Népszava, 1987. június (115. évfolyam, 127–152. sz.)

1987-06-01 / 127. szám

4 Hams csomagban a csomagolóipar Előkerül egy vödör, teli kék festéklével, aztán zutty, eltűnik a folyadék a gép hengerei között, fut a piros fólia, s mire fölcsévélődik, kék virágok mintázzák az anyagot. „Percenként nyolcvan méter festett fóliát nyomok, de úgy, hogy kézzel kell töltögetnem a festéket, utána meg a hígítót, változik is a színárnyalat, mert, ugye, valamelyikből mindig kevesebb van benne a kelleténél." Osztos Károly gépkezelő pillanatokra ér csak rá. Most éppen a fólia van fogyóban, le kell állítania az öreg masinát. Kézzel emeli be az új fóliahengert, s azután kezdődhet minden elölről. Nem többet, mindössze ötöt kell lépnem ahhoz, hogy a másik gépmester bemutathassa, igazából miként is kell(ene) mindezt manapság csinálni. Méreteiben nem nagyobb gépet látok, amely szemfényvesztő, percenként 200 méteres gyorsasággal hajtja le a hengerről az anyagot. A festéket, akár több színt is, automata szivattyúrendszer továbbítja, s mindig csak annyit, amennyi éppen szükséges. A két azonos műveletet végző masina közül az első tizenöt, a második kétéves. Mindkettőt ugyanaz a francia cég szállította. A két nyomóberendezés itt találkozott — fejlettebb csomagolóanyag-gyártással rendelkező országban talán nem is találkozhatott volna egymással — a XIII. kerületben, a Szabolcs utcában. Kevés az alapanyag A környék öreges. Vénecske házak, a mellékutcákban elrozsdásodott rácsos kapuik, az udvar mélyén pedig régi műhelyek tört üvegű ablakai mutogatják: nem dolgozik itt már senki. A Papíripari Vállalat Csomagolóanyaggyára is egyhangúnak tűnik kívülről, ám a falakon belül a látogató hamar más belátásra jut. A targoncák szorgoskodnak, anyaggal töltik föl a gépek környékét. Nagy a jövésmenés, de nagyobb is lehetne, csak hát a berendezések harmada jelenleg áll. Kényszerűségből, öreg hiba miatt: alapanyaghiány! És mégis mellbevágóan hat a festésnél használt alkoholszármazékok édeskés illata, amelynek töménységéből azt gyanítom: nagyobb fordulatszámmal mennek a masinák, semhogy ezt a légelszívók szusszal győznék. A gyárigazgatót éppen egy olyan levél megfogalmazása közben találnám, amelynek tárgya szintén: az import alapanyag. Az igazgató levelében már nemcsak a hiányról esik szó, hanem az anyagok birtoklásához szükséges anyagi érdekeltség alapvető ellentmondásáról is. „1987-ben a húsipar, a tejipar és a baromfiipar számára készített vakufos fóliáink iránt az igény sokszorosára nőtt. Gyárunk örül a korszerű csomagolás térhódításának, s gépeink kapacitása is lehetővé teszi a megrendelések kielégítését. A termékek azonban jelentős mennyiségű importanyagot tartalmaznak. Tavaly 360 tonna vakufolt forgalmaztunk, az idén nyolcszáz tonnára lenne szükség. Az import alapanyag ára ötödével emelkedett. Amennyiben a felhasználó iparnak a többlet csomagolóanyagot importból kellene beszereznie, úgy hatvanmillió devizaforintra lenne szüksége. Gyárunkban e többlettermelés devizaháttere negyvenegymillió forintot tesz ki, ezért — továbbá, mivel tudjuk, növekszik a korszerűen csomagolt élelmiszerek iránti hazai és külföldi igény — kérjük segítségüket az anyag biztosításához, a gyártás zavartalanná tételéhez...” — így a levél, amelynek több címzettje is van. Madai Gyula igazgató szerint, ámbár köztudott, hogy értékes export élelmiszerek kerülnek fóliákba, az üzlet eredménye még részben sem realizálódik náluk; azoknál, akik végül is tőkés importot váltanak ki oly módon, hogy nagy erőfeszítések árán, világszínvonalon speciális csomagolóanyagokat állítanak elő. Kockázatos döntés — Nézze, tudatában vagyunk annak, hogy a magyar élelmiszertermék fontos exportcikk — mondja. — Nem véletlen, hogy gyári termelésünknek csaknem a felét adják az élelmiszeriparban fölhasznált anyagok. Tudatosan kapcsolódtunk erre a sokat exportáló ágazatra, és értünk is el eredményeket. Ám mi minden fáradozásunk ellenére sem tudtunk nagyobb érdekeltséget szerezni a közvetve exportra kerülő termékeinknek, úgy döntöttünk, hogy világbanki kölcsönnel jelentősen fokozzuk a közvetlen kivitelre szánt csomagolóanyagok előállítását. S ez a megoldás, a jelek szerint, számunkra egyértelműen gyümölcsöző lesz. — Ezek szerint részleges elszakadást terveznek az élelmiszertermékektől ? — A döntés nem volt könnyű, arra kényszerülünk: közvetlenül exportra gyártott csomagolóanyagokkal jussunk kedvezőbb pozícióba. — A döntés, hogy tudniillik a jövőben, legalábbis részben, „kikerülik” az élelmiszeripart, s a megszokott helyett új utakat keresnek, önmagában is kockázatos lehet. . . így van, ám a rizikó sem indokolhatja, hogy beletörődjünk az úgy látszik, változtathatatlanba: abba, hogy a csomagolóanyag-ipar immár tartósan nem találja meg igazi számítását a közvetett exportban . Az átalakuló extruderüzemben minden jel arra mutat, hogy az igazgató joggal keresi a nagyobb vállalati nyereséghez vezető utat. Itt kőművesek vésik az öreg falakat, cserélik az ablakokat. Légkondicionáló berendezést szerelnek föl, mivel a gépekből kikerülő forró és folyékony anyagot nem érheti huzat, tönkremennének. Páricsi Zoltán üzemvezetőről azt tartják emberei: mostanában mintha valamivel könnyebben térne napirendre a hiányzó alapanyagok felett. Így van ez? — Hát, nem hinném. Való igaz, sokkal kevesebbet kaptunk belőlük az előző hónapokban, mint tavaly ilyentájban. Több gépen is szünetel a gyártás. Hogy mégis, miben bízom? A Tiszai Vegyi Kombinát berendezkedik egy újfajta polietilén előállítására. Ebből feleolyan vastag fóliát készíthetnénk, változatlan szakítószilárdsággal és talán folyamatosabb alapanyagellátással. Hogy mi hiányzik? Egyelőre persze még maga az anyag, de fogadásához előbb a mi gépeinket is át kell alakítanunk. A külföldi gépgyártókkal kezdtünk tárgyalásokat, talán sikerül előbbre jutnunk. Nemcsak nekünk lenne ez fontos! Csak hát, tudja, nekünk se nevünk, se üzletünk, néha nagyon magányosak vagyunk. Az ötrétegű mindent tud Az üzemvezető irodájában gyakran cseng a telefon. Az érdeklődők nevét itt már kívülről fújják: baromfiipar, húsipar, gyógyászati üzemek és így tovább. Sürgetik a fóliát. A válasz sokszor elutasító, s amikor megszakad a telefonvonal, ezzel már szinte véget is ér ez a különös „vállalatközi kapcsolat”. Az öreg gépek útvesztőjéből, az alapanyag-ellátási bajokból azonban nemegyszer mégis kijutottak már a Szabolcs utcaiak. Gépbérlettel Közép-Európa legkorszerűbb csomagolóanyaggyártó gépét szerelték föl a Teve utcai részlegükben, ahol a világos gépteremben csendesen, szagfelhők kibocsátása nélkül teszi a magáét az ágazat büszkesége, az ötrétegű fóliát gyártó Barmag típusú gép. Kiss Éva fejlesztőmérnök magyarázza, hogy a viszonylag korszerű, háromrétegű fóliát már megismerhették a hazai vásárlók, ilyennel védenek meg számos itthon is forgalmazott terméket. Az ötréteges fólia tavaly, a gyártás első évében még veszteséges volt, az idén azonban olyan nagy az érdeklődés, hogy a „mennybe mehet” ez a termékük, amelyet a csomagolóanyag egyik csúcsteljesítményének tartanak. A mérnöknő ezt adatokkal is bizonyítja. Végül magam is elhiszem, nem is lehet olyan ördöngösség az egész. Végy egy fóliát, amely állja a forráspontot, később nem engedi át a nedvességet, az illanó anyagokat, ami főzés után nem keményedik meg, nem veszíti el az alakját, nem színeződik el — egyszóval tudja mindazt, amit egy konzervdoboz, de abból is a jobbik. Csakhogy a fólia könnyebb és jobban is kezelhető. Igaz, a feldolgozóiparban és náluk szintén korszerű gépek is kellenek hozzá, és persze alapanyagok, amelyek egyelőre jobbára még importból származnak. Hogy meddig és milyen mértékben, az nemcsak a csomagolóanyag-ipar ügye! A gépek mellett a festékesvödör és rajtuk a színezést vezérlő automatika ebben a sokat emlegetett iparágban — úgy tűnik — manapság még kényszerű barátságban él egymással. Messze esik viszont a csomagolóanyag-ügyben érintettek vállalati érdekeltsége, amelyet nem egyforma vékából adagolnak. Pedig ha másként lenne, mindenki jobban járna! Jászonyi Ferenc A Fővárosi Távfűtő Művek mechanikai üzeme felvételre keres: esztergályos - koszorús - marós - szivattyúszerelő - nagyszerelvény-szerelő munkakörbe munkatársakat Jelentkezni lehet, személyesen: Bp. XI., Kalotaszeg u. 31., telefonon: 667-446, Papp Pál üzemvezetőnél. HÉTFŐ, 1987. JÚNIUS 1. NÉPSZAVA Napfényre várnak országszerte (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Cseszneki István, a Fejér Megyei Tanács osztályvezető-helyettese arról tájékoztatott, hogy a búzáik haragos zöld színe, bokrosodása jelentős javulásról árulkodik. A sok esőtől szépen erőre kaptak az ősziek. A csapadék ugyanakkor komoly fennakadást okozott a még hátralevő teendők elvégzésében, egy-egy futó zápor után egy-két nap száradásra van szükség, különben elsüllyednek a traktorok. A nehéz helyzeten csak úgy lehettek úrrá a szakemberek, hogy egyáltalán nem kímélték magukat: ünnepnapokon, hétvégéken is dolgoztak, még az egy-két órás munkalehetőségeket is kihasználták a földeken. Fejérben — ritka az ilyesmi mostanában — elégedettek a helyi AGROKER-vállalat munkájával: a szükséges alkatrészekből van elegendő, s a hiányzókat is hamar beszerzik. Az egyenletes, jó ellátásra nagy szükség lesz az elkövetkezendő hetekben, hiszen már nagyon sok gazdaságban hozzáláttak az aratási felkészüléshez. Javítják a kombájnokat, teherautókat, rendezik, tisztítják a raktárakat, megkezdték a felkészülést a tűz- és munkavédelmi szemlékre. Baracson öntözési bemutatóval egybekötött műszaki napot tartanak, Velencén pedig az új kombájnvezetők tesznek vizsgát. Dióssy László, a Veszprém Megyei Tanács szakfelügyelője szerint náluk — a hűvösebb klíma miatt — hátrább vannak a növények a fejlődésben, mint másutt. Területeiken átlagban 100 milliméter csapadék hullott, de nem ritka a 140—150 milliméteres mennyiség sem. Enynyit kaptak például Sümeg és Tapolca környékén a földek. Ez a magyarázata, hogy a kukorica vetését még nem tudták teljesen befejezni a megyében. A búza állapota eléggé változó, sok helyütt látszik a vízborítás nyoma és a tápanyag-utánpótlás hiányossága. A megye mezőgazdái hiába vannak a vegyipari üzemek közelében, műtrágyából náluk is hiányos volt az ellátás. Annak viszont örülnek, hogy a MÉM fehérjeprogramjának köszönhetően 25 százalékkal nőtt a szója és más fehérjenövények területe. „Sikerült pótolnunk a korábbi — időjárás okozta — lemaradást” — informált Kiss Lajos, a Csongrád Megyei Tanács osztályvezetője. Náluk 125 milliméter csapadék hullott átlagosan, de akadt terület, ahol 170 milliméter esett. Tízezer hektár került víz alá, amiből 4500 a szántó. A jó közepes gabonatermés elérését ők is reálisnak tartják. Zöldségterületük a tavalyi szinten alakult: 13 200 hektár. A műtrágyaellátás náluk sem volt zavartalan: mintegy 2000 tonna nitrogén hiányzott. Tapasztalhatók az alkatrészellátás gyermekbetegségei is, mi több, romlott a helyzet, már egyes nyugati gépekhez sincs mindenből elegendő. (cseh) Képünkön a dányi Magvető Mgtsz-ben feltrágyázzák a búzát MTI Fotó : Kerekes Tamás felvétele Már a 2500-ik Cipőipari gépek nyugatnémet exportra • Tízszeres növekedés Húsz esztendeje írták alá a Technoimpex közreműködésével a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat (KAEV) és a nyugatnémet Schön u. Die Gmbh közötti kooperációs szerződést, s az évforduló alkalmából szombaton, Egerben ünnepélyesen átadták a Schön cégképviselőinek a megállapodás alapján Magyarországon gyártott 2500. cipőipari gépet. A magyar—nyugatnémet kooperációs kapcsolatok történetében a maga idejében úttörőnek számító vállalkozás jelentősége nem csak abban rejlik, hogy a KAEV exportja ezekből a gépekből két évtized alatt tízszeresére — évi 3—400 ezerről 3,5—4 millió márkára — növekedett, hanem abban is, hogy a szerződés alapján a magyar cipőgépgyártás ingyenesen és azonnal hozzájut a mindenkori legfejlettebb technikához, illetve technológiához. A korszerű termékek exportja a magyar fél számára a kezdettől napjainkig mintegy 35 millió márka bevételt hozott. A szombati ünnepségen a nyugatnémet partnerek elismeréssel szóltak arról, hogy a magyar vállalat sikeresen vette át, és alkalmazza az NSZK-ban kifejlesztett technológiát. Egyúttal mindkét fél kifejezte szándékát az együttműködés folytatására a további években, évtizedekben. A Technoimpex vezetőitől megtudtuk, hogy az együttműködés kibővítésével, illetve továbbfejlesztésével a jövőben sor kerülhet komplett cipőgyárak konvertibilis exportjára is. F. T. A MAGOKAT EL KELL ÜLTETNI Különös, hogy a népmesék valamiféle önkínzó gyönyörűséggel rendre-másra kegyetlen próbák elé állítják hőseiket, legyenek azok büszke királyfiak, vagy szakadt gúnyájú szegénylegények. A Világszép Nádszálkisasszonyért például a Fekete-tenger hetvennhetedik szigetére kellett elzarándokolnia a nekibuzdult királyfinak. Igaz, segédeszközt is használt, nevezetesen egy táltos paripát, ugyanakkor saját húsából kanyarított az éhes farkasoknak, riadozott a Föld kapujában és rémüldözött a Nap pitvarában, ahol megannyi viszontagság várt rá. De ne szaporítsuk a szót. A végkifejlet ismeretes. A kitartó, bátor, elszánt királyfi kiszabadította a nádszálból a szépséges leányzót, aki természetesen nekiadta a kezét. Szép történet, szép befejezés. Mert a mese olyan, hogy csak egy darabig kínozza az olvasóját, hallgatóját. A mesében a hétpróbák szinte egészen bizonyosan megvalósíthatók, a végén minden jóra fordul. A csúf varangy bőréből — egy megértő és jóságos lány jóvoltából — délceg legényke bújik elő, és sárkányfejek hullanak a porba az igazságkereső vitézek kardsuhintásai nyomán. De mi nem vagyunk mesehősök. Sőt, általában hősök sem. Csupán emberek vagyunk, a civilizáció csodáitól és átkaitól törékeny, sebezhető emberek. Legtöbbször könnyű mezben vágunk neki a hétpróbáknak, amelyek látszólag nem olyan rémisztőek, mint a mesebeliek, ám valóságos voltuk miatt — súlyosabbak. Van, aki felmászik a turulmadárra, s addig mered a mélyben kavargó örvényekbe, míg leszédül, vagy jobbik esetben lehozza a tűzoltóság. Van, aki úgy tesz pontot egy munkahelyi vita végére, hogy ordenáré szavak kíséretében kikéri a munkakönyvét, van, aki tehetetlen dühében megveri gáncsoskodó munkatársát. Van, aki szesszel kezelgeti szerelmi bánatát. Akadt már, aki egy doboz altatót vett be, mert nem sikerült a felvételi vizsgára, más ugyanezt tette azért, mert nem bírta elviselni a magányt. Volt, aki megtagadta eszményeit, mert főnökei tehetségtelen gazdálkodásuk folytán csődbe vitték a vállalatot. De hagyjuk e rosszízű felsorolást. A minden bajtól megvédő „immunrendszer” kiépítése megvalósíthatatlan terv, hiú ábránd. Bajok, veszélyek — gazdasági nehézségek, természeti csapások, családi tragédiák, csalódások és lelki válságok — mindig is leselkedtek és leselkednek ránk, s bár ezeknek részint magunk vagyunk az okai, kivédésük gyakran alig elkerülhető, vagy teljességgel elkerülhetetlen. Azonban ahogy a betegségeknek, úgy ezeknek a bajoknak is megvannak a maguk orvosságai. És van közöttük egy, ami káros mellékhatás nélküli, tehát bátran alkalmazható, tekintsük akár gyógyfűnek. Persze, nem az. Szakszerűen megnevezve, egy lelki tulajdonság, úgy hívják, hogy önfegyelem. Igen ám, mondhatja bárki, de mihez kezdjen az, aki nem rendelkezik ilyenfajta tulajdonsággal. Ismeretlen fogalom számára az önfegyelem, de még a fegyelem is, a közösség eredményes működését biztosító szabályok megtartása, a cselekvésbeli, magatartásbeli tudatos rendszeresség, mértéktartás. Többen tapasztalatból állítják, hogy csupán edzés kérdése az egész. A test és a lélek egyaránt acélozható. Egy tolószékben ülő fiatalember, aki korábbi, boldogabb életében szaktudásán kívül arra is büszke volt, hogy százkilencven centi magas és a szokásosnál jóképűbb, nos ez a fiatalember mesélte el, hogyan békélt meg második életével. A balesete nyomán szerzett bénaság tudata először az agyát is majdnem megbénította. A házak, a rétek, az utak, az uszodák vize, a napfény, de még a levegő is egy szétfoszlott álomvilág itthagyott, gyönyörű, de számára hasznavehetetlen kel-