Népszava, 1985. június (113. évfolyam, 127–151. sz.)
1985-06-11 / 135. szám
6 Azt írja a prospektus, hogy az óbudai selyemgombolyító különlegesen szép, ovális épülete „a régi óbudaiak elképzelése szerint a török basa háreme lett volna.” Azután sajnos kiábrándít, mert az igazság az, hogy „II. József korából származó textilipari emlék, ahol munkatermek voltak.” 1785-ben épült. Bár az óbudaiakkal egyetemben magam is fájlalom, hogy a romantikusan obszcén szájhagyomány legenda csupán, azért a történelmileg hiteles valóság sem kevésbé érdekes. Ugyanilyen érdekfeszítő volna annak a tíz évnek a története is, amíg ebből az idők folyamán sokféle célt szolgáló, épületből létrejött a Közművelődési Információs Központ (használható neve továbbra is, valószínűleg Selyemgombolyító marad), de hát ennek taglalása nem ide tartozik. Végül is elkészült. Már az is esztétikai élmény, ha belépünk az épületbe: a keményen éles téglalapok és négyszögek helyett itt szinte simogatják a szemet a hajlékony oválisok és ívelt formák, ugyanakkor határozott benyomásom, hogy a modern belsőépítészet valójában az ilyen simulékony vonalak keretében találja meg önmagát. Miért időzök ilyen hoszszasan az épületnél, amikor egy új közművelődési intézményt akarok bemutatni? Azért, mert bár „jámbor óhaj”, mégiscsak az volna az igazi, ha művelődési házaink, központjaink külső megjelenésükben is a feladatuknak megfelelő szellemet sugároznák. Elenyészően kevés kivételek egyike lett a Selyemgombolyító. Régi meggyőződésem kifejezésére adott tehát alkalmat a Selyemgombolyító épülete. Holott, természetesen azt akarjuk Zelnik József igazgatóval elmondatni, mi a feladata ennek a vadonatúj intézménynek, miféle szerepet kíván betölteni a közművelődésben. Idézzük fel újra hivatalos nevét: Közművelődési Információs Központ. Mit jelent az elnevezés? Nem kifejezetten „nyitott ház”, amely közvetlenül szolgálja a lakosság, a környezet művelődési igényeit, hanem módszertani központ, amely azonban a művelődéselmélet gyakorlati alkalmazását segíti. Méghozzá válogatva. Csakis azokat veszik számításba, amelyek a mindennapi életben használhatók. — Elméletekkel tele van a népművelés — mondja Zelnik József, — mi nagyon fontosnak találjuk, hogy legyen a közművelődésnek olyan alapszolgáltatása, amely kézzelfogható, praktikus, képes részt venni a mindennapi élet szervezésében, figyelembe veszi a gazdasági viszonyokat, azt tudniillik, hogy mai életünk eddig soha nem tapasztalt mértékben függvénye a gazdasági viszonyoknak. Mi vagyunk az első olyan intézmény Magyarországon, amelynek birtokában szinte tökéletes videorendszer van. A mi dolgunk, hogy ezt a technikát a mindennapi élet szolgálatába állítsuk. Nagyon egyszerű példát mondok: — amely nem rossz példa, ha népgazdasági jelentőségét tekintjük — a kertbarát körök számára a Mezőgazdasági Könyvkiadóval közösen olyan egységcsomagot készítünk könyvből, videóból, amely például a környezetkímélő mezőgazdasági módszerek legújabb lehetőségeit tartalmazza. Meggyőződésem, hogy a sorsdöntően fontos ökológiai ismeretek egyúttal közművelődési területeket is érintenek. — Tehát a közművelődés hagyományosan zárt határait kell kijjebb tolni — vetem közbe. — Inkább mondjuk úgy, hogy eddig zárt keretek közé szorítottuk — válaszol Zelnik József —, holott valóságosan, hagyományosan mindig is sokkal többet jelentett a „magas” kultúránál. Nem új tehát, amire kezdünk rájönni — inkább kerülő úton visszatérünk eredeti lényegéhez: — belső indíttatásunktól függetlenül igen egyszerű elmenni egy színházba, az előadást illedelmesen végigülni, mert ezt így kívánják valakik. Ez csupán fegyelem kérdése, amelyet minden felnőtt ember megtanul. De hogy kérés nélkül tegyem, saját örömömre, az néha ott kezdődik: ne öljem meg permetmérgekkel a fészkelő madarakat, egy szép virágcsokrot ne tegyek ócska, giccses vázába, és — igen, bizony ez is ide tartozik, hogy a butikok divathulladékai közül kiválogassam, a szemétben is mindig fellelhető csekély értéket. A Selyemgombolyító az ilyen nagyon kézenfekvő, mégis, a csuda tudja miért, rejtett, kulturális értékek megmutatására, kiaknázására és aktivizálására vállalkozik. — Mi tehát — magyarázza Zelnik József —, nem állunk, — legalábbis nem ez a célunk — közvetlen kapcsolatban a művelődni akaró emberekkel. Mi olyan központ vagyunk, amely az országban egyedülálló technikai apparátus birtokában bármely művelődési intézményt magas színvonalon képes kielégíteni. Ilyen eddig nem volt. Ez rendkívül fontos! Már csak azért is, mert ■ hovatovább nálunk is — jóllehet alaposan megkésve és némi „humán”-gyanakvással kísérve, de mégiscsak a műveltség alaprésze lesz a tudományos technika ismerete. Ami egyáltalán nem olyan ördöngős, mint a mítosz, amely körülveszi. De, hogy céljainkat megfogalmazzam: nem ajánljuk magunkat olyan formában, hogy begyűjtsük az igényeket és mi teljesítjük, hanem együttműködésre szólítunk fel mindenkit. Alkotó műhelyt akarunk létrehozni, mégpedig úgy, hogy ha például a szomszédunk, az Óbudai Hajógyár azt mondja nekem: a hajógyár, vagy a hajóépítés történetét szeretnénk például szocialista brigádok számára feldolgozni, ehhez kérünk segítséget, akkor mi az irodalmat, a videót és minden egyebet velük közösen elkészítjük és rendelkezésükre bocsátjuk. Nem akarunk csak ajánlgatni. Programokat készítgetni légüres terek számára, a valóságos igényeket kívánjuk szolgálni — hál istennek van igény és van segítőkészség. A Selyemgombolyító munkatársainak összetétele is ehhez igazodik. Nincsenek túlsúlyban a népművelők. A video kezelője és kialakítója mérnök. A fémműhely vezetője szaktechnikus, a különböző kézműves szakmák irányítói szakemberek, mesterek. És tegyük hozzá: szakmájuk és szakmájuk terjesztésének megszállottjai, hiszen valamennyien jóval kisebb fizetésért hagyták ott munkahelyüket, mert a sokoldalúság lehetősége csábította őket. Mert csak egy igazán jó szakember tudja elképzelni, micsoda lehetőség eredeti, muzeális tervek alapján csemballót építeni! Nem csak a lábát, vagy csak a hangszekrényt, de az egészet amíg egyszercsak megszólal. E riport megjelenésekor a Selyemgombolyító épp csak a nyitás pillanatán van túl. Nemlétezése idején — az építés tíz évében — programja az eredetihez képest megváltozott. Létét — ha hibáinkat átvitt értelmű erénynyé akarjuk változtatni —az igazolja majd, ha ugyanilyen rugalmasan képes lesz változni a valóság, az élet diktálta kihívások szerint is. Ha meg tud maradni mindig gyakorlatiasan korszerűnek az elméletek és divatok áradatában. Kovács Júlia A Selyemgombolyító Muzsika KATALÁN MŰ BEMUTATÓJA Napjaink katalán zeneszerzésével nemigentalálkozott a magyar hallgató, legalábbis élő megszólaltatásban. Ily módon Xavier Benguerel gordonkaversenyének Kedves Tamás és a Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar által történt interpretációja első ízben nyitott ablakot az alig ismert skaitalán világ felé. A zeneszerző Barcelonában született 1931-ben. Termékeny munkássága a kortárs zene legmaibb eszköztárára támaszkodik. Különleges zenekari közege teljesen mellőzi a vonóshangszereket e versenyműben — annál gazdagabb fúvós- meg ütőgarnitúrát és zongorát szembesít a szólóhangszerrel, amelynek versenyszólamát Kedves Tamás nagy stílusérzékkel és virtuozitással oldotta meg. A skadenciával induló gordonkaverseny érdekes módon modális hangvétellel emlékeztet középső részében a régi katalán népi (és egyházi) zenére, amelynek hangját szinte elsodorja a modern fúvós- és ütőseffektusok tömkelege. Kedves Tamás gordonkaművész tudatosan emelte ki szólamának sajátosságait s a mű fent említett kettősségét. Kitűnő, pontos zenekari keretet biztosított Szabó László karmesteri munkája. S nemcsak a Benguerel-műben, hanem Dvorák romantikus szimfoniizmusában is. Itt bőségesen élvezhettük Kedves Tamás líráját, mely a dvoráki dallamok átadását adekvát technikai szinten idézte fel. KING’S SINGERS A King’s Singers együttes a magyar közönség dédelgetett kedvencévé vált. Minden visszatérésük a zene ünnepnapja. Jeremy Jackman, Alastair Hume, Bill Yves, Anthony Holt, Simon Carrington és Colin Mason megint új műsorral, sőt éppen különlegességi értékkel bíró programmal jelent meg. A hanggal bánni tudás ökonomizmusa s a vokális zene minden korszakában való jártasságuknál talán csak elmélyült és intenzív megszólalásuk érdemel még több elismerést. Hangvételük puhasága pianóban és fortéban egyaránt tökéletes. És tökéletes a frázisok formálása, a szólamok aránya, a kiemelések és az alárendelések törvényszerű betartása. És milyen fáradhatatlanok. Lassul megkapóan hatalmas, tizennyolc perces Te Deuma, majd a kelet-európai motetták öt darabból álló sorozata után Szőllősy András nekik írt Miserere című kompozíciójának magyarországi bemutatója hangzott el műsoruk első felében. Aztán Poulenc, Ridont kantátaszerű műveit s egy spirituáléválogatás fokozta még intenzívebbé a közönség elragadtatását. Raics István Társulati ülés Évadzáró társulati ülést tartottak hétfőn a Vígszínházban. Horvai István színigazgatóként nyugalomba vonult, de rendezőként továbbra is a társulatnál dolgozik. Marton László, a színház igazgatója ismertette az 1985 —86-os évad programját. A társulati ülésen átadták az Ajtay-díjat, amelyet ezúttal Bánsági Ildikó és Miklósy György kapott meg, továbbá a Varsányi Irén-gyűrűt, amelyet Egri Mártának ítélt oda a társulat. A Vígszínházból két művész szerződött el: Valló Péter rendező a József Attila Színháznál kezdi az új évadot, Simon Mari pedig a debreceni Csokonai Színháznál. A társulati ülésen köszöntötték Bánki Zsuzsát, Bárdy Györgyöt és Horvai Istvánt, akik 40 esztendővel ezelőtt kezdték pályájukat. Csutkas Csaba felvétele A héten ér véget Nyíregyházán a sóstói nemzetközi éremművészeti és kisplasztikai alkotótelep kilencedik ciklusa, amelynek munkájában az idén 8 magyar és 5 külföldi alkotó vett részt. A résztvevők Győrfi Sándor szobrászművész, művészeti vezető irányításával több, ma már kevéssé használatos technikai eljárással is megismerkedtek. Az elkészült műveket, amelyek közül jó néhány helyi ihletésű motívumokat dolgoz fel, június 14-től a nagyközönség is megtekintheti a telep szokásos évadzáró kiállításán. Képünkön d öntési művelet tapasztalatcserével egybekötve Szeptemberi numizmatikai aukciónkra július 10-ig átveszünk: antik érmeket, ritka évjáratú pénzeket, bankjegyeket, valamint történelmi plaketteket és kitüntetéseket Értékesebb tárgyakra előleget adunk Cím: Budapest VII., Dohány u. 1. NYITVATARTÁS: hétfőtől—péntekig: 9—17 óráig csütörtökön: 9-18 óráig szombaton zárva. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT KEDD, 1985. JÚNIUS 11. A televízió előtt A SZEMBESÍTÉS EREDMÉNYTELEN Több mint másfél órán át nézhettünk, pénteken, június 7-én, a főműsoridőben egy olyan fiktív bírósági tárgyalást, amely akár éjfélig, vagy még tovább is tarthatott volna. Hiszen e tekintélyes hoszszúságú idő után is oly módon ért véget, hogy megint egy újabb pótnyomozás elrendelése vált szükségessé. Erre már eddig is többször sor került, s valójában ezáltal nyúlhatott-nyújtózkodhatott — minden aggály és szégyenkezés nélkül! — egyre tovább ez az új magyar tévéjáték. Folytatásra azonban már nem volt mód — bizonyára külső okok miatt! —, s így önkényesen félbeszakították, illetve abbahagyták. Éppen akkor tették ezt, amikor a legdrámaibb ésváratlanabb fordulat történt. Sőt, most mutathatta volna meg az író (Polgár András) és a rendező (Horváth Tibor), hogy e műfajban valójában mit tud és mire képes, ők és alkotótársaik a könnyebb utat választották: kitértek legnagyobb feladatuk elől és egyszerűen „leléptek a színről”. A szembesítés eredménytelen szerzőit azonban nem zavarta, hogy ilyen hosszú idő után is adósaink maradnak s nyugtalanító káoszt s fontos megválaszolatlan kérdéseket hagynak hátra. Már-már arra gondolhatunk, hogy az újító szellemiség igézetében fel akarták találni a végtelenségig folytatható bűnügyi tévéjátékot. Ez a különös kísérletük csak úgy sikerülhetett, hogy rendkívül tehetetlennek tüntették fel a bűnüldöző szerveket és a nyomozati tevékenységet pedig felháborítóan felületesnek. A vádlottakat, a tanúkat sikerült a ravaszság, az alakoskodás, a képmutatás, a hazugság, a gonoszság mindenre elszánt, vagy végletesen megfélemlített, „vadromantikus” képviselőivé fejleszteniük, így a bíró, az ügyész, a védő mást sem tehettek — erőfeszítéseik ellenére! —, mint újabb és újabb pótnyomozás elrendelését. Ezek azonban nem vezettek kellő eredményre. A homály nőttönnőtt. Vegyük még ehhez hozzá: az egész tárgyalás a távoli múltban folyt le, mintegy három évtizeddel ezelőtt. A szerzők kijelentették a tévéjáték elején azt is, hogy mindaz, amit feltárnak és látunk-láthatunk, nem egyéb, mint fikció. Bár halvány, vagy hiányzik minden igazán kort s társadalmat jellemző, mélybe világító tény, vonás, dokumentatív elem, annyi mégis kivehető volt, hogy a tévéjáték alakjai valahonnan a „város pereméről” érkeztek a tárgyalóterembe. Valamennyien lumpen, félproletár, kispolgári rétegek képviselői, akik olyan környezetben élnek, ahol egy kíméletlen, képmutató, kapzsi és brutális „kiskirály” kényszeríti őket a legteljesebb félelemre és kiszolgáltatottságra. Már a korabeli irodalom (például Karinthy Ferenc: Ezer éve), nem szólva a kiváló későbbi művekről (Fejes Endre, Moldova György és mások írásai), e rétegekről sokrétű és mélységekbe világító képet rajzolt. E tévéjáték valóságanyaga, „írói matériája” és ábrázolóereje e művekkel összevetve másodlagosnak tűnik. Érthetetlen, hogy a tévé miért szállította le megint igényeit? Ez a tény és megállapítás akkor is igaz, ha figyelembe vesszük: akadtak érdekes és értékesebb részletek e tévéjátékban, mely módot adott kiváló színészi alakításokra. Kétségkívül a művészeké a legfőbb érdem, s nekik köszönhető, hogy e produkció azért nézhető volt. Kiemeljük Avar István, Dobák Lajos, Gyabronka József, Szerednyei Béla, Moór Marianna nagyszerű alakítását. NÉPSZAVA PÉNTEK ESTI RANDEVÚ Az Ifjúsági Szerkesztőség elhalasztotta tervezett műsorát (Diplomás fiatalok — fiatal diplomások c.), és helyette egy olyan tragikus, félelmetes és iszonyú eseményről tartott eszmecserét, mely nemcsak nálunk, hanem világszerte is foglalkoztatja a nézők tíz- és százmillióit. Miért robbanhatott ki Brüsszelben a kegyetlen és féktelen vandalizmus, brutalitás s terrorizmus és méghozzá éppen a legkedveltebb sportág: a labdarúgás területén s berkeiben. Miképpen történhetnek máskor is ilyen jellegű romboló-gyilkoló akciók? Elismerés illeti az Ifjúsági Szerkesztőséget, hogy igyekezett gyorsan reagálni és a mélyebb-alaposabb eligazodáshoz sokoldalú segítséget nyújtani a nézőknek. Vállalkozását — sajnos! — fájdalmasan időszerűvé tette, hogy nálunk is akadtak, legutóbb is, dúló-romboló szurkolók ... A kibontakozó érdekes eszmecserének jelentőségét növelte, hogy részt vett benne Barcs Sándor, a magyar sport neves egyénisége. Megjelentek sportszakemberek, riporterek, fiatal szociológusok, szociálpszichológusok, ifjúságkutatók... A műsor vezetője, Elek István jó munkát végzett. A disputa értékes gondolatokat, tájékoztatást és tényanyagot adott Kár, hogy távol maradtak fontos tudományágak kiemelkedő személyiségei, akik ennél lényegesen jelentéktelenebb témák tévés feldolgozásában gyakran részt vesznek Talán nem kaptak meghívást? Arról sem hallgathatok, hogy a hozzászólásokban nemegyszer feltűntek a szokásos szociológiai s más eredetű magyarázó sablonok, szokványos fogalmak, jól hangzó, de keveset, vagy semmitmondó értelmezések. Érdemes lett volna még többet meríteni az e kérdésekről kibontakozó, gazdag külföldi tudományos igényű, publicisztikai, oknyomozó s valóságfeltáró irodalomból és sajtóvisszhangból. Illés Lajos A FŐVÁROSI XIl I. KER. INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT JÓ KERESETI LEHETŐSÉGGEL AZONNALI FELVÉTELT HIRDET: munkaügyi előadó (középfokú iskolai végzettséggel), gyakorlott és gyakorlattal nem rendelkező bérelszámolót, valamint gépíró-adminisztrátor munkakörökre. JELENTKEZNI LEHET: Budapest I. ker. Pauler u. 18., munkaügyi osztály. Telefon: 358-786. wml