Népszava, 1987. július (115. évfolyam, 153–179. sz.)

1987-07-10 / 161. szám

Parkolási helyzetkép Szegedről Szegeden is, mint az ország nagyobb városaiban minde­nütt, napjainkban egyre na­gyobb gondot okoz a megnö­vekedett gépkocsiállomány parkolása. Ezért a megyei város tanácsának végrehajtó bizottsága határozatot hozott a város parkolási helyzeté­nek javítására. Szeged tö­megközlekedésének színvo­nala kiállja a többi várossal való összehasonlítás próbá­ját, ahol azonban a forgalom a legkoncentráltabb, a par­kolás mind nehezebbé válik. Emiatt igyekeznek a tömeg- és egyéni közlekedés között a helyes arányt megteremte­ni, valamint a belvárost te­hermentesíteni. Itt helyez­kednek el az igazgatási, ok­tatási, kereskedelmi, egész­ségügyi és egyéb központok, amelyek természetszerűen vonzzák a város többi kör­zetéből, sőt a környékbeli te­lepülésekről is az ott élőket, és ez tovább növeli a zsúfolt­ságot. Ezért­­határoztak úgy az illetékesek, hogy helye­sebb, ha a belvárosba csak annyi gépkocsit engednek be, amennyi biztonságosan és kulturáltan elhelyezhető. A lakótelepeken sem köny­­nyebb a helyzet. Az útburko­lati jelek festésére egyre ke­vesebb pénz áll rendelkezés­re, és ebből a parkolók fel­festésére már nemigen jut keret. Ennek hatására viszont a helytelen beállások miatt értékes parkolóhelyek vesz­nek el. Ezenkívül sok helyet elfoglalnak a szemétgyűjtő konténerek, az egy helyben veszteglő roncs-, vagy üzem­­képtelen masinák is. A meg­oldás érdekében a belső vá­rosrészben elkerülhetetlen a parkolási díjak óránkénti 4 forintról 10 forintra emelése — a parkolóóráknál és -je­gyeknél egyaránt —, az in­gyenesség teljes megszünte­tése és a várakozási idő ma­ximálása. Hogy az intézkedések ne maradjanak hatástalanok, természetesen az ellenőrzés­ről is gondoskodni kell. A nyári idegenforgalmi szezon­ban a diákok segítségére szá­mítanak. A parkolójegyek hátoldalán pedig több nyel­vű felirat ad tájékoztatást az igénybevétel módjáról, a jegyek érvényességéről. (szigethy) Gyorsírók és gépíróik vi­lágtalálkozója Firenzében Kétévenként rendezik meg a világ legjobb gyorsíróinak és gépíróinak a nemzetközi találkozóját. Idén — július 11. és 17. között — Firenze fogadja az INTERSTENO (Nemzetközi Gyorsíró és Gépíró Szövetség) 37. kong­resszusának és versenyeinek résztvevőit. A rendezvényre ezúttal is népes magyar kül­döttség utazik, a gyorsíró-, illetve a gépíróversenyeken 13—13 versenyzőnk vesz részt. A nemzetközi szervezet — amelynek 22 ország a tagja —, ebben az esztendőben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját, jogelődjének I. kongresszusát 1887-ben Lon­donban rendezték meg. Ha­zánk 30 éve vesz részt munkájában. A magyar gyorsírás és gépírás nemzet­közi elismerését jelentette, hogy 1975-ben Budapest adott otthont a kongresszus­nak. A magyar csapatban he­lyet kaptak az idei hazai gyorsíróbajnokság legjobbjai, köztük a felnőtt, a junior és az ifjúsági bajnok gyorsírás­ból és gépírásból egyaránt. Részt vesz a firenzei verse­nyen Baczony László, Ma­gyarország 28-szoros gyors­íróbajnoka, és Erdősiné Varga Erzsébet, háromszo­ros gépíró-világbajnok, 10- szeres magyar bajnok is. Lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a lottó 28. játékhetén a következő számokat húz­ták ki: 11,24, 27, 52, 61 Lengyel a fit­isták vendégjá­téka A tervezettnél tovább, — várhatóan október végéig — vendégszerepel hazánkban a Lengyel Állami Cirkusz fél­száz tagú társulata. Az együttes április közepe óta 20 nagyvárosban lépett fel, eddig 70 előadást tar­tottak, produkciójukat több, mint 100 ezer néző tekintet­te meg. A porondművészek műsorában a lengyel cirkusz­művészet legjobbjai szerepel­nek, s a mintegy kétórás prog­ramban láthatók jaguárok, oroszlánok, párducok, ele­fántok és ormányos medvék is. A sikeres előadássorozat a következő hetekben, hó­napokban az Alföldön foly­tatódik. Elsőként Bács-Kis­­kun megyében szerepelnek: Baján, Jánoshalmán, Kiskő­rösön, Kiskunhalason, Kis­kunfélegyházán, valamint Kecskeméten lépnek közön­ség elé. A következő állo­más Csongrád megye, Sze­geden július 20-tól vendég­szerepelnek. A lengyel ar­tisták turnéjuk során mint­egy félszáz magyar város­ban szórakoztatják a közön­séget. Csillagászati megfigyelések a Mir űrállomáson Űrcsillagászati megfigyelé­seket végeztek a már több mint öt hónapja a Mir űrál­lomáson dolgozó szovjet űr­hajósok, Jurij Romanyenko és Alekszandr Lavejkin. A kozmonauták a Kvant modul­ban ideszállított új tudomá­nyos berendezéseket is ki­próbálják a kísérletsorozat­ban, s hamarosan a „Glazar” ultraibolya-sugárzást felfo­gó teleszkópot is működésbe hozzák. Az örmény Tudományos Akadémián kifejlesztett te­leszkópról, a tervezett kísér­letekről a TASZSZ-nak nyi­latkozva Grant Tovmaszjan, a bjuratkani obszervatórium vezetője kijelentette: a Gla­zar a galaktikák és kvazárok — innét ered a műszer neve is — ultraibolya-sugárzását hivatott felfogni, s így a kí­sérletek célja újabb égites­tek felfedezése. A csillagászati kutatások­hoz nagy szükség van az égi­testek térképére, s a Glazar segítségével ,, űrtérképésze­ti” munkát végeznek a Mir űr­állomáson az ultraibolya-su­­gárzás értékelésével — hang­súlyozta az örmény tudós. (MTI) Négy halott, negyven sebesült Herbornban A herborni katasztrófa vég­leges mérlege: négy halott és negyven, részben súlyos sebesült. Ezt közölte csütör­tök reggel a Deutsch Landfunk nevű országos rádióállomás. Jürgen Warnke közlekedé­si miniszter a nyugatnémet televízióban bejelentette azt, hogy különleges tanácsadó szervet hoznak létre a ben­­zintartálykocsi felrobbanásá­ból adódó következtetések levonására. A példátlan sze­rencsétlenség kedden tör­tént, és robbanások soroza­tát okozta, házakat hamvasz­tott el az NSZK-beli város­ban. A bizottság megvizsgálja azt a kérdést is: vajon enge­délyezhető-e, hogy a veszélyes terhet szállító közúti gépjár­művek vezetői teljesítmény­bér-rendszerben dolgozzanak. Több szakember rámutatott ugyanis, hogy ez a rendszer túlfeszített munkára, a gép­kocsivezetők kimerülésére vezet, s ez oka lehet súlyos szerencsétlenségek bekövet­kezésének. A nyugat-berlini rendőrség máris tömeges ellenőrzést hajtott végre az NSZK-ból a városba érkező közúti szál­lítmányok esetében, összesen 54 teher- és tartálykocsi megvizsgálása után arra az eredményre jutottak, hogy egyik gépkocsi állapota sem felelt meg teljes mértékben a biztonsági követelményeknek. Tehergépkocsi és vona­t ütközött Pakson Súlyos baleset történt csü­törtökön Pakson, a városköz­pont közelében levő, jelzőbe­rendezés nélküli vasúti átjá­róban. Feil József 50 éves paksi lakos ZIL tehergépko­csijával nem adta meg az el­sőbbséget az átjáróhoz érke­ző személyvonatnak, s ráhaj­tott a vágányra. Ütközés után a vonat több mint száz mé­teren maga előtt tolta a te­hergépkocsit. Feil József a kórházba szállítás közben meghalt, utasa — Müller Fe­renc 35 éves paksi lakos — súlyos, életveszélyes sérülés­sel került a szekszárdi me­gyei kórház baleseti sebésze­tére. Az ügyben a rendőrség szakértők bevonásával­ foly­tatja a vizsgálatot. (MTI) Nonstop tv-adó Japánban A világ első 24 órán át mű­sort sugárzó tv-adója nem­rég kezdte el működését Ja­pánban. Az állami tv-társa­­ság, a közismert NHK tulaj­donában lévő adó éjjel-nap­pal ellátja nézőit hírekkel, filmekkel, tv-játékokkal, szórakoztató műsorokkal és minden egyébbel, ami egy televíziós szolgáltatástól el­várható. Az NHK vezetői egy saj­tóértekezleten elmondották, hogy a képek minősége is sokkal jobb, mint a koráb­biaké. Teljesen egyenérté­kűek egy moziképpel, ter­mészetesen színesben. A hang minősége is lényegesen meghaladja az átlagost. Az új adó mégsem aratott teljes közönségsikert. Szá­mos néző és néhány újság is felvetette, hogy az óriási költséggel beindított léte­sítmény miért sugároz első­sorban külföldről átvett programokat és filmeket. Az NHK igazgatótanácsa vála­szul azzal érvelt, hogy egy 24 órás adáshoz túlságosan szűk lenne a csupán sziget­­országi kínálat. A nonstop tv-adó az el­múlt hét végén indult. A legelső programokban a sport és a szórakoztató anyag dominált, főként az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából átvett képekben. A műsort egyéb­ként műhold segítségével sugározzák és csupán ennek megvásárlása 238 millió dol­lárba került. Az NHK részéről azt is közölték, hogy az új adó a világ első olyan tv-állomása, amely műhold útján közvet­lenül továbbítja a képet és a hangot az előfizetőkhöz. Bár más országokban is su­gároznak tv-programokat műhold segítségével, ez az első olyan rendszer, amely egész működését a műhold által történő közvetítésre alapozza. (én) Fizet, vagy ráfizet? A 4-es főútvonal „alárendelése” a három méter széles járdaszi­getnek Tervezés és kivitelezés ütközé­se a Vörös Hadsereg útja és Nagyenyed utca kereszteződé­sében Mi lesz ebből? — ötlik fel bennünk Vágány Gergely XVIII. kerületi olvasónk fotóval il­lusztrált észrevételei után. Mivel ő negyven évig taposta a gázpedált, tisztában van a közlekedéssel és annak veszélyeivel, ezért nem tud szó nélkül elmenni az ésszerűtlen, balesetveszélyes és felelőtlen munka mellett. A felvételeket nézve, felmerül a kérdés, va­jon a munkát megrendelő és fizető szerv azt kapja-e, amit megrendelt és amit fizet? kerekes A meghosszabbított járdaszigetek több helyen akadályozzák a ki- és befordulást, legalábbis a törött kockakő ezt sugallja A Vörös Hadsereg útja és Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésénél a busz csak a szembejövőkkel farkasszemet nézve tud kikanyarodni Veszélyben a­ 9-10 évesek , közlekedési lámpák bírják a meleget Első pillanatra nem tűnik képtelenségnek a gondolat: azért van mostanában még több közlekedési baleset, mert a nagy hőséget nem bírják a közlekedési lámpák sem, és tönkrement közülük jó néhány. A Budapesti Rend­őr-főkapitányság közlekedés­rendészetén kértünk tájékoz­tatást arról, hogy igaz-e ez a feltételezés? Mi tagadás, a kérdés hatá­rozott meglepetést keltett. Mint elmondták: a főváros 465 útkereszteződésében van közlekedési lámpa, s közü­lük tegnap mindössze öt volt hibás, de azok sem a meleg­től mentek tönkre, hanem kiégett az izzójuk. A most lábra kapott hiedelem felte­hetően abból táplálkozott, hogy a hatvanas évek végén még tranzisztoros lámpákat használtak a fővárosban, ám azok közül az utolsót is le­szerelték még 1969-ben. Az azóta használatos típusok mínusz 20 és plusz 70 Cel­­sius-fok közötti hőmérséklet­re vannak tervezve, tehát nem árt nekik a meleg. Ennél sokkal reálisabb ve­szélyt jelez a gyermek­bal­esetek számának növekedése. Szerdán például a főváros­ban minden harmadik bal­eset áldozata gyermek volt, méghozzá 9—10 évesek. Ez az a korosztály, amelyik éppen most kezd önállósodni, a szü­lők bátrabban engedik el őket egyedül strandra vagy más­hová. A szerdai balesetek mindegyike abból adódott, hogy a gyerekek figyelmet­lenül léptek le a járművek elé. Ez olyan intő jel, amire feltétlenül fel kell figyelni a felnőtteknek, a szülőknek és a járművezetőknek egyaránt. P. A. Megvédték fiókáikat az ölyvek Ragadozó madarak küzdel­mét figyelték meg a vadá­szok az egyik kelet-baranyai erdő felett: két ölyv csapott össze egy sassal, fiókáik vé­delmében. A ritka madár­ként számon tartott kis bé­kászó sas zsákmányt keresve akadt rá egy irtás szélén az egerészölyvek fészkére, ben­ne néhány fiókával. Ez a sasfajta — mint a neve is mutatja — általában békák­kal, egerekkel, gyíkokkal és kígyókkal táplálkozik, de nem veti meg a kisebb ma­darakat sem. Ez alkalommal az ölyvek fiókáinak egyikét akarta el­ragadni, szüleik azonban szembeszálltak vele. A közel­ben tartózkodó embereknek ritka látványban lehetett ré­szük, hiszen a küzdelem résztvevői a hazai madárvi­lág legnagyobb, legerősebb ragadozói közé tartoznak. Testük fél méternél hosz­­szabb, szárnyaik fesztávolsá­­ga pedig egy-másfél méter. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1964 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43.— Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN Bp.: 0133—1701­­ Vidék: 0237-3785 2­4 6 Hal csak versenyzőknek A Magyar Országos Horgász Szövetség Pest Megyei Inté­ző Bizottsága július 11-én, szombaton, a markádi Duna­­szakaszon rendezi a megyei horgász csapatbajnokságot. Ezért a jelzett partszaka­szon szombaton ,0 órától dé­li 12 óráig a nem versenyzők részére horgászati tilalmat rendelt el. (MTI) A világ egyik legnagyobb és legizgalmasabb autóversenye a Hungaroringen augusztus 7—8— 9-én. Jegyek kaphatók: az IBUSZ, a Cooptourist, a Magyar Autóklub, a Volántefu, az Állami Biz­tosító és a HUNGAROCAMION irodáiban, valamint a Tourinformnál. Őrizze meg jegyét, mert az ezen szereplő sor­szám alapján az augusztus 9-i verseny után az elektronikus számítógép több százezer forint értékben sorsol ki nyereményeket a belépőjegy tulajdonosai között. A nyereményjegyzéket a Népszava aug. 13-i számában közöljük.

Next