Ft/ köbméter egységáron. A megrendeléseket telefonon is elfogadjuk, 584-445 telefonszámon. Kérésére megbízása alapján a homok és kavics fuvarozását is vállaljuk. Nagyobb megrendelés esetén megállapodásos alapon árengedményt adunk. Csepeli Duna Mgtsz Épszer GT Kavics- és Homokbánya üzeme Telefon: 584-445. GMK vakolatjavítást vállal kis és nagy tételben, homlokzatfalon állványozás nélkül. Telefon: 25-14-191.