Népszava, 1986. december (114. évfolyam, 282–307. sz.)
1986-12-05 / 286. szám
NÉPSZAVA 1986. DECEMBER 5., PÉNTEK Sport Magyarország—Egyesült Államok 30-15 (13-4) Négy hollandiai városban nyolc mérkőzéssel kezdődött meg csütörtökön a 9. női kézilabada-világbajnokság. A magyarok Groningenben az Egyesült Államok ellen rajtoltak, s 30—15 arányú gólzáporos győzelmet arattak. A játék képe alapján nagy különbség volt a két válogatott között. Csaknem 1500 néző előtt a magyar csapat Rácz György (3), Csajbóknél, Gödölné (2), Szilágyi (6), Elekes (6), Lőrinczyné (2) összeállításban kezdett, majd csereként szóhoz jutott Acsbog, Barna (2), Kovács (3), Nyári (6) és Orbán. Jobban nem is sikerülhetett volna a magyar válogatott vb-rajtja, a találkozó alkalmas volt arra, hogy játékba lendüljön az együttes és megfelelő önbizalmat szerezzen. Az amerikaiak időnként egy-egy szép akciót vezettek, de inkább keménységükkel tűntek ki. Jellemző erre, hogy 11-szer kerültek kiállításra, s két játékosuk piros lapot kapott, igaz cserével. A magyaroktól csak kétezer történt kiállítás. A csoport, Heerlen: Jugoszlávia—Lengyelország 25— 15 (11—5). C csoport, Enschede: Kína—Norvégia 20—19 (12—14). D csoport, Leeuwarden: Románia—Dél-Korea 25—22 (10—12). Csaknem 300 induló a Tokaj Express vívóversenyén Kuba vívói már napok óta Budapesten tartózkodnak, s szorgalmasan készülnek a szombat-vasárnapi Tokaj Express Világ Kupa párbajtőr-versenyre. Náluk talán csak a szervezők serényebbek, akik csütörtökön öszszesítették a véglegesnek tűnő nevezéseket, s eszerint 205 (!) külföldi és 83 magyar pengeforgató lép majd pástra a Nemzeti Sportcsarnokban. Várakozáson felül sok lesz a külföldi vendég, csütörtökön például már megérkeztek a svédek és hollandok is, úgyhogy a kubaiakkal együtt három ország sportolói tartózkodnak a fővárosban — mondta dr. Nedeczky László, a „Tokaj” első számú szervezője. — Délután viszont hiába mentünk ki a Ferihegyi repülőtérre, hogy fogadjuk Roland Bostelle-t, a nemzetközi szövetség francia elnökét, mert a köd miatt nem szálltak le a gépek, a párizsi járat tovább repült Prágába. Sajnos az elmúlt években is megtörtént, hogy a köd közbeszólt, és néhányan lemaradtak a versenyről. Mi csak egyet tehetünk: szurkolunk, hogy péntekre jó legyen az idő, s végül is minden benevezett megérkezzen. Örvendetes hír, hogy a korábbi jelzésekkel szemben a teljes szovjet válogatott is indul, egyrészt a CSZKA, másrészt Tallinn csapatában. A franciák úgyszólván valamennyi válogatottjukat elhozzák, az olasz csapat élén Bellone áll, a nyugatnémeteknél pedig az olimpiai és világbajnok Pusch és egy egész sor világklasszis társa indul. Mikulás Kupa Megérkezett a címvédő Egyesült Államok serdülő karate-válogatottja is a szombati Mikulás Kupa küzdelmére. A szombathelyi eseményen a tengerentúliak mellett Jugoszlávia, Csehszlovákia és Magyarország 14-16 éves karatékéi lépnek fel az egyéni- és csapatértékelésű, formagyakorlatokban és a küzdelmekben, melyiket leányok és fiúk számára is kiírtak. ••Örömrangadók Nem tudom, kinek az ötlete volt, de dicséret érte: az asztalitenisz NB I-ben mind a férfiaknál, mind a nőknél végére maradt a csattanó. Merthogy a végén, mármint az őszi idény utolsó fordulójában került sor a rangadókra, az addig veretlen csapatok egymás elleni összecsapásaira. A BSE és a Statisztika női, illetve a Bp. Spartacus és a BVSC férfiegyütteseinek találkozóján nagyszerűen szórakozott a közönség. Régen látott, izgalmas meccseknek lehettek tanúi a Marczibányi térre és a Szőnyi útra kilátogatók, s húzott bármelyik ötösfogat felé is a szívük, elégedetten távozhattak a csarnokból. Mert... O ... végre nem tátongó lelátón kuksoltak néhány hozzátartozó társaságában, hanem parázs hangulatban, régi Nemzeti Sportcsarnok-beli estékre emlékeztető közönség tagjaiként. O .. .a női rangadón (BSE—Statisztika 14—11) meggyőződhettek róla, hogy már nemcsak egy nagycsapattal büszkélkedhet a honi asztaliteniszsport. Mostantól ugyanis a tizenhatszoros BEK-győztes Ormai-tanítványok mellett már feltétlenül meg kell említeni a tanácsiak klasszis együttesét s remélem, mindenki érti, ez nem a statisztikusok kritikája, hanem a BSE-lányok teljesítményének elismerése. „ ...a férfiak „szupermérkőzésén (Bp. Spartacus— BVSC 14—11) figyelmesek lehettek arra, hogy nincs előre lefutott meccs, játszma, poén. Mindenki minden tőle telhetőt megtett a sikerért, s hogy a kiélezett csatákban olykor a fiatalok bírták jobban idegekkel a harcot, az külön öröm. Hiszen egy egészségesebb önbizalommal felvértezett utánpótlás még sok örömet szerezhet az évek során. De talán már a bajnoki folytatásban, tavasszal is. Bruckner Gábor Bangkoktól Halléig Nincs többé ökölvívó-szuperzsűri — lesz igazság? A világ ökölvívásának a vezérkara a közelmúltban a thaiföldi Bangkokban randevúzott. Első számú feladata a tisztújítás volt, a második pedig, hogy néhány akut problémát megoldjanak. Az egyik ilyen volt többek között a fejvédő ügye. Az AIBA-szabályok szerint bonyolódó versenyeken most is már kötelező a használata. A másik pedig, hogy tisztábbá kellett tenni a bíráskodást, igazságosabbá az ökölvívó-mérkőzések eredményeit Sermer György, az AIBA korábbi bíróbizottságának tagja — akinek tisztségét most Bangkokban ismét megerősítették —, erről a következőket mondta: — A bíráskodással összefüggésben talán az elsőszámú olyan döntést, amely alapvetően változtat a szabályokon, az az, hogy eltörölték a szuperzsűrit. Az olvasók előtt talán ismert, hogy a várnai Európabajnokságon egy ilyen szuperzsűri fosztotta meg Varadi Jánost az aranyéremtől. De vajon most miért törölték el? — A nemzetközi szövetség elsősorban a vezető bírók és pontozók tekintélyét akarta ezzel erősíteni, hangsúlyozva azt, hogy a szuperzsűri működése különben is sok vitát váltott ki, nemcsak a nézők, hanem a szakemberek körében is. Még milyen ügyben döntöttek, ami az igazságosabb ökölvívó-bíráskodást szolgálja? — Talán közvetve, de ide tartozik az is, hogy felkészültebb mérkőzésvezetőket, pontozókat kíván csak a ring közelébe engedni az AIBA. Ezt szolgálja az is, hogy csakis olyan személy lehet AIBA-bíró, aki a hat elfogadott hivatalos AIBA-nyelv közül legalább az egyiket beszéli, hiszen ha valaki egyik nyelvet sem beszéli, hiába vesz részt a bírószemináriumokon. Az igazságosság mellett az egészséget védi a következő változtatás. — A ring mellett tevékenykedő orvos a jövőben sérülés miatt véget vethet a mérkőzésnek akkor is, ha a vezető bíró azt nem látja. Természetesen, mondta Sermer György —, csakis a zsűri közreműködésével. — Ezen kívül — folytatta — azt az 1978. évi érvényben volt szabályt újból bevezették, hogy a pontozó bíróknak jegyezni kell a pontozólapon, melyik ökölvívó hányszor került a földre. Szó volt arról, hogy az ökölvívásban a különböző kontinensek eddig egy-egy bírót adhattak, illetve pontozót a mérkőzésekre. Ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy valamelyik kontinens javára részrehajlóak legyenek a pontozók. Történt ebben változtatás ? — Ebben nem. Viszont az tény, hogy a bolgár Emil Zeesen lett a bíróbizottság vezetője, talán garanciát jelenthet arra, hogy a jövőben csakis felkészült ökölvívószakemberek pontozzanak. Annyit mindenesetre sikerült elérni, hogy a vezető bíró és a pontozók közül egy lehet azonos kontinensről. És a szabály nem tiltja, hogy több is kerüljön ki ugyanarról a kontinensről. Milyen lényeges változtatás történt még? — Talán érdekes, hogy meghatározták az AIBA-versenyeken résztvevő ökölvívók felső korhatárát. Az alsó korhatár, a 17 év, eddig is szerepelt a szabályban. Most pedig úgy döntött a bangkoki kongresszus, hogy 37 éves-ré idősebb ökölvívó nem léphet szorítóba. Voltak olyan javaslatok, amelyeket az AIBA kongresszusa elutasított. — Természetesen jó néhány. Közülük a legtöbb valóban jobb is, hogy nem kerül be az AIBA szabálykönyvébe. De például az a kanadai javaslat, amelyet elutasítottak, kár, hogy nem vált szabállyá. Azt javasolták, hogy előbb legyenek a különböző kontinenseken kongresszusok és azok javasoljanak vb-tagokat, elnökhelyetteseket. Az AIBA viszont fenntartotta azt a jogot magának, hogy saját kongresszusán jelölhessen és döntsön a személyekről. — Okozhat ez valami gondot? — Most Bangkokban például az a furcsa helyzet állt elő, hogy Bernard Restout, az EABA elnöke nem tagja az AIBA-nak. Egyszerűen azért, mert a pakisztáni Chowdrit választották elnökké, és Restout a különböző nemzetek lobbyzása miatt megsértődött és minden más tisztségtől visszavonta jelöltségét. Most kerül sor Halléban az EABA kongresszusára. Lehet, hogy itt is földindulás lesz a tisztújításkor? — Előfordulhat, de nem biztos, hogy ez jót jelent. Egyébként a Magyar Ökölvívó Szövetséget Déri Miklós főtitkár mellett Sermer György, Jákó Péter és Papp László képviselik majd Halléban az Európai Ökölvívó Szövetség kongresszusán. Lepies György Megkezdődött a súlyemelőbajnokság Nyíregyházán, a városi stadion játékcsarnokában csütörtökön megkezdődött a 60. országos súlyemelő-bajnokság. A háromnapos program első délutánján az 52, illetve 56 kg-os súlycsoportok küzdelmére került sor. A legkönnyebbek között Nagy Péter, a Bp. Honvéd versenyzője mind a szakításban, mind a lökésben igazolta jó formáját, és bajnok lett. 52 kg: bajnok: Nagy Péter (Bp. Honvéd) 220 kg (100, 120), 2. Karcag Tibor (Húsos SE) 210 kg (92,5, 127,5), 3. Berényi Zoltán (Szolnoki MÁV MTE) 205 kg (90, 115.). 56 kg: bajnok: Pátrovics Géza (Kazincbarcikai Vegyész) 250 kg (110, 140), 2. Oláh Béla (Tatabányai Bányász) 250 kg (110, 140), 3. Lukács Zsolt (Szolnoki MÁV) 247,5 kg (112,5, 135). • Szerdán a késő esti órákban játszották az osztrák asztalitenisz-bajnokság egyik rangadóját. Klampár csapata, a Langenlois a Wolkersdorffal mérte össze erejét. A találkozó 5—5-ös döntetlennel ért véget, s amint erről az APA hírügynökség beszámolt, Klampár nagyszerűen játszott. Mindhárom egyéni mérkőzését megnyerte. Kilencszáz meghívott a labdarúgó-tanácskozásra Az MLSZ-től kapott hír szerint a december 9-i, keddi országos labdarúgó-tanácskozáson 900 meghívott vesz részt. Ezen terjeszti elő a nemrégiben megalakult MLSZ-elnökség a közeli és távoli érvényes, a magyar labdarúgás eredményeinek javítását célzó terveit és elképzeléseit. A Budapest Kongresszusi Központ rendezvényén eddigi adatok szerint 30 hozzászólás várható. Többek között hozzászólásra jelentkezett az elnökség Edzőbizottságának vezetője, Verebes József, az MTK-VM mestere is. A „forgatókönyvee szerint először Páncsics Miklós, az MLSZ főtitkára emelkedik szólásra, majd Somogyi Jenő elnök mintegy egyórás vitaindító beszédet mond. A szünetet követően bonyolítják le a vitát, illetve ekkor hangzanak el a hozzászólások is. A Fővárosi Tanács Gyógyszertári Központja felvesz X. kerületi központi telephelyére — Multicar típusú úttisztítógép Telefon: 171-488/236 mellek kezeléséhez, gépjárművezetői Továbbá jogosítvánnyal rendelkező — raktári betanított munkást férfi munkaerőt jelentkezés: a raktárvezetőnél jelentkezés: a gondnokság vezetőnél Telefon: 181-365 Kereki az Olajbányász edzője Közös megegyezéssel szerződést bontott a Nagykanizsai Olajbányász SE és Teszler Vendel, a klub NB II-es labdarúgócsapatának vezető edzője. A szakember visszatért korábbi sikerei színhelyére, Szekszárdra, ahol a szintén másodosztályú helyi Dózsa mestere lett. Ugyanakkor a zalai egyesület elnöksége 1987. június 30-ig Kereki Zoltánt bízta meg a vezetőedzői teendők ellátásával. A 33 esztendős újdonsült szakvezető a Haladás VSE és a ZTE labdarúgójaként 37-szer szerepelt a válogatottban. A kiválóan fejelő, gólerős védő tavaly ősszel Ausztriában, az Innsbruck csapatában — súlyos sérülés miatt — fejezte be pályafutását. Kereki már munkához is látott az Olajbányásznál. Vádemelés Alfredo Rossini olasz bíró hivatalosan vádat emelt 26 angol szurkoló ellen tömegverekedés kezdeményezése és gondatlanságból elkövetett gyilkosság miatt. A tavaly májusi brüsszeli BEK- döntő előtt a Heysel-stadionban a véres összetűzések során 39 ember életét vesztette, további négyszáz pedig súlyosan megsérült. A televíziós videofelvételek gondos tanulmányozásával a 26 angol személyazonosságát sikerült megállapítani. Hogy a római tárgyalásokra mikor kerül sor, azt nem tudni. Ugyanezt a huszonhat szurkolót a belga hatóságok is vádolják. t Buzega Na, erre iszunk! — mondhatná bárki a mellékelt fotó láttán. Aki épp jóízűt kortyol, az nem más, mint Buzgó József, a frissen visszavonult válogatott öttusázó, akit a szövetség tegnapelőtti elnökségi ülésén hivatalosan is dr. Török Ferenc szövetségi kapitány asszisztensévé neveztek ki. Buzgó, azaz ahogyan a honi sportvilágban mindenki ismeri. • Buzega ... Óriási egyéniség, egy humorista évtizedekig eléldegélne azon a szövegen, amit jóformán megállás nélkül „nyom”. Szerény megítélésem szerint a világ legjobb humorú sportolója. És képes volt azt nyilatkozni, amikor bejelentette visszavonulási szándékát, no meg szóba került a válogatott körüli ténykedése, hogy: vége a tréfáknak, ideje megkomolyodnom. Ez, azt hiszem, képtelenség, ő sem gondolhatta komolyan ... Igazi sportember! Van benne valami, ami Kárpáti Gyuri könnyedségét idézi... Tatabányáról jött a fővárosba, először ígéretes úszó volt a Fradiban, majd tucatnyi esztendeje elment öttusázni, s ott odáig vitte, hogy karnyújtásnyi közelségbe került a vb-szerepléshez, hosszú esztendőkön keresztül tartalékoskodott a legjobbak mellett. Harmincegy esztendős. Buzega ... Nehéz lenne komoly képpel megszólítani. Megszállottként gyártotta a poénokat, levegővétel nélkül „lökte” a zrikáló dumát.. . És imádott mindent, ami sport: beillik párbajtőrvívónak is, aztán — emlékszem — indult, egy üres óráját kihasználva, az egyik Népszava-futáson a Népligetben. Jó kis hecc — magyarázta. Most egyszerre kellene búcsúztatni a versenyzéssel felhagyó Buzegát és köszönteni a más minőségben bemutatkozó Buzgót. Félek, ez nem sikerülne, annyira egy és ugyanaz még a „két” személy ... És különben is, ahogy ismerem, az istennek sem hagyná ki a lehetőséget és legközelebbi találkozásunkkor nem úsznám meg egy-két hamisítatlan „buzegás” megjegyzés nélkül. Maradjunk is annyiban: kár, hogy elment, jó, hogy jött! És eszébe ne jusson megváltozni! (cser) 15 _ kereseti lehetőséggel. .... részlegünk felvesi magas k Átalánydíjas reszteg azonnali belepess • potentiáty05"»