Népszava, 1986. augusztus (114. évfolyam, 180–204. sz.)

1986-08-12 / 189. szám

10 KEDD, 198­6. AUGUSZTUS 12. NÉPSZAVA HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Szedi Imre, a Péterfy-kórház nyugd. jogta­nácsosa 1986. július 11-én, életé­nek 73. évében elhunyt. Kíván­sága szerint, csendben eltemet­tük. Gyászolják: felesége, leá­nyai és fia. Minden külön érte­sítés helyett. Az Egyesült Vegyiművek és a gyászoló család mély megren­düléssel tudatja, hogy Bóka Béla oki. vegyészmérnök, életének 73. évében, rövid szenvedés után, váratlanul elhunyt. A vállalat saját halottjának tekinti. Ham­­vasztás utáni búcsúztatása 1986. augusztus 15-én, 10 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászol­ják: vigasztalhatatlan felesége, fiai, menyei, unokái, testvérei, szeretett Piri nénije, rokonai, munkatársai és jó barátai. Min­­den külön értesítés helyett. Rész­vétlátogatások mellőzését kér­jük. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem — édesapánk —, dr. Varga Vendel orvos, adjunktus 1986. augusztus 1-jén, 58 éves ko­rában, tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Drága halottunkat 1986. augusztus 13-án, szerdán, 11.15- kor a Pesterzsébeti (XX. kerü­let) temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. Állás ! óbudaiak figyelem! — Felveszünk Bp. III. ker., Bojtár u. 37. sz. telepünkre lakatost, hegesztőt, segédmun­kást, változó munka­helyre központi fűtés­­szerelőt. UNIVERSAL Ipari Szövetkezet, — 1078 Bp. Hernád u. 45. Tel.: 428-131. A Fővárosi V. ker. In­gatlankezelő Vállalat felvételre keres: IFA tehergépkocsi vezető­ket. Jelentkezni lehet: Bp. V. ker. IKV, szál­lítási csoport. Bp. V. ker., Alpári Gyula u. 14—16. Tel.:124-020 A HUNGEXPO Nyom­da felvételre keres két­­műszakos munkarend­be: B/2 gépre (Ro­land) tapasztalt, önál­lóan dolgozó ofszet gépmestert (legalább 10 éves gyakorlattal), egy­­műszakos munkarend­ben gyakorlott kötésze­ti nődolgozókat, Roma­forra kezelőt, vagy gépmestert. Jelentke­zéseket a 402-346-os te­lefonszámon várjuk. Szövetkezetünk felvé­telre keres: TMK-mű­­helyébe — univerzális géplakatost, ív- láng hegesztő vizsgával, to­vábbá esztergályost. — Cím: Budapesti Műbú­torasztalos I. Sz. Bp. X., Maláta u. 31. — Telefon: 574-299. Műszaki könyvtár kö­zép-, vagy felsőfokú végzettségű olvasószol­gálati könyvtárost ke­res, rugalmas munka­időben. Érdeklődni le­het a 427-337 telefonon az osztályvezetőnél. Kiemelt bérezéssel a Polimer Műanyagfel­dolgozó Szövetkezet több műszakos munka­körbe felvesz műanyag fröccsszerszám készíté­sében jártas, maráshoz, köszörüléshez is értő szerszámkészítőket.­­ Gyenge- és erősáramú villanyszereléshez, va­lamint műanyag fröccs­öntésben, plasztifiká­lásban jártas villany­szerelőket. Női és fér­fi betanított munkáso­kat. Jelentkezhetnek mozgásukban nem kor­látozott csökkent mun­kaképességűek és gyesen levő anyák is. Jelent­kezés: Bp. XX. ker. ócsai út 6. Telefon 478-559, 479-644. Kőbányai szoboröntö­dénkbe öntő szakmun­kásokat felveszünk. Je­lentkezés: Art-Plast Képzőművészeti Kivite­lező, Bp. X., Barabás u. 23—25. Telefon: 484-332. József Attila Színház (Bp. XIII., Váci út 63.) felvételre keres: vilá­gosítót, fodrászt, kel­lékest, takarítónőt. Je­lentkezés a színháznál 208-239 telefonon. Az Országos Munkavé­delmi Tudományos Ku­tató Intézet (Budapest II., Ötvös János u. 1­3.) azonnali felvételre keres: vezető mellé jól gépelő, érettségizett tit­kárnőt. (Gyorsírni tu­dok előnyben.) Érdek­lődni lehet: személye­sen, vagy telefonon Gócza Ferenc személy­zeti és munkaügyi ve­zetőnél a 164-440/32 melléken. A Polimer Műanyagfel­dolgozó Szövetkezet azonnali belépéssel fel­vesz középfokú végzett­ségű pénzügyi előadót és fogyóeszköz-nyilván­tartót. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelent­kezés: Bp. X., Makk u. 4/A. Telefon: 273- 214, 272-687. Az Óra- és Ékszerke­­reskedelmi Vállalat pénzügyi osztályára fel­vesz gépírni tudó ad­minisztrátort és likvi­­dációs teendőkben jár­tas előadót, valamint gyakorlott bérelszámo­lót. Érdeklődni és je­lentkezni lehet a 184 885 telefonon. Kiemelt kereseti lehe­tőséggel, 40 órás mun­kaidővel felveszünk az alábbi szakmákba szűk és betanított munkáso­kat: kőműves, ács, vas betonszerelő, víz-, gáz központifűtés-szerelő. Vidékieknek szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentke­zés: XIII. Ker. Lakás­karbantartó I. Sz., Bu­dapest XIII., Hegedűs Gyula u. 9. (Munka­ügy.) Telefon: 311-737 311-738. A KM Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság ferihegyi munkahely­­lyel felvételre keres — gyengeáramú villamos mérnököket, vagy — üzemmérnököket; szá­mítógépes tűzjelző há­lózat üzemeltetéséhez műszerjavítási és ellen­őrzési feladatok vég­rehajtásához; épületgé­pészeti és klímaberen­dezések szabályozásá­hoz, vezérléstechnikai üzemviteléhez; tervezé­si, szerkesztési és raj­zolási feladatok ellá­tásához. Jelentkezni le­het a személyzeti és oktatási osztályon — személyesen: Ferihegyi Repülőtér I. »B« por­tán át II. em. 206 szoba. Metró közelben levő »A« kategóriás nagy kereskedelmi vállalat felvételre keres gyógy­szertári asszisztenst egyedi import ügyinté­zésére. Jelentkezés Gyógyáruértékesítő Vállalat Budapest, V. Garibaldi u. 2. szám alatt dr. Bényi Elemér osztályvezetőnél. Tele­fon: 313-781. Idegenforgalmi nagy­vállalat belvárosi mun­kahellyel gyakorlott érettségivel és telex vizsgával rendelkező telexkezelőt keres. — Nyelvtudással rendelke­zők előnyben. Fizetés és nyelvpótlék a kol­lektív szerződés sze­rint. Jelentkezni nap közben a 223-665 tele­fonszámon lehet. Dexion-Salgó állványok szereléséhez lakatos hegesztő, bet. lakatos szakembereket keres szakvállalat. Vgm-lehe­­tőség biztosított. — Ugyanitt gépíró admi­nisztrátort felveszünk Jelentkezés: ÉSZKV, Dömös, 1024 Bp. II Fény u. 8. Kőbányai Likőrgyár felvesz: géplakatost, targoncaszerelőt, vízve­zeték- és központifűtés szerelőt, villanyszere­lőt, targoncavezetőt, gépkocsivezetőt, raktá­rost, számlázót, pénz­tárost, 18 év feletti 8 általánost végzetteket betanított munkakörbe és adatrögzítőt. Jelent­kezés: Bp. X., Bánya 35. Munkaügy. T.: 777-109 Kisszövetkezet felvesz asztalos szakmunkáso­kat és faipari gépmun­kásokat, jó kereseti le­hetőséggel. Vidékiek részére kulturált elhe­lyezést biztosítunk. — Budafa Faipari Kis­­szöv., Bp. VII. ker. Majakovszkij u. 13 IV. udvar. Telefon 423-321, 423-767. Asztalos és segédmun­kás munkatársakat ke­resünk Bp. VIII. kér Bókás u. 41. sz. alatti műhelyünkbe. Jelent­kezés Szűcs Ernő rész­legvezetőnél 317-085 vagy személyesen. Karosszérialakatost kis iparos felvesz. Cím Bp. XXII., Jobbágy út 42. sz. V. kerületi reprezenta­tív könyvesbolt felvé­telre keres: szakképzett eladót, kezdő eladókat (könyv- és hanglemez részlegbe), expeditőrt csomagolót. Jelentkezés a 313-641 telefonon órától 16 óráig. Művészfestéket gyártó üzemünkbe komplex raktárosi és adminiszt­rátori feladatra kere­sünk lehetőleg érettsé­gizett dolgozót. Jelent­kezés: ART-PLAST — Képzőművészeti Kivi­telező Bp. X. ker, Barabás u. 23—25. — Tel.: 277-430. Az ART-PLAST Kép­zőművészeti Kivitelező felvesz gépíró- admi­nisztrátort, titkárnőt gyors­ gépíró tudással raktárost, faipari mér­nököt, nagy gyakorlat­tal rendelkező aszta­lost, faipari techniku­si végzettséggel előny­ben. Jelentkezés: személyzeti csoportnál Bp. XIV., Népstadion út 115. Tel.: 229-028 Képkeretléc gyártó üze­münkbe felveszünk a faipari gépmunkást va­lamint aranyozót. Je­lentkezés: ART-PLAST Képzőművészeti Kivi­telező, Bp. XIII., Reitter F. u. 131. — Telefon: 299-332. Felvételre keresünk szakirányú végzettség­gel rendelkező áras-ár felelőst, utókalkulátort forgalmi könyvelőt, tit­kárnőt. Galvanizáló műhelyünkbe betanított női dolgozót, lakatos műhelyünkbe férfi női betanított munká­sokat. Jelentkezés sze­mélyesen: Fémbútor Sz., Budapest VIII Práter u. 63. Tel.: 142 416. Az Athenaeum Nyomda Kozma utcai üzeme keres rendészeti vezető és tűzvédelmi felügyelői társított munkakörbe képesítéssel rendelkező munkatársat. Jelentkezés: 470-132-es telefonon, vagy személyesen 1108 Bp. X., Kozma u. 2. sz. alatt. Polimer Műanyag­feldolgozó Szövetkezet tmk-szerszám részlegé­nek vezetésére közép­fokú képesítéssel ren­delkező szakembert azonnali belépéssel fel­vesz. Feltételek: mi­nimum 10 év szakmai gyakorlat, melyből 3 év vezetői. Feddhetetlen­ség igazolása. Jelentke­­zés személyesen, vagy telefonon. Cím: Bp. XX. ker., ócsai út 6. Telefon: 478-559, 479 644. Felvételre keresünk budapesti munkahelyre szakmunkásokat: minő­sített hegesztő, EC III és GC III. b., he­gesztő, lakatos, cső­szerelő­. Vidékiek ré­szére szállást biztosí­tunk. Jelentkezés: új Barázda Mgtsz, Mo­hács, műszaki igazga­tóság, 99. üzem. Buda­pest XXL, Kossuth L. 71/B., munkanapo­kon 13—16 óra között. Megfelelő szakképesí­téssel és gyakorlattal rendelkező munkatár­sakat keresünk számvi­teli osztályunkra köny­velési csoportvezetői és könyvelői munkakörök­be. Bérezés megegye­zés szerint. Jelentkezés és további felvilágo­sítás: Bubiv Központi Alkatrészellátó Gyára (Bp. XV., Szántóföld út 2.), telefon: 698 299, 698-385, a főköny­velőnél, ill. a személy­zeti vezetőnél. Főv. V. Ker. Ingatlan­­kezelő Vállalat felvé­telre keres tetőfedő-bá­dogos, villanyszerelő, kőműves, asztalos szak­munkásokat. Vidékiek­nek munkásszállást biz­tosítunk. Jelentkezés: Főv. V. Ker. Ingatlan­kezelő Vállalat Szol­gáltató Üzeme, Buda­pest V., Alpári Gyula 14—16. Telefon 124-020/38 mellék. A Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Főiskola Élelmezéstudományi Tanszéke azonnali be­lépéssel felvételre keres oktatással kapcsolatos laboratóriumi munkára Vegyipari vagy Élelmi­szeripari Szakközépis­kolát végzettel. Jelent­kezés személyesen a tanszéken, telefonon a 327-150/89-es melléken, vagy levélben: 1054 Bu­dapest, Alkotmány u 9—11. címen. Az MMG—AM Auto­­matikaberendezések Gyára (Bp. IX., Illa­tos út 7.) felvételre ke­res az alábbi munka­körökbe munkatársa­kat: meós (elektromos területre), raktári ki­adó (elektromos terü­letre), lakatos, elektro­mos, mechanikai mű­szerész, betanított mű­szerész, normatechno­lógus, festő-fényező Jelentkezés: Bp. IX. Illatos út 7. Telefon 276-653/6 mellék, mun­kaügyi osztály. A Magyar Rádió fel­vesz kontírozó könyve­lőt. Jelentkezni a 138- 285 telefonon lehet. Újjáalakult pénzintézet marketing végzettségű munkatársakat keres idegen nyelvtudással angol nyelvvizsgával rendelkezők előnyben Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés írásban »Marketing szakember« jeligére Ál­lami Biztosító, Buda­pest 1813 címre. Az Autóvillamossági Felszerelések Gyára (Budapest XIII., Váci út 20—26.) felvételre keres: forgácsolási gya­korlattal rendelkező minőségellenőrt. Rugal­mas munkaidőbeosztás továbbtanulási lehető­ség, üdülés belföldi és külföldi viszonylatok­ban. Jelentkezni lehet a vállalat anyagátvételi csoportjánál (tel.: 295 840). Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Vál­lalat — Budapest IX ker., Vaskapu u. 41 szám — gondnoksága alkalmaz nyugdíjas fér­fi segédmunkást stencilgépkezelőt — ak­tívat, kezdőt betaní­tunk. Jelentkezés: Mo­haros Andrásnénál sze­mélyesen, vagy a 135- 280/190 telefonon. Változatos munkakörbe keresünk önálló, pon­tos és megbízható tit­kárnőt. Jelentkezésüket részletes önéletrajzzal várja az Állami Biz­tosító személybiztosítá­si főosztálya (Bp. IX Üllői út 1., Tel.: 188 483). Szülésznőt azonnali be­lépéssel felveszünk Törökszentmiklós Szü­lőotthon. Az Ibusz Rt. közgaz­dasági osztálya közép és felsőfokú szakképe­sítéssel rendelkező munkatársakat keres Pályakezdők jelentke­zését is várjuk. Bére­zés: a kollektív szer­ződés szerint. Jelent­kezés írásban, önélet­rajzzal: 1364 Bp. Fel­szabadulás tér 5. Szövetkezetünk keres gyakorlott SZTK-ügy­intézet, lehet nyugdí­jas is. Cím: Budapest Műbútorasztalos Ipari Szövetkezet Bp. Maláta u. 31. Te. 574-299. Városligeti munkahely­re felveszünk nagy gyakorlattal rendelkező bér- és munkaügyi csoportvezetőt és elő­adót. Jelentkezés: ART-PLAST Képző­művészeti Kivitelező személyzeti csoport Bp. XIV., Népstadion út 115. Tel.: 229-028 A Kontakta Alkatrészgyár Budapesti Gyára felvételre keres célgépfejlesztési osztályra, felsőfokú végzettséggel tervezőt, szerkesztőt. Jelentkezni lehet Farkas László osztályvezetőnél. Telefon: 279-200/234 m. Főv. V. Ker. Ingatlan­­kezelő Vállalat felvé­telre keres: villanysze­relő, vízszerelő, kő­műves, burkoló szak-, betanított, valamint se­gédmunkásokat. Vidé­kieknek munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: 2. sz. kirendelt­ség, V. ker., Markó u. Telefon: 327-147 Főv. V. Ker. Ingatlan­­kezelő Vállalat közgaz­dasági technikum, vagy szakközépiskolai vég­zettséggel rendelkező munkatársakat keres különféle ügyviteli tervgazdasági munka­körök betöltésére. Je­lentkezni lehet a vál­lalat személyzeti osz­tályán, Budapest V. Váci u. 36. I. em. Te­lefon: 183-538. Magyar Rádió fel­vesz belső revizort szakirányú felsőfokú végzettséggel, költség­­vetési gyakorlattal. Je­lentkezni lehet a 335 729 számon. Külkereskedelmi Vál­lalat keres szakkép­zett, gyakorlott kontí­rozó könyvelőt. Belvá­rosi munkahely, rugal­mas munkaidő. Jelent­kezés: 172-928-as tele­fonon. Az ÉRDÉRT Vállalat 16. Sz. Műszaki Szol­gáltató Üzeme felvesz targoncavezetőket, lő­rinci raktárába férfi raktárost, raktári szak­munkást és raktári se­gédmunkást jó kereseti lehetőséggel. Szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkez­ni lehet: Bp. Vill. Asztalos S. u. 7. — Tel.: 133-249. A Szalag- és Zsinórgyár sürgősen felvételre keres 5­­ teherautóra gépkocsivezetőt és kocsikísérőt. Jelentkezni lehet: XIII. ker., Váci út 173., ellátási osztályon, valamint ugyanerre az osztályra gyors- és gépírónőt. Bővebb felvilágosítás a 401-772 és a 496-322 telefonon. A Szalag- és Zsinórgyár sürgősen felvételre keres: SZTK- ügyintézőt, bérelszámolót és pénzügyi előadót. Bérezés: gyakorlattól függően — személyes megbeszélés alapján. Érdeklődni lehet: XIII. ker., Petneházy u. 47—51. sz. alatt, 7—15.30-ig személyesen, vagy a 401-772, 497-152 telefonon. Fővárosi Építő és Műszaki Vállalat azonnali belépéssel felvesz III. ker., Szőlőkert utcai telepére raktárost (középfokú végzettséggel), raktári kiadót, raktári anyag­könyvelőt. Jelentkezni lehet: Fővárosi Építő és Műszaki Vállalat Bp. V. ker., Beloiannisz u. 6. Vi em. 26. munkaügy Telefon: 326-142. Felveszünk építész műszaki ellenőrt felső­fokú iskolai, vagy technikusi végzettség­gel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Főv. XI. és XXII. Ker. Ingatlankezelő Vállalat, Windt László lebonyolítási osztályve­zetőnél, Bp. XI., Bo­gyó u. 8. III. em. (tel.: 853-711/161). Az ÉRDÉRT Vállalat 16. Sz. Műszaki Szol­gáltató Üzeme felvesz: kőműveseket, ácsokat, burkolókat, víz-, köz­ponti fűtés szerelőket építőipari segédmunká­sokat dekádos rend­szerbe. Szükség szerint munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezni le­het: Bp. VIII., Asz­talos S. u. 7. Felveszünk épület­­lakatosokat, kőműveseket, hegesztőket, fűtőket, valamint villany­­szerelőket. Jelentkezés: Fővárosi Épület­lakatosipari és Gépjavító Vállalat 1097 Bp. IX. ker., Kén u. 2. közgazdasági osztály, munkaügyi csoport. Telefon: 131-465, 476-939/107. Kiemelt budapesti nagyvállalat vezérigaz­gatósága keres vezető jogtanácsos mellé kö­zépfokú végzettségű gépírni tudó admi­nisztrátort, végzettség és gyakorlat szerint magas kereseti lehető­séggel. Jelentkezés rész­letes önéletrajzzal a Szerszámgépipari Mű­vek vezérigazgatósá­gán. Budapest X., Li­get u. 22., személyzeti és oktatási főosztály Telefon: 575-637. A KM Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság ferihegyi munkahely­­lyel számviteli főisko­lán, esetleg közgazda­sági szakközépiskola ügyviteli szakán vég­zett munkatársakat ke­vés ügyvitelszervezői munkakör betöltésére Jelentkezni lehet személyzeti és oktatási osztályon személyesen: Ferihegyi Repülőtér I »B« portán át II. em 206. szoba. TMK műhelyünkbe felveszünk: géplakatost, szerkezeti lakatost, csőszerelőt, villanyszerelőt, anyagmozgatót. Jelentkezés: Filmtechnikai Vállalat Bp. XIV. ker., Szabó József u. 12. üzemfenntartási osztályvezetőnél, 223-226/22. A Kontakta Alkatrészgyár Budapest Gyára felvételre keres: szerszám üzembe szerszám­­készítő, esztergályos, marós, fazon­köszörűs, síkköszörűs, gyalus szak­munkásokat. Jelentkezni lehet: Pogány Gyula üzemvezetőnél. Telefon: 279-200/253 m. Felveszünk minőségi ellenőröket gyengeáramú technikumi végzettségűt, forgácsoló szakmában járatosat. Jelentkezés: Filmtechnikai Vállalat, Bp. xiv. ker., Szabó József u. 12. személyzeti osztály, 428-550 telefonon. A Budapesti Közlekedési Vállalat felvételre keres belső ellenőrt, mérlegképes, vagy számviteli főiskolai, vagy közgazdasági egyetemi végzettséggel, valamint gyors- és g­épírói. Jelentkezés: BKV Akácfa u. 15. 423 szoba. Telefon: 422-130/11-19 vagy 10-93 mellék. A KM Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság ferihegyi munkahely­­yel felvételre keres épületgépész mérnökö­ket, vagy üzemmérnö­köket víz-, gáz-, köz­pontifűtés- és légtech­nikai tervek készítésé­hez; vízgépészeti, víz­hálózati és csatornázási berendezések üzemvite­léhez, épületgépészet és klímaberendezések szabályozásához, vezér­léstechnikai üzemvite­léhez. Jelentkezni lehet a személyzeti és okta­tási osztályon szemé­lyesen: Ferihegyi repü­lőtér I. »B« portán át II. emelet 206. szoba Bpest Főv. Tan. V. B Róbert K. krt. Kórház Rendelőintézete, 1134 Bp., Róbert K. krt. 82 —84., felvesz az élel­mezési üzembe: sza­kács, cukrász szakmun­kásokat és betanított munkásokat. Jelentke­zés a jelölt osztályon vagy a munkaügyi osz­tályon. A Kőbányai Sörgyár építészeti osztálya azonnali belépéssel felvesz asztalos-festő üzemébe faipari végzettségű üzemvezetőt, mélyépítő munkákban jártas műszaki ellenőrt, valamint építőipari gépkezelőket. Jelentkezni lehet: Kőbányai Sörgyár építészeti osztálya Nagy Imre osztályvezetőnél 574-711/681 m. Belvárosi ,,A" kategóriájú kereskedelmi vállalat értékesítő termébe gépírni tudó tételfelírót felveszünk. Jelentkezni lehet a BÉTEX Textil­kereskedelmi Vállalat Értékesítő termébe, Madaras Jánosné értékesítő terem vezetőnél. Telefon: 317-685, 128-000/115 m. Fővárosi Építő és Műszaki Vállalat azonnali belépéssel felvesz: gépész művezetőt, magasépítő technikust, gépész tervezőt, anyag­­könyvelőt, gyors­gépírót. Jelentkezni lehet: Fővárosi Építő és Műszaki Vállalat, Bp. V. ker., Beloiannisz u. 6. munkaügyi osztály Tel.: 326-142. Hungaroszerviz Autó­javító főprofilú Ipari Szövetkezet azonnal belépéssel felvesz­i központunkba. (Bp XIV., Mexikói út 15 —19.) bérelszámolót Bp. XIV., Mexikói út 15—19. sz. alatti üze­münkbe, vevőszolgála­ti számlázókat két mű­szakba, anyagkönyve­lőket Robotron 1720 típusú gépre, udvari segédmunkásokat autó­szerelőket 5 év feletti szakmai gyakorlattal karosszéria lakatoso­kat, raktári kiadót két műszakba. Bp. XIV. Egressy út 17—21. sz alatti üzemünkbe, ve­vőszolgálati számlázó kát egy műszakba. Je­lentkezés: Bp. XIV. Mexikói út 15—19 munkaügyi osztály — Tel.: 835-975, reggel 15 óráig. Diesel Golf 5 éves,, tökéletes állapotban el­adó. 159-734. Tv, rádió | Antennaszerelés 1 2 év garancia. Javítás is. Tel.: 867-868. Antennaszerelés, -Javí­tás, -bővítés. 653-483. Oktatás ! Matematika-pótvizsgára felkészítés intenzív módszerrel, középisko­lásoknak. 229-762, egész nap. Gondozás Eltartási szerződést kötnek idős nénivel vagy ágyban fekvő beteg gondozását vál­lalom. Ottlakás szük­séges. 275-056. Elcserélem szoba, kony­ha, WC, utcai, magas földszinti, tanácsi la­kásomat másfél szobás, tanácsi lakásra, VII VIII., XIV. kerületire Ráfizetek 234210 jel­igére a kiadóba. Fővárosi V. ker Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres, szál­ító-rakodó munkáso­kat. Jelentkezni lehet Bp. V. ker. IKV — szállítási csoport V. ker., Alpári Gyula u 14—16. Tel.: 124-020 Belvárosi külkereske­delmi vállalat felvé­telre keres — önálló munkakör betöltésére munkaügyi előadót Tel.: 321-352. Bútor | Veszek mindennemű modern és stílbútort hagyatékot, képet, sző­nyeget, vitrintárgyakat órákat. 333-426, 18 órá­tól: 642-189. Vásárolok szekrény­sort, ülő-, fekvőgarni­túrákat, konyhabútort képet, régiséget, órá­kat, hagyatékot. 262 459. Készpénzért vásárolunk forgalomképes bútoro­kat, lakberendezési tár­gyakat, ruhaneműt és mindenféle antikvitást. Benákné használtcikk­­kereskedése. 566-205 Megbízható kereskedő vásárol hagyatékot, va­ria- és stílbútort, por­celánt, képet, órát,­­ réztárgyat, tollat limlomot. 42-62-12. Használtcikk-kereskedő készpénzért vásárol hagyatékot, bútort, mindenféle használt és dísztárgyakat. Tel 216-919. Vásárolunk szekrényso­rokat, fekhelyeket konyhabútort, szekré­nyeket, antikokat, csil­lárokat, hagyatékot . 311-486. Mindent egyszerre el­adhat. Azonnal fizetek és szállítok. Telefo­náljon: 273-921. Adás­vétel : 32-32-51. Azonnal me­gyek. Veszek ruhane­műt, csillárt, bútort tollat, régiségeket, ké­pet, hagyatékot. Vásárolok antik bútort szekrénysort, ülő-, fek­vőgarnitúrát, konyha­bútort, álló és fali órát, dísztárgyakat, képeket, hagyatékot díjtalan lomtalanítás­sal. 352-791. 177-426, azonnal vök. Veszek bútort tollat, ruhaneműt, sző­nyeget, dísztárgyakat képet, könyvet, csil­lárt, hagyatékot, lim lomot. Hagyatékot, festménye­ket, modern, antik bútorokat, régi gyer­mekjátékot, babákat órákat, porcelánokat kézimunkákat veszek 212-482, 220-942. Magas áron, készpén­zért veszek vajta modern-, stíl-, antik bútorokat, szekrényso­rokat, modern kony­hát, hagyatékot, ágytol­lat, festményt, dísztár­gyakat, csillárt, szőnye­get, tonettbútorokat Tel.: 138-019._______ Fagyasztó láda eladó NDK gyártmányú, 530 literes, üzemképes, ki­tűnő állapotban. Bp XIV., Cinkotai út 76 Szabados István. Járműi Kipufogó- és alvázhe­gesztés, soron kívül! Karosszériaelem-csere, Nagy Imre lakatosmes­ternél, Pesterzsébet IMátyás u.—ősz u. sa­rok. Tel.: 479-292 Diósd központjában, Bem u. 4. sz. kő prés­ház, pince, 100 n.­öles kerttel eladó. Autó­buszhoz 5 perc. Ér­deklődni: Bem u. 3., vagy J­árai Sándorné, Gyömrő, Eötvös u. 8. 2230. öreg ház eladó 900 -ös telekkel, Sziget­­csép, Fő úton. Érdek­lődni lehet Sziget­szentmiklós, Dobó , Zöldövezeti, 55 nm-es kétszobás, gázfűtéses, garázsos társasházi , öröklakás eladó. Meg­tekinthető este: Bunye­­vácz, Bp. Tárogató u. 102. Telefonon ked­den: 15 órától 363­ 304 Lakás! Csempézést, pvc-burko­lást vállalok, közüle­teknek is. Tel.: 286 464. Parkettcsiszolást, lak­kozást vállalok, gyors garanciális munkavég­zés. József, 696-368 ózdi, 32 nm, komfor­tos, tanácsi lakást cse­rélek budapesti hason­lóra, megegyezés sze­rint. »ősz 23169« jel­­ére a kiadóba. Elcserélnénk VI., Wei­ner Leó u. 3,5 szobás (92 nm), I. emeleti utcai, tanácsi, telefo­nos lakást 55—60 nm telefonos, 2 szobásra, Panel kizárva. Ráfize­tést kérek. Tel.: 312 465, 18—20 óra kö­zött, hétfőtől csütörtö­kig. Elcserélném komfort nélküli, mellékhelyisé­ges, XX. ker., taná­csi lakásomat XIX vagy XX. kerületbe »Augusztusi 23433« jel­igére a kiadóba. Elcserélném kétszoba komfortos — nem pa­nelházi — VIII. kerü­letben levő, telefonos világos, utcai, III emeleti, 57 nm-es, ta­nácsi lakásomat, kb 40 nm-es hasonlóra nem panelházira. Ér­deklődni 134-563, 18— 20 óra között, napon Tizenegy kerületi hét emeletes, karbantartott társasházba házfelügye­lőt keresünk, egyszo­bás komfortos cserela­kás szükséges. Érdek­lődni szerdai napokon 15—18 óra között 666- 073 telefonszámon Albérlet 1 2 szobás, összkomfor­tos lakás berendezve orvosi rendelőnek is al­kalmas, hosszabb idő­re kiadó. Budapest XII., Bürök u. 19. em. 5. Nagy Lászlóné Házasság 1 43 éves, barna hajú és szemű, házias, csinos nő megismerkedne há­zasság céljából 170 cm magas, kedves, barát­ságos férfival, aki ott­honába fogadná. »Cse­­pel-sziget 23387« jel­igére a kiadóba. Fényképes adatlapcse­­rés, számítógéppel se­gített, levelezéses társ­keresési módszer! Szol­gáltatásunkról részletes tájékoztatót küldünk, csupán egy válaszborí­tékot kérünk. Levélcí­münk: »Jó Szó«, 1581 Budapest, Pf. 100. Társkeresés országosan + 1 évig, 450 Ft ért! Kérje díjmentes tájékoztatónkat: Sansz 1131, Kedves u. 46. Tel.: 298-839. Ingatlan­­ Körpanorámás, közmű­vesített, 261 n.-es üdü­lőtelek Szentendrén el­adó. Érdeklődni csak délelőtt, vagy 20 óra után: 06-26-11-263. Esztergomtól 3 km a Duna-kanyarban, fő út mellett, 330 n.-L bekerített szőlő, gyü­mölcsös, új hétvégi házzal eladó. Cím: — Esztergom, Dessewffy u. 1/B., Ernszt János­né. Monorierdő községben 180 négyzetméteres tel­ken 2 szoba, hallos összkomfortos családi ház, központi fűtéssel fűthető garázzsal, mel­léképületekkel eladó illetve elcserélhető XL. vagy XII. kerületi 2 szobás öröklakásra Érdeklődni: a 652-502 es telefonon. Eladom tehermentes szövetkezeti, 3 szoba hallos luxuslakásom Érdeklődni 16 órától: 899-128 telefonon. Rózsadombon kertes társasházban 70 nm-s öröklakás garázzsal el­adó. Dr. Béres József, II., Baba u. 7. Balatonfüred-Péter hegyen, Morvai József u. 17. 280 n.-es beke­rített gyümölcsös, nm-es kétszintes, bala­toni, körpanorámás, közművesített új ny­raló, 24 nm-es pincé­vel, 1 millió 600 Ft-ért eladó. Érdek­lődni augusztus napban a helyszínen vagy levélben: 1025 Bp. Baba u. 9. III. Váradi, Óbarok, Iskola u. sz. alatti családi eladó, Bicskétől 5 km Érdeklődni: Óbarok Fő u. 30./B. Szilágyi Szolgáltatási Asztalosmunkák, par­kettázás, csiszolás, lak­kozás, tapétázás, fes­tés-mázolás, falradíro­­zás, fóliatakarással, a közületeknek is. Tel. 314-218. Parkettalerakás, csiszo­lás, lakkozás, lambé­riázás, pvc, szőnyeg padló ragasztás. Tel: 665-552, 12—20 óráig Kőműves és burkoló munkát vállal kőmű­ves kisiparos. Tele­fonügyelet: — 16—18 óráig: 646-843. Lakásfelújítás minden szakmában. T.: 490-957. Lambériázást, fenyő tölgy, műanyag alap­anyagokból. Tapétázást szobafestést, mázolást parkettacsiszolást, pvc szőnyegragasztást, bú­tormozgatással, fóliata­karással, azonnalra előjegyzésre, garanciá­val. 751-468. Tapétázást, szobafes­tést, mázolást, lambé­riázást, kiváló alap­anyagokból. Parketta csiszolást, pvc-szőnyeg­­ragasztást, bútormoz­gatással, fóliatakarás­­sal, azonnalra előjegy­zésre, garanciával. — 428-415. Ablaktisztítást, nagy takarítást — festés után is — lakosság­nak, közületnek válla­lók. Tel.: 273-335. Tapétázást, festést, pvc-ragasztást vállalok árengedménnyel, közü­letnek is. 645-329. Figyelem! Szobafestést mázolást, tapétázást családi házak homlok­zat festését garanciá­val vállalom. Közüle­teknek is. Tel.: 131 340 telefonon. Duguláselhárítás, fal bontás nélkül, tisztán gyorsan. 355-918, 857- 470. Reluxa több színből minitakony redőny, re­dőnycserék, garanciá­val. 695-024. Reluxa, redőny. Minő­ség, pontosság, garan­ciával. Közületeknek is. 280-305. Parkettázás, szalagpar­kettázás (anyaggal is), csiszolás, lakkozás,­­ szőnyegpadló, prc fek­tetés, kárpit- és sző­nyegtisztítás, nagytaka­rítás közületeknek is Tel.: 772-037. Boltíves térelválasztó — válaszfal, faboltív galéria, lambéria — felszerelve. 872-875. Tapétázást, festést-má­zolást vállalok. Kisebb munkákra is felvonu­lók. 347-506. Építőanyagok, sóder homok, törmelék el­szállítása. Egyéb anya­gok, földmunkák. 42 62-12. Festést, mázolást, tapé­tázást rövid határidőre vállalok közületnek is 849-745. Vízvezeték szerelés, ja­vítás, gázkészülékek karbantartása, javítása Telefonügyelet: 8—10 óráig. 145-890. Parkettarakás, -csiszo­lás, -lakkozás, -átrakás, PVC- és szőnyegpadló burkolatokat vállalok Telefonügyelet: 575 388. Tapétázást, szobafes­tést, mázolást, selyem­fal festést, minőségi ki­vitelben, parkettcsiszo­lással, PVC-ragasztás­­sal, bútortakarással közületeknek is, garan­ciával vállalok. 299­ 673. Költöztet, szállít, kö­zületeknek is! Tel —21 óráig 644-537 732-296. Parkettacsiszolást, lak­kozást, gyors, pontos kezdéssel vállalok 386-442 vagy 647-554. Tapétázást, festést, má­zolást — burkolást vállalunk. 9—19 óráig, 849-695. Reluxa, redőny, önnek biztosan megéri. Gyor­san, garanciával, közü­letnek is, részletre.­­ 684-177. Falradírozást, festést mázolást, tapétázást kedvezménnyel válla­lok. Tel.: 148-635. Anyaggal vállalok par­kettázást, panelházban szőnyegpadlóra is. 278- 632, 271-184. Festést, mázolást, tapé­tázást, parkettacsiszo­lást 3 éves garanciával vállalok. 699-116. Tetőfedő és bádogos­munkát, hófogó készí­tését vállalja kisiparos. 156-124, 17—20 óráig. Tetőszigetelést és bádo­gosmunkát, hófogó ké­szítését vállalja kisipa­ros. 572-025, 17—21 óráig. Költöztetés, szállítás garanciával, országo­san. Vidékre kedvez­ménnyel. Mindennap. Telefon: 834-868. Redőny-, reluxakészí­tés. Több éves garan­ciával. 417-953. Lakáskorszerűsítés, -át­alakítás, csempe- és padlóburkolás. Azonna­li kezdés. Tel.: 138-893. 14—20 óráig. Festést, mázolást, ta­pétázást fóliatakarással bútormozgatással, ga­ranciával vállalok. — 379-428. Gépi földmunka közü­leteknek is. Grillmayer József, Nagykovácsi Telefonügyelet: 565-008. Faredőny készítés, ja­vítás. Műanyagredőny miniredőny, reluxa ké­szítés, szerelés. Tele­fon: 479-753. Csempézést, hidegpad­ló burkolást, vízszere­lést, közületnek is kiváló minőségben — azonnalra vállalok. 699-619. Vegyes­ Költségvetés-készítés OTP-kölcsönhöz, la­kásfelújításhoz. Kis iparosok, gmk-k részé­re is. Tel.: 421-031. Régi, lekopott fürdő­kád felújítása a hely­színen, garanciával. — Tel.: 167-047. OTP hitelhez, építő­ipari munkákhoz, hő­szigeteléshez költségve­tés készítés, tervezés 893-998. Szobafestő-mázoló szak­munkást felveszek azonnalra. Tel.: 130-658. Költségvetést OTP felé, felújítást, korszerűsítés­re, azonnali készre vállalok. Telefon: 119 165, 212-752, önállóan dolgozni tu­dó szobafestő-mázoló segédet felveszek. 774- 899. Kézi kötésre alkalmas fonalat készítek keres­kedők részére. Pamut 50/1, 34/1, 20/1 nyers, színes és trevira fona­lat adok. Szőlőkötöző, ipari, mezőgazdasági és sportkötelek nagy vá­lasztékban. Benei, Bp. X., Jászberényi u. 86/a. Diamant 10/20-as kö­tőgéppel bedolgozást vállalok. Levélcím: — Markovics Józsefné, — 1098 Bp. Kosárka sé­tány 3. Tel.: 477-613. Pékségemet bérbe ad­nám. »Szakembernek 23087« jeligére a ki­adóba. Gyakorlott parkettást felveszek. Tel.: 665* 552, 12—20 óráig. Fogsorjavítás megvár­ható. Royal Szálló mellett, Bp. Lenin krt. 51. 423-429. Szobafestő szakmun­kást felveszek. 783- 902. 18 literes szőlőprés, daráló, 25 literes üveg­ballonok eladók. Tel.: 831-496. Kitűnő szülőktől ko­­mondor-kölykök el­adók. Dr. Andrikovics Sándor, 1162 Bp. Ir­ha u. 30. Tel.: 633- 462. Törzskönyvezett német juhász kölykök eladók. 496-606. Kisiparosnak, üzletem­bernek meghirdetett­­ adás-vételek lebonyolí­tásában telefonügyele­tet vállalok, nagy gya­korlattal. 831-496. Tollkereskedő ágy tol­l­at vásárol, III., Kerék u. 28. Tel.: 421-088. Belvárosi pénzintézet II. és V. kerületben jó megközelítési lehe­tőséggel átadja a 486 nm összalapterületű­­ raktárak bérleti viszo­nyát. Érdeklődni lehet a 323-935 telefonon. Kürtőskalácssütő üz­letnek berendezett la­kókocsi teljes berende­zéssel, betanítással jó helyen eladó. 250 000 Ft-ért, 573-085. Szobafestő- mázoló­, tapétázó szakmunkást állandóra felveszek. Tel.: 201-599, este, — reggel. KÖZLEMÉNYEK Kedvezményes üdülések nász­utasoknak — az IBUSZ-tól! Deb­recen (Hotel Aranybika). 7 éj­szakás turnusok szeptember 1- től december 22-ig. Részvételi díj teljes ellátással: 3550 Ft. Pécs (Pannónia- és Nádor-szálló). 7 éjszakás turnusok október 13-tól december 22-ig. Részvételi díj teljes ellátással: 3990 Ft. Szeged (Hungária-szálló). 7 éjszakás turnusok szeptember 8-tól de­cember 22-ig. Részvételi díj tel­jes ellátással: 4280 Ft. Tata (Dia­­na-szálló). 6 éjszakás turnusok október 26-tól december 27-ig. Részvételi díj, teljes ellátással: 3990 Ft, félpenziós ellátással: 3390 Ft. Szombathely (Claudius-szál­­ló). 6 éjszakás turnusok augusz­tus 31-től december 27-ig. Rész­vételi díj félpenziós ellátással: 3380 Ft. Részletes felvilágosítással készséggel állnak rendelkezésére irodáink! Intenzív felnőtt- és gyermek­úszásoktatás a Palatínus stran­don, vasárnap kivételével, min­dennap. Részletes felvilágosítás a helyszínen, vagy a 123-069 te­lefonszámon. UVA „A" Super gyorsbarnító szolárium reklámáron. Étvágy­­csökkentő akupunktúrás fo­gyasztás. Szép Heléna szalon. VII., Rákóczi út 32. Tel.: 221-555. Az IBUSZ Budapestről induló autóbuszos kirándulásai: au­gusztus 16. Beethoven-hangver­­seny (Martonvásár) 200 Ft, 180 Ft, Vácrátóti arborétum 260 Ft, augusztus 20. Hídi vásár 440 Ft, 370 Ft, Pannonhalma—Zirc 370 Ft, Szeged 340 Ft, Palóc szőttes Hollókőn 260 Ft, augusztus 22—23. Pozsony (átmenő) 850 Ft, augusz­tus 29—31. Szabolcs 1500 Ft, 1390 Ft, szeptember 5—7. Balatoni körutazás 1700 Ft, szeptember 6— 7. Harkány 1000 Ft, Hortobágyi Nemzeti Park 950 Ft, Aggtelek— Jósvafő 1000 Ft, szeptember 12— 14. Rákócziak birodalma 1700 Ft, 1500 Ft, szeptember 13—14. Ba­­laton-felvidék 1050 Ft, 950 Ft, szeptember 13—14. Miskolctapolca —Lillafüred 950 Ft, Fertőd—Sop­ron 1200 Ft, Sárvár—Ják 1000 Ft, Kőszeg—Nagycenk 1000 Ft. Rész­letes felvilágosítás és jelentke­zés az IBUSZ-irodákban! Az IBUSZ Budapestről induló autóbuszos kirándulásai: au­gusztus 10. Kék szamárkenyér 350 Ft, augusztus 10. Fertőd— Sopron 400 Ft, augusztus 15. Szegedi Szabadtéri Játékok 450 Ft, 390 Ft, augusztus 15. Salgótar­jáni Üveggyár 250 Ft, augusztus 16. Vácrátóti arborétum 260 Ft, augusztus 16. Beethoven-hang­­verseny (Martonvásár) 200 Ft, 180 Ft, augusztus 16—17. Harkány 990 Ft, 890 Ft, augusztus 17. Bor­­gáta—Szajki tavak 350 Ft, au­gusztus 20. Selmecbánya (átme­nő) 300 Ft, augusztus 20. Zirc— Pannonhalma 370 Ft, augusztus 20. Hortobágyi hídivásár 400 Ft, augusztus 22—23. Pozsony 850 Ft, augusztus 23—24. Orosháza—Gyo­­párosfürdő 950 Ft, 850 Ft, au­gusztus 29—31. Szabolcs 1500 Ft, 1390 Ft, szeptember 5—7. Balato­ni körutazás 1700 Ft, szeptember 6—7. Szekszárd—Gemenc 990 Ft, szeptember 6—7. Harkány 1000 Ft, szeptember 6—7. Hortobágyi Nemzeti Park 950 Ft, szeptember 6—7. Aggtelek—Jósvafő 1000 Ft. Részletes felvilágosítás és je­lentkezés az IBUSZ-irodákban! Értesítjük ügyfeleinket, hogy az ÉTK fénymásolóüzeme meg­hosszabbított nyitva tartással vállal hagyományos fénymáso­lás mellett iratmásolást azon­nalra, A/3-as méretben is, kicsi­nyítéssel, nagyítással. Cím: Bp. VII., Dob u. 24. (Bejárat a Ka­zinczy utcáról.) Telefon: 411-786, 423-711.

Next