Népszava, 1987. július (115. évfolyam, 153–179. sz.)

1987-07-27 / 175. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! ■ HÉTFŐ, 198­7. JÚLIUS 2­7. * 115. ÉVFOLYAM: 17­5. SZÁM SARA 1,80 FORINT Végre eső ástatta a földeket károkat okozott a jég • Rövid pihenő után újra aratnak a kombájnozok­­ Júliusban húsz fölé emelkedett a hőségnapok száma A már második hónapja tar­tó kánikula még a víz mel­lett is elviselhetetlenné tette az életet. Ebben a hónapban szombatig sehol nem volt , eső, mindössze két alkalom­mal helyi zivatar. A csapa­dék hiánya mellett, a na­gyon erős napsugárzás kö­vetkeztében a hőségnapok száma az Alföldön már húsz­nál is többre emelkedett, így ennek az esztendőnek az időjárási csapásaihoz az aszály is csatlakozott. Pén­tekre a szárazság már olyan mértékűvé vált, mint 1985- ben, s ezzel a negyedik aszá­lyos esztendővel kellett szem­benézni, sőt öt megyében az ötödikkel, mert azokon a tá­jakon tavaly is hiányzott a csapadék. Az idén nemcsak az Alföl­dön, hanem most már Sza­­bolcs-Szatmár megyében, Heves megye déli részein, Nógrádban is jelentkezett a szárazság. A Dunántúlon szintén jelentős területekről érkeztek hasonló hírek. Bor­sodban, a Bodrogközben, ahol más esztendőkben a bel­vizek uralkodnak, most szomjasan várták az esőt a földek. Az ország nyugati megyéiben a vártnál rosz­­szabbul alakultak a termés­­kilátások. A dunántúli me­gyékben jobbak voltak a re­ményeink, mint az Alföldön. Ezen a vidéken a kalászosok a tavasszal kaptak csapadé­kot. Most a búzát a fejlődés legérzékenyebb időszakában érte a szárazság, így a hoza­mok ott is csökkentek. Az őszi árpát lényegében már learatták, abban na­gyobb károkat nem tett a szárazság. A búza aratása a szokásosnál később kezdő­dött, ám a nagy hőség hatá­sára egyszerre kezdett érni az egész országban. Egy hét alatt rengeteget learattak. Az aratás ütemének fel­­gyorsulását az is mutatja, hogy az északi és déli megyék kö­zött a hét végére már jó­formán alig volt különbség az elvégzett munkákban. De ha a tavalyival hasonlítjuk össze, akkor láthatjuk, hogy mennyire az időjárás függ­vénye a betakarítás. 1986 jú­liusának hasonló időszaká­ban a búza 95 százalékát le­aratták. Most 60 körül tar­tanak. A tavaszi árpa tavaly ilyenkor 80 százalékban a magtárban volt, most csak 40 százaléka. A zab tavaly ilyenkor 20, az idén 0,4 szá­zaléknál tart. A magborsó megközelíti a tavalyi állapo­tokat, a káposzta, repce be­takarítása a vége felé köze­leg. A másodvetések tavaly ilyenkor 64 800 hektáron már a földben voltak, az idén eddig 42 610 hektárral ké­szültek el. A szombati és vasárnapi viharok azonban egyes tér­ségekben félbeszakították az aratást. A Kisalföldön — a Rábaközben és Szigetközben — 40—50 milliméter csapa­dék hullott. A földek szom­jasan itták a vizet. Győr és Sopron környékén, Baranyá­ban, Tolnában, Somogyban jég pusztított a szőlőben és a kukoricásban. Máshol a cukorrépában okozott káro­kat a jég. Vas megyében még vasárnap is álltak az eső miatt a kombájnok. A déli megyék közül Csongrádban hátráltatta leginkább a hét végi munkát a viharos idő­járás. A mély fekvésű, kö­tött talajú területekre nem tudtak kimenni a gépek. A homokvidékeken is csak va­sárnap délelőtt folytathatták az aratást. Ott sem volt könnyű dolguk az aratóknak, mert a vihar összekuszálta a gabonaszálakat. A károk súlyosan érintik a gazdasá­gokat. Az eső az utolsó pil­lanatban jött. Mindenütt szomjaztak a földek, a tér­(Folytatás a­ 4. oldalon) Hazánkba érkezett Malaysia miniszterelnöke Grósz Károlynak, a Minisz­tertanács elnökének meghí­vására vasárnap hivatalos látogatásra hazánkba érke­zett dr. Mahathir Mohamad malaysiai kormányfő, akit útjára elkísért felesége is. A vendégek érkezésekor a re­pülőtéren megjelent dr. Vár­­konyi Péter külügyminisz­ter és Baranyi Gyula, hazánk Malaysiába is akkreditált nagykövete, valamint Zainal Abidin bin Mokhtar, Malay­sia Budapestre is akkreditált nagykövete. A­­magas rangú malaysiai vendég a vasárnapot pihe­néssel, budapesti városnézés­sel töltötte. Hivatalos prog­ramja hétfőn kezdődik, ami­kor a Kossuth Lajos téri ün­nepélyes fogadtatást köve­tően megkezdődnek a kor­mányfői tárgyalások. (MTI) Olaszország újra ötpárti koalíció alakul Az előző olasz kormány öt pártja szombaton megállapo­dott, hogy ismét együtt ala­kítanak kormányt a megbí­zott kereszténydemokrata po­litikus, Goria vezetésével. Goria elmondta: reméli, hogy öt hónapi kormányvál­ság után már kedden beje­lentheti az új koalíciós kabi­net létrejöttét. *Áramszünet, tűz, jégverés 3'Megfeszített munkával állítják helyre a viharkárokat Szombatra virradó éjszaka elsőnek a Kisalföldet és a nyugati országrészt érte el a vihar. Sopronban, Győrött és a környékükön jégverés pusztított. Győrött az éjsza­ka folyamán 35—40 millimé­ter csapadék zúdult le, szá­mos alagsori helyiséget, pin­cét, pincevendéglőt öntött el a víz. A győri tűzoltókat az éj­szaka két tűzhöz is riasztot­ták, amit villámcsapás oko­zott. Rábapatonán lucerna-, Dunaszegen pedig szalma­kazal gyulladt ki. Ítéletidő vetett véget a ká­nikulának szombat délután Somogy megye több körzeté­ben. Felhőszakadás, jégverés és viharos szél pusztított Barcs és Marcali vonalában, valamint a Balatontól délre eső húsz kilométeres sávban. A száz kilométernél erősebb széllökések fákat döntöttek ki, több helyütt megrongál­ták a telefon- és villamos vezetékeket. Az utakat, vas­úti pályákat elzáró fák el­távolításában a tűzoltóság műszaki mentőalakulatai is segítettek. Ugyancsak a tűz­oltókat riasztották a balaton­szentgyörgyi téglagyárba, amelyet elöntött a felhősza­kadás nyomán keletkezett áradás. Megkezdték a szombat dél­utáni vihar okozta károk helyreállítását. A legtöbb eső a Dunántúlra zúdult le. A heves záporok a Kaposvár— Siófok közötti vasútvonalon, Kisbérapáti és Bonnya állo­mások között körülbelül 40 méteres szakaszon elmosták a vasúti pályát, s vonatpótló autóbuszokat kellett beállí­tani. Szegeden óránként száz kilométeres sebességű szél­lökéseket is mértek. Az erős szél fákat döntött az utakra, a vasúti sínekre, megtépázta a villamosvezetékeket. Pécs és Szeged körzetében szom­bat délután több ezer lakás maradt áram nélkül, vasár­nap reggelre a legtöbb hibát kijavították. Szombat este pusztító jég­vihar söpört végig Baranya déli részén. Nyomában csa­tatéri állapotok maradtak, kidőlt fák, leszakadt vezeté­kek, betört tetejű házak, üveg nélküli ablakok, leta­rolt szőlők, gyümölcsösök és vetések. Egyelőre fel sem le­het becsülni a károk össze­gét. Emberéletet szerencsére nem követelt az ítéletidő, de többen megsérültek. A Bara­nya megyei rakétás jégeső-el­­hárító szolgálat munkatársai hat órán át küzdöttek a ter­mészet erői ellen. Különös balesetet okozott a jégvihar Siklóson. A vár kitört ablakainak üvegcsere­pei egy lakodalmas menetre zúdultak, és éppen a fiatal pár sérült meg, akiket a he­lyi kórházba szállítottak. Harkányban egy fa dőlt a Zöldkert vendéglőre, ahol ugyancsak menyegzőt ültek, s a vendégek közül többen megsérültek. Pusztított a vi­har a harkányi strandfürdő­ben is, ahol az őspark fái közül negyvenet kicsavart a földből a rendkívüli erejű szélörvény. Vasárnap száz ember dolgozott a kidőlt fák eltávolításán, így délben is­mét megnyithatták a stran­dot. A rendkívüli operatív bi­zottság gépeket vezényelt a siklósi és a harkányi utak megtisztítására. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka kinyitott a siklósi mezőgaz­dasági bolt, hogy fóliával lássa el a lakosságot a hiá­nyos tetők és ablakok befe­désére. Az Állami Biztosító siklósi fiókja is rendkívüli műszakot tartott. Somogy megyében is je­lentős a viharkár, melynek felmérését gátolja a telefon­­összekötettés megszűnése is. A Posta dolgozói szombaton és vasárnap megfeszített erő­vel dolgoztak, hogy legalább a helyközi összeköttetést helyreállítsák. (MTI) Hét végi műszakok a borsodi üzemekben Szombaton és vasárnap is dolgoztak a szocialista bri­gádok, a vállalati gazdasági munkaközösségek a miskolci December 4. Drótművek több üzemében, hogy maradékta­lanul teljesíthessék szocialis­ta és tőkés exportkötelezett­ségeiket. Ezen a hétvégén egyebek között kínai meg­rendelésre készítettek villa­mos távvezetékek építéséhez szükséges acél- és alumíni­umkábeleket, valamint skan­dináv exportra különleges minőségű betonfeszítő acél­szalagokat és más huzalokat. A hazai építőipari vállalatok részére betonhuzalokat és -hálókat gyártottak. Ezen a hétvégén csaknem 4 millió forint értékű terméket állí­tottak elő a vállalat dolgozói. Teljes műszakban üzemel­tették szombat-vasárnap a hazai hűtőipar egyik legna­gyobb üzemének, a miskolci hűtőháznak a gyártósorait is. Mintegy 80 tonnányi sárga hüvelyű zöldbabot dolgoztak fel és fagyasztottak a hazai vásárlók, valamint a svéd és NSZK-beli megrendelőik ré­szére. A borsodi, a hevesi­­és Pest megyei gazdaságokból érkezett 20 tonnányi pándi meggy feldolgozásával is vé­geztek, s a mélyhűtött árut útnak indították az NSZK- ba. Ugyancsak az NSZK-beli háziasszonyok asztalára ke­rül majd mélyhűtve az a 15 tonna cukkini, ami vasárnap érkezett a hűtőházba. (MTI) rszere Korszerűsítik a villamospályát Budapesten, a Fehérvári úton. A BKV pályaépítési részlegé­nek dolgozói Sápi Imre művezető irányításá­val végzik a munkát. A hagyományos vágány helyett, egy vállalati újítás nyomán, korsze­rű, panelos vágányt építenek, melynek élet­tartama akár 20 év is lehet. Az építkezés ide­je alatt autóbuszok szállítják az utasokat. Novodomszki Jenő autogénhegesztő­­ Scherhoff Géza hegesztő Recsnik István gépkocsivezető A Fehérvári út és Szakasits Árpád út kereszte­ződése Batha László felvételei

Next