Népszava, 1986. március (114. évfolyam, 51–75. sz.)

1986-03-26 / 72. szám

2 Aggodalom világszerte az amerikai akciók miatt (Folytatás az 1. oldalról) gépeket, de összecsapásra nem került sor. Ugyancsak közép-európai idő szerint 18.45 órakor a légvédelem újabb két rakétával tüzelt amerikai gépekre, 19.45 óra­kor pedig egy újabb rakétát indított a cél felé. Amerikai részről azt mondják, hogy a gépekben nem következett be kár, nem volt amerikai áldo­zat. Líbia viszont három amerikai harci repülőgép le­­lövését jelentette be. Ezt követően 20 óra tájban egy amerikai repülőgépről két Harpoon típusú, tengeri célok ellen használható légi indítású rakétát lőttek ki egy állítólag rakétákkal felsze­relt líbiai gyorsnaszádra, amely „fenyegette az ameri­kai haditengerészti erőket”. A jelentés nem mondja, hogy a naszád valóban támadást hajtott volna végre. A Fehér Ház és a Pentagon közlése szerint a naszád kigyulladt és elsüllyedt, fedélzetén nem maradtak túlélők. Röviddel később egy másik líbiai gyorsnaszádot is megtámad­tak és megrongáltak. Közép-európai idő szerint 21.06 órakor egy amerikai repülőgép két Harm típusú rakétát lőtt ki a líbiai légvé­delem állására. Az amerikai közlés szerint az állás radar­jait megsemmisítették, és a rakétaüteg használhatatlan­ná vált. Az akcióban részt vevő gépek a Saratoga és az America repülőgép-hordo­zókról szálltak fel. A líbiai rádió kedden reg­gel közölte: az országban teljes a készültség az éjsza­kai amerikai támadás nyo­mán. „A tömegek bevonultak zászlóaljaikhoz, készek arra, hogy a Szidra-öbölhöz vo­nuljanak, és eltökéltek arra, hogy öngyilkos osztagokat formáljanak” — hangoztatta az egyik reggeli rádióadás. A líbiai adó fokozott éber­ségre, továbbá az arab or­szágokban tevékenykedő, ma­gukat sokszor szakértőnek kiadó amerikai kémekkel való leszámolásra szólított fel, illetve az arab világban levő amerikai támaszpontok és az amerikaiak által bito­rolt olaj megsemmisítésére mozgósította hallgatóit. A líbiai JANA hírügynök­ség kedden délelőtt bejelen­tette: Az amerikai légierő kedden rakétatámadást inté­zett Szúrt város környéke ellen. A líbiai légvédelem feltartóztatta a támadókat, s közülük három gépet lelőtt. Washingtonban kedden azt jelentették be, hogy a nap folyamán amerikai gépek újabb két líbiai őrnaszádot támadtak meg. Weinberger keddi össze­gezése szerint az amerikai hadiflotta és légierő össze­sen négy líbiai gyorsnaszádot süllyesztett el, egy ötödiket valószínűleg megrongált, és két alkalommal intézett ra­kétatámadást a líbiai légvé­delem egyik rakétaütegének radarrendszere ellen. A na­szádok nem támadták az amerikai hajókat, de az Egyesült Államok közölte, hogy azokat „eleve támadó szándékúnak” tekinti, ha megközelítik az amerikai flotta egységeit. Larry Speakes elnöki szó­vivő megismételte, hogy az Egyesült Államoknak „nem volt támadó szándéka", és csupán „a szabad hajózási jogát bizonyító” gyakorlatot szervezett. Charles Redman külügyi szóvivő szerint Lí­biának „előre tudomása volt erről”, s így „ok nélkül tá­madta meg” az amerikai re­pülőgépeket. „Az Egyesült Államok nem akarta sem provokálni, sem megalázni Kadhafit” — mondotta a szóvivő. Washingtonban hivatalo­san közölték, hogy a flotta egységei továbbra is a tér­ségben maradnak, legalább április elsejéig. Elképzelhető, hogy az ame­rikai hadiflotta még április 1., a korábban meghirdetett időpont előtt befejezi „gya­korlatát” Líbia parti vizei közelében — mondta viszont keddi sajtóértekezletén Wein­berger hadügyminiszter. Hozzátette: a döntés „teljes mértékben a flottaegység pa­rancsnokától függ”. Moamer el-Kadhafi, a lí­biai forradalom vezetője a Fehér Ház nyilatkozatára válaszolva kedden kijelen­tette: országa folytatja az ellenállást. A hétfői összetűzések után Kadhafi az éjszaka folyamán telefonon tárgyalt a Moszk­vába készülő Sadli Bendzse­­did algériai államfővel és Hafez Asszad szíriai elnök­kel. A megbeszélésekről részleteket nem közöltek. Abdel Halim Haddam szíriai alelnök kedden reggel a lí­biai fővárosba érkezett. Az országban egyébként több Amerika-ellenes tünte­tés is­ volt hétfőn és kedden. Tüntetés volt többek között Tripoliban, az amerikai ér­dekeket képviselő belga nagykövetség előtt is. Az amerikai politikusok töbsége támogatásáról bizto­sította az amerikai katonai intézkedéseket. Alan Crans­ton demokrata párti szená­tor ugyan elvben támogatta az akciót, de kifogásolta, hogy az Egyesült Államok mintegy kiprovokálta Líbia lépéseit, hogy „megtorlás­sal” élhessen. A The New York Times arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, hogy a konfliktus könnyen tovább terjedhet, sőt elvezethet a nagyhatal­mak közötti konfrontációhoz is. A Líbia elleni katonai tá­madással az Egyesült Államok a világbékét veszélyezteti, mert robbanásveszélyes hely­zetet teremtett a világ egyik kényes térségében — jelen­tette ki Jerzy Urban keddi sajtóértekezletén a lengyel kormány álláspontját ismer­tetve. A szóvivő aláhúzta, hogy Lengyelország­­szolidá­ris Líbiával, és elvárja az Egyesült Államoktól, hogy tartózkodjon hasonló lépé­sektől. A kubai külügyminiszté­rium kedden hivatalos nyi­latkozatban ítélte el az Egyesült Államok legújabb Líbia-ellenes provokatív ak­cióit. A nyilatkozat szolida­ritásáról és támogatásáról biztosította a líbiai népet és kormányát. A Szakszervezeti Világszö­vetség (SZVSZ) kedden Prá­gában kiadott nyilatkozatá­ban elítélte az Egyesült Ál­lamok Líbia elleni provoká­cióját. A nyilatkozat köve­telte az amerikai agresszió haladéktalan beszüntetését és világméretű tiltakozó kampányra szólított fel. Az olasz politikai vezetés körében igen nagy aggodal­mat keltettek a Szidra-öböl­­ben lezajlott események. A kormány rendkívüli ülésén úgy foglalt állást, hogy Olaszország nem fogadja el Líbiának a tengeri határok­ra vonatkozó igényeit, de megengedhetetlennek tartja azt is, hogy az amerikai flot­ta katonai eszközökkel pró­bálja megoldani a vitát. Nagy-Britannia soha nem ismerte el a Szidra-öböl fe­letti líbiai fennhatóságot, s nem kétséges, hogy London támogatja a Líbia ellen vég­rehajtott amerikai „megtor­ló” akciót — állapították meg kedden az amerikai— líbiai konfliktussal foglal­kozó első angol hírmagyará­zatok. Denis Healey, az ellenzéki Munkáspárt külügyi szóvi­vője ,,tudatos provokációnak" nevezte az összecsapást. „Washington gondosan olyan ellenfeleket választ ki, akik nem tudnak visszaüt­ni” — mondotta. A moszkvai külügyminisztérium nyilatkozata Tiltakozás az NSZK-nál egy szovjet állampolgár fogva tartása miatt Határozott hangú nyilatko­zatot intézett a Szovjetunió külügyminisztériuma az NSZK moszkvai nagykövet­ségéhez egy szovjet—nyugat­német közös vállalat szovjet állampolgárságú igazgatójá­nak erőszakos elrablása és fogva tartása miatt. Az eset hátterét megvilá­gítva a nyilatkozat részlete­sen ismerteti a történteket. V. N. Suvalovot, a „Neo­­type" szovjet—nyugatnémet közös vállalat kereskedelmi igazgatóját 1985. szeptember 30-án lábsérüléssel a kölni St. Antonia kórházba szállí­tották. Október 22-én, ami­kor el kellett volna hagynia a kórházat, a szovjet képvi­selet munkatársai nem ta­lálták ott. November 18-án a bonni szovjet nagykövetség postán levelet kapott állítólagos köl­ni ügyvédektől, akik közöl­ték: felhatalmazásuk van arra, hogy V. N. Suvalov ér­dekeit képviseljék. Azt írták, hogy Suvalov politikai me­nedékjogot kíván kérni az NSZK hatóságaitól, és nem óhajt kapcsolatot keresni a szovjet képviseletekkel. Mint azóta kiderült, októ­ber 22-én az NSZK­ titkos­­szolgálatának ügynökei erő­szakkal elhurcolták Suvalo­vot a kórházból, majd a kö­ ■ vetkező négy hónapban meg­próbálták rávenni arra, hogy­ne térjen vissza a Szovjet­unióba, és kérjen menedék­jogot az NSZK, vagy az Egyesült Államok hatóságai­tól. A teljes elszigeteltségben tartott Suvalov megértette, csak akkor van esélye ta­lálkozni a szovjet nagykö­vetség munkatársaival, ha legalább a látszatát kelti an­nak, hogy kész eleget tenni a követeléseknek. Ezért alá­írta a lediktált levelet, „ön­kéntes” Nyugatra távozásá­ról, és megígérte, hogy an­nak tartalmát a szovjet nagykövetség képviselőivel való találkozás során is elis­­métli, hangsúlyozza a nyi­latkozat. Az NSZK hatóságai előtt ismeretes, mi történt az NSZK külügyminisztériu­mának épületében 1986. már­cius 5-én, Suvalov és a szov­jet nagykövetség munkatár­sainak találkozóján. A su­galmazott nyilatkozat helyett Suvalov elmondta fogva tar­tásának történetét, és kije­lentette: minél előbb vissza kíván térni a Szovjetunióba. A nyilatkozat leszögezi: egy szovjet állampolgár el­rablásáról és erőszakos fog­va tartásáról, valamint arról van szó, hogy fizikai és lel­ki terror alkalmazásával ezt az állampolgárt hazaárulás­ra próbálták rávenni. (MTI) Sajtóértekezlet Moszkvában Előre eltervelt felháborító agressziónak minősítette az amerikai légierő Líbia elleni támadását kedden Moszkvá­ban megtartott sajtóértekez­letén Vlagyimir Lomejko, a Szovjetunió Külügyminiszté­riumának szóvivője. A minisztériumi sajtóosz­tály vezetője leszögezte: bár­milyen alaptalan állítások­kal próbálja is indokolni magatartását az Egyesült Ál­lamok, támadásával nyilván­valóan azt akarta demonst­rálni, hogy joga van akár fegyveres erővel is beavat­kozni a világ minden olyan területén, amelyet önkénye­sen a maga számára létfon­tosságúnak minősített. Ez az amerikai magatartás pedig nemcsak a Földközi-tenger térségének és a Közel-Kelet­nek a helyzetét teszi még bi­zonytalanabbá, hanem egye­temes méretekben is fenye­geti a békét és a biztonságot. Lomejko emlékeztetett rá, hogy a szuverén, független és imperialisitaelenes politi­kát folytató, s az Egyesült Államok által ezért ellensé­gesnek tekintett észak-afri­kai országra most hatalmas nyomás nehezedik, durva zsarolásnak van kitéve. A Szovjetunió minden erkölcsi és politikai támogatást meg­ad a függetlenségét védel­mező líbiai népnek, s a két­oldalú kapcsolatok keretein belül rendelkezésére bocsát­ja mindazt a segítséget, ame­lyet szükségesnek ítél. SZERDA, 1­986. MÁRCIUS 26. NÉPSZAVA Andreotti elhalasztotta látogatását A hivatalos olasz bejelen­tést követően a Külügymi­nisztérium az MTI kérésére megerősítette, hogy a Föld­közi-tenger térségében ki­alakult helyzet miatt Giulio Andreotti, az Olasz Köztár­saság külügyminisztere ké­sőbbre halasztotta magyaror­szági látogatását. Mihail Gorbacsov fogadta az olasz k­épviselőház elnökét A Szovjetunió nem kapott kielégítő választ az atom­fegyverek teljes felszámolá­sát célzó indítványára — je­lentette ki Mihail Gorba­csov, az SZKP KB főtitkára Leonilde Jotti, az olasz Par­lament Képviselőházának el­nöke, az OKP vezetőségé­nek tagja előtt. Mihail Gor­bacsov kedden Moszkvában fogadta Jotti asszonyt, aki a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének meghí­vására tartózkodik a Szov­jetunióban. Az utóbbi hetekben még bonyolultabbá vált nemzet­közi helyzetet elemezve Gor­bacsov főtitkár a többi kö­zött rámutatott: megmutat­kozott, hogy a Nyugat sem­milyen téren nem kívánja megfékezni a fegyverkezési versenyt, nem akar komo­lyan és egyenlő alapokon tárgyalni a fegyverzetek csökkentéséről. ­l algériai elnök Moszkvában Az SZKP Központi Bizottsá­gának, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak a meghívására kedden hivata­los, baráti látogatásra Moszkvába érkezett Sadli Bendzsedid, az Algériai De­mokratikus és Népi Köztár­saság elnöke, a Nemzeti Fel­­szabadítási Front főtitkára. A repülőtéren Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter, Szergej Szokolov, az SZKP KB PB póttagja, honvédel­mi miniszter és más hivata­los személyiségek fogadták az algériai politikust. A Szovjetunió elfogadhatatlannak tartja a NATO bécsi javaslatait Valerian Mihajlov nagykö­vet, szovjet küldöttségveze­tő, a közép-európai fegyve­res erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folytatott bécsi tárgyalások múlt héten befejeződött leg­újabb fordulójáról számolt be a sajtóértekezleten. Az újabb, májusban kez­dődő tárgyalási forduló előtt eleve elfogadhatatlannak, demagógnak, a megállapodás lehetőségét kizárónak minő­sítette a N­ATO-országok Bécsben kifejtett álláspont­ját. Felhívta a figyelmet ar­ra, hogy a Nyugat formáli­san ugyan kedvezően rea­gált a Varsói Szerződés tag­államainak legutóbbi, mesz­­szemenő kompromisszumo­kat tartalmazó javaslataira, ám az egyes konkrét, vitás kérdésekben semmit sem engedett korábbi, elfogadha­tatlan engedményeket köve­telő álláspontjából. A nyugati résztvevők vál­tozatlanul elutasítják a Kö­­zép-Európában tartott fegy­verzetek kölcsönös befagyasz­tását, a csapatcsökkentés el­lenőrzésének kérdésében pe­dig egyszerűen elveszítettek minden józan mértéket. A csökkentési listákat zász­­lóaljankénti és laktanyán­kénti bontásban követelik, s ellenőrzésük alá akarják vonni a Szovjetunió nyuga­ti, a csökkentési zónán kívül eső katonai körzeteit is. Me­reven elutasították a VSZ- tagállamoknak azt a javasla­tát is, hogy már most kezd­jék meg a fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről szóló megállapodás kidolgo­zását — mutatott rá Mihaj­lov nagykövet. (MTI) ­ A Varsói Szerződés külügyminisztereinek múlt heti tanácskozásáról kiadott közleményt hivatalosan meg­kapták a helsinki értekezle­ten, illetve a genfi leszere­lési konferencián részt vevő országok — jelentették be kedden a lengyel főváros­ban.­­ Ismeretlen tettesek ked­den rakétákkal lőtték az Egyesült Államok tokiói nagykövetségét. A három ra­kétát a követség udvarán sikerült hatástalanítani. Ugyancsak kedden hasonló esetre került sor a császári palota közvetlen közelében is. A palota irányába szintén három rakétát lőttek, de egyik sem érte el annak épü­letét, s mindhárom az udva­ron robbant. Palesztinok — csodavárás nélkül Immár csodavárás nélkül tekintenek a komor holnap elé a palesztinok. Azok is, akik reméltek valamit a tava­lyi ammani egyezménytől — Jasszer Arafat és Husszein jordániai király sok kritikát kiváltó alkujától — és azok is, akik kezdettől fogva ellenezték az illúziók keltésére kiválóan alkalmas egyezséget. A jordániai—palesztin együttműködés Husszein király híres-hírhedt tévényi­latkozatával egyelőre megszakadt. A Palesztinai Felsza­­badítási Szervezet most ismét számba veszi stratégiai szövetségeseit, és nyilvánvalóan megpróbál újabb tá­maszok után nézni. Hogy mi előzte meg Husz­­szein három és fél órás, még az arab világban is szokatla­nul elnyújtott televíziós nyi­latkozatát, azt jó ideig csak a király előadásából tudhat­tuk. A vezető palesztin poli­tikusok — a drámaian fe­szült helyzet dacára — rend­kívüli önmérsékletet tanúsí­tottak, óvakodtak az elhirte­­lenkedett nyilatkozatoktól. Mint kiderült, alapos okuk volt erre, hiszen a szakítás merőben megváltoztatta a helyzetet, ami újszerű rea­gálásokat tett szükségessé. Mindenképpen és elsősorban a hangos retorika mellőzését. Jó néhány napnak kellett el­telnie, míg megszületett a hivatalos válasz és a hivata­los értékelés, egy húszolda­las dokumentum. A PFSZ és a Fatah veze­tőinek tuniszi tanácskozásán kidolgozott dokumentum hosszabb, mint a palesztin alkotmánynak számító Nem­zeti Charta. A most nyilvá­nosságra hozott okmányt azért hasonlítjuk a Nemzeti Chartához, mert a tuniszi ok­­­mány sok tekintetben meg­erősíti, más vonatkozások­ban pedig értelmezi és újra­értelmezi a palesztin veze­tés magatartását, taktikáját és stratégiáját meghatározó nevezetes 33 paragrafust. A tuniszi határozat hang­neme is alkotmányra emlé­keztet. Hiányzik belőle a személyeskedés — jóllehet utal Husszein királyra, de az uralkodót sem nevezi meg. A szövegtervezetet annak idején nem lehetett könnyű megvédeni, hiszen Husszein már említett tévébeszédében olyan hangot engedett meg magának a PFSZ-szel és a palesztin vezetéssel szemben, hogy a viszonzást csak a ma­gas fokon érvényesülő állam­férfiúi bölcsesség­­ és a (nem kevésbé kifinomult) taktikai érzék akadályozhat­ta meg. Az Ammanban folytatott tárgyalásokon Husszein ki­rály — Washington ösztön­zésére, Izrael nem is titkolt szándékai és helyeslése mel­lett — a PFSZ-t arra akarta kényszeríteni, hogy feladja a palesztin nép képviseletének kizárólagos jogát. A másik követelés sem nyerhette el a tárgyalópartner tetszését. A király ugyanis minden ellen­szolgáltatás nélkül igényelte a PFSZ-től Izrael deklaratív elismerését. Azt kívánta, hogy a PFSZ fogadja el a palesztinkérdést érintő ösz­­szes ENSZ-határozatot, kö­zülük kettőt, a Biztonsági Tanács 242-es és 338-as ha­tározatát pedig hangsúlyo­zottan tegye magáévá. A harmadik téma — ebben va­lószínűsíthetően kialakult az egyetértés —, a terrorizmus elítélése volt. Husszein király nem egé­szen önzetlenül próbálkozott meg az egyezkedéssel. Abban reménykedett, hogy az így háttérbe szoruló PFSZ he­lyett ő képviselheti a maj­dani tárgyalásokon a pa­lesztinokat, s a megbeszélé­sek után létrejövő palesztin szuverenitás korlátozott lesz, a fő hatalom visszakerül a királysághoz. Emellett már megkötötte Washingtonnal a majd kétmilliárd dolláros fegyverüzletet, és várta a harci eszközök leszállítását. A felfokozott várakozások, a jócskán eltúlzott remény­kedések és a palesztin veze­tő határozottsága felingerel­ték a királyt. Tíznapos tár­gyalássorozat után, egyolda­lúan bejelentve a tavalyi ammani egyezmény érvény­telenítését, a tévékamerák elé állt. Beszédét akár az iz­raeli televíziónak is elmond­hatta volna — olyan szava­kat, kifejezéseket használt, amilyenekkel az izraeli pub­licisztika támadja Jasszer Arafatot. Husszein javasolta a 12 évvel ezelőtti rabati arab csúcsértekezlet határo­zatának felülvizsgálatát, te­hát a PFSZ egyedüli képvi­seleti jogának elvitatását. Követelte, hogy Arafatot váltsák le a szervezet éléről. Egy kuvaiti lapban már hi­telét vesztett politikusnak nevezte tegnapi tárgyaló­­partnerét, s tagadta azt is, hogy hivatalos kapcsolatok lennének Amman és a PFSZ között. A palesztin vezetést azzal vádolta, hogy az in­kább az Izrael által megszállt területek kormányzására tö­rekszik, semmint azok fel­szabadítására. Talán Ammanig is elhallat­szottak helyeslő Tel Aviv-i tapsok — ám ez cseppet sem vált hasznára a királynak. Washington ugyanis — a kudarcon felbőszülve — ha­tálytalanította a fegyverügy­letet. A megszállt területek lakóinak egy részét ugyan zavarba hozta az érdes han­gú királyi szózat, más részük azonban — mint ez a nablu­­szi polgármester temetésén kirobbant politikai tünteté­sen elhangzott jelszavakból kitűnt — még következete­sebben felzárkózott a PFSZ és az Arafat-vezetés mögé. A tuniszi dokumentum ki­munkálóit mindenesetre je­lentősen befolyásolta a tár­gyalások megszakadása után kialakult, és jól érzékelhető palesztin közhangulat. A po­litikusok a közvéleménnyel összhangban nem is annyira a taktikázgató és türelmét vesztett királyt marasztalták el, mint inkább az ammani törekvéseket ösztönző wa­shingtoni­ Tel Aviv-i össz­­játékot. A kudarcba fulladt mara­toni tárgyalások előtt viszont

Next