Népszava, 1987. május (115. évfolyam, 102–126. sz.)

1987-05-14 / 112. szám

6 A hét filmjei ÉLJEN SZERVAC! A bábfilmet nagy művészet­nek tartom. Annál is inkább fájlalom, hogy oly kicsiny hely jut számára a nap alatt. Egészen kivételes pil­­­lanatnak kell eljönnie ahhoz, hogy egy bábfilm önálló mű­sorként kellethesse magát a mozikban, ám így sem szá­míthat nagy befogadóképes­ségű nézőterekre, feltűnően hívogató homlokzati plaká­tokra, ami pedig egy egzoti­kus vadászexpedíciós kaland­­filmnek méltán kijár. S ki tagadhatná, hogy Fo­ky Ottó Éljen Szervád című filmje a moziprodukciók eme csoportjába sorolható? Csak éppen miniatürizált ki­adásban, kedves és mulat­ságos bábok által megjelenít­ve, teli ötlettel és huncut­sággal. Nyilvánvaló, ha egy élő tigris vagy oroszlán kö­zeledik a vásznon hosszan elnyúlt testtel és bőgi el ma­gát vészjóslóan, az élénkebb szívdobogást kelt a közönség körében, mint ugyanezen vadállatok bábfiguráinak „fenyegető” közeledte. De, vajon, nem fényképezett vé­rengzőkről van-e szó mind­két esetben? Sőt, tovább­megyek : nem trükkfelvétel­ről — élőben, bábban egy­aránt? S ha így van, már ne­­héz a versengést eldönteni, melyik a kettő közül az ör­­döngösebb. Maradjunk annyiban: Szervác vadászhőstettei le­­fegyverzőek. Nem az izgal­­masságukkal hatnak, hanem a bájukkal. S ez is van olyan fegyvertény a bábfilm részé­ről, mint egy egész oroszlán­­falka bravúros elejtése az igazi, mondhatnám vérbeli vadászfilmben. Változatos állatseregletet vonultat fel Foky Ottó; az emberi nemet egyesegyedül Szervác képviseli. Amit azonban Foky fantáziája és keze megragad, legyen em­ber- vagy állatforma, vagy akár élettelen tárgy a maga eredetiségében, mint báb tö­kéletes egyenlőséget­ élvez, mert életet, lelket, szellemet, humort lehel beléjük. Hogy egy nadrágszíj szi­szegő kígyóvá alakuljon át, az Fokynál nem probléma. Ha nem sértem meg vele, Foky éppoly varázslatos kép­zelgő, vagy ha tetszik, álda­ni való hazudozó — a ket­tő között talán nincs is ha­tárvonal — a maga parányi műhelyében, mint Szervác, rettenthetetlen és vakmerő emlékképeinek „hintaszéké­ben”. Foky ugyan a maga sok hazai és nemzetközi elisme­rést szerzett műhelyét első­sorban intellektuális kalan­dozások terepének tekinti — hadd hivatkozzam olyan kép­zeletdús, szellemes, rövid bábfilmjeire, mint az Így lö­vünk mi, az Ellopták a vi­taminomat, a Gyilkosság nokedlival, a Bábfilm, a La Desodora­t, de felettébb szeret mesélni is a maga módján, a maga jellegzetes stílusában. Bizonyság erre a Mirr-Murr kalandjai, a Var­júdombi mesék, a Misi mó­kus kalandjai. Ide csatlako­zik az Egy világhírű vadász emlékiratai is, középpontjá­ban Szerváccal. Kiállja-e Szervác a próbát a normál játékfilmhosszig­lan? Igen, mert Foky tudta a mértéket, meddig feled­kezhetünk bele kedvtelve Szervác kalandjainak füzé­rébe; egy perccel sem hosz­­szabb ennél a film. Jól dol­gozott keze alá Kertész Ba­lázs, az író, Bayer Ottmár és Kiss Lajos operatőr és Pethő Zsolt zeneszerző, valamint a többi nélkülözhetetlen mun­katárs. Mozgalmasságában, változatosságában is egysé­ges hangulatú mesévé kere­kedtek a világ körüli kalan­dozások, amelyeken a szép fehér szakállt eresztett Szer­vác elmereng születésnapi vendégeivel együtt. A forgandó vadászszeren­cse tanúi, részesei, a dzsun­gel és a sarkvidék, a sza­vanna és a hegyi bérc raga­dozó állatvilága emberi jel­lemvonásokat vesz fel. Szer­vác vadásznimbuszát is ala­posan megtépázza, „szebb” szóval: deheroizálja a film. Ám minden gyerek és fel­nőtt láthatja: a leghősibb zsákmánynál és trófeánál, a legdicsőbb szafárisikernél is különb a kölcsönös megér­tés, segítség és barátság. A HALÁLT A HANGYÁK HOZZÁK A kábítószeren élő fiata­lok ügye ma már nálunk is mind súlyosbodó társadal­mi gond. Nyílt téma, amiről beszélnünk lehet, sőt, mi több, beszélnünk kell. Ter­mészetesen más módon, más hangsúlyokkal, mint ahogyan a bűnügyi és kalandfilmek­ben régóta szokás. Hálás anyag világszerte a kábító­szer az ilyen filmek készítői számára, hiszen az a nemzet­közi banditizmusnak, titkos­ságában is látványos, üzle­ti mozgatórugója. Bizony, nyomasztó érzés ezt most lefordítanunk a mesék világából a valóság nyers nyelvére. Ezt kísérli meg Zbynek Brynych rendező A halált a hangyák hozzák című cseh­szlovák mozikrimijével. Eb­ben is a kiterjedt csempész­hálózat kézről kézre juttat­ja el a szállítmányt, Nyugat- Berlin és a világszép Kar­lovy Vary között, egészen a napi drogadagjukért rabolni, gyilkolni is kész fiatalokig. Ám forró nyomon van már a felgöngyölítő nyomozócso­port is, és vakmerő trükkök­kel igyekszik túljárni a hié­nák eszén. Amikor aztán azok is észbe kapnak, ott a nyugati központban, termé­szetesen kíméletlen ellenak­cióra szánják el magukat. Kétségtelen, sok izgalom is szorult e két ellenirányú tö­rekvés és működés közé, de van valami, ami ezt kioltja, mert a visszájára, vagyis enyhe nevetségességbe for­dítja. Ennek eredete az, hogy a film létrehozóinak két igye­kezete is szembekerül egy­mással. Komoly figyelmezte­tésnek, felhívásnak szánták a művüket, ám ezt vonzó külsőben, egy fordulatokban gazdag krimi képében akar­ják mindenki számára elfo­gadhatóvá, sőt, élvezetessé tenni. Ha jó volna ez a kri­mi, propagandisztikus céljá­ra is jobban megfelelhetne. De nem jó. Egyfelől túl kita­posott úton halad, másfelől, talán e súlytalanság „ellen­­súlyozására”, túl méltóság­­teljesnek és hivataloskodó­­nak tünteti fel a nyomozás főnökét. Ez a kettő pedig fajsúlyban nem fér össze. Sas György Budapesti nyár Az Országos Filharmónia és a szabadtéri színpadok programjai A budapesti nyár sok hazai és külföldi vendéget vonzó kulturális eseményeiről szer­dán a Hilton Szállóban tájé­koztatták az újságírókat a szervezésben részt vevő in­tézmények vezetői és az al­kotóműhelyek képviselői. Több mint 40 koncertet rendeznek a Zenélő udvar­ban, a Budapest Kongresszu­si Központban, a Mátyás­templomban, a Pest Megyei Tanács díszudvarán, vala­mint — a hagyományokhoz híven — Martonvásárban és Vácrátóton. A választék most is gazdag: helyet kaptak Ravel, Debussy, Beethoven, Schubert, Mozart, Purcell, Bach, Albinoni, Rossini, Mendelssohn, Händel, Vi­valdi, Haydn, Telemann, Liszt, Kodály, az operett klasszikusai, illetve kortárs zeneszerzőknek a művei. A hangversenyeken fellép a Magyar Állami Hangver­senyzenekar, a Budapesti Filharmóniai Társaság Ze­nekara, a Győri Filharmoni­kus Zenekar, a Concentus Hungaricus, a Kecskés együt­tes, a Liszt Ferenc Kamara­­zenekar, a Budapesti Vonó­sok, a Budapesti Rézfúvós Kvintett, a Festetics-vonós­­négyes, a Magyar Állami Énekkar, a Tomkins Ének­együttes, valamint számos neves előadóművész és szó­lista. Közülük önálló estet adnak Lehotka Gábor, Haj­dók Judit, Ella István, Ka­rasszon Dezső, Hock Berta­lan, Baráti István, Hajdú Gábor orgonaművészek, Sár­­közy Gergely gitárművész és Kocsis Zoltán zongoramű­vész. A Budapesti Fesztiválzene­kart első ízben sikerült meg­nyerni nyári fellépésre. Au­gusztus 21-én és 24-én a Pest Megyei Tanács díszud­varán, 30-án és 31-én a Bu­dapest Kongresszusi Köz­pontban ad hangversenyt. A koncertekre több külföl­di vendég is érkezik. Günter Berger NSZK-beli, Matti Hannula finn, Joachim Da­litz NDK-beli, Alekszandr Fiszejszki szovjet, Jean Guillou francia orgonamű­vész a Mátyás-templomban, Giuseppe Patané, Joó Árpád, Ondrej Lenard és Sir George Solti karmesterek pedig a Budapest Kongresszusi Köz­pontban vendégszerepelnek. A nyári hangversenyprog­ram szeptember 25-én a Mátyás-templomban Alföldy- Boruss Csilla orgonaestjével ér véget. Ugyanezen az estén az 1987—88-as, ősztől kora nyárig tartó hangverseny­évad is megkezdődik a Zene­­akadémián. Az évad, s egy­ben a Budapesti Zenei Hetek nyitókoncertjén a Magyar Állami Hangversenyzenekart Lehel György vezényli, az együttes Pauk György, Ang­liában élő zongoraművész közreműködésével Bartók két művét tolmácsolja majd. Kazimir Károly, a Thália Színház igazgató-főrendező­je, a Körszínház idei új pro­dukciójáról adott tájékozta­tást. Az előadás címe: A pa­pagáj meséi hűtlen és hűsé­ges asszonyokról. A Maháb­­harátából, valamint indiai szanszkrit népmesékből Kar­sai György klasszikafiloló­gus készítette a válogatást. A Boccaccióhoz hasonlóan keretjátékba foglalt epizódo­kat Kazimir Károly állítja színpadra Esztergályos Ce­cília vendégfelléptével, Bits­key Tibor, Szirtes Ádám, Kovács István, Lengyel Er­zsébet és számos színinöven­dék szereplésével. A premier időpontja július 3. A Margitszigeti Szabadté­ri Színpadon George Robert Hanson vendégfelléptével június 19-én évadnyitó hang­versenyt rendeznek, ezt kö­vetően a Magyar Állami Né­pi Együttesé, a Grúziai Ab­­ház Saratin Állami Tánc­­együttesé és a 100 tagú Bu­dapest Cigányzenekaré lesz a pódium. Itt mutatják be — Európában másoddikként — Andrew Lloyd Webber Requiem című művét, va­lamint Tolcsvay László— Tolcsvay Béla Magyar mise című produkcióját. Folytat­ják az operaelőadások ha­gyományát, ezúttal Verdi Aidája szerepel a műsorban — neves külföldi művészek vendégszereplésével. A Budai Parkszínpad jú­nius 16-án nyitja meg kapu­ját az egyesült államokbeli Balek Balletnak, a világhí­rű amerikai táncegyüttesnek a vendégjátékával. Itt játsz­­szák Kálmán Imre A mont­­martre-i ibolya című ope­rettjét, s ez lesz a helyszíne több népszerű hazai pop­együttes koncertjének. A Városmajori Színpadon június 23-án kezdődik az évad. Selmeczi Tibor Romka­­barátét, Stephen Schwartz: Godspell című musicaljét, a Kaláka együttes műsorát, valamint a nyíregyházi Mó­ricz Zsigmond Színház tár­sulata Irma, te édes című zenés játékának előadását láthatja a közönség. CSÜTÖRTÖK, 198­7. MÁJUS 14. NÉPSZAVA Tantervi-tantárgyi korrekció Befejezéséhez közelednek az általános iskolai tantervek korrekciós munkálatai: az új tanév elejére valamennyi érintett tantárgyhoz elké­szülnek a szükséges változ­tatásokat és módosításokat tartalmazó útmutatók — hangzott el azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet e munkálatok eredményeiről és jelenlegi helyzetéről tar­tottak az Országos Pedagó­giai Intézetben. Mint azt Benedek András, az OPI főigazgató-helyettese elmondta, az elmúlt évtized pedagógiai gyakorlata bebi­zonyította, hogy az 1978-ban bevezetett tanterv és tan­könyvi reform számos vo­natkozásban módosításra és változtatásra szorul. Az ak­kori legfrissebb pedagógiai és szaktudományi eredménye­ket is beépítő oktatási doku­mentumok ugyanis egyes tárgyaknál olyan túlmérete­zett ismeretanyagot és köve­telményrendszert eredmé­nyeztek, amelyek figyelmen kívül hagyták a közoktatás feltételeinek romlását, és nem minden esetben felel­tek meg a tanulhatóság és a taníthatóság szempontjainak. Az általános iskolai alsó tagozatos matematikában az eddiginél nagyobb helyet kap a tényleges számolási készségek kialakítása, az új típusú matematika mellett a hagyományos számtani ok­tatási módszerekre való visz­­szatérés. A gimnáziumban kisebb javítások lesznek a matema­tika, a földrajz, a biológia, a kémia és az idegen nyel­vek tantárgyaiban, míg na­gyobb mértékűek a fizika, a technika, a történelem, va­lamint a magyar nyelv és irodalom tanítási dokumen­tumaiban. Hanglemezfigyelő NÉGER SPIRITUÁLÉK „A spiritual song az észak­­amerikai néger rabszolgák vallásos éneke. Jellemzője a pentatónia, az induló- vagy táncszerű ritmus, a szöveg bibliai tárgya, naiv, sokszor babonás vallásossága” — ezt olvashatjuk a zenei lexikon­ban arról a műfajról, amely az európai kontinensen is igen népszerű. A spirituálék jelentős forrásai voltak a jazz stílusának is, nem vé­letlen tehát, hogy a legame­rikaibb operában, Gershwin Porgy és Bess című művé­ben — amely a jazz termé­keny talajából virágzott ki — felhangzik egy szabálysze­rű spirituálénak (vagy még inkább plantage-songnak) ható dal: Serena siratója. Én a műfajjal először — vagy húsz esztendővel ezelőtt — ebben az áttételes formában találkoztam, de ez elegendő volt ahhoz, hogy a további­akban szenvedélyesen va­dásszam a spirituálélemeze­ket. A közelmúltban még na­gyobb öröm ért: egyik ked­venc operaénekesnőm, az amerikai Jessye Norman „le­pett meg” egy lemezzel, amelyen néger spirituálékat énekel. Szám szerint tizen­ötöt, Dalton Baldwin zongo­rakíséretével és az Ambro­­sian-kórus közreműködésé­vel. Az a fekete bőrű mű­vésznő, aki főleg Wagner­­szerepekben (Tannhäuser: Erzsébet, A walkür: Sieg­­linde) rendített meg eddig, most azzal nyűgöz le, hogy dalokkal villantja fel annak az amerikai népcsoportnak a sorsát, amelyhez maga is tartozik. A világhírű dívá­nak nyilván nem lehetett már része semmiféle meg­aláztatásban, ám a génjeiben ott hordozza őseinek meg­nyomorított emberségét, szo­morú múltját. Ez az ata­­visztikus élmény csendül ki énekéből — ettől olyan hi­teles és megrázó a produk­ciója. A Magyar Hanglemezgyár­tó Vállalat a Philips cégtől vette át a felvételt. GRAND CANYON, MISSISSIPPI Ferde Grófét — ahogy mondani szokás — az Isten is zenésznek teremtette, hi­szen mindenki muzsikált kö­rülötte: anyja és nagyapja gordonkázott, apja pedig ope­retténekesként kereste ke­nyerét, így aztán csöppet sem lehet csodálkozni azon, hogy Ferde Grófé már tíz­­esztendős korában tagja lett a Los Angeles-i Szimfonikus Zenekarnak, mélyhegedűsi minőségben ... Útja aztán a jazz felé terült el, Paul Whiteman zenekarában volt afféle mindenes: zongorista, valamint fel- és átdolgozó. Már szabadúszó volt, ami­kor 1925-ben megkomponál­ta híres Mississippi-szvitjét, 1931-ben pedig a még nép­szerűbb Grand Canyon-szvi­­tet. A tájról, amely azt a ze­neművet ihlette, J. B. Priest­ley a következőket írta: „A Grand Canyon az utol­só ítélet vidéke. Nem idegen­­forgalmi látványosság, nem valami kies fekvésű hely, ha­nem kinyilatkoztatás." Ez a csoda Grófé művében is megmutatkozik egy-egy pillanatra. Az öt tétel (Nap­kelte, Festett sivatag, Az ösvényen, Napnyugta, Felhő­­szakadás) végigkalauzolja a képzeletünket a földgolyó egyik legcsodálatosabb vidé­kén. A Grand Canyon- és a Mississippi-szvit egyik leg­jobb felvételét az EMI-től vette át a Magyar Hangle­mezgyártó Vállalat. A Royal Philharmonic Orchestre di­rigense Enrique Batiz, hege­dűn Barry Griffiths, celestán Vivian Troon működik köz­re. Baranyi Ferenc Emlékezés Várkonyi Zoltánra Várkonyi Zoltán színész, rendező, kétszeres Kossuth­­díjas, kiváló művész születé­sének 75. évfordulója alkal­mából szerdán koszorúzási ünnepséget rendeztek a Far­kasréti temetőben lévő sír­jánál. A kegyelet, a megem­lékezés virágait a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának tudomá­nyos, közoktatási és kultu­rális osztálya, a Művelődési Minisztérium, valamint a Színházművészeti Szövetség képviselői helyezték el. Sír­ját megkoszorúzták családjá­nak tagjai, volt pályatársai, tisztelői, többek között a Vígszínház társulatának tag­jai, valamint a Fővárosi Ta­nács művelődési főosztályá­nak munkatársai. A megem­lékezés az Internacionálé hangjaival ért véget. Hegedűs Géza jubileumára A 75 éves Hegedűs Gézát köszöntve zavarban van a méltató, mert személyében nem egyetlen műfaj jeles képviselőjét kell üdvözölnie, hanem vagy tucatnyiét. Az utolsó nagy polihisztorok egyike ő, s ha valaki egy polihisztort méltatni kíván, annak, ugye, magának is sok mindenhez kell értenie. A méltató azonban ezt nem mondhatja el magáról, hisz legfeljebb az irodalom és a művészet berkeiben otthonos, míg Hegedűs Géza nemcsak tollforgató, a szó művésze, hanem a közép­kor történetének és filozófiájának is tudósa, a dráma- és színháztörténet professzora, irodalom- és kultúr­­történész, és — mindenekelőtt és mindenek felett — az ismeretterjesztéssel kapcsolatos elméleti és gyakor­lati tudnivalók utolérhetetlen művelője. Napjainkban, amikor a könyvek drágák is, még idő sincsen elolvasá­sukra, sokan irodalmi ismereteik nagy részét a rádió­ból és a tévéből merítik, s hogy ténylegesen is merít­hetnek innen, az nem kis mértékben Hegedűs Géza ér­deme, aki mindig kész a mikrofon vagy a tv-kamera elé állni, s megosztani velünk olvasmányélményeit. Mondják, hogy Jókai és Krúdy után ő a legtöbb könyves magyar író, s valóban, több mint 80 köteten olvashatjuk a nevét. A hosszú sorból ki-ki kedvére vá­logathat, hisz verseskönyvektől drámagyűjteménye­kig, elmélyült történelmi és társadalmi regényektől kalandos szellemű ifjúsági könyvekig, elődöket és kortársakat méltató tanulmányoktól elméleti kézi­könyvekig sok minden van benne. S valamennyi kimű­velt kultúrával, olvasmányos stílusban megírva, ki­apadhatatlan életszeretettel, derűs mesélőkedvvel át­itatva. A magam részéről az ifjúságnak szánt versta­nát, íróportréit becsülöm különösen — kitűnő kalau­zok az irodalom megértéséhez és megszeretéséhez. Egy négy évvel korábbi interjúban tréfás-komolyan így jellemezte magát: „Örökké tanuló, kissé fontoskodó diáknak érzem magam, aki folyton felelni szeretne, de mégis attól tart, ha felhívják, kudarcot vall. Mindig szeretnék valamit szépen és jól elmondani.” Tisztelt Mester, kedves Géza bácsi — még sokáig szeretnénk látni jelentkezésre felnyújtott ujjait! T. A. * Hegedűs Géza, József Attila-díjas írónak, a Színház- és Filmművészeti Főiskola nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanárának irodalmi, pedagógiai tevékenysége elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje kitüntetést adományozta az Elnöki Tanács. A kitünte­tést Vajda György művelődési miniszterhelyettes szer­dán adta át.

Next