Népszava, 1987. február (115. évfolyam, 27–50. sz.)

1987-02-24 / 46. szám

6 Nem csak munkával él az ember „Natura artis magistra”, azaz a természet a művészet tanítómestere, mondta jó kétezer éve Cicero, a nagy római szónok, és igazsága azóta sem kopott. Különösen igaz ez a népművészetre. A pásztor meg a kondás a keze ügyében levő anyagokat: a fát, a csontot, a követ faragta, és rajzolt beléjük olyan mintákat, amilyenek körülvették őt: fákat, virágokat, állatokat. De miközben az alkotó mintákat karcol a csontba, a botba, ő maga is átalakul, a művészi tevékenység őt is alakítja. Ilyen értelemben mondhatjuk azt is, hogy a művészet az ember tanítómestere. Hogy jó embert csinál-e a művészet, az más kérdés. Szeretnénk remélni, hogy igen. Én legalábbis Nagykanizsán, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban két olyan fafaragóval találkoztam, akik művészetük által többek, jobbak lettek. Két munkás, Balogh Boldizsár szerkezetlakatos és Gurgel János betanított munkás mutatta be alkotásait a múlt héten munkatársainak, rokonainak, ismerőseinek és a művészet iránt érdeklődőknek. Ezek a kiállítások nem ötletszerűek: minden hónapban bemutatkozik egy-egy festő, fafaragó, szobrász, amatőrök és hivatásosok. Az amatőrök legfőképpen a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár munkásaiból, tisztviselőiből kerülnek ki. Nemrégiben volt sikeres akvarellkiállítása Bánts Kálmán asztalos művezetőnek, festményekkel mutatkozott be a nyugdíjas címfestő, Hosszú József, és fafaragásaikat hozták el Bajsz József és Légrádi Tibor. Fehér Imre, a művelődési ház vezetője elmondta, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárban sokan részt vesznek az amatőrmozgalomban, és különösen sokan faragnak. Rendszeresen látogatják a velemi, a zalavári és a békéscsabai fafaragótáborokat, ahol kicserélik tapasztalataikat, szakmai fogásokat tanulnak egymástól. Itt nemcsak a fafaragás rejtelmeivel ismerkednek meg, hanem a társművészetekkel is: festészettel, szobrászattal, és megtanulják megkülönböztetni a giccset a művészitől. Balogh Boldizsár munkáiban most gyönyörködnek a látogatók. Faragott sulykait, ivócsónakjait, csontkarcait nézegetjük. Az egyik fafaragótáborban tanulta meg a fafaragás mesterségét. Huszonnégy éves most, de kilencéves kora óta foglalkozik a fa megmunkálásával. Eleinte szélmalmot, Eiffel-tornyot, haranglábat állított össze gyufaszálból és hurkapálcikából, bicskával faragott botot. A fafaragótárborban jött rá, hogy ez nem csak hobbi, hanem művészet, hogy a fafaragásnak éppoly szabályai vannak, mint bármely mesterségnek; ott jött rá arra, hogy a népi mintákat ugyanúgy bele tudja faragni a fába, mint a társai. Ez önbizalmat adott neki, amit még növelt az is, hogy 1980- ban a megyei Alkotó Ifjúság pályázaton harmadik lett. Kedvét az sem szegte, hogy a KISZ Központi Művészegyüttesének székházába küldött tárgyait ki sem állították, és csak nagy könyörgésre tudta visszakapni őket. Ez a fiatalember, amellett hogy ennek a szenvedélyének él, ugyanúgy dolgozik, mint a kollégái. Reggel fél hatkor kel és a tizenöt kilométernyire levő Gelsaszigetről buszozik be naponta Nagykanizsára. Forgácsoló-előkészítő, naphosszat futkos anyagért, hogy a társainak mindig legyen munkája. Rendszerint fáradtan, idegesen ér haza délután ötre. Amikor arról kérdeztem, miért farag, rövid mondatokban válaszolt: — Jólesik, amikor az ember a megálmodott formákat bele tudja vinni a fába. És megnyugtat a faragás, meg jó érzés, mikor a munkatársaim eljönnek megnézni a kiállítást. Miközben tárlóról tárlóra járunk, a másik kiállító, Gurgel János betanított munkás elmeséli, hogy ő egész nap vasat fűrészel. Az egyhangú, zajos, sivár munkahely után az nyugtatja meg igazán, ha kezébe vehet egy fadarabot és elkezdhet tányért faragni, olyankor megszűnik körülötte minden. Elfelejti a gyárat, a gondjait, csak az alakuló mintákat látja, és gyönyörködik az elkészült munkában. Aztán örül, ha odaajándékozhatja valakinek. Ezek a tárgyak is azért vannak itt, mert kiállítás van. Utána valószínűleg elajándékozza mindet. A látogatók meg-megállnak egy-egy tárló előtt, megcsodálnak vagy megkritizálnak egy-egy munkát. Kérdéseket tesznek fel a két alkotónak, akik készségesen magyaráznak. Bálits Kálmán kiselőadást tart a fafaragó művészetről. Két nagy hírű mesterre emlékezik, az idősebb és az ifjabb Kapolira, akik közül az egyik Kossuthdíjas népművész volt, a másik a népművészet mestere. A látogatók pedig, akik között szép számmal vannak kollégák is, figyelmesen hallgatják. — Látja — jön oda Fehér Imre, a ház vezetője — több ez, mint kiállítás. Nemcsak a fafaragók önmegvalósítását szolgálja ez, hanem közelebb viszi az emberekhez a művészetet. Az emberek szívesebben nézik meg társuk alkotásait mint akármilyen profi művész kiállítását. Itt megtanulják becsülni, szeretni a művészetet, esetleg maguk is megpróbálkoznak vele. Sokan közülük talán itt jönnek rá, hogy nem csak munkával él az ember. Udvarhelyi András Mezőgazdasági könyvkiadás A kalendáriumtól a genetikáig Száz éve sincs talán még annak, amikor a parasztember teljes írott tudománya elfért a mestergerendán a kalendáriumban. Az időjóslások és a mezei tudnivalók rövid leírásai csak kiegészítették, érdekességekkel színesítették mindazt, amit élete során apjától, papjától és a természettől megtanult. Retke Ferenc pomológiáját, Nagyváthy János szakkönyveit csak a legkíváncsibb, legmerészebben újító kevesek forgatták olykor a haszonnal. Azóta nagyot fordult a világ: az idei mezőgazdasági könyvhónapra csak a Mezőgazdasági Könyvkiadónál több tucat könyv jelent meg. Ezek sorában a genetika legújabb eredményeit számba vevő hatalmas monográfiától az angolnatenyésztésig számtalan témakör megtalálható. Százmillió A mezőgazdasági könyvkiadás feladatai jelentősen megváltoztak az elmúlt évtizedekben. Az agrárgazdaságban — szinte a közvetlen termelés szintjén is — megjelentek olyan tudományterületek, mint a genetika, a sejtbiológia, megújultak a technológiák, elterjedt a gépesítés, termelésszervezési eszközzé vált a számítógép. Az információszükséglet növekedése természetesen hozta magával a szakkönyvek és közlemények számának szaporodását is. Ez a kiadó évente a bérmunkákkal és a tankönyvekkel együtt több mint háromszáz önálló címet ad ki, egymillió példányban. Könyvforgalma 100 millió forintot ér. Dr. Sárkány Pál, a kiadó igazgatója az információrobbanás következményeiről, a kiadó gazdálkodásáról, lehetséges stratégiájáról tájékoztatott. Három nagy csoportnak készít könyveket a Mezőgazdasági Kiadó: a nagyüzemi mezőgazdaságban dolgozó szakembereknek, a kistermelőknek és a mezőgazdasággal, biológiával kapcsolatos kedvtelések hódolóinak. Versenyhelyzetben mindig annak a csoportnak van nagyobb esélye a győzelemre — adott esetben ez a puszta fennmaradással egyenlő —, amelyiknek több az információja a világról, a környezetéről. Fokozottan igaz ez, a gazdasági és technológiai versenyben levő magyar mezőgazdaságra. A legújabb tudományos eredmények megszületése és a gyakorlati alkalmazások közötti idő nagysága eldönti, sok szempontból, hogy van-e esélyünk a világfejlődés élvonalába kapaszkodni, vagy végleg lemaradunk. A gyakorlatba pedig csak az fog átkerülni, amiről információt kap az alkalmazó szakember. Ilyen körülmények között elgondolkodtató, hogy elég-e csak az összes megjelentetett művek tíz százalékát válogatni a külföldi szakirodalomból, illetve megengedhető-e, hogy 2—3, olykor öt évvel később jelenjenek meg a legfontosabb külhoni publikációk magyar nyelven. Az USA-ban, 1982-ben kiadott Genetika című monográfiát például a Mezőgazdasági Kiadó csak most, öt évvel később tudta megjelentetni. Az információ ráadásul több mint munkaeszköz. Egy-egy új felfedezés, az alapkutatásban felvetődő gondolat meghatározhatja a jövőt is. Irányt szab a fejlesztésnek, híveket, ellenfeleket szerez a technológusok között, így végül is az agrárpolitika orientáló eszköze lehet — ha idejében közreadják. Szabályozók A specializáció a mezőgazdasági könyvkiadásban is érezteti a hatását. Egyre kisebb az igény a nagy összefoglaló monográfiák iránt, és kisebb példányszámban ugyan, de egyre több, a részterületeket röviden tárgyaló művet kell kiadni. Ennek a kiadónak nem szabad csak regisztrálni a múlt eredményeit, de segíteni kell tájékozódni a jövő felé is. Nagy távlatokban, agrárpolitikában pedig nem könynyű gondolkodni akkor, amikor ezt a szervezetet is ugyanúgy kezeli a gazdasági szabályozó rendszer, mintha brikettet gyártana. Kiadói joga mellett nem rendelkezik kereskedelmi jogokkal, így a könyvterjesztő vállalatok rendelése dönti el a példányszámot. Mint az igazgató elmondta, nemrégen megtörtént, hogy egy szakmai kiadványból a három nagy terjesztő együttesen csak ötszáz példányt rendelt. A kiadó körlevélben kereste meg a lehetséges vevőket, és az rövid időn belül 8000 előjegyzést gyűjtöttek. Nehezíti persze a kereskedők helyzetét az, hogy a megrendelt könyveket 180 napon belül el kell adniuk, mert ez után büntető adók sújtják a készletet. Planétás Nem csoda tehát, hogy minden megrendelő a biztonságra törekszik. Ennek a következménye egyebek között az is, hogy az egyetemi tankönyvek és a legfontosabb kézikönyvek — amelyek pedig öt-hat évig keresettek — már hiányoznak a választékból a kiadást követő néhány hónappal. Az utánnyomásuk, vagy újrakiadásuk nagyon költséges lenne. Új szelek fújdogálnak a kulturális gazdaságban is, a Mezőgazdasági Kiadó mégsem érdekelt igazán a kiadás anyagi hasznában. Az igazi nyereség a kereskedelmi vállalatoknál csapódik le, anélkül, hogy egy része visszaáramlana az alkotóműhelybe. — Az éves forgalmunk 100 millió forint, a Planétás kártyák nélkül — mondta az igazgató. Ez az egy kiadvány önmagában hoz további ötvenmilliót. Ennek és a nagy példányszámban is azonnal eladható szakácskönyveknek köszönhetjük, hogy az idén a tavalyinál 13 millió forinttal kevesebb állami támogatásból is meg tudunk élni. Pallagi Ferenc A Baranya megyei alkotótelepek siklósi alkotóházában mesteriskolát kezdeményezett Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, a Képzőművészeti Főiskola tanára. A 10 napig tartó kurzuson jelenleg a főiskola öt frissen végzett növendéke, Somogyi mester egykori tanítványai vesznek részt. A siklósi alkotótáborozás tapasztalatait hasznosítva a főiskola a jövőben a fiatal művészek újabb csoportjai számára igyekszik munkalehetőséget teremteni Siklóson Elhunyt Szederkényi Ervin Életének 53. évében súlyos betegség következtében elhunyt Szederkényi Ervin, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője, a Janus Pannonius Főiskola adjunktusa. Hamvasztás előtti búcsúztatása március 4-ére, szerdáin, 12.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A Művelődési Minisztérium, a Baranya Megyei Tanács, a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának irodalmi szakosztálya. Szederkényi Ervin 1934- ben, Budapesten született, itt végezte egyetemi tanulmányait is. Pályafutását tanárként kezdte: egy ideig általános, majd középiskolákban tanított, végül a Pécsi Tanárképző Főiskola oktatója, majd az ennek jogutódjaként létrejövő Janus Pannonius Tudományegyetem főiskolai karának adjunktusa lett. Oktatói munkája mellett fiatalon bekapcsolódott Pécs irodalmi közéletébe, s mint irodalomtörténész és kritikus, sokat tett szűkebb pátriája irodalmi tehetségeinek elismertetéséért. Harmincéves volt, amikor — 1964-ben — kinevezték a Jelenkor című folyóirat főszerkesztőjévé. Mint szerkesztő, kiváló szervezői adottságokkal rendelkezett, az ő vezetése alatt vált a lap helyi jellegű folyóiratból országos jelentőségű kulturális fórummá. Nemcsak a kortársi magyar irodalom legjobb erőit nyerte meg a lapbeli publikálásra, hanem a tudományok és a művészetek felé is kiterjesztette a Jelenkor érdeklődését, továbbá tág teret adott az esszéműfaj művelőinek. A Jelenkor az utóbbi évtizedben az egyik legszínvonalasabb hazai folyóirat lett, méltó képviselője a humánum jegyében fogant pannon szellemiségnek. KEDD, 1987. FEBRUÁR 24. NÉPSZAVA A televízió előtt A FELVILÁGOSODÁS A filozófia évezredes hagyományai, az emberi gondolkozás és gondolat hősei (sajnos!) csak ritkán keltik föl — közvetlen megjelenési formájukban — a tévéművészek érdeklődését. Pedig e fontos, a történelmi fejlődésben nagy szerepet játszó intellektuális elmélkedések, kutatások, vívódások, konfliktusok és harcok kiváltképpen érdemesek a bemutatásra és a szélesebb körű megismertetésre. Hiszen nemcsak múltunk s jelenünk mélyebb megértését segítik elő, hanem érdekes, új képi megfogalmazásra késztető, művészi feladatot is adnak a televízió alkotóinak. Így érthető, hogy örömmel figyeltünk fel a Cimbora, elsősorban a fiatal nézőknek szánt sorozat különkiadására, mely a francia felvilágosodásról, az enciklopédistákról adott dokumentatív, illusztratív és drámai jellegű tájékoztatást. Sőt, aránylag rövid — 60 perces — műsoridő alatt a bemutatott eszmetörténeti, filozófiai és tudományos események s szellemi alkotások, mozgalmak társadalmi, nemzetközi s hazai hatásait is szemléltette. E televíziós vállalkozás jelentőségét kiváltképpen nyilvánvalóvá teszi, ha emlékezetünkbe idézzük jeles tudósunknak, Köpeczi Bélának, e kor kiváló kutatójának és ismerőjének a véleményét. „Korunkban és itt, Közép- és Kelet-Európában — olvassuk A francia felvilágosodás c. művének előszavában — nem pusztán a történetírás számára feladat tisztázni viszonyunkat a felvilágosodáshoz és annak legsokoldalúbb formájához, a francia felvilágosodáshoz. Olyan időket élünk, amikor az irracionalizmus újból támad, s ismét felszínre hoz konzervatív, tradícionalista, misztikus eszméket. Ebben a helyzetben az a kritikai, újat kereső, és nemcsak gondolkodásra, hanem cselekvésre is ösztönző magatartás, amely a felvilágosodás fő áramát jellemezte, a mai ember számára is előzmény és tanulság. Ezért választottuk mottónknak Diderot gondolatát: Az ember arra született, hogy elmélkedjék és cselekedjék.” Amennyire fellelkesített bennünket a Cimbora e különkiadása, az alkotók — Németh György és Kisfaludy András forgatókönyvírók, É. Szabó Márta szerkesztő, Lugossy László rendező és munkatársaik — úttörő vállalkozása, annyira elszomorított, s bántott a nemegyszer szembetűnő leegyszerűsítés, a túlontúl iskolás jelleg, és időnként félreorientáló ábrázolás. Ugyanakkor igazságtalanok lennénk, ha nem fejeznénk ki elismerésünket a különböző, igényesen felépített jelenetekért, a jól kiválasztott és jellemző gondolatokért, és a felvilágosítók (Diderot, D’Alembert, Voltaire, Rousseau és mások) megjelenítéséért. Bálint András, Gálffi László, Kézdy György, Fodor Tamás, Némethy Ferenc kiváló alakítása hozzájárult ahhoz, hogy emberi sorsok, jellemek, konfliktusok is elénk táruljanak, s többet kapjunk, mint puszta illusztrációt. Az Enciklopédia egyik „címszavát” eléneklő, és önmagát gitáron kísérő Cseh Tamás fellépésével és zenéjével megadta az egész játék korhű, s vonzó légkörét. Hosszasan sorolhatnánk azonban azokat a problémákat, amelyek zavartak és nyugtalanítottak bennünket. Például Kazinczy Ferencről nem derült ki, hogy a felvilágosodás eszméinek nagy korabeli propagandistája volt. Batsányi bemutatása is egyoldalú. A felvilágosodás, az enciklopédisták és a francia forradalom kapcsolata is jóval összetettebb és bonyolultabb, mint ahogy itt kibontakozik előttünk. A legnagyobb baj az, hogy az alkotók nem építenek eléggé a legújabb kutatások eredményeire. Például ismeretes, hogy az Enciklopédiát 1789-re már 25 millió példányban adták ki. Arról sem esik szó, hogy akadt magyarországi megrendelője is. AZ OPERAHÁZRÓL—AZ OPERAHÁZBÓL A ZENE, ZENE, ZENE sorozat legújabb számában olyan törekvések erőteljesebb érvényesülését figyelhettük meg, melynek nemcsak a művészeti ág megismertetése és népszerűsítése, hanem a közművelődés és közízlés fejlődése szempontjából is fontosak és lényegesek. Petrovics Emil neves zeneszerzővel, az Operaház igazgatójával és vezető munkatársaival beszélgetett Antal Imre, a műfaj, az intézmény különböző problémáiról. Az eszmecsere érdekes, bensőséges és közvetlen hangvételű volt, sokrétű tájékoztatást nyújtott a nézőknek. Hasonló igényű és jellegű beszélgetéseket időnként máskor is hallhatunk, de most mégis úgy éreztük, hogy különleges élményt kaptunk. Ez a társalgás, interjúsorozat ugyanis nemcsak információnak bizonyult, hanem a résztvevőknek köszönhetően igazi beavattatásnak is az Operaház belső életébe, terveibe és gondjaiba. Sőt, arról sem feledkeztek el, hogy a szakmában kevésbé járatos nézőknek is biztosítsák a szükséges és kívánatos ismereteket. Például az operarendező, a dramaturg, a karmester munkájáról. Ily módon a kiválasztott operarészletek és az ezekről elhangzott vallomások nemcsak művészi élményt adtak, hanem a beszélgetést is meggyőzően illusztrálták és dokumentálták (rendezte: Mérei Anna). Ilés Lajos Előkészületek a moszkvai filmfesztiválra A nyáron megrendezésre kerülő XV. moszkvai filmfesztivál előkészítéséről és lebonyolításának új rendjéről tartott hétfőn Moszkvában sajtóértekezletet Alekszandr Kamsalov, a szovjet filmgyártási állami bizottság elnöke, Rolan Bikov, a filmművészszövetség választmányának titkára és Fjodor Kosztyikov, a moszkvai filmfesztivál vezérigazgatója. Az ez év július 6. és 17. között megrendezendő fesztiválra már jellemzőek lesznek azok a változások, az a megújulás és átalakítás, amely a filmgyártást is érinti. A kategóriák változatlanok maradnak: továbbra is játékfilmek, gyermek- és ifjúsági filmek továbbá rövidfilmek fognak egymással versenyezni. Kevesebb lesz azonban a versenyfilm: a korábbi 45 film helyett csak 25—27 filmet kell a nemzetközi zsűrinek megtekintenie. Egyidejűleg a Rosszija szálló koncerttermében meghívásos alapon a világ filmtermésének legjobb alkotásaival ismerkedhetnek meg a fesztivál vendégei. Terveznek életműsorozatot, többek között Jean-Maria Volonte és Andrej Tarkovszkij munkásságát kívánják bemutatni. Alekszandr Kamsalov kijelentette: a cél az, hogy viszszaállítsák a moszkvai fesztivál korábbi hírnevét. Kevesebb díjat osztanak ki. A játékfilm kategóriában egy nagydíj, a zsűri különdíja, a legjobb férfi és a legjobb női alakítás díja kerül csupán kiosztásra. A társadalmi szervezetek közül csak az állami filmbizottság, a szovjet békebizottság és a baráti társaságok szövetsége adományoz díjat. A zsűribe igyekeznek a világ filmművészetének kimagasló személyiségeit meghívni. Egyidejűleg nemzetközi eszmecsere is lesz arról, mi lehet a filmművészet szerepe a nukleáris katasztrófa veszélyének elhárításában, továbbá megrendezik a nemzetközi filmpiacot, amelyre az eddigi jelzések szerint már 75 ország kíván filmeket küldeni.