Népszava, 1987. december (115. évfolyam, 283–308. sz.)
1987-12-24 / 303. szám
A telefont Darnyi Tamás vette fel és alaposan meglepődött, amikor kiderült, hogy az édesanyjával kívánok riportot készíteni. A mama előbb szabódott, azután abban egyeztünk meg, hogy beszélgetünk, s majd eldöntjük, legyen-e riport. Pontosan tudtam, hogy Darnyi Tamás édesanyja miért nem nyilatkozik szívesen. Egyrészt, mert korábban sem tartozott azoknak a szülőknek a táborába, akik sikeres gyermekeikkel együtt szoktak szerepelni. Másrészt pedig, mert megsejthette, hogy életének legnehezebb pillanatairól akarom faggatni. Ugyanis, Darnyi mama különösen határozott anyai áldozatvállalásról tett tanúbizonyságot, amikor fia szemevilágát, s egyben teljes emberségéért, azaz versenyzővé válásáért küzdött. Természetesen az áldozatvállaláshoz már jóval korábban hozzászokott, hiszen csakúgy, mint minden úszócsemete édesanyja, ő is hajnalban kelt s vitte a gyerekeket, Tamást és Tündét az uszodába, azután délután ismét, majd este a tanulás következett. Tamás már ötéves korában számolt és ismerte a betűket, vele soha nem volt gond az iskolában, emlékszik az édesanya, minderről még bizonyítékokat is szolgáltatott. — Tamás első könyve, ez ennek a füzetnek a neve, mutatta, s láttam a dátumot, 1972, benne pedig az egyszeregy táblázatot, egyszerűbb számtani feladatokat, betűket, is mellette az édesapa osztályzatait, 4-es, vagy 5-ös. — Érdekes — folytatja Darnyiné —, a két gyerek közül az edzők Tündét látták tehetségesebbnek. Tamás azonban sokkal szorgalmasabb és céltudatosabb volt. — Talán már akkor megálmodta a sikert? — vetettem közbe. — Szó sincs róla. Tomi egyszer-kétszer abba is akarta hagyni az úszást. A mindennapi őrlődésbe olykor-olykor belefáradt. Ekkor közbelépett az édesanya? — Tudom, mire utal. Arra, hogy Tamás nélkül nem szoktunk dönteni sorsát illetően. Akkor is így volt ez, amikor az orvosokhoz jártunk, akkor is, amikor szembekerültünk velük. Hát elérkeztünk ahhoz a nehéz időszakhoz. — Nem szívesen emlékszek rá, különben is túl vagyunk rajta — próbálja az édesanya elhárítani a kérdést. Darnyi mama Hallgattam, vártam, hogy az asszonyban összegyűljenek az emlékek, s megteljen a keserűség pohara. — Nem is a műtét volt szörnyű, hanem mindaz, ami előtte és utána történt. Az a pillanat, amikor itthon egyik kórházból a másikba jártunk. A Jánosból a Rókusba, onnan a Korányiba, aztán a Sportkórházba, majd Kistarcsára, s következett végül a László Kórház. — Nem tudták megállapítani, hogy mi a baj? — Mindenki egy kicsit mást mondott. De a fenyegetés szörnyű volt. Egyszer azt mondták, Tamás szemgolyóját ki kell venni, nehogy a másik is rámenjen. Aztán közölték, hogy tbc-s a szeme. — Mikor jutottak végül is döntésre? — A László Kórházban egyszerre Tamás előtt elsötétült minden. Akkor már biztosak voltunk abban, hogy műteni kell. Székely Éva tanácsára a kölni Heiman professzort kerestük meg. — Könnyű volt eljutni hozzá? — Hát, bizony, ha Széchy Tamás, az edző és a szövetség akkori főtitkára, Ruza József nem áll teljes mellszélességgel mellettünk, sor sem kerülhetett volna a műtétre. így is két műtétre volt szükség. — így is két műtétre volt szükség. — Sajnos igen. De ez már nem keserített el bennünket, hiszen Heiman professzor közölte, hogy a műtét után Tamás úszhat, versenyezhet. Itthon mégis másképpen történt. — Tamást nem engedték versenyezni az itthoni orvosok. Különböző kosztéumok és egyéb tanácskozások voltak, míg végül is az a megoldás született, hogy az egész család közjegyzőileg vállalta, hogy Tamás saját felelősségére száll vízbe, edz és versenyez. Hogy merték mindezt vállalni ? — Bíztunk Heiman professzorban, és azt hiszem, nem tettük rosszul. Most rendben van Tamás szeme? — Nemrégiben kapott jogosítványt, azt hiszem ennél többet nem is kell mondanom. Az óbudai VIII. emeleti lakás ajtajában Darnyi Tamás jelent meg, s amikor elmondtam, hogy édesanyját arról faggatom, mit tett azért, hogy fia világbajnok legyen, szeretettel ölelte át anyját. — Sokat... Nagyon sokat. Úgy éreztem, többet már az anya sem tudna mondani, mint amit a pillanat érzékeltetett. Lepies György NÉPSZAVA 1987. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Sport Ötvenéves ajándék a futballszurkolóknak Amikor a Ferencváros nyerte a Közép-európai Kupát! Telefonbeszélgetés dr. Sárosi Györggyel Kopár lesz idén a labdarúgók karácsonyfája alatti tér... Az 1987-es esztendő valójában csak a Honvédnak hozott ajándéknak tekinthető sikert az UEFA Kupában. De ez is mindössze két és fél fordulót jelent... A jelenben tehát hiába is kutatnánk olyan nemzetközi siker után, amely magyar győzelemmel végződött. A múltban kell keresgélnünk, s nem is nehéz megtalálni azt, amit - vigasztalásként - odaképzelhetünk a futballkedvelők karácsonyfája alá. Pontosan ötven éve annak, hogy a Ferencváros elnyerte a Közép-európai Kupát. Azokban az években, a két világháború között, a KK volt az európai „csúcstalálkozó", s azokon mi mindig előkelő szerepet játszottunk. De most a jubileumi küzdelemsorozatra szeretnénk visszaemlékezni, mégpedig annak első számú hősével - dr. Sárosi Györggyel! — Halló, Genova!... — Pronto, chi parla? Vagy ki beszél? ... — Itt a Népszava... — Si, most már megismerem a hangod. Csak nincs valami baj a könyvünkkel? — Nincs. A Kossuth Könyvkiadó elfogadta a Gyurka! Gyurka! címmel írt könyvünket, de most nem arról van szó, hanem a Közép-európai Kupáról, amelyet 1937-ben a Ferencváros nyert meg bravúros módon. Ezt az emléket szeretnénk a futballszurkolók karácsonyfája alá helyezni... — Oh, igen. A KK! Micsoda meccsek voltak! De 1937-ben mi már harmadszor játszottunk döntőt. Az első kiírásban, 1927-ben, nem szerepeltünk, mert a részvételi jogot eldöntő pünkösdi tornán mi a Hungária és az Újpest mögött csak a 3. helyet szereztük meg ... Egy évvel később, 1928-ban, amikor én a Fradihoz kerültem, akkor a döntőben a Rapidot vertük tönkre, 7—1-re, s bár a visszavágón kikaptunk, de végül is a jobb gólkülönbséggel miénk lett a Középeurópai Kupa! — De 1937-ben már dr. Sárosi György volt a főhős! — Én és a csapat, így helyesebb mondani. Igen, akkor valóban nagyon együtt volt a gárda, és egy kiforrott együttes haladt előre győzelmesen. De a kezdet nehéz volt! Az első mérkőzést Prágában játszottuk a Slavia ellen, s rejtekhelyre vittek bennünket. Még a családtagok sem tudták, hogy Csehszlovákiában hol fogunk megszállni, nehogy zavarjanak bennünket a felkészülésben. Akkor ezt nagyon rossz néven vettük, de beletörődtünk... A mérkőzés 2—2-re végződött, s az egygólos hazai vezetést én egyenlítettem ki, ezzel sikerült őket megállítani. A visszavágón, az Üllői úton is rúgtam nekik egy gólt, s 3—1-es biztos győzelemmel jutottunk tovább. A Hungária kiesett az olasz Lazióval szemben, az Újpest pedig kiverte a román Vénást. — Ki volt a második ellenfél ? — A bécsi Vienna. Ez már nehezebben ment, mert idehaza kezdtünk, s csak 2—1-re tudtunk nyerni. A visszavágón 1—0-ra kikaptunk, de akkor még nem az idegenben lőtt gólok számítottak, hanem harmadik mérkőzést kellett játszani. A sorsolás nekünk kedvezett, s újra az Üllői úton mérkőzhettünk. Nekem nem sikerült a gólszerzés, de így is 2-1-re győztünk, s továbbjutottunk. Az ellenfelünk pedig az Austria csapata lett, miután a második fordulóban kiverte az Újpestet. Már csak mi álltunk! — Bécsiben kezdődött az elődöntőben a párharc ... — Igen. S bizony Sindelarék „leiskoláztak’’ minket, 4—1-re nyertek. Nem sok reményünk maradt arra, hogy ezt a hátrányt az Üllői úton behozhassuk a fénykorát élő Austria ellen. De nem mondtunk le róla! — Erre a visszavágóra máig is emlékezem, mert az Üllői úton úgy berekedtem, hogy három napig nem volt hangom. — Életem egyik legemlékezetesebb mérkőzése volt ez a találkozó! A Fradi valóban csodát hajtott végre, ahogy a lapok írták. A szinte teljes osztrák válogatottal megegyező Austriát — Zöhrer, Sesta, Mausch, Sindelar, Jerusalem stb. — 2—1-es félidő után megtáltosodva a fűbe vertük. A második félidőben a közönség egyszerűen nem tudta abbahagyni a biztatást és a tapsolást. Egyre forróbb lett a légkör, miközben előbb kiegyenlítettünk, aztán hat gólig meg sem álltunk! Hát ez bizony szenzáció volt. — Hogyan estek a gólok? — Kemény fejesgólja után én lőttem az osztrákok hálójába, aztán Sindelar szépített, s ekkor egy kicsit megijedtünk. De szünet után Kiss bombafejessel növelte az előnyünket, s akkor már csak egy gól kellett az egyenlítéshez. Keménynek sikerült is, s az én ötödik gólom már a mi továbbjutásunkat jelentette, de Toldi is fejelt még egyet Zöhrernek s így lett 6—1. Szinte még most is hihetetlen. — S aztán jött a döntő a Lazióval. — Otthon, az Üllői úton kezdtünk, s három góllal járultam hozzá a 4—2-es győzelemhez. Mégse ment úgy, mint az Austria ellen, s nem nagyon bíztunk a végső győzelemben. De a Fradi-szív megint csodát tett! Rómában játszottunk, s Pioláék már előre biztos győztesként ünnepeltették magukat. — Nem alaptalanul, mert hiszen a Lazio már a 36. percben behozta a budapesti hátrányt. — Igen, 4—2-re vezettek, méghozzá Piola mesterhármasával! Zuhogott az eső, ott futballozni nem nagyon lehetett, de küzdeni is tudtunk. A sorsdöntő az lett, hogy 4—3-as állásnál Háda kivédte Piola 11-esét! S ekkor megfordult a kocka — mi nyertünk 5—4-re Rómában! A győztes gólt én lőttem ..., összesen hatot! Még hallani is karácsonyi ajándékként hatottak a Genovában élő „il dottore" szavai. S remélhetően a róla írt könyvem, amely májusban, kerül az utcára, méltó lesz csodálatos pályafutásához s az ötven évvel ezelőtti kupagyőzelemhez! Vándor Kálmán 23 Harmincadszor szavaztak a sportújságírók Az év sportolói: Engrich Mariann, Darnyi Tamás és az öttusaválogatott 1987 legsikeresebb edzője: Széchy Tamás NŐK 1. Engrich Mariann, karatézó 327 pont, 2. Csabai Judit, úszó 279 pont, 3. Jánosi Zsuzsa, vívó 273 pont. FÉRFIAK 586 1. Darnyi Tamás, úszó pont, 2. Komáromi Tibor, birkózó 296 pont, 3. Borkai Zsolt, tornász 220 pont. CSAPATOK 1. Öttusaválogatott (Fábián László, Mizsér Attila, Martinek János, Dobi Lajos) 684 pont, 2. Női tőrválogatott (Jánosi Zsuzsa, Kovács Edit, Stefanek Gertrud, Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin) 450 pont, 3. Kajak-négyes (Csípes Ferenc, Fidel László, Gyulay Zsolt, Kovács Zoltán) 192 pont. EDZŐK 1. Széchy Tamás, úszás 584 pont, 2. dr. Török Ferenc, öttusa 353 pont, 3. dr. Parti János, kajak-kenu 243 pont. Tarmincadszor voksoltunk mi, sportújságírók, az év sportolóira, s — szerencsére — harmincadszor voltunk meglehetősen nehéz helyzetben, hiszen jócskán akadtak a magyar sportban kimagasló eredmények 1987-ben is. Igazán nem szeretnék túlzott jelentőséget tulajdonítani saját ténykedésünknek, de talán elmondhatom: ilyenkor, olimpiai esztendő előtt, feltételezhető, hogy kettőzött a figyelem, felelősségteljesebb a döntés. Elvégre az év sportolója cím elnyerése — meg a többi, ehhez hasonló erkölcsi elismerés — jótékony, s megengedett dopping. Véletlen egybeesés, hogy éppen az ünnepi hét kezdetén, néhány nappal ezelőtt döntött a MOB: sportolóink részt vesznek a szöuli játékokon S most íme, itt a szavazásunk eredménye is ... Bízom, bízhatunk abban, hogy Darnyinak, Komárominak, Borkainak, Csabainak, Jánosinak, az öttusa-, a női tőrvívó-válogatottnak és férfi kajak négyesünknek kifejezetten jót tesz az idei elismerés és bizalom, ami — bármenynyire is csak a mögöttünk lévő hónapok számítottak a szavazásnál — felfogható egyfajta előzetes esélylatolgatásnak is. Igen, ők azok, akikben elsősorban bízunk, akiktől ötkarikás helytállást remélünk. Alapozva mindezt éppen 1987-es produkcióikra! Mitagadás: idén eléggé el lettünk kényeztetve... A férfiak év végi versengésében, például, nem jutott dobogós hely a kétszeres vb-aranyérmes súlyemelőnek, Barsinak. És még hosszasan lehetne sorolni azokat a klasszisokat, akik szóba kerültek ugyan a szavazáson, de végül akadtak olyanok, akik náluk több voksot könyvelhettek el. Szeretnék eloszlatni most, ebben az ünnepi időszakban, egy tévhitet, anélkül, persze, hogy belemélyednék holmi szakmai témákba. Gyakran hallani ugyanis, hogy ha túl jó a főpróba, rossz lesz az előadás ... Nos, a sportban ez a teória már régen megdőlt, hiszen a folyamatos és egyenletes fejlődés szinte előfeltétele annak, hogy a klasszisok a világméretű pályán maradjanak, s legyen egy biztos alap, ahonnan el lehet indulni az újabb csúcsok, az újabb magaslatok felé. 1987 sporteredményei jó alapnak tekinthetők, a meghódítandó magaslat pedig: az olimpia! Serényi Péter tinik között Igaz, hivatalosan az év ifjúsági sportolója címet ítéli oda évről évre a tévé sportszakosztálya az utánpótlás legjobbjainak, de — stílusosan — nevezhetnék ezt az egész év végi versengést tiniküzdelemnek is. A sportági szakszövetségek javaslatait figyelembe véve 1987- ben 23 sportág 16 lány- és 21 fiúversenyzője között folyt a „harc”, szerencsére, sok volt a jövőt illetően figyelemre méltó teljesítmény. Sőt! A fiúk között győztes Szabó József már csak korát tekintve (18 esztendős) ifjúsági, eredménye, ideje (200 mellen Európa-bajnok és Európa-csúcstartó!), már mindenképpen felnőtt. Fiúk: 1. Szabó József, úszó, 2. Hoffmann Ervin, kenus, és Debnár Tamás, úszó, 3. Káldy Zoltán, atléta és Boros György, vívó. Lányok: 1. Csabai Judit, úszó, 2. Joó Éva, sportlövő, és Wirth Veronika, asztaliteniszező, 3. Szepessy Aliz, kick-boxos és Csurgó Virág, teniszező. Engrich Mariann Darnyi Tamás Az öttusázó aranytrió, balról: Martinék, Mizsér, Fábián. A tartalék Dobi hiányzik a képről Széchy Tamás Rövid hírek : Tóth Béla mesteredzőt, a magyar öttusa-válogatott volt lovasedzőjét 80. születésnapja alkalmából köszöntötte Tibor Tamás, az ÁISH elnökhelyettese és Ábel László, a szövetség elnöke. A görög Nick Gallisz, illetve az olasz Caterina Pollini lett az év legjobb európai kosárlabdázója, Németh Ágnes, a BSE játékosa a második helyen végzett. A brazil Nelson Piquet, aki idén a Wiliams versenyistálló színeiben nyerte meg a Forma–1-es autós világbajnokságot, az elmúlt héten már új csapata, a Lotus kocsiját tesztelte.