Népszava, 1985. június (113. évfolyam, 127–151. sz.)

1985-06-11 / 135. szám

6 Azt írja a prospektus, hogy az óbudai selyemgombolyító különlegesen szép, ovális épülete „a régi óbudaiak el­képzelése szerint a török basa háreme lett volna.” Az­után sajnos kiábrándít, mert az igazság az, hogy „II. Jó­zsef korából származó textil­ipari emlék, ahol munkater­mek voltak.” 1785-ben épült. Bár az óbudaiakkal egye­temben magam is fájlalom, hogy a romantikusan­­ obsz­­cén szájhagyomány legen­da csupán, azért a történel­mileg hiteles valóság sem kevésbé érdekes. Ugyanilyen érdekfeszítő volna annak a tíz évnek a története is, amíg ebből az idők folyamán sokféle célt szolgáló, épületből létrejött a Közművelődési Informá­ciós Központ (használható neve továbbra is, valószínű­leg Selyemgombolyító ma­rad), de hát ennek taglalása nem ide tartozik. Végül is elkészült. Már az is esztétikai él­mény, ha belépünk az épü­letbe: a keményen éles tég­lalapok és négyszögek he­lyett itt szinte simogatják a szemet a hajlékony oválisok és ívelt formák, ugyanakkor határozott benyomásom, hogy a modern belsőépítészet valójában az ilyen simulé­­kony vonalak keretében ta­lálja meg önmagát. Miért időzök ilyen hosz­­szasan az épületnél, amikor egy új közművelődési intéz­ményt akarok bemutatni? Azért, mert bár „jámbor óhaj”, mégiscsak az volna az igazi, ha művelődési há­zaink, központjaink külső megjelenésükben is a felada­tuknak megfelelő szellemet sugároznák. Elenyészően ke­vés kivételek egyike lett a Selyemgombolyító. Régi meggyőződésem kife­jezésére adott tehát alkalmat a Selyemgombolyító épülete. Holott, természetesen azt akarjuk Zelnik József igaz­gatóval elmondatni, mi a feladata ennek a vadonatúj intézménynek, miféle sze­repet kíván betölteni a köz­­művelődésben. Idézzük fel újra hivatalos nevét: Közművelődési In­formációs Központ. Mit je­lent az elnevezés? Nem ki­fejezetten „nyitott ház”, amely közvetlenül szolgálja a lakosság, a környezet mű­velődési igényeit, hanem módszertani központ, amely azonban a művelődéselmé­let gyakorlati alkalmazását segíti. Méghozzá válogatva. Csakis azokat veszik számí­tásba, amelyek a mindennapi életben használhatók. — Elméletekkel tele van a népművelés — mondja Zel­­nik József, — mi nagyon fontosnak találjuk, hogy le­gyen a közművelődésnek olyan alapszolgáltatása, amely kézzelfogható, prakti­kus, képes részt venni a mindennapi élet szervezésé­ben, figyelembe veszi a gaz­dasági viszonyokat, azt tud­niillik, hogy mai életünk ed­dig soha nem tapasztalt mér­tékben függvénye a gazdasá­gi viszonyoknak. Mi vagyunk az első olyan intézmény Ma­gyarországon, amelynek bir­tokában szinte tökéletes vi­deorendszer van. A mi dol­gunk, hogy ezt a technikát a mindennapi élet szolgálatá­ba állítsuk. Nagyon egysze­rű példát mondok: — amely nem rossz példa, ha népgaz­dasági jelentőségét tekintjük — a kertbarát körök számá­ra a Mezőgazdasági Könyv­kiadóval közösen olyan egy­ségcsomagot készítünk könyvből, videóból, amely például a környezetkímélő mezőgazdasági módszerek legújabb lehetőségeit tartal­mazza. Meggyőződésem, hogy a sorsdöntően fontos ökoló­giai ismeretek egyúttal köz­­művelődési területeket is érintenek. — Tehát a közművelődés hagyományosan zárt hatá­rait kell kijjebb tolni — ve­tem közbe. — Inkább mondjuk úgy, hogy eddig zárt keretek közé szorítottuk — válaszol Zel­nik József —, holott valósá­gosan, hagyományosan min­dig is sokkal többet jelentett a „magas” kultúránál. Nem új tehát, amire kez­dünk rájönni — inkább ke­rülő úton visszatérünk ere­deti lényegéhez: — belső in­díttatásunktól függetlenül igen egyszerű elmenni egy színházba, az előadást ille­delmesen végigülni, mert ezt így kívánják valakik. Ez csu­pán fegyelem kérdése, ame­lyet minden felnőtt ember megtanul. De hogy kérés nélkül tegyem, saját örö­mömre, az néha ott kezdő­dik: ne öljem meg permet­­mérgekkel a fészkelő mada­rakat, egy szép virágcsokrot ne tegyek ócska, giccses vá­zába, és — igen, bizony ez is ide tartozik, hogy a buti­kok divathulladékai közül ki­válogassam, a szemétben is mindig fellelhető csekély ér­téket. A Selyemgombolyító az ilyen nagyon kézenfekvő, mégis, a csuda tudja miért, rejtett, kulturális értékek megmutatására, kiaknázásá­ra és aktivizálására vállal­kozik. — Mi tehát — magyaráz­za Zelnik József —, nem ál­lunk, — legalábbis nem ez a célunk — közvetlen kap­csolatban a művelődni aka­ró emberekkel. Mi olyan központ vagyunk, amely az országban egyedülálló tech­nikai apparátus birtokában bármely művelődési intéz­ményt magas színvonalon ké­pes kielégíteni. Ilyen eddig nem volt. Ez rendkívül fon­tos! Már csak azért is, mert ■ hovatovább nálunk is — jól­lehet alaposan megkésve és némi „humán”-gyanakvással kísérve, de mégiscsak a műveltség alaprésze lesz a tudományos­ technika isme­rete. Ami egyáltalán nem olyan ördöngős, mint a mí­tosz, amely körülveszi. De, hogy céljainkat megfogal­mazzam: nem ajánljuk ma­gunkat olyan formában, hogy begyűjtsük az igénye­ket és mi teljesítjük, hanem együttműködésre szólítunk fel mindenkit. Alkotó mű­helyt akarunk létrehozni, mégpedig úgy, hogy ha pél­dául a szomszédunk, az Óbu­dai Hajógyár azt mondja ne­kem: a hajógyár, vagy a hajóépítés történetét szeret­nénk például szocialista bri­gádok számára feldolgozni, ehhez kérünk segítséget, ak­kor mi az irodalmat, a videót és minden egyebet ve­lük közösen elkészítjük és rendelkezésükre bocsátjuk. Nem akarunk csak ajánlgat­­ni. Programokat készítgetni légüres terek számára, a va­lóságos igényeket kívánjuk szolgálni — hál istennek van igény és van segítőkészség. A Selyemgombolyító mun­katársainak összetétele is eh­hez igazodik. Nincsenek túl­súlyban a népművelők. A vi­deo kezelője és kialakítója mérnök. A fémműhely veze­tője szaktechnikus, a külön­böző kézműves szakmák irá­nyítói szakemberek, meste­rek. És tegyük hozzá: szak­májuk és szakmájuk terjesz­tésének megszállottjai, hi­szen valamennyien jóval ki­sebb fizetésért hagyták ott munkahelyüket, mert a sok­oldalúság lehetősége csábí­totta őket. Mert csak egy igazán jó szakember tudja elképzelni, micsoda lehetőség eredeti, muzeális tervek alapján csemballót építeni! Nem csak a lábát, vagy csak a hangszekrényt, de az egé­szet amíg egyszercsak meg­szólal. E riport megjelenésekor a Selyemgombolyító épp csak a nyitás pillanatán van túl. Nemlétezése idején — az építés tíz évében — prog­ramja az eredetihez képest megváltozott. Létét — ha hi­báinkat átvitt értelmű erény­­nyé akarjuk változtatni —az igazolja majd, ha ugyanilyen rugalmasan képes lesz vál­tozni a valóság, az élet dik­tálta kihívások szerint is. Ha meg tud maradni mindig gyakorlatiasan korszerűnek az elméletek és divatok ára­datában. Kovács Júlia A Selyemgombolyító Muzsika KATALÁN MŰ BEMUTATÓJA Napjaink katalán zeneszer­zésével nemigen­­találkozott a magyar hallgató, legalább­is élő megszólaltatásban. Ily módon Xavier Benguerel gordonkaversenyének Ked­ves Tamás és a Debreceni MÁV Filharmonikus Zene­kar által történt interpretá­ciója első ízben nyitott ab­lakot az alig ismert skaitalán világ felé. A zeneszerző Bar­celonában született 1931-ben. Termékeny munkássága a kortárs zene legmaibb esz­köztárára támaszkodik. Kü­lönleges zenekari közege tel­jesen mellőzi a vonóshang­szereket e versenyműben — annál gazdagabb fúvós- meg ütőgarnitúrát és zongorát szembesít a szólóhangszer­rel, amelynek versenyszóla­mát Kedves Tamás nagy s­tí­lusérzékkel és virtuozitással oldotta meg. A skadenciával induló gordonkaverseny ér­dekes módon modális hang­vétellel emlékeztet középső részében a régi katalán népi (és egyházi) zenére, amely­nek hangját szinte elsodorja a modern fúvós- és ütősef­­fektusok tömkelege. Kedves Tamás gordonka­­művész tudatosan emelte ki szólamának sajátosságait s a mű fent említett kettősségét. Kitűnő, pontos zenekari ke­retet biztosított Szabó László karmesteri munkája. S nem­csak a Benguerel-műben, ha­nem Dvorák romantikus szimfoniizmusában is. Itt bő­ségesen élvezhettük Kedves Tamás líráját, mely a dvo­­ráki dallamok átadását adekvát technikai szinten idézte fel. KING’S SINGERS A King’s Singers együttes a magyar közönség dédelge­tett kedvencévé vált. Min­den visszatérésük a zene ün­nepnapja. Jeremy Jackman, Alastair Hume, Bill Yves, Anthony Holt, Simon Car­rington és Colin Mason me­gint új műsorral, sőt éppen különlegességi értékkel bíró programmal jelent meg. A hanggal bánni tudás öko­­nomizmusa s a vokális zene minden korszakában való jártasságuknál talán csak el­mélyült és intenzív megszó­lalásuk érdemel még több elismerést. Hangvételük pu­hasága pianóban és fortéban egyaránt tökéletes. És töké­letes a frázisok formálása, a szólamok aránya, a kieme­lések és az alárendelések törvényszerű betartása. És milyen fáradhatatlanok. Lassul megkapóan hatalmas, tizennyolc perces Te Deuma, majd a kelet-európai motet­ták öt darabból álló soroza­ta után Szőllősy András ne­kik írt Miserere című kom­pozíciójának magyarországi bemutatója hangzott el mű­soruk első felében. Aztán Poulenc, Ridont kantátasze­rű műveit s egy spirituálé­­válogatás fokozta még in­tenzívebbé a közönség elra­gadtatását. Raics István Társulati ülés Évadzáró társulati ülést tar­tottak hétfőn a Vígszínház­ban. Horvai István színigaz­gatóként nyugalomba vonult, de rendezőként továbbra is a társulatnál dolgozik. Marton László, a színház igazgatója ismertette az 1985 —86-os évad programját. A társulati ülésen átadták az Ajtay-díjat, amelyet ezút­tal Bánsági Ildikó és Mikló­­sy György kapott meg, to­vábbá a Varsányi Irén-gyű­rűt, amelyet Egri Mártának ítélt oda a társulat. A Vígszínházból két mű­vész szerződött el: Valló Pé­ter rendező a József Attila Színháznál kezdi az új év­adot, Simon Mari pedig a debreceni Csokonai Színház­nál. A társulati ülésen köszön­tötték Bánki Zsuzsát, Bárdy Györgyöt és Horvai Istvánt, akik 40 esztendővel ezelőtt kezdték pályájukat. Csutkas Csaba felvétele A héten ér véget Nyíregyházán a sóstói nemzetközi éremművé­szeti és kisplasztikai alkotótelep kilencedik ciklusa, amelynek munkájában az idén 8 magyar és 5 külföldi alkotó vett részt. A résztvevők Győrfi Sándor szobrászművész, művészeti vezető irá­nyításával több, ma már kevéssé használatos technikai eljárás­sal is megismerkedtek. Az elkészült műveket, amelyek közül jó néhány helyi ihletésű motívumokat dolgoz fel, június 14-től a nagyközönség is megtekintheti a telep szokásos évadzáró kiál­lításán. Képünkön d öntési művelet tapasztalatcserével egybe­kötve Szeptemberi numizmatikai aukciónkra július 10-ig átveszünk: antik érmeket, ritka évjáratú pénzeket, bankjegyeket, valamint történelmi plaketteket és kitüntetéseket Értékesebb tárgyakra előleget adunk Cím: Budapest VII., Dohány u. 1. NYITVATARTÁS: hétfőtől—péntekig: 9—17 óráig csütörtökön: 9-18 óráig szombaton­ zárva. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT KEDD, 1985. JÚNIUS 11. A televízió előtt A SZEMBESÍTÉS EREDMÉNYTELEN Több mint másfél órán át nézhettünk, pénteken, június 7-én, a főműsoridőben egy olyan fiktív bírósági tárgya­lást, amely akár éjfélig, vagy még tovább is tarthatott vol­na. Hiszen e tekintélyes hosz­­szúságú idő után is oly mó­don ért véget, hogy megint egy újabb pótnyomozás el­rendelése vált szükségessé. Erre már eddig is többször sor került, s valójában ezál­tal nyúlhatott-nyújtózkodha­­tott — minden aggály és szé­gyenkezés nélkül! — egyre tovább ez az új magyar té­véjáték. Folytatásra azonban már nem volt mód — bizonyára külső okok miatt! —, s így önkényesen félbeszakították, illetve abbahagyták. Éppen akkor tették ezt, amikor a legdrámaibb és­­váratlanabb fordulat történt. Sőt, most mutathatta volna meg az író (Polgár András) és a rende­ző (Horváth Tibor), hogy e műfajban valójában mit tud és mire képes, ők és alkotó­társaik a könnyebb utat vá­lasztották: kitértek legna­gyobb feladatuk elől és egy­szerűen „leléptek a színről”. A szembesítés eredményte­len szerzőit azonban nem za­varta, hogy ilyen hosszú idő után is adósaink maradnak s nyugtalanító káoszt s fontos megválaszolatlan kérdéseket hagynak hátra. Már-már ar­ra gondolhatunk, hogy az újí­tó szellemiség igézetében fel akarták találni a végtelensé­gig folytatható bűnügyi tévé­játékot. Ez­ a különös kísérletük csak úgy sikerülhetett, hogy rendkívül tehetetlennek tün­tették fel a bűnüldöző szer­veket és a nyomozati tevé­kenységet pedig felháborító­an felületesnek. A vádlotta­kat, a tanúkat sikerült a ra­vaszság, az alakoskodás, a képmutatás, a hazugság, a gonoszság mindenre elszánt, vagy végletesen megfélem­lített, „vadromantikus” kép­viselőivé fejleszteniük, így a bíró, az ügyész, a védő mást sem tehettek — erőfe­szítéseik ellenére! —, mint újabb és újabb pótnyomozás elrendelését. Ezek azonban nem vezettek kellő ered­ményre. A homály nőttön­­nőtt. Vegyük még ehhez hozzá: az egész tárgyalás a távoli múltban folyt le, mintegy három évtizeddel ezelőtt. A szerzők kijelentették a tévé­játék elején azt is, hogy mindaz, amit feltárnak és lá­­tunk-láthatunk, nem egyéb, mint fikció. Bár halvány, vagy hiányzik minden igazán kort s társadalmat jellemző, mélybe világító tény, vonás, dokumentatív elem, annyi mégis kivehető volt, hogy a tévéjáték alakjai valahonnan a „város pereméről” érkez­tek a tárgyalóterembe. Vala­mennyien lumpen, félprole­tár, kispolgári rétegek kép­viselői, akik olyan környezet­ben élnek, ahol egy kímélet­len, képmutató, kapzsi és brutális „kiskirály” kénysze­ríti őket a legteljesebb féle­lemre és kiszolgáltatottságra. Már a korabeli irodalom (például Karinthy Ferenc: Ezer éve), nem szólva a ki­váló későbbi művekről (Fejes Endre, Moldova György és mások írásai), e rétegekről sokrétű és mélységekbe vilá­gító képet rajzolt. E tévéjá­ték valóságanyaga, „írói ma­tériája” és ábrázolóereje e művekkel összevetve másod­lagosnak tűnik. Érthetetlen, hogy a tévé miért szállította le megint igényeit? Ez a tény és megállapítás akkor is igaz, ha figyelembe vesszük: akadtak érdekes és értékesebb részletek e tévé­játékban, mely módot adott kiváló színészi alakításokra. Kétségkívül a művészeké a legfőbb érdem, s nekik kö­szönhető, hogy e produkció azért nézhető volt. Kiemel­jük Avar István, Dobák La­jos, Gyabronka József, Sze­­rednyei Béla, Moór Marianna nagyszerű alakítását. NÉPSZAVA PÉNTEK ESTI RANDEVÚ Az Ifjúsági Szerkesztőség elhalasztotta tervezett mű­sorát (Diplomás fiatalok — fiatal diplomások c.), és he­lyette egy olyan tragikus, fé­lelmetes és iszonyú esemény­ről tartott eszmecserét, mely nemcsak nálunk, hanem vi­lágszerte is foglalkoztatja a nézők tíz- és százmillióit. Mi­ért robbanhatott ki Brüsszel­ben a kegyetlen és féktelen vandalizmus, brutalitás s terrorizmus és még­hozzá éppen a legkedveltebb sport­ág: a labdarúgás területén s berkeiben. Miképpen történ­hetnek máskor is ilyen jel­legű romboló-gyilkoló ak­ciók? Elismerés illeti az Ifjúsági Szerkesztőséget, hogy igyeke­zett gyorsan reagálni és a mélyebb-alaposabb eligazo­dáshoz sokoldalú segítséget nyújtani a nézőknek. Vállal­kozását — sajnos! — fájdal­masan időszerűvé tette, hogy nálunk is akadtak, legutóbb is, dúló-romboló szurko­lók ... A kibontakozó érdekes eszmecserének jelentőségét növelte, hogy részt vett ben­ne Barcs Sándor, a magyar sport neves egyénisége. Meg­jelentek sportszakemberek, riporterek, fiatal szociológu­sok, szociálpszichológusok, ifjúságkutatók... A műsor vezetője, Elek István jó mun­kát végzett. A disputa érté­kes gondolatokat, tájékozta­tást és tényanyagot adott Kár, hogy távol maradtak fontos tudományágak kiemel­kedő személyiségei, akik en­nél lényegesen jelentéktele­nebb témák tévés­ feldolgozá­sában gyakran részt vesznek Talán nem kaptak meghí­vást? Arról sem hallgatha­tok, hogy a hozzászólásokban nemegyszer feltűntek a szo­kásos szociológiai s más ere­detű magyarázó sablonok, szokványos fogalmak, jól hangzó, de keveset, vagy semmitmondó értelmezések. Érdemes lett volna még töb­bet meríteni az e kérdések­ről kibontakozó, gazdag kül­földi tudományos igényű, publicisztikai, oknyomozó s valóságfeltáró irodalomból és sajtóvisszhangból. Illés Lajos A FŐVÁROSI XIl­ I. KER. INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT JÓ KERESETI LEHETŐSÉGGEL AZONNALI FELVÉTELT HIRDET: munkaügyi előadó (középfokú iskolai végzettséggel), gyakorlott és gyakorlattal nem rendelkező bérelszámolót, valamint gépíró-adminisztrátor munkakörökre. JELENTKEZNI LEHET: Budapest I. ker. Pauler u. 18., munkaügyi osztály. Telefon: 358-786. wml

Next