Népszava, 1987. december (115. évfolyam, 283–308. sz.)

1987-12-31 / 308. szám

14 VETÉLKEDŐEZREDES — Ha Julius Caesar azt mondta, hogy a kocka el van vetve, nyilvánvaló, hogy már az ő idejében is játszottak az emberek, ha csak nem téte­lezzük fel róla, hogy mező­gazdász volt — állítja Heré­nyi Péter. És ő csak tudja, hi­szen, bár alig több harminc­évesnél, legalább ezer vetél­kedőt vezetett, játékostársai­nak száma felér egy nagy­város lakosságáéval, és már vagy kétszáz televíziós vetél­kedő szürke eminenciása, öt­­letmestere volt. Az emberek azóta is sze­retnek játszani, ezért tartom úgy, hogy az ismeretterjesztés legfájdalommentesebb mód­ja a vetélkedő. Persze csak akkor, ha nem vizsgához ha­sonlít, hanem valóban örömet tud adni. Emlékszem, egy aranyvasárnap Budapest alul­járóiban szerveztünk vetél­kedőt. Képtelen ötletnek tűnt, hiszen ilyenkor minden­ki csak a vásárlással törődik. Mégis sokan megálltak, és képesek voltak csomagostul, családostul továbbrohanni újabb és újabb aluljárókba a játék kedvéért. Nem is a díj a legfontosabb. Megesett, hogy egy művelő­dési ház szerény keretei mel­lett csak kis értékű ajándé­kot tudtunk adni a nyerte­seknek. De kapott mellé egy lottószelvényt is azzal, hogy a díj valójában egymillió fo­rintot ér, csak éppen jól kell kitölteni. Ez nem vont le semmit a játék értékéből, a győztes és a közönség jóked­véből. Mindenből lehet vetélkedőt csinálni, még a telefonkönyv­­ből is. De a lexikonból feltét­lenül. Elég, ha az ember fel­olvas egy meghatározást, és a játékosnak ki kell találnia a címszót. De roppant szóra­koztató válaszokat lehet kapni, ha az értelmező szó­tár egy-egy szavára kérdez rá az ember. Különösen, ha még ki is köti, hogy a rossz feleletnél a versenyző nem veszít pontot, de ha meg se próbálja kitalálni a választ, akkor igen. Ilyenkor minden­ki igyekszik. Lázas fejtörés közben születtek olyan vála­szok, hogy a slagfertig nem más, mint teljesen kész lo­­csolócső, mások szerint a Hip­podrom vízilovak leszállásá­ra alkalmas repülőtér. Nem baj, hogy ezek csacskaságok, a játékvezetőtől úgyis meg­tudják a helyes választ, hi­szen az a dolga, hogy észre­vétlenül adja át a tudást. Persze egészen komoly dol­gokkal is szoktunk játszani, pontosabban játszva taníta­ni. Zugló munkásmozgalmá­nak történetét például úgy igyekeztünk közelebb hozni a versenyzőkhöz, hogy a kor romantikáját is megízlelhet­ték. Az egyik feladatnál fel kellett szállniuk a Nyugati pályaudvar felé tartó vonat­ra, kezükben piros szegfű­vel, és meg kellett találniuk azt az utast, „illegális kap­csolatukat”, akinél fehér szegfű volt. A játékosok rop­pant komolyan vették a dol­got, csak az utasok csodál­koztak kissé, amikor a kupé­ba már a tizenötödik ember nyitott be piros szegfűvel. Nagyon népszerűek a csa­ládi vetélkedők is, ahol sokat számít ki, mennyire ismeri a párját. Egy alkalommal ar­ra a kérdésre, hogy házastár­sa milyen munkát végez szí­vesen, csak egy pár mert őszintén felelni: semmilyet. Ők nyertek­­ egy háztartá­si robotgépet. Bármerre járok bármit csinálok, nekem mindenről vetélkedőkérdés jut eszembe. Még az utcán az autók rend­számáról is. Mert az is játék, hogy melyik kocsin van két olyan betű, amely értelmes szót ad: UR, AD, JA, IR és így tovább. De a legjobban az asszo­ciációs játékokat szeretem. Például, ha felmutatom az első magyar sakkautomata képét, és megkérdezem ki­nek, milyen állat jut eszébe, a kézenfekvő válasz a farkas, hiszen Kempelen Farkas al­kotta az automatát. De nem lep meg, ha azt mondják, hogy zebra, hiszen az csíkos, a sakktábla meg kockás. Még cifrább dolgok jönnek ki, ha az asszociációt szójá­tékkal kombináljuk. Például a kígyó köztéri emlékműve nem más, mint a kobra szob­ra, a mohó kerítés pedig a falánk palánk. De még ezt is lehet fokozni. Mert ha azt kérdezném, ki az a vegyipa­ráról híres NDK város csó­nakjainak őrzésével megbí­zott személy, aki kiválóan ért egy magyaros ételkülönleges­­ség elkészítéséhez, ugye, ké­zenfekvő a válasz: Halle csónakmestere, halle csónak­mestere. (peredi) így készül a meteorológiai térkép ■MIMIM Mimikri Sajátos alkalmazkodóképes­ség az állatvilágban. A ka­méleon hozzásimul a fa­törzshöz, s fatörzsszínt ölt. Kígyók, békák olvadnak össze a földdel, sünök a száraz falevéllel. E boldog­talan, s állandó veszélynek kitett párák olykor álcázni kényszerülnek magukat, hogy mentsék bőrüket a na­­gyobbtól, az erősebbtől. Bármily csodálatos tulaj­donság is ez az átváltozás, az emberi mimikrinél nincs bámulatosabb. Legutóbb a 3-as metrón állva figyelhet­tem meg ilyet, a búcsúzó esztendő utolsóelőtti napján, délelőtt. Gyermekével a karján kö­zépkorú atya billegett egy nehezen elérhető fogantyú­ba kapaszkodva. A padról többen bámulták mutatvá­nyát. Ott ült például egy tekintélyes kinézetű, szakál­las, szemüveges, hófehér ke­zű entellektüel. Aztán ott terpeszkedett egy bőrdzse­­kis, komoly ábrázatú ifjú, csúnyácska madonnájával. Egy diáklány, kiskabátjába süllyesztett kézzel, szétra­kott farmeros lábbal. Ahogy bámulták a kis­gyerekes apát, valahogy egyre bárgyúbb arckifeje­zést öltöttek. Intelligencia­­hányadosuk egyre lejjebb süllyedt, már-már a nulla felé tendált, mert képtelenek voltak felismerni a helyze­tet: fel kellene állniuk. Csak ültek tovább, s lát­tam, mint­ mennek át homo sapiensből algává, moszattá, egyszerű lényekké. Volt mit álcázniuk? —hí— ­ költő születésnapján Megalakul a Madách Gimnázium baráti köre Január 21-én lesz Madách Imre születésének 165. évfor­dulója. Ezen a napon az 1881- ben létesült, és az ő nevét viselő patinás fővárosi, Bar­­csay utcai gimnázium meg­alakítja baráti körét. Hogyan vetődött fel, miért vált szükségessé a kör létre­hozása? A kérdésre Varga Jánosné igazgató válaszol, aki húsz éve tanít az iskolá­ban. — Lényegében a centená­rium időszakában, 1981-ben kezdtünk foglalkozni a terv­vel. Ez alkalomból nagyon sok volt diákkal találkoztunk, akik arról győztek meg ben­nünket, hogy igen mély az iskolához való ragaszkodá­suk, tisztelik a liberális-de­mokrata elvekért, amelyeket a két világháború között kö­vetett. A fiatalok pedig azért, mert egy barátságos légkörű, a diákot fejlődni hagyó, hu­mánus szellem jellemzi ma is az iskolát. Úgy érez­zük, mindenki nyerne azzal, ha elevenebb kapcsolat jönne létre a volt diákok és a mos­taniak között. Tizenöt éve érettségizett két olyan osz­tály, amely alkalmas arra, hogy ráépüljön egy olyan kör, amely működőképes, ők elég idősek ahhoz, hogy segí­teni tudjanak jogilag, gazda­ságilag, és elég fiatalok, hogy kellő lendületük legyen. — Ismernek hasonló szer­vezetet, amelynek tapaszta­latait hasznosíthatják? — Már működik egy a ke­rületben, az úgynevezett fa­sori evangélikus baráti kör. Példamutató az ő összetartá­suk. De nálunk is vannak szép hagyományai az össze­tartásnak. Például a tavasszal megkeresték az 52 éve érett­ségizett osztály diákjai, hogy volt tanáruk, Regényi Sándor tiszteletére — aki nemcsak kitűnő tanár, kiváló ember is volt — szeretnének emlék­táblát állítani. A megható ünnepségre június 5-én ke­­­rült sor. Majd egy levelet mutat az igazgatónő, amelyet Til­kovszky Lóránt, a neves tör­ténész — aki 1937-től 1945-ig volt az iskola tanulója — a 60. születésnapja után írt. „Nagy boldogság volt szá­momra az a megható megle­petés, hogy szeretett iskolám két mai növendéke eljött kö­szöntésemre a Gorkij könyv­­tárbeli rendezvényre. Olyan bensőséges, szép gesztus volt ez, hogy a könyvtár vezető­sége is, és a jelen voltak kö­zül is igen sokan, mint mond­ják nekem, hatása alatt áll­nak ma is. Van abban vala­mi nagyon felemelő, hogy az életpályára bocsátó iskola is fenntartja és ápolja azokat a szálakat, amelyek az egykori diákokat az iskolához fűzik.” — Úgy éreztük, hogy jó lenne mederbe terelni ezeket a megmozdulásokat, s így jutottunk el a megvalósítás gondolatáig — folytatja Var­ga Jánosné. — Milyen változásokat re­mélnek a kör működésétől az iskola életében, mi a köz cél­ja? — Szeretnénk a jelenlegi diákok életkezdési esélyeit növelni. Köztudott, ha egy gimnáziumban érettségizett fiatal nem kerül be valame­lyik egyetemre, vagy főisko­lára, akkor az elkövetkezen­dő években nehezebb hely­zetbe kerül. Ilyen esetben régi tanulóink, akik aktív dolgozók, sok segítséget, tá­mogatást adhatnak számuk­ra. Izgalommal készülünk ja­nuár 21-re, amelyet igyek­szünk emlékezetessé tenni az alma matert felkereső egyko­ri és mai diákjaink számára. Énekkarunk már készül, hogy előadja azt a darabot, amelyet a centenáriumra Ko­­csár Miklós zeneszerző Ma­dách verssoraira komponált. A díszteremben gyertyát gyújtunk majd az elhunyt ta­nárokért, diákokért. Meggyő­ződésem, hogy nemes célt, nemes eszközökkel valósítha­tunk meg. (bukovszky) A kisbabának .Író/ Papírpelenkát tessék! Levelet kapott a család új­szülöttje. Már az is kíván­csivá tett, vajon ki írhatott neki? S mert néhány évig a címzett még nem olvashatja el, utólagos engedelmével, magam vettem kézbe a le­velet. Mint kiderült, nem hiába. Az írás ugyanis való­jában nekem szólt. A vá­sárlónak, aki a Liberó-pe­lenkát megveszi. E pelenkák jövőre az állami dotáció megszűnése miatt drágul­nak, ám ha ennek ellenére hű maradok hozzájuk, kü­lönböző kedvezményekkel és nyerési esélyekkel kecsegtet­nek. Ennyi a levél kivonatos tartalma. Azt nem mondhatom, hogy az áremelés hallatán kiugrottam volna a bőröm­ből, de valami jóleső érzés futott át rajtam. Hogy vég­re foglalkoznak velem mint vásárlóval. Az a fogás pedig egyenesen elbűvölő, hogy a kisbabának írnak, amikor valójában hozzám szólnak. Ez az utóbbi évek leginkább elviselhető áremelése szá­momra. Hát így is lehet ezt csinál­ni. Végre egyszer a ke­gyeimért folyik a harc. A dráguló termékek miatt egyre nehezebben adandó kegyeimért. A mai világban ez a legkevesebb, amit meg­tehetnek értem. Hiszen fi­zetnem mindenképpen ne­kem kell. A vásárló már jól tudja, hogy áremelés és áremelés között is van különbség. És nem csupán forintokban mérhető. Amelyik gyártó pe­dig elfeledkezne erről, azt talán megajándékozhatnák egy papírpelenkával. Elvég­re naivan, gyermeki szem­mel szemléli meg a vásárló­kat. Úgy is mondhatnánk: valami bűzlik körülötte. (vst) Terhelési próba CSÜTÖRTÖK, 198­7. DECEMBER 31. NÉPSZAVA ­ leszerelés rögös útja „­Fránya dolog ez a leszere­lés!” A sóhaj ezúttal nem a „nagyok” valamelyikéből sza­kadt ki — ők igazán egészen biztató évet zárnak 1987- ben: finn játékkereskedők a panaszkodók! Azok, akik a felettes hatóság egyik lel­kes vezetőjének kezdemé­nyezésére elhatározták: leg­alább a gyerekszobákban maradéktalanul megteremtik az öldöklésmentes világot. Az volt az elképzelésük, hogy egyszerűen kivonják a for­galomból a puskát, a játék­tankot, a kis rakétát, mert ha a gyerekek nem látnak ilyesmit se a boltban, se a szomszédnál, akkor bizonyá­ra a békésebb játékszerek felé fordul érdeklődésük. Amitől csak-csak szebb lesz a világ, ha máskor nem, ta­lán majd amikor ezek a ke­vésbé harcias gyerekek fel­nőtté válnak — így okoskod­tak a finn játékgyártók. A gyönyörű elmélet szép­séghibája, hogy az öldöklés szelleme fegyver nélkül is bejut a gyerekszobákba. Az agresszivitás, a győz-az­ erő­­sebb-elv még a zenében is kifejezésre jut, hát még a könyvekben, videofilmekben. És még valami: a gyilkos fegyverek utánzata sem biz­tos, hogy száműzhető. Hiszen a játékelőállító cégeknek csak 80 százaléka csatlakozott — önként — az írásban is vál­lalt kötelezettséghez. S még az sem biztos, hogy nem bánták meg: a húsz száza­lék, a konkurencia jókora forgalomnövekedést és hasz­not zsebelt be a nemes elha­tározás nyomán, hiszen egyeduralkodóvá vált a pia­con. Hiányossága még a meg­állapodásnak, hogy nem vo­natkozik például a cowboy­­coltokra, vasky a csillagok háborújának kellékeire. Nem világos, hogyan maradhattak ki, hiszen ezek beletartoz­nak a „modern harceszközö­ket másoló játékszerek” ka­tegóriájába, amelyről a szer­ződés rendelkezik, így, gyűj­tőfogalomként ugyanis téte­lesen nem tudtak a szerződő felek megállapodni. Az egyes esetekről munkabizottságok döntenek. Hogy miként? A csillagok háborúját például ártalmatlan, ám lebilincselő, fantáziadús játéknak minő­sítették. A finn „játékleszerelés” kezdeményezői elismerik te­hát, hogy a nemes szándék egyelőre nem vált valóság­gá. Már csak azért sem, mert ezernyi más árusítóhelyen, trafikokban, benzinkutak boltocskáiban kedvére válo­gathat a gyermek a másutt betiltott játékok között. Mégsem törtek le a béke megszállottjai. A svéd példát emlegetik: ott már 1978 óta érvényben van ilyen megál­lapodás, mégpedig vala­mennyi, 1914 óta használatos, bármilyen harci eszközt utánzó játékra. Ha a szom­szédos Svédországban sikerül évek óta fenntartani és mű­ködtetni ezt a rendszert, le­szoktatni a durva erőszakról lassan egy nemzedéknyi gye­reksereget, majd csak sikerül Finnországban is — mond­ják a finnek. Azt sem hallgatják persze el, hogy a svéd gyerekek já­tékarzenáljába a tilalom el­lenére zulu harcosok egész serege bekerülhet — hiszen ezekre nem vonatkozik a megállapodás. A gyerekszo­bát nagyszerű dzsungelcsa­tatérré lehet varázsolni, sőt, a távolinak és ósdinak tűnő háborúskodásnak még külön romantikája is lehet. Az egész pedig emlékeztet a valóságos világra. Ahol már lépések történtek a leg­korszerűbb és legrombolóbb fegyverfajták eltávolítására, ám eközben távoli vidékeken hagyományos háborúkban ölik meg egymást az embe­rek. (szászi) A kapanyél új funkcióban Légből kapod „ajándék” Nem mindennapi kalandról számol be egy müncheni biz­tosítótársaság folyóirata, a Schaden Spiegel. Egy nagy élelmiszer-áruház alkalmazottja éppen a leg­közelebbi bank felé tartott az aznapi bevétellel, amikor egy arra haladó személygép­kocsiból lövéseket hallott. Emberünk azonnal a földre vetette magát. Mire rájött, hogy csupán az autó kipufo­gója durrogott, a két pénzes­zsák egyike már messzire gu­rult tőle. Egy járókelő rögtön fel­kapta, s futásnak eredt. Mi­vel az alkalmazott nem volt olyan gyors, hogy utolérje a tolvajt, végső kétségbeesésé­ben és dühében a rohanó já­rókelő után hajította a másik zsákot. Azt remélte ugyanis, hogy azzal a dobással agyon­csapja, vagy legalábbis meg­állásra készteti a fürge lábú menekülőt. Elképzelése azon­ban balul sikerült. A járóke­lőből lett tolvaj röptében kapta el a másik pénzeszsá­­kot, s néhány pillanat múl­va végleg eltűnt az utca for­gatagában. A folyóirat cikke a továb­biakban nem szól arról, hogy a biztosítótársaság ilyen eset­ben mennyit fizet — s egyál­talán fizet-e — a károsult­nak . .. (csarnai)

Next