Népszava, 1987. július (115. évfolyam, 153–179. sz.)

1987-07-17 / 167. szám

A sörgyárban most van csúcs­ ú­jdonság a Mester és a Korona - KISZ-esek az olcsóbb árért A rekonstrukció hatása Itt a hőség, itt az igazi nagy szezon. Mindenkor a harma­dik negyedévet tartják a csúcsidőszaknak. Győzik-e az iramot, erről érdeklődtünk dr. Hegedűs József kereske­delmi igazgatóhelyettestől és Gruber Gusztáv kirendelt­ségi főosztályvezetőtől a Kő­bányai Sörgyárban. — A legjobb időpontban adhatunk tájékoztatást — mondta Hegedűs József. Szerdán és csütörtökön fo­gadtuk és ma, pénteken is fogadjuk legnagyobb vevőin­ket a közért vállalatok veze­tőit, a vendéglátósokat és az áfészeseket. Ők nyilvánítot­tak véleményt az együttmű­ködésről és megtekintették a gyár nagy rekonstrukciója első szakaszának befejezése után termelésbe állított be­rendezéseinket.­­ A Dél-pesti Vendéglátó­ipari Vállalat helyettes veze­tője fogalmazta meg, a töb­biek egyetértettek vele: ed­dig sem mennyiségben, sem választékban nem volt gond­juk. — Mennyi sört gyártanak és szállítanak az üzletekbe ebben a negyedévben? — Saját gyártású sörből 1 millió 442 ezer hektoliterrel, importból 208 ezer hektóval jelenik meg a gyáruk a pia­con. Ez összesen a tavalyi hasonló időszak termelésénél 140 ezer hektoliterrel több — válaszol Gruber Gusztáv. — Rendkívül nagy jelentőségű a rekonstrukció során létreho­zott új kapacitás — főzőház, erjesztő, kondicionáló —, amelyeket most már a palac­kozó beindításával teljes mértékben ki is tudunk használni. Termelési lehető­ségeink bővülése azonban nem jelenti, hogy ne kelljen máshol is fejteni kőbányai sört. Az ország különböző ré­szein összesen 20 helyen pa­lackozzák söreinket.­­ A legnépszerűbb és tö­megében legnagyobb kőbá­nyai világos mellett újdon­ságra számíthatnak-e a vá­sárlók a szezonban? — A befejezett rekonstruk­ció első új terméke az úgy­nevezett Mester sör, amely­ből a Skála már forgalmaz is valamennyit az üzleteiben. Ez Miltényi Géza sörfőző mester receptúrája szerint készül, pilseni típusú, világos sörkülönlegesség, amely a minőségét 6 hónapig megőr­zi. Úgy tervezzük, hogy az idén 40—50 ezer hektóval ho­zunk forgalomba belőle, fő­leg a fővárosban és a Bala­ton környékén. — A másik újdonságunk a Korona sör, amelyet július 14-én kezdtünk gyártani és már folyamatosan szállítjuk is az üzletekbe. Ez is sörkü­lönlegesség, amely pilseni malátával és más nemes anyagok hozzáadásával ké­szülő, könnyű, pasztörizált sör, eltarthatóságát 90 napra garantáljuk. A Korona sör­ből 200—250 ezer hektóval gyártunk a szezonban. Augusztus 1-je körül megje­lenünk a harmadik, 0,33 li­teres palackos sörünkkel, a Tuborggal. Az ilyen kis mennyiséget főleg vendéglá­tóhelyeken keresik, ezért 3 decis a Tuborg, a Bak és a Jubileum sörrel importot akarunk megtakarítani — mondta Hegedűs József. Új kezdeményezésünk, hogy az árak letörése érde­kében a strandokon , a Ve­­lencei-tó környékén, Szege­den, Délegyházán és az Apaj­­pusztai lovasnapokon áru­sítjuk söreinket. Az a tapasz­talatunk ugyanis, hogy a ma­gánárusok például a 9,90-es világost 20 forintért adják. A KISZ-eseink vállalták az ár­letörő munkát. A nyereség­ből részesülnek, a pénzt ki­rándulásra, utazásra fordít­ják. L. V. A Kőbányai Sörgyár rekonstrukciójának első szakaszában adták át a palackozót is Tapolcsányi Éva felvétele Kártérítés egy nyomorék fiúnak Egy washingtoni esküdtbíró­ság 95 millió dolláros kárté­rítést ítélt meg egy nyomo­rék­­fiúnak, aki azért szüle­tett csökevényes kárral, mert édesanyja a terhesség idején a Benedictin nevű gyógyszert szedte. Ez már a tizenhetedik per volt a kártérítésre köte­lezett Dow Pharmaceuticals cég ellen. A vállalat 1983- ban beszüntette a gyógyszer gyártását. Puhaiító időjárás Ázsiában Több mint százan életüket vesztették vagy eltűntek, hatezer ember pedig hajlék­talanná vált a Thelma tájfun pusztítása következtében csütörtökre virradóra Dél- Koreában. Az esőzések nyo­mán megáradt vizek 23 ezer hektárt árasztottak el. Az or­szág déli részén megbénult a közlekedés, nem indítottak kompjáratokat és több légi­járatot is töröltek. A kor­mány rendkívüli segélynyúj­tást fontolgat az otthon nél­kül maradottaknak és az ál­dozatok hozzátartozóinak. A Thelma ezt megelőzően Ja­pánban pusztított. A tájfun okozta felhősza­kadás megbénította szerdán a japán szigetek közötti vízi- és légiközlekedést. A szokat­lan időjárás következtében legalább hárman életüket vesztették, ketten eltűntek és a víz mintegy ezer épületet árasztott el. Negyvenketten vesztették életüket és több mint 30 ezer lakóház megrongálódott a Kína középső részén fekvő Hopej tartományban a heves esőzéseket követő áradások nyomán — jelentette szerdán az Új-Kína hírügynökség. Ezzel május, az esős évszak kezdete óta 525-re nőtt azok száma, akik a mostoha idő­járás következtében vesztet­ték életüket. A mentési mun­kálatokban mintegy két és fél millióan vesznek részt. Börtönlázadások Franciaországban Lázadások egész sora ütött ki a francia börtönökben az utóbbi időben. A rabok az embertelen szálláskörülmé­nyek miatt tiltakoznak. A még napóleoni időkben épí­tett börtönökben általában másfélszer annyi embert tar­tanak fogva, mint amennyi­re a fegyházakat méretezték. A francia igazságügy-minisz­térium már évek óta sürgeti új börtönök építését, de mindeddig semmi sem tör­tént ez ügyben. Ezért a Chi­­rack-kormány most a magán­tőkéhez fordul, így lehetsé­ges, hogy hamarosan meg­nyílnak az első „magánbör­tönök” Franciaországban. 10 kilóért 10 évi? Saját bevallása szerint nem elégedett meg a boltban kap­hatókkal, görögországi nya­ralásáról valódi souvenirt kí­vánt hazavinni egy dán diák. Az athéni Akropoliszon tett kirándulása emlékéül egy 10 kilogrammos márványtáblá­val tért vissza szállodájába. Tette talán soha nem derül ki, ha egy szállodai botrány nyomán bőröndjét át nem kutatják, így viszont — a görög törvények értelmében — tíz évig terjedő börtön­­büntetést kaphat a műkincs­lopásért. Pokolgéprobbanás Pokolgép robbant szerdán az indiai Merut városának egyik bevásárló negyedében, egy hindu üzlettulajdonos boltjában. A robbanás követ­keztében a zsúfolt helyen legalább öten meghaltak, ha­tan megsérültek. A merény­letet eddig egyetlen csoport sem vállalta magára. Fogyókúrán az indiai rendőrök Nehéz napok járnak mosta­nában a nehézsúlyú indiai rendőrökre. Új-Delhi rend­őrfőnöke szigorú parancsot adott ki, amely szerint a rendfenntartó erők túlsúlyos tagjait fogyókúrára kell kö­telezni. Eszerint testgyakorlásra és diétára kell fogni mindazo­kat, akiknek hasa kidagad az egyenruha övéből, vagy a je­lenleg Indiában is sorvasztó­­an dühöngő kánikula miatt árnyékos helyekre húzódnak be, és így elhanyagolják a szolgálatot, továbbá azokat is, akik láthatóan izzadnak a hőségben. Ved Marwan, a főváros rendőrfőnöke egyidejűleg azt is elrendelte, hogy általános felülvizsgálaton ellenőrizzék valamennyi rendfenntartó közeg testsúlyát. A kövérség­nek hadat üzenő főkapitány elmond­ta a sajtónak, hogy a túlsúly káros hatásaira a legutóbbi terrorista akciók alkalmával döbbent rá, mert szerinte a kövér rendőrök jobb céltáblái a lesből lö­völdözők golyóinak, mint a soványak. Az új rendelet előírja, hogy évente egyszer minden rend­őrt kötelező alkalmassági próbának vetnek alá, amikor nemcsak testsúlyát mérik meg, hanem különböző test­­gyakorlatokat is kell végez­niük, így például távolug­rást és egy mérföldes futást is. Mindazok, akik úgy érzik, hogy testsúlyuk meghaladja a szükségeset, legkésőbb 1988 áprilisáig dolgozhatják le felesleges zsírrétegeiket. A fogyókúrás rendelet el­sősorban a női rendőrök kö­rében talált kedvező vissz­hangra, míg a férfiak — mi­után parancs az parancs — késedelem nélkül hozzálát­tak a felesleges kilók eltün­tetéséhez. Egyesek még kop­lalni is hajlandók, hogy meg­tarthassák szűkké vált egyen­ruhájukat. (én) YIKAMMNK „A természet visszatér, ha vasvillával űzöd is el” - mondta egykor Horatius, az ember meg azóta is mindennap igazolja, hogy örökös háborút vív a fákkal, virágokkal, növényekkel... A beton az egyik fegyverünk, öntjük-ontjuk szüntelenül, ám a hajszálrepedésekből újra kibújik a kákics, az útilopu, az ecetfa ... Tudjuk mindannyian, hogy ezt a háborút nem szabad megnyernünk, ezért - amikor nem rom­bolunk - fákat ültetünk, kiskerteket telepítünk, s a hálás természet virággal, új hajtással jutal­maz meg bennünket: legyen lomb, amely el­nyeli helyettünk a szennyezett levegőt, legyen virágillat, amely elnyomja a benzingőzt, és másnap már nem adunk vizet a szomjas virágnak - még az sem, aki ültette -, letörjük a faágat, letapossuk az utcákon a mindenki­kertjeit. Közben pedig hajnalkát ültetünk az er­kélyre, ráparancsolunk a parányi magra, hogy egész nyáron teregesse hűsítő levélfüggönyét. És teregeti. Vágyódunk a természet után és küzdünk el­lene. Csak vigyázzunk, hogy elkerüljük, amiről egy könyvben olvastam: az idős hölgy, a beton­város beton toronyházának betonerkélyén min­den reggel megjelenik egy kis kannával, és megöntözi a virágpompában tündöklő­­ mű­muskátlit ! Sz. P. Batha László felvételei­ n Személyvonat és kamion karambolja (Megyei tudósítónktól) Csodával határos módon senki sem sérült meg tegnap délelőtt Győrben annál a balesetnél, amelynél a Fe­hérvári úti vasúti kereszte­ződésben egy Veszprémből érkező személyvonat össze­ütközött egy Székesfehérvár felé tartó, bikákat szállító, kétszintes NSZK kamionnal. A szerelvény a nyergesvon­tató és a pótkocsi találkozá­sánál érte a kamiont. A moz­dony leszaladt a sínről, a ka­mion első része vagy húsz métert repülve, kidöntve egy villanyoszlopot, egy út mel­letti kertben kötött ki. A balesetnél csupán a ka­mion vezetője szenvedett ki­sebb horzsolásokat, a moz­dony vezetőjének az ijedsé­gen kívül más baja nem tör­tént. A személyvonat utasai közül senki sem sérült meg, őket autóbusszal szállították be a városba. Az egyébként rendkívül forgalmas útsza­kaszon a baleset pillanatá­ban se gyalogos, se kerékpá­ros, még csak személyautó sem tartózkodott. A kamion­ban és a mozdonyban tete­mes kár keletkezett és jó né­hány bika esett a baleset áldozatául. A gyalogos szem­tanúk szerint a keresztező­désben a fénysorompó villo­­gója nem működött. A bal­eset kivizsgálása folyamat­ban van. (ferenczi) Lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 29. játékhéten meg­tartott lottósorsoláson a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki:­ ­ 9. 46. 64, 74. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1964 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43,- Ft . Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN Bp.: 0133—1701 Vidék: 0237-3785 1 4 16 Légi halomit két vitorlázógép ütközött össze a svájci Pontresina kö­zelében. Egy szemtanú leírá­sa szerint az ütközés után mindkét gép — mintegy 2800 méteres magasságból — azonnal lezuhant. A két pi­lóta — egy svájci és egy nyu­gatnémet férfi — életét vesz­tette. Slagymadugó Igencsak megkönnyezett egy utcai balesetet szerdán több hágai autós. Szomorkodásra pedig semmi okuk nem volt, hacsak nem az a közlekedési dugó és könnyfacsaró illat, amelyet 80 ezer fej „elvesz­tett” vöröshagyma okozott. A fennakadás ugyanis egy hagymát szállító teherautó miatt történt, amelyről a bel­város egyik hídján leborult az „illatos” rakomány. A vá­ros tisztaságán őrködőket is szokatlan feladat elé állította a hagymatömeg eltakarítása, amit végül is vákumos szip­pantógépekkel oldottak meg. „A mai esővel és ezzel a hagymamennyiséggel kitűnő levest főzhettünk volna” — jegyezte meg ironikusan egy rendőrségi szóvivő. ,, Fekete özvegyek ” Jugoszláviában Eddig öt embert kellett kór­házba szállítani a „fekete öz­vegy” nevű mérgespók csí­pése miatt Jugoszláviában — jelentette a belgrádi Politika. A pókfajta az utóbbi időben egyre több helyen tűnik fel az országban. A „fekete öz­vegy” csípése akár halálos is lehet. Minden jegy sorsjegy! FORMA-1. AUGUSZTUS 7-8-9.,, A HUNGARORING PÁLYÁN. Jegyek kaphatók: az IBUSZ, a Cooptourist, az Ex­press, a Magyar Autóklub, a Volánteru, a Hungarocamion, az Állami Biztosító irodáiban, a Centrum Áruházakban, az Utas­ellátónál, a Tourinformnál és a helyszínen. Gyerek, ifjúsági és diákjegy: 3 napra 600.-Ft./’ ' -------- —1.— Ft/ J Őrizze meg jegyét, mert ön is nyerhet a Forma-1-en: - Skoda 120 GLS típusú személygépkocsit, - egyhetes kairói utazást, 2 személyre, a Camel ajándéka, - egyhetes szicíliai körutazást, 2 személyre, a Malév ajándéka,­­ 25 000 forintos OTP lakásnyeremény-betétkönyvet, valamint­­ a Centrum, az Utasellátó és a VIDEOTON több százezer forint értékű ajándékát. Sorsolás a helyszínen,a nyereményjegyzéket a Népszavá­ban közöljük.

Next