Népszava, 1986. szeptember (114. évfolyam, 205–230. sz.)

1986-09-19 / 221. szám

6 Kiállítási kalauz Borsos Miklós könyvillusztrációi Stílszerű kiállítással köszönti 80. születésnapja alkalmából kiváló szobrászművészünket az Országos Széchényi Könyvtár: a mester irodalmi illusztrációiból mutat be válogatott szemelvényeket. A várbeli intézmény három kiállítótermében az írás és a kép, az irodalom és a képzőművészet ritkán tapasztalható összefonódásának lehetünk szemtanúi: — az írott szó tartalmát és szépségét egyenrangúan tolmácsoló vizuális ábrázolások sorakoznak a tárlókban, részben eredeti munkák, részben nyomdai sokszorosítások formájában. Borsos szereti és élvezi az irodalmat — ezt már illusztrációinak külső jellemvonása, a rajzok változatossága, könnyedsége, formálásuk természetessége is elárulja. Olvasói kulturáltsága folytán ragyogóan tud illeszkedni az inspiráló mű hangulatához, életérzéséhez és világképéhez; legjobb teljesítményei még a stílus szintjén is követik a megképesítendő alkotást. Ez a szoros alkalmazkodás mindamellett sosem torkollik sem az írói mondanivaló szimpla képi népszerűsítésébe, sem pedig szolgai másolásába. Nem, mert ábrázolásaiban egyben értelmezésre is vállalkozik: kitartó szívósággal keresi meg azt a jellegzetes mozzanatot, részletet vagy helyzetképet, amely csonkítatlan teljességében tükrözi az író, illetve a mű „egyéniségét”. Bár minden feladatot kifogástalanul megold, ott van igazán elemében, ahol a tolmácsolandó gondolatban a maga gondolatára ismer, ahol az írói erkölcs, célkitűzés és magatartás az övével rokon. Ilyenkor mintegy a modelljének a társa, mondhatni alteregója lesz: az illusztrálandó téma ürüggyé válik számára a saját nézetei kifejtéséhez. Legkivált Ady-, Illyés-, Juhász Gyula- és Babits-ilusztrációibban mutatja meg magát — ezekben az alkotókban nemcsak kortársait tiszteli, hanem harcostársait is, fegyverbarátait a humanizmus érvényre juttatásáért folytatott küzdelemben. A jelzett írókról szólva képeiben minimálisra csökken a narratív elem, látomásokat jelenít meg, s ezekben „lírai érzéstömbök” formájában, a lelkiség szintjén mutatkozik meg a valóság. A Borsos-illusztrációk tartalmi és formai sokféleségének kétségtelenül a mester gazdag szellemisége a legfőbb forrása, az is tény, azonban, hogy ez a változatosság aligha lenne megvalósítható művészi felkészültségének sokrétűsége nélkül. Tudjuk, hogy eredetileg festőnek készült, foglalkozása vésnök volt, önképzés útján vált szobrásszá, s a plasztika mellett az éremmetszés is foglalkoztatja. Pályafutásának ezek az állomásai illusztrációin is nyomot hagytak. Festői múltjából következik az árnyalatok és kontrasztok iránti érzékenysége, vésnöki készségeiből kivételes szakmai tudása, szobrászi adottságaiból hangsúlyozott térlátása. Rajzi gesztusai még akkor is tömörek és sűrítettek, amikor — például Mikszáth, Petőfi vagy Arany János esetében — az elbeszélő tónusú illusztráció felé hajlik. Említett képességeivel természetesen disztingváltan — a feladat jellegének megfelelően — él, hol az egyik, hol a másik lehetőséget aknázza ki, megfelelő anyagot, illetve eszközt (tus, toll, ecset, hidegtű, stb.) is párosítva a választott modorhoz. A kiállítás utolsó harmadában néhány világirodalmi mű, illetve kortársi alkotás illusztrációi kaptak helyet, többek között Képes Géza, Szabó Magda, Garai Gábor, Sarkadi Imre és Hubay Miklós könyveihez készült lapok. A legparádésabbak kétségtelenül a Képes „Kő és festék” című, görögországi élményeket feldolgozó verseskönyvéhez készült „tusfestmények”. A fény és árnyék mediterrán játékára építő érzékletes absztrakció, a görög feketealakos vázafestészet vonalvezetését is hasznosító modellálás jellemzi ezeket a lapokat, amelyek olyannyira görög hangulatokat sugallnak, hogy még azokat is, akik sosem jártak a hellászi tájakon, megejti varázsuk. Borsos illusztrációi eleddig zömmel nagy példányszámú könyvekben láttak napvilágot, s reméljük, ez így lesz a jövőben is. Hivatásuk ugyanis több, mint az irodalom befogadásának elősegítése: nemes művészeti élményeket nyújtanak azoknak, akik nem, vagy csak alkalmilag találkoznak a vizuális művészetek produktumaival. Tasnádi Attila Illusztráció egy Babits-vershez Feltárás a szigeten — Elrejtett szerszámok — Toll és toll Múzeumok életéből Még tart a jó idő, nem mindenütt fejeződtek be az ásatások. Folyamatosan történik a leletmentés is, ha földmunkák során valahol valami előkerül a múltból. Békéscsaba határában például Szatmári Imre vezetésével befejeződött egy középkori magyar falu temp■ tornának ásatása. Félköríves, egyhajós templom volt, körötte temetővel. Bélmegyer—csömöki dombon (ugyancsak Békés megyében) leletmentés során körülbelül félszáz késő avar sírt tárt fel Megyesi Pál, a Munkácsy Mihály Múzeum régésze. S harmadszor is Békés megye: Vésztő-Mágoron a Csőtimonostori Történelmi Emlékhely melletti dombon régészeti feltárást kezdett Makkay János az MTA Régészeti Intézetének főmunkatársa. Az őskor három szakasza válik láthatóvá a helyszínen. A tervek szerint védőépület kerül a feltárt rész fölé, s így a látogatók is megtekinthetik az évezredes emlékeket. Püspökladányban földet hordtak a köztemető egyik dombjából. Leletek kerültek elő, s M. Nepper Ibolya, a Déri Múzeum régésze egy valószínűleg XII. századi templom és temető maradványaira talált. Az esztergomi szigeten hét esztendeje folyik a kisebb kutatásokból már korábban is ismert bencés apácakolostor feltárása. Idén a korábbi — XI—XIII. századi — épületrész területén folytatódott a feltárás. Az épületrész alatt még korábbi településmaradványokra bukkantak. Egy nagy hulladékgödörből többek között I. András pénze is előkerült. Visegrád-Várkertben az ispáni és főesperesi központhoz tartozó kora Árpád-kori településen Kovalovszky Júlia folytatta a XI. századi plébániatemplom körüli temető feltárását. Eddig összesen 159 sírt ismertek meg. Bennük XI— XII. századi pénzek, szerény ékszerek. A településen pedig, egyik ház közelében elrejtett szerszámegyüttesre bukkantak, amelyben szekerce, kapa, egy rövid kasza s ásóvasalás szerepel. A Központi Múzeumi Igazgatóság, ahonnan az előbbieket tudjuk, más jellegű adatokat is közölt a múzeumok életéből. Például az új szerzeményekről. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum az 1945—1948 közötti koalíciós időszak kulturális életét dokumentáló plakátokkal és iratokkal gazdagodott. Közöttük van a még romos Budapesten rendezett első szimfonikus hangverseny plakátja is. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum a készülő szőlészeti állandó kiállításához egy 1827-ből való szőlőprést, továbbá erjesztőkádat s egyéb szőlészetiborászati eszközöket vásárolt Szekszárdon és környékén. A debreceni Déri Múzeum legújabb kori történeti gyűjteményébe került a helyi Veréb-féle műlakatos cég hagyatéka. Kiemelkedik közülük több közismert debreceni épület kovácsoltvas díszeinek műhelyrajza, valamint egy mosdóállvány és egy csillár a múlt század végéről. A ceglédi Kossuth Múzeum a harmincas években készült két Benedek Péter-képet vásárolt a képzőművészeti gyűjteményébe. A közeljövőben nyíló kiállítások közül kettőt említünk; mindegyik kapcsolódik az Iparművészeti Múzeumhoz. Az egyik a múzeum budapesti épületében nyílik szeptember 25-én. Címe: A bécsi porcelán az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében. A másik is 25-től látható, Sárvárott, a Nádasdy Ferenc Múzeumban. Címe: Toll és toll. Ez XIX. századi viseleti kiállítás, az Iparművészeti Múzeum anyagából. S itt a végén említünk két közérdekű hírt. A Magyar Nemzeti Galéria szeptember 28-tól ismét naponta 10—18 óra között látogatható (hétfő kivételével), s az ingyenes látogatási nap újra szombat. Szegeden hamarosan elkezdődik a Móra Ferenc Múzeum felújítása. Ezért az állandó kiállítások egy részét bezárták. Csak a következők látogathatók: Csongrád megyei parasztbútorok és népviseletek, Móra-emlékszoba, Luci-képgyűjtemény. A Szegedre kirándulók eszerint tervezzék a programjukat. (mátyás) SUGÁRZÓ SUGÁR ISTVÁN Nevéhez hűen sugárzott az egri Sugár István, a múlt idők kutatója,a Végvári históriák A várjátékok című honismereti vetélkedő játékban. Meg lehet írnia tévéműsor forgatókönyvét, el lehet végezni sokféle szervező munkát,mégis érhetik meglepetések a műsor szerkesztőit. Ilyen meglepetés volt a nézők számára is a szeptember 17-i, szerdai műsorban a hatvankilenc évesSugár, István szereplése. Mondhatjuk úgy is: egyszeresen megszínesítette a műsort, ha úgy tetszik, főszereplővé vált. Szerencsénkre s örömünkre! Egyszeresük bátran kezdett vállalkozni — kezdetben veszített is! — de nem adta föl, hanem konokom kérte tovább a kérdéseket és válaszolt. Szép hevülettel, elismerésre késztető tárgyi tudással és otthonossággal a múlt dolgaiban. Mert — és nyárt! Mertek és nyertek az egriek azzal, hogy Sugár Istvánt „beválogatták" a versenyző csapatba! Ha mi, a nézők többsége eddig nem is tudtunk róla, megjelent munkáiról, amelyek minden bizonnyal becsesek, alaposak és fontosak, sőt, sok vonatkozásban valószínűleg pótolhatatlanok; ő dolgozott évtizedeken át konokom „pénz és taps nélkül”. Mostani szereplésének ez volt a küzdelemre ösztökélő hátországa. A magabiztos tudás. Jelenléte lendületetvitt a néha-néha meglassudó műsorba, és megváltoztattaannak arculatát. Ha csak enynyi haszna lett volna e vetélkedőnek, az sem kevés. Évtizedek munkával töltött napjai sereglettek mögötte! De egyúttal figyelmeztetés is mindez. Az illetékesek velünk együtt elgondolkodhatnak azótn, hogy hány Sugár Istvánhoz hasonló tanár, levéltáros, nyugdíjas kutató dolgozik még s halmoz /el rendíthetetlen elszántsággal szellemi közértéket e hazában? Hányról nem tudunk, mert nem kerülnek bele semmiféle „vetélkedőbe". Pedig ők lehetnének a kisvárosokban is az ifjabb nemzedék példaképei. Egyszer talán meg kellene rendezni az ő sajátos vetélkedésüket, hogy megismerhessük őket, tudjunk róluk. Láthattuk, nem számít a kar, ha tudásról, lelkesedésről van szó. Sugárzó erejüktől csodálattal némul elő az elragadtatott elismerésre, tisztelgő főhajtásra mindig kész ifjabb nemzedék is. Köszönjük Sugár István bácsi. Szerda este emlékezetesen megfényesedett a mi arcunk is. Kiss Dénes Elment Gábor Móric Kilencvennyolcadik évében, szeptember 12-én elhunyt Gábor Móric festőművész, a magyar képzőművészek hazai legidősebbje. Augusztusban még a régi fürgeséggel dolgozott Százados úti műtermében, melynek 1913 óta volt lakója. Állványán új művek keletkeztek oly frissességgel, akárha pályája derekán álló festő lett volna. Kiállítása volt az elmúlt nyáron Pápán veje és unokája — Szabó Iván és Szabó Gábor szobrászművészek — társaságában. A tárlaton hetven évvel ezelőtti és az idén keletkezett képek harmóniában függtek egymás szomszédságában, oly mértékű művészi következetességről tanúskodva, amilyenre csak a legritkábban terem példa. Székely Bertalantól, Szinyei Merse Páltól, Balló Edétől tanulta a festészetet és az emberi tartásit Gábor Móric. És Nagy Balogh Jánostól, aki figyelmével tüntette ki. Tájakat festett, kedvelte a hajdanvolt budai Tabán hangulatos utcácskáit. Parasztköcsögbe állított virágokat is gyakran választott modellül. Legigazibb műfaja a portré volt — ifjan az öreg Jókai Mórt is rajzolta élet után. És ki mindenkit még a szellem nevezetesei közül! Tévedhetetlen biztonsággal ragadta meg a modell karakterét és jelenítette meg vásznán a test és a lélek jellemzőit. Szeretet és bölcsesség vezérelte ecsetjét. A SZOT- díj, amellyel kitüntették, ennek az emberábrázoló művészetnek az elismerése volt. Élő művészettörténetként járt köztünk. Személyében pedig a legszeretnivalóbb ember volt, akivel eleddig jósorsom összehozott. H. L. PÉNTEK, 1986. SZEPTEMBER 19. NÉPSZAVA Táncművészet ’86 A Budapesti Művészeti Heteken rendezik meg — a Magyar Táncművészek Szövetségének kezdeményezésére — a magyar hivatásos balett- és néptáncművészek ünnepi seregszemléjét. A Táncművészet ’86 rendezvényei szeptember 25-én kezdődnek. A Magyar Állami Operaház balettegyüttese a Népköztársaság útjai dalszínházban adja elő Seregi László Prokofjev zenéjére készült balettjét, a Rómeó és Júliát. Szeptember 26-án a Budai Vigadóban a Kodály Kamara Táncegyüttes és a Hungária Táncegyüttes mutatja be műsorát. Szeptember 29-én a BM Duna Művészegyüttes és az Állami, Népi Együttes adja elő produkcióit a Fővárosi Operettszínházban. A Budapesti Kamara Balett új táncjátékával, a Hullámhosszokkal lép fel a Magyar Állami Operaházban. Az Állami Balettintézet balett- és néptánctagozatának növendékei koncertműsort mutatnak be szeptember 30-án a Budai Vigadóban. Hanglemezfigyelő LEHOTKA GÁBOR BACH-LEMEZÉRŐL J. S. Bach — mióta Mendelssohn kezdeményezésére a romantika új életre keltette őt — a totalitás, a tökéletesség szimbóluma. Akár Michelangelo, Goethe vagy Tolsztoj. Annak idején azonban fiai, Johann Christian és Philip Emanuel Bach híre homályosította el nevét, legalábbis a zeneszerzőét. Ez nem is meglepő, hiszen először negyvenegy éves korában jelent meg műve nyomtatásban (a Klavierübung első része 1726- ban). Vagyis korábban jobbára mint orgonistát, orgonaépítőt, tanítómestert ismerték, aki mellesleg természetesen komponál is. De már ezek a kortársak is megérezhették a Bach-zene különlegességét, mikor ámulva hallgatták orgonajátékát (feltételezvén, hogy ha nem Bach az, aki a karzaton ül, akkor csak az ördög lehet). Lehotka Gábor közelmúltban megjelent lemezén négy orgonaművet szólaltat meg, egy korai partitát, egy triószonátát és két prelúdium és fúgát. Ez utóbbi két darabban a szokásostól eltérően majdhogynem a prelúdium, ez a lazább szerkezetű, improvizatívabb első rész alkotja a súlypontot, s a fúga kevésbé komplikált, kevésbé szigorú. A fúgában — Yehudi Menuhin hasonlatát folytatva — mint a gondolkodásban, analógiákat keresünk, párhuzamot vonunk, emlékezünk és következtetünk. Amit hallunk azonban, az már csak a „gondolat”. Lehotka Gábor a kecskeméti Kodály-központ Jehmlich-orgonáján adja elő a műveket: a drezdai Jehmlichcég korábbi képviselői a leghíresebb barokkorgona-építőnél, Gottfried Silbermannál tanulták mesterségüket. CAMERATA HUNGARICA: CHOREAE & CARMINA Hosszú idő óta talán az első igazi egymásra találása zenei elméletnek és gyakorlatnak a régi zene művelésére. A barokk és klasszikus stílusú művek korhű, hiteles megszólaltatása és a még korábbi, reneszánsz zenék egyáltalán a megszólaltatása ösztönző erő, melynek hatására zenetörténészek, kutatók hangszert fognak kezükbe (illetve hangszerhez ülnek), és a hajdan „tudatlannak” kikiáltott előadók könyvtárakat járnak, gyűjteményeket fedeznek föl, régi tabulaturákat, kottaírásokat fejtenek meg és értelmeznek újra. A Camerata Hungarica új lemeze is ennek gyümölcse: a zenetudomány és előadóművészet együttműködésének, sőt, egy-egy személyben való találkozásának. A megszólaló dallamok két, a XVI. század végéről származó gyűjteményből valók, mindkettő egy igen neves németalföldi kiadónál jelent meg (id. és ifj. Phalése-nél). A négyszólamú hangszeregyüttesre feldolgozott táncdarabok lemezünkön énekhangokon is elhangzanak, hiszen a táncdallamok sokszor sanzonok, madrigálok dallamaira épültek, vokális és hangszeres darabok viszonylag szabadon cserélődtek. Egy-egy dallam, „téma” tehát igen sokféleképpen szólalhat meg, szinte a felismerhetetlenségik díszítve, színezve, furulyákon vagy gambákon, lanton, görbekürtökön vagy éppen éneki hangokon, különböző táncritmusokban. Teljes a nemzetköziség e táncokban: német az allemand, a passamezzó olasz, a gaillarde francia. Olyan alapritmusok ezek, amelyek napjainkig fennmaradtak, s olykor egy-egy (immár dallam nélkül született) vers is őrzi az emlékezetüket, mint például József Attila Mikor az utcán átment a kedves című verse a gaillarde-ot. Kiválóak az énekes szólisták (Lugosi Melinda, Kiss Ina Mária, Kállay Gábor és Blazsó Sándor), és kiváló a nagyon fiatal Lassus Énekegyüttes is. Egymáshoz simuló hangok, gördülő, folyékony, de kontúrozott hangzás; sok szépet várhatunk még tőlük. Czigány Ildikó Hétfőn nyit a Liszt-múzeum Az egykori Sugár út sarkán, a Vörösmarty utcában áll az a ház, amelyben Liszt Ferenc lakott 1880-tól Budapesten. A vaníliaszínű, újjávarázsolt épület vonzza az arrajárók tekintetét, kiemelkedve végre az évszázados szürkeségből, és szeptember 22- től zárt kapukkal várja az érdeklődőket, hiszen itt nyílik meg a Liszt-múzeum is. A bejáratot négy impozáns tábla keretezi, hirdetvén, mi minden kapott helyet a hajdani Liszt-házban: a múzeumon kívül a Liszt Társaság, a Kodály Társaság székhelye és a zenetörténészek számára ritkasággyűjteményt, Liszt hagyatékát tartalmazó könyvtár. Hófehér lépcsőház (a lépcsőkön fényesre csiszolt rézkampók) vezet Liszt első emeleti lakosztályába. Középen kis méretű ebédlő, tőle jobbra a háló- és dolgozószoba, balra a szalon található. Ez a kis „ebédlő” időről időre kiállításoknak ad majd otthont, az első hónapokban Liszt és a Zeneakadémia címmel láthatók dokumentumok a szobában elhelyezett vitrinekben, középen pedig — állandó darabként — az 1867-es párizsi világkiállításon díjat nyert úgynevezett szekszárdi Chickering zongora áll. A szomszédos szobák berendezése — részben eredeti, részben leírások alapján rekonstruált darabok — nemcsak a zenekedvelők örömére szolgálnak. A csavart lábú asztal, az ovális támlájú ágy, bár nem saját bútorai Lisztnek, önmagukban is remekek. Némely díszes, faragott hangszer pedig képzőművészeti alkotásnak is beillik, például a szalon hosszú Chickering zongorája (amit egyébként az amerikai cég egyenesen Liszt számára készített), vagy Liszt kedvenc Bösendorfere. A hangszerkedvelő „ínyencek” figyelmébe ajánljuk az úgynevezett üvegzongorát és egy egészen különleges hibrid hangszert, a harmonium és zongora keverékét. Ezeket a hangszereket természetesen nem mindennapi használatra hozták rendbe, mégsem puszta „emléktárgyak”. Nemcsak látni, de adott esetben hallani is lehet őket; a poros, lehangolódott bútordarabokból ismét élő hangszerek váltak. A múzeum, természetesen minden látogató számára hozzáférhető katalógusban közli, hogy mely tárgyakat tekinthetjük valóban eredetinek. Nyilván nem lógtak a szalon falán a zeneszerzőt ábrázoló festmények, mint például a két Kaulbach-kép, ám ezek a múzeum légkörébe tökéletesen illenek. Egy korabeli rajz Lisztet ábrázolja komponálóasztalánál, háló-dolgozó szobájában. E rajz alapján sikerült rekonstruálni a szoba száz esztendővel ezelőtti állapotát. Cz. I.