Népszava, 1986. november (114. évfolyam, 258–281. sz.)

1986-11-19 / 272. szám

NÉPSZAVA Szűrővizsgálatok a fővárosban A­ haj megelőzése a beteg érdeke Hat budapesti kerület tapasztalatai • A leleteket szakorvosok értékelik A lakosság immár köztudo­másúan kedvezőtlen egész­ségi állapota indokolja, hogy 1987-ben komplex szűrővizs­gálat indul Budapesten. En­nek részleteiről tájékoztat­ták a sajtó munkatársait kedden a Fővárosi Tanács­ban. Ahogyan dr. Varró Já­nos fővárosi vezető főorvos hangsúlyozta, , az egészség­­megőrzés rendkívül fontos társadalmi programja mel­lett nélkülözhetetlen a halá­lozást döntően befolyásoló betegségek megelőzése, visz­­szaszorítása. Erre utal, hogy a halálokok 51,1 százalékáért a szív- és érrendszeri, 22,7 szá­zalékáért a daganatos be­tegségek a felelősek. E betegségek korai felis­merése, a súlyos szövődmé­nyek elkerülése jelentős mértékben befolyásolja a gyógyítómunkát. Ezért hatá­rozta el a Fővárosi Tanács egészségügyi főosztálya — az­ Egészségügyi Minisztérium irányelvei alapján — a komplex szűrés indítását a VII. ötéves tervben. Az előkészítő munka je­gyében kísérleti jellegű vizs­gálatok már 1986 első felé­ben megindultak hat kerü­letben. A III., VIII., X., XI., XVII. és XXII. kerületben nyert tapasztalataik — fi­gyelembe véve a pécsi és du­naújvárosi szűrővizsgálatok lebonyolítását is — egységes elvek és módszerek kialaku­lását segítik. Ami a lényeg: a komplex szűrővizsgálat révén a halá­lozást döntően befolyásoló és a korai rokkantságot oko­­zó betegségek mind telje­sebb köre már kezdődő stá­diumban diagnosztizálható. Gyakorlatilag az történik, hogy a tüdőszűrés egyúttal szívszűrés is lesz, mivel az ernyőfénykép a szív kóros elváltozásait is kiemeli. Ezt követi a keringési rendszer állapotára utaló vérnyomás­­mérés, valamint a testsúly- és testmagasságmérés. Sze­repel a programban daga­nat vagy más elváltozás ki­derítésére az emlő és a pajzs­mirigy tapintása, valamint vizeletvizsgálat is. A szűrővizsgálatok az év­tizedek óta jól működő tü­dőszűrő és -gondozó állomá­sokon történnek, a tüdőszű­­­résekhez kapcsolva. A lele­teket szakorvosok értékelik. Elsősorban a területileg il­letékes körzeti orvosok, akik­nek módjuk van további ki­vizsgálást kezdeményezni és feladatuk a beteget gondoz­ni. A megbetegedési és halá­lozási adatok ismeretében a szűrővizsgálat a leginkább veszélyeztetett 30—60 év kö­zötti lakosságot, a főváros­ban mintegy 800 ezer em­bert érint. A legalább négy évet igénylő program a kí­sérleti szűrést végző kerüle­tekben kezdődik, és ott, ahol a feltételek adottak. A ter­vek szerint összesen 19 szű­rőállomás fog működni. A kezdeményezés nagy lé­pés lehet a betegségmegelő­zésben, amennyiben az érde­keltek is felfogják ennek je­lentőségét. Ezt azért szüksé­ges hangsúlyozni, mert pél­dául a VIII. kerületben a kí­sérleti jellegű vizsgálatokra behívottaknak mindössze 24 százaléka jelent meg. De közülük minden hatodiknál találtak kóros — további vizsgálatot, vagy kezelést sürgető — elváltozást. Rossz­indulatú betegség gyanúja merült fel a nőgyógyászati­onkológiai vizsgálatok tíz százalékában. L. M. Két átok: alkohol és kábítószer Kábultan nem lehet dolgozni Csillagászati számokban fe­jezhető ki az a kár, amit az alkohol- és a kábítószerfo­gyasztás okoz a munkahe­lyeken — tűnik ki a Nemzet­közi Munkaügyi Hivatal (BIT) Genfben most közzé­tett jelentéséből.­­ Az Egyesült Államokban például évente 49 és 120 mil­liárd dollár közötti összegre tehető a vállalatok nyere­ségkiesése az alkalmazottak italozása miatt. Az eltérés a különböző becsléseknél fi­gyelembe vett tényezőkből származik. A nagyobb érték az Egyesült Államok hazai össztermékének (GDP) mint­egy 4 százaléka. A kanadai­­ ipar vesztesége évente 7,6 milliárd dollár, a brit iparé 1,5 milliárd dollár, Svájcban pedig naponta 2,9 millió dol­lárt tesz ki az ittasság okoz­ta üzleti veszteség az ipar­ban. A munkahelyi balesetek száma is érzékletesen tükrö­zi az alkohol hatását: az Egyesült Államokban, az NSZK-ban és Franciaország­ban az italozó dolgozók két­­háromszor gyakrabban vál­nak baleset áldozataivá, mint absztinens társaik. A BIT e két átok, az alko­hol és a kábítószer elleni harcban javasolja a Szovjet­unióban, valamint 4000 ame­rikai vállalatnál már kidol­gozott programok kiterjesz­tését. A bevezetett szigorú rendelkezések és segélyprog­ramok hatása rövid idő alatt mérhető: a General Motors­nál például egy év alatt 40 százalékkal csökkent a prog­ramba bevont dolgozók hiányzása, s 60 százalékkal mérséklődött a fegyelmi­ in­tézkedések száma, valamint a betegségből és a baleset­ből eredő térítések összege. 8-13 fok A Meteorológiai Intézet je­lentése szerint szerdán a reg­geli köd az ország jelentős részén még délután is r­egi marad, csupán helyenként — elsősorban délkeleten — va­lószínű néhány órás napsü­tés. A hőmérséklet csúcsér­téke a napos tájakon 8—13 fok között, másutt 5 fok kö­rül alakul. A Duna Budapestnél 116 cm, 6 fokos. Sűrűt, a köd, Kettős akadályt kell leküzde­­nie a Szigetköznél és a Gö­­nyü alatti szakaszon a dunai hajózásnak: gázlók és köd együtt nehezíti a vontatóha­jók és az uszályok kormá­nyosainak munkáját. Kedd­re az idei év egyik legala­csonyabb vízállása alakult ki a Felső-tim­án, Rajka és Szob között. Ezen a 160 kilo­méteres szakaszon 11 gázló és két hajózóút-szűkület talál­ható. A köd lassítja a hajózást. Bár a legtöbb vontatóhajón radarber­evezést használ­nak, nagy óvatosságra van szükség. Nemegyszer fenn is akadnak a kavicszátonyokon, de mindig sikerült saját erő­vel levontatni a hajóteste­ket. A biztonságot szolgálja, hogy két magyar és két csehszlovák kitűzőhajó is megerősített szolgálatot tart Rajka és Szob között, s idő­ben jelzik a vízállás válto­zásait a vontatóhajók kor­mányosainak. SLÁGERSAROK ★ A Slágerbarátság ’86 szovjet dalfesztiválon Cserháti Zsu­zsa nyerte az első díjat Martinov—Bradányi: Hattyúk című szerzeményével. Nekünk még Pál Éva és a Roller együttes (d De a végtelen nem múlik el), valamint Túri Lajos verseny­dala (Április, május) tetszett. ★ Herbie Hancock mégis jön. Az amerikai billentyűs varázsló november 24-én, hétfőn 19.30-kor lép fel a Budapest Sportcsarnokban, az IRI rendezésében (ké­pünk). Az est vendége Pege Aladár világhírű nagybőgő­­művészünk lesz. if A Sógo­­rock nevű jugoszláv együttes számai és lemeze igen gyorsan népszerűvé váltak hazánkban. Hamarosan élőben is hallhat­juk őket: 21-én, péntek este a Ganz-MÁVAG-ban rendezen­dő Katalin-bálon vendégszerepelnek, is A 17. Yamaha-feszti­­vál nagydíját a tokiói Budokan-csarnokban, 12 ország éneke­sei közül az amerikai Stacy Lattisan nyerte Longshot című dalával. A díjazottak között volt az idén nálunk járt olasz Eros Ramazzotti is. is Chuck Berry rock and roll-veterán — láthattuk a BS-ben — ma már 60 éves. Születésnapján olyan világsztárok ünnepelték, mint Keith Richard, Little Richard, Bruce Springsteen, az Everly Brothers, Eric Clapton és Julian Lennon, if A Molnár Dixieland Band november 23-án, va­sárnap 10.30—14 óra között a Hilton Szálló Kalocsa éttermé­ben ad hangversenyt, a belépődíj svédasztalos ebédmeglepe­tést is magába foglal. i­ A Szélkiáltó és a Bukfenc együttes koncertje szerda este, 17 órától kerül sorra a pécsi Doktor Sándor-Zsolnay Művelődési Központban, is Szétgördültek a kövek? New York-i hír szerint Mick Jagger bejelentette a Rolling Stones együttes feloszlását. A világ egyik legjobb rock and roll zenekarának megszűnésével lezárult egy kor­szak. Mick máris világturnéra indul Tina Turner és Jeff Beck társaságában, if A V’Moto-Rock együttes játszik szombaton este a Kertészeti Egyetem klubjában, i­ Dzsefészklub nyílik a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Csütörtök este fél 7-kor az Oldsmobile Dixieland Jazz Band játszik. (selmeczy) Az uszodák reggeli törzsközönsége rendíthetetlenül hódol egész­séges szenvedélyének a hidegre fordult időben is. Felvételeink a sajátos reggeli hangulatot örökítették meg a budapesti Szé­chenyi strandon mti Fotó Három év nyolc hónapra ítélték a szegedi orvosprofesszort A Népszavában augusztus 12-én A professzor egy tál lencséje címmel írtunk az 52 éves dr. László Ferenc, a Szegedi Orvostudományi Egyetem tudományos rek­torhelyettese, egyetemi tanár bűnös üzelmeiről. A hipofí­zisügyben tegnap ítélet szü­letett. A vádlott a SOTE endokri­nológiai osztályát vezette, ahol a Magyar Tudományos Akadémia által anyagilag is támogatott kutatási program keretében, növekedési hor­monok izolálásával is fog­lalkoztak, tehát szükség sze­rint hozzájuthattak humán­hipofízisekhez. Ezzel a lehetőséggel élt vissza dr. László Ferenc. 1975-ben az olasz Sereno cég által szervezett konferenci­án vett részt, ahol a cég egyik munkatársa felajánlot­ta neki, hogy a külkereske­delem kikapcsolásával, köz­vetlenül adja el az ágyalapi mirigyeket. Az ajánlatban nagy üzletet látó professzort nem kellett kétszer kérni, azonnal rá­állt az illegális hipofízisszál­lításra. Hazaérkezése után kiadta az utasítást az egye­tem Kórbonctani Intézeté­nek­ . — Ezentúl minden ép hi­pofízisre igényt tartok. A nagy befolyással bíró professzorral senki sem mert ellenkezni. Tíz éven át kap­ta az agyalapi mirigyek ez­reit, s ezek közül csupán né­hány százat adott az inté­zet laboratóriumának kuta­tási célokra. Mintegy ötezer, szakszerűen előkészített hi­pofízist részben a Hilton­szállóban adott át megbí­zóinak, másrészt pedig sze­mélyesen vitte ki ezeket Olaszországba. A bomba akkor robbant, amikor a legutolsó szállít­mányt leleplezték a vámel­lenőrzés során a pénzügy­őrök. Rövid idő alatt fény derült dr. László Ferenc üzelmeire, majd büntető eljárás indult ellene. A vádlott kezdetben mindent tagadott, de hát a tények szigorúak. A vizsgá­lat alatt dr. László Ferencet felfüggesztették rektorhe­lyettesi státusából, de to­vábbra is professzorként dolgozott az egyetemen. A vádlott védője, dr. Bá­­rándy György ügyvéd, per­beszéde során egyebek kö­zött arra hivatkozott, hogy a Sereno céggel védence lé­nyegében nem folytatott tör­vénybe ütköző, illegális ke­reskedelmet. Az olasz part­ner a hipofízisek egy részé­ért értékes eszközöket, és gyógyszereket adott dr. László Ferenc osztályának. Bűncselekmény elköveté­sének hiányában felmentette kedden a Legfelsőbb Bíróság Tiba János gépkocsivezetőt, aki a Grazban történt ma­gyar autóbusz-baleset kap­csán került a vádlottak pad­jára. A másik két vádlott büntetését a legmagasabb bírói fórum súlyosbította. Kacsó Zoltán autószerelő­szakmunkás első fokon ki­szabott 4 évi szabadságvesz­tését 5 év 6 hónapra emelte fel, Sárközi Tibor szállítási A tényekhez tartozik azon­ban, hogy a professzor több mint 3 millió forinttal ká­rosította meg az államot. Ha a hivatalos utat választja, akkor más klinikáknak és kórházaknak is jutott volna a korszerű gyógyászati esz­közökből. Dr. László úgynevezett „szuperosztályt” rendezett be, s ezért érthető, hogy alaposan megnövekedett azoknak a száma, akik tőle vártak gyógyulást. A Csongrád Megyei Bíró­ság dr. Exterde Tibor bünte­tőtanácsa tegnap délután ki­hirdetett ítéletében dr. Lász­ló Ferencet folytatólagosan, különösen nagy kárt okozó sikkasztás és devizagazdál­kodást sértő cselekmények miatt, 3 év és 8 hónapi bör­tönbüntetésre ítélte, továbbá másfél millió forint elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezte. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmen­tésért fellebbezett. Schmidt Attila művezető ellen pedig 4 évi szabadságvesztést szabott ki. Így hatálytalanította a ko­rábbi ítéletnek azt a rendel­kezését, amely szerint a köz­kegyelemről szóló rendelet alapján ellene megszüntették az eljárást. Egyébként a köz­kegyelmi rendelkezések így is mindkét elítéltre vonat­koznak: Kacsónak 2 év 9 hó­napi, Sárközinek pedig 2 évi szabadságvesztés-büntetést — tehát a kiszabottnak a felét — kell letöltenie. Jogerős ítélet a grazi autóbusz-baleset ügyében Tanúkat keres a rendőrség Egy világos színű M­ 21 tí­pusú Volga személygépkocsi november 7-én, este 18.45 órakor Budapesten, a IX. ke­rületi Határ úton, az ősz ut­cai kereszteződésnél elütött egy férfit, aki a baleset kö­vetkeztében életveszélyes sé­rülést szenvedett. A rendőr­ség­­kéri, hogy aki a baleset­ről, a keresett járműről, il­letve annak vezetőjéről fel­világosítást tud adni, jelent­kezzen személyesen a BRFK Közlekedésrendészetén (Bp., XIV., Hungária krt. 149. III. emelet 305.), vagy telefonon a 220-848/130-as számon. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1964 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43.- Ft . Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701­­­4­16 UNION állványos, VARRÓGÉP Stoppol, _____hímez és szeg Ára - Csak 2300 Ft. OTP hitelre is! Varrógép szaküzlet: VI., Nagymező u.14. A tv-lottó novemberi nyerőszámai A Budapesten kedden meg­tartott novemberi tv-lottó­­sorsoláson a következő nye­rőszámokat húzták ki: 2, 42, 48, 50, 63

Next