Népszava, 1985. november (113. évfolyam, 257–281. sz.)
1985-11-02 / 258. szám
14 SZOMBAT, 1985. NOVEMBER 2. NÉPSZAVA HALÁLOZÁS Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Bagoly Éva, a Magyar Nemzeti Bank főrevizora, 1935. október 24-én, 42. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1985. november 4-én, 12 órakor lesz az Óbudai temetőben. A gyászoló család. Vigasztalhatatlan szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen, drága férjem, édesapánk, nagyapánk, dr. Szűcs András, jogtanácsos, életének 75. évében, október 21-én elhunyt. Hamvasztatás utáni búcsúztatása 1985. november 6-án, szerdán, fél 12-kor lesz a Farkasréti temetőben. A gyászoló család, Erős Pál, a Déryné Színház nyugdíjasa, hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1985. november 5- én, fél 10 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. Gyászolja bátyja, Imre, sógornői, Bözsi, Vera és felesége, Czéh Gitta. Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Pirikénk, Stamler Sándorné, életének 76. évében, csendesen elhunyt. Temetése november 5- én, 13 órakor a Rákoskeresztúri temető halottasházából lesz. Kisszövetkezet felvételkeres gyakorlott mérlegképes főkönyvelő-helyettest. Jelentkezni lehet a 429-121 telefonon. Kontírozó forgalmi könyvelőt keresünk önálló munkára. Jelentkezés: Filmtechnikai Vállalat személyzeti osztályán, Bpest XIV., Szabó József u. 12. 428-550. Állás A 35. Sz. Szakmunkásképző Intézet felvesz gépírni tudó kalkulátort. Cím: Budapest IX., Illatos út 2—4. Tel.: 477-344. A Fővárosi Kertészeti Vállalat 2. számú termesztő telepére felvételre keres éjszakai és nappali kokszkazánfűtőt. Jelentkezni személyesen dr. Keve Tiborné telepvezetőnél. Budapest XIX., Szamosköz 5—7. Telefon: 471-302. Budapesti Bútoripari Vállalat gazdasági igazgatósága azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező tervező elemzőt, gépíró adminisztrátort. Kedvező feltételek, fejlődési lehetőség biztosított. Jelentkezni lehet: Budapest VII., Rózsa u. 4—6. Üzemgazdasági osztály, — vagy a 215-800/903 mellék, 426-929 telefonszámon. Az Alkalmi Áruk Háza Vállalat felvesz: érettségivel rendelkező munkatársat azelőadói munkakörbe. Jelentkezni lehet: Alkalmi Áruk Háza Vállalat, személyzeti csoport, Budapest VII., Rákóczi út 14. Tel.: 221-279. Moziszerelő munkákra villanyszerelőket, mozigépek szervizelésére mechanikai műszerészeket felvesz a Filmtechnikai Vállalat szervizrészlege. Jelentkezés: Budapest VIII., Delej u. 41. Főosztályvezetőnél. T.: 331-140. a kereseti lehetőséget felveszünk ács, kőfűves, vasbetonszere 3 szakmunkásokat ésgépmunkásokat met- 5- és felüljáró-építési remelt munkákra Budapesten. Jelentkezés: Hídépítő Vállalat főpítésvezetősége, Budpest XIII., Karikásrigyes út 18—22. — Munkásszállást, üzemi bédét, munkaruhát iztosítunk. A Kohó- és Gépipari Tervező Vállalat felvételre keres: egyetemet, vagy főiskolát végzett kohó-, vagy gépészmérnököt, legalább 5 éves hengerész technológiai szakmai gyakorlattal laposacél hengerművek technológiai tervezésére, továbbá NC technológust, gépgyártástechnológust, erősáramú villamosmérnököt Tervezői jártassággal és idegen (orosz, német, angol) nyelvismerettel rendelkezők előnyben. Keres továbbá számítógépes adatfeldolgozás és vállalatirányítási rendszerben jártas szervezőt, nagy és mikroszámítógéphez programozót. A 22 számítógéphez két műszakban dolgozó operátorokat, eszközgazdálkodó gépkönyvelőt, kezdő munkaügyi előadót, munkásellátási előadót, gépírni tudó adminisztrátort és villanyszerelőt. Jelentkezni személyesen a vállalat személyzeti osztályán lehet. Cím: Budapest, Krisztina krt. 55. Iem. 104. A Posta Javítóüzem alkalmaz: beruházási előadót, kontírozó könyvelőt mérlegképes végzettséggel, belső ellenőrt, bérszámfejtőt, pénztárost, gépírni tudó adminisztrátort, forgalmi könyvelőt. Jelentkezés: Budapest IX., Gyáli út 22. Telefon: 473-355. A Polimer Műanyagfeldolgozó Szövetkezet új nyomdaüzemébe felvesz azonnali belépéssel nyomdagép kezeléséhez értő szakembert, vagy nyomdászt, továbbá női és férfi betanított munkásokat a nyomdagépek kezelésére. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen: Bp. XX., ócsai út 6. szám alatti telepen Kovács Gábor üzemgazdasági osztályvezetőnél, vagy Tóth Károly telepvezetőnél Megközelíthető a Határ úttól a 66-os autóbusszal, végállomáslőtti megálló. Az Élgép 2. Sz. Gyára felvesz anyagkönyvelőt, bérelszámolót gyors- és gépírónőt Jelentkezés: Budapest IX. ker., Vágóhíd u 14—18. Telefon: 339- 462. Budapest Kötőipari Szövetkezet felvételre keres: villanyszerelő szakmunkást (nyugdíjast is). Jelentkezés: Bp. V., Gerlóczy u 11. Munkaügyi osztály. Telefon: 182-870/ 47 mellék. Hivatal felvesz takarítónőt, napi 8 órás munkaidőre. Érdeklőd a 310-566 telefon-Élgép 2. Sz. Gyura felvesz palástköszörűst géplakatost, esztergályost, férfi segédmunkást. Jelentkezés: Budapest IX. ker., Vágóhíd u. 14—18. Telefon: 339-462. Kéziszerszámgyár Törzsgyára, Budapest XIII., Hun u. 4/B. felvételre keres rendészeti és tűzvédelmi vezetőt 50 éves korig. Jelentkezni lehet: rövid önéletrajzzal, személyesen, vagy írásban az általános védelmi osztályon. Azonnal felveszünk: Bpest III. ker., Kiscelli u. 98. T.: 886-318, telepünkre betanított munkást. Érdeklődni: Bpest Vill. ker., Pogány J. u. 22. Tűzoltókészülék ISZ. : 341-698. Rugalmas munkaidőben dolgozó külkereskedelmi vállalat felvételre keres érettségizett, gépírni tudó fiatalokat ügyintézői feladat ellátására. A német, angol nyelvvizsga követelmény a felvételnél. A szakirányú képesítés és megszerzésének anyagi támogatást és munkaidőkedvezményt adunk. Jelentkezni lehet írásban, önéletrajzzal a következő címen: Licencia, személyzeti osztály, Budapest, Pf 207. 1368, vagy a 172 928 telefonszámon. Kísérleti műhelyébe fiatal esztergályost és maróst keres a Computext Textilipari Műszer- és Számítástechnikai Fejlesztő Vállalat, Bp. XX., Torontál u. 3—5. Rugalmas munkaidő! Király Endre med. fejl. oszt vez. 478-930 telefonon. A VBKM Elektronikai Gyár Anód Gyáregysége (Bp. XI. ker., Budafoki út 183.) felvételre keres: konstrukciós és fejlesztési feladatok légzésére villamosmérnököket és üzemmérnököket, gyártmányszerkesztőket és műszaki rajzolókat Erősáramú ipari elektronikai berendezések beméréséhez, üzembe helyezéséhez, illetve szervizeléséhez közép és felsőfokú végzettséggel rendelkező villamos szakembereket — saját gépkocsival rendelkezők előnyben Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen, vagy telefonon a 252-978 és a 253-030/184 mellék üzemgazdasági osztály. Felvételre keresünk villanyszerelőket és víz-, gáz- és központifűtés-szervező szakmunkásokat. Jelentkezés: FÉG 3. Sz. Gyár 1138 Budapest, Révész u. 27—31. Üzemgazdasági osztály: 298 075. Az Élgép 2. Sz. Gyára felvesz portást, takarítónőt, férfi segédmunkást. Jelentkezés: Budapest IX. ker., Vágóhíd u. 14—18. Telefon: 339-462. Belvárosi költségvetési intézet gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónőt felvesz. Betanítjuk elektronikus írógép és szövegszerkesztő berendezés használatára is. Szakmai továbbfejlődési lehetőséget biztosítunk. Jó kereseti lehetőség, 33%-os utazási kedvezmény. Jelentkezés: 533-326. Gyógyáruértékesítő Vállalat felvételre keres: gyakorlattal rendelkező építészmérnököt, valamint gépész, vagy elektrotechnikusi végzettséggel emelőgép-ügyintézőt. Jelentkezni lehet: Gyógyáruértékesítő Vállalat, beruházási osztály, Budapest IX., Mester u. 53—55. Varjú Elek osztályvezetőnél. Telefon: 335-169. Gépipari Építő Vállalat felvesz: garázsmestert, bérelszámolót, gépírót, továbbá lágyszigetelő és kőműves szakmunkást. Jelentkezés: személyzeti és oktatási osztály, Budapest X., Bihari u. 16/B. Telefon: 285-037. Felvételre keresünk jól képzett szakmunkásokat az alábbi szakmákban: épület- és bútorasztalos, hidegburkoló, lakatos, víz-, gáz-, fűtésszerelő, kőműves, tetőfedő és villanyszerelő, festő. Brigádok, csoportok jelentkezését is várjuk. Lehetőség van átalányelszámolásos részlegekben történő foglalkoztatásra is. Jelentkezni lehet: Palotai Építőipari Szövetkezet, Bp. XV. ker., Dugonics u. 30—32. és a 696-093 telefonon. Átalányelszámolásos lakatos részlegünkbe jól hegesztő lakatosokat, szén-dioxid védőgázos ívhegesztőt export termékek gyártásához felveszünk. Érdeklődni: 574-111/97 mell., vagy személyesen: Bp. X., Endre u. 10. (Suri Ferenc részlegvezetőnél). 1983 óta folyamatosan működő szakcsoport magas kereseti lehetőséggel azonnali felvételre keres hidegburkáló, kőműves, kéménykőműves szakmunkásokat. Cím: Budapest XIV., Szatmár u. 85. Telefon: 633-909. Migért Vállalat felvételre keres vágó, könyvkötő szakmunkást, házinyomdába Jelentkezés: Bp. VI., Népköztársaság útja 2. Személyzeti osztály. Telefon: 316-355. Munkaidő: 7—16 óráig, pénteken 7—14.40-ig. Utókalkulátort keres ipari szövetkezet. Jelentkezni lehet: 135-009 telefonon. GELKA vagyonvédelmi üzem (Bp. V., Tüköry u. 5.) budapesti munkahelyre felvételre keres gyengeáramú, elektro vezetéknélküli vagy vezetékes szakképzettséggel rendelkező műszerészeket. Telefon: 117-219, 318 24. A Volán 1. Sz. Vállalat 7. Sz. Üzemigazgatósága felvesz elemző statisztikust (szakirányú egyetemi, vagy főiskolai végzettséggel), kódolót (középiskolai végzettséggel), statisztikust (középiskolai végzettséggel), gépi adatfeldolgozót. Jelentkezés: Bp. XIII., Forgách u. 19. sz. alatt a gazdasági osztályon, telefon: 209-249. Munkába járáshoz a Volán autóbusz járataira díjtalan utazási jegyet biztosítunk. Fővárosi Patyolat Vegytisztító Leányvállalata felvételre keres gyakorlott kontírozó könyvelőt, valamint vegytisztítógép-kezelőt, segédmunkást, karbantartó villanyszerelőt. Bérezés: gyakorlattól függően, megegyezés szerint. Jelentkezés: Bpest Vill., Makarenko u. 5. Telefon: 139-823, 141-203. A Generál Építő-Szerelő GT budapesti munkahelyre felvételt hirdet: fűtésszerelő, hidegburkoló, bádogos, lakatos, kőműves, tetőfedő munkakörökre. Magas kereseti lehetőség, teljesítményarányos elszámolással. Jelentkezés: telefonon a 890-187, vagy személyesen: Budapest XV. ker., Bem utca 15. (Nagy András igazgatónál.) Megközelíthető: 25-ös, 96- os autóbusszal, illetve 12-es villamossal. Bér megállapodás személyesen. Fiatalok! Szövetkezetünk azonnali belépéssel felvesz és betanít gépi hímzésre lányokat. Betanulási idő hónap, ezalatt az idő alatt havi 2500 Ft-ot biztosítunk. Könnyű női munka, 40 órás munkahét. Felveszünk továbbá VIII. kerületi munkahelyre férfit fémipari munkára, 40 órás munkahét, betanulási idő 2 hónap, erre az időre havi 4000 Ft-ot biztosítunk. Jelentkezés: IX. , Üllői út 115./A. Madékor Szövetkezet szem. vez.-nél. Budafoki Építőipari Szövetkezet felvételre keres épületgépészeti részlegvezetőt, villanyszerelő részlegvezetőt, felsőfokú szakmai végzettséggel, vagy középfokú végzettséggel, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: Bpest XXII., Duna u. 1—3. Főmérnök et. Fogtechnikai Vállalat közgazdasági és munkaügyi főosztálya, valamint fejlesztési és gyártási főosztálya felvételre keres: jól képzett gépírónőket. Továbbá: fogtechnikai laboratóriumainkba adminisztrátorokat felveszünk. Jelentkezés: Bp. XIII. ker., Pozsonyi út 22. sz. munkaügyi osztály. Telefon: 295-668. Országos hatáskörű szerv házinyomdájába keres egy fő vágógépkezelőt, betanítással is. Érdeklődni lehet: 135-200/279 m. telefonszámon. Kőbányaiak figyelem! Akar lakásához közel dolgozni? Várja a Kőbányai Szerszámkészítő és Finommechanikai Ipari Szövetkezet (Budapest X., Kemence u. 4.), amely felvételre keres: helyzetfúróst, esztergályost, maróst (NC gépre), szerszámkészítőt, gépírni tudó adminisztrátort, anyagkönyvelőt, gépkönyvelőt, készárukönyvelőt, előkalkulátort. Jelentkezni lehet személyesen a helyszínen, vagy telefonon az 572-277, 572-564/6-oS, vagy 7-es melléken. Főv. IX. Ker. Ingatlankezelő Vállalat azonnali belépéssel felvesz: üzemszervezőt, gazdasági revizort, műszaki revizort, gazdasági előadót, építész- és épületgépész művezetőt, építész előkészítőt, építésztervezőt, építtésztechnikust, épületgépész technikust, — számlázót, gépkocsi előadót, anyagkönyvelőt, kontírozó könyvelőt, tervstatisztikust munkaügyi előadót, — pénzügyi előadót, normást és normacsoport vezetőt, általános gépíró adminisztrátort. Jelentkezés: Főv. IX Ker. Ingatlankezelő Vállalat, személyzeti és oktatási osztály, Budapest IX., Ferenc krt. 8. Tel.: 171-165. A Budapest Főv. XIX. ker. Tanács V. B. GAMESZSZ az alábbi munkakörök betöltésére hirdet felvételt: asztalos szakmunkás, lakatos szakmunkás, vízvezeték-szerelő szakmunkás, könyvelő, bérgazdálkodó, építész műszaki ellenőr, igazgató mellé érettségivel rendelkező, gyorsgépírni tudó titkárnő. Jelentkezés a 472-746-os telefonszámon, v. személyesen, önéletrajzzal a Bp. XIX., Hikádé Aladár u. 8. sz. alatt. Felvételre keresünk szövőnőket, kezdőket betanítunk szövőnőnek, gépírónőt, vegyszer- és segédanyag raktárosokat. Jelentkezni lehet: Csillaghegyi Szövőgyár, Budapest III., Kalászi út 30—32. Telefon: 803 711/51. Soczó Béláné Az Országos Meteorológiai Szolgálat felvételre keres gyakorlattal és felsőfokú államháztartási vagy mérlegképes végzettséggel rendelkező számviteli főelőadót gyakorlattal és érettségivel rendelkező — SZTK-ügyintézőt és bérelszámolót, felsőfokú tanfolyammal rendelkező gépkocsi fő előadót. Minden jelentkezőnél erkölcs bizonyítvány szükséges. Érdeklődni lehet a 350-133 telefonon vagy személyesen a II., Kitaibel Pál u. 1. I. em. 107. szám alatt. MÉH Tröszt keres felvételre azonnali belépéssel kontírozó könyvelőt megfelelő képesítéssel és gyakorlattal. Jelentkezés: főkönyvelőnél. Telefon: 427-754. A Szentmártonkátai Kossuth Mgtsz komplex főágazata keres azonnali belépéssel: lakatost, hegesztőt, víz-, gáz-, fűtésszerelőt, fémipari betanított és segédmunkást. Jelentkezni lehet: Bp. XX., Nagy Sándor u 119, Tóth Dezső ágazatvezetőnél 7—8 óráig a 478-136 telefonon. Az Építő és Szakipari Javszer Vállalat műhellyel és szerszámokkal rendelkező bedolgozókat, szakmunkásokat keres villanyszerelő, vízszerelő, központifűtés-szerelő, gázszerelő és tetőfedő-bádogos, valamint asztalos szakmákban. Jelentkezés személyesen Bp. VII., Majakovszkij u. 93. sz. alatt. Felvesz továbbá jó kereseti lehetőséggel építésvezetői szervezetben működő kőműves csoportot. Jelentkezés személyesen Budapest IX., Márton u. 35/c alatt. A Medicor Műszaki Igazgatósága felvesz munkavédelmi előadót. Jelentkezés: Bp. XIII., Röntgen u. 11—13. Telefon: 402-701, Monori Gyula úv. Keresünk felvételre anyagkönyvelési csoportvezetőt, pénzügyi előadókat, pénztárost Jelentkezni lehet: Csillaghegyi Szövőgyár, Budapest III., Kalászi út 30—32. Telefon: 803-711/52. Dimitriuné Dobos Katalin. Fővárosi Patyolat Vállalat Központja felvesz: szalondolgozókat. Kereseti lehetőség: 3500—4500 Ft. Munkahelyek: Budapest I., Fő u. 10., Budapest VI., József Nádor tér 9. Budapest V., Városház u. 3—5., Budapest V., Liszt Ferenc tér 9., Budapest XIII., Pozsonyi út 40. Jelentkezés: Budapest VII., Csengery u. 11. Munkaügyi csoport. Telefon: 223-648. Belvárosi munkahely keres szakképzett pénzügyi előadókat magas kereseti lehetőséggel. Jelentkezés a 173-669 telefonszámon, vagy személyesen, Budapest V., Deák Ferenc u. 23. II. em., pénzügyi osztályon. Migért Vállalat gyakorlott pénzügyi előadót felvesz. Jelentkezés: pénzügyi osztályvezetőnél. Telefon: 314-981. A Polimer Műanyagfeldolgozó Szövetkezet tmk-szerszám részlegének vezetésére közép-, vagy felsőfokú képesítéssel rendelkező szakembert azonnali belépéssel felvesz. Feltételek: minimum 10 év szakmai gyakorlat, melyből 3 év vezetői Fedhetetlenség igazolása. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen: Bp. XX., ócsai út 6. szám alatti telepen az üzemgazdasági osztályvezetőnél, vagy a telepvezetőnél. Megközelíthető a Határ úttól 66-os autóbusszal, végállomás előtti megálló. Az Unipack Ipari Szövetkezet, Budapest XIII., Petneházi u. 46—48. tel.: 401-770, felvételre keres közgazdasági technikumot, vagy szakközépiskolát végzett munkatársat könyvelői munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet a főkönyvelőnél, vagy a személyzeti vezetőnél. A Kisnémedi Aranykalász Mgtsz bp.-i 2. számú szolgáltató főágazata felvesz képesítéssel rendelkező gyakorlott pénzügyi előadót és kontírozó könyvelőt. Jelentkezni lehet: Pajzsné admin, vez.-nél, Bp. XIII., Vág u. 7. Telefon: 290-629. Budapesti Likőripari Vállalat (IX., Ipar u 15—21.) azonnali belépéssel felvesz: revizort, kalkulátort, könyvelőt, adminisztrátort tálaló konyhai dolgozót, 331-923. Lakatost villanyszerelőt, 135 800/171. Számlázót 136-079/93. Jogtanácsost, 144-108. Targoncást, kazánfűtőt magas nyomású gázkazánhoz, 135-800/171. Jelentkezés: személyesen a fenti címen, vagy a közölt telefonszámokon. A 23. számú Állami Építőipari Vállalat felvételre keres középfokú végzettséggel: munkásellátási csoportvezetőt, munkásellátási előadót, gondnokot (nem fizikai). Jelentkezés: a vállalat igazgatási és szervezési osztályán személyesen: Bp. V. ker., Rosenberg bp. u. 16. V. em. 506. szoba. Telefonon: 531-000/417 m. Cselényiné dr. Rozsinszky Magdolna osztályvezetőnél. A Társadalombiztosítási Számítástechnikai Igazgatóság felvételre keres: rugalmas munkarendbe: adatelőkészítőtáblaellenőrt, rendszerszervezőket, segédmunkást, valamint adatrögzítőket 2 műszakba és operátorokat 3 műszakba (Hámán Kató Szakközépiskolát végzetteket — kezdőket is — előnyben részesítünk), fűtőt, több műszakba. Jelentkezés személyesen: Társadalombiztosítási Számítástechnikai Igazgatóság, Budapest V., Guszev u. 10. IV. em. 401. Telefon: 311-033. Akadémiai Kiadó és Nyomda felvesz bálázókat Jelentkezés helye: Bp. V. ker., Gerlóczy u. 2. munkaügyi osztályon. Telefon: 180-066/115. A Mekofém ISZ gyakorlott és szakképzett statisztikust és SZTK- ügyintézőt keres, 1985. nov. 15-i belépéssel. Fizetés 3-5 év gyakorlat esetén 4000—4300 Ft között. Érdeklődni lehet: a bérés munkaügyi osztályon, telefon: 132-002, Domozi Jánosné osztályvezetőnél. A Budapesti Elektromos Művek Dél-budai Üzemigazgatósága azonnali belépéssel alkalmaz: B, C, E, F3 kft. jogosítvánnyal rendelkező tehergépkocsivezetőket. Jelentkezés: Dél-budai Üzemigazgatóság, üzemgazdasági osztályon, Budapest XI., Mezőkövesd u. 5—7. sz. Telefon: 869-011. Felveszünk: felsőfokú végzettséggel, szövetkezeti gyakorlattal munkaügyi vezetőt. Érdeklődni: Tűzoltókészülék ISZ, Bpest VIII. ker., Pogány J. u. 22. Tel.: 341-698. Főv. IX. Ker. Ingatlankezelő Vállalat azonnali belépéssel felvesz: kőművest, kéménykőművest, hidegburkolót, ács-állványozót, tetőfedőt, bádogost, asztalost, parkettást, festő-mázolót, lakatost, géplakatost, víz-, gázszerelőt, fűtésszerelőt, villanyszerelőt, segédmunkást. Jelentkezés: Főv. IX. Ker. Ingatlankezelő Vállalat, munkaügyi osztály, Budapest IX., Dandár u. 27. Tel.: 339-901. A VÁV mielőbbi belépéssel felvesz szakképzett munkaügyi előadót. Kereseti lehetőség végzettség és gyakorlati idő függvényében. Jelentkezni lehet: Budapest XI., Kőérberki út 36. Munkaügyi osztály, telefon: 663-166. Konfekcióipari vállalat kontírozó könyvelőt, bércsoportvezetőt és TB ügyintézőt keres Dudai munkahelyre. Érdeklődni lehet munkanapokon a 354-395, vagy a 153- 026 telefonszámon. Felvételre keresünk kezdő, illetve gyakorlattal rendelkező gyors gépírónőt. Cím: 1149 Bp. XIV., Angol u. 27 Országos Tervhivatal Számítástechnikai Központja. Érdeklődni lehet: 834-918/192 mellék. Bútor Mindent egyszerre eladhat! Azonnal fizetek és szállítok. Telefonáljon: 273-921. Adásvétel ! Vámkezelt solarium napágy eladó. Érdeklődni: 683-521 telefonon, egész nap: 177-426, azonnal jövök. Veszek bútort, tollat, ruhaneműt, szőnyeget, dísztárgyakat, képet, könyvet, csillárt, hagyatékot, limlomot. Járműi HUNNIACOOP Szabolcsi Baromfifeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalat, Kisvárda, Ipari út 9. sz. megvételre felajánlunk 1 db 7 éves Ikarus 255 típusú autóbuszt. Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni a vállalat szállítási osztály vezetőjénél, Sitku Mihálynál. Telefon: 504/36, 504/41. 6 éves, 132-es automata 2000-es Fiat, eredeti alkatrésszel, felújított motorral, 210 000 Ft-ért eladó. 847-168. Lada Combi sürgősen eladó! (TM, 68 000 km.) Oláh, 1021 Bp. Bognár u. 7. Tel.: 164 726 (este 9 óráig). Erős kopásnak kitett motoralkatrészek keménykárómozása Honda japán technológia szerint, többszörös élettartam-növekedést jelent. Autószerviz, Érd, Mária u. 5. T.: 06-26-45-459. Üreges alvázvédelem svéd technológia szerint és 5 éves írásbeli garanciával. Lobakon szerviz, Érd, Mária u. 5. Telefon: 06- 26-45-459. A Volánbusz végállomásától 200 méterre, a két sorompó között. Tv, rádió | Grundig Supercolor (67 cm) vámkezelten eladó. 631-555, 18 óra után. Kisméretű JVC hangfalak (20/40 W) 8700 Ft-ért, vagy Akai— Videoton hangfalak 4800 Ft-ért eladók. — 358-124. Vadonatúj, vámkezelt Toshiba videomagnó eladó. Irányár: 60 ezer Ft. Érdeklődni: 19 óra után, 176-602 telefonszámon, Máté Sándor néven. Oktatás ■■■ Ált. iskolások korrepetálását vállalja főiskolás, őrmezőn. Tel.: 466-163. Matematikakorrepetálást vállal szakos tanár. 894-192. Lakás! összeköltözők! Sürgősen elcserélném 3 szoba, személyzetis, konvektoros, tanácsi bérlakásomat két másfél szobás tanácsba az V. kerületben. Érdeklődni lehet 18 órától a 378- 505 telefonon. Elcserélném nyíregyházi, IV. emeleti garzonlakásomat Budapesten, vagy környékén hasonlóra. Cím: Tokodi László, Bp., 1118. Beregszász u. 40/IV. Életjáradékot fizetnék lakásért, vagy külön lakrészért. »Bérlemény is érdekel 133812« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Albérlet ! Egyedülálló, középkorú nő külön bejáratú szobát keres, nyugodt, csendes helyen. »Pedagógus 135706« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Csepelen, a HÉV-végállomás környékén, családi házban 2 egyetemista lánynak, vagy fiúnak szoba, konyha, kamrás lakás albérletbe kiadó. A lakásban víz van. Telefon: 132 872, 19 óra után. Ingatlan Siófokon, az Ezüst parton ingatlan sok szobával, központi fűtéssel, vállalatnak is eladó. Mikszáth Kálmán u. 36/B. Telefon: 10-319. Balatonalmádi, Bartók B. u. 33. sz. alatt félkész nyaraló (50 nm lakható) építési engedéllyel, 218 n.öles telekkel eladó. Víz, villany bevezetve. Levélcím: Kovács Pál, Törökbálint, Apponyi u. 13. Megtekinthető a helyszínen november 17-én. Megvételre felajánljuk Pesterzsébet központjában fekvő 578 n.öles ingatlanunkat a rajta levő 100 nm-es családi házzal + irodával, öltözővel, bemutatóteremmel, műhellyel, fészerrel és garázsépülettel. Az ingatlan címe: Budapest XX., Nagy Sándor u. 84. Érdeklődni lehet a Gyorsszolgálat Szövetkezet műszaki osztályán, Budapest VI., Révay u. 4. Telefon: 119-645, 11-es mellék. Rózsadombi, panorámás, déli fekvésű, erkélyes, telefonos öröklakást vennénk hetven négyzetméterig. Telefon: öttől, 406-836. íviscelli kastélynál 3 szobás, panorámás, lulemes, kétlakásos társasház felső szintje, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: 217-112, 9—18 óráig. Vennék 200 000 Ft-ig 100—150 n.öles üdületeket, kis házzal. — Víz, villany szükséges, műút közelében. »ősz 17961« jeligére a kiadóba. Sürgősen eladó kis családi ház, 240 n.-ötletekkel. Megtekinthető mindennap, Bp., 1171, Földeák u. 24. Olarokon 3 szobás, kertes, családi ház, beköltözhetően, készpénzért eladó, Bicske mellett. Érdeklődni Óbarok, Fő u. 30/B. Szilágyi. 12 nm-es, kétszobás, erkélyes öröklakás, budai kertes társasházban, tehermentesen eladó. Tel.: 858-940, vagy 143-390, este. Gyömrőn 160 n.-es bekerített építési telek közművesítve eladó. »Sürgős 135473« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Négylakásos kertes házban eladó egy 72 nm-es emeleti házrész. Fizetési kedvezmény lehetséges. Dávid, 1163 Bpest, Vámosgyörk u. 51. Erdőkertesen hétvégi 277 n.-es telek, 32 nm-es, téliesített faházzal eladó. Cím: Erdőkertes, Beveteg utca 36/A. Hrsz. 0111/13. Érdeklődni a helyszínen, szombat, vasárnap. Szentendrén 237 négyszögöles parkosított saroktelken háromszobás, erkélyes kis családi ház nyárikonyhával, pincével eladó 152-190. Szentendrén sürgősen elad. 56 nm-es, I. emeleti, összkomfortos lodzsás, OTP-öröklakás. Ára: 750 000 Ft + OTP. Érdeklődni lehet: Selmeczy, Bp. II., Ördögárok u. 121. KÖZLEMÉNYEK A Postás Művelődési Központ Budapest VI., Benczúr u. 27., felvételt hirdet gyermekek részére a Zilahy György Képzőművész Stúdió Mini kéz körébe (rajz, festés, mintázás, készség fejlesztése), 5—10 évesek jelentkezését várjuk keddi napokon, 17—19 óráig. Színjátszó csoportba 9—14 évesek jelentkezését várjuk a foglalkozási időben, kedden és pénteken, 16—18 óráig. Részletes felvilágosítást a 217-334-es telefonon adunk. Kirándulók figyelmébe: a János-hegy a legkényelmesebben a libegővel közelíthető meg! Csendes, pihentető utazás, szép kilátással. Egész évben közlekedik ! Megközelíthető a Moszkva térről: a zugligeti állomás a 158-as autóbusszal, a János-hegyi állomás szombaton és munkaszüneti napon a ,,J” jelzésű autóbusszal. Menetdíj: irányonként 15 Ft. Iskolák részére kedvezményt adunk! Az IBUSZ év végi ajánlata: kedvezményes belföldi üdülések! Szombathely (Claudius- és Savaria-szálló) 6 és 2 éjszakás turnusok november 4-től december 29-ig. Részvételi díj félpenziós ellátással: 6 éjszaka: 2790 Ft, 2 éjszaka: 930 Ft. Bükfürdő (Bükszálló) 6 és 2 éjszakás turnusok november 4-től december 29-ig. Részvételi díj félpenziós ellátással: 6 éjszaka: 2790 Ft, 2 éjszaka: 930 Ft. Részletes felvilágosítással készséggel állnak rendelkezésére az IBUSZ-irodák! Budakeszin öröklakás eladó. 667-657. Hároméves, alápincézett, pincegarázsos, központi fűtéses, három szoba, komfortos hatvani családi ház eladó. 3000 Hatvan, Móra Ferenc u. 17. Házasság| Fiatalos kinézésű, 55 éves férfi, fiatal feleséget keres. »Boldog élet 18005« jeligére a kiadóba. Várom annak a testi hibás, vagy mozgássérült, 30—40 év körüli leánynak, vagy asszonynak a részletes, fényképes, bemutatkozó levelét, akivel — kölcsönös szimpátia esetén — házasság lehetséges. »Őszi levelek 18004« jeligére a kiadóba. 60 éves, elvált asszony házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő férfival. »‘Találkozás 18003« jeligére a kiadóba. 63 éves, 165 cm magas, barna özvegyaszszony vagyok. Hozzám illő, korrekt, budapesti házastársat keresek. — »Margaréta 18002« jeligére a kiadóba. Igényes, rendezett körülmények között élő nő vagyok. Lakás, nyaraló van. 50—55 év körüli férfit keresek kizárólag házasság céljából. »Kocsi szükséges 17985« jeligére a kiadóba. Barna, karcsú, 41 éves, elvált nő megismerkedne 170 cm magas, komoly, becsületes, kocsival rendelkező szakmunkással, 50 éves korig, házasság céljából, »ősz 17894« jeligére a kiadóba. Felhívás Augusztusban Cinkotán elveszett bolognai pincsi kan kutya. Nyírott szőrű, fehér kölyök pulira hasonlít. Jellemzői: hosszú nyak, karikába hajló farok, jobb oldali tépőfoga ferde. Megtalálónak magas jutalmat fizetek. Tel.: 131- 967. Pályaválasztó lányok és Fiúk! Az Egressy Gábor Műszaki Szakközépiskola (1149 Budapest, Egressy út 71.) az 1986/87. tanévbe felvesz jó tanuló 8 általánost végzett fiatalokat automatika és elektronika szakra. Tanulóink a negyedik év végén szakmunkás-, az arra rátermettek ötödik év végén technikusképesítést szerezhetnek. Érdeklődni minden kedden 9—18 óráig személyesen vagy a 631-677, illetve 836-140 telefonon Nagy László tanárnál. Szolgáltatási 1,5 tonnás Barkas gépkocsival mindenféle szállítást, minden időben, közületeknek is vállalunk. Cím: XIV. Egressy u. 4. Vegyes ipari Gmk. Tel.: 782- 507. Tapétázást, festést, mázolást minőségi kivitelben. Fóliatakarással. Bútormozgatással, azonnalra is. 781-994. Redőny-, reluxakészítés. Több éves garanciával. 417-953. Költöztetés, szállítás garanciával, országosan. Vidékre kedvezménnyel. Mindennap Telefon: 834-868. Mérsékelt áron tapétázás, festés, mázolás bútormozgatással, fóliatakarással, azonnalra, előjegyzésre. Közületeknek is. 831-496. Tapétázásnál 30% engedmény. Tapétázást, festést azonnalra vállalok árengedménnyel, közületnek is. 645-329. Csempe- és padlóburkolás, kisebb kőművesmunkák, azonnali kezdés. Bp. VII. ker., Szövetség u. 30/A. II. 20. Farkas B. Ferenc. Tapétázást, szobafestést, mázolást ingyenes bútormozgatással, fóliatakarással garanciával vállalok. 486- 235. Vegyes| Pekingi palota kölykök fekete és ezüstös színben kaphatók, vamint Shih-Tzu kölyökkutyák is. 1221 Budafok, Hómező u. 40. (Nagyné). Pest Megyei Tanács Gyógyszertári Központja bérbe venne 60—80 nm alapterületű, 2-3 helyiségből álló, telefonnal ellátott, belső kerületek valamelyikében levő üzlethelyiséget. Ajánlatokat kér a gyógyszergazdálkodási osztály, Budapest XIV., 1445 Uzsoki u. 36. Telefonon: 634-423. Kerry-blue terrier kölyökkutyák eladók. — — Horváth Gabriella, 1116 Budapest, Mohai út 39. Tel.: 453-986. Figyelem! Húzózár azonnal! NSZK alapanyagból készült spirál (RT—0, RT—10), fém (VT—0, VT—10) és fröccsöntött (4, 6, 7, 8, 9 mm) húzózárak nagy méret- és színválasztékban! Részletünk megtekinthető: Zalafarm Kft., budaörsi raktár, Munkácsy u. 3. önállóan dolgozó tapétázó, festő, mázoló szakmunkást állandóra felveszek. Bp. XII., Kiss J. alt. u. 29. fszt. 1. 18—20 óra között. 9 hetes, fekete cocker spaniel szuka eladó. Azonnal elvihető! Ungvári István, 1092 Budapest, Ráday u. 32. félemelet 4. Tel.: 379- 774, 18 óra után. Költségvetése készítés OTP-kölcsönhöz, lakásfelújításhoz, kisiparosok részére is. 421-031. Jól felszerelt, esztergályos- és forgácsolóműhely kiadó. Hajmáskér, Tábori út 54. — Kosztricz Lászlóné. Cipzárjavítás,kicserélés csizmában, kabátban, nadrágban, táskában is. Alsóerdősor u. 18. Otthon Áruháznál. 70 nm-es helyiség, műhelynek, raktárnak kiadó. 2083 Solymár, Árpád u. 2. Szigeti, főút mellett. Kiadó orvosi rendelő, váró, vizsgáló, zuhanyozó, WC. 1025 Budapest, Felsőzöldmáli út 102/A. Todorovics: Bécsi rövid zongora eladó. »Franz Oeser 129099« jeligére az újpesti hirdetőbe. Rádió és zenegép, háború előtti, kizárólag gyűjtőnek eladó. »Régiség 129098« jeligére az újpesti hirdetőbe. újpest forgalmas helyén büfé-falatozó betegség miatt eladó. T.: 898-021.