Népszava, 1987. november (115. évfolyam, 258–282. sz.)

1987-11-07 / 263. szám

_____ Mozaik Tinl­ilillil itSsSn^fik ja m tu hm Cl M­m QHOOin uociaiiito forradalom ünnepét ^ víg­­­ül fi ! A Nap kél 6 óra 36 perckor, nyugszik 16 óra 20 perckor. — Ünnep köszöntő, első ol­dalas illusztrációnkat Feledy Gyula Kossuth-díjas grafi­kusművész készítette. — A magyar—belga—lu­xemburgi gazdasági, ipari és műszaki együttműködési ve­gyes bizottság november 3. és 6. között Brüsszelben tar­totta tizedik ülésszakát. A magyar delegáció látogatást tett Luxemburgban, melynek során a luxemburgi külügyi államtitkár fogadta a kül­döttség vezetőit. — Hol van még szabad be­utaló? című összeállításunk anyagtorlódás miatt a hétfői számban jelenik meg. — Lottónyeremények. A 45. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. A négyesek­re egyenként 357 954 forin­tot, a hármasokra egyenként 1340 forintot, a kéttalálatos szelvényekre pedig egyen­ként 40 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglege­sek, a nyeremények ellenőr­zése még tart. — Adriai halvacsoraestek kezdődtek pénteken a Kárpá­tia étteremben (Budapest V., Károlyi Mihály u. 4—8.), aho­vá egy héten át várják a ten­geri ízek kedvelőit. — Elmarad az előadás. Az Országos Rendező Iroda köz­li, hogy november 10-én, ked­den és 11-én, szerdán este 8 órakor a Corvin moziba meg­hirdetett „Kabos és a Kobra” című előadás technikai okok miatt elmarad. Jegyek a vál­tás helyén visszaválthatók. Gőzfürdői hangulatok A gőzfürdőben feltűnően jó a hangulat. A medencében kedélyes történetek hangza­nak el a fogyás művészeté­ről, többen hahotázás köz­ben, látható elégedettséggel csapdossák behúzott pocak­jukat. Még nem sejtik, hogy az előtérben drámai fordulat készülődik. A mérlegnél egy kellő önkritikával me­gáldott fiatalember észreveszi, hogy a szerkezet rendre legalább két kilóval kevesebbet mu­tat. Gyorsan nullára állítja, újra súlyozza, majd nehéz szívvel indul a hőlégkamrá­­ba. Tíz perc múlva a gőzfür­dőben csapnivaló a hangu­lat. A fogyókúrázók szenvedő arccal préselik ki magukból az izzadtságcseppeket, né­hányan szikrázó pillantáso­kat vetnek a mérlegre, má­sok nagy ívben elkerülik. Ta­lán abban bíznak: a nadrág­szíj mégis megbízhatóbb mérce. Csak bírják szusszal... — Garbai Sándorra, a Ma­gyar Tanácsköztársaság For­radalmi Kormányzótanácsá­nak elnökére emlékeztek pénteken halálának 40. évfor­dulója alkalmából, szülővá­rosában, Kiskunhalason. Az emlékünnepség a 618. sz. Ipari Szakmunkásképző In­tézetben fejeződött be. Az iskola felvette Garbai Sándor nevét.­­ A KGST-tagországok vezető növényvédelmi szak­emberei és a növényvédelmi karanténok igazgatói 1987. november 2. és 6. között ér­tekezletet tartottak Budapes­ten. A delegációk elhatároz­ták, hogy meggyorsítják a környezetkímélő eljárások fejlesztését, és arról is tár­gyaltak, hogy a vegyszeres védekezés mellett a biológiai módszereket ezután szélesebb körben alkalmazzák.­­ A Bolgár Béketanács küldöttséget, amely Angel Dimitrov elnökhelyettes, a Bolgár Államtanács tagja, a Bolgár Népi Földműves Szö­vetség állandó bizottságának titkára vezetésével öt napon át ismerkedett hazánkkal, a magyar békemozgalommal, pénteken befejezte magyaror­szági látogatását. — üzbég delegáció. Pénte­ken elutazott Magyarország­ról a Szovjet—Magyar Bará­ti Társaság üzbég tagozatá­nak delegációja, amely Da­mir Jadgarovnak, a Kara- Kalpak ASZSZK miniszter­­elnökének, az SZKP KB tag­jának vezetésével tartózko­dott hazánkban. A küldött­ség részt vett a Székesfehér­várott megrendezett Üzbe­gisztán bemutatkozik című kiállítás megnyitásán. — Dr. Mitra, indiai tudo­mányos kutatási államtitkár, a legnagyobb indiai kutató­intézet-hálózat főigazgatója Budapestre látogatott Bényi József külügyminiszter-he­lyettes meghívására. Fogad­ta Horváth Ferenc ipari és Tóth László közlekedési mi­nisztériumi államtikár, vala­mint Láng István, az MTA főtitkára.­­ Az őszi marketingbörze minden eddigit meghaladó, 50 millió forintos elfekvő­értéket áramoltatott vissza a népgazdaságba. — Új trolibuszjárat. A millenniumi földalatti Mexi­kói úti végállomása és a XIV. kerületi Csáktornya-park kö­zött 74/A jelzéssel új troli­­buszjáratot indít november 7-én, szombaton, üzemkez­dettől a Budapesti Közleke­dési Vállalat. A járat — ame­lyet lakossági kérésre állíta­nak forgalomba — hétköz­napokon és munkaszüneti napokon is közlekedik.­­ A Fővárosi Gázművek a gázfogyasztásba történő be­kapcsolódás, illetve a több­letfogyasztás feltételeiről, va­lamint az energiaengedélye­zési eljárásról tájékoztatja a lakosságot, minden érdek­lődőt, november 9-én, hét­főn 17 órakor, a VI. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 3. szám alatt.­­ Szennyvízkezelő és -be­párló rendszert adtak át pénteken a Péti Nitrogénmű­vekben. A csaknem félmil­­liárd forintos beruházással elkészült környezetvédő lé­tesítmény a Dunántúl jelen­tős térségeiben éreztetni fog­ja hatását. Az átadásnál je­len volt Berecz Frigyes, a Minisztertanács elnökhelyet­tese és Kovács Antal állam­titkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke.­­ Idegenforgalmi intéző­­bizottság alakul Budapesten is a jövő év első fél évében. Az ország több kiemelt ide­genforgalmi körzetében — így például a Balaton, a Ve­lencei-tó mellett — működ­nek már hasonló intézőbi­zottságok. Feladatuk a hosz­­szabb távú idegenforgalmi érdekek képviselete. — Politikai bélyegkiállítás. A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ üveg­csarnokában pénteken meg­nyílt a II. országos politikai motívum-bélyegkiállítás, amely összesen 41 magyar, illetve szovjet, NDK-beli, lengyel, csehszlovák, román és bolgár gyűjteményt vonul­tat fel. Számos gyűjtő kol­lekcióval tiszteleg a nagy ok­tóber 70. évfordulója előtt. A tíz napig megtekinthető kiállítás színhelyén alkalmi postahivatal működik. (deák) 7-12 fok A Meteorológiai Intézet elő­rejelzése szerint ma estig változóan felhős idő lesz, szá­mottevő eső nélkül. Az észak­­nyugati szél többfelé élénk, a Dunántúlon helyenként erős lesz. Kora délutánra 7—12 fokig emelkedik a hő­mérséklet. A Duna Budapest­nél 145 cm, 7 fokos. a Berlin­i Varsó 11 XX 7 . Televízió- és rádióműsor TELEVÍZIÓ 1. 7.50 Tv-torna 7.55 Kapcsoljuk Moszkvát Közv a Vörös térről, a nagy októberi szocialista forradalom 70. év­fordulója alkalmából rendezett díszszemléről és felvonulásról. 9.15 Orosz nyelv kicsiknek 9.25 Óvodások filmműsora 9.45 Csillaglány Zenés mesejáték. Ism. 11.20 Fiúk, lányok 12.00 Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor 12.20 Képújság 13.55 Képújság 14.00 Vakáción a Mézga család Magyar rajzfilms. 14.25 „Ajándékcsokor” 15.25 Van benne valami Barkochba-játék 16.05 20 a csúcson 16.40 Híradó 16.55 Videoton—II. Dózsa Bajn. labdarúgó-mérk. 18.50 Családi torna 18.55 Esti mese 19.15 A nagy októberi szocialista forradalom 70. év­fordulóján 19.30 Híradó 20.00 Vers­e mindenkinek Majakovszkij: Lilikének, levél helyett 20.05 Élő forradalom Dok.-film Képek, tények, vélemények a szovjet múltról és jelenről 21.35 A hét műtárgya Egyiptomi amulettek 21.40 Téboly (Frenzy) Angol film (1972) Hitchcock utolsó film­jében titokzatos nyak­­kendős gyilkos tartja rémületben London nő­lakosságát . . . 23.25 Híradó 2. TELEVÍZIÓ 1. 17.05 Képújság 17.10 Tv-tükör 17.25 MOVI-krónika 17.35 Életutak Szovjet tévéfilms. XVIII. 18.50 Nimród — az autó­versenyek hőse Angol dok.­film. Ism. 20.05 Dietrich Fischer-Dieskau énekel Schubert: Téli utazás 21.20 Tata Kis­film 21.35 Huszadik századi portrék Külföldi televíziók műsorából Monsieur René Magritte 22.25 Képújság SZLOVÁK TV 1. műsor: 7.50 Közv. Moszkvából 10.25 Úttörők magazinja 11.25 A Civil kutya történetei 11.50 Ka­leidoszkóp 12.30 Goya 13.30 Honv. magazin 13.45 Animációs filmek 14.55 Rallyecross 15.55 Zenés, szórakoztató műsor 16.35 Safari 17.05 Barátság-csokor 18.10 Vá­lasz a nézők leveleire 18.20 Esti mese 18.30—19.10 Tv-magazin 19.30 Híradó 20.15 A Szovjet Tv estje 22.40 Nyitott ajtók (tv-film) 0. 50 Zenés összeállítás 2. műsor: 9.00 A kereszteződésen (szovjet film) 10.05 Német nyelvtani, gyerekeknek 10.30—11.00 Angol nyelvtani. 16.30 Zenés, szórakoz­tató m. 16.55 A labdarúgásról 17.55 Utazó kamera 18.20 Soro­zat a világűrről 19.00 Torna 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.15 Spartacus 21.45 A Szlovák Nem­zeti Képtár 22.10 Sporthíradó 22.25 Ház az eperfa alatt (tv-já­­ték) JUGOSZLÁV tv 1. műsor: 9.00 Válogatás az ok­tatási programokból 10.30 Hírek 17.00 Hírek 17.10 Tv-naptár 17.16 Népzene 17.45 Hét tv-nap 18.30 Élni a természettel 19.15 Rajz­film 1­9.30 Tv-napló 19.50 Sport 19.53 Időj. 20.00 A tartalékolt idő 20.15 Jobb élet 21.05 Isteni na­pok (am. film) 22.30 Tv-napló 22.45 Éjszakai m. 1.45 Hírek 2. műsor: 15.15 Gyermekjátékfilm 16.45 Drámasor: 17.40 Bugojno '87 18.40 Dallas 20.15 Zenés este 21.45 Hírek 21.50 Tárca 22.20 Dzsessz 22.50 Sportszombat SZOVJET TV 7.40 Ünnepi díszszemle és a dol­gozók felvonulása a Vörös té­ren. Utána: A Szovjetunió né­peinek dalai és táncai 10.30 Raz­­liv 10.40 Az 1987-es ipari és me­zőgazdasági állami díjasok 11.40 Forradalmi dalok 11.50 A hallga­tás perce 12.05 Szviridov: Pate­­tikus oratórium 12.40 Ragyogj, ragyogj, csillagom! 14.10 Auróra 14.25 Hírek 14.30 M. Satrov: Bol­sevikok 17.00 Az élő Lenin 17.45 Szórakoztató műsor Leningrád­­ból. Közben: Ünnepi díszszem­le és a dolgozók felvonulása a Vörös téren. Utána: Hírek 22.00 Bajtársak 23.10 Filmzene KOSSUTH RADIO 8.15—21.59 Budapest—Moszkva rádióhíd 8.30 Könnyű-e fiatalnak lenni? 10.10 Metronóm 11.00 Gondolat—jel 12.20 Klasszikusok délidőben 13.00 Szorító 14.05 Ki nyer ma? 15.15 Új zenei újság 16.00 A 168 óra fóruma a Szovjetunióról 17.00 A nagy októberi szocialista forradalom 70. év­fordulóján 17.15 Egyszemélyes zenés színház 18.45 Peresztrojka a fejekben és műhelyekben 20 00 Az ismeretlen nő 21.00 Hídépítés 22.10 Sporthíradó 22.25 Hangv. 0.15 15.50 Éjfél után PETŐFI RÁDIO 8.11 Vendégjáték 8.42 Mese­zene 9.05 Népi muzsika 9.35 Szimf. táncok 10.05 Tövisek és virágok 11.05 Zenésjáték-részl. 11.20 Magnóról magnóra 12.00 Nóták 13.05 Gyermekrádió 14.07 Buddy Holly összes felvétele 14.50 Sport 15.05 Magunkat ajánljuk 17.50 Slágerbarátság 19.05 A Rádió Dalszínháza 20.45 Kovács Apollónia énekel 21.05 Szórakoztató antikvárium 21.35 Foglalkozása: rádiós 22.05 Albumajánlat 23.10 Sporthírek 23.15 Hangverseny­­felvételeinkből 0.15—5.50 Éjfél után BARTÓK RADIO 8.19 Új lemezeinkből 8.53 Mozart: D-dúr divertimento 9.42 Slágerlista 10.12 Operarészletek 11.00 Hangfelvételek felsőfokon 12.30 Botrány az Ingeborg­hangversenyen 13.05 Kivánságm. 14.05 Ferencsik János vezényel 15.27 Strauss-keringők 16.00 Aranyalbum 17.05 Lemezbörze helyett 17.50 Népdalfeldolgozások 18.20 Operarészletek 19.05 Kamarazene 20.20 Világhírű előadók 22.15 Rádiószín­ház Francia—pl.—román film (1971) 21.45 Van öt perce? Csajkovszkij: Hattyúk tava — balett 21.50 Telesport 22.35 Hírek TELEVÍZIÓ I. 16.05 Képújság 16.10 Tükörkép Válogatás a magyar televízió műsorából 16.10 Gondolkodó Tud. hetilap 18.55 Muszorgszkij: Borisz Godunov Opera három felvonásban (feliratos) 21.50 Száz híres festmény 22.00 Popkorong 22.40 A Hét. Ism. 23.40 Képújság SZLOVÁK TV 1. műsor: 8.30 Gyerekeknek 10.30 Kicsinyek magazinja 11.10 Tv-sor­ 12.15 Objektív 12.45 Ze­nei krónika 13.20 Autósok, mo­torosok magazinja 14.00 A hangi iskola (angol dok­-film) 14.50 Sport októberben 15.10 Találko­zás szovjet művészekkel 16.05 A természetvédelemről 16.45 A nagykövet asszony 18.20 Esti me­se 18.30—19.10 Zenés, szórakozta­tó műsor 19.30 Híradó 20.10 Puc­cini: Bohémélet 21.55 Irodalmi műsor 22.25 Sporthíradó 22.40 Sakk 2. műsor: 10.40—12.00 Cseh­szlovákia—Olaszország női EB- selejtező labdarúgó-mérk. 15.30 Műsorajánlat 15.50 Nyitott stúdió 16.30 Teremkerékpáros-vb 18.20 Német dok.-film 19.00 Torna 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Ka­landos kirándulás az Orient ex­­presszen 21.45 Híradó 22.05 Visz­­szatérés korábbi helyszínekre JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 9.30 Magyar nyelvű faluműsor 10.20 Hírek 10.30 Va­sárnap délelőtt 12.00 A tudós gazdagság 13.00 Jó napot, Jugo­szlávia! 14.00 Grizli Adams 15.00 Vasárnaponként 16.55 Városok: Ljubljana 17.30 Fiatal zeneszer­zők 18.55 Muppet-babák 19.30 Tv­­napló 20.00 Vuk Karadzic 21.35 Szórakoztató műsor 22.20 Tv­­napló 22.40 Sportszemle 23.25 Hí­rek 2. műsor: 8.55 Hírek 9.00 A néphadsereg műsora 12.00 Ko­moly­zene 17.25 Jugoszláv kézi­­labda-bajn. 18.45 Források 20.00 Automania 20.45 Tegnap, ma, holnap 21.05 Strindberg 22.00 A forradalom alakjai 22.45 Kis kon­cert 23.00 Költészet SZOVJET TV 8.00 A hazámat szolgálom! 9.00 Zenés m. 9.30 Az 1987-es állami díjasok (közben: 10.30 Vidám hangjegyek) 11.30 Rajzfilm 12.55 Dok.-film 13.25 Megérkezett a cirkusz (film) 15.40 Sport és di­vat 17.10 Sakk-vb 17.30 Hírek 17.35 Férjhez menni a kapi­tányhoz 19.00 Híradó 19.40 Ka­tonadalok fesztiválja 21.40 Hírek 21.45 Labdarúgószemle 22.30 Üt­közés 23.50 Viktor Krivonosz műsora KOSSUTH RADIO 8.30 Énekszóval, muzsikával 9.00 Szerkeszti. . . 10.05 Öt kontinens hét napja 10.20 Örökzöld dallamok 11.00 Ismét — a javából! 12.45 Bajor Nagy Ernő írása 12.55 Népdalkörök pódiuma 13.20 Mit üzen a Rádió? 14.10 Művészlemezek 15.00 Pillangó 15.43 Karai József kórusművei 16.05 Zenekari muzsika 17.00 Hazai számítástechnika 17.30 Komoly­zenei lemezlovas 18.40 Remekírók hangszalagon 18.44 Kalevala 19.44 Orosz népdalok 20.21 Népszerű szimf. dallamok 20.48 Operaközv. 23.44 Versek 0.15—4.20 Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 8.05 A Gyermekrádió bemutatója 9.10 Férfivilág 9.50 Komoly­zene 10.00 Emlékezés Sulyok Máriára 11.10 Vasárnapi koktél 12.03 Nóták 13.05 Mikrofonpróba 14.00 A Gyermekrádió bemutatója 14.42 Népdalfeldolgozások 15.05 Táskarádió 16.00 Poptarisznya 21.05 Társalgó 22.30 Kovács Andor gitározik 23.10 Zenés kalandozás 0.15—4.20 Éjfél után BARTÓK RÁDIÓ 8.13 Nicolaus Harnoncourt vezényel 9.20 Operarészletek 10.05 Új zenei újság 11.00 Új lemezeinkből 12.26 Operafelvételek 13.20 Jevgenyij szvetlanov vezényel 14.15 Rockújság 15.10 Kamarazene 16.04 Rádiószínház 16.51 Századvégi magyar zeneköltők 17.26 Lendvay Kamilló műveiből 17.41 Operettrészletek 18.30 Szerbhorvát nyelvű műsor 19.05 Német nyelvű műsor 19.35 Vonósnégyesek 20.22 Rádiószínház 21.07 Hi-Fi varieté 22.07 Diszkotéka 23.07 Dzsesszfelvételek Vasárnap TELEVÍZIÓ I. 8.15 Tv-torna 8.20 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal Spanyol rajzfilms. 8.45 A Korall-sziget Ausztrál kalandfilms. 1. 9. 9.10 Vár állott. . . 9.50 Fognyűvő manók Kínai rajzfilm 10.00 A titok nyitja 10.35 Röpsuli 10.50 Reklám 10.55 Az olaj titkos története Francia dok.-film I. VIII 2. 11.55 Hírek 13.45 Képújság 13.50 A közönségszolg. tájékoztatója 13.55 KIOSZ-kupa Férfi mesterfokú tornász­bajnokság 14.55 Dobó István nemzetközi ökölvívó-bajn. Döntők 16.15 Emlékek a magyar játék­film történetéből, IX 6. 16.55 Reklám 17.05 Delta Tud. híradó 17.30 Reklám 17.40 Nézzük együtt! 18.10 Áruházak ajánlata 18.20 Családi torna 18.25 Meséről mesére 18.50 Reklám 19.00 A Hét 20.00 Híradó 20.10 Jean-Paul Belmondo­­sor: Egy válás meglepetései Vizet prédikált... Egy holland képviselő, aki a parlament közlekedésren­dészettel foglalkozó bizott­ságának szóvivője, elvesztet­te mentelmi jogát és bíróság elé állítják — ittas vezetés miatt. Az előzmény: néhány nap­pal ezelőtt Hágában a közle­kedési járőr feltartóztatott egy b­ányát igen gyakran és szeszélyesen változtató gép­kocsit. A volánnál Lenk Deyn holland keresztényd­e­mokrata párti képviselő ült, aki pártja képviseletében a parlament közlekedésrendé­szeti bizottságának szóvivő­je. Az alkoholpróba 1,3 ezre­lék alkoholt mutatott ki vé­rében. A történtek után a parla­ment felfüggesztette a kép­viselő mentelmi jogát, párt­ja megfosztotta funkcióitól, a következő stáció pedig a büntetőbíróság. (MTI) Kábeltévé-stúdiók A Híradástechnika Ipari Szö­vetkezet boglárlel­lei üzemé­ben sorozatban készülnek a félprofesszionális stúdiórend­szerek. A három színes és egy fekete fehér feliratozó kame­rából, valamint a monitorok­kal, videorögzítőkkel és el­lenőrző műszerekkel felsze­relt keverőpultból álló be­rendezés jól használható a városi televíziók stúdióiban élő vagy rögzített műsorok készítésére, közvetítésére. SZOMBAT, 1­987. NOVEMBER 7. NÉPSZAVA Budapesti színházak SZOMBAT Állami Operaház: Hovanscsina (6) , Erkel Színház: A sevillai borbély (7, Báthy Anna bér­. 1.), Arany János Színház: Pacsuli palota (de. 10), Oliver (du. 3), Állami Bábszínház — Jókai tér: A legyőzhetetlen kiskakas — A csuka parancsára (de. fél 10, fél 12), — Népköztársaság útja: Fa­jankó kalandjai (de. 11, du. 4), Fővárosi Operettszínház: Mese­balett (du. fél 3), őszi randevú (7) , Fővárosi Nagycirkusz: Bon­soir Paris! (du. 5, 8), Játékszín: Helyet az ifjúságnak (7), József Attila Színház: Az oroszlán télen (7), Józsefvárosi Színház: Az utolsó ügyfél (7), Katona József Színház: Mélyrepülés (7), Lé­zerszínház: Led Zeppelin (6), Laserland (fél 8), Madách Szín­ház: Az ördög (du. fél 3, fél 8), Madách Kamara: Várj, míg sö­tét lesz (du. fél 3), Romantikus komédia (fél 8), Mikroszkóp Színpad: Az állam is felkopik . . . (fél 8), Nemzeti Színház: Bánk bán (7), Várszínház: Galilei (7), Pesti Vigadó, Kamaraterem: Li­bikóka (7), Radnóti Miklós Szín­pad: Kék róka (du. 3, 7), Ref­lektor Színpad: Tigris Lili (8), Thália Színház: Gyalog a hold­sugáron (7), Thália Stúdió: Ve­lem mindig történik valami (du. fél 3), Vidám Színpad: Szeretem a feleségem (du. fél 3, 7), Víg­színház: Cseresznyéskert (7), Pesti Színház: Kőműves Kele­men (du. fél 3), Kicsengetés (7), VASÁRNAP Állami Operaház: A nürnbergi mesterdalnokok (6, S. béri. 1.), Erkel Színház: Pillangókisasz­szony (de. 11, Failoni béri. V.), A próba (7, 6. béri. 1.), Arany János Színház: Óz, a nagy va­rázsló (de. 10), Emil és a detek­tívek (du. 3), Állami Bábszín­ház — Jókai tér: A legyőzhe­tetlen kiskakas — A csuka pa­rancsára (de. fél 10, fél 12), — Népköztársaság útja: Fajankó kalandjai (de. 11, du. 4), Buda­pest Kongresszusi Központ: „Em­lékszel még? . . . (du. fél 3, 7), Fővárosi Operettszínház: Mária főhadnagy (du. fél 3, 7), Főváro­si Nagycirkusz: Bonsoir Paris! (du. 5, 8), Játékszín: Egy őrült naplója (7), József Attila Szín­ház: A kis herceg (de. fél 11), A hölgy fecseg (7), Stúdiószínpad: A legnagyobb magyar (fél 8), Józsefvárosi Színház: Ágacska (de. fél 11, du. fél 3), Jurta Szín­ház: Kemény Henrik bábszínhá­za (de. 11), Pillanatnyi pénzza­var (7), Katona József Színház: Őfensége pincére voltam (7), Lé­zerszínház: Pink Floyd (6), Ma­dách Színház: Maude és Harold (du. fél 3, fél 8), Madách Kama­ra : Romantikus komédia (du. fél 3), A női partőrség szeme lát­tára (fél 8), Mikroszkóp Szín­pad: Az állam is felkopik (fél 8), Nemzeti Színház: Bánk bán (de. 11), Légy jó mindhalálig (7), várszínház: Galilei (de. 11), Csütörtöki hölgyek (7), Pesti Vi­gadó, Kamaraterem: Gyermek­műsor (du. 3), Villon — Car­mina Burana (7), Pesti Vigadó, Hangversenyterem: Gyermekek a békéért — gálaműsor (de. 10), Radnóti Miklós Színpad: Valódi Vadnyugat (7), Reflektor Szín­pad: Tigris Lili (du. 4), Thalia Színház: Jóból is megárt a kevés (7), Vidám Színpad: Van, aki forrón szereti (du. fél 3, 7), V1®" színház: A csapda (7), Pesti Színház: Vizsgák és fegyelmi­ (du. fél 3), Fekvőtámasz (fél 8), Zeneakadémia: Erdők, hegyek­ hangjai (du. 4, Mesélő muzsi­ka ( 2.), Zeneakadémia, Kiste­rem: Fellegi Ádám zongoraest­­je (fél 8, Beethoven—Brahms Sikeresek az új lengyel valutarendelkezések Egyre többen élnek az új lengyel valutarendelkezés ad­ta lehetőségekkel és nyitnak konvertibilis valutaszámlá­kat, vagy vásárolnak „valu­takötvényeket”, illetve érté­kesítik a dollárkövetelésüket igazoló bónjaikat szabadpia­ci áron az állami felvásárló­helyeken. November elsejével ugyan­is lényegesen könnyítettek a korábbi szabályokon azzal a céllal, hogy a lakosság tulaj­donában levő igazolatlan származású konvertibilis va­luta a bankokba kerüljön. A hónap elejétől a „kétes” ere­detű dollárokat bankba he­lyezők is kapnak kamatot, igaz, a hivatalos pénznél 1 százalékponttal alacsonyab­bat, de egy év elteltével a teljes összeg úgynevezett „A” számlára helyezhető, vagyis hivatalos pénzzé válik és minden korlátozás nélkül fel­használható lesz, akár külföl­di utazásra is. Az illetékes lengyel ható­ságok sikeresnek tartják azt az új formát is, amelynek ér­telmében az úgynevezett dol­­lárbónokat — vagyis a bank­ban levő dollárköveteléseket igazoló szelvényeket, ame­lyeket eddig csak a dollárért árusító boltokban, a Pewe­­xekben fogadtak el — az ál­lam szabadpiaci áron vissza­vásárolja. Bár az akció alig néhány napja keződött, a na­pi felvásárlás máris eléri az 50 ezer dollárt.

Next