Népszava, 1985. július (113. évfolyam, 152–178. sz.)

1985-07-01 / 152. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! ■ hétfő, ms. július 1. ■ 113. évfolyam, 152. szám ■ ara­­.so forint A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Folytatódik az orvos kongresszus Huttapesten Szombaton plenáris üléssel folytatódott a budapesti Hil­­ton-szállóban a nukleáris háború megelőzéséért küzdő nemzetközi orvosmozgalom ötödik kongresszusa. Az ülé­sen dr. Hollán Zsuzsa, a kongresszus elnöke üdvözöl­te a résztvevőket, majd dr. Ligyija Novak, a szovjet Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezetének elnöke olvasta fel több, hazánkban tanács­kozó egészségügyi szakszer­vezet képviselőjének üdvöz­letét. Köszöntötte a kong­resszus résztvevőit dr. Eeva Kuuskoski-Vikatm­aa, Finn­ország szociális és egészség­­ügyi minisztere. Ezután a nukleáris konfrontáció költ­ségeiről, valamint az együtt­működésre vonatkozó javas­latokról tanácskoztak a kon­ferencia résztvevői. Dr. Victor W. Sidel, az USA-beli Albert Einstein Orvostudományi Egyetem ta­nára, az amerikai Egészség­ügyi Szakszervezetek elnöke, beszédében a fegyverkezési hajszának a világ egészség­­ügyi helyzetére gyakorolt negatív hatását elemezte. Mint elmondta, a kongresz­­szus előző napi ülésének ide­je, tehát ilyen rövid idő alatt 20 ezer gyerek halt meg a vi­lágon. Ugyanezen idő alatt egy milliárd dollárt költöttek a világon fegyverkezésre. Nem is kellett volna ennyi a gyermekek életének meg­mentésére, és általában is, ha csak a katonai költségek egész kis százalékát fordíta­nák az egészségügyi helyzet javítására, milliók életét le­hetne évente megmenteni. Az az összeg, amit 6 hónap alatt fegyverkezésre fordíta­nak a világon, elég lenne egy olyan 20 évre szóló program anyagi fedezetére, mellyel elegendő élelmet és megfele­lő egészségügyi ellátást le­hetne biztosítani a világ fej­lődő országaiban. Végül Einsteint idézte: „Ha az atomfegyvert nem fékezzük meg, eddig példa nélkül álló katasztrófába sodorhatjuk az emberiséget”. Utalt arra a szoborra, melyet a Szovjet­unió ajándékozott az ENSZ- nek, s a New York-folyó tor­kolatánál szimbolikusan hir­deti: a kardokat ekékké kell alakítani. * A következő előadó dr. Jevgenyij Csazov, a nemzet­közi mozgalom szovjet társ­elnöke ugyancsak arról szólt, hogy a katonai szembenállás megszüntetésével milyen nagy erőket lehetne felsza­badítani az emberiség szol­gálatára. Az orvosok, a tu­dósok együttműködése már eddig is jelentős eredménye­ket hozott a betegségek le­küzdésében. Nemzetközi ösz­­szefogással — szovjet és amerikai orvosok irányításá­val — sikerült leküzdeni pél­dául a himlőt. Ehhez hasonló és még szélesebb körű ösz­­szefogással meg lehetne szer­vezni a világ valamennyi gyermekének védőoltását, és ezzel számos fertőző beteg­­­­séget győzhetnénk le. A him­lő elleni védőoltáshoz 83 millió dollárra volt szükség, ezt az összeget 55 perc alatt költik el fegyverekre. A gyermekek életének meg­mentésére indított nemzet­közi orvosi program mind­össze 250 millió dollárt igé­nyelne, szemben a naponta fegyverkezésre költött 2,5 milliárddal. A szovjet és amerikai orvosok közötti, imár 10 éves együttműkö­désről szólva említette a szív­gyógyászatban folytatott közös kutatásokat, továbbá a több mint 170 tumorellenes gyógyszer együttes létreho­zását is, majd így folytatta: ha valamennyi ország egye­sítené anyagi eszközeit, és tudósainak ismereteit az egészségügyi kérdések meg­oldására, az együttműködés­sel rendkívül jelentős ered­ményeket érhetnének el. Délután a Magyar Tudo­mányos Akadémia­­várbeli kongresszusi termében kez­dődött meg a kongresszus fő témájának megvitatása, Atomfegyverek és atomhá­ború: orvosi áttekintés cím­mel. Az ülésen nemzetközi szaktekintélyek adtak tájé­koztatást a fegyverkezési verseny orvosi vonatkozásai­ról, s beszámoltak arról, mi­lyen szerepet játszhatnak a világ orvosai a nukleáris há­ború megelőzéséért folytatott küzdelemben. A felszólalók hangoztatták: az emberek közül sokan azzal magyaráz­zák közömbösségüket, hogy az atomháború nem jelent közvetlen veszélyt, s legfel­jebb az elkövetkező generá­ció számára vállhat konkrét fenyegetéssé. Ez tarthatatlan álláspont. Világosan kell lát­ni, hogy mindannyian po­tenciális áldozatok vagyunk. Nagy szükség van tehát ar­ra, hogy az emberek érzel­mileg is kapcsolódjanak a békéért folytatott küzdelem­hez. A második világháború sok millió emberéletet köve­telt — emlékeztettek má­sok —, de az emberiség nem vonta le a megfelelő kon­zekvenciákat. Az Egyesült Államokban a felmérések szerint a lakosok 35 százalé­ka lehetségesnek tartja a nukleáris háborút, s a Pen­tagon munkatársai is úgy vé­lekednek, hogy tíz éven be­lül bekövetkezhet egy atom­katasztrófa. Az orvosok tisz­tában vannak azzal is — hangsúlyozták a referálók —, hogy a legsúlyosabb jár­ványt az atomháború vált­hatja ki. Rámutattak: a nagyhatal­mak viszonya veszélyesen megromlott napjainkban. Az Egyesült Államok kormánya bizalmatlan a Szovjetunióval szemben, s erőpolitikát foly­tatva, a fegyverkezési ver­seny ellenőrizhetetlenségére hivatkozik. Ennek a politi­kának egyenes következme­(Folytatás a 3. oldalon) J. Csazov professzor felszólalá­sa a kongresszus második nap­ján Vasárnap a kongresszus az MTA kongresszusi termében folytatta munkáját MTI Fotó : Wéber Lajos felvételei mmmmmmmmmmxmmmmmmmmmmiimmmmmmmmmiimmmiimmmm bwmt Az orvoskongresszus alkal­mából Védd meg az életet a Földön címmel kiállítás nyílt a Várban, az MTA Ze­netudományi Intézetében T. Balogh László felvételei Árulkodó diagra­mok Energiafelhasználási csúcs­a A kritikus nap hétfő Magyarország a múlt évben 36,5 milliárd kilowattóra vil­lamos energiát használt fel. Egy háztartásra 1763, egy fő­re pedig éves szinten 3200 kilowattóra villamosenergia­fogyasztás jut. Az országos növekedés évente 3,5—4 szá­zalék. Mindez kiderül a Ma­gyar Villamos Művek Tröszt által nyilvántartott adatok­ból. Dr. Potecz Béla, az Orszá­gos Villamos Teherelosztó igazgatóhelyettese grafikonon szemlélteti az országos igé­nyek alakulását éves, havi, heti és napi szinten. A diag­ramok vonalát követve le­olvasható, hogy az ország ja­nuári, februári adott szintű energiafogyasztása március­tól fokozatosan csökken, jú­nius, júliusban a legalacso­nyabb, majd az őszi hónapok­tól ismét meredeken nő, míg végül decemberben eléri a csúcsot, a maximumot. Nézzünk meg részletesebben egy munkanap villamosener­­gia-fogyasztásának órás ala­kulását. — Az esti csúcsigények időpontja évszakonként vál­tozik, függvénye a sötétedés­nek és az időjárásnak — magyarázza az igazgatóhe­lyettes. — Télen ez az idő­pont általában 17 órára esik, nyáron pedig 21 órára. Ta­vasszal és ősszel az esti csúcs­­időszak a délelőttihez viszo­nyítva magasabb terhelésű, a koraibb lámpagyújtás és a háztartásokban a hűvösebb időjárás miatt előforduló vil­lamos fűtési fogyasztás miatt. A számok jól érzékeltetik a különbséget. Egy téli munka­napon átlagosan 120 millió kilowattórát használunk fel, ehhez viszonyítva az őszi (Folytatás a 4. oldalon) Ma hazánkba érkezik az egyiptomi külügyminiszter Dr. Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására július 1-én, hétfőn, hivatalos látogatásra hazánkba érkezik dr. Ahmed Eszmat Abdel-Megid egyiptomi külügyminiszter. Vásár az Őrségben Gondolkodik már az őr­ségi ember és ebben én igen nagy népességmeg­tartó erőt, kötődést lá­tok. Tábor a Kamara­erdőben Képzelheti, milyen nyár az a gyereknek, amit az iskolában, tantermekben kell eltölteni? A tanácstag leteszi névjegyét Nő a vízfogyasztás, nincs csatorna, lassan elúszik az egész kertváros. (Riportjaink a 9. olda­lon.) A Mindannyian áldozatok lehetünk A Csepeli Papírgyárban is behozzák a téli lemaradást A Csepeli Papírgyárnak évi termelési értéke 4 milliárd 174 millió forint. Mint a pa­píriparban általában, itt is súlyos veszteséget okozott a téli energiakorlátozás. Az év első két hónapjában alap­anyagpapír kiesésből adódó termeléskiesésük 7 ezer ton­na, azaz 182 millió forint volt. — El kellett rendelni a leg­súlyosabb, IV. készültségi fo­kozatot — emlékszik vissza Papp Béla , termelési osz­tályvezető. — A napi 7500— 8000 köbméter/óra felhaszná­lást 3000 köbméter órára csökkentettük. A legfonto­sabb volt a hullámüzemi ter­melés fenntartása, ha las­súbb ütemben is, de tovább folyt a hullámpapírgyártás. Az alapanyaggyártásunknál pedig csökkentettük az ener­giafelhasználást és az üze­melő gépek számát.­­ Kárt okozott, hogy egyik pillanatról a másikra rendelték el az energiakorlá­tozást, így sok gépünk elfo­­gyott. Az azt követő gáz­korlátozásnál már könnyebb volt a helyzetünk, mivel 8 órai haladékot kaptunk, s ez elég volt arra, hogy víztele­nítsük a berendezéseinket. Most, a vasárnapi három műszakban 600-an dolgoz­nak. Mivel a gyárban a ter­melés folyamatos műszakok­ban történik, nincs lehető­ség arra, hogy a hét végét a lemaradások behozatalára használják fel. Erre csak a fizetett ünnepnapokon nyílik lehetőség. Az idén dolgoztak (Folytatás az 5. oldalon)

Next