Népszava, 1988. február (116. évfolyam, 26–50. sz.)

1988-02-01 / 26. szám

NÉPSZAVA 198­8. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ Rakétaszerződés az Egyesült Államok már nem visszakozhat A közepes hatótávolságú és hadműveleti-harcászati raké­tákról kötött szerződés elfo­gadását ajánlotta a törvény­­hozásnak az amerikai jobb­oldal egyik neves politikusa, Jeane Kirkpatrick, az Egye­sült Államok volt ENSZ- nagykövete. Kirkpatrick asz­­szony ugyan fenntartásait hangoztatta és kisebb módo­sításokat is ajánlott a szená­tus hadügyi bizottsága előtt tett nyilatkozatában, de úgy vélekedett, az Egyesült Ál­lamok most már nem vissza­kozhat. Ugyancsak elfogadás­ra ajánlotta a szerződést Ha­rold Brown volt hadügymi­niszter is. Sam Nunn, a hadügyi bi­zottság elnöke azt mondotta, hogy a testületnek már feb­ruár végére be kell fejeznie vitáját, amelynek során főleg azt vizsgálja, hogyan hat a közepes hatótávolságú nuk­leáris eszközök megsemmisí­tése az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei viszo­nyára, az európai katonai helyzetre. A hadügyi bizott­ság ezek után a külügyi bi­zottság elé terjeszti vélemé­nyét. Közben a hírszerzési bizottság a szerződés ellen­őrzésének kérdéseiről hall­gat meg szakértőket. A rati­fikálásra végül a külügyi bi­zottság tesz javaslatot. Bernard Rogers amerikai tábornok, a NATO európai haderőinek volt főparancs­noka tévedésnek minősítette a decemberben Washington­ban aláírt rakétaleszerelési megállapodást. Rogers a washingtoni saj­tóklubban kifejtette, hogy a Pershing—2-es rakéták ki­vonása „megfelelő elrettentő erő nélkül” hagyja Nyugat- Európát egy esetleges szov­jet támadás esetén. A vasárnapi szovjet lapok heti külpolitikai összefogla­lóinak vezető témája a wa­shingtoni csúcstalálkozón kötött, a közepes és kisebb hatótávolságú nukleáris ra­kéták felszámolásáról intéz­kedő szerződés ratifikálásá­nak kibontakozott vitája. Az amerikai kormányzat ezzel kapcsolatos viselkedésének kettőségére hívja fel a figyel­met a Pravda, a Krasznaja Zvezda és a Szovjetszkaja Rossszija. A Pravda hangsúlyozza, hogy a szerződést — amelyet a szenátus külügyi és had­ügyi bizottsága vizsgál — tá­mogatja Ronald Reagan el­nök, George Schultz külügy­miniszter, Frank Carlucci hadügyminiszter, Jonathan Howe altengernagy, a vezér­kari főnökök egyesített bi­zottságának alelnöke, és Max Kampelman, a genfi tárgya­lásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője. Az elnök kijelentette, hogy „karnyúj­­tásnyira van” a jelentősebb második, a hadászati táma­dófegyverek ötvenszázalékos csökkentéséről kötendő szer­ződés, utalva ezzel a május végére várt moszkvai csúcs­ra. Ugyanakkor a nemzetbiz­tonsági stratégiáról szóló el­nöki jelentésből világosan ki­olvasható, hogy „az ameri­kai nemzeti érdekeket to­vábbra a Szovjetunió fe­nyegeti leginkább”. Frank Carlucci is úgy foglalt állást a szenátus hadügyi bizott­sága előtt, hogy a NATO- nak továbbra is korszerűsíte­nie kell nukleáris erőit, foly­tatni kell a kutatásokat az öt nyugat-európai országban te­lepített Lance nukleáris ra­­kétákat helyettesítő eszközök kidolgozása érdekében, új, levegős föld rakétákat kell kifejleszteni, és korszerűsí­teni kell a nukleáris tüzérsé­get. (MTI) Szófia Nyilatkozatok a gazdasági reform alakulásáról A Bolgár Kommunista Párt pénteken véget ért országos konferenciájához kapcsolód­va három sajtóértekezleten találkozhattak az újságírók az ország politikai és gaz­dasági életének elsővonalbeli vezetőivel. A külföldi sajtó képviselői elsőként Petar Djurgerovot, a Politikai Bi­zottság póttagját, a Bolgár Szakszervezetek Központi Ta­nácsának elnökét faggathat­ták a szakszervezet helyé­ről és szerepéről, az átalaku­láshoz való viszonyáról. Egye­bek között megtudhatták tő­le, hogy a bolgár szakszer­vezeti mozgalom önálló, nem a párt „transzmissziója”, s hogy időnként és egyes kér­désekben a kormánnyal is éles vitába keveredik. Emil Hrisztov, a BKP KB titkára főként a gazdasági reformmal kapcsolatban ka­pott sok kérdést. Válaszaiból kitűnt, hogy a január elsejé­vel életbe lépett változások részeként a bolgár termékek mintegy 20 százalékának ter­melői árát igazították hozzá a világpiaci árakhoz, de az ilyenek listája fokozatosan bővül a továbbiakban, így akarnak, szakaszosan, eljut­ni a következő ötéves terv indulásáig (1991), amikor is az országban általános árre­formot, adó- és bérreformot hajtanak végre. Egyébként ezek — nem csak céljaikban, de jellegükben is — nagyon hasonlítanak a Magyarorszá­gon idén foganatosított intéz­kedésekre, amennyiben ugyancsak a hozzáadottér­­ték-adó bevezetéséről, a köz­szükségleti cikkek állami do­tációjának megszüntetéséről vagy csökkentéséről van szó. A Bolgár Kommunista Párt két napja véget ért orszá­gos értekezletéhez kapcso­lódik a Rabotnicseszko Delo vasárnapi számának vezér­cikke. A konferencián kifeje­zésre jutott, hogy az egész párt támogatja, magáénak ér­zi a politikai és gazdasági át­alakítást, amelyet — mint a vezércikk rámutat — nem is lehetne megvalósítani az em­berek, az egész nép tevékeny részvétele nélkül. De ennek megvannak az erős hagyo­mányai : néhány év múlva már a 100. évfordulóját ün­nepük Bulgáriában az első marxista párt megalakításá­nak: a munkásmozgalom, a marxizmus befolyása itt mindig nagy volt. (MTI) Afgán rendezés Cordovez folytatja tárgyalásait Diego Cordovez, az ENSZ fő­titkárának különmegbízottja a pakisztáni Iszlámábádból visszautazott Kabulba, hogy az ottani vezetőkkel folytas­sa tárgyalásait az Afganisz­tán körül kialakult helyzet politikai rendezéséről. Cordovez Iszlámábádban Dzsunedzsa miniszterelnök­kel tanácskozott. Pakisztáni külügyi források szerint a kormányfő a megbeszélése­ken ismét sürgette a szovjet csapatok Afganisztánból va­ló kivonását, és olyan politi­kai rendezés mellett szállt síkra, amely lehetővé teszi az afgán nép számára, hogy „minden külföldi beavatko­zástól vagy intervenciótól mentesen”, maga rendelkez­hessék jövőjéről. Az ENSZ főtitkárának megbízottja Kabulból ja­nuár 26-án utazott Iszlámá­bádba. A pakisztáni veze­tők ott arra kérték Diego Cordovezt, hogy a genfi bé­ketárgyalások következő for­dulójának előkészítése vé­gett hosszabbítsa meg a tér­ségben való tartózkodását. (MTI, UPI) Namíbia függetlenségéről Angolai—amerikai tárgyalások Új elemek merültek fel a Namíbia függetlenné válásá­nak folyamatáról tartott an­golai—amerikai tárgyaláso­kon — jelentette be az an­golai külügyminisztérium nyilvánosságra hozott közle­ménye a Chester Crocker amerikai külügyi államtit­kár és Afonso Van­ Dunem angolai külügyminiszter kö­zötti tárgyalásokról. A közlemény szerint a Luandában pénteken befeje­ződött eszmecserén a két fél megállapodott abban, hogy tanulmányozza ezeket az új elemeket. A nyilatkozat nem részletezte, hogy milyen új elemekről van szó. A luandai közlemény sze­rint a tanácskozásokon az angolai küldöttség tagjaként részt vett Jorge Bisquet, a Kubai Kommunista Párt Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titkára. Az angolai kormány közle­ményében leszögezte, hogy a luandai kormány kérésére az országban tartózkodó ku­bai csapatok kivonásáról csak abban az esetben lehet szó, ha a Dél-afrikai Köztár­saság visszavonja fegyveres erőit Angola déli részéről, az Egyesült Államok felfüg­geszti az UNITA ellenforra­dalmár szervezet támogatá­sát, és Pretoria elfogadja a Namíbia függetlenségéről ho­zott ENSZ-határozatot. (AP) Szovjet szakértők Nevadában Befejezte a nevadai nukleá­ris kísérleti telepen tett láto­gatását a Szovjetunióból ér­kezett szakértői csoport. A küldöttség öt napot töltött Nevadában. Korábban amerikai szakér­tők jártak a szovjet nukleá­ris kísérletek színhelyén, Szemipalatyinszkban. A látogatás befejeztével kiadott közös nyilatkozat szerint a felek megállapod­tak abban, hogy a két or­szágban közösen figyelnek meg legalább egy-egy kísér­leti robbantást. (AP, Reuter) Efjabb iraki támadások Irak légiereje „rendkívül nagy tengeri célpontra” — azaz a korábbi esetekre al­kalmazott bagdadi szóhasz­nálatból ítélve óriás tartály­hajókra — mért csapást Irán partjai közelében. A hajót a hírt bejelentő bagdadi katonai szóvivő nem azonosította, csupán annyit közölt, hogy a gépek bizton­ságban visszatértek támasz­pontjukra. Az iraki hadve­zetés januárban — a leg­utóbbival együtt — 16 ha­sonló akcióról számolt be. A szombat éjszakai táma­dás után kilenc órával Irak légiereje ismét lecsapott egy kereskedelmi hajóra az Öbölben. A bagdadi jelentés — a megelőző esethez ha­sonlóan — a vasárnap reggel megtámadott vízi járművet sem azonosította. (Reuter) Áremelések Lengyel­országban Központi áremeléseket je­lentettek be február elsejé­vel Lengyelországban. A ha­tósági és a szabadáras ter­mékek együttes drágulása át­lag 36 százalék lesz, vagyis az idén a fogyasztói árszín­vonal a tavalyról áthúzódó áremelésekkel együtt 42—44 százalékkal nő. Februártól az élelmiszerek átlag 40, a postai és távköz­lési díjak 45, az autóbusz- és vonatjegyek 50, a lakbérek szintén 50, a rádió- és tele­vízió előfizetési díja 75, a magas alkoholtartalmú ita­lok 46, a cigaretta 40 száza­lékkal drágulnak. Egy üveg vodka (fél liter) ezentúl 1500 zlotyba fog kerülni. A szu­perbenzin ára 60 százalékkal emelkedik, a korábbi 75 zlo­ty helyett 120 zlotyba fog kerülni, míg a gázolaj ára a kétszeresére ugrik, és 100 zloty lesz literenként. (MTI) Egy tucat Chelident Meglehet, néhányan csak és kizárólag akkor és úgy ér­zik jól magukat e honban, ha rossz, vagy romló dolgaink okát a nemzeti sajátosság­ban, meg nem változtatható közös tulajdonságban, túl nem haladható, jövőt homá­­lyosító örökségben talál­hatják meg. Elegendő néhány mezítelen statisztikai adat, néhány kiragadott, elszige­telt társadalmi ellentmondás, s máris megszülethet a kö­rülményektől, összefüggé­sektől elszakított, akár mind a tízmillió embert egyfor­mán elmarasztaló ítélet a kulturálatlanságról, a de­mokrácia hiányáról, az ön­pusztító hajlamról, a dolgoz­ni nem tudásról, a lustaság­ról, a munkakerülésről. Az önsajnálattal vegyes önleér­tékelésnek nincs olyan sötét bugyra, amelybe­n néhányak ne lennének hajlamosak alá­­szállni, bizonygatva, hogy a rossz eleve elrendeltetett. Mondjuk, a rossz fog. Ele­gendő egy pár, valóban szo­morú adat arról, hogy már a tizenéves gyerekek fogainak harmada-fele rossz vagy hiányzik, és más statisztikai adatokkal összevetve máris kész volt néhány éve az íté­let. Persze, hiszen hazánk­ban az emberek kultúrálat­lanok, elképesztően kevés fogkefét és fogkrémet vásá­rolnak. S az emberek — az­zal a maradék pár foguk­kal — rágódhattak azon, hogy hova vezet a kulturá­­latlanság. És szégyellhették magukat, s már a szájukat is alig merték kinyitni, el­mondani, hogy fogápolásra alkalmas fogkefét szinte le­hetetlen vásárolni, hogy jó fogkrémet évekig nem lehe­tett kapni, hogy kevés a fog­orvos, hogy a napközik több­ségében nem fogat, de kezet sem lehet mosni. Hogy fog­sorunk pontosan olyan álla­potban van, mint a fogápo­lás tárgyi feltétele. Foghíjas. Mindez pedig arról jutott eszembe, hogy néhány nap­pal ezelőtt az egyik gyógy­szertárban új típusú, Cheli­dent márkájú, formatervezett, klinikai kísérletekkel kipró­bált fogkefét árusítottak. Olyat, amilyen a fogápolá­si nagykönyvben meg van ír­va. S az emberek vitték, mint a cukrot. Volt, aki tízet, ti­zenkettőt egyszerre. Hogy miért annyit? Mert — sajnos — ismerve a honi ellátás el­lentmondásait, tarthatnak tőle, hogy egy-két hónap múlva ilyet már nem kap­nak. S úgy látszik, minden önbecsmérlő véleménnyel ellentétben, élnek még e hon­ban, kik szeretnek, szeret­nének a jövőben is jóízűe­­ket enni és jóízűeket nevet­ni. Ennek pedig egyik elen­gedhetetlen feltétele az ép fogsor. S elgondolkodni ezek után már csak azon kellene, hogy miért nem lehet ezt a fog­kefét, a hozzá tartozó száj­vizet, az ugyanilyen márká­jú, hasonlóképpen kipróbált, de még a gyógyszertárban sem árusított fogkrémet a közértekben, az illatszerbol­tokban is árulni? Miként érdemes talán né­hány percig eltöprengeni azon is, vajon milyen nem­zeti átoktól, össznépi sajá­tosságtól szabadulhattunk meg az elmúlt egy-két esz­tendőben, hogy az újonnan szervezett kétnyelvű gimná­ziumokban nyolc-tízszeres a túljelentkezés, és a kisvál­lalkozások, oktatói munka­­közösségek tucatjai élnek ma már az idegen nyelvet ta­nulók tandíjaiból! Nem lehet­séges, hogy nyelvtanárból, diákból egyszerűen csak az érdek hiányzott, hogy jól ta­nítson és tanuljon? Az érdek, a késztetés, amit most ma­gával hozott például az el­múlt években megélénkült és átrendeződött külgazdaság, a növekvő idegenforgalom, a vállalatok önálló külkeres­kedelmi joga. Hiszen se génjeinkben, se nemzeti sorsunkba senki sem programozta be a rosszat, az eleve elrendeltetettet. A vál­tozásnak, a változtatásnak azonban feltételei vannak. Van, amikor csak egy jó fog­kefe kell hozzá, s van, ami­kor jó érdekeltség. Szalay Antal Vasárnapi apukák Vasárnapi apuka. Ritkán, legjobb esetben is csak hetenként tűnik fel a család életében. Jön a gyerekért, akivel hajdan együtt élt, akit fel akart nevelni, családi körben egyen­getni útját az Életbe. Azután történik valami a két szülő között, valami, ami szembefor­dítja egymással őket, de legalábbis lehetet­lenné teszi az életközösség fenntartását. Út­jaik szétválnak, ami a gyakorlatban általában azt jelenti, hogy a gyereket az anya neveli — szakszerűen: nála helyezi el a bíróság—, az apa pedig tartásdíjat fizet és láthatási jogot kap. Nos, a láthatás időpontja — a dolog termé­szeténél fogva — munkaszüneti nap. Vasár­nap, amikor szinte minden harmadik család­ba megérkezik a másik, és jogával élve, né­hány órára magához veszi a gyereket, akire akkor, a házasság hajnalán életét tette fel. Azaz — mert a gyerekvállalás kétszemélyes véd- és dacszövetség — az anyával együtt életüket tették fel, megfogadva, hogy az utód üdvénél soha semmi fontosabb nem lesz szá­mukra. Halálosan komolyan gondolták, mégis — a házasságok mintegy harmadának tanúsága szerint — az élettárs hátrányos tulajdonsá­gainak felismerése, előtérbe tolulása, az egy­re tűrhetetlenebb perpatvarok árnyékában mindinkább elmosódik az eredeti cél, a fo­gadalom. Illetve lassan már éppen a gyerek érdekévé válik a drámai lépés árán is a nyugalom visszaállítása. Kétszemélyes véd- és dacszövetségből így lesz csonka család, ahová csak vendégségbe jár a másik. És ahol az egykori lángoló szere­lemből nem sikerül legalább a barátság har­móniáját átmenteni, ott a felelős szülőből óhatatlanul kibic lesz, aki úgy véli, hogy tar­tásdíjjal és vasárnaponkénti látogatással szü­lői hivatásának eleget tesz. Lehet, furcsa a párhuzam, de hasonló fele­másság gyakori a nem csonka családokban is. Ott, ahol a szülők együtt élnek, de az anyagi kényszer, a mindennapi szükségletek fedeze­tének megszerzése egyre több távollétre kény­szeríti az apát. Késő este jár haza és ha ér­demes, szombaton, vasárnap is dolgozik. Nem egészen új dolog ez, hiszen már évek­kel ezelőtt születtek viccek is az idegen férfi­ról, akiben a gyerekek meglepődve tanulják meg apjukat ismerni. De ami tíz-tizenöt éve még ritkaságnak számított, az napjainkban egyre inkább jel­lemző lesz. És bár pénzt keresni a családra aligha lehet luxus, a mértékre nem árt vi­gyázni. Nemcsak azért, mert a túlfeszített tempó egészségtelen és a betegség felemészt­heti a nehezen szerzett forintokat. Hanem mert éppen a célt, a pótolhatatlant, a gyerek családi légkör övezte életét veszélyeztetheti. Lukács Mária 3 Lappangó szalámivég Alighanem ismerős dolgot emlegetek. Leeme­lünk a polcról egy csinos kis tálcácskát, amelyben üde rózsaszínű szalámikarikák so­rakoznak katonás rendben, s föléjük védel­mezően áttetsző fólia feszül. Védelmezően és f­eltakaróan. Mert mi derül ki otthon? A pompás szeletkék alatt és között, a kiszol­gáltatott vásárló tekintete elől elrejtve csú­nya, bőrös szalámivégek pöndörödnek, nem is egymagukban. Akinek van macskája, annak nem kell a szemétbe dobnia az emberi fo­gyasztásra alkalmatlan szalámirészeket, bár ha a burok műanyag, akkor állatot sem ildo­mos megkínálni vele. Maradjunk annyiban, hogy a tálcák tar­talmában ily módon becsempészett, ehetet­len falatkák mindenképpen anyagi veszteséget jelentenek. Ezúttal azonban nem a filléres, forintos ráfizetésekről akarunk szólni. Inkább a bosszantóbb becsapásról. Mert­­ nemcsak szalámivéggel etetnek bennünket. Vannak másfajta „tálcák” is. Mos­tanában egyre-másra hallani, hogy bizonyos vállalatok dolgozói csupán akkor szereznek tudomást munkahelyük csődjéről, jobbik eset­ben korrigálható veszteségéről, amikor Da­moklész kardja immár nem csak a fejük fe­lett lebeg, hanem le is csapott rájuk. Lesz munka, lesz bér, eddig is volt vala­hogy, hangzik nemegyszer a bizakodó, vagy inkább biztató szöveg. A realitás — a szalá­mivég — pedig gyakran az, hogy nemcsak, hogy munka nincs elég, de az emberek egy részére sincs szükség. Néhol meg az derül ki későn, hogy épp a hatékonyság, a gazdasá­gos termelés jegyében kell elbúcsúzni jó né­hány társuktól. Olyanoktól, akik — pozitív információk birtokában — az utolsó percig bizalommal és reményekkel telve végezték munkájukat. S a búcsú mikéntje se mindegy. Újabb sza­lámivégek a tálcák fenekén! Sajnos, a közel­múltban jó néhányszor megesett, hogy a jogi ismeretekben járatlan dolgozókat ügyes trük­kel csapták be munkaadóik. Szépen felismer­ve a lehetőséget, hogy ha a leépítendő, ma­gyarán elbocsátandó dolgozókat egyesével, kettesével eresztik szélnek, mentesülnek a szervezett, legalább tízfőnyi létszámcsökken­tés esetén jogos, hat hónapi felmondási idő­re járó bér kifizetésétől. Az egyenként leépí­tett dolgozók — mit sem tudván jogaikról — nemcsak az imént emlegetett pénztől esnek el, hanem később, esetleges tartós elhelyez­kedési gondok esetén, az elhelyezkedési tá­mogatástól is. Vannak nyilvánvalóbb „etetések” is. Ezeket nem a szervezetlenség, a jogszabályok ügyes kerülgetése, kijátszása, nem a nehéz gazda­sági helyzet és nem a kereskedői lelemény szüli, hanem a hiánycikkek. Ilyenkor a ki­szolgáltatott békésen hagyja, hogy teljesen nyíltan becsapják, jó drágán megveszi a szer­viz szerelőjétől — mint magánzótól — az al­katrészt, mert a szaküzletben hónapok óta hiába keresi, lakására hívja a műszerészt, aki másnap megjavítja azt a hibát, amire sa­ját szervize — alkatrész híján? — fájdalom, nem vállalkozhatott. E nyilvánvaló csapdák állítói többnyire személytelenek maradnak, s egy képzeletbe­li védőpalánk mögül figyelik szorult helyzet­ben lévő zsákmányukat, fel sem tételezve ró­la, hogy esetleg ért a világos beszédből is. És tudomásul véve a nehéz időket — önszántából hajlandó megenni a „szalámivéget” is. De csak akkor, ha jól láthatóan a csomag tete­jére teszik. Horváth Ildikó

Next