Népszava, 1987. június (115. évfolyam, 127–152. sz.)

1987-06-30 / 152. szám

NÉPSZAVA 198­7. JÚNIUS 3­0., KEDD Postaládánkból A jogász válaszol­ va a nyelvpótlékról, a vég­rendeletről és a külföldi öröklésről szóló kérdésekre válaszolunk. Nyelvpótlék LESTÁK PÁLNÉ gödöllői olvasónk egy főiskola nyelvi tanszékén adminisztrátor, és idegen nyelven is kell gépel­nie. Kérdezi, hogy jár-e nyelvpótlék részére. Nyelvtudási pótlékban kell részesíteni azt a dolgozót, aki olyan munkakört tölt be, amelyben a magyar nyelv mellett meghatározott, élő idegen nyelvek rendszeres használata a kollektív szer­ződés vagy a munkaügyi szabályzat szerint nélkülöz­hetetlen. Ilyen pótlékban le­het részesíteni azt, akinek az említett munkakörében a magyar nyelv mellett a meg­határozott idegen nyelvek használata a munkakör ellá­tásához hasznos. A fenti sza­bály alapján pontos választ a munkáltatójától kaphat. Végrendelet KEMÉNY SÁNDOR debre­ceni olvasónk az iránt érdek­lődik, érvényes-e az a vég­rendelet, amelyet házilag sze­mélyesen írt és két tanúval aláíratott. Az írásbeli magánvégren­delet érvényes, ha kiderül be­lőle végrendeleti jellege, ket­tének helye és ideje, és azt a végrendelkező elejétől vé­géig saját kezűleg írja és alá­írja. Ha nem saját kezűleg írja (géppel írta, vagy más ír­ja), akkor két tanú előtt kell aláírnia. A végrendeletet a tanúknak is alá kell írniuk, tanúi minőségük feltünteté­sével. Öröklés KISS PÉTER szegedi olva­sónk szülei elhunytak, több testvérével örökölték a házu­kat. Kérdése, ha két örökös külföldön él, de nem tudnak nyomukra akadni, az e tulaj­donosokra eső, a ház eladá­sából származó és letétben levő pénzt felvehetik-e az itthoniak. A külföldi örökösök részét az itthoniak csak akkor kap­hatják meg, ha a külföldiek lemondanak olvasónk és testvére javára a devizaha­tóság jóváhagyásával. Vagy holtnak nyilvánítják őket, és az itthoniak öröklik az ő ré­szüket. Dr. Szegő Tamás Azt írja az illetékes... ... Lénárt Gizella, a Budapesti és Pest Megyei Társadalom­­biztosítási Igazgatóság főosztályvezetője, Nagy Istvánnénak (Budapest), aki szóvá tette, hogy többszöri sürgetésére sem folyósítják gyermeke után a családi pótlékot. Az elmaradt járandóságot postáztuk. Egyben intézkedtünk, hogy a jövő­ben hasonló eset ne forduljon elő. * ... Kiss György, a Hajdú Megyei Tejipari Vállalat főmér­nöke, a tubusos tej minőségével kapcsolatos észrevételünkre: A tubusos tej eltarthatósági ideje négy hónap, de a szava­tossági időn belül is szakszerű tárolást igényel. Eddig válla­latunkhoz kifogás nem érkezett, de a termék minőségét ezen­túl fokozottan ellenőrizzük. .­.. Kiss József, a BKV szolgálatvezetője, Parkó István pa­naszára: A XIII., Reitter Ferenc utcai megállót a Róbert Ká­roly körút átépítése, valamint az új közúti felüljáró építése miatt kellett a Vágány utcai oldalra helyezni. Az autóbusz­­megálló visszahelyezésére nem látunk lehetőséget. * ... Burckner Györgyné, a XII., Tanács V. B. csoportveze­tője, Iván János kifogására, hogy a Széchenyi-hegyen levő összetört szobrot nem szállították el. Időközben a szobrot el­ szállítottuk.* ... a Budapesti Postaigazgatóság, László Henriknek (Bu­dapest XVI., Monoki út), lapkézbesítési panaszára: A pontat­lan munkát végző kézbesítőt felelősségre vontuk. Bízunk benne, hogy késői kézbesítéssel kapcsolatos panasz a jövő­ben nem fordul elő.* ... Szíjártó János, az ELMÜ Közép-pesti Üzemigazgatóság kirendeltségvezetője, Novoth Bélának: A Vili., Tolnai Lajos utcában a közvilágítást vezérlő kapcsolóóra elromlott. A hi­bás berendezést kicseréltük.* ... Fodor Sándor, a Dorogi Szénbányák vállalati szb-titká­­ra, özv. Mechler Istvánnénak (Tokod), aki panaszolta, hogy elhunyt férje után, mivel nem vitte magával annak szak­­szervezeti tagkönyvét, nem kapott temetési segélyt. Kérjük, hogy a temetkezési számla egy példányát és a halotti anya­könyvi kivonatot juttassa el az alapszervezethez, hogy a se­gélyt kifizethessük. * ... a Keravill, Farkas Györgynek (Dunaharaszti), fülhall­gatózsinór után érdeklődő levelére: A termék kereskedelmi forgalomban nem kapható, mivel a hazai ipar nem gyártja. Közérdekű kérdések Csekkek Három csekket akartam pos­tán befizetni, de felszólítot­tak, hogy adjam össze a téte­leket. Nem értem, miért az ügyfélnek kell ezt megten­nie? N. Károly Budapest X., Nagyicce u. Bernáth György, a Buda­pesti Postaigazgatóság osz­tályvezető-helyettese : A Postaszabályzat alapján a hivatalok mindazoktól, akik egyszerre kettőnél több befi­zetési lappal szándékoznak pénzt feladni, ún. összefogla­ló jegyzék kiállítását kérik. Ezen a befizetési összegeket és azok végösszegét, valamint az átadott pénzt — darab­szám és címlet szerint — kell feltüntetni. Ezenkívül a jegy­zéknek tartalmaznia kell a befizető nevét és címét. E jegyzék használata a postai dolgozók és ügyfeleink ér­dekeit egyaránt védi, amel­lett biztonságosabbá és gyor­sabbá teszi a pénzkezelést. A postahivatalok abban az esetben sem tagadják meg a pénzfelvételt, ha a befizető nem tud, vagy nem akar jegyzéket készíteni. Ilyenkor a felvevő készíti azt el, per­sze ez lassítja a kiszolgálás ütemét, növeli a várakozási időt. Családi pótlék Kisiparosnak jár-e maga­sabb családi pótlék beteg gyermeke után? M. Györgyné Kecel Fischl Tiborné, az Orszá­gos Társadalombiztosítási Főigazgatóság panasziroda­vezetője. Tartósan beteg, vagy testi­leg, szellemileg fogyatékos gyermek után — ha az egyéb jogosultsági feltételek is fennállnak — a kisiparos szülő ugyanúgy jogosult ma­gasabb összegű családi pót­lékra, mint bármelyik más, munkaviszonyban álló sze­mély. A gyermek állapotát 16 éves kora alatt a körzeti gyermekorvossal, vagy a kör­zeti orvossal, míg a 16. élet­évét betöltött gyermek ese­tén az illetékes szakorvossal kell igazoltatni. Lakbér korábban a házfelügyelői lakásért nem kellett lakbért fizetni, sőt, ha valami elrom­lott a lakásban, azt is ingyen javították. A mostani ház­­felügyelők lakbért fizetnek, és a lakásberendezési tárgyak cseréjénél az összeg felét is ki kell fizetniük. Miért? Farkas Zoltán Budapest III., Gyenes u. Mészáros J. Győző, a Fővá­rosi Tanács V. B. ingatlan­­kezelési és építési főigazga­tóság csoportvezető főmér­nöke: A házfelügyelői munkakör­höz kötött szolgálati lakásért 1983-tól lakbért kell fizetni. A házfelügyelő alapbérét azonban — a lakbérfizetés időpontjától kezdődően — a lakbér összegével megemel­ték az ingatlankezelő válla­latok. A berendezési tárgyak cseréjéről, valamint a bérbe­számításról szóló rendelet alól a házfelügyelői szolgála­ti lakások sem kivételek. Illeték Fiam nyugati útlevelet kért, de nem kapta meg. Kér­tük az IBUSZ-t, hogy adják vissza a útlevélkérővel befi­zetett 350 forintot, de eluta­sítottak. Kertész Imre Edelény, Akác u. Óvári Antal,­ az IBUSZ osztályvezetője: Az 1986. július 1-jétől hatá­lyos rendelkezések alapján a szolgálati és a magánútlevél illetéke 350 forint, amelynek visszafizetésére nincs lehető­ség. Abban az esetben is, amikor az útlevélhatóság az útlevélkérelmet elutasítja, azt az eljárást, amelyért a 350 forintot befizette az állam­polgár, természetesen lefoly­tatják. Az illeték megfizetése ugyanis ezen eljárás lefolyta­tása érdekében történik, a­ ­feleletek hatóság döntését az illeték­­befizetés nem befolyásolja. Kölcsön Harminc éven aluli, fia­tal házasok vagyunk. Kap­hatunk-e OTP-kölcsönt csa­ládi ház vásárlásához? M.-né Diósd Országos Takarékpénztár: A magánforgalomban tör­ténő ingatlanvásárlást a ta­karékpénztár, vagy más pénzintézet lakóingatlan-vá­sárlási bankkölcsönnel tá­mogatja. E kölcsön a vételár 75 százalékán belül vehető igénybe. Nagyságát a kérel­mezők jövedelmi viszonyai határozzák meg a nyújtható hitelhányadon belül. A köl­csön visszafizetési ideje leg­feljebb 10 év lehet. A saját erő megfizetéséhez igénybe vehető munkáltatói kölcsön, illetve helyi tanácsi támoga­tás. Szomszédjog Milyen szolgalmi jogot él­vez a tulajdonos a szomszéd­dal szemben? Milyen előírás vonatkozik melléképület el­helyezésére? Nagy Bertalan Pácin Tóth Istvánná, a Karcsa Községi Közös Tanács szak­­igazgatási szervének vezető­je. A tulajdonos szolgalmi jo­got élvez szomszédjával szemben, ha az épület telek­határon álló homlokzatát fel­újítja, vagy karbantartja, kerítést létesít, de a zöldkárt meg kell térítenie. Melléképületeket és mel­léképítményeket a főépület vonalában lehet elhelyezni, azzal egybeépítve, vagy at­tól 6 méterre, különálló épít­ményként. Köszönőlevelekből - röviden Gyors munkáért Hatvanban, a Dózsa György téri Ofotért-üzletben mind­össze fél óra alatt elkészítet­ték az új szemüvegemet. Kö­szönöm. Szűcs Ferenc Hatvan, Mező Imre u. Fi­gye­l­m­ességért Zuglóban, az Erzsébet ki­rályné és Amerikai út sar­kán levő Vitamin Skálában, a kosaramban felejtettem egy üveg kompótot. Két nap múlva megkaptam az üzlet­vezetőtől. Köszönet érte. Ábel Olga Budapest XIV., Columbus u. Gyógyulásért Életemet a gyors orvosi se­gítség mentette meg, ami annak köszönhető, hogy a mentők öt percen belül ér­tem jöttek. Hálámat ezúton is szeretném kifejezni nekik, s a Merényi Kórház idegosz­tályán dolgozóknak. Rudolfné Bp. XIX., Nagy Lajos krt. ★ Heteken át a Péterfy Sándor utcai Kórház idegosztályán kezeltek. Ezúton köszönöm az osztály orvosainak és a nő­véreknek fáradságos munká­jukat, azt, hogy egészsége­met visszakaptam. Osváth Lajosné Bp. XVI., Enikő u. 9. Javításért Köszönetet mondok a XII. és I. Ker. Ingatlankezelő Vállalatnak, amiért a tönk­rement központi melegvíz­szolgáltató berendezést há­zunkban rövid idő alatt ki­cserélte. Szabó Károlyné Bp. XII., Vércse u. 9. Előzékenységért Köszönetet mondok a Szentendrei Elektromos Mű­vek dolgozóinak az ügyfe­lekkel szemben tanúsított türelmes, szolgálatkész és előzékeny magatartásukért. Gábrielné Marosi Terézia Pomáz Segítségért június 6-án kisunokám a Vidám Parkban eltűnt mel­lőlem. Ezúton szeretném kö­­szönetemet kifejezni annak az apukának, aki a kisgye­reket taxiba ültette és haza­szállíttatta. Nyári Lászlóné Budakeszi, Vöröshadsereg útja 82. Gesztus A Ferenczi Sándor máté­szalkai olvasónk tulajdo­­nában levő négy és fél ló­­eres dízel MI A motor gyártását a gyártó cég, a Kismotor és Gépgyár ti­zenöt esztendővel ezelőtt megszűntette. Így aztán olvasónk hiába járta hosz­­szú nőnapokon át az üz­leteket, elromlott masiná­jához nem lelt alkatrész­re. lijra pedig az idős em­bernek nemigen telik. A segítség a Belkeres­kedelmi Minisztérium iparcikk- és kereskedelmi főosztályától érkezett, amely a kérés teljesítése érdekében több forgalma­zót is megkeresett, a köz­benjárt a gyártónál is. Ennek eredményeként a Kismotor és Gépgyár vál­lalkozott rá, hogy megkí­sérli a hibás motort üzem­képes állapotba hozni. A gesztus dicséretes. Cáfolata a lélektelen ügy­intézésnek. (újvári) ÜZENETEK Tótfalusi János (Makó): In­gatlanát végrendelettel bár­kire hagyhatja. Bánkuti János (Budapest): Amennyiben a jogerős ítéle­tet törvénysértőnek tartja, ellene törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság elnökétől kérhet. Turcsán Gyula (Salgótar­ján) : Ügyvéd nélkül is ké­szíthetnek ajándékozási szer­ződést. Halas Györgyné (Miskolc): Az elmaradt hagyatéki el­járást le kell folytatni ah­hoz, hogy az anyai rész a ne­vére kerüljön. Világítás Az energiatakarékosság évek óta központi kérdés. Az emberek a propaganda kö­vetkeztében közügynek is te­kintik, nap mint nap jelen­tenek be nonstop világító lámpákat utcákról, terekről, házakból. A köztéri világí­tást az Elektromos Művek szolgáltatja, és gyakran köz­li, hogy a napközbeni fény­ár nem pazarlás, hanem a javítás elengedhetetlen vele­járója. Az épületeken belüli pa­zarlás­­már nem indokolható ezzel, főleg akkor nem, ha tudnak róla az ott élők és a kezelők, mégsem történik semmi. M. J., a XIV. kerület, Pákozdi utca 3-ból, megelé­gelve a kilenc hónapos tét­lenséget, nekünk jelentette a hibát. Egyetlen kapcsoló mi­att ■ — ami elromlott — hó­napok óta díszkivilágításban pompázik a háromemeletes épület.­­ Hogy lehet ez? — kérdi, és nem csak ő, mert sajnos, nem ez az egyetlen ilyen ház Budapesten. (kerekes) 422-186 Emi a közvetlen telefon­­számon várjuk olvasóink közérdekű kérdéseit, ész­revételeit, javaslatait. Te­lefonos olvasószolgálatunk hétköznapokon — szom­bat kivételével — reggel k-től délután 2 óráig áll olvasóink rendelkezésére közvetlenek délután 3-től reggel ■ óráig üzenetrög­zítővel. 13 A ^ F^1i belépő: belépő a szere A világ egyik legnagyobb és legizgalmasabb autóversenye a Hungaroringen augusztus 7—8— 9-én. Jegyek kaphatók: az IBUSZ, a Cooptourist, a Magyar Autóklub, a Volánteru, az Állami Biz­tosító és a HUNGAROCAMION irodáiban, valamint a Tourinformnál. őrizze meg jegyét, mert az ezen szereplő sor­szám alapján az augusztus 9-i verseny után az elektronikus számítógép több százezer forint értékben sorsol ki nyereményeket a belépőjegy tulajdonosai között. A nyereményjegyzéket a számában közöljük. Népszava aug. 13-i

Next