Népszava, 1987. június (115. évfolyam, 127–152. sz.)
1987-06-23 / 146. szám
6 Megnyílt a veszprémi tévétalálkozó A Bánk bán díszbemutatója — Egyetlen hét alatt a kultúra gazdag tárházát nyitják ki itt Veszprémben — mondotta a XVII. tévétalálkozó megnyitóján tegnap délután a vendéglátó város tanácsának elnöke, Maróti Rezső. A Dimitrov Művelődési Központ színháztermében összegyűlt vendégek, valamint a bemutatásra kerülő televíziós alkotások rendezői, operatőrei, szereplői előtt a tanácselnök hangsúlyozta: mint a korábbiaknak, a mostani találkozónak is elsődleges célja, hogy a közművelődést szolgálja. Maróti Rezsőt követően Bereczky Gyula, a Magyar Televízió elnöke köszöntötte a megjelenteket, és rámutatott, hogy a megmérettetés egyben arra is szolgál, hogy kiderüljön, erősödött-e a magyar televízió nemzeti jellege az elmúlt időszakban, s az ezzel kapcsolatos igények eljutottak-e az alkotókhoz. Hangsúlyozta: a nagy kihívás, a műholdas televízió, már nem elméleti kérdés, hanem itt kopogtat a televíziós készülékek tulajdonosainál, akiknek el kell dönteniük, melyik gombot nyomják meg, és nekünk elemi érdekünk, hogy a magyar televíziót is nézzék, amely a mi társadalmunkról ad számot. A megnyitón — ahol megjelent Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese is — díszelőadáson mutatták be a Televízió legújabb nagyszabású vállalkozását, Katona József Bánk bán című tragédiájának tévéváltozatát. A művet Szőnyi G. Sándor rendezte, az operatőr Ráday Mihály. A címszerepben Blaskó Pétert láthattuk. Petur bán Kállai Ferenc, Melinda Szirtes Ágnes, Gertrudis királynő Almási Éva, Tiborc Koncz Gábor, Biberach Szilágyi Tibor. A művet később tűzik majd a televízió műsorára, de annyit máris elmondhatunk róla, hogy a rendezés az általában megszokott Bánk bán-értelmezéseknél sokkal filozofikusabb. A művelődési központban a Bánk bán után még két új tévéjátékot mutattak be. Az egyik az ír Stam O’Flanerty Meddőhányó című munkája, melyet Horváth Z. Gergely rendezett, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Lukács Andor főszereplésével. A másik mű Kodolányi János Gyermek születik című írásából készült, rendezője Horváth Tibor. A tévétalálkozó más eseményekkel is kedveskedik az érdeklődőknek. Egyebek között ősbemutatókat tartanak több veszprémi nagyüzemben (az első ilyenre a Bakony Művek oktatási központjában kerül sor). Bemutatkozik a Televízió Fiatal Művészek Stúdiója is több alkotással, és szerdán, 24-én szakmai beszélgetést és vitát rendeznek az úgynevezett premierprogram addig levetített új alkotásaiból. Takács István Péntektől: Szentendrei Nyár ’87 A Delfin-derbitől Scapin furfangjaiig... Túl a tárgyalóasztalon, túl az eredményes üzletkötéseken, mindig nagy-nagy sikert arat egy szentendrei kirándulás partnereink körében ... így fogalmazott a tegnapi sajtótájékoztatón az Átrium Hyatt Hotelben Kaszás Ferenc, a Szentendrei Nyár ’87 eseménysorozatot patronáló ALUKER igazgatója. S milyen igaza van! Szentendre nemcsak a külföldiek, nemcsak a felüdülést, szórakozást kereső üzletemberek számára jelent kikapcsolódást, hanem az égvilágon mindenkinek! Évente kétmillió látogatónak ... — Közel harmincesztendős múltra tekint vissza nagy nyári rendezvénysorozatunk — hangsúlyozta elöljáróban dr. Színi István, Szentendre tanácselnöke. — Nyugodtan kijelenthetem, hogy minden évben fejlődtünk, tudtunk valami újat hozni, és így lesz az idén is. Jóformán nem múlik majd el nap valamilyen érdekes esemény nélkül! A sort — sajátos módon — a sport nyitja meg: e hét végén kerül sor a delfin derbi elnevezésű úszóversenyre a pompás leányfalui strandon, az 50 m-es feszített vizű versenymedencében. Mint Tóth Istvántól, a sajtótájékoztatón jelenlévő úszószövetségi szakfelügyelőtől megtudhattuk: 14 éven aluliak számára rendezik a vetélkedést, s eddig 14, főleg fővárosi szakosztály jelezte úszóinak részvételét. Ennél sokkal összetettebb az eszkimó-indián játékok elnevezést viselő erőpróba, amely jó alkalmat kínál a kajak-kenu sportnak — a legeredményesebb honi sportágnak — az ifjú tehetségek kiválasztására. A „többpróba” lövészetből, futásból, húzódzkodásból, úszásból és természetesen kajak-kenuzásból áll. Az Ifjúsági Sport és Barátság Fesztivál magában foglalja a két hétvégi rendezvényt, s most először nemzetközivé bővül a mezőny; az NDK- ból, Csehszlovákiából és Lengyelországból érkeznek gyerekek az erőpróbákra. A sportot emlegetni már csak az időrend okán is fontos, de egyben jellemzi is: kitűnően megfér egymás mellett sport és kultúra. Mert, természetesen, elsősorban a felettébb színvonalasnak ígérkező kulturális események jellemzik majd a Szentendrei Nyár programját. — Nem titok, sok-sok zenei rendezvényre kerül sor, mert ettől remélhetjük, hogy minél több külföldi látogat el hozzánk a nyári hetekben — hallottuk az ésszerű indoklást. A legnagyobb érdeklődéssel mindenki a Szentendrei Teátrum bemutatóit várja. Mint az már megszokott, két darab kerül színre, összesen tizenötször. Július 3-án játszszák először Moliére Scapin furfangjai című vígjátékát, amelyet Vámos László Kossuth-díjas kiváló művész rendez, s a főbb szerepekben Dózsa Lászlót, Dégi Istvánt, Kalocsai Miklóst láthatjuk majd. — Adott a miliő, és megtaláltuk a megfelelő szereplőket is a speciális feladat megoldására — indokolta Rossini Hamupipőke című vígoperájának bemutatását a rendező, Békés András. Premier július 11-én. Hogy mi minden lesz még Szentendrén ezen a nyáron, azt felsorolni is nehéz lenne... Csak mutatóba: jazz- és folklórestek, különböző komolyzenei programok, Ifjú Tehetségek Népzenei Találkozója, egyetemi és főiskolai színjátszók országos találkozója, bemutatók színházi ínyenceknek a városháza udvarán, búcsúk minden szombat-vasárnap a Templomdombon stb. Akik eddig ellátogattak Szentendrére, soha nem unatkoztak, s kitűnően érezhették magukat ebben a Duna-parti „ékszerdobozban”. De akik az elkövetkező hetekben kirándulnak ide, azok készüljenek fel rá, már ami a rájuk zúduló élményeket illeti: a bőség zavarával kell megküzdeniük! (serényi) Elhunyt dr. Dercsényi Dezső Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és az Országos Műemléki Felügyelőség tudatja, hogy rövid szenvedés után, életének 77. évében elhunyt dr. Dercsényi Dezső Kossuth- és Herder-díjas művészettörténész, egyetemi tanár. Temetéséről később intézkednek. ★ Dr. Dercsényi Dezső — aki Vácott született 1910. július 17-én — egész életét a műemlékvédelem szolgálatának szentelte. Szakmai pályafutása a Műemlékek Országos Bizottságánál kezdődött, s hamarosan felelős tisztségeket töltött be, majd irányította a magyar műemlékvédelmet, amelynek felszabadulás utáni újjászervezése is nagyrészt az ő nevéhez fűződik.Többek között az Országos Építésügyi Hivatal, majd az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium műemléki osztályát vezette, s 1965-től nyugállományba vonulásáig az Országos Műemléki Felügyelőség tudományos igazgatóhelyettese volt. Külföldön is elismerést szerzett tevékenységével. A műemlékvédelem nemzetközi szervezetének, az ICOMOS-nak alapító tagja, majd négy választási cikluson át e szervezet végrehajtó bizottságának tagja volt, s haláláig ellátta az ICOMOS magyar tagozata elnöki tisztét. Munkásságát számos hazai és külföldi kitüntetéssel ismerték el. A műfordításról és a magyar irodalom helyéről Jólesz Lászlóval, a kiváló műfordítóval beszélgetünk újabb munkáiról. (Az igazat megvallva ezek a beszélgetések meg-megújuló jellegűek, minthogy Jólesz Lászlónak mindig vannak újabb műfordításai, és — mivel gyakran találkozunk.) Németből, jiddisből és héberből fordít. A nyugatnémet író, Max von der Grün négy könyvének mesteri átültetése dicséri kiváló beleélő készségét, elmélyedő gondosságát, stiláris leleményeit, köztük egy fontos, dokumentumjellegű könyve is az írónak: Ifjúságom a Harmadik Birodalomban. Aztán Schulhof Izsák budai rabbiemlékezései Buda várának 1686-os visszafoglalásáról: Budai Krónika címen, amely néhány téves hiedelem helyreigazítója, a történelemtudományban is meggyökeresedett találgatások eldöntője a szemtanú tanúságtételével. Vagy a nyelvi humor pompás rátalálásaival átültetett. A sánta Fiske Mendele Mojser Szfórim jiddis író munkája s. i. t. Eddig kb. negyven könyv. „Azért ilyen kevés, mert még fiatal vagy, előtted az élet, a küzdés, a pálya.” „Természetesen. Csak a 70-et töltöttem be tavaly.” „Remélem méltóan megünnepeltek ...” „A barátaim .. . Azaz szerénység nélkül szólva jómagam ünnepeltem, aznap befejeztem 41. fordításomat.” Hát így van ez. A műfordító csendben, „rejtve és fedve” dolgozik. Olyan önmegtagadással, hogy az átlagolvasó legtöbbször fel sem figyel rá. Pedig a fordítás gyakran nagyobb stílusbravúr, mint az eredeti. „Aki ilyen kiválóan fordít idegen nyelvről, sőt nyelvekről, miért nem kísérli meg esetleg fordítva is ... Miért nem tolmácsol magyar műveket idegen nyelvre? Hiszen olyan szegény a csúcsaiban ragyogó magyar irodalom híre a nap alatt, hogy az sírnivaló.” „Nem mernék belevágni. Idegen nyelvre fordítani — ez egy másik tantárgy. De egyébként is tétele a műfordítási gyakorlatnak, hogy csak anyanyelvre szabad fordítani. Igazán jól csak ez sikerülhet. Kapcsolatban vagyok a nyugatnémet Európai Műfordító Kollégium elnevezésű intézménnyel. Ott elv, hogy nem anyanyelvre fordítani még akkor sem szabad, ha valaki második anyanyelv biztonságával beszél egy idegen nyelvet. A kollégium egyik kiváló munkása, a magyarból is fordító Robert Stauffer például egy szemináriumszerű megbeszélésen Kassák Lajos: A ló meghal, a madarak kirepülnek című versét vette vizsgálat alá, Gáspár Endre egy hajdani fordításában, és kimutatta, hogy a fordítás nem irodalmi nyelven készült, hanem „veanerisch”, azaz bécsi „táj nyelven”. Miközben barátunk azt erősítgeti, hogy a holland határon lévő Straelen városkában székelő műfordítói kollégium nem elsősorban a német irodalmi művek fordítását szorgalmazza, hanem egyáltalában tág teret biztosít a minden nyelvre és minden nyelvből való fordításnak, rátérünk a magyar irodalom német fordítóira. „Robert Staufferen kívül ki kell emelnünk Csollány Máriát, akit idehaza is jól ismernek irodalmi köreinkben, ezt a holland születésű, Németországban élő és magyar férje nevét viselő hölgyet, aki kiválóan fordít verseket és prózát egyaránt, aztán Hildegard Gösche asszonyt, Jörg Buschmannt...” Működik a kollégium mellett egy kis kiadóvállalat is, amely azonban, minthogy az intézmény, üzleti tevékenységet nem folytathat, csak házi használatra jelentet meg Straeleni Kéziratok címen kiadványokat, két nyelven. Miközben erről beszéltünk, ami kétségtelenül a kollégium célkitűzéseinek az objektivitását mutatja, elkalandoznak a gondolataink. Még az is felmerül bennünk, hogy azért legnagyobb teret a kollégiumban a német irodalom fordítása kap. Ezt természetesnek találjuk. Hiszen akik itt megjelennek és az új épület 21 fürdőszobával és szállodaszerűen berendezett lakásaiban ingyen szállást kapnak, és még stipendiumot is az ellátásukra, előbb valamennyien a német irodalommal kerültek kapcsolatba. A hátsó gondolatunk csak annyi, hogy nálunk miközben ezt a kis elmélkedést papírra vetettük, buzgón kutatva sem találtunk valamilyen összeállítást arról, hogy milyen műveket fordítottak már le idegen nyelvre. Ilyen műfordítói kollégium létesítése még az álmok világába tartozik legfeljebb. Pedig régen nyalogatjuk fájdalmainkat a magyar irodalom el nem ismertsége miatt. És a német nyilván közismertebb irodalom, mégis ... De az angol még a német irodalomnál is elterjedtebb. Ki vitatná? Mégis újabban valamilyen a németekhez hasonló módon támogatják Britanniában az angol irodalom fordítóit és terjesztőit. De vegyünk egy hozzánk hasonló, de mégis sokkal jobb helyzetben lévő kisebb nemzetet: a hollandokat. A holland művelődési kormányzat igenis nagyon gondosan számon tartja a holland irodalom idegenre fordítóit, és a műfordítóknak a szerződéses honorárium után még külön prémiumot is juttat. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy nálunk nem történik semmi. Boldogok vagyunk, ha bármilyen idegen nyelven (ritkán) megjelenik egy-egy magyar könyv. A fordítókat bemutatjuk, ünnepeljük, interjúkat készítünk velük. Sőt, már volt Szigligeten egy idegen műfordítói táborozás is. A nyári egyetemek is ébren tartják ezt a feladatot. De ez mind kevés. Elmaradottságunkhoz képest pedig alig valami. Hát igen, pénz is kell az előrelépéshez. Ami nincs. Kezdjük tehát a gondosabb figyelésen és a kartotékoláson, a rendszeres feldolgozáson. Tartsuk mindenképpen felszínen a feladatot, csak kerül majd egyszer több pénz is hozzá. Harsányi Zoltán KEDD, 1987. JÚNIUS 23. NÉPSZAVA A televízió előtt egy többgyermekes családanya, akinek élete során valósággal tengerré duzzadt a mosóvíz, szelíden így szól: „A tejet légyszíves tedd viszsza a mosógépbe!" Családja ugyanis még csak nem is vihog, ha este, úgy fél nyolc tájban, teregetés közben kiszál a fürdőszobából személytelen többesben: „Valaki kapcsolja be a mosógépet!” Sőt, a többgyermekes családanya több ízben döbbenten tapasztalja kiskorú gyermekeinek korai szenilitástünetetit, amikor neki teszik fel a kérdést: „Nem tudod, mit adnak ma a mosógépben?”. SZELLEMI NAGYMOSÁS Ekkor gondolkozik el először azon, hátha ez a tendenciózus szóvetés valami lényegit, valami tudat alatt megfogalmazott viszonyt fejez ki. Miután este nyolc tájban testét-lelkét-szellemét mosásba való ruhadarabnak érzi, nem is vár mást a televíziótól, mint, hogy ezt a mosást automatikusan elvégezze rajta. Intellektusa, természetesen, eleinte küszködik ez ellen a felismerés ellen, és „A művészet”-en elszenderül. Azután szégyenkezve bár, de bevallja, hogy még a leggyengébb krimi is jobban felüdíti, mint a legelgondolkoztatóbb „társadalmi dráma”. Majd pedig vészesen lefelé hajló szellemi folyamataiért mintegy felmentést remélve, szidni kezdi a televízió műsorrendjét, és magát a készüléket szellemi mosógépnek nevezi. Legyünk hát igazságosak. Ne kívánjunk a tévétől olyasmit, amire nem, vagy csak ritkán képes, hogy nap mint nap a legmagasabb művészet szférájába emeljen bennünket, fogadjuk el, hogy erre egyetlen „tömegorgánum” sem képes, s ha mégis megtörténik a csoda, akkor fogadjuk el csodának, amelyről tudjuk, hogy nem gyakori. Ilyen csodát ezen a héten kétségkívül ritkán éltünk át, s akkor is a televízió jóvoltából ugyan, de nem saját produkcióként. Ilyen volt Verdi Falstaffja a Covent Gardenből, ilyen Walter Matthau és Jack Lemmon nagy filmes komédiázása — Neil Simon szerzői jóvoltából végül is szociológiai képpé fajuló — A furcsa pár című filmje (egyáltalán, köszönet a Magyar Televíziónak a Matthau-sorozatért!), Novák Ferenc Évszakok című fergeteges néptánc-koreográfiája a Holland Néptánc Színház előadásában. A NÉZŐ MINT TÁRSSZERZŐ De hát — valljuk be — két sorozat, a Sógun és a New York-i járat befejezése izgatta igazán a magyar lakosság tetemes részét. Ez utóbbi, amely pedig ígéretesen kezdődött, most már csupán abból a szempontból volt érdekes, hogy megajándékozza-e a nézőket a sikerélménynyel: lám, ők is tudják, mi a dörgés, az ő fantáziájuk sem szárnyaszegettebb, mint a szerzőké. Kérem, félreértés ne essék: ahogy az óvodás gyermek azt a mesét szereti legjobban hallani, amit már betéve tud, mert annak minden részletét ismerős izgalommal élheti át, éppúgy a tévénéző is végtelenül boldog, ha jó előre megfejtette a rejtélyt, s már csak arra kell várnia, hogy biztosan beigazolódjék: legalább két epizóddal előbb jutott el a megoldáshoz, mint maguk a szerzők. Ez a „szakmai büszkeségünk” a New York-i járatnak köszönhető! A Sógun már egészen más tészta. Egy kollégám szerint a Magyar Televízió japán nyelvleckét közvetített romantikus sorozat gyanánt. Ehhez képest kétségkívül rövid volt intenzív tanfolyamnak, mert mi nézők sem tanultunk meg több japán szót, mint maga Andzsinszán. De azért ebben a sorozatban mély érzelmek kavarogtak, és igazán tanulságos elgondolni, hogy a japánok ebből az állapotból milyen fantasztikus fejlődést tettek meg napjainkig, míg eljutottak az ipari-mikroelektronikai nagyhatalom pozíciójába, messze lekörözve a tengerek hajdani hódítóit, a vikingeket. A SZOMBAT—VASÁRNAP NÉHA HÉTVÉGE Mindez az eszmefuttatásra is jó volt, hogy most kisérjem a teljesen magyarelevíziós találmányt, a Hétvégét. Mert az most már igazn a miénk. Minden helyszín az otthonunk. Minden műorblokkja ismerős, még ha is környezetben jelenik is meg. Valami meghitt biztonágot sugároz a látvány, hogy Endrei Judit és Horvát Jács milyen jól megvannak gymással. A kétnapi fáradtág okozta szóvetéseik, bakjaik is ezt a meghittséget rősítik. A technika csődje előtt nem bosszankodunk, anem az „adás” érdekében zgulunk. Ha bejelentenek gy vidéki kapcsolást, akkor megmerevedve lessük: sikeül-e? Szóval: együtt csináluk a Mi Televíziónkat! Jó rendben van, még elég verjtékcseppes, meg kicsit túlteng benne a küszködés, de hát ettől valóságszagú, ettől azonos velünk. Olyan ez aelevíziós hétvége, mint a mi egész hetünk, nekirugaszkodásunk részleges diadala, nem kétséges: e két napon melt szintű televíziózás törénik — már ami az alkotókat veti —, mindenki önmaga egjobb formáját akarja adni, ezért a személyes képességek is végletesen nyilvánvalókká válnak. Persze, kinek Horváth János megfontolt jovialitása, kinek Déri János kamaszos humora, sokaknak Antal Imre slágfertig sokoldalúsága, Endrei Judit mindenkit megkapó szerény bája szimpatikus, de már elfogadott személyiségtípusai valamennyien hazai telelevíziózásunknak. Éppen a Hétvége műsora hívja fel a figyelmet arra, hogy több feltűnő, különös egyéniség jobban feldobhatná az ilyen szuperprodukciókat — emelné a tévés hétköznapok varázsát is — kéne talán egy bájosan rámenős művelt hölgy, egy megnyerő polihisztor, egy okos kommentátor. Mert a Hétvége legfőbb tanulsága — számomra legalábbis —, hogy nem az álló betétműsorok viszik a vállalkozást, hanem az a néhány ember veszi vállára, az a néhány tévészemélyiség, aki előttünk ragyog, kínlódik, a jól sikerült pillanatokon felvillanyozódik, a peches ügyekbe pedig a szemünk láttára majdnem belehal. Egyszóval, a mi szórakoztatásunkra, okulásunkra legjobb képességeik szerint dolgoznak. Kovács Júlia A Béjart-balett brüsszeli búcsúja Maurice Béjart és társulata, a világhírű XX. századi balett elhagyja Brüsszelt, és a svájci Lausanne-ba teszi át székhelyét. A modern balett legnagyobb alkotóművésze 60 éves, és több mint negyedszázada dolgozott a brüsszeli operában, kialakítva társulatát és sajátos táncművészeti stílusát, amelynek azóta számos követője akadt a világ zenés színpadain. Béjart úgy nyilatkozott, hogy a csendes svájci kisvárosban jobb körülményeket remél művészi alkotómunkájához. Hírek szerint a város és a kanton, kulturális szervek közreműködésével évi 5,2 millió svájci frankot biztosít Béjartnak. A koreográfus kijelentette: nagyszabású tervekkel készül élete és munkássága új szakaszára. Brüsszelben nagy szomorúsággal vették tudomásul, hogy a neves művész megválik eddigit, munkásságának színhelyétől.