Népszava, 1986. december (114. évfolyam, 282–307. sz.)
1986-12-01 / 282. szám
NÉPSZAVA 1986. DECEMBER 1., HÉTFŐ Iráni kapcsolat és nicaraguai kontrák A washingtoni szenátusi bizottság ma megkezdi a vizsgálatot Az Egyesült Államok legalább 13 millió dollárt fordított az iráni fegyvereladások hasznából a nicaraguai kontrák titkos támogatására akkor, amikor a kongresszus törvényben tiltotta az ellenforradalmárok katonai segélyezését. Az ABC televíziós hálózat hitelt érdemlő értesülései szerint a fegyvereladások — állítólag még a kormányzati vezetők elől is eltitkolt — hasznából 8,5 millió dollárt fordítottak fegyverek és felszerelések beszerzésére. Másfél millióért vettek öt, használt repülőgépet az utánpótlás eljuttatására, félmilliót a személyzet, köztük a Nicaraguában elítélt Eugene Hasenius fizetésére. Aszállítási költségek másfél millió dollárba kerültek, kétmilliót fordítottak az operáció egyéb költségeire, egyebek között az illetékes hondurasi hatóságok lepénzelésére. A szenátus felderítéssel és titkos manőverekkel foglalkozó felügyeleti bizottsága az újabb közlések nyomán már hétfőn megkezdi vizsgálatát az „iráni kapcsolat", illetve a kontráknak a manőver hasznából juttatott titkos katonai támogatás ügyében. A bizottság jelenlegi republikánus elnöke, David Durenberger, és rangidős demokrata párti tagja, Patrick Leahy, közös levélben kérte fel Reagan elnököt, feltétlenül gondoskodjék arról, hogy ne semmisítsék meg titokban az akcióra vonatkozó bizalmas okmányokat. A két szenátor egyúttal közölte: a bizottság újból kihallgatja majd Casey CIA-főnököt, de egyúttal azt a két volt nemzetbiztonsági tanácsadót is, akik az ügyben szerepeltek, Robert MacFarlane-t és John Poindextert. A két volt tanácsadót hivatalosan is beidézik a bizottság elé, ahol eskü alatt kell vallomást tenniük. Jakov Nimrodi izraeli üzletember beismerte, hogy ő volt az, aki megszervezte amerikai hadianyagok Iránnak történő szállítását. Nimrodi londoni lakásából nyilatkozott az izraeli rádiónak és elmondta, hogy a fegyverközvetítéssel segíteni akart az Egyesült Államokon. Nimrodi azt is közölte, hogy a túszokért a fegyvert alku ötlete Izraelből származott. A londoni The Times első oldalán tette közzé közel-keleti tudósítójának „nagyon megbízható teheráni forrásokra” hivatkozó exluzív értesüléseit az amerikai-iráni fegyverügylet méreteiről és mindeddig ismeretlen politikai vonatkozásairól, egyebek közt Szaúd-Arábia közvetítő szerepéről. Robert Fisk, a The Times közel-keleti tudósítója szerint húsz, fegyverekkel, tartalék alkatrészekkel, harckocsimotorokkal megrakott katonai teherszállító gép érkezett Robert McFarlane-nek, Reagan elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadójának titkos teheráni látogatása idején az iráni Kale Morge katonai repülőtérre. (Emlékezetes, hogy Reagan elnök első nyilvános beismerése szerint a „jó szándékának” kinyilvánítására küldött összes fegyverszállítmány belefért volna egyetlen teherszállító repülőgépbe.) A források szerint az amerikai fegyverszállítmány megérkezése után az iráni légitámaszpont forgalomirányító személyzetét Hasemi Rafszandzsani hodzsatoleszlamnak, az iráni parlament elnökének utasítására őrizet alá helyezték, nehogy kifecseghessék a titkos akciót. (MTI) Amerikai leszerelési szakértők bírálják a kormányt a SALTA II megsértéséért Az a tény, hogy Egyesült Államok hivatalosan is hadrendbe állította nukleáris fegyverekkel felszerelt manőverező robotrepülőgépek indítására alkalmas 131. hadászati bombázóját, s ezzel formálisan is megszegte az eddig általa is megtartott SALT II szerződés előírásait, „azt mutatja, hogy a fegyverzet korlátozásáraik eddig érvényben lévő rendszere nemcsak rogyadozik, hanem teljesen összeomlóban van" — jelentette ki Gerard Smith volt nagykövet, aki az amerikai leszerelési küldöttség egyik vezetője volt korábban. Egy másik volt küldöttségvezető, Paul Warnke leszögezte: ezek után a Szovjetunió joggal vélekedhet úgy, hogy megnövelheti hadászati nukleáris fegyvereinek számát, mivel az Egyesült Államok felrúgta az eddigi korlátozásokat. Mindketten az amerikai lépést tették felelőssé a fegyverkorlátozási rendszer hátbatámadásáért. A 0055 számmal jelzett, 131. B—52 típusú hadászati bombázó, amelyet előzőleg átalakítottak manőverező robotrepülőgépek indítására, pénteken délután hivatalosan is hadrendbe állt a texasi Fort Worth melletti Carsweel légitámaszponton. A Pravda washingtoni tudósítója megjegyzéseket fűzött az amerikai kormányzatnak ahhoz a döntéséhez, hogy hadrendbe állítja a nukleáris töltetű manőverező robotrepülőgépekkel ellátott B—52-es bombázók közül a 131-diket, de ezt a lépést nem szándékozik ellensúlyozni az elavult Poseindon atom-tengeralattjárók kivonásával, s így túllépi a SALTA II megállapodásban megszabott korlátokat. Mint a hírmagyarázó rámutat Reagan elnöknek ezt a piadügy- és külügyminiszterének bevonásával hozott döntését, amely a fegyverzetkorlátozási megállapodás megtorpedózásával egyenlő, „a szovjet katonai fenyegetésről” szóló olyan rágalmakat próbálták alátámasztani amelyek szerint a Szovjetunió állítólag megsérti a SALTA II -t. E hazugságok áradatával szemben a döntés indítékai nagyon is átlátszóak: a SALTA II, amely mindig is dühöt keltett az enyhülés ellenfeleiben, nincs ínyére a katonai-ipari komplexumnak és politikai képviseletének, mert akadályozza, hogy teljesen szabad kezük legyen a végeláthatatlan fegyverkezési hajsza folytatásában. (MTI) A TASZSZ Kohl szovjetellenes kirohanásainak hátteréről A nyugatnémet sajtóban nagy visszhangot keltett a Pravda csütörtöki, Kohl kancellár szovjetellenes kirohanásait visszautasító cikke. Jóllehet Friedhelm Ost bonni kormányszóvivő válaszként megpróbálta a Szovjetuniót „megengedhetetlen vitastílussal” vádolni, ezzel sem sikerült elhárítania a felelősséget azokról, akik megengedik maguknak, hogy aljas módon párhuzamot vonjanak a Szovjetunió és a náci Németország között — írja kommentárjában Szergej Kulik, a TASZSZ politikai hírmagyarázója. Akik az NSZK-ban a hivatalos propaganda hazugságaival ellentétben a józan észre támaszkodnak, jól látják: Kohl kancellár gyalázkodó hasonlítgatásaival igyekszik segíteni Washingtonnak abban, hogy eltemesse a reykjavíki megállapodásokat, megakadályozza az újabb leszerelési javaslatok megvalósítását, mérgezze az európai együttműködés légkörét — mutat rá a szemleíró. A bolni vezetés másik törekvése, hogy a közelgő parlamenti választások előtt a maga oldalára állítsa a szélsőjobboldali erőket. ♦ (TASZSZ, MTI) Újabb szélsőséges akció Észak-Írországban. Newry városában egy „rendfenntartó” brit katona figyeli a házfalba csapódott kézi rakétafegyver-lövedék nyomát telefoton mti Külföldi Képszerkesztőség Színház a színházépítés Lehangoló tényeket közölt a magyar színházak állagáról s a színházépületek rekonstrukciós munkáiról az a jelentés, melyet a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége elnökségének néhány napja megtartott ülése elé tárt a szövetség műszaki-munkavédelmi bizottságának elnöke és főellenőre. Ha csak a számadatokat nézzük, úgy tűnhet, a sorrarendre elkerülhetetlenül felújításra szoruló magyar színházépületek rendbehozatala körül nincs semmi gond. A VI. ötéves tervben például összesen tizenhét színházunk teljes vagy részleges felújítására, átépítésére 3096 milliárd forintot fordítottunk. Ebben benne voltak olyan hatalmas munkálatok is, mint az Operaház rekonstrukciója, vagy a szegedi Nemzeti Színház újjáépítése, s a pécsi Nemzeti Színház új kamaraszínházának létesítése. S ha előre pillantunk, imponáló öszszeget ígér a VII. ötéves terv is, 1773 milliárd forintot. Ebben a pécsi nagyszínház, a kaposvári, a kecskeméti, a veszprémi színházak, a Szeged további rekonstrukciós, illetve kiegészítő munkálatai foglaltatnak benne, többek között. Jelenlegi gazdasági helyzetünkben ez az összesen 4,8—4,9 milliárd forintos tétel a művelődéspolitika egyetlen szektorára, a színházra, s ott a színházépületek felújítására fordítva, nem csekélység. Csakhogy ezek a számok kissé csalókák. A VI. ötéves terv színház-rekonstrukciókra előirányzott költségei például csak 1,245 milliárd forintot tettek ki. A tényleges költségek viszont 1,851 milliárddal többre rúgtak. Ez nagyjából másfélszeres túllépés. Magyarázatát csak részben adják meg az időközben bekövetkezett építőanyag-s egyéb áremelkedések. Még a munkálatok közben felmerült, előre nem látott (nem látható) építési, műszaki problémák megoldásért, fordított összegek sem emelték volna ennyivel az eredeti előirányzatokat. Akkor hát? Nem szívderítő kimondani, de tény: színházaink rekonstrukciói azért (is) kerülnek feltűnően sokba, mert sem az előkészítő (tervező-) munka, sem akivitelezés, sem aztán az újra üzemeltetésselkapcsolatos munkálatok nem azonó szinten, főleg nem azzal a gondossággal és hozzáértéssel történnek, amilyennel ,történniük kellene. Az MSZSZ említett jelentése megállapítja, hogy egyegy színházi rekonstrukció tervezésével olyan tervezői intézeteket, illetve tervezőket bíztak (bíznak) meg, akik színházi rekonstrukciót még soha nem terveztek. Ezek nem ismerik a színházi mechanizmust, a színházi biztonságtechnikai előírásokat, a közönségforgalmi és a színpadi részre vonatkozó különböző előírásokat és elvárásokat. E gyakorlatlanság s a vele járó sok huzavona elhúzódó, indokolatlanul sokáig tartó tervezési időszakot eredményez — vagy olyan megoldásokat, amelyekhez a gyakorlatlan tervezőik a mundér rosszul értelmezett védelmében csak azért is ragaszkodnak, aztán később sokba kerül a korrigálásuk , mivel a másik oldalról — a színházak s a tanácsok részéről — is elég gyakori, hogy sem a színházak műszaki, gazdasági és művészeti vezetése, sem a rekonstrukciót elindító és finanszírozó tanácsi (művelődési és műszakiberuházási) apparátus nem képes szakszerű programot, igényt benyújtani a tervezéssel megbízottaknak, nyilvánvaló, hogy ebből is újabb feszültség, s végső soron újabb költségnövekedés ered. S ez még nem minden. Szinte alig hihető, de nincs átfogó, mindenre kiterjedő színházépítési és színházberendezési előírás, irányelv vagy szabvány. Csak egyes részkérdésekre találhatók előírások. De az a tapasztalat, hogy a vidéki színházak rekonstrukciójában leginkább érdekelt vidéki tervezőintézetek (tervezők) elég tekintélyes hányada még ezeket sem ismeri. Azt már szinte csak mellékesen érdemes megemlíteni, hogy mivel a Középülettervező Vállalat és az Agroépszer kivételével a színházi rekonstrukciókat mindenhol más és más (helyi) építőipari vállalat végzi, értelemszerűen minden színházépítési gyakorlat nélkül, ebből ismét csak a munkálatok mértéken felüli elhúzódása, jelentős költségtöbblet, valamint rengeteg minőségi kifogás származik. Ezek egyenes következménye, hogy a hosszú évekig elhúzódó rekonstrukciók befejeztével (ha ugyan a használatba vétel — megnyitás — időpontjára a munkák egyáltalán befejeződtek, mert például sem az Operaházban, sem Szegeden nem fejeződtek be) a műszaki átadásátvétel, s utána a reklamációk, a garanciális javítások stb. lebonyolítása többnyire nem egyéb, mint kaotikus tortúra. Az a helyzet tehát, mely színházaink elkerülhetetlen rekonstrukciója körül létezik, nem csak a pénz (a szükségesnél kevesebb pénz) miatt áll fenn. Számtalan olyan (nem pénzen múló) tényező befolyásolja, ami más beruházásokat, építkezéseket is befolyásol: szervezési, koordinálási, tervezési hibák, nem kellő hozzáértés, nem kielégítő munkamorál, felelőtlenség. Szóval, ha a lényeget tekintjük, csupa-csupa emberi tényező. Takács István Munkavédelmi ankét Miskolcon Kedvezőtlen az egészségügyben dolgozók üzemegészségügyi helyzete Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Házban szombaton megkezdődött az első országos egészségügyi munkavédelmi ankét. A tanácskozáson több mint 300 egészségügyi dolgozó, valamint munkavédelmi szakember vesz részt. Dr. Füzi István, az egészségügyi dolgozók szakszervezetének főtitkára megnyitó előadásában megállapította: munkájuk jellege miatt is az egészségügyi dolgozók üzemegészségügyi helyzete az öszszes munkahelyeket tekintve a kedvezőtlenebbek közé tartozik. E tanácskozásnak is feladata ennek okait tisztázni, és javaslatokat tenni a körülmények mielőbbi, javítására. A szombati plenáris ülés első előadását dr. Hutás Imre egészségügyi államtitkár tartotta Az egészségmegőrzés társadalmi programja és a munkavédelem címmel. Rámutatott, arra, hogy az orvosok, ápolók egészségi állapota befolyásolja egész társadalmunk egészségügyi helyzetét. Hazánkban az öszszes foglalkoztatottak 5 százaléka az egészségügyben dolgozik, és ennek a rétegnek az egészségi állapota rosszabb, mint az országos átlag. Javítani kell tehát az egészségügyi dolgozók élet-, munka- és anyagi körülményeit, s ez közvetlenül az egész társadalomnak is érdeke. Az államtitkár elmondta, hogy a VI. ötéves terv során megvalósultak az előirányzott egészségügyi beruházások, s a mostani tervidőszakban is jó az esély a tervezett fejlesztések valóra válására. Török Dezső, az országos munkavédelmi főfelügyelőség vezetője az egészségügyi intézmények munkavédelmi helyzetéről, Főcze Lajos, a SZOT osztályvezetője a szakszervezetek időszerű munkavédelmi feladatairól tartott előadást. 3 Panaszolják és mutatják a minap a tv-híradóban, hogy mennyi teherautó fut üresen az utakon. Illetve, hogy alibit szerezzenek a haszontalan kilométereknek, legfeljebb feldobnak néhány szál deszkát a kocsira — íme, itt a szállítmány. Sőt, a rafináltabbja, gyanítom, állandóan tart a platón deszkát, elférnek ott. Mondja az egyik nyilatkozó, hogy az építkezéshez milyen sok fuvar szükséges, s nem rejti véka alá azt sem, hogy az üres fuvarok is benne vannak a magas lakásárakban. Majd arról meditál, hogyan lehetne visszaszorítani az üres futást, hogyan lehetne érdekeltté tenni az építőket, hogy ne küldözgessék feleslegesen a drága üzemanyagot faló teherautókat. Érdekeltség — hangzik el a varázsszó, amely azonban csak úgy ottmarad a levegőben. Pedig nem olyan nagy ördöngösség ez. Csak éppen azt kellene elérni, hogy érzékenyebbek legyünk a költségekre, jobban megnézzük, mire, mennyi pénzt adunk. Hogy a példaadó építőiparnál maradjunk, két eset is élénken él bennem, amikor mintegy varázsütésre sikerült ezt megoldani. Az egyik nagy megyei építőipari vállalat vezérkara egyszer csak rájött, hogy ők évi tízmillió (!) forinttal többet fizetnek ki sóderszállításért, mint a szomszéd megye vállalata, pedig körülbelül ugyanannyi kavicsot, ugyanolyan távolságról hozatnak, mint a másik cég. Csaknem a véletlen műve volt, hogy ugyanennek a városnak a kis, tanácsi építőipari vállalata ugyanebben az időben ugyancsak rá tudta venni építésvezetőit a takarékosságra. Mint az egyik építésvezető elmagyarázta, náluk már nem mindegy, hogyan számítják ki munkához szükséges anyag mennyiségét. Mert ha például kevés cementet küld, a még szükséges három zsák miatt újabb fuvarra lesz szükség, ha meg sokat, akkor a megmaradt anyagért megint csak el kell küldeni a kocsit. Anyag ugyanis nem mehet veszendőbe — mert az pénz — bizonygatta. Ezt a kőművesek is alátámasztották azzal, hogy még a féltéglát is felveszik, beépítik, mert az is pénz, és balga, aki szórja a pénzt — a saját zsebéből. Ja, majd elfelejtettem megjegyezni, hogy mindez a kísérleti jövedelemszabályozás rövidke idején történt, amikor néhány pályázó vállalatnak módja nyílt az általános gazdálkodási szabályoktól eltérően igazgatni pénzügyeit. Vagyis módja nyílt rá, hogy ne tegyen olyan nagy különbséget bér és költség között. Az említett vállalatoknál így a megtakarított költségforintokból bizonyos menynyiségű bérfillért képezhettek, ami azonnal meghozta az emberek költségérzékenységét. Mert azonnal kézzelfogható lett az egyébként nyilvánvalónak látszó tétel: aki pazarol, annak kevesebb marad. Ami a magánéletben teljesen nyilvánvaló, csak a vállalati-intézményi gazdálkodásban nem nyert még teret. Tóth Jenő Költségforintok és bérfillérek