Népszava, 1987. június (115. évfolyam, 127–152. sz.)

1987-06-06 / 132. szám

12 Mozaik Szeretettel köszöntjük névnapjukon Norbert nevű olvasóinkat. A Nap kél 4 óra 49 perckor, nyugszik 20 óra 37 perckor. — Budzsákk­a Mátyással, az MSZMP KB közigazga­tási és adminisztratív osz­tálya helyettes vezetőjével az élen az SZKP Központi Bizottságának meghívására június 1. és 5. között párt­munkásküldöttség tett látoga­tást a Szovjetunióban. A kül­döttség megbeszélést folyta­tott Ivan Szavinkinnal, az SZKP KB tagjával, a KB ad­minisztratív osztályának ve­zetőjével, és a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága, Leg­főbb Ügyészsége és Igazság­ügyi Minisztériuma vezetői­vel.­­ Hans Kühne, a Dán Ki­rályság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe al­kalmából pénteken fogadást adott rezidenciáján. A fo­gadáson részt vett Somogyi László építésügyi és város­­fejlesztési miniszter, Bányász Rezső államtitkár, a Minisz­tertanács Tájékoztatási Hi­vatalának elnöke, Kovács László külügyminiszter-he­lyettes, Melega Tibor külke­reskedelmi miniszterhelyet­tes, valamint a politikai, a társadalmi és a diplomáciai élet több vezetője és tagja is. — Tétényi Pált, az OMFB elnökét, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia rendes tag­ját a Svéd Királyi Mérnöki Tudományos Akadémia (SVA) külföldi tagjai sorába választotta.­­ Elutazott Budapestről a Bolgár Állami és Népi El­lenőrzési Bizottság küldött­sége, amely június 1-je és 5-e között Georgi Georgiev el­nök vezetésével látogatást ket hazánkban, Balsai László­nak, a KNEB elnökének meg­hívására. Georgi Georgievet fogadta Czinege Lajos mi­niszterelnök-helyettes.­­ Környezetvédelmi mé­résekkel bővítette szolgálta­tásait a Prometheus Tüze­léstechnikai Vállalat. Elekt­ronikus gyorselemző műsze­reket szereztek be külföld­ről, ezek segítségével mérik a gáz-, olaj- vagy széntüze­lésnél keletkező, környezetre káros anyagokat.­­ Palesztin szolidaritási gyűlést rendezett a Hazafias Népfront Nógrád Megyei Bi­zottsága pénteken a Vegyép­­szer salgótarjáni gyárában. A demonstráción ott volt Najef Havaimé, a Demokratikus Front Palesztina Felszabadí­tásáért szervezet főtitkára és Hikmat Zaid, a Palesztin Felszabadítási Szervezet bu­dapesti képviseletének veze­tője. Beszédet Jakab Sán­dor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke mondott. 20-25 fok A Meteorológiai Intézet je­lentése szerint szombat estig mindenütt tovább csökken a felhőzet, és a déli, délutáni óráktól túlnyomóan napos idő várható. Számottevő eső már sehol sem lesz. A dél­nyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 20 és 25 fok között alakul. A Duna Budapestnél 443 cm, 15 fokos. — Üdvözlő távirat. Lo­sonczi Pál, az Elnök Tanács elnöke táviratban üdvözölte XV. Károly Gusztáv svéd királyt, Svédország nemzeti ünnepe alkalmából. — Kárpáti Ferenc vezér­­ezredes, honvédelmi minisz­ter, aki Heinz Kessler had­seregtábornoknak, az NDK nemzetvédelmi miniszterének meghívására katonai dele­gáció élén ötnapos hivata­los, baráti látogatást tett a Német Demokratikus Köz­társaságban, pénteken haza­érkezett Budapestre. — Díszdoktoravatás. A Magyarországi Evengélikus Egyház Teológiai Akadémiá­ja pénteken ünnepi ülést rendezett az Evangélikus Or­szágos Egyház dísztermében. A rendezvényen tiszteletbeli doktorrá avatták dr. John Vikström finn evangélikus érseket.­­ Köpeczi Béla művelő­dési miniszter, aki Eelco Brinkman holland kulturá­lis, népjóléti, környezetvédel­mi és közegészségügyi mi­niszter meghívására delegá­ció élén Hollandiában járt, s részt vett a magyar kultu­rális fesztivál megnyitóján és néhány rendezvényén, pén­teken hazaérkezett. — MTESZ-küldöttség. A Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsé­gének küldöttsége dr. Tóth János főtitkár vezetésével május 26. és június 5. között Vancouverben részt vett a Mérnökszervezetek Világ­­szövetségének (WFEO) 11. közgyűlésén. — Magyar-koreai együtt­működés. A Fogyasztási Szö­vetkezetek Országos Taná­csának meghívására május 30. és június 5. között Li Jong Sop belkereskedelmi minisz­terhelyettes vezetésével ko­reai NDK-beli szövetkezeti küldöttség tartózkodott ha­zánkban. A delegáció tár­gyalásokat folytatott Juhár Zoltán belkereskedelmi mi­niszterrel, Szlamenicky Ist­vánnal, a SZÖ­VOSZ főtitká­rával és Mészáros Vilmossal, az OKISZ főtitkárhelyettesé­vel. — Antifasiszták látogatása. A Magyar Ellenállók, Anti­fasiszták Szövetségének meg­hívására június 1. és 5. kö­zött hazánkban tartózkodott a bolgár fasizmus és kapita­lizmus ellen harcolók bizott­ságának (BPFK) küldöttsége, Petrov Sztojanov elnökhe­lyettes vezetésével. A dele­gáció megbeszéléseket foly­tatott a szövetség vezetőivel a kétoldalú kapcsolatok bő­vítéséről, és a két szervezet közös fellépéséről a béke vé­delmében.­­ Hatvan tanácsi dolgozó vesz részt a Rosytext szöveg­­szerkesztő gépen dolgozók részére meghirdetett orszá­gos vetélkedőn június 13-án, szombaton a Budapest Kong­resszusi Központ Pálma­ter­mében. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala és a Köz­­alkalmazottak Szakszerveze­te versenyének célja: nép­szerűsíteni a korszerű iroda­géptechnikát, s megismertet­ni a gépkezelők munkáját. — Ligeti Lajos akadémi­kusnak, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia volt alelnö­­kének temetése június 10-én, szerdán 15 óraikor lesz a Far­kasréti temetőben. — Ma­gyar Tudományos Akadémia, Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem. — Puskin-díjjal tüntette ki a Szovjet Irodalmi Alap Fodor András magyar költőt Puskin, valamint más orosz és szovjet költők műveinek magyar nyelvű tolmácsolá­sáért. A Puskin-évforduló alkalmából alapított díjat most először adják ki. A Muzeológusok vándor­­gyűlése kezdődött pénteken Sopronban, a Magyar Régé­szeti és Művészettörténeti Társulat rendezésében. A há­romnapos eseményen 120-an vesznek részt az ország min­den részéből, s vendégek ér­keztek a szomszédos Auszt­riából is.­­ Faluházat avattak pén­teken az 1986-ban községgé nyilvánított Hajós-Érsekhal­mán. A középületet, amely­ben az elöljáróságon kívül a posta, az orvosi rendelő és a takarékszövetkezet is helyet kapott, Romány Pál, a Bács- Kiskun megyei pártbizottság első titkára adta át az érsek­halmiaknak. — ötéves a Fővinform. Több mint 26 ezer érdeklődő kérdésére válaszoltak a meg­alakulásuk óta eltelt öt év alatt a Fővárosi Közlekedé­si Információs Szolgálat — ismert nevén a Fővinform — munkatársai. A szolgálatot 1982-ben a Fővárosi Tanács ■Közlekedési Főigazgatósága hívta életre; létrehozását ak­kor öt közlekedési vállalat finanszírozta. — A Budapest—Leányfalu közötti hajójárat június 7- től, vasárnaptól a Szentend­re belváros hajóállomáson ismét kiköt. — Fennállásának 200. év­fordulóját ünnepelte pénte­ken a ma Frankel Leó nevét viselő budapesti, II. kerület, Lajos utcai általános iskola. A főváros egyik legrégibb elemi tanodájának alapító okiratát 1787-ben írták alá, de a feljegyzések szerint már néhány évvel korábban is tanítottak a helyén álló épü­letben. Földy Lajos nyugállo­mányú vezérőrnagy, a Szocialista Hazáért Ér­demrend kitüntetettje, aki 1938-tól volt a párt tagja, 78 éves korában elhunyt. Temetése június 10-én, szerdán délután 3 órakor lesz az óbudai temetőben.­­ Az MSZMP XIII. Ke­rületi Bizottsága. Lulity Gergely, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1941. óta­ volt a párt tag­ja, 74 éves korában el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 11-én, csütörtökön 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köz­temetőben.­­ Az MSZMP VII. Kerületi Bizottsága, a Fővárosi Szállítási Vál­lalat, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége. SZOMBAT, 1­987. JÚNIUS 6. NÉPSZAVA Televízió- és rádióműsor Szombat TELEVÍZIÓ 1. 8.55 Tv-torna 9.00 Óvodások filmműsora 9.20 A világ állatai Francia term.­films. XIII/5. 9.50 Egy lány meg egy fiú Lengyel films. VI/5. Ism. 10.40 Telemim Megszólal a kéz 10.55 Fiúk, lányok 11.35 Képújság 14.30 Képújság 14.35 Tisztelet a környezet­­védőknek A kívánságműsor 200. adása a környezetvédelmi világ­napon 16.05 Betűreklám 16.10 Van benne valami . . . Barkochba-játék 16.50 Reklám 17.00 Híradó 17.15 Istenek és emberek Angol dok.-films. V/I. rész 17.45 Sárga tengeralattjáró Popzenei magazin 18.30 Családi torna 18.35 Reklám 18.45 Üzenet a jövőből Mézga család. XIH/8. Ism. 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Vers­­ mindenkinek Christian Morgenstern: Versek 20.05 Televarieté Kötv. a Budapest Kongresszusi Központból 21.25 Van öt perce? Grieg: Sarabande a Holberg-szvitből 21.30 Gyilkos a tetőn Svéd film (16 éven felülieknek!) A kórház magánkór­termének betege hajnali kettőkor úgy érzi: a szoba valamelyik zugában valaki lesben áll. Talán a függöny is meglebben ... A beteg lassan felemelkedik az ágyban, óvatosan felkel. Röviddel ezután a padlón vértócsa . . . 23.15 Híradó 2. TELEVÍZIÓ 2­­ 9.00 Angol nyelvlecke 9.30 Szerelmi vallomás Román film (1984) 11.05—11.25 Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor 13.30 Képújság 13.35 MAFILM-magazin 13.45 Nemzetközi teniszbajn. Női egyes és férfi páros döntő Kb. 19.30 Dietrich Fischer-Dieskau Beethoven-dalokat énekel 20.05 Roxinpadon a Dolly Roll Közv. a Kertészeti Egyetem klubjából 20.50 Száz híres festmény 21.00 Ökölvívó EB. Döntők 24.00 Képújság SZLOVÁK TV 1. műsor: 8.30 Letty 8.55 Úttörők magazinja 9.55 Angol tv-sor: 10.45 Kaleidoszkóp 11.25 Honv. maga­zin 11.40 Mezőgazdasági magazin 12.25 Aréna (könnyűzenei maga­zin) 13.05 Sport májusban 13.25 Dok.-film 13.50 Kaleidoszkóp 14.50 Az otthon dalai 15.30 A gyémán­­tos fa (film) 17.00 Zenés vetél­kedő 17.40 Skippy, a kenguru 18.08 Válasz a nézők leveleire 18.20 Esti mese 18.30—19.10 Tv­­magazin 19.30 Híradó 20.00 Ven­dégünk karosszéke 20.50 Televa­rieté 21.55 Sporthíradó 22.10 Tör­ténetek az életből 23.35 Zenés, szórakoztató műsor 2. műsor: 9.00 Knockaut (NSZK-film) 10.05 Német nyelvtani 10.35 Orosz nyelvtani. 10.55—12.25 Csehszlová­kia—Hollandia EB férfikosárlab­­da-mérk. 16.00 Nemzetközi lóver­seny 17.00 Zenés, szórakoztató műsor 17.40 Minden gyerek a miénk 19.00 Tv-torna 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Tv-film 21.20 Az élet csodája (svéd film) 22.15 A Híradó szerkesztőségében 22.25 Mások pénze (francia film) JUGOSZLÁV tv 1. műsor: 15.30 Háromszor tíz 16.00 Jugoszlávia—Spanyolország kosárlabda EB 17.30 Hírek 17.35 Tv-naptár 17.45 Hét tv-nap 18.30 Az ember és az idő 19.15 Rajz­film 19.30 Tv-nap 20.00 Szórakoz­tató műsor 20.15 Szebb élet (drá­masor.) A vadmadár (am. film) 22.35 Tv-napló 22.50 Éjsza­kai műsor 0.20 Ráadás-műsor 1.05 Hírek 2. műsor: 15.10 A gyűrűk gazdája (am. film) 16.40 A mi kis városunk 17.10 Tito forradalmá­nak ösvényein 18.40 Dallas 20.15 Zenés est 21.45 Hírek 21.50 Tár­ca 22.20 Dzsessz 22.50 Sportszom­bat SZOVJET TV 12.30 Hírek 12.50 Egy nap hábo­rú nélkül (film) 14.45 A józanság az élet normája 15.15 Hírek 15.20 Nemzetközi népművészeti televí­ziós fesztivál 15.50 Az állatok vi­lága 16.50 A Hazám című fotó­­pályázat 16.55 Rajzfilmek 17.30 Hírek 17.35 Utazás Arziumba (film) 19.00 Híradó 19.40 Szombat este 21.35 Hírek 21.50 Férfikosár­labda EB, Szovjetunió—Görögor­szág 22.40 Rajzfilm 23.00 Figye­lem! Minden postának! (film) 0.18 Hírek 0.23 Raffaella Carrá énekel KOSSUTH RADIO 8.25 Családi tükör 9.00 Ismét — a javából! 10.49 A Rádió Kabarészínpada 12.30 Falvaink jövője 13.00 Klasszikusok délidőben 13.49 Énekeljük együtt! 14.10 A hét embere 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Régi híres énekesek 15.10 Új zenei újság 16.00 168 óra 17.30 A szülőföld muzsikája 18.45 Ha hallgattál volna . . . 19.45 Zongoraátiratok 20.15 A Rádió Dalszínháza 22.10 Sporthíradó 22.25 Hangversenyközv. 23.47 Ottó Ferenc: Nagy fanfár 0.15—5.50 Éjfél után PETŐFI RÁDIO 8.11 Népi muzsika 9.05 Világirodalmi Dekameron 9.45 Könnyűzene Párizsból 10.00 Szombat délelőtt 12.10 Nóták 13.05 Gyermekrádió 14.00 Magunkat ajánljuk 17.05 Részletek zenés játékokból 17.25 Siklós András műsora 17.55 Bajnoki labdarúgó­­mérkőzések 18.50 Filmzene 19.05 Magnósok, figyelem! 19.45 Bangó Margit énekel 20.00 Koncz Zsuzsa felvételei 20.55 Sport 21.03 168 óra 22.30 Könnyűzene 23.15 A Shankar­ együttes játszik 0.15—5.50 Éjfél után BARTÓK RADIO 8.18 Tavaszi Fesztivál 9.23 Klarinétszólók 9.38 Báthy Anna felvételei 10.30 Slágerlista 11.00 Hangfelvételek felsőfokon 12.31 Zene korabeli hang­szereken 13.05 Kívánságműsor 14.05 Lemezbörze helyett 15.00 Magyarország ékessége 15.38 Örökzöld dzsesszmelódiák 15.55 Közv. a 6-os stúdióból 17.00 új lemezeinkből 19.05 Operapódium 19.45 Mindennapi irodalmunk 20.15 Zenekari muzsika 21.26 A Hilliard együttes hangv. 22.42 Elégia egy biciklihez Budapesti színházak Állami Operaház: Manon Les­­caut (7, Báthy Anna béri. 6.), Erkel Színház: Sylvia (7, 11. béri. 8.), Pesti Vigadó, Hangver­senyterem: Operettjuniális (7), Pesti Vigadó, Kamaraterem: A Salonisti svájci szalonzenekar műsora (du. 5), Vígszínház: Csó­­kos asszony (7, Várkonyi béri, 4.), Pesti Színház: Kaposvári ka­baré (7), Madách Színház: Az ördög (7), Madách Kamara: Ho­­félia (7), Katona József Színház: Catullus (7), József Attila Szín­ház: A testőr (7), Játékszín: Nagy Bandó-kabaré (7), Thália Színház: Családi ágy (7), Fővá­rosi Operettszínház: Robin Hood (7) , Arany János Színház: Óz, a nagy varázsló (de. fél 11), Kri­mi a kőkorban (du. 3), Vidám Színpad: Szeretem a feleségem (8) , Mikroszkóp Színpad: Az ál­lam is felkopik (fél 8), Állami Bábszínház — Jókai tér: Hófe­hérke és a hét törpe (du. fél 3), — Népköztársaság útja: Hamu­pipőke (du. 4), Jurta Színház: Átkozottak (7), Fővárosi Nagy­cirkusz: Gyerünk a cirkuszba! (de. 10, du. fél 4, fél 8), Buda­pesti Történeti Múzeum, Ki­rálypince: A Bécsi Kamarazene­­kar koncertje (du. 6). Vasárnap TELEVÍZIÓ 1­­ 9.00 Tv-torna 9.05 A rózsaszín párduc Am. rajzfilms. XV/13. rész 9.25 Radír. IV/4. rész 9.55 Kapcsoljuk a balaton­földvári Fesztivál Szállodát Zenebutik 10.45 Ki nyer ma? — a kép­ernyőn Játék és muzsika tíz percben 10.55 MTK-VM—II. Dózsa bajn. labdarúgó-mérk. 12.50 Hírek 15.15 Képújság 15.20 Pünkösdölő Árpádházi Szt. Erzsébet alakja magyar népi gyermekjátékokban 15.40 A közönségszolg. tájékoztatója 15.45 Kapcsoltam Társasjáték 16.25 Betűreklám 16.30 „Hinni abban, amit teszünk.. .” Portréfilm dr. Apró Attiláról 17.05 Reklám 17.15 Delta Tudományos híradó 17.40 Nézzük együtt 18.15 Áruházak ajánlata 18.20 Családi torna 18.25 Meséről mesére 19.00 A Hét 20.00 Híradó 20.10 Kedves hazug Tv-játék G. B. Shaw és Mrs. Campbell, a híres színésznő több mint negyven éven át leveleztek. Szerelmük története és a XX. század első felének képe bontakozik ki előttünk. 21.35 Telesport 22.20 Magyar Nemzeti Galéria 22.40 Hírek TELEVÍZIÓ 2. 14.25 Képújság 14.30 Tv-egyetem Természettudományi­­ tagozat, ism. 15.20 Nemzetközi teniszbajn. Férfi egyes döntő 19.00 Comenius élete Csehszlovák film I. A vihar, a. Vándorlás Comeniust, a híres pedagógust Habsburg­­ellenessége miatt üldözik. Csehországból a Felvidékre megy, majd Lesznovba. 1641-ben útra­kel Londonba... 21.30 A grúz hadiút mentén Szovjet dok.­film 21.45 Gondolkodó Tud. hetilap 22.30 A Hét / 23.30 Képújság SZLOVÁK TV 1. műsor: 8.30 Gyerekeknek 9.40 Kicsinyek magazinja 10.40 Kór­ház a város szélén 11.40 Objek­tív 12.10 Koncert 12.55 Autósok, motorosok magazinja 13.40 A rendőrségről 14.45 Jorinda és Jo­­ringi (NDK-film) 16.00 Animá­ciós filmek 16.50 Régimódi komé­dia 18.20 Esti mese 18.30—19.10 Zenés, szórakoztató műsor 19.30 Híradó 20.10 Barátok (tv-játék) 21.25 Sporthíradó 21.40 Nemzet­közi autósverseny 22.10 Koncert 22.40 Irodalmi összeállítás 2. műsor: 16.10 Dok.-filmek 16.55 Chocky (tv-sor­) 17.20 Komoly zene 17.50 Műsorajánlat 18.10 Úti­­rajzfilm 18.45 Esti mese 18.55 Olaszország—Csehszlovákia EB férfikosárlabda-mérk. 20.30 Spa­nyol természetfilm 21.05 Híradó 21.25 Egy cipő gyilkosságot je­lent (ara, film) jugoszláv tv 1. műsor: 9.00 Magyar nyelvű fa­luműsor 10.20 Hírek 10.30 Vasár­nap délelőtt 12.00 Mezőgazdasági panoráma 13.00 Jó napot, Jugo­szlávia! 14.00 Automan 15.00 Na­pirend nélküli találkozás 17.25 M Monroe filmjeiből 18.55 Rajzfilm­sor. 19.30 Tv-napló 20.00 Az ígé­ret földje 21.00 Szórakoztató mű­sor 21.45 Tv-napló 22.05 Sport­szemle 22.50 Riportm. 23.20 Rá­adás-műsor 0.50 Hírek 2. műsor: 8.55 Hírek 9.00 Ma a holnapért — Egy vonalban 12.00 Komoly zene 18.45 A kultúra berkeiből 20.00 Ismeretterj. film 20.45 Teg­nap, ma, holnap 21.05 Nikodem Dizma karrierje (films.) 22.00 Dok.­m. 22.45 Kis koncert 23.00 Költészet SZOVJET TV 8.00 A hazámat szolgálom! 9.00 Zenés műsor 9.30 Olaszország nemzeti ünnepe elé 10.20 Rajzfilm 10.30 Zenebutik 11.00 Falusi óra 12.00 Egészség 12.45 ökölvívó EB döntő 14.45 Hivatás 15.15 Hírek 15.20 össz-szövetségi dalverseny 16.00 Nemzetközi panoráma 16.45 Rajzfilm 16.55 Uráli dallamok 17.15 Hírek 17.20 Filmpanoráma 19.00 Híradó 19.40 Labdarúgó­szemle 20.25 Operettek 21.25 Hí­rek 21.40 Rajzfilm 21.50 Mi és a dzsessz 23.30 O. Boriszov, a Szov­jetunió kiváló művésze KOSSUTH RADIO 8.10 Öt kontinens hét napja 8.25 Énekszóval, muzsikával 9.00 Tanítsd az utódodat! 10.10 Versek 10.20 Pünkösdi dalok 10.30 Operaáriák 11.00 Gondolat—jel 12.15 Harminc perc alatt a Föld körül 12.45 Faragó Vilmos jegyzete 12.55 Népdalkörök 13.20 Mit üzen a Rádió? 14.10 Művészlemezek 15.00 Pillangó 15.44 Fúvósötös 16.10 Lemezmúzeum 17.00 Értékmegőrző 17.30 Komoly­zenei lemezlovas 18.40 A három testőr 19.38 Népzenei feldolgozások 20.11 Fekete István életéből 20.40 Schubert-művek 21.00 Örökzöld dallamok 22.10 Sporthíradó 22.25 Rézfúvósegyüttes 22.47 Versek 23.02 Lassus: Lagrime di San Pietro 0.15-4.20 Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Ugyanaz többször 8.15 „Duna-parti duma-parti” 9.30 Mese­zene 10.00 Hajósinas kerestetik 11.10 Vasárnapi koktél 12.03 Nóták 13.05 Mikrofonpróba 14.00 Szerpentin 15.05 Táskarádió 16.00 Poptarisznya 21.05 Társalgó 22.30 Sanzonpódium 23.10 Bluesfelvételek 0.01 Virágénekek 0.15—4.20 Éjfél után BARTÓK RÁDIÓ 8.12 Operarészletek 8.53 Új lemezeinkből 10.00 Új zenei újság 11.00 Ferencsik János vezényel 12.26 Szecsődy Irén 13.15 Liszt szimf. költeményei 14.10 Rockújság 15.05 Komoly­zenei újdonságok 16.05 Rádiószínház 17.13 Placido Domingo felvételei 17.51 Magyar zeneszerzők 18.30 Szerbhorvát nyelvű műsor 18.45 Német nyelvű műsor 19.03 Operaközv. 22.45 Szimf. táncok Budapesti színházak Állami Operaház: Boleyn Anna (7, Székely Kéri. 6.), Erkel Szín­ház: Traviata (7, 6. béri. 8.), Ze­neakadémia: A Magyar Rádió Gyermekkarának matinéhang­versenye (de. 11), Pesti Vigadó, Kamaraterem: Gőzben (7), Víg­színház: Csókos asszony (du. fél 3, Darvas Kéri, 4.), Madách Szín­ház: Macskák (8), Madách Ka­mara : Romantikus komédia (fél 8), Katona József Színház: Há­rom lány kékben (7), József At­tila Színház: A kikapós patiká­­rius (7), Játékszín: Nagy Bandó­­kabaré (7), Thália Színház: Csa­ládi ágy (du. 3, 7), Fővárosi Ope­rettszínház: Csárdáskirálynő (du. fél 3, 7, Petráss béri. 4.), Arany János Színház: Emil és a detek­tívek (de. fél 11), Oliver! (du. 3), Vidám Színpad: Szeretem a fele­ségem (8), Mikroszkóp Színpad: Az állam is felkopik... (fél 8), Állami Bábszínház — Jókai tér: Hófehérke és a hét törpe (de. fél 10, fél 12), — Népköztársaság út­ja: Hamupipőke (de. 11, du. 4), Jurta Színház: Átkozottak (7), Fővárosi Nagycirkusz: Gyerünk a cirkuszba! (de. 10, du. fél 4), Kiscelli Múzeum: Tornai Péter gitárművész hangversenye (de. 11), Budapesti Történeti Múze­um : Reneszánsz kórusmuzsika (de. fél 12). Fakü­llős omnibusz Szegeden­ Szegeden pénteken meg­kezdte menetrendszerű já­ratait a faküllős kerekeken gördülő, régi villamoskocsi formájú, lóvontatású omni­busz. Abból az alkalomból helyezték üzembe a régi jár­művet, hogy 130 évvel ez­előtt indultak az első szegedi omnibuszjáratok. A most közlekedő, 24 személyes ko­csit az eredetiek mintájára tervezték meg a Szegedi Közlekedési Vállalat szak­emberei és készíttették el a füzesgyarmati­­ Universal Szövetkezettel. A sétajárat útvonalát úgy jelölték ki, hogy az omnibuszról a tu­risták menet közben tekint­hessék meg a város neveze­tességeit, a Tisza-partot, az Oskola utca régi házait, az új köntösbe öltöztetett bel­várost. A Szigetköznél tisztább a Duna A Duna szigetközi szakaszán és a Kisalföld mellékfolyóin, a Rábán, a Rábcán, a Mar­calon, a Mosoni-Dunán pén­teken, a szokásosnál koráb­ban feloldották a márnafo­gási tilalmat. A márna a se­bes sodrású felső Duna-sza­­kaszok és a mellékfolyók jellegzetes hala. Ott érzi jól magát, ahol tiszta és gyors sodrású a víz. Az utóbbi években megnövekedtek a Szigetköznél a márnafogá­sok, ami azt jelenti, hogy a korábbinál tisztább víz ér­kezik a magyar Duna-sza­­kaszra.

Next