Népszava, 1985. szeptember (113. évfolyam, 205–229. sz.)
1985-09-07 / 210. szám
14 SZOMBAT, 1985. SZEPTEMBER 7. NÉPSZAVA HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Eged Józsefné (Kovács Jolán), a MOBIL Jármű- és Alkatrészkereskedelmi Vállalat nyugalmazott önálló osztályvezetője és párttitkára, aki a Munka Érdemrend ezüst és bronz fokozata, valamint több más kitüntetés tulajdonosa, 1985. augusztus 23-án, hosszan tartó, súlyos és gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 1985. szeptember 13-án, pénteken dé. 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. A vállalat az elhunytat saját halottjának tekinti, emlékét kegyelettel őrizzük. A gyászoló család és a MOBIL Jármű- és Alkatrészkereskedelmi Válalat vezetősége, pártszervezete, szakszervezeti bizottsága, dolgozói. Dr. Bajcsa András Franciaországban elhunyt. Hamvait a Farkasréti temetőben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család. A gyászoló család és a Tannimpex Külkereskedelmi Vállalat mély megrendüléssel értesíti mindazokat, akik szerették és tisztelték Wölfl Győzőt, a vállalat kesztyűosztályának nyugalmazott vezetőjét, hogy életének 71. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az elhunytat a Tannimpex saját halottjának tekinti. Temetése 1985. szeptember 11-én, szerdán, 13.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. köszönetnyilvánítás Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik férjem, Pattantyús József temetésén részt vettek, vagy más módon kifejezték részvétüket. Pattantyús Józsefné és a gyászoló család. A Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat gépi számító osztályára azonnali belépéssel felvesz adatrögzítőt koordinátamérő berendezéshez és operátort két műszakos beosztásba, valamint kezdő üzemgazdászt. Érettségizett fiatalok jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet: Budapest XIV., Bosnyák tér 5. fszt. 25., vagy 655-453 telefonszámon. Targoncaszerelő átalánydíjas részlegünk elektromos és szerkezeti szerelőket felvesz, német, angol nyelvtudás előnyben. Jelentkezni lehet Clark szerint. Telefon: 573-829. Fidel József._________ Üzletkötőt keresünk másodállásba, valamint varrodai bedolgozó hálózatra szervezőt, önálló munkakörbe. — T.: 113-117. A Magyar Acélárugyár Budapest XIII., Váci út 95. felvételre keres fúrószerszámbevonatoló berendezéseinek üzembehelyezésére és a bevonatoló vezetésére, üzemeltetésére szakirányú ismeretekkel rendelkező vagy annak megszerzésére vállalkozó közép-, illetve felsőfokú végzettségű műszaki dolgozókat, kiemelt bérezéssel. Német és orosz nyelvtudás előnyt jelent. Jelentkezéseket kérjük a vállalat személyzeti és oktatási osztályán személyesen vagy telefonon. Tel.: 209-626. A Hídépítő Vállalat szállítási részlege felvesz B, C, D, E, F kategóriájú jogosítvánnyal rendelkező és 5 éves vezetési gyakorlattal gépkocsivezetőket. Cím: Bp. IX., Hídépítő utca, Hídépítő Vállalat 55. Szépészeti Építésvezetőség. Jelentkezés: Németh Zoltán szállítási művezetőnél. T.: 476 960/31 mellék. Budapesti Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelő Vállalat 6. sz. Gyára felvesz: kooperációs ügyintézőket, könyvelőt, gépírót, karbantartó géplakatost, valamint XV. kerületi telephelyre portást Jelentkezés személyesen a munkaügyi osztályon (Budapest XIV., Fogarasi u. 2—6.) Érdeklődés: 840-170/63 telefonon. ÉLGÉP pénzügyi számviteli főosztálya (Bp. IX., Soroksári út 48.) felvételre kerés. jó kereseti lehetőséggel és szakmai előmeneteli perspektívával munkatársakat pénzforgalmi munka körben szakirányú középfokú végzettséggel elemzői és szervezői munkakörben, felsőfokú képesítés szükséges. kötségvetési és hitelügyi munkakörben felsőfokú képesítéssel. Jelentkezés: — Hornok Lajos pénzügyi osztályvezető et. Telefon: 141-074. Fővárosi V. ker. Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres építőanyagipari ismeretekkel rendelkező ügyintézőt anyaggazdálkodási osztályára. Jelentkezni lehet: Bp. V. ker., Alpári Gyula u. 14. Telefon: 312-959, 124-020. A Vendéglátóipari Építő és Szolgáltató Vállalat felsőfokú végzettséggel rendelkező terv- és munkaügyi csoportvezetőt keres. Szakmai követelmény: vállalati gazdaságirányítási rendszerben való gyakorlat, továbbá a közgazdasági szabályozók ismerete, valamint munkaügyi területen való jártasság előnyt jelent. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: személyesen Csirik György önéletrajzzal, terv- és munkaügyi osztályvezetőnél XIV., Csömöri út 9—11.1. e. , vagy munkanapokon telefonon 7—15.30-ig: 633-223. Kontakta Alkatrészgyár Budapesti Gyára felvételre keres: gyártáselőkészítő csoportvezetőt, gyártáselőkészítőt, termelés programozót, középfokú végzettséggel rendelkező gyors- és gépírót. Jelentkezni lehet a termelési osztály vezetőjénél, Kun György elvtársnál. Bp. XX. ker, Helsinki u. 52. Telefon: 279-200/206 m. A vasasszakszervezet székházába felveszünk 8 órás munkaidővel takarítónőket. Jelentkezés a 135-200/203 telefonon, vagy személyesen a gondnoknál VIII., Költői Anna u -7. szám alatt. A Gyorsszolgálat Szövetkezet felvesz elektrotechnikus végzettségű szerelőt csomagológépek közületi szervizelésére. Bérezés: 30—35 Ft/óra. B kategóriájú járművezetői engedély szükséges. Jelentkezés: 119-645, -646, -647/11 mellék. Az IBUSZ Rt. számviteli képesítéssel rendelkező könyvelőket, könyvelési ellenőröket keres. Jelentkezés önéletr aszzal levélben, vagy személyesen. IBUSZ Rt. számviteli osztálya, 1364 Budapest, Felszabadulás 5. Érdeklődni lehet 181-091-es telefonszámon. tér Kőbányaiak, kispestiek figyelem! Szolgáltató vállalat az alábbi munkakörökbe keres munkavállalókat: műszaki revizort, számszaki revizort, szervezőt, oktatási előadót, polgári védelmi vezetőt, panaszügyi és információs csoportvezetőt, jogügyi előadót, elidegenítési előadót, művezetőt, gazdasági előadót, műszaki előadót, műszaki adminisztrátort, programozót, statikust, tervtárst, újítási, gépesítési előadót, statisztikust, elemzőt, munkaügyi előadót, munkaerőgazdálkodót, bérügyi előadót, normást, teljesítményelszámolót, bérügyviteli és társadalombiztosítási Csoportvezetőt, bérellenőrt, anyaggazdálkodási előadót, gépíró adminisztrátorokat. Bérezés gyakorlati időtől függően, megegyezés alapján. Fenti munkakörökre jelentkezni lehet: alkalmazotti munkakör betöltésére, az 573-160 telefonszámon. Akadémiai Kiadó és Nyomda felvesz főkönyvelő mellé gépírót Jelentkezés helye: Bp. V., Gerlóczy u. 2. Telefon: 180-066/104. Asztalosműhelyünkbe asztalosipari szak- és segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: szentmártonkátai Kossuth Mgtsz, Kovács József részlegvezető. Bp. XX., Virág Benedek u. 67. 279-772 telefonszámon. A Budapesti Elektromos Művek felvételre keres üzemi karbantartó asztalost, csónak- és hajóépítő asztalost, pályamunkást, úszómestert, iratkezelőt, szociálpolitikai előadót (Közgazdasági Szakközépisk. érettségi végzettséggel)elentkezni lehet: Bp. XIII., Váci út 72—74 Pécsváradi Péterné osztályvezetőnél. Telefon: 297-467. Kőbányai Építő Szövetkezet (Bp. X. ker., Endre u. 10.) 15 fős átalányelszámolású asztalos üzemének vezetésére részlegvezetőt keres. Feltétel: faipari technikusi képesítés és legalább 5 év művezetői, vagy egyéb termelésirányítói gyakorlat. Jelentkezni a személyzeti vezetőnél lehet. Telefon: 574-ill. Iparcikk Kölcsönző és Szolgáltató Vállalat felvesz gyakorlattal rendelkező munkaerőket árukönyvelő, költségnyilvántartó, boltelszámoltató, gépkönyvelő munkakörökbe. Jelentkezés: Budapest IX., Szamuely u. 34. II. em. Számviteli osztály. Telefon: 187-059 187-669. A MÁV Budapesti Igazgatóság felvételt hirdet jegyvizsgáló, vonatvezető, mozdonyvezető és sok más munkakörbe. Kereseti lehetőség, eredményes vizsga után: 4500—8000 Ft. Jelentkezés: szolgálati főnökségeinken vagy a Központi Munkaerőfelvételi Irodán Bp.,Keleti pu. (cinskotai kapu) Telefon: 145-010, illetve Bp. Nyugati pu. hétfőtől péntekig, 8—15 óráig. Kereskedelmi Építő és Szolgáltató Vállalat, Budapest XI., Andor u. 28., telephelyére felvételre keres, anyagforgalmi osztályára gépjárművezetői jogosítvánnyal, fűtés- és vízszerelői anyagismeretekkel rendelkező anyagbeszerzőt. Bérezés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet személyesen, vagy telefonon Kiss József osztályvezetőnél. Telefon 450-763. A Budapesti Közlekedési Vállalat szakmunkásképző osztálya autószerelő oktatót, géplakatos oktatót, fényező oktatót keres. Jelentkezési feltétel: érettségi bizonyítvány, szakmunkás-bizonyítvány, 3 év szakmai gyakorlat. Jelentkezés: BKV Szociális és Oktatási Központ (Örs vezér tér), Budapest X., Fehér út 1. Varga Sándor osztályvezetőnél. PIÉRT Kereskedelmi Vállalat felvételre keres minőségellenőrzési osztályára minőségi ellenőrt, középiskolai végzettséggel. Jelentkezni lehet: PIÉRT Kereskedelmi Vállalat minőségellenőrzési osztályán, Törteli József oszt. vezetőnél. (Bp. V., Alpári Gy. u. 18.) Telefon: 315-587 és a 115-259. Az Intézet, 1146 Budapest XIV., Május 1. út 45., azonnali belépésre felvesz: élelmezésvezetőt, ápolót, segédápolót, konyhalányt. Jelentkezés a fenti címen személyesen, vagy a 226 406 és a 220 670 telefonon 8—16 óra között. Fővárosi Számítástechnikai és Díjbeszedő Vállalat gondnoki munkakör betöltésére építőipari szakközépiskolai végzettséggel, 3—5 éves gyakorlattal munkatársat keres. Felveszünk továbbá karbantartó villanyszerelőket. Jelentkezés: Budapest VIII., Erdélyi u. 15., Jagodics Lászlónál. Telefon: 337-750. Gyáregységünk felvesz lakatos, esztergályos, csőszerelő, kazánkezelő szakmunkásokat, valamint segédfűtőt, faipari segéd- és betanított munkásokat. — Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Budapest XXII., Háros u. 7. Munkaügyi osztály. Megközelíthető a 3-as, 14-es autóbuszokkal. Telefon: 385-311/ 144 mellék. PIÉRT Kereskedelmi Vállalat felvételre keres középiskolai végzettséggel és középfokú szakirányú képesítéssel rendelkező munkaügyi előadót, továbbá bérelszámolót. Jelentkezni lehet: PIÉRT Vállalat Kereskedelmi munkaügyi osztályán (Bp. V. ker., Aulich u. 5.). Telefon: 126-015/26 m. A Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat (Budapest IX. Vaskapu u. 41.) felvesz a számviteli osztályára érettségizett fiatalokat gépkönyvelői munkakörbe Robotron könyvelőgépre továbbtanulási és vgmk lehetőséggel, valamint gépíró adminisztrátort (lehet nyugdíjas vagy részmunkaidős is). Jelentkezés személyesen vagy a 138-735 telefonszámon. A gazdasági és munkásellátási osztályra érettségizett munkásellátási ügyintézőt, kézbesítőt és az üzemi konyhára konyhai dolgozókat. Jelentkezés személyesen, vagy a 135-280/100-as telefonszámon. Szociális Intézetek Központja (Budapest XIV., Ida u. 7.) keres: elektromos műszaki ellenőrt, rovatos könyvelőt, érettségizett raktárost. Jelentkezés személyesen, vagy a 229- 486 telefonon. Pályázatot hirdetünk részlegvezetői munkakörbe, általános műszerész vagy gépésztechnikus képesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkező dolgozó részére. Jelentkezés: Kis létszámú ipari szövetkezet 165700 jeligére részletes önéletajztal a kiadóba. A XIX. Ker. Tanács V. B. Gamesz az alábbi munkakörök betöltésére felvételt hirdet: pénzügyi osztályvezető (felsőfokú végzettséggel), bérgazdálkodó, könyvelő, asztalos szakmunkás, lakatos szakmunkás, D kategóriás gépjárművezető, gépész műszaki ellenőr. Jelentkezés a 472- 746-os telefonszámon, vagy személyesen önéletrajzzal a XIX. kerület, Hikádé Aladár u. 8. sz. alatt. „Puskás Tivadar” Műszer- és Gépipari Szövetkezet felvesz jó kereseti lehetőség biztosítása mellett rugó-automata gépbeállítót. A munkakör betöltésével bármilyen vasipari szakmunkást betanítunk. Jelentkezés: Budapest XIII., Topolya u. 4—8. Termelési osztályvezetőnél. Telefon: 295-092/17. A Budapesti Konzervgyár (Bp. X., Maglódi út 47.) az alábbi szakmákra keres jelenkezőket. Vállalatunk 1984. január 1-től minden munkaterületen 40 órás munkarendben dolgozik. Autóvillamossági szerelő, »D« kategóriás autóbuszvezető, k ofszet gépmester, köszörűs. Felvételre jelentkezni lehet telefonon: 570-222/145 vagy 123 mellék. Hétfőtől csütörtökig 7.30—16 óráig, pénteken 7.30— 15.10 óráig. Kereseti lehetőséget és műszakbeosztást a helyszínen beszéljük meg. Felveszünk 3 műszakos munkakörbe, szövőelőkészítőbe betanított női dolgozókat, anyagmozgatókat, villanyszerelőket, textilipari gépkezelőket, szövőket lakatosokat, klímakezelőt. 21 műszakos munkakörbe: anyagmozgatókat, lakatosokat, hegesztőket, kőműveseket, esztergályosokat, maróst, alkatrészgyártáshoz betanított munkást. 40 órás munkahét, szállás elhelyezést biztosítunk, bérezés, gyakorlattól függően, megegyezés szerint. Jelentkezés: munkaerő-f gazdálkodónál. Cím: Patex Angyalföldi Szövőgyár, Bp. XIII., Fáy u. 81— 83. 1135. Érettségizők, érettségizettek figyelem! Államigazgatási területre előadói és ellenőri munkakörbe (3400 Ft-oS kezdő fizetéssel felvételt hirdet. Szociális juttatások: téli, nyári üdülési lehetőség saját üdülőben (a Mátrában és a Balatonnál), gyermekek részére bölcsődei és óvodai elhelyezés, valamint kedvezményes étkezést biztosítunk, a továbbtanulást támogatjuk, tanulmányi szerződést kötünk. a Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság személyzeti és munkaügyi osztálya Bp. VIII., Mező Imre út 19/a. I. em. 162. Telefon: 330-509/107-es, vagy 108-as m. Szakcsoport keres teljesítménybérbe 2—3 műszakos dolgozókat: esztergályos, köszörűs, tmk-lakatos, kovács, marós és hőkezelő szakmunkásokat, valamint betanított munkásokat. Jelentkezési cím: Budapest XVI. ker., Kartal u. 8. T.: 639-869. Azonnali belépéssel felveszünk: gépkönyvelőt, bérelszámolót, gépkocsivezetőt, autószerelőt, villanyszerelőt, kőművest, ács-állványozót, valamint betanított és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Vitéz, Budapest XIII. ker., Hegedűs Gyula utca 83— 85. Telefonon: 499-300. Felvételre keresünk kreszvizsgával rendelkező dolgozót, fűnyíró kerti traktor üzemeltetésére. Jelentkezés: 275-289 sz. telefonon, vagy személyesen: Budapest XIX. ker., Petőfi tér 1. sz. alatt a 2. sz. házkezelőségben. ÉLGÉP pénzügyi és számviteli főosztálya (Budapest IX., Soroksári út 48.) felvételre keres azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőséggel és szakmai előmeneteli perspektívával elemzési és szervezési tevékenységre felsőfokú közgazdasági, vagy ügyvitelszervezői képzettségű munkaerőt, kontírozó könyvelőt, adatrögzítőt, titkárnőt, középfokú végzettséggel. — Jelentkezés: Felhősiné, telefon: 330-616. Az MN Térképészeti Intézet kutató-fejlesztő munkakörbe keres gyengeáramú villamosmérnököt. Számítástechnikai ismeretekkel rendelkezők előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Bp. II. ker., Szilágyi E. - fasor 7—9. Munkaügy: óvoda dajkát keres. Cím: Bp. XIII., Lehel út 41. A Hungexpo Nyomda felvételre keres munkatársakat az alábbi munkakörökbe: montírozó, egyenesvágó, ofszet gépmester, berakónő, nyomdai kalkulátor (lehet kezdő is) Jelentkezéseket a 402 346 telefonszámon várjuk. A Budapesti Közlekedési Vállalat tervező és fejlesztő osztálya felvesz fejlesztési csoportvezetőt, műszaki fejlesztőt, tervezőt, műszaki rajzolót és tervezés-előkészítőt. Ezen munkakörben elsősorban technikusok műszaki rajztanfolyammal rendelkezők, vagy gimnáziumi, illetve szakközépiskolai végzettségűek jelentkezését várjuk, de (8 általános végzettséggel rendelkező fiatalok betanítását is vállaljuk) Bérezéseket a gyakorlati idők függvényében kollektív szerződés előírásai szerint határozzuk meg. Jelentkezés: BKV Építési és Fenntartási Igazgatóság, áramellátási főmérnökség, tervező és fejlesztő osztály, Király Dezső osztályvezetőnél. Bp. II., Vörös Hadsereg útja 10. Metropol Szálló keres asztalos, kárpitos, vízvezeték-szerelő munkatársakat karbantartó munkára, főállásban VT1., Rákóczi út 58 T.: 421-175. Az óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat törökbálinti Depó raktárházába felvételre keres munkatársakat az alábbi munkakörökbe: általános adminisztrátor, rendész. Bérezés a kollektív szerződés alapján. Érdeklődés és jelentkezés: 852-133/18 melléken vagy személyesen helyszínen: Törökbálint, Depó raktárváros, ÓÉV raktárháza. A Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételt hirdet takarítónői díszítő, segédmunkási asztalos munkakörökbe, heti 44 órás munkaidővel. Jelentkezni lehet a 338-706 telefonszámon, vagy személyesen: VIII., Vas u. 2/C. Gazdasági hivatal. Felvételre keresünk villanyszerelőket, betanított munkásokat, valamint lakatosokat kivitelezési munkára. Címünk: Kossuth Mgtsz, elektromos főágazat, Budapest XIX., Hunyadi u. 55. Tel.: 477-377, 485-557. Finommechanikai Vállalat felvesz: számítástechnikai szakembereket, polgári védelem területén jártas előadót, dekorációs szakembert, középfokú végzettséggel vegyészt vegyipari szakmunkást anyaggazdálkodókat, középfokú végzettséggel raktárost, elektro- és mechanikai műszerészeket, forgácsoló szakmákban minden területre szakembereket. Jelentkezés: Bpest X., Fehér út 10. Munkaerő-gazdálkodás: 836- 777. Százhalombattai másfél szobás, összkomfortos, tanácsi, téglaépületben levő, negyedik emeleti lakásomat budapesti lakásra kerélem. »Magas ráfizetéssel 131501« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe, vagy 376 794 telefonon. Elcserélném Kálvin téri (1 szoba, gázkonvektor, I. em., hívólift, utcai, napfényes, telefonos) 53 nm-es lakásomat belterületi, két külön bejáratú szobás, telefonos, max. 60—65 nm-es, jó állapotú lakásra érték egyeztetéssel. (Belső lakótelepek, Kárpát és Baross utca előnyben.) T.: 461-718.ngatlan | Eladó 1 22 szobás, 72 nm-es szövetkezeti lakás. IV., Berda J. u 50. Szabados, Ráckevén, köves út mellett, 400 n.-es szántóterület kedvező áron eladó. Jószágtartásra, gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni lehet mindennap: Ráckeve, Árpád tér 2. sz. alatt. Elcserélném XVIII., Lakatos telepi, I. em., kétszobás, összkomfortos, loggiás szövetkezeti öröklakást, plusz érdi telket faházzal, két lakásra. 285-347, 17—19 között. Beköltözhető, központi füléses, 100 nm ház Érd felsőn eladó 1206 nm telek termő gyümölcsössel. Telefon: 408-834. Vác és Verőcemaros között 260 n.-ös panorámás telek, 500 Ft/ n.-ös, sürgősen eladó. Hemberger László, Bp. XII., Nyírfa u. 11. Gép, szerszám! Év universal és XL szigetelésmérő új állapotban eladók. Érdeklődni tel.: 853-029, napközben szept. 20-ig. Maguederm új nyugatnémet tisztító- és vasalógép eladó. Érdeklődni: 153-900. 250-es kombinált faipari gyalugép eladó. Simon József, Pacsa, Jókai u. 5. Érdeklődni lehet 17 óra után, vagy Pacsa 7. telefonon. Járműs ZD-s, »koccant« Trabant, lejárt forgalmival 12 000 Ft-ért eladó. — Tel.: 177-348, délután. Megkímélt Simson S 51 N, sok extrával eladó. Tel.: 177-348. Eladó: SJ 21-25 írsz, Barkas B 1000 FR/LE zárt kocsiszekrényű, 0,81 tonna teherbírású tehergépkocsi, — üzemképes állapotban Szövetkezet, vagy magános részére. Érdeklődni: Signó Szövetkezet, Bp. VI., Majakovszkij u. 72. Tel 220-839. Szabó László ügyintézőnél munkanapokon 7—12 óra között. ZB frsz. Lada, 1987-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Tel.: 310 390, 19 óra után. Barkas 1000, ablakos mikrobusz 65 ezerért eladó. Bp. XVII. (Rákosliget), Algír u. 20. Polski Fiat 126-os PC-s, megkímélt állapotban 60 ezer Ft-ért eladó. 358 900. Trabant 601 S Lim (barna), 78-as kiadású, kifogástalan állapotban haláleset miatt eladó. Telefon: 290-797 szept. 8-án és 15-én 10—12 óra között. Barkas kistehergépkocsi, tervrajzzal, lakóautó építésére eladó, 2151 Fót, Győrffy u 22. (Autószerviz.) Tv, rádió | Nagy képernyős, vámkezelt, új, távvezérelhető nyugati színes tv eladó. Érdeklődni: 164- 409, vasárnaptól. Bútor Mindent egyszerre eladhat! Azonnal fizetek és szállítok. Telefonáljon: 273-921. Adásvétel 177-426, azonnal jövök. Veszek bútort tollat, ruhaneműt, szőnyeget, dísztárgyakat képet, könyvet, csillárt, hagyatékot, limlomot. Lakás| Debreceni, másfél szoba, összkomfortos lakásom budapesti hasonlóra cserélném, rá fizetéssel. »Bármilyen megoldás érdekel 16588« jeligére a kiadóba. újpalotai 1+2 félszobás, I. emeleti, telefonos, tanácsi lakásomat kisebb komfortosra cserélem, megegyezéssel Minden megoldás érdekel, még vidéki ajánlatokra is válaszolok Tel.: 845-761. Cím Imréné, 1156 Bp., Páskomliget u. 22. I. 7. Nagyobbra cserélném a Keletinél levő, napos, telefonos, kétszobás, tanácsi lakásomat Tel.: 425-837. Redőny-, reluxakészítés. Több éves garanciával. 417-953. Tapétázást méltányos áron, 2 év garanciával vállalok. Telefonüzenet: 213-032. Az általános iskola első osztálya alól egy évre felmentett gyermekek speciális írásolvasás előkészítését vállalom. Jelentkezés: Bp. III., Judit u. 6., kedd, csütörtök, 17— 19 óráig. Orvostudományi egyetemre felvételizőknek medikusok előkészítőt szerveznek fizikából, biológiából. 361-099, 19 óra után. Tolmács német nyelvoktatást vállal. Tel.: 641-732. Biológiából felvételi előkészítést vállalok. Tel.: 654-225. Keresem 55—60 éves hölgy ismeretségét, aki ha élettársa lenne egy 61 éves, nyugdíjas férfinak. Ha úgy érzi, hogy érdemes tollat ragadnia a levélíráshoz, kérem írjon nekem. »Nem bánja meg, ha találkozunk 16614« jeligére a kiadóba. Családi ház, 76 nm, 100 n.-es telken, garázzsal, műhellyel, olcsón eladó. Bp. XV., Irány u. 22. _______ Eladó 3 szoba, összkomfortos, kertes családi ház. Szigetújfalu, Szőlő u. 31. Rózsadombon kétszobás, loggiás öröklakás kp. + OTP eladó. T.: 873-317, este. 65 éves, 172 cm magas, karcsú, nem dohányzó, alkoholmentes, független, gyermektelen, egyedül élő, értelmiségi származású, zeneileg képzett, német nyelvet beszélő, irodalom- és zenekedvelő, bp.-i lakással, szakmunkás munkakörű, őszinte, megbízható, jó megjelenésűnek tartott, kopasz férfi vagyok. Diszkréció biztosítva, telefonálás mellőzésével megismerkednék házasság céljából jó alakú, szolid szépséghibával, kis testi hibával is, fentiekhez hasonló, — kottaismerettel ’ és kizárólag zongorázni tudó hölggyel, 56 éves korig. — »Harmónia 16497« jeligére a kiadóba. Eladnám, vagy elcserélném 2 szoba, összkomfortos, szövetkezeti, 65 nm-es lakásomat, kertes családi házra. Érdeklődni egész nap, Gödöllő, Stromfeld sétány 6/B. III. em. 4. ajtó Élack, Sashalmon 7 szoba, komfortos családi ház, 175 n.-ös saroktelekkel + 1 szobakonyha, különálló épülettel. (Ipari tevékenységre kitűnően alkalmas.) 2 és fél szobás lakást beszámítunk, vagy 1+2 félszobás szövetkezettt. Érdeklődni: egész nap, Bp. XIV. ker., őrmester u. 34. Gödön víkendház, Dunához, vasúthoz, buszhoz közel, igényesnek eladó. 884-863. Dunára néző kétszobás szövetkezeti lakás, beépített loggiával, III ker., Lajos utcában eladó. 885-117, 15—21 óráig. _________ Kispesti, szép környezetben levő, 59 nm, nagy konyhás OTP- öröklakás eladó. Kp + OTP-átvállalás. — »900 000 Ft 16592« jeligére a kiadóba. Gyékényesen horgásztanya eladó. Érdeklődés: Kozma Miklósné, 1144 Bp., Ond vezér u 17/D. IV. 18. Újpesti 2 szoba, halos szövetkezeti lakásom tíz szobás szövetkezetire cserélem értékkülönbözettel, — 13 000 Ft/nm. Lakás telefon: 897-047. Eladó 300 n.-öles gyümölcsös telken 30 nm es, 1 szoba, komfortos, garázsos, szuterénos tégla víkendház. A szuterén műhelynek kiválóan alkalmas. Érdeklődni a helyszínen: Bp. XXII., Szakiskola u. 30. Eladom Csepel központjában levő, 50 nm es, összkomfortos szövetkezeti lakásomat és Nagyszénás-zugi 200 négyszögöles zártkertemet. Tel.: 345-216. Gondozási Egészségügyi Főiskolát végzett, egyedülálló lány eltartási, vagy gondozási szerződést kötne idős nénivel, vagy bácsival, »őszinte bizalom 16597« jeligére a kiadóba. Szolgáltatási Oktatási Házassági 28 éves, vidéki, házias lány vagyok. Szeretnék megismerkedni házasság céljából 30 év körüli, 180 cm magas, nőtlen szakmunkás, józan életű férfival. »Fényképes levelek előnyben 16580« jeligére a kiadóba. Józan életű, becsületes férfi ismeretségét keresi nyugodt természetű, házias, 64 éves özvegyasszony élettársi kapcsolat céljából. — »Nem bánja meg — 16601« jeligére a kiadóba. 165 cm magas, 54 éves, szép arcú, még elég csinos, egyedülálló, életvidám, szeretetet és megbecsülést érdemlő, házias, tisztaságszerető, nem dohányzó, rendezett anyagi háttérrel rendelkező nő vagyok. Keresek hasonló adottságokkal, intelligens férjet, akinek esetleg otthonába is költözhetnék. Kézzel írott, — fényképpel ellátott levelet kérek, amit esetleg visszaküldök. — »Csak komoly szándékkal 16607« jeligére a kiadóba. Ádám—Éva Szolgálat Társkeresés levelezéssel. Betegeknek, mozgás-, hallás-, látássérülteknek kiemelten leszázalékoltaknak díj kedvezménnyel. Tájékoztatónknak válasz borítékot kérünk. Szeged, Pf. 696. 6701. Vegyes Bécsi rövid zongora eladó. 400-478. OTP-hitehez, lakásfelújításokhoz, családiház-építéshez műszaki tervek és költségvetés készítése. T.: 893-998 1500 nm-es fűthető és 1200 nm-es raktárhelyiségek szolgáltatással kiadók XV. kerületben és Dunakeszin. Bővebb Információ: Alagi Állami Tangazdaság 691- 333, vagy 692- 594. Vállalatok! Magánszemélyek! Teherfuvarozás, anyagbeszerzéssel is, költöztetés, irattárak költöztetése, rendezése, anyagmozgatás, takarítás, szőnyegtisztítás, ablaktisztítás. »KOHO« Gmk, 654-156, 18 óra után: 586-387. Költöztetés, szállítás garanciával, országosan. Vidékre kedvezménnyel. Mindennap. Telefon: 834-868. festést, mázolást, tapétázást vállaltunk, közületeknek is. Telefon: 227-189. Tapétázást, festést, fóliatakarással, azonnali kezdéssel vállalok. — 379-428. Külföldi és belföldi ajándékcsomagok felvétele hétfőtől péntekig, a NEON Szövetkezet csomagoló szakcsoportjánál. Budapest VI., Eötvös u. 19. Telefon: 324-579. 70 nm-es helyiség raktárnak, vagy műhelynek kiadó: 2083 Solymár, Árpád u. 2. Szigeti. Fehér törpeuszkár-kölykök törzskönyvezve, fekete és mogyorószín törzskönyv nélkül, féláron eladó- Bp. XVII. (Rákosliget), Algír u. 20. sz. Díjnyertes szülőktől fekve törpe uszkárok eladók. Cím: Budapest III., Zápor u. 16/A. II. em. Újmajori (19 óra után). Cipzárjavítás, csizma-, táska-, kabát-, bőrönd-, nadrágcipzárak kicserélése. Alsóerdősor u. 18. Otthon Áruháznál. KÖZLEMÉNYEK Ismét magyar diszkótáncbajnokság. A bajnokság győztese részt vesz a londoni világbajnokságon. Részletes tudnivalók és jelentkezési lap a Füles, a Magyar Ifjúság, a Képes Sport e heti számában. További információk: Danubius Utazási Iroda, Budapest V. ker., Martinéni tér 8. Telefon: 173- 852. 1985. augusztus 29-én a Lenin Mgtsz, Szerencs, IV. sz. Szolgáltató Ágazat, 13. számú bélyegzője elveszett, a továbbiakban a fenti számú bélyegző érvénytelen, használatáért felelősséget nem vállalunk. A csepeli Duna Mgtsz, Szigetszentmiklós, ÉPSZER GT, 1214 Budapest, II. Rákóczi Ferenc u. 289. szövegű, szám nélküli bélyegzője elveszett, ezért az azzal történő áruvásárlásokért és egyéb jogügyletekért felelősséget nem vállalunk. Lingvárium (Lajos u. 1.) hétközi vagy szombati angol, német kezdőtől vizsgaelőkészítőig. 1500 Ft,'60 óra. Beiratkozás: szept. 4-től ll-ig, du. 4—7. Jógatanfolyam kezdőknek, haladóknak. Vezető: Dely Károly. Naponta 16-tól 19-ig. • Bp. VI., Népköztársaság u. 34. Apolló. A Telefongyár 49-es számú, MNB-számmal, címmel és feltételes anyagátvételre vonatkozó szöveggel elátott anyagátvétel bélyegzőjét érvénytelenítjük, ebből származó visszaélésekért semminemű felelősséget nem vállalunk. Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza, 1119 Budapest XI., Fehérvári út 47. Telefon: 451-360. Angol és német nyelvtanfolyamot indítunk kezdő és haladó fokon a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési házában (Bp. XI., Fehérvári út 47.). Intenzív angol nyelvtanfolyamot indítunk kezdő és haladó fokon az SZFMH-ban (Bp. XI., Fehérvári út 47.). Szabás-varrás tanfolyamot indítunk kezdő és haladó fokon az SZFMH-ban (Bp. XI., Fehérvári út 47.). Karatetanfolyam 6 éves kortól az SZFMH-ban (Bp. XI., Fehérvári út 47.). Gyermekszínjátszó tanfolyam szépen beszélő, jó mozgású 7—12 éves korú gyermekek számára az SZFMH-ban (Bp. XI., Fehérvári út 47.). A fenti tanfolyamokra beiratkozás: szeptember 9-én és 10-én, 17-től 19 óráig. Balett és művészi torna 3 éves kortól az SZFMH-ban (Bp. XI., Fehérvári út 47.). Beiratkozás : szeptember 9-én és 10-én, 15-től 18 óráig. Ha ön már többször fogyókúrázott és mindig visszahízta a keservesen lefogyasztott kilókat, biztosan örülne egy olyan módszernek, amelynek segítségével örökre elfelejti ilyen jellegű gondjait! Ezért ajánlja önnek is az angyalföldi József Attila Művelődési Központ, XIII., József Attila tér 4. októbertől induló „Hogyzak fogyjunk le véglegesen?” tanfolyamát. Beiratkozás hétköznapokon 10-től 19 óráig. Felvilágosítás: 208-278. Az angyalföldi József Attila Művelődési Központban (XIII., József Attila tér 4.) októbertől angol és német kezdő és haladó (gyermek, felnőtt) eszperantó kezdő, szabás-varrás, kézikötő (kezdő, haladó), gépi síkkötő, műszaki rajz és virágkötészetikebana tanfolyamok indulnak. Beiratkozás hétköznapokon 10- től 19 óráig. Felvilágosítás: 208- 278. Egyetemi és főiskolai felvételi előkészítőt indít a Pallas Felvételi Előkészítő Munkaközösség a következő tárgyakból: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, angol, német, francia. A tanfolyamok 2018 hetesek, heti 1X3, 111, 2X2 órás foglalkozásokkal. A tandíj az első félévre tantárgyanként 2700 Ft, ill. 3600 Ft (két tantárgy esetén részletfizetési kedvezmény) . Beiratkozás: szeptember 9—20., hétköznapokon 16-tól 18 óráig. Bp. V., Nyáry Pál u. 4. Tel.: 186-076 (csak beiratkozási időben). A 35. bányásznapi tombola nyereményei: 1. Commodore 64 személyi számítógép: 59774. 2. Claudia lakósátor: 4 személyes: 43264. 3. Kadett kismotor: 43199. 4. 2001-es Lehel hűtőszekrény: 00589. 5. Junoszty tv: 37710. 6. ETA 1400 porszívó: 37045. 7. Cirkopf elektromos főző: 42160 8. Könyvcsomagok (házi kiskönyvtár) : 42193. 9. Házi kiskönyvtár: 35870. 10. Házi kiskönyvtár: 34455. 11. Házi kiskönyvtár: 44894. 12. Házi kiskönyvtár: 15322. 13. Házi kiskönyvtár: 41655. 14. Házi kiskönyvtár: 33782. 15. Házi kiskönyvtár: 38946. 16. Kötőfonal: 02331. 17. Kötőfonal: 42532. 18. Robotgép: 36728. 19. Hétvége a Dianában, 2 személy részére: 40181. 20. Tésztaszeletelő: 30580. 21. Vacsora a Badacsonyban, 2 személy részére. Vacsora a pécsi Sörözőben, 2 személy részére: 59689. 22. Kötőfonal: 59434. 23. Kötőfonal: 43084. 24. Kötőfonal: 13471. 25. Virágtál: 38765. 26. Turmixgép: 25757. 27. NDK-vasaló: 12132. 28. Hamutartó + korsó: 47566. 29. Virágtál: 46690. A nyereménytárgyak a Népházban átvehetők 1985. december 31-ig. (Cím: 2800, Tatabánya I., Tóth B. u. 5. Tel.: 10 633.) tej, négylángos, grillsütős gáztűzhely, benzinlámpa, alig használt Neumann kéttűágyas kötőgép eladó. Tel.: 480-689. Heti kétszeri alkalomra bejárónőt keres pestlőrinci idős házaspár napi 4-5 órára. »Dohányozni tilos 131211« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe, vagy tel.: 280- 171. Állandó munkára télre is szobafestő, mázoló szakmunkást keresek. Telefon: 201-599.