Népszava, 1987. március (115. évfolyam, 51–76. sz.)

1987-03-02 / 51. szám

4 Automatizált tervezés a Vilatinál A ceruzától a terminált Akinek a kezében kalapács van, az mindent szögnek lát — idézik a mondást a számí­tástechnika szakemberei. Ér­zékeltetni próbálják, milyen fogadtatásra számíthat vál­lalatuknál a számítógép segí­tette tervezés és gyártás gya­korlatba tétele. — Az új módszer a koráb­bitól finomabb, pontosabb és fegyelmezettebb munkát kö­vetel — magyarázza Bánhegyi Ottó főosztályvezető. — A géppel nem lehet lezserked­­ni. A mostani munkaszerve­zetben egy egy hibát észre­vehet, és kivédhet a partner. De a gép a hibás utasítást fogja végrehajtani. Nem ka­lapáccsal dolgozunk tehát, hanem finomabb eszközök­kel. Kártyák tervezése Ebben a középtávú terv­időszakban be kívánja vezet­ni a számítógéppel integrált gyártást a Vilati Automati­kai Vállalat. Elképzelésük szerint az évtized végére va­lóság lesz, hogy konstruktő­reik számítógépek segítségé­vel tervezik gyártmányaikat — a szerszámgép-vezérlések­től kezdve forgalomirányító automatákon át a helyfoglaló berendezésekig sokfélét —, s egri gyárukban ugyancsak számítógépek koordinálják a gyártási folyamatokat, mind­ezt egységesre kristályosított rendszerben. Ez az utóbbi is­mérv, az egységes rendszer, a próbálkozás fő újdonsága, az eljárás egyes részleteit ugyan­is már régóta alkalmazzák a Vállalatnál.­­ A CAD/CAM néven em­legetett módszerrel mi az or­szágban az elsők között, a hatvanas évek végén kezd­tünk foglalkozni — közli a szakma egyik legtekintélye­sebb képviselője, Bánhegyi Ottó. — A hetvenes évek ele­jén pedig már gyártottunk olyan vezérlőberendezést, melynek kártyái számítógé­pes tervezéssel készültek. A frissebb eredmények szemléltetésére a Vilati em­berei két folyóiratot mutat­nak. Az Ipari Szemle egyik száma például hírül adja, hogy tavaly egy neves külföl­di látogatónak feltűnt: ugyan­olyan szerszámgépek, ame­lyek másutt japán és ameri­kai vezérlésekkel dolgoznak, a Csepel Művek Szerszámgép­­gyárában az EMG és a Vila­ti berendezéseivel működnek. Az American Machinist ne­vű amerikai folyóirat tavalyi júliusi száma pedig megálla­pítja, hogy a Vilati fejlett gyártmányai többet „tudnak", mint a COCOM-listán már szereplő egyes elektronikai termékek.­­ A szükséges mikroszámí­tógépek árai a múlt év végé­re csökkentek olyan szintre, hogy a belőlük való rendszer kialakítására egyáltalán gon­dolni lehessen — mondja Si­kolya Zsolt, a szoftverosztály vezetője. — A KFKI a közel­jövőben bocsát rendelkezé­sünkre olyan megamikro­­számítógépet, amely a rend­szer központja lesz. Ezenkí­vül az Ipari Minisztérium és az OMFB is most kezdemé­nyezi, támogatja olyan ipari moduláris elektronikai rend­szer kialakítását, amely a jö­vőbeli követelményeknek megfelel. Ilyen rendszerek kiépítése egyébként a vilá­gon sok helyen állami támo­gatást is élvez. Szerszám ± CAD/CAM Hangsúlyozzák a Vilatinál, a számítógéppel integrált gyártást korántsem célnak, hanem munkájukat segítő eszköznek, „szerszámnak” te­kintik. — Termékeink ma a KGST-n belül egyedülállóak — közli Bánhegyi Ottó. — A reális célunk az lehet, hogy megőrizzük ezt a relatív ve­zető szerepet. Ehhez már elen­gedhetetlen az ipari modul­rendszer kialakítása ... Ar­ról, hogy termékeinket nagy mennyiségben nyugatra ex­portáljuk, nem lehet szó, az olyan próbálkozás lenne, mintha Kubába szeretnénk cukrot exportálni. A szakemberek mindezt a vállalat újonnan elfoglalt — egyébként régebbi épületből épp átalakítás alatt álló — budapesti Klapka utcai fej­lesztési központjában mond­ják el. Az egyik új iroda­szekrény polcán belsőépíté­szeti makettek sorakoznak. Nem mindegy, milyen lesz a munkahelyi környezet: a módszerváltozást a külsősé­geknek is sugallniuk kell. A nagyobb teljesítményt, pon­tosabb munkát jobb körül­mények között, precizitást sugárzó környezetben várják a munkatársaktól. S nem ez az egyetlen mozzanat, amely­nek a vállalati méreteket túl­lépő érvényességét megálla­píthatjuk. — Az ipari modulrendszer megvalósítása a tervidőszak végéig csaknem egymilliárd forint ráfordítást igényel — így Bánhegyi Ottó. — A pénz előteremtése már nem az „álomtartományban” van: el­készültek az ezzel kapcsolatos megállapodások. Nagyobbik részben a Vilati viseli a költségeket. Nagyon lé­nyeges, hogy ezt a módszert egészében kell megvalósítani! A hazai beruházási gyakor­latban elő-előfordul, hogy egyes munkákat „majd ha lesz rá pénz” alapon elha­gyunk. Ez itt nem alkalmaz­ható, a félmegoldásoknak nincs értelme. Szélesebb érvényű gondo­lat az is, amelyet a szakem­berek a kompromisszumokról mondanak. Ha az ipari mo­dulrendszer meghonosításával kapcsolatban viták keletkez­nek, akkor a kölcsönös en­gedmények nem érinthetik az alapkoncepciót. Ez ugyanis az egész fáradozást haszon­talanná tenné, sőt, a mutat­kozó működésbeli zavarok csak alapot adhatnak a kor­szerűsítésben kételkedő kri­tikának. — Kik idegenkednek a szá­mítógépre alapozott munka­­módszerektől ? — Elvben senki — így a főosztályvezető —, de gon­dolni kell rá, hogy az átállás nehézségekkel jár. Hiszen na­gyobb fegyelmet, több mun­kát követel. Többek között olyan bizonylati rendet, ami a jelenleginél sokkal nagyobb. Aki hosszú ideig a régi stí­lushoz szokott, az nem biztos, hogy örülni fog ennek. — Ugyanakkor más szem­pontból könnyebb lesz a munka — mondja Sikolya Zsolt. — Több információhoz jutnak a munkatársak, még­pedig gyorsan. Egy külső adatbank anyagához is hoz­zájuthatnak, anélkül, hogy kilépnének a szobájukból. — A jobb módszereket sem könnyű elfogadtatni — véli Bánhegyi Ottó. — Aki ceru­zához szokott, ódzkodik leül­ni a terminálhoz. Ehhez né­ha szinte diktatórikus mód­szerek kellenek. Úgy tűnik, hogy az igazi haszonélvezők a fiatalabb korosztályok lesz­nek, de nekik is elő kell ké­szíteni a terepet. Ipari éleslövészet A Vilati emberei abban látják próbálkozásuk jelen­tőségét, hogy az új eljárások rendszerszerű alkalmazását valósítják meg, de ezen be­lül szükség van a számító­­gépes tervezés és gyártás szűkebb körű működtetésére is, amelyek szolgálják az ok­tatást, a módszer megismer­tetését. Azonban nem helyet­tesíthetik az „ipari éleslövé­szetet’' — fogalmaznak a vál­lalatiak. A módszer végső cél­ja az, hogy az ipari termelést minél hatásosabban szolgál­ja­ Molnár Pál Vezérlés készül, még kézi mű­veletekkel, a Vilati egri gyárá­ban MTI Fotó : Szabó Sándor felvétele Az Autóipari Kutató és Fejlesztő Vállalat­­ ip. XI., Csóka utca 7/13. (Móricz Zsigmondi körtértől 5, a Kelenföldi pályaudvartól 2 perc)­­ MUNKATÁRSAKAT KERES FELVÉTELRE AZ ALÁBBI MUNKAKÖRÖKBE: ti közúti járművek váz- és gépészeti fő egységeinek tervezésére, fejlesztésére és vizsgálatára MÉRNÖKÖKET, TECHNIKUSOKAT és MŰSZAKI RAJZOLÓKAT, • MOTORVIZSGÁLÓ BERENDEZÉSEK TERVEZÉSÉRE MÉRNÖKÖKET, • EGYEDI, FORGÁCSOLÓ GYÁRTÁSBAN JÁRTAS GYÁRTÁSTECHNOLÓGUST, technikusi, vagy egyetemi végzettséggel, • GÉPÉSZETI, ZAJTECHNIKAI BERENDEZÉSEK TERVEZÉSÉRE TECHNIKUST. Rugalmas munkaidő. Fizetés szakmai gyakorlattól függően, megegyezés szerint. Jelentkezés AUTÓKUT személyzeti osztályán. Tel.: 855-978. „Az ember élete akkor ig­­­n hasznos, ha kötődhet va­lahová, valakihez. Ezt most már tudom, pedig annak ide­­én hogy tiltakoztam a közös sors ellen. Falub­ól falura jár­tunk, a summás élet összekö­tött bennünket. Igaz, ez a fajta összezártság sokunkat ki is kezdett. De védettséget is adott. Emberi melegséget”. Százegy esztendőt megélt tiszántúli aggastyán mondja mindezt. Száz esztendejének, hosszú életének titkairól faggatom. Úgy tartja, magas korát annak köszönheti, hogy soha nem érezte magát egye­dül. A kapcsolatteremtés él­tető eleme volt. Mi is minden héten el­megy a klubba, és havonta moziba. Szereti a társaságot, az emberi közelséget. Akár­csak az a tőle több száz kilo­méterre lakó matróna, aki csendes derűvel és némi iró­niával foglalja néhány mon­datba egész életét: „Megéltem egy évszáza­dot. Nagy idő, mégis azt ér­zem, kevés. Most, amikor már nem vagyok hasznára senkinek, tisztelnek, mert el­múltam százéves. Fiatalabb koromban nagyobb szüksé­gem lett volna erre a tiszte­letre, becsülésre, mert akkor többet tettem a közösségért. A gyerek is oda lett a sok munka, a keserves kenyér miatt. Nehezen vigasztalód­tam, de végleg nem zárkóz­tam be, mert örökké hátra­fordulni sem lehet”. A harmadik aggastyán ko­rú ember, akivel rövid idő alatt összehozott a véletlen, azt vallja, hogy nem használ más, csak az őszinteség. Ez az ő magas korának titka. „Én világéletemben az egyenes utat szerettem — mondja, csendesre fogva a szavát. — Sokfelé bejártam Európáit, ismerem az életet, sokat szenvedtem a mun­káért, az emberekért. Az élet nem hagyott pihenni. De az önként vállalt munka soha­sem volt teher nekem, mert aki egyenes úton jár, az könnyebben elvisel mindent. Persze hajdani hangoskodá­saim ma már belevesznek az időbe, de csöndességem nem közöny, csak elfogyóban az erőm”. Három ember, három sors. Az idő meglátszik arcukon, de szellemi frissességük, de­rűjük lenyűgöz. Elgondolom, vajon mi, mai negyvenéve­sek, megérjük-e így ezt a kort? Lesz-e erőnk végig­csinálni a hétköznapokat? Az ünnepekkel még csak el­boldogulunk valahogy, ami­kor igyekszünk ideig-óráig oldottá, önfeledtté válni, másokkal együtt örülni. De aztán jönnek a munkás hét­köznapok. A rohanás, az órákkal és percekkel való versenyfutás napjai, amikor gyakran azt érzi az ember: kevés a huszonnégy óra. Ke­vés a kötelességek, a sokaso­dó tennivalók elvégzésére, kevés arra, hogy ne csak el­rohanjunk egymás mellett, hanem emberi szót is tud­junk váltani egymással. Engem ezek a hétköznapok néha aggodalommal töltenek el, mert gyakran haszontala­nul telnek el értékes óráink. Például azzal, hogy megseb­­zünk másokat és magunk is sebesülünk. Pedig hányszor megfogadjuk: lesz időnk egy jó szóra, türelemmel meg­hallgatjuk a­­gyereiket, le­ülünk az ágy szélére mesél­ni, megszorítjuk anyánk ke­zét, átöleljük apánk vállát, és bíztatjuk: jó hogy itt van köztünk, és jöjjön máskor is. Bár komolyan vennénk a fogadkozásokat! Bármennyire is különös, sok falusi, kisvárosi idős ember sajnálja, hogy vízve­zetéket szereltek a házakba, mert a kényelemmel meg­szűnt a közös kútra járás, és már nem huppannak le a vödrök a házak előtt, hogy szót váltsanak gazdáik. Va­csora utáni kopogtatásra is a legtöbben hiába várnak. Az emberi összetartás biz­tonságot adó élményét sokan nem ismerik. Pedig felelősek vagyunk egymásért. Egymás­tól is függ a sorsunk. Ha va­lamennyien vállaljuk a meg­tartó közösség terheit, köny­­nyebben boldogulunk. A kor, amelyben élünk ne­héz terheket rak mindany­­nyiunkra. Mégsem nézhetjük kívülállóként, hogy mi tör­ténik körülöttünk. Sorsunk, létünk, múltunk és jövőnk: a közös cselekvés. Ha gondo­lataink csak saját magunk körül járnak, önzőkké vá­lunk. S az önző ember kire­keszti magát az éltető közös­ségből. Az életfenntartó ösz­töneikre többet hallgató ma­darak sokkal pontosabban érzik ezt a törvényt. A sere­gélyek csapatban surrognak a nádas fölött. A gólyák, a fecskék is közösen indulnak a hosszú útra. Az emberi élet és munka is csak közös­ségben nyeri el értelmét. Ha nem törődünk egymással, ha nem osztjuk meg egymás­sal a titkainkat, ha nincs időnk beszélgetésre, egyedül maradunk. Mind a három idős ember azt mondta, hogy mindig szí­vesen­ osztotta meg másokkal a legbensőbb gondolatait is. Igaz, így már nem volt titok a titok. De a gondolatmeg­osztás kapcsolatot teremtett. És ma sincsenek egyedül. Mind a hárman hisznek a szavak közösségformáló ere­jében. Milyen bölcsen mond­ta a három öreg egyike: „A barátság fényesíti ki az életet”. Az ő közösségé­ben annál nagyobb csapás nem volt,­­mint ha valakire kimondták: veled többé nem beszélünk. „Én ezt ma is súlyos büntetésnek érzem.” — tette hozzá a százéves asszony. Amíg nem találkoztam a három idős emberrel, azt hit­tem, élemedett korban csak különleges embereknek ada­tik meg a szellemi frissesség, a fogyhatatlan derű, a játé­kos szenvedély és a holnapba vetett hit. De most, hogy be­szélhettem velük, úgy érzem, nem a különlegesben van az életkedvük titka. Magukra vettek egy örökös és látha­tatlan köteléket, a közösségi gondokat, a másokért érzett felelősséget. És ettől ma sem tudnak és nem is akarnak szabadulni. Ők hárman nem ismerik egymást. De egyformán gon­dolkodnak. Hiszik, hogy a vi­lág csak azokat szolgálja, akik segítik megteremteni harmóniáját. Eszterhas Katalin LÁTHATATLAN KÖTELÉK _ _ ./. ■____________________ HÉTFŐ, 198­7. MÁRCIUS 2. NÉPSZAVA Hét végi műszakok országszerte (Folytatás az 1. oldalról) dúlt vasúton rendeltetési he­lyére. Különösen szombaton voltak jók az eredmények. Az eredetileg tervezett 56 ezer tonna készáru helyett 69 ezer tonna indult útnak a borsodi iparvidékről a ha­zai és külföldi megrendelők­höz. A Tiszai Vegyi Kombi­nát a Német Szövetségi Köz­társaságba, Svájcba és Ausztriába küldött üzleti partnereinek különböző mű­anyag- és műtrágyaterméke­ket. A diósgyőri Lenin Ko­hászati Művek a Szovjet­unióba indított útnak nagy mennyiségű kohászati kész­terméket. Az Ózdi Kohászati Üzemekből az alföldi mező­­gazdasági és építőipari üze­meknek szállítottak granu­lált kohósalakot igen nagy tételekben. Kitűntek a ra­kodásnál a szénbányák is. A bükkábrányi külszíni szén­­fejtés mindkét napon 140— 140 vasúti kocsit igényelt a lignit szállításához. A kirakodások hét végi in­tenzitása is fokozódott, s ennek is köszönhető, hogy nem panaszkodtak vagonhi­ányra a térség szállíttatói. A Szegedi Igazgatóság pá­lyaudvarain szombaton és vasárnap összesen mintegy 2600 vagont raktak ki, illet­ve raktak meg áruval. Mint­egy 600 vagonnal az útja­vításokhoz szükséges kohó­salakot és zúzott követ fu­varoztak a dél-alföldi me­gyékbe. Exportszerelvények is útnak indultak a hét vé­gén. Sok mezőgazdasági nagy­üzemben és háztáji gazda­ságban szorgoskodtak vasár­nap, a meteorológiai tavasz első napján. A Jászságban, a Nagykun­ságban és a Tisza-vidéken — többek között Fegyverne­­ken, Nagykörűben, Tiszabőn, valamint a Tiszazugban — metszették az alma-, körte-, cseresznye- és meggyfákat, és dolgoztak a szőlőskertek­ben is. (MTI) Reform és társadalom Ifjú szociológusok első országos konferenciája Az 1979-ben alakult Ma­gyar Szociológiai Társaság szakosztályaiban élénk élet folyik, de ma és holnap ta­lálkoznak először országos konferencián a szaktudo­mány ifjú képviselői, az egyetemi padokból az életbe éppenhogy kilépett, a tudo­mányt „kóstolgató” szocio­lógusok. A Reform és társa­dalom címet viselő tanács­kozás céljai nyilvánvalóak: kapjanak fórumot, kifejezé­si lehetőséget a fiatalok, ne mindig és mindenhol a szakma „nagy öregjei” szere­peljenek. Az érdeklődés igen nagy: a rendezőség 200—250 fiatal szociológus jelenlétére szá­mít, de ott lesznek a társ­tudományok, tudományos műhelyek, egyetemi és főis­kolai kutatóközpontok kép­viselői, munkatársai is, és természetesen — korosztályi hovatartozástól függetlenül — a már ismert szociológu­sok. A konferencia első napján, Kulcsár Kálmán akadémikus elnöki megnyitója után az Erdei Ferenc-emlékérem át­adására kerül sor, majd két szekcióban, a szervezet és munkaszociológia, illetve a településszociológia aktuális kérdéseiről beszélgetnek a résztvevők. Másnap a talál­kozó napirendjén a társa­dalmi egyenlőség egyes as­pektusai, valamint a reform és a társadalom összefüggé­sei szerepelnek. Előzetesen negyvenen je­lentkeztek hozzászólásra, többen megküldték rövid előadásuk vázlatát is. Sükösd Miklós, az ELTE Szociológiai Intézetének ösztöndíjasa olyan vitakérdésekről kíván beszélni, mint a nemzedék­ké szerveződés szociológiai dimenziói, a mai, új nem­zedék reformhoz való viszo­nya. Balázs Éva budapesti szo­ciológus témája: milyen kap­csolat áll fenn a gazdaság és­­ az oktatáspolitika között, mi­ért marad el, miért késik az oktatás reformja? Csorba Ju­dit, Nyíregyházáról, a fa­lukutatás egyik speciális te­rületéről,''' az ingázó-bejáró munkások helyzetéről kíván tájékoztatni — saját vizsgá­lódásai alapján. A Magyar Szociológiai Társaság füzet formájában megjelenteti az arra érdemes kiselőadásokat, és azt terve­zi, hogy rendszeresebbé teszi a fiatal kollégák közös esz­mecseréjét. Gál Róbert Halászlé, pástétom és paradicsom - tubusban A Szegedi Konzervgyárban véget ért a téli halászléké­szítési szezon, melynek ered­ményeként hamarosan 130 tonna dobozos és tubusos készítményt adnak át a ke­reskedelemnek. A tubuskészítmények gyár­tása fontos része a vállalat idei gyártmányszerkezet-kor­­szerűsítési programjának: a halászlével együtt ugyanis már tízféle árucikket, köz­tük paprikás, köményes, szegfűborsos és más húskré­met, sűrített paradicsomot, pritaminpaprika-pürét töl­tenek tubusba. Az idén 12 millió tubust töltenek meg a különleges ízesítésű, fűsze­­rezésű élelmiszerekkel, hat­szor annyit, mint tavaly. Moszkvában, magyar program alapján Számítógép osztja a zöldséget, gyümölcsöt Magyar mezőgazdasági szá­mítástechnikai programok szovjetunióbeli értékesítésé­ről kötött szerződést a Me­zőgazdasági Ügyvitelszerve­zési és Számítástechnikai Közös Vállalat a Viiptik Automatizálási Kutató Inté­zettel és a Vnyestechnik kül­kereskedelmi vállalattal. A Müszi a megállapodás ér­telmében összesen 48 millió rubel értékben bocsát a szovjet vállalatok, gazdasá­gok rendelkezésére korszerű programokat. A Müszi egyebek között a mezőgazdasági" szövetkezetek információs rendszerét adap­tálja a kijelölt szovjet kol­hozok sajátos viszonyaira. A szovjet főváros környékén gazdálkodó mezőgazdasági nagyüzemek ellenőrzésével megbízott szervezet korsze­rű információs rendszerét is a magyar szakemberek ad­ják, s emellett Moszkva zöld­ségellátásának számítógépes rendszerének kialakítását is vállalták. E program kere­tében például a termeléstől a raktározáson át egészen a bolthálózati terítésig „építik ki” az ügyvitelszervezési és számítástechnikai programot. A megállapodást szomba­ton írták alá.

Next