Népszava, 1987. június (115. évfolyam, 127–152. sz.)
1987-06-01 / 127. szám
NÉPSZAVA 1987. JÚNIUS 1., HÉTFŐ Új politikai gondolkodás, hozzájárulás a nemzetközi légkör javításához Sajtósélemények, nyilatkozatok a berlini tanácskozásról A Varsói Szerződés katonai doktrínájáról elfogadott nyilatkozat az új politikai gondolkodást tükrözi, és építő hozzájárulás a nemzetközi légkör javításához — írja a vasárnapi Pravda. Kidolgozását az tette szükségessé, hogy napjainkban egyre fontosabbá válik az államok és katonai-politikai szövetségek által követett célok és szándékok helyes megértése. A VSZ védelmi célzatú katonai doktrínája szükségesnek tekinti, hogy a katonai erők egyensúlyát minél alacsonyabb szinten tartsák fenn, és célszerűnek minősíti, hogy a katonai erőket a védelemhez elégséges mértékig csökkentsék. Az erről szóló okmány kimunkálása annál inkább időszerű volt, mert tételeitől szembeötlően eltér a NATO katonai koncepciója. Hans-Dietrich Genscher ,nyugatnémet külügyminiszter a Varsói Szerződés berlini javaslatainak alapos és higgadt tanulmányozását ajánlotta a nyugati szövetségnek abból a célból, hogyfeltárhatók legyenek bennük a pozitív értelmű kapcsolódási lehetőségek. Arra az indítványra utalva, hogy a katonai doktrínák kérdését is vonják be a kelet-nyugati párbeszédbe, Genscher azt mondta: Minthogy ezt a témát a NATO is tanulmányozta legutóbbi decemberi ülésén, e tárgyban közelebb kerültek az érdemi dialógushoz. Ez üdvözlendő körülmény — mondotta. Ugyanakkor óva intett attól, hogy a Nyugat elsietetten reagáljon a berlini következtetésekre. Az Il Tempo című olasz napilap azzal a megállapítással vezeti be — egyébként rendkívül részletes — tudósítását, hogy a csúcstalálkozón „semmiféle hangzatos javaslat” nem született. Hozzáfűzi azonban, hogy nem hiányzott néhány, kétségtelenül jelentős újdonság. A többi lap is alapjában véve ugyanígy értelmezi a berlini találkozó eredményeit. Az olasz kommunisták lapja, aL’Unitá nem használ minősítő mondatokat a Varsói Szerződés csúcstalálkozójával kapcsolatban, inkább korrekt, részletes és a fontosabb elemeket kiemelő tudósításban számol be az eseményről. Az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek 25 százalékos csökkentését célzó budapesti programot követő új lépésként értékeli a berlini javaslatokat a londoni Financial Times. Az APA osztrák hírügynökség értékelésében kiemeli : a berlini tanácskozáson bírálat érte az Atlanti Szövetséget, amiért mindeddig nem válaszolt a Varsói Szerződésnek az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek csökkentésével kapcsolatos tavalyi, budapesti javaslatára. A brüsszeli Le Drapeau frouge értékelése szerint a berlini javaslatok azt bizonyítják, hogy a Varsói Szerződés következetesen továbbfejleszti leszerelési stratégiáját. A tokiói Aszahi Simbun kiemeli: a berlini tanácskozás résztvevői konzultációkat javasoltak a két katonai tömb katonai doktrínájának összehasonlítására és védelmi jellegűvé tételére. Szovjet-amerikai tárgyalások Genfben új, közös szerződéstervezetet dolgoznak ki M. Lengyel László, az MTI tudósítója jelenti. A genfi tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség a napokban megállapodott arról, hogy a közepes hatótávolságú rakéták kérdésében megkezdik egy új, közös szerződéstervezet kidolgozását — jelentette be a szovjet televízió Kilences stúdió című műsorában Alekszandr Besszmertnih külügyminiszterhelyettes. Emlékeztetett arra, hogy eddig két tervezet feküdt a tárgyalóasztalon, az amerikai és a szovjet. A szovjet tervezet már számolt az amerikai dokumentum több előírásával, a szovjet fél készségesnek mutatkozott a partner gondolatainak figyelembe vételére. A közös tervezet előkészítésének megkezdése nem jelentéktelen lépés, mindazonáltal még nem jelenti a döntő előrehaladást, mivel továbbra is jelentős kérdésekben hiányzik az egyetértés, több elvi jelentőségű véleménykülönbség mutatkozik. Az amerikai fél nem egyezik bele a Nyugat-Európában telepített közepes hatótávolságú rakéták megsemmisítésébe, vagy leszerelésébe, amihez a szovjet fél ragaszkodik. Amerikai részről továbbra is fenn akarják tartani a lehetőséget, hogy a közepes hatótávolságú rakétákat más osztályú rakétákká, nevezetesen hadműveleti-harcászati rakétákká alakítsák át. A Szovjetunió nem fogadhatja el ezt az álláspontot, mivel az amerikai elképzelés megvalósítása hátrányos helyzetbe hozná a szovjet felet— mondotta Alekszandr Besszmertnih és közölte, hogy több más jelentős nézetkülönbség is mutatkozik, amelyek megszüntetése érdekében komoly erőfeszítésekre van szükség. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közepes hatótávolságú rakéták kérdésében most mind a három érdekelt fél, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nyugat-Európa, lényegében egyetért. Bécsi utótalálkozó Folytatódik a bécsi záródokumentum szerkesztése Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: Élénk tevékenység várható e héten a bécsi utótalálkozón. Hétfőn újabb tanácskozást tartanak a VSZ és a NATO képviselői a hagyományos haderők csökkentéséről tárgyaló fórumról, kedden pedig várhatóan a házigazda ország, az NDK magasállású képviselője ad majd tájékoztatást Bécsben a VSZ Politikai Tanácskozó Testületének berlini üléséről, javaslatairól. Az osztrák fővárosban egyébként folytatódik a záródokumentum szerkesztése. E rendkívül bonyolult munkát jelentősen megkönnyíti, hogy azt immár a semleges és el nem kötelezett országok képviselőinek vezetése alatt hangolják össze az egyes bizottságokban. A felgyorsult munka ellenére sok küldöttség részéről aggodalommal mutatnak rá a tényre, hogy a NATO-országok mindmáig nem alakítottak ki közös álláspontot a találkozó egyik kulcskérdésében, a leszerelés ügyében. A fő ok az amerikai és a francia álláspont eltérésében rejlik. Moszkvai nemzetközi orvoskongresszus A magyar küldöttség képviselőinek találkozója újságírókkal Moszkvában szombaton délelőtt plenáris üléssel folytatta munkáját a nemzetközi orvosmozgalom a nukleáris háború megelőzéséért VII. kongresszusa. Ezt követően üléseztek a munkacsoportok, kollokviumokat és nyitott fórumokat is tartottak az egészségügyi dolgozók időszerű feladatairól, a nukleáris fegyverek veszélyeiről, az atomkor más kérdéseiről. A magyar küldöttség képviselői — köztük Hollán Zsuzsa akadémikus, a mozgalom alelnöke, a magyar tagozat elnöke, küldöttségünk vezetője, és Hutás Imre egészségügyi minisztériumi államtitkár — találkoztak a moszkvai fórumon akkreditált újságírókkal. A kötetlen, baráti beszélgetésen kérdésekre válaszolva ismertették a magyar orvosok tevékenységét a mozgalom keretein belül. Hangsúlyozták, hogy sok fiatal orvos, illetőleg orvostanhallgató is eljött Moszkvába, erre a jelentős fórumra — ez is jelzi: hazánkban nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a fiatalokat mind szélesebb körben vonják be a fontos politikai és szakmai kérdések megvitatásába. Ismertették a nukleáris energia békés célú hasznosításának magyarországi eredményeit is. Európai biztonság Befejezte munkáját a brüsszeli konferencia Most, amikor a nukleáris fegyverektől való megszabadulás lehetősége közvetlen közelségbe került, a közvélemény nyomásának abba az irányba kell hatnia, hogy a gondolkodásmódból, a katonai doktrínákból kiiktassa a háborús „megoldás” feltételezését — állapította meg az európai biztonságért és együttműködésért küzdő nemzetközi bizottság. Pénteken és szombaton 23 európai ország és tíz nemzetközi szervezet, köztük az ENSZ összesen mintegy 100 képviselője tanácskozott Brüsszelben, hogy az európai biztonsági és együttműködési bizottság keretében megvitassa: a nukleáris fegyverek Európából való visszavonását célzó aktuális javaslatok idején milyen kérdések foglalkoztatják a békét akaró nemzetközi közvéleményt, illetve törekvéseiknek milyen irányba kell hatniuk. (MTI) Hogyan és miképpen? Ha a jó katonának azt mondják, meszeld be az eget, nem azt kérdezi, hogyan, hanem hogy milyen színűre. A régi mondás ma egyre időszerűbbnek tűnik. Az élet követelményeket állít elénk, s nem kínál módszereket a megoldáshoz. Ezek megtalálását ránk bízza, sőt, ránk kényszeríti. Néhol maga a kényszer teszi meg a magáét, mentő ötleteket csihol. Születnek olyan megoldások, amelyek kényszerhelyzet nélkül a tarsolyban maradtak volna. Néha a kilátástalannak tűnő helyzetekben is „nyílik kilátás”, éppen a stressznek köszönhetően, amely a bejáratott sémák helyett új pályára löki a gondolatmenetet. S ami sorozatosan balul ütött ki a hagyományos módszerek miatt, talán még gondot sem okoz az új irányú, más szemléletű eljárások közepette. Jó dolog is lehet tehát a kényszer, a nagy feladatok kitűzése. Ámde, mint mindenben, a túlzások ebben is visszaüthetnek. A már-már reménytelen követelmények támasztása inkább bénít, semmint serkentene „A két métert átvivő magasugrónak nem szabad rögtön 230 centiméterrel kísérleteznie. Jobban jár, ha előbb a 205-öt ostromolja” — mondta nemrég egy vállalati főműszaki. A mérnökember azt kívánta szemléltetni a sportból vett példával, hogy a fejlesztésben is fontos az ésszerű ütemet betartani. Azaz olyan vállalatnál, ahol még a számítógépes tervezést sem alkalmazzák, nem látszik célszerűnek rögtön a számítógéppel integrált gyártás bevezetését erőltetni. Igaz, a „romantikus” cél talán vonzóbb lehet a helyi műszakiak számára De ez sem biztos. Az viszont igen valószínű, hogy a nagy fába — tőke- és munkafecsérlés árán — beletörik a fejszéjük. S ha tanulnak is a kísérletből, a hozam nem lesz arányos a ráfordítással. Más vállalati példa is kínálkozik, nem műszaki, hanem inkább gazdasági tartalommal. Előadódhat, hogy egy-egy vállalat vezérkara kiszámítja: ennyi pénz kell a beruházási hitelek törlesztésére, ennyi új fejlesztésekre, s ennyi a keresetnívó emelésére. És az összeadáskor keletkező summát kitűzi „tervfeladatnak''. Ezt kell elérni! Hogyan? Mi módon? Ez legföljebb csak a második kérdés. S ha valaki firtatja, lehetséges-e a cél elérése egyáltalán, a felelet az kell. Úgy tűnik, hasznos volna több figyelmet fordítanunk a hogyanokra, mikéntekre. Éppen a jó módszerek kimunkálása a minőségi feladat. Ez jelenthet korszerű kihívást a vállalati tervezőknek. A „keU”-re alapozott vállalati tervhez elegendő néhány számadat s egypár összefüggés ismerete. A hogyan megválaszolásához viszont tüzetes tájékozottság szükséges, mind a vállalat belső lehetőségeit, mind közegét illetően. Nélkülözhetetlen a szaktudás, nem maradhatnak el a jó és a még jobb ötletek. Igaz, a hogyanra alapozott terveknek van egy gyöngéje. Az, hogy könnyen bírálható. Mert azon, hogy mi kellene, nehéz vitatkozni, bár lehet. De a módszerek mindig is könnyebben vitathatóak. Ezért kidolgozásuk új stílust követel: eleve be kell vonni azokat, akik vitathatják, így nem csak a szakértelem lesz több és az ötlet, hanem a végrehajtáshoz is nagyobb lehet a kezdősebesség. Vagy már a tervezéskor kiderülhet az is, hogy a cél túl nagyralátó. Azaz a katona visszaszólhat, hogy az eget bemeszelni nem lehet, de nem is érdemes. Molnár Pál Miért nem szólalnak meg? A példa nagyon friss, de a jelenség, sajnos, gyakori. Maradjunk a konkrét történetnél. Zuhogó esőben, egy jól öltözött középkorú nő felszállt a piros 7-esre a Kosztolányi téren. Kiválasztott egy ülést, arra akkurátusan rárakta a vizes csomagjait és az ernyőjét, amiből ömlött az esővíz, maga pedig melléállt. A mögötte ülő nő figyelmetette: „Szedje le a vizes holmikat, s ha lehet törölje le egy papírral az ülést, mert másoknak majd tönkremegy a ruhájuk.” Lett erre nagy patába, az esernyős nő mindennek elmondta a másikat, minek avatkozik olyan dologba, amihez semmi köze nincs. A nagy víztócsa pedig maradt az ülésen. A buszban senki nem szólalt meg. Hagyták, hogy azok ketten vívják a maguk harcát, és a rosszat tevő hordja le a másikat, mondván, örüljön, hogy neki van helye és fogja be a száját. Az utasok csak figyelték, hogyan csapnak össze az indulatok. Miért ez a közöny? Vajon miért nem mondta más is: „Asszonyom, közösségben él, erre a buszra már a következő megállóban is felszállnak. Legyen tekintettel rájuk." Hallgattak, mint annyi más esetben, például a közértben, ha a pénztáros rosszul számol, csak hogy ne kelljen néhány perccel tovább sorbaállni, amíg tisztázódik az ügy. És a munkahelyen? Talán ott mindig figyelmeztetik egymást az emberek, mit hogyan lehetne jobban csinálni? És hányszor látjuk-halljuk, amikor az anya rászól a gyerekére: gyere, nekünk ehhez semmi közünk. Más dolgába beleavatkozni tényleg csúnya dolog, de a közösség ügyéért megszólalni kötelesség. Aki hallgat, amikor a munkahelyen, lakóközösségben, vagy a buszon meg kellene szólalnia, rossz mintát ad, ne szidja tehát a maii fiatalokat, mert a nevelés mindig a saját példával kezdődik. Csupa hétköznapi esetre gondolok, amikor szólásra szeretném bírni az embereket. Hiszen nem más ez, mint olyan magatartásforma, amely nem tűri a közönyt, amely mellett nem él meg az erőszakoskodás, és kialakul, tartóssá válik az egymás iránti figyelmesség, a törődés. Igen, valahogy így kellene élnünk, nem pedig elmenni más baja mellett. A napokban egy régi ismerősöm panaszolta, hogy ő nem lakótelepen, hanem kertvárosban él, ahol még néhány évtizeddel ezelőtt is szíves szóval voltak egymás iránt az emberek. És most alig beszélnek. Nem érdeklődnek, nem keresik a segítés lehetőségét. Ha netán ketten összevitatkoznak azon, hogy ki tisztítsa ki az árokban az átfolyót, elveszekedhetnek bármeddig, a szomszédok nem szólalnak meg, csak hogy ne legyen kellemetlen percük, és a rohanó világban ne veszítsenek feleslegesen időt. De hát felesleges lenne a környezetünkben élő emberekért jobbító szándékkal kiállni? Felesleges volna gyerekeket már kicsiny korukban arra nevelni, hogy ami körülöttük történik, az csak akkor lesz szép és jó, ha mindenkinek a hasznára szolgál? Dehogy is felesleges, inkább nemes magatartás. Mert mindaddig, amíg a fiatalok csak az acsarkodást vagy a passzivitást látják a felnőttektől, addig tőlük sem várhatunk mást Nem lehet annyira sietős a dolgunk, hogy a közöny vagy az „én ugyan bele nem keveredek a vitába” felfogás uralkodjon el. A hétköznapok apró bosszúságai végül is összeállnak, és mindannyiunk közérzetére, életvitelére hatnak. Vagyis, érdekeltek vagyunk, ma így, holnap úgy. Lendvai Vera Családsegítő ügyelem Két esztendeje múlt, hogy a főváros két kerületében, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megyékben családsegítő központok születtek. Először kísérletképpen, azzal a kettős feladattal, hogy mind a súlyos gondokkal küzdő családoknak, mind pedig a családok ügyeivel foglalkozó hatóságoknak segítségére legyenek. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem különíthetők el egymástól az egyes családtagokkal kapcsolatos intéznivalók, hiszen a gyermekvédelmi munka, az alkoholizmus elleni küzdelem, a magányos, idős emberekkel való törődés csak úgy ígérhet valódi eredményeket, ha az ügyeiket intézők megismerik a család teljes körét, a zavarok okát, a bajok gyökerét. Így van remény arra, hogy tüneti kezelés helyett valóban sikerülhet a család megbillent egyensúlyát helyreállítani. A kísérlet sikeres volt. A családsegítő központok munkáját igazolták a tények, eredmények. Igen sok esetben sikerült megelőzni a hivatali beavatkozást, a nehezebben feloldható válságokat, a segítség nélkül bekövetkező tragédiákat is. Talán így is fogalmazható meg legpontosabban két esztendő tapasztalatai nyomán a családsegítő központok célja és lényege: az idejében érkező segítség a legfontosabb. Ha elsőként sikerül kapcsolatba kerülniük a családgondozó szakembereknek a zavarokkal küszködőkkel, elkerülhető a további intézkedés, a családok életébe való hatósági beavatkozás. Olykor csak jótanácsra van szükség. Tájékoztatásra és némi segítségre abban, kire tartozik gondjuk, ügyük. A család ismeretében segíthetik a hatósági ügyintézők munkáját is. Hiszen nem elég, szinte csak a tűzoltáshoz hasonló, ha a gyámhatósági döntés kiemeli például a súlyosan veszélyeztető családi környezetből az intézet védettségébe a kiskorú gyereket. És az sem oldja meg önmagában — talán csak ideig-óráig — a család gondját, ha történetesen alkoholelvonó kezelésen vesz részt az a családtag, aki ittasan kínozza-bántalmazza a hozzá közelállókat, nem teljesíti gyerekeivel, házastársával, szüleivel szembeni kötelességeit. Az egyszeri vagy rendszeres pénzbeli segítség sem oldja fel az idős emberek magárahagyatottságát, a kilátástalan magányt. Mindezeknél a fontos és gyakran szükséges intézkedéseknél nem kevésbé fontos, hogy kiegyensúlyozott együttélésre ismét alkalmassá váljék a valamilyen — vagy többféle — okból egyensúlyát vesztett család. Meg kell találnia minden együtt élő és egymásra utalt családtagnak, a család minden nemzedékének ebben a nélkülözhetetlen és mással nem pótolható kisközösségben a helyét. A családsegítő központok legfontosabb szerepe éppen a családi egyensúly építése, úgy is fogalmazhatunk, hogy a helyes életvezetésre adjon módszert azoknak, akiknek erre a segítségre szükségük van. Példák sora igazolja már az eltelt idő nyomán, hogy ez a törekvés sikeres volt. Bács- Kiskun megyében például negyven olyan kisgyerek sorsát sikerült rendezniük a családgondozóknak úgy, hogy nem kellett otthonukból intézetbe kerülniük. Kisebb-nagyobb viszályok elsimítására is elegendő volt az idejében adott jótanács, a szakemberi figyelem. Ebben a lehetőségben éppen az a fontos, hogy bárki élhet vele, aki segítség nélkül tanácstalan. Rab Nóra