Népszava, 1985. november (113. évfolyam, 257–281. sz.)

1985-11-10 / 263. szám

NÉPSZAVA 1985. NOVEMBER 10., VASÁRNAP Ünnep után a fővárosban (Folytatás az 1. oldalról) Rövid, szusszanásnyi idő. Az egyik vasrudas a síncse­re jelentőségéről beszél. — Hat méter betonpanel ára húszezer, forint, de ha idejében cserélik a kopott sínt, s a panel nem károso­dik, húsz évig is jó. Itt saj­nos, már a panel is tönkre­ment. — Akkor hát miért nem cserélték már ki a síneket? — kérdezem. — Azt a vezérigazgatótól kérdezze — nevet vissza a vasrudas ember. — Vagy a pénzügyminisztertől, hogy miért nincs rá pénz. És a vasrúddal tovább fe­szegeti a kopott sínszálat. A Szabadság hídon pihenő­napot tartanak a karbantar­tók. Nem pihen viszont a komphajópár a Dunán. Túl­­nan a Margitsziget, innen a Budavár várja a gyalogolni nem, hajózni annál inkább akarókat. Az innenső hajó ve­­zetője Tóth Tibor harminc éve forgatja a nagy kormány­kereket.­­ Így reggel még gyér a forgalom, de mert szép az idő, s ráérnek az emberek, gondolom délelőtt és majd délután jócskán lesznek a ha­jón. Ha nem jön a hídfelújí­tás, már régen a rendes évi szabadságot töltenénk. Én is,­­ a hajó is. De nem bánom, hogy itt vagyok. Aki nem sze­relmese a víznek és a hajó­nak, annak ez a pálya nem való. Én szeretem, és örülök, hogy még mindig hajózhatok. — Ámbár rövid úton, két part között. — Három perc az út a túl­oldalig. Gyalog sem sokkal több. De akik fölszállnak, el­sősorban a hajóért teszik. Nagyszülők az unokájukkal. Kérdezősködnek. Meg én is tőlük, hogy miért szeretik a hajót. A hónap közepén egyébként, amint arról tudó­sítottak a hidasok, lezárják három napra, november 16. és 18. között a gyalogosok elől a hidat. Most tízpercenként indulunk, de akkor majd az előzetes engedély szerint bár­mikor indulhatunk, ha meg­telik a hajó. Tehát gyakrab­ban is. Vannak egyébként utasaink, akik most is beül­nek, aztán utaznak a hajóval ide és oda, két part között, amíg meg nem unják. Gon­dolhatja, melyik két korosz­tályból tevődnek ki az effé­le utasok! Elindulunk, üres hajóval a túlpartra. Hiába, a menet­rend kötelez. A túlsó hajón mintha hárman lennének. A kompjárat az épülő híd mel­lett a nyári sétahajózás em­lékét idézi a barátságos kései napsütésben. Telt ház a Nagycsarnok­ban, bár korántsincs annyi vevő, mint máskor szokott lenni. Úgy látszik, sokan nem hitték, hogy szombaton valóban lehet vásárolni. Sőr sehol, az ellátás húsból, tej­ből, gyümölcsből és zöldség­ből kifogástalan. Illetve egy helyütt mégis láttunk sort, nem is rövidet. Valami szer­vezési hiba folytán az egész Nagycsarnokban csak a Vá­rosföldi Állami Gazdaság árudájában lehet tojást kap­ni. Az állami gazdaság eladó­ja szaporán rakosgatja kettő ötvenért a friss tojást. Ez a cég ma jó üzletet csinált. A többiek bánhatják, hogy tá­volmaradtak. Útban hazafelé, váratlan akadály a Nagykörúton. A Majakovszkij utcai kereszte­ződésben nagyokat bukdá­csol a lassan araszoló 78-as trolibusz és kiszabadult áramszedője beleakad a ve­zetéket tartó drótok egyiké­be. Mire a troli­ megáll, ösz­­sze-vissza szakad a felsőve­zeték. A 78-as a külső oldalt, a mögötte jövő 70-es a belső oldalt állja el a körúton. Ki­szállunk fotós kollégámmal az autóból. Itt most hosszú ácsorgásra lehet számítani. Tóth Imre, a 78-as vezetője érthetően dühös. — Megdobja a troli végét a sín és ez már elég is, hogy az áramszedő kiugor­jon a felső vezetékből. Pedig tízzel mentem át a kereszteződésen, ahogy előírásos. Nekiveselkedünk, s hogy a forgalom ne álljon fölöslege­sen, visszatoljuk a 70-est a Majakovszkij utcába. Két perc múlva megérkezik vil­logó autókkal a BKV hiba­elhárító szolgálata. Szombat délre itt is zavar­talan a forgalom. Bencsik András Reggel a Nagycsarnokban A múltról a jelennek s a jövőnek A helyi, szakmai kiadványok közül a múzeumi évkönyvek külön figyelmet érdemelnek. Ezek a gyűjteményes köte­tek ugyanis valamely terület régészeti, történelmi, népraj­zi, irodalmi és egyéb isme­reteinek gyarapodását jelzik, új­abb kutatási eredményeit teszik közzé. Közzé, tehát közkinccsé, megismerhetővé, használhatóvá. A múzeumi szakemberek beszámolnak a múltról, annak valamely rész­letéről, amelyhez sikerült kö­zelebb kerülniük, hogy ezzel szolgáljanak a jelennek és a jövőnek. Mert a közös múlt, annak értékei, a haladó ha­gyományok ismerete segíthe­ti a jelen s a jövő jobb ala­kítását. Ezt igazolja A Veszprém megyei múzeumok közlemé­nyei című, közelmúltban megjelent évkönyv is. Ez a vaskos, súlyra is tekintélyes, 104 ív terjedelmű kötet a 17. a sorban. „A kötet a veszpré­mi Bakonyi Múzeum megye­­történetet bemutató állandó kiállításának 1985. évi meg­nyitója alkalmából készült” — olvashatjuk a címoldalon. (Szerkesztette Törőcsik Zol­tán és Uzsoki András.) Azt hiszem, nem kíván külön bi­zonyítékot, hogy a helyi ku­tatási eredmények, újabb adatok orsz­ágos jelentőségű­ek is egy olyan történelmi szerepű megye esetében, mint Veszprém. A balácai kutatások példá­ul Európa-szerte érdeklődést keltenek. (Tavaly a Veszp­rémhez közeli lelőhelyen ál­landó kiállítás nyílt, bemutat­va az egyedülálló római kori emlékeket.) Minden érdek­lődő kitűnő összefoglalást kaphat most a balácai kuta­tások történetéről az 1904— 1976-os évekből, K. Palágyi Sylvia tollából. A fényképek­kel és rajzokkal sűrűn illuszt­rált tanulmány — ez egyéb­ként jellemző a többi közle­ményre is — feltárástörténe­tet és értékelést egyaránt ad. De ezzel nincs vége az otta­ni kutatásnak, mert, mint ol­vashatjuk, a balácai ásatások második szakasza 1976-ban kezdődött, s a programot 2000-ig tervezték. Egy másik tanulmány egyenesen Közép-Európából veszi témáját. Kozák Károly munkájának címe: Közé­p-Európa centrális templomai (IX—XI. század). Eredetkér­dést vizsgál, a centrális temp­lomokkal kapcsolatos jelen­tős hazai érdeklődés miatt. Más országok ilyen építmé­nyeinek bemutatásával kez­di, majd ezután tér rá a ha­zaiakra. Fejedelmi és nem­zetségfői palotakápolnákat, körtemplomokat tárgyal. Történelemképünk színská­láját gazdagítja. E templo­mok rendeltetését kutatja. Újabb adalékokat tesz köz­zé. S a további kutatást szol­gálja, amelynek végén vá­laszt kaphatunk majd min­den ilyen építmény létreho­zási szándékának kérdésére; ezzel pedig történelmünk egy időszakáról lesz részle­tesebb képünk. Nem kevésbé érdekes Uzsoki András írása: I. And­rás király sírja Tihanyban és a sírlap ikonográfiai vonat­kozásai. A tihanyi királyi te­metkezőhely alapításától in­duló tanulmányszöveg foglal­kozik I. András sírjának ku­tatástörténetével és a szak­irodalmi kritikával, a tény­szerű történettel, tárgyleírás­sal, a jelvények jelképiségé­­vel. S a végén — lehet, hogy van tehát több megmaradt ki­rálysírunk is? — ekképp fo­galmaz: „összefoglalva meg­állapíthatjuk, hogy a tiha­nyi apátsági templom XI. századi kriptájában van el­temetve I. András király, és minden valószínűség szerint fia, Dávid herceg." Még sokat válogathatnánk a régészeti, településtörténe­ti, életmódtörténeti és egyéb tanulmányok közül. Az egész kötetet azonban nem idéz­hetjük. Két írást említünk még, röviden. Bungler Jó­zsef a veszprémi helytörté­neti kutatásokkal foglalko­zik, s kitér Veszprém legré­gibb munkásmozgalmi ese­ményére, a XVIII. századi parasztmegmozdulások egyik érdekes fejleményére, az 1783- as jutási zavargásokra. Egy, az eseményekről íródott verset is idéz. A másik közlemény Har­­math István A Magyar Mi­nerva könyvsorozat és tár­sadalmi indítékai című írá­sa. Történelmi-irodalmi kis­körkép, a magyar nyelvű iro­­dalmiság útjának adaléksze­rű kiegészítése. Újabb fény­sugarakkal világítja meg az első magyar könyvkiadói vál­lalkozást, tanulságát példáza­tosságában felmutatva. A válogatást itt abbahagy­juk. Az évkönyv 1200 pél­dányban jelent meg. Remél­hetően eljut mindazokhoz, akik a közjó, azaz a tömegek — tehát közművelődésünk — javára hasznosíthatják. (mátyás) ítélet a Medecskyféle hagyaték ügyében A milliós vagyon valódi — a végrendelet hamis Hajnövesztő? Hajmeresztői Ilyen és hasonló címekkel számoltunk be néhány éve több alkalommal is özv. Me­­deczky Jenőné találmányának különös sorsáról. Akkor még elsősorban a Patientia nevű hajregeneráló szer volt a sláger, azóta már másik találmányát, a Hélia­ D nevű kozmetikumot keresik inkább. A hetvenes évei végén járó Margit néni kis szigethalmi családi házá­ban nem lehetett fél órát eltölteni anélkül, hogy valaki ránk ne nyissa az ajtót. A szomszédok, ismerősök mel­lett megjelentek körülötte persze a vállalkozók, a sze­rencselovagok is, akik közül néhányan talán már ak­kor is a milliós örökségre pályáztak, hiszen tudták, hogy egyedül él. Margit néni nem sokat törő­dött velük, fáradhatatlanul intézte ügyeit. Bár néha pa­naszkodott a lábfájására, magas vérnyomására, de szellemileg 79 évesen is friss volt. Kísérő nélkül vállalko­zott arra, hogy Olaszország­ba és Amerikába utazzon, minden üzleti tárgyaláson személyesen vett részt. Az elmúlás gondolatával oly­annyira nem foglalkozott, hogy 1982 áprilisában lakást vásárolt egy budapesti tár­sasházban. Már a költözésre készülődött, amikor 1982. november 29-én váratlanul elhunyt. Harcban az örökségért A rendőrség bűncselek­ményre utaló nyomot nem talált, s ezt a véleményt megerősítette később a bon­colási jegyzőkönyv is. Alig temették el Margit nénit, máris megindult a harc az örökség után. A ha­gyaték úgynevezett tiszta ér­téke is kétmillió 200 ezer fo­rint felett volt, de még ennél is jelentősebb a Hélia—a forgalmazása után a feltalá­lónak — illetve most már az örökösének (vagy örökösei­nek?) — járó százalék. Szi­gethalmon úgy tudták, hogy Nedeczky néninek nem vol­tak közeli rokonai: az egyik szomszéd pénzért járt át hoz­zá főzni, takarítani. Minden­ki kíváncsian várta: ki lesz az örökös? Arról hallottak a bennfentesek, hogy a sziget­halmi házat pesti unokaöcs­­csére tervezte hagyni, száz­ezer forint körüli összeget pedig egy másik pesti roko­nának szánt. De kié lesznek a milliók? Nos, a válaszra nem kellett sokáig várni. Margit néni ügyvédjét felkereste Madari Lászlóné csobánkai lakos, s közölte: ő is ott akar lenni Nedeczkyné Budapesten bé­relt széfjének kinyitásánál, mert öröklési igénye van. Ezt megírta a szigethalmi ta­nácsnak is. Ekkor még vég­rendeletről nem tett említést, de mire a közjegyzői eljárás­ra került sor, már azt is fel­mutatta. Az okirat 1982. no­vember 2-án kelt, 27 nappal Margit néni váratlan halála előtt. Ennek alapján — mi­után a végrendelet formailag tökéletesnek látszott — a ráckevei állami közjegyző ideiglenes hatállyal Madari­­nénak adta át a hagyatékot. A váratlanul feltűnt örö­köst Margit néni rokonsága kicsit értetlenül fogadta, ők úgy tudták: az­ örökhagyó nem készített végrendeletet. Tény, hogy Madariné a halálát megelőző­­években többször is felbukkant Ne­deczkyné környezetében, az idős asszony pedikűrösként mutatta be ismerőseinek. Igazság szerint Madariné ag­­ronómus, tagja a gyümölcs­fák pomázi gyógymetszése terjesztésére alakult kister­melői polgári jogi társaság­nak. A pjt-be később Ne­deczkyné is belépett. A kis­vállalkozás vezetője, dr. John Károly is többször meglátogatta Margit nénit, tavasszal és ősszel rendsze­resen megmetszette a fáit. A közjegyző intézkedése után kezdtek élénkebben foglalkozni az öröklési ügy­gyel özvegy Nedeczky Jenő­né törvényes örökösei: 1979- ben elhunyt testvére, Gardi László négy vérszerinti, il­letve örökbefogadott gyer­meke. Közülük hárman hód­mezővásárhelyiek, de azért ők is tartották a kapcsola­tot Margit nénivel, levelez­tek, olykor találkoztak is. A bíróságon arra hivatkoztak: szerintük a Madariné által a közjegyzőnek bemutatott végrendeleten nem özv. Ne­deczky Jenőné saját kezű aláírása szerepel. Madariné ezzel szemben előadta, hogy húsz éve is­merte már Margit nénit, igen jó, bensőséges kapcsolat alakult ki közöttük. Csak ő törődött vele, gondoskodott róla, sokszor még az üzleti tárgyalásaira is elkísérte. Ál­lítólag Nedeczkyné többször is mondta neki, hogy az ő javára fog végrendelkezni. Mikroszkóp alatt az aláírás A rokonok igazságügyi szakértőt kértek fel: vizsgál­ná meg a végrendeleten sze­replő aláírás hitelességét. A szakértő aprólékosan össze­hasonlította a korábbi alá­írásokat a végrendeleten sze­replővel. Míg Nedeczkyné többi aláírását általában a lendületes, gyors kivitelezés, az „élettel teli összhatás” jellemzi, a végrendeleten a vonalvezetés lendület nélkü­li, inkább iskolai alapításhoz hasonlít. A látszólagos egye­zések ellenére feltűnt az írásszakértőnek az is, hogy eltérések vannak a tollfel­­emelés helyében, a betűki­alakításokban, a kapcsolási módokban is, így például Margit néni többi aláírásánál a „k” betű egyszer sem az előző „z”-ből indul, a vég­rendeleten viszont a két be­tűt megnyújtott füzéres ív köti össze. Mivel Madariné vitatta az írásszakértői véleményt, a bíróság a Belügyminiszté­rium Bűnügyi Technikai In­tézetét kérte fel újabb vizs­gálatra. Ott optikai eszkö­zökkel, elektrosztatikus írás­­benyomódás-vizsgálóval és speciális összehasonlító mik­roszkóppal több mint 50 írás­mintát vizsgáltak meg. Az aprólékos vizsgálat még ar­ra is kiterjedt, hogy Ne­deczkyné írása életének utol­só éveiben hogyan változott: 1980 novemberétől jelentő­sen romlott, majd átmeneti­leg javult. 1982. márciusától, egy újabb betegség nyomán, az írás ismét romlott, s ké­sőbb ezen a szinten stabili­zálódott. A szakértő végkö­vetkeztetése itt is az volt, hogy a végrendeleten szerep­lő aláírás­i utánzat. Ahhoz persze, hogy egy végrendelet legalább formai­lag, első látásra szabályos­nak tűnjék — tanúk is szük­ségeltetnek. Nos, Madariné okiratán a két tanú dr. John Károly és Barna Károly volt. Az előbbi név már ismerős az olvasónak — ő a gyógy­metsző kisvállalkozás vezető­je — a másik tanú pedig a sofőrje. Arra, hogyan is szü­letett ez a végrendelet, több­féle történetet adtak elő a bíróságon. John egy alka­lommal például azt vallotta, hogy a nevezetes napon fa­csemetékért mentek Sziget­­szentmiklósra, s visszafelé benéztek Nedeczky nénihez, ekkor íratta alá velük a vég­rendeletet. Egy másik vallo­más szerint a végrendelet aláírásának napján nem lá­togatták meg, mert elment az idejük. Az ellentmondó vallomá­sok miatt nem derült ki pon­tosan az sem, John mikor szólt Madarinénak a végren­deletről, s azt miért csak 1983 májusában adta át neki, ha már januárban említést tett róla. Az sem teljesen vi­lágos, Madarinénak miért kellett Johnt a végrendelet elolvasása végett felkeresnie, ha annak fénymásolatát ál­lítólag postán már jóval ko­rábban elküldte neki. Büntető eljárás indult A bíróság keresztkérdései­re a másik tanú, Barna Ká­roly is többször zavarba jött. Mindössze annyira emléke­zett, hogy az örökhagyó „ala­csony, ősz hajú volt”, való­színűleg azonos a Vitray té­vériportjában szereplő sze­méllyel. Ezt az azonosságot azonban többszöri rákérde­zésre sem merte határozot­tan állítani. Dr. Johnnal kapcsolatban egyébként érdemes szó sze­rint is idézni az ítélet indok­lásának egyik diplomatiku­san megfogalmazott monda­tát: „Az eljárás során tanú­sított egész magatartása a bíróságban azt a meggyőző­dést keltette, hogy — ponto­san nem meghatározott okból — érdeke fűződik a per mi­kénti eldöntéséhez.” Nos, a per első fokon el­dőlt, de nem John és Mada­riné érdekei szerint. A Pest Megyei Bíróság a végren­deletet érvénytelennek nyil­vánította, s megállapította, hogy Nedeczkyné hagyatéká­ra fejenként egyenlő arány­­ú­ban a törvényes örökösök,­­vagyis a Gardi-testvérek jo­gosultak. Az indoklásból még egy mondatot érdemes idéz­ni: „Az örökhagyóról, aki ügyeit mindig a legnagyobb körültekintéssel és határo­zottsággal kezelte (ügyvédje, külön szabadalmi ügyvivője volt), nem tételezhető fel, hogy jelentős ingatlan- és készpénzvagyonáról, vala­mint szellemi alkotásaiért a jövőben esedékes díjakról, ilyen könnyelműen rendel­kezzen.” A pervesztes Madarinénak az egyelőre még nem jogerős ítélet alapján 220 ezer forint perköltséget és 130 ezer fo­rint kereseti illetéket kell megfizetnie. S mivel most már valóban alapos a gyanú arra, hogy okirathamisítás történt, a Pest Megyei Rend­őr-főkapitányság az ügyben büntető eljárást indított. Deák András Pályakezdő egészségügyiek fóruma Szegeden Szegeden szombaton befeje­ződött az orvostudományi egyetemet végzett pályakez­dők kétnapos országos fóru­ma, amelyet a KISZ Közpon­ti Bizottsága értelmiségi fia­talok tanácsa hívott össze. A tanácskozást azzal a céllal rendezték meg, hogy megis­merjék az elmúlt hat évben végzett orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek véleményét a pályakezdés gondjairól, az egyetemeken tanult ismere­teknek a gyakorlatban való hasznosításáról. A résztvevő­ket előadásokon tájékoztat­ták az egészségügyi irányítást korszerűsítő tervekről, ak­tuális ifjúságpolitikai kérdé­sekről. A fiatalok életkor és foglalkozás szerint csoporto­sított szekcióüléseken mond­tak véleményt életükről, az oktatással, az egészségüggyel összefüggő kérdésekről. A fórumon elhangzott javasla­tok alapján a tanácskozás zá­rónapján ajánlásokat fogad­tak el, amelyeket az illetékes irányító szervek elé terjesz­tenek. Az ajánlások többek között tartalmazzák, hogy az általá­nos orvosok egyetemi képzé­­sét tegyék gyakorlatiasabbá. Sok szó esett a pályakez­dők egzisztenciális helyzeté­ről, a bérezéssel, a lakáshoz jutással kapcsolatos gondok­ról, és sürgetik az ifjúsági hi­telfeltételek korszerűsítését. (MTI) 5

Next