Népszava, 1985. október (113. évfolyam, 230–256. sz.)

1985-10-19 / 246. szám

12 Mozaik Szeretettel köszöntjük névnapjukon Nándor nevű olvasóinkat. A Nap kél 6 óra 08 perckor, nyugszik 16 óra 49 perckor. — Maarten van Traa, a Holland Munkapárt külügyi titkára pénteken látogatást tett hazánkban. A vendéget fogadta Berecz János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára.­­ Dr. Medve László egész­ségügyi miniszter a magyar egészségügyi delegáció élén október 14. és 18. között lá­togatást tett a Lengyel Nép­­köztársaságban. Eszmecserét folytatott dr. Tadeusz Szela­­chowski lengyel egészség­­ügyi és társadalombiztosítási miniszterrel a két ország egészségügyének jelenlegi helyzetéről és fejlődéséről, s aláírták az 1986—1990 évekre szóló egészségügyi együttmű­ködési tervet.­­ Lezárták a pesti alsó rakpartot a Margit hídtól a Népfürdő utcáig péntek dél­után. A vasárnap éjfélig tar­tó munka idején a járműve­zetők a Jászai Mari tértől a felső rakparton, a Kárpát ut­cán és a Dráva utcán át ér­hetik el a Népfürdő utcát. — Vegyen sorsjegyet az SOS gyermekfaluért, 10 Ft­ért. öné lehet a két Daithat­­su személygépkocsi egyike. Ezenkívül számos nyere­mény várja a szerencsés nyerteseket: színes televízió, videokamera, videomagnó, autórádió, zenegép és még sok-sok más értékes nyere­mény. Nyilvános sorsolás 1985. november 29-én a Nép­stadion presstermében, ön is nyerhet! Vegyen sorsjegyet! Kapható: az OTP-fiókokban, totó-lottó kirendeltségek­ben, postahivatalokban, hír­lapárusoknál, az SOS Egye­sület irodájában (Bp. I., Szentháromság tér 1—3.). KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács a néphad­seregben több évtizeden át végzett eredményes munkás­ságuk elismeréseként, nyug­állományba helyezésük al­kalmából Bozsik Tibor és Lengyel Imre ezredesnek az Április Negyedike Érdem­rendet, Hornok Zoltán és Tö­rök Árpád ezredesnek a Vö­rös Csillag Érdemrendet ado­mányozta.­­ Diplomakiosztó ünnep­ség volt az Állatorvostudo­mányi Egyetemen. Pénteken Kovács Ferenc akadémikus, rektor 85 végzett hallgatónak nyújtotta át az állatorvos doktori oklevelet. Három gyémánt- és tíz arany okle­velet adtak át azoknak, akik hatvan-, illetve ötven évvel ezelőtt fejezték be tanulmá­nyaikat az intézményben.­­ Elvtársai, barátai, tisztelői mély részvéttel vettek végső búcsút pénteken az Óbudai temetőben Égető Lajostól, az MSZMP III. kerületi bizott­ságának első titkárától. A ravatalnál Jassó Mihály, a budapesti pártbizottság tit­kára, az MSZMP budapesti és III. kerületi bizottsága, Budapest főváros Tanácsa nevében búcsúzott az el­hunyttól. Vad János, az Egyesült Vegyiművek igaz­gatója a barátok, a család nevében vett végső búcsút.­­ Szántó József, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szö­vetségének tagja, volt inter­nacionalista 90 éves korában elhunyt. Temetése október 21-én, 15 órakor lesz a Lőrin­ci temetőben. Magyar Ellen­állók, Antifasiszták Szövet­sége. Simányi Miklós, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1942-től volt tagja a párt­nak, életének 64. évében, elhunyt. Temetése októ­ber 25-én, 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Az MSZMP V. Kerületi Bizottsága. Szombat TELEVÍZIÓ 1. 8.25 Tv-torna 8.30 Német nyelvű nemzetiségi műsor 8.50 Meséről mesére 1. Vita Hencegiben 2. A gézengúz 3. Üdvözlet Makinak 9.20 Don Quijote Spanyol rajzfilms. 21. rész: Hogyan varázsolták el Dulcinea úrhölgyet? 9.50 Fiatalok pályaközeiben II. Az elektrolakatos 10.10 Mese az ágrólszakadt igricről Mesejáték 11.10 Még megmenthető! 6. rész Hulladékaink 11.25 A három megcsúfolt férj Spanyol tévékomédia Ism. 12.25 Autó-motorsport 12.45 Képújság 14.30 Cimbora 15.15 Hírek 15.20 Zene-bona 16.00 MAFILM-magazin 16.15 Egy este Őriszentpéteren 1984. április 4-én a Jó napot,­­Magyarország! című műsorban lebonyolított verseny Őriszentpéter nyerte. Az akkor meghirdetett díj egy műsoros est volt, amelyet a győztes településen mutat be a Televízió. 17.50 Képújság 18.00 A kultúra szigetei Helsinkiben magyarul 18.55 Reklám 19.10 Tv-torna 19.15 Esti mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Vers­­ mindenkinek Petőfi Sándor: Beszél a fákkal a bús őszi szél Elmondja: Mádi Szabó Gábor 20.05 Derrick NSZK bűnügyi tévéfilms. Három nap izgalom 21.05 III. magyar diszkótánc­ba­jnokság 21.55 Georgij Danyileja-sorozat Moszkvai séta Szovjet film (1963) 23.10 Tv-híradó 3. 23.20 Himnusz TELEVÍZIÓ 2. 17.55 Unokáink sem fogják látni — avagy Városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát 18.35 Képújság 18.40 Gólyavári esték A Biblia világa A kereszténység terjedésének társadalmi és vallási tényezői 19.25 Angol nyelv 19.40 Német nyelv 20.00 Henryk Szeryng és a Liszt Ferenc Kamara­­zenekar hangversenye 21.20 Tv-híradó 2. 21.40 Olasz fagylalt Osztrák film 22.45 Képújság SZLOVÁK tv. 1. műsor: 8.30 Francia tv-sor. Ism. 9.25 Csak nőknek 10.05—10.30 Utazó kamera 15.30 Úttörők ma­gazinja 17.00 Csak Kafka (len­gyel tv-sor.) 17.35 Zenés vetélke­dő 18.39 Válasz a nézők leveleire 18.40—19.10 A Fekete Villám ka­landjai (angol tv-sor.) 19.30 Tv­­híradó 20.00 Portréfilm (Vladi­mir Hasek) 20.30 Vadállatok (NSZK tv-sor.) 22.00 Sporthíradó 22.15 Zenés, szórakoztató műsor 23.25 Hazudozó­ képesség (tv-já­­ték) 2. műsor: 17.10 Cseh film­vígjáték 18.40—19.10 Az otthon dalai 19.30 Tv-híradó 20.00 Az NDK Televízió zenés műsora 22.00 A Tv-híradó szerkesztősé­gében 22.15 Fecsegő nők (tv-já­­ték) JUGOSZLÁV TV 1. műsor 1 8.50 Művelődési műsor 10.30 Hírek 14.15 Hét tv-nap 14.45 A hagyományok szépsége 15.15 Nemzetközi kézilabdatorna 16.45 Hírek 16.50 Tv-naptár 17.00 Ju­goszláv kosárlabda-bajnokság 18.30 Dok.-műsor 19.15 Rajzfilm 19.30 Tv-napló 20.00 Utazás Ani­tával 21.55 Tv-napló 22.10 Hét vé­gén 2. műsor: 14.15 Az éneklő asszony 15.45 Gyermekműsor 16.45 A kék tengeren át 18.15 Ta­ler­ (drámasor., ism.) 19.00 Ze­nei újdonságok 20.00 Zenei pó­dium 20.30 Emberek, akik hisz­nek a halnak 21.15 Hírek 21.25 Sportszombat 21.45 Sakk-kom­mentár 22.05 Freud (films.) 23.00 A költészet színháza KOSSUTH RÁDIÓ PETŐFI RÁDIÓ 8.11 Népszerű muzsika — világhírű előadók # 9.05 Hétvége a múzeumban 10.30 Térzene a Halászbástya előtt • 11.05 Egy férfi és egy nő — könnyűzenében # 12.10 Jó ebédhez szól a nóta # 13.05 Százszorszép klub 14.00 Változatok a szórakozásra 16.25 Tip-top parádé # 16.55 Sport 17.05 Mozaik 18.00 Sport 48.50 Verbunkos muzsika 19.05 A Rádió Dalszínháza 20.52 Filmzene 21.05 Gombos Katalin vers­válogatása 21.26 Közkívánatra 23.15 Dzsessz # 0.15 15.50 Éjfél után • 3. MŰSOR 8.17 Magyarország orgonái # 9.14 Zenekari muzsika # 10.30 Slágerlista # 11.00 Hangfelvételek felső­fokon # 12.12 Bartók: Kontrasztok # 12.30 Iskolarádió 13.05 Kívánságműsor szombaton # 8.25 9.00 10.05 12.00 12.30 13.20 13.30 14.10 14.20 14.50 15.10 16.00 17.30 18.15 18.30 18.45 19.49 20.40 21.48 22.10 22.25 0.15­ Családi tükör Színes népi muzsika Ismét — a javából! Déli krónika Déli zeneparádé Népzenei példatár Kontinensek, szántóföldek A hét embere Irodalmi figyelő Régi híres énekesek Új zenei újság 168 óra Népdalelőadók hang­albuma Esti mese Hírek. Idős. Sport Rádiószínház Töltsön egy órát kedvenceivel! Mozgó Világ Johann Strauss-művek Sponthíradó Alfred Brendel zongora­hangversenye -5.50 Éjfél után A NÉPSZAVA könyvajánlata nOn már­is nyertes!" 31,- Ft 57,- Ft A Népszava Lap- és Könyvkiadó az Ön ízlésére figyelve, szépirodalmi művekből, ismeret­­terjesztő kötetekből, történelmi-politikai könyvekből, valamint szórakoztató és hasznos kiad­ványokból egy „kis könyvtárat" állított össze. Kérjük tekintse át ajánlatunkat. SZÉPIRODALMI MŰVEK Múltunkról és jelenünkről jeles íróink vallanak 1. Lengyel József: Elejétől végig (Népszava Könyvtár) 28,- Ft 2. Ormos Gyula: Svéd nyár 22,- Ft 3. Kelemen Sándor: Börtönlázadás 21,-Ft 4. Valaki Prágából 64,- Ft ISMERETTERJESZTŐ KÖTETEK A természet- és társadalomtudomány köréből 5 Dr. Juhász Árpád: A kék bolygó 69,- Ft 6. Tolnai Kálmán: A Dunától a Nílusig 30,- Ft 7. Tengeren innen és túl (Utazások könyve I.) 56,- Ft TÖRTÉNELMI POLITIKAI KÖNYVEK 8. Gedeon Pál: Történelmi kaleidoszkóp 9. Csillagos tavasz volt SZÓRAKOZTATÓ ÉS HASZNOS KIADVÁNYOK Sport, barkácsolás, szabás-varrás, sütés-főzés 10. Mindenes (Növények teleltetése. Kisbútorok házilag. Gépkocsijavítás útközben) 33,- Ft 11. Zsidai István: Ferike a goleádor 50,- Ft 12. Bajzáth Ferencné: Gyermekruhák ABC-je 78,- Ft 13. Terítéken az olimpia 50,- Ft 13+1 Ételek vadontermő gombákból és erdei gyümölcsökből (Ajándékkönyv) Tisztelt Megrendelőnk címére a könyveket utánvéttel küldjük. A 13-féle kiadvány összesen 589,- Ft, a +1 kötet pedig ajándék. Akik ajánlatunkra 1985. október 31-ig megrendelik a „kis könyvtárat”, azok között 1000 Ft-os könyvcsekkeket sorsolunk ki. A nyertesek névsorát 1985. november 25-én (hétfőn) a Népszavában közöljük. A csekkek a Népszava könyvesboltjaiban és vidéki kirendeltségein válthatók be. (A címeket a könyvcsekken feltüntettük.) MEGRENDELÉS Megrendeljük a NÉPSZAVA 13+1 könyvajánlatát A megrendelő neve, az intézmény megnevezése: Pontos címe: Irányítószáma:. Kelt: aláírás Megjegyzés:: Az ajánlott kiadványaink korlátozott számban állnak rendelkezésünkre, ezért menet közben a változtatás jogával vagyunk kénytelenek élni. SZOMBAT, 1985. OKTÓBER 19. NÉPSZAVA Televízió- és rádióműsor 14.05 Lemezbörze helyett # 15.00 Negyvenéves az ENSZ 15.30 Kocsár Miklós műveiből # 16.00 Európai Kulturális Fórum, 1985. 16.40 Mendelssohn: Oktett # 17.10 Tarján Tamás írása 17.20 Opera-művészlemezek 18.18 Négyszemközt Kodállyal 19.05 Komjáthy György műsora # 19.35 A Szlovák Filharmonikus Zenekar hangversenye # 21.20 Népdalok # 21.50 Kórusok, hangszerszólók # 22.34 Sirálysikoly Vasárnap TELEVÍZIÓ 1 8.25 Tv-torna 8.30 Óvodások filmműsora 1. A két kópé 2. Mackó Misi kalandjai 8.55 A Kronborg robinsonjai Csehszlovák films. 5. rész: Megkezdődik a nyílt harc a hajó­töröttek és a fegyver­­csempészek között . . . 9.25 Kicsi a Bors 5. rész: A jókor jött jótanuló 9.45 Gitársuli 5. rész: A gitár legközelebbi rokon­hangszerével, a lanttal ismerkedhetünk meg. 10.00 Miből élünk? Családi vetélkedősor. 2. rész A Szombatfalvy, a Végh és a Drinóczy család verseng egymással 10.45 Hírek 10.50 Három szabó legények Mesejáték 12.20 Beethoven-ciklus NSZK filmsor., 3. rész Leonard Bernstein és Maximilian Schell műsora Ism. 14.45 Képújság 14.50 A Közönségszolgálat tájékoztatója 14.55 Műsorainkat ajánljuk 15.25 ,,Aki dudás akar lenni . . Az Óbudai Zeneiskola népzenei tagozata 15.50 Reklám 15.55 Dajka Margit-sorozat Szerelmi láz Magyar film (1942) 17.05 Reklám 17.15 Elmebajnokság Egri János műsora 17.55 Hírek 18.00 Delta Tudományos híradó 18.25 Reklám 18.40 Tv-torna 18.45 Esti mese 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 Minden vasárnap Tévéjáték 21.05 Áruházak ajánlata (Reklám) 21.10 Szülőföldemen Bemutatja Garai Gábor Legszűkebb hazája a Vérmező, a Várdomb nyugati lejtőjétől a Mészáros utcáig , a Lágymányos, a József Attila Gimnáziummal. 22.05 Hírek 22.10 Himnusz TELEVÍZIÓ 2. 19.55 Képújság 20.00 Lady Magic Zenés film A műsorban fellép az olasz Ornella Vanoni és a spanyol Ana Bélén 20.45 Kisfilm 21.05 Telesport összefoglaló a labdarúgó NB I 14. fordulójának mérkőzéseiről 22.35 Képújság szlovák tv 1. műsor: 8.30 Gyerekeknek 10.40 Háború és béke (szovjet film, 1. rész) 12.00 Katonákról. FF. 12.35 Hangverseny 13.25 Sportmagazin 14.15 Lóverseny 15.30 Francia dok­-film 16.25—18.20 Cseh film­­vígjáték 18.30—19.10 Zenés ösz­­szeállítás 19.30 Tv-híradó 20.10 Ne engedj el engem (kanadai tv-film) 21.30 Sporthíradó 21.45 Sakk VB 21.55 Alfred Holecek (zenés műsor) 2. műsor: 10.00— 11.30 Inter Bratislava—RH Par­dubice férfikosárlabda-mérkőzés 15.05 Fiatalok tv-klubja. Ism. 16.35 Találkozás szovjet művé­szekkel 17.25 Pozsonyi nemzet­közi tv-fesztivál, 1985. 17.50 Do­­mica (dok.-film) 18.10 Televízió-műsor-ajánlat 18.30—19.10 Vetél­kedő 19.30 Tv-híradó 20.05 Kul­turális magazin 20.30 Pavol Bob­­sinsky műveiből 21.00 Híradó 21.20 Hangverseny 21.30 Mojmir (tv-játék) JUGOSZLÁV tv I. műsor: 9.00 Barázdák (magyar nyelvű faluműsor) 10.20 Hírek 10.30 Vasárnap délelőtt gyere­keknek 12.00 Mezőgazdasági mű­sor 13.00 Művelődési műsor 14.00 Kis koncert 14.15 Dombok 15.15 Szabadon 17.15 A hegyi pásztor (am. film) 18.55 Rajzfilm 19.30 Tv-napló 20.00 Gyári mesék (so­rozat) 21.00 Sportszemle 21.50 Úti riport 22.20 Tv-napló 2. műsor: 8.55 Hírek 9.00 Jugoszláv játék­film 12.00 Komoly­zene 13.30 Ze­nés délután 15.00 Sportdélután 15.05 Kézilabda-győztesek torná­ja 16.00 Jugoszláv ökölvívó-baj­nokság 17.00 Nemzetközi kézi­labdatorna 18.25 Dok.-műsor 19.10 Közlekedési kör 20.00 Városok: Róma 20.45 Tegnap, ma, holnap 21.05 A vöröskezű (francia film) KOSSUTH RÁDIÓ 8.10 Öt kontinens hét napja 8.25 Énekszóval, muzsikával 9.00 Budapesti Művészeti Hetek 9.40 Schumann-művek 10.05 Édes anyanyelvünk 10.10 Gyermekdalok 10.22 Évszázadok mesterművei I1. 00 Gondolat—jel 12.00 Déli krónika. Sport 12.15 Nemzetközi magazin 12.45 Fekete Gyula írása 12.55 Tenoráriák 13.20 Az élő népdal 13.30 Szonda 14.10 Művészlemezek 15.04 A weydoni asszonyvásár 16.05 Pályarajz hangfelvételekből 17.21 Munkások ’85 17.51 Arturo Toscanini vezényel 18.20 Esti mese 18.40 Kedves Róper 19.40 Daloljunk, táncoljunk! 20.59 A Neoton família slágereiből , 21.26 Verdi: Falstaff 0.15—4.20 Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ Vasárnapi orgonamuzsika Utazó gyerekek a nagy­világban Forró pillanatok # Karinthy Színpad Vasárnapi koktél # Jó ebédhez szól a nóta # Mit hallunk? Maszlay István versei Százszorszép Színház Táskarádió Poptarisznya # Társalgó Nóták # Kellemes pihenést! #­­4.20 Éjfél után # 3. MŰSOR 8.11 Komoly zenei zsákba­macska # 10.00 Új zenei újság # 10.45 Öt kontinens hét napja 11.00 Wagner operáiból # 12.00 Barokk muzsika # 12.55 Kis magyar néprajz 13.05 Eszperantó híradó 13.10 Beethoven: F-dúr szonáta # 13.35 Jan d­arbarek felvételeiből # 14.30 Negyvenéves az ENSZ 15.00 Zenekari muzsika # 16.00 Európai Kulturális Fórum 1985. 16.13 Rádiószínház # 16.53 Mozart-művek # 17.39 A reneszánsz hangszeres muzsika # 18.30 Na maternjem jeziku 19.05 In der Muttersprache 19.35 Muzsikáló természet 19.40 Peter Schreier énekel # 20.20 Egy pálya vonzásában 21.20 Szimf. táncok # 21.49 Rockújság # 22.44 Rádiószínház 7.35 8.05 9.05 9.55 11.10 12.03 13.05 13.33 14.00 15.05 16.00 21.05 22.30 23.10 0.15- / Budapesti színházak SZOMBAT Magyar Állami Operaház: Bo­hémélet (de. 11), Raymonda (7), Nemzeti Színház: Tartuffe (7), Várszínház: János király (7), Katona József Színház: Stílus­­gyakorlat (du. fél 3), Az ember, az állat és az erény (fél 8), Víg­színház: Gépírók — Kínaiak (7), Pesti Színház: Tangó (7), Ma­dách Színház: Macskák (8), Ma­dách Kamara: Alkonyi dal (7), Hofélia (fél 11), Játékszín: A sárga telefon (7), József Attila Színház: Dörmögőék Vidám­parkja (de, fél 11), A hölgy fe­cseg ... (7), Thália Színház: Volt egyszer egy Városliget (7), Józsefvárosi Színház: Nagy csa­lád (7), Fővárosi Operettszín­ház: Mesebalett (du. fél 3), Já­nos vitéz (7), Rock Színház: A bábjátékos (7), Radnóti Miklós Színpad: A farkas szempillái (de. 11), Ami a szerepeimből ki­maradt (7), Arany János Szín­ház: Tündér a padláson (de. fél 11), Amálka (du. 3), — Marczi­­bányi tér: Az ördög három aranyhajszála (de. fél 11), Mik­roszkóp Színpad: Bal? Jobb? Bal! (fél 8), Reflektor Színpad: A bosszú (8), Vidám Színpad: Hajrá, magyarok! (7), Telepó­dium (éjjel fél 11), Pesti Viga­dó: Slágerbarátság (du. 3), — Kamaraterem: Lamberthier úr (7), Zeneakadémia: A Szlovák Filharmónia Ének- és Zeneka­rának hangversenye (fél 8), — Kisterem: Naoko Matsusaka hangversenye (fél 8), Szkéné Színház: Budapesti Amatőrszín­játszók Fesztiválja (7), Állami Bábszínház — Jókai tér: Aladdin csodalámpája (hu. fél 3 és fél 5), — Népköztársaság útja: Gulliver Liliputban (de. 11 és du. 4), Fő­városi Nagycirkusz: A Moszkvai Nagycirkusz vendégjátéka (de. 10, du. fél 4, este fél 8). A József Attila Színház igaz­gatósága közli, hogy betegség miatt a ma esti Régi nyár he­lyett A hölgy fecseg . . . című előadás kerül színre. A jegyek érvényesek, vagy a váltás helyén visszaválthatók. A Katona József Színház igaz­gatósága közli, hogy Gellei Kor­nél betegsége miatt október 20- án, vasárnap, este fél 8 órakor A játékos helyett az Amphitryon kerül színre. A megváltott je­gyek érvényesek, vagy az elő­adás kezdetéig a pénztárban visz­­szaválthatók. A Vígszínház igazgatósága ér­tesíti a közönséget, hogy Mol­nár Ferenc: A farkas című víg­játékának október 29-én, dél­előtt, 10.30 órakor kezdődő nyil­vános főpróbájára 5 forintos egy­ségáron, október 21-től jegyek válthatók a Vígszínház pénztá­rában. Az október 30—31-i fő­próbákra jegyek csak korláto­zott számban vásárolhatók. VASÁRNAP Magyar Állami Operaház: Fide­­lio (7), Erkel Színház: Hunyadi László (de. 11), Traviata (8), Nemzeti Színház: A szélmalom lakói (de. 11), Tartuffe (7), Vár­színház: János király (de. 11), A megtört asszony : Változások (7), Katona József Színház: Stí­lusgyakorlat (du. fél 3), Am­­phytrion (fél 8), Vígszínház: A láthatatlan légió (du. fél 3), Ugyanaz hátulról (7), Vígszínház, Háziszínpada: Az utolsó tekercs (8), Pesti Színház: Rémségek ki­csiny boltja (du. fél 3 és fél 8), Madách Színház: Béla király (du. fél 3), A bolond (fél 8), Madách Kamara: Egyedül (du. fél 3), Játék a kastélyban (7), Játékszín: Ágacska (de. 11, du. fél 3), Hyppolit, a lakáj (7), Jó­zsef Attila Színház: Dörmögőék Vidámparkja (de. fél 11), A fél­kegyelmű (7), Thália Színház: Dekameron (7), Józsefvárosi Szín­ház: Visszhanghercegnő (de. fél 11, du. fél 3), Fővárosi Operett­színház: A „Remény” (du. fél 3, este 7),­­ Zsebszínház: Halá­los szerelem (fél 8), Radnóti Miklós Színpad: A farkas szem­pillái (de. 11), Az élet oly rö­vid (7), Arany János Színház: Amálka (de. fél 11), Tündér a padláson (du. 3),­­ Marczibá­­nyi tér: Az ördög három arany­hajszála (du. 3), Mikroszkóp Színpad: Bal? Jobb? Bal! (fél 8), Vidám Színpad: Kabos-show (du. fél 3), Szomorú vasárnap (7), Őrült nők ketrece (éjjel fél 11), Pesti Vigadó: Slágerbarátság (du. 3), — Kamaraterem: Ko­pogós romi (7), Zeneakadémia: A Liszt Ferenc Kamarazenekar estje (fél 8), Szkéné Színház: Budapesti Amatőrszínjátszók Fesztiválja (7), Állami Bábszín­ház — Jókai tér: Aladdin csoda­lámpája (du. fél 3 és fél 5), — Népköztársaság útja: Gulliver Liliputban (de. 11, du. 4), Fővá­rosi Nagycirkusz: A Moszkvai Nagycirkusz vendégjátéka (de. 10, du. fél 4), Mindenki másét csinálja (8).

Next