Népszava, 1987. december (115. évfolyam, 283–308. sz.)

1987-12-24 / 303. szám

­ A telefont Darnyi Tamás vette fel és alaposan meg­lepődött, amikor kiderült, hogy az édesanyjával kívá­nok riportot készíteni. A mama előbb szabódott, az­után abba­n egyeztünk meg, hogy beszélgetünk, s majd eldöntjük, legyen-e riport. Pontosan tudtam, hogy Darnyi Tamás édesanyja miért nem nyilatkozik szí­vesen. Egyrészt, mert ko­rábban sem tartozott azok­nak a szülőknek a táborá­ba, akik sikeres gyerme­keikkel együtt szoktak sze­repelni. Másrészt pedig, mert megsejthette, hogy életének legnehezebb pilla­natairól akarom faggatni. Ugyanis, Darnyi mam­a különösen határozott anyai áldozatvállalásról tett ta­núbizonyságot, amikor fia szemevilágát, s egyben tel­jes emberségéért, azaz ver­senyzővé válásáért küzdött. Természetesen az áldo­zatvállaláshoz már jóval korábban hozzászokott, hi­szen csakúgy, mint minden úszócsemete édesanyja, ő is hajnalban kelt s vitte a gyerekeket, Tamást és Tündét az uszodába, az­után délután ismét, majd este a tanulás következett.­­ Tamás már ötéves ko­rában számolt és ismerte a betűket, vele soha nem volt gond az iskolában, emlék­szik az édesanya, minder­ről még bizonyítékokat is szolgáltatott. — Tamás első könyve, ez ennek a füzetnek a ne­ve, mutatta, s láttam a dá­tumot, 1972, benne pedig az egyszeregy táblázatot, egy­szerűbb számtani feladato­kat, betűket, is mellette az édesapa osztályzatait, 4-es, vagy 5-ös. — Érdekes — folytatja Darnyiné —, a két gyerek közül az edzők Tündét lát­ták tehetségesebbnek. Ta­más azonban sokkal szor­galmasabb és céltudatosabb volt. — Talán már akkor meg­álmodta a sikert? — vetet­tem közbe. — Szó sincs róla. Tomi egyszer-kétszer abba is akarta hagyni az úszást. A mindennapi őrlődésbe oly­kor-olykor belefáradt. Ekkor közbelépett az édesanya? — Tudom, mire utal. Ar­ra, hogy Tamás nélkül nem szoktunk dönteni sorsát il­letően. Akkor is így volt ez, amikor az orvosokhoz jártunk, akkor is, amikor szembekerültünk velük. Hát elérkeztünk ahhoz a nehéz időszakhoz. — Nem szívesen emlék­­szek rá, különben is túl va­gyunk rajta — próbálja az édesanya elhárítani a kér­dést. Darnyi mama Hallgattam, vártam, hogy az asszonyban összegyűlje­nek az emlékek, s megtel­jen a keserűség pohara. — Nem is a műtét volt szörnyű, hanem mindaz, ami előtte és utána történt. Az a pillanat, amikor itt­hon egyik kórházból a másikba jártunk. A János­ból a Rókusba, onnan a Korányiba, aztán a Sport­kórházba, majd Kistarcsá­­ra, s következett végül a László Kórház. — Nem tudták megálla­pítani, hogy mi a baj? — Mindenki egy kicsit mást mondott. De a fenye­getés szörnyű volt. Egyszer azt mondták, Tamás szem­golyóját ki kell venni, ne­hogy a másik is rámenjen. Aztán közölték, hogy tbc-s a szeme. — Mikor jutottak végül is döntésre? — A László Kórházban egyszerre Tamás előtt elsö­tétült minden. Akkor már biztosak voltunk abban, hogy műteni kell. Székely Éva tanácsára a kölni Heiman professzort keres­tük meg. — Könnyű volt eljutni hozzá? — Hát, bizony, ha Szé­chy Tamás, az edző és a szövetség akkori főtitkára, Ruza József nem áll teljes mellszélességgel mellet­tünk, sor sem kerülhetett volna a műtétre. így is két műtétre volt szükség. — így is két műtétre volt szükség. — Sajnos igen. De ez már nem keserített el ben­nünket, hiszen Heiman professzor közölte, hogy a műtét után Tamás úszhat, versenyezhet. Itthon mégis másképpen történt. — Tamást nem engedték versenyezni az itthoni or­vosok. Különböző koszté­u­­mok és egyéb tanácskozá­­sok voltak, míg végül is az a megoldás született, hogy az egész család közjegyzői­leg vállalta, hogy Tamás saját felelősségére száll vízbe, edz és versenyez. Hogy merték mindezt vállalni ? — Bíztunk Heiman pro­fesszorban, és azt hiszem, nem tettük rosszul. Most rendben van Tamás szeme? — Nemrégiben kapott jo­gosítványt, azt hiszem ennél többet nem is kell mondanom. Az óbudai VIII. emeleti lakás ajtajában Darnyi Ta­más jelent meg, s amikor elmondtam, hogy édes­anyját arról faggatom, mit tett azért, hogy fia világ­bajnok legyen, szeretettel ölelte át anyját. — Sokat... Nagyon so­kat. Úgy éreztem, többet már az anya sem tudna mon­dani, mint amit a pillanat érzékeltetett. Lepies György NÉPSZAVA 198­7. DECEMBER 2­4., CSÜTÖRTÖK Sport Ötvenéves ajándék a futballszurkolóknak Am­ikor a Ferencváros nyerte a Közép-európai Kupát! Telefonbeszélgetés dr. Sárosi Györggyel Kopár lesz idén a labdarúgók karácsony­fája alatti tér... Az 1987-es esztendő valójában csak a Honvédnak hozott ajándéknak tekinthető sikert az UEFA Kupában. De ez is mindössze két és fél fordulót jelent... A jelenben tehát hiá­ba is kutatnánk olyan nemzetközi siker után, amely magyar győzelemmel végző­dött. A múltban kell keresgélnünk, s nem is nehéz megtalálni azt, amit - vigaszta­lásként - odaképzelhetünk a futball­kedvelők karácsonyfája alá. Pontosan ötven éve annak, hogy a Ferencváros elnyerte a Közép-európai Kupát. Azok­ban az években, a két világháború kö­zött, a KK volt az európai „csúcstalálko­zó", s azokon mi mindig előkelő szerepet játszottunk. De most a jubileumi küzde­lemsorozatra szeretnénk visszaemlékez­ni, mégpedig annak első számú hősével - dr. Sárosi Györggyel! — Halló, Genova!... — Pronto, chi parla? Vagy ki beszél? ... — Itt a Népszava... — Si, most már megisme­rem a hangod. Csak nincs valami baj a könyvünkkel? — Nincs. A Kossuth Könyvkiadó elfogadta a Gyurka! Gyurka! címmel írt könyvünket, de most nem arról van szó, hanem a Közép-európai Kupáról, amelyet 1937-ben a Ferenc­város nyert meg bravúros módon. Ezt az emléket sze­retnénk a futballszurkolók karácsonyfája alá helyez­ni... — Oh, igen. A KK! Mi­csoda meccsek voltak! De 1937-ben mi már harmad­szor játszottunk döntőt. Az első kiírásban, 1927-ben, nem szerepeltünk, mert a részvételi jogot eldöntő pünkösdi tornán mi a Hun­gária és az Újpest mögött csak a 3. helyet szereztük meg ... Egy évvel később, 1928-ban, amikor én a Fra­dihoz kerültem, akkor a döntőben a Rapidot vertük tönkre, 7—1-re, s bár a visszavágón kikaptunk, de végül is a jobb gólkülönb­séggel miénk lett a Közép­európai Kupa! — De 1937-ben már dr. Sárosi György volt a főhős! — Én és a csapat, így he­lyesebb mondani. Igen, ak­kor valóban nagyon együtt volt a gárda, és egy kifor­­rott együttes haladt előre győzelmesen. De a kezdet nehéz volt! Az első mérkő­zést Prágában játszottuk a Slavia ellen, s rejtekhelyre vittek bennünket. Még a családtagok sem tudták, hogy Csehszlovákiában hol fogunk megszállni, nehogy zavarjanak bennünket a fel­készülésben. Akkor ezt na­gyon rossz néven vettük, de beletörődtünk... A mérkő­zés 2—2-re végződött, s az egygólos hazai vezetést én egyenlítettem ki, ezzel sike­rült őket megállítani. A visszavágón, az Üllői úton is rúgtam nekik egy gólt, s 3—1-es biztos győzelem­mel jutottunk tovább. A Hungária kiesett az olasz Lazióval szemben, az Újpest pedig kiverte a román Vé­nást. — Ki volt a második el­lenfél ? — A bécsi Vienna. Ez már nehezebben ment, mert idehaza kezdtünk, s csak 2—1-re tudtunk nyerni. A visszavágón 1—0-ra kikap­tunk, de akkor még nem az idegenben lőtt gólok számí­tottak, hanem harmadik mérkőzést kellett játszani. A sorsolás nekünk kedve­zett, s újra az Üllői úton mérkőzhettünk. Nekem nem sikerült a gólszerzés, de így is 2-1-re győztünk, s továbbjutottunk. Az ellen­felünk pedig az Austria csa­pata lett, miután a második fordulóban kiverte az Új­pestet. Már csak mi álltunk! — Bécsiben kezdődött az elődöntőben a párharc ... — Igen. S bizony Sinde­­larék „leiskoláztak’’ minket, 4—1-re nyertek. Nem sok reményünk maradt arra, hogy ezt a hátrányt az Ül­lői úton behozhassuk a fénykorát élő Austria ellen. De nem mondtunk le róla! — Erre a visszavágóra máig is emlékezem, mert az Üllői úton úgy berekedtem, hogy három napig nem volt hangom. — Életem egyik legemlé­kezetesebb mérkőzése volt ez a találkozó! A Fradi va­lóban csodát hajtott végre, ahogy a lapok írták. A szin­te teljes osztrák válogatot­tal megegyező Austriát — Zöhrer, Sesta, Mausch, Sin­delar, Jerusalem stb. — 2—1-es félidő után megtál­tosodva a fűbe vertük. A második félidőben a közön­ség egyszerűen nem tudta abbahagyni a biztatást és a tapsolást. Egyre forróbb lett a légkör, miközben előbb kiegyenlítettünk, aztán hat gólig meg sem álltunk! Hát ez bizony szenzáció volt. — Hogyan estek a gólok? — Kemény fejesgólja után én lőttem az osztrákok há­lójába, aztán Sindelar szé­pített, s ekkor egy kicsit megijedtünk. De szünet után Kiss bombafejessel növelte az előnyünket, s akkor már csak egy gól kellett az egyenlítéshez. Keménynek sikerült is, s az én ötödik gólom már a mi továbbju­tásunkat jelentette, de Toldi is fejelt még egyet Zöhrer­­nek s így lett 6—1. Szinte még most is hihetetlen. — S aztán jött a döntő a Lazióval. — Otthon, az Üllői úton kezdtünk, s három góllal járultam hozzá a 4—2-es győzelemhez. Mégse ment úgy, mint az Austria ellen, s nem nagyon bíztunk a végső győzelemben. De a Fradi-szív megint csodát tett! Rómában játszottunk, s Pioláék már előre biztos győztesként ünnepeltették magukat. — Nem alaptalanul, mert hiszen a Lazio már a­ 36. percben behozta a budapes­ti hátrányt. — Igen, 4—2-re vezettek, méghozzá Piola mesterhár­masával! Zuhogott az eső, ott futballozni nem nagyon lehetett, de küzdeni is tud­tunk. A sorsdöntő az lett, hogy 4—3-as állásnál Háda kivédte Piola 11-esét! S ek­kor megfordult a kocka — mi nyertünk 5—4-re Rómá­ban! A győztes gólt én lőt­tem ..., összesen hatot! Még hallani is karácsonyi ajándékként hatottak a Genovában élő „il dottore" szavai. S remélhetően a ró­la írt könyvem, amely má­jusban, kerül az utcára, méltó lesz csodálatos pálya­futásához s az ötven évvel ezelőtti kupagyőzelemhez! Vándor Kálmán 23 Harmincadszor szavaztak a sportújságírók Az év sportolói: Engrich Mariann, Darnyi Tamás és az öttusaválogatott 1987 legsikeresebb edzője: Széchy Tamás NŐK 1. Engrich Mariann, karatézó 327 pont, 2. Csabai Judit, úszó 279 pont, 3. Jánosi Zsuzsa, vívó 273 pont. FÉRFIAK 586 1. Darnyi Tamás, úszó pont, 2. Komáromi Tibor, birkózó 296 pont, 3. Borkai Zsolt, tornász 220 pont. CSAPATOK 1. Öttusaválogatott (Fábián László, Mizsér Attila, Martinek János, Dobi La­jos) 684 pont, 2. Női tőrválogatott (Jánosi Zsuzsa, Kovács Edit, Ste­­fanek Gertrud, Szőcs Zsu­zsa, Tuschák Katalin) 450 pont, 3. Kajak-négyes (Csípes Fe­renc, Fidel László, Gyu­­lay Zsolt, Kovács Zoltán) 192 pont. EDZŐK 1. Széchy Tamás, úszás 584 pont, 2. dr. Török Ferenc, öttusa 353 pont, 3. dr. Parti János, kajak-ke­nu 243 pont.­­ Tarmincadszor voksoltunk mi, sportújságírók, az év spor­­­t­­olóira, s — szerencsére — harmincadszor voltunk meg­lehetősen nehéz helyzetben, hiszen jócskán akadtak a magyar sportban kimagasló eredmények 1987-ben is. Igazán nem sze­retnék túlzott jelentőséget tulajdonítani saját ténykedésünk­nek, de talán elmondhatom: ilyenkor, olimpiai esztendő előtt, feltételezhető, hogy kettőzött a figyelem, felelősségteljesebb a döntés. Elvégre az év sportolója cím elnyerése — meg a többi, ehhez hasonló erkölcsi elismerés — jótékony, s meg­­engedett dopping. Véletlen egybeesés, hogy éppen az ünnepi hét kezdetén, né­hány nappal ezelőtt döntött a MOB: sportolóink részt vesz­nek a szöuli játékokon S most íme, itt a szavazásunk eredmé­nye is ... Bízom, bízhatunk abban, hogy Darnyinak, Komáro­minak, Borkainak, Csabainak, Jánosinak, az öttusa-, a női tőrvívó-válogatottnak és férfi kajak négyesünknek kifeje­zetten jót tesz az idei elismerés és bizalom, ami — bármeny­nyire is csak a mögöttünk lévő hónapok számítottak a sza­vazásnál — felfogható egyfajta előzetes esélylatolgatásnak is. Igen, ők azok, akikben elsősorban bízunk, akiktől ötkarikás helytállást remélünk. Alapozva mindezt éppen 1987-es pro­dukcióikra! Mitagadás: idén eléggé el lettünk kényeztetve... A férfiak év végi versengésében, például, nem jutott dobogós hely a kétszeres vb-aranyérmes súlyemelőnek, Barsinak. És még hosszasan lehetne sorolni azokat a klasszisokat, akik szóba kerültek ugyan a szavazáson, de végül akadtak olyanok, akik náluk több voksot könyvelhettek el. S­zeretnék eloszlatni most, ebben az ünnepi időszakban, egy tévhitet, anélkül, persze, hogy belemélyednék holmi szak­mai témákba. Gyakran hallani ugyanis, hogy ha túl jó a fő­próba, rossz lesz az előadás ... Nos, a sportban ez a teória már régen megdőlt, hiszen a folyamatos és egyenletes fej­lődés szinte előfeltétele annak, hogy a klasszisok a világmére­tű pályán maradjanak, s legyen egy biztos alap, ahonnan el lehet indulni az újabb csúcsok, az újabb magaslatok felé. 1987 sporteredményei jó alapnak tekinthetők, a meghódí­tandó magaslat pedig: az olimpia! Serényi Péter­ ­ tinik között Igaz, hivatalosan az év if­júsági sportolója címet ítéli oda évről évre a tévé sport­szakosztálya az utánpótlás legjobbjainak, de — stíluso­san — nevezhetnék ezt az egész év végi versengést ti­niküzdelemnek is. A sport­ági szakszövetségek javas­latait figyelembe véve 1987- ben 23 sportág 16 lány- és 21 fiúversenyzője között folyt a „harc”, szerencsére, sok volt a jövőt illetően figye­lemre méltó teljesítmény. Sőt! A fiúk között győztes Szabó József már csak ko­rát tekintve (18 esztendős) ifjúsági, eredménye, ideje (200 mellen Európa-bajnok és Európa-csúcstartó!), már mindenképpen­­ felnőtt. Fiúk: 1. Szabó József, úszó, 2. Hoffmann Ervin, kenus, és Debnár Tamás, úszó, 3. Káldy Zoltán, atléta és Boros György, vívó. Lányok: 1. Csabai Judit, úszó, 2. Joó Éva, sportlövő, és Wirth Veronika, asztali­teniszező, 3. Szepessy Aliz, kick-boxos és Csurgó Virág, teniszező. Engrich Mariann Darnyi Tamás Az öttusázó aranytrió, balról: Martinék, Mizsér, Fábián. A tartalék Dobi hiányzik a képről Széchy Tamás Rövid hírek : Tóth Béla mesteredzőt, a magyar öttusa-válogatott volt lovasedzőjét 80. születés­napja alkalmából köszöntöt­te Tibor Tamás, az ÁISH elnökhelyettese és Ábel László, a szövetség elnöke.­­ A görög Nick Gallisz, illetve az olasz Caterina Pol­lini lett az év legjobb euró­pai kosárlabdázója, Németh Ágnes, a BSE játékosa a má­sodik helyen végzett.­­ A brazil Nelson Piquet, aki idén a Wiliams verseny­­istálló színeiben nyerte meg a Forma–1-es autós világ­­bajnokságot, az elmúlt hé­ten már új csapata, a Lotus kocsiját tesztelte.

Next