Népszava, 1988. január (116. évfolyam, 1–25. sz.)
1988-01-05 / 3. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! KEDD, 1988. JANUÁR 5. ■ 116. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Évet kezdő munkásgyűlések its eddiginél gyorsabban kell a termelés szerkezetét megváltoztatnunk Munkásgyűlések országszerte Hétfőn az új év első munkanapján az ország sok gyárában nagy és kisebb fővárosi, valamint vidéki üzemben munkásgyűléseken értékelték az elmúlt év tapasztalatait, s tárgyalták meg 1988 legfontosabb gazdasági feladatait. S ilyen feladat bizony akad szép számmal, hiszen bár a múlt évben történt némi előrehaladás a stabilizációs program megvalósítása irányába, olyan fordulat, mely megnyugtató módon jelezné az ipar szerkezetének korszerűsödését, a gazdaságosabb termelést, még korántsem következett be. Az időjárás kedvezett: inkább tavaszias, mint télies reggelen gyülekeztek tegnap a Dunai Vasmű munkásai, hogy részt vegyenek a hagyományos évindító munkásgyűlésen. A dunaújvárosi vállalat egyik hatalmas üzemcsarnoka szinte teljesen megtelt a kékruhás emberekkel, élénk volt tehát az érdeklődés a biztató szavak iránt. Berecz Frigyes ipari miniszter és Szabó Ferenc vezérigazgató elemezte a DV munkáját a dolgozók előtt. Megjelent a gyűlés elnökségében Herczeg Károly, a vasasszakszervezet főtitkára is. Hosszú ideje először, egyértelműen sikeres évet zárhattak 1987 végén Dunaújvárosban — mondta Szabó Ferenc. A több mint 800 millió forintos nyereség hatékonyságjavulásból származott: csökkent a fajlagos anyag- és energiaköltség, javult a minőség, nőtt az export. A dolgozók jövedelme is emelkedett, s a sikerek nyomán érezhetően javult a vállalati hangulat. E tendenciákra szükség is lesz az idén, amikor a Dunai Vasműnek a tavalyinál lényegesen nehezebb gazdasági feltételek között kell dolgoznia: részben az adóterhek, részben a támogatásmegvonások miatt. A vállalat nyeresége a tavalyinak töredéknyi része lesz — a mai számítások szerint. Ennek ellenére fontos fejlesztéseket hajtanak végre, valamint növelik a tőkés exportot a Vasműben. A munka külső feltételeiről a vezérigazgató elmondta: meg kell szüntetni azokat a káros tendenciákat, amelyek az országot nehéz helyzetbe sodorták. Föl kell számolni a bürokratikus szervezeteket, melyek gátolják a természetes gazdasági folyamatok kibontakozását! Különös értéke a vállalat munkájának, hogy nehéz évben tudott fejlődni — emelte ki beszédében Berecz Frigyes. Az ipari tárca vezetője szerint példaértékű, hogy az 1984-ben még tetemes veszteséggel záró Dunai Vasmű néhány év alatt megalapozott fordulatot hajtott végre. A nyereség növelésével egy időben a tőkés kivitel is gyarapodott, a vállalat külkereskedelmi forgalmában 37 millió dollár az aktívum, gazdaságos kitermelési mutató mellett. Nem helyes tehát a kohászatot általánosítva „válságágazatként” emlegetni — mutatott rá a miniszter. A népgazdaság helyzetét taglalva Berecz Frigyes elmondta, hogy bizonyos jelek már mutatják: történt elmozdulás a gazdasági stabilizáció irányában. Jelentősen csökkent 1987-ben a költségvetés hiánya, és a külkereskedelem passzívuma is kisebbedett. A javulásban az ipar játszotta a döntő szerepet: e népgazdasági ágban tavaly 3 százalékkal nőtt a termelés, a tőkés export értéke pedig „átlépte” a 3 milliárd dollárt. (Folytatás a 4. oldalon) A Dunai Vasmű munkásgyűlésének résztvevői és elnöksége mti Fotó : Kiss G. Péter felvétele Elhúzódik a belga kormányválság Guy Spitaels, a belgavallon Szocialista Párt elnöke a kormányválság megoldásáról tett jelentésében szocialista, vagy keresztény— szocialista—liberális koalíciót javasolt. Guy Spitaels megbeszéléseket folytatott a politikai pártok és az ország gazdasági-pénzügyi életének vezetőivel. Miután december 28-án tájékoztatta Baldvin királyt tárgyalásai első fordulójáról, január 4-én beterjesztette jelentését és javaslatát, majd felmentését kérte a tájékozódó kormányszervezési megbízatás alól. Az uralkodó ezt megadta. A belga kormányválság immár a negyedik hetébe lépett. A lemondott kormány ügyviteli feladatokat lát el. A kurdok tagadják bűnrészességüket Párizsban a nyílt utcán agyonlőttek egy nyugatnémet diplomatát Rejtélyes gyilkosság történt Párizsban. Hétfőn, a kora hajnali órákban dismeretlen tettesek agyonlőtték a nyílt utcán, a Szajna-parti New York sugárúton Siegfried Wielsputz 31 éves nyugatnémet attasét, majd elmenekültek. A diplomata seabátzsebében a Kurd Nemzeti Felszabadítási Front egyik röpiratát találták a nyomozók, de a francia feurd bizottság szóvivője erélyesen cáfolta, hogy az ő művüklenne az akció. Egyben közölte, hogy a török titkosszolgálat provokációjára gyanakszik. Wielsputz éjszakai ügyeletes volt az NSZK konzulátusán. Amikora hajnali órákban hazaindult, a merénylők néhány pisztolylövéssel végeztek vele. A halott kabátzsebébentalált röpirat nem állította, hogy kurdok ölték volna meg a diplomatát, emlékeztetett viszont a kurd mozgalom követelésére az NSZK- val szemben. Tavaly júliusban a nyugatnémet nyomozók razziát rendeztek a kölni kurd menekültek között, és lefoglaltak 700 ezer márkát. A Kurd Nemzeti Felszabadítási Front (ERNK) hétfőn este közleményben is cáfolta, hogy része lett volna a fiatal nyugatnémet diplomata meggyilkolásában. Hétfőn délután Párizsba érkezett a nyugatnémet bűnügyi rendőrség két nyomozója, hogy a francia nyomozati szervekkel, együtt próbálja felkutatni Wielsputz gyilkosait. Folytatódtak a tüntetések az Izrael megszállta arab területeken Újabb tüntetések voltak hétfőn az izraeliek által megszállt arabterületeken, azt követően, hogy a megszállók lelőttek egy fiatal palesztin nőt. Az izraeli erők könnygázzal és gumilövedékekkeligyekeztek szétoszlatni a tüntetőket a Jordán folyó megszállt nyugati partvidékén levő Ram városban. A dél-libannoni Tyrben a libanoni muzulmán gerillák és az izraeli fegyveresek öszszecsapása következtében hétfőn egy gerilla meghalt. Az izraeli rádió bejelentette, hogy a palesztin lakosság megmozdulásai miatt nem csökkentik a Jordán folyó nyugati partján ésa Gázai övezetben állomásozó izraeli erők létszámát. Kuvait és Szíria elítélte azt az izraeli döntést, amely szerint kiutasítanak kilenc palesztin politikust a megszállt területekről. Szíria hétfőn azzal a felhívással fordult anemzetközi közvéleményhez, ítélje el Izrael politikáját. Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője hétfőn váratlanul Marokkóba érkezett, hogy részt vegyen az Iszlám Kon(Folytatás a 2. oldalon) Rakowski Moszkvában Mieczyslaw Rakowski, a lengyel Szejm alelnöke, a szovjet Legfelsőbb Tanács két háza elnökeinek meghívására hétfőn Moszkvába érkezett. Sevardnadze Kabulban, Armacosz Iszlámábádban tárgyal Kabulba érkezett hétfőn Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. A szovjet diplomácia vezetője — a TASZSZ hírügynökség jelentése szerint — munkalátogatást teszi az afgán fővárosban. Nadzsibullah afgán államfő hétfőin fogadta Sevardnadzét.Háromnapos hivatalos látogatásra a pakisztáni fővárosba érkezett Michael Armacost amerikai külügyminiszter-helyettes. Útjára elkísérte Robert Oakley, a Nemzetbiztonsági Tanács közel-keleti osztályának vezetője. Az amerikai külügyminiszter-helyettes Abdul Szattarral, a pakisztáni külügyminiszter első helyettesévelismertette az afganisztáni rendezést célzószovjet javaslatokra vonatkozó amerikai véleményt, s eszmecserét folytattak Diego Cordovez ENSZ-megbízott tervezett látogatásáról is. Iszlámábádi sajtójelentések szerint Armavasz Ziaul Hakk pakisztáni elnökkel és Dzsunedzsa miniszterelnökkel szintén az Afganisztán körüli helyzetről fog tárgyalni. Egy lapértesülés szerint ellátogat Pesavarba is, ahol afgán ellenforradalmi vezetőkkel találkozik. (Az afganisztáni rendezés kilátásairól cikkünk a 2. oldalon.) Rövid hatótávolságú rakéták Bonnban tanulmányozzák Honecker Kohlhoz intézett levelét Az NDK-nak határozott érdeke fűződik ahhoz, hogy az európai nukleáris leszerelést újabb területekre terjesszék ki — írta Erich Honecker, az NDK vezetője Helmut Kohl nyugatnémet kancellárhoz intézett levelében, és javasolta, hogy a rövid hatótávolságú nukleáris rakétáknál is nullamegoldás elérésére törekedjenek. Az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke hétfőn Berlinben közzétett levelében — amelyet december 16-án nyújtottak át Bonnban — hangsúlyozta, hogy mindkét német államnak mindent meg kell tennie a közepes hatótávolságú atomrakéták felszámolásáról szóló szovjet—amerikai szerződés életbelépéséért, megvalósításáért. Honecker levelében szorgalmazta még a vegyi fegyverek általános betiltását, és javasolta, hogy az NSZK kormánya még egyszer gondolja át álláspontját az NDK és a Csehszlovákia által kezdeményezett közép-európai vegyifegyvermentes övezet létesítéséről. Bonnban Norbert Schäfer, a kabinet szóvivője hétfőn közölte, hogy Honecker levelét jelenleg tanulmányozzák, majd pedig megválaszolják. Bangladesi választási bojkott Újabb ellenzéki megmozdulások Rácz Péter, az MTI tudósítója jelenti: A bangladesi ellenzéki pártszövetségek bojkottálják a február végére kitűzött parlamenti választásokat és Ersad elnök lemondásának kiharcolására újabb kormányellenes megmozdulásokat hirdettek meg. A rendkívüli állapot tiltó rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva ezek a pártok a hét végén tömeggyűléseket tartottak a fővárosban, Dakkában, hogy ismertessék a felvonulások, tüntetések és munkabeszüntetések új programját. Becslések szerint a találkozókon negyvenezer ellenzéki aktivista, vett részt. Szerdától tüntetéseket és gyűléseket szerveznek a pártok, majd január 20— 21-re kétnapos általános sztrájkot hirdetnek. A gumibotokkal és könnyfakasztó gránátokkal felszerelt rohamrendőrök a helyszíni jelentések szerint több helyen is rátámadtak a találkozók résztvevőire. Legkevesebb húsz ellenzéki párttag megsérült. A SZIM eztergomi marógépgyárából decemberben annyi gépet szállítottak ki, mint amennyit az első félévben összesen. Képeinken: a kínai megrendelésre készült nagyméretű víz. 1szintes tengelyű megmunkálóközpont és a Szovjetuniónak gyártott ötdimenziós megmunkálóközpont látható Teknős Miklós felvételei