Népszava, 1988. június (116. évfolyam, 130–155. sz.)
1988-06-09 / 137. szám
NÉPSZAVA 1988- JÚNIUS 9., CSÜTÖRTÖK 9 Műszakiak fóruma Szürkék állománya Zavaros időkben a zavaros fejűekből profik lesznek — idézték Murphy törvényét az Innovációs Kör legutóbbi összejövetelén. Az MTESZ-rendezvény ezúttal is a műszakiakat foglalkoztató kérdést vizsgált: akadályozzák-e ideológiai tisztázatlanságok a technikai fejlődést? Hallgatva az előadókat, fölrémlett egy másfél évtizeddel ezelőtti filmsorozat refrénje. Az 1919-ről szóló humoros „moziban” a főhős, Bors Máté ismételgette: „Nagy ám a fejekben a zűrzavar!” Úgy tűnik — s ezt hangoztatták a szakemberek is — az ideológia magas szintjén nincsenek olyan tisztázatlanságok, melyek akadályoznák az ésszerű cselekvést. Azonban a korszerű nézetek, tézisek ma még korántsem lettek elterjedtté; „nem váltak — élve a régi megfogalmazással — termelő erővé a tömegekben”. Jócskán élnek, sőt, újratermelődnek túlhaladott tételek, dogmák, rögeszmék. S ez a műszaki fejlesztés napi gyakorlatában is fékező erő. Lassítja előrehaladásunkat például a görcsös különbözni akarás. Nevezetesen az a berögződés, mely arra törekszik, hogy Európának ezen a felén mindenben másfajta módszereket alkalmazzunk, miint a „t túloldalon”. Mert — így a kezdetleges téveszme — „az a szocialista, ami nem kapitalista" ... Csakhogy — döbbentünk rá fájdalmas fejlemények nyomán már régebben — pusztán tagadásra ideológiát építeni nem lehet! Hiszen úgy járhatunk, mint az irigy barátnő, aki nem azt nézi, milyen ruhadarab áll jól neki, hanem azt: miben különbözik a másikétól. Aligha kell bizonygatni, hogy a gyorsabb haladáshoz saját koncepció kell, mely a mi „testünkre”, adottságainkra, lehetőségeinkre van szabva. S eközben bátran, szellemesen használhatjuk fel a másutt bevált, hasznos elemeket. Ez utóbbinak bizonygatására éppen az ellenreformáció jeles alakját, Pázmány Pétert idézték, mondván: nincs olyan kert, amiből ne lehetne szép virágot szakítani. A tanulás lehetőségét kár volna feladni.. . És a „feladni” szónál érdemes elidőznünk. Ma gyakran elhangzik: „feladjuk régebbi eszményeinket...” Érdemes utánagondolnunk: mit adunk fel tulajdonképpen? Az egyenlőséget mint eszményt például aligha adjuk fel. Igyekszünk a jövőben is egyenlő esélyeket teremteni az életpályákat, szakmai pályafutásokat illetően. Ám ami az egyenlőséget mint gyakorlatot illeti, nincs mit feladnunk. Ugyanis soha nem valósult meg, ma már ezt világosan látjuk. Ott állnak az értekezleteken az egyenlők és „még egyenlőbbek” között a toronymagas elnökségi emelvények — mutatott rá valaki az Innovációs Kör ülésén. Ma már leáldozóban van azok csillaga, akik éppen a zavaros ideológiai állapotoknak köszönhették jó egzisztenciájukat. Nemcsak szavakban, hanem a gyakorlatban is leértékelődik a „szürkék állománya”. Nemcsak szabad, hanem kell is gondolkodni, mert hogy nyilvánvaló: eredeti — azaz jó értelemben vett másként — gondolkodás nélkül az áhított műszaki megújulás hiú remény. A gyengék, életképletének támogatására a gazdaságban nincs több pénz, idő, energia. A kezdeményezéseket lefékező „szürkék állománya” helyett a kezdeményező, újat akaró és újításra képes szürkeállomány válik meghatározóvá. Molnár Pál Kihívás az Iharosból Jobb háttéripar kellene A járműipar húzóágazat — hangzik a jól ismert tétel. Különösen megmutatkozik ez olyan gazdaságban, melyben a piaci vetélkedés egyelőre lagymatag. Így a háttéripart megtestesítő vállalatok nem kényszerülnek arra, hogy folyamatosan fejlesszék termékeiket. Az a járműipari cég, mely új külföldi piacokat próbál meghódítani, jó esetben importtermékkel helyettesíti, amit a hazai ipar csak gyenge minőségben állít elő. A rosszabbik esetben, ha nincs devizája, folyamatos győzködéssel, biztatással csalogatja elő a jobb termékeket, jobb minőséget a háttériparból. Így ténylegesen a húzóágazat szerepét tölti be. Hasonló módszert alkalmaz az Ikarus is, ám a nyugati exportra készülő egyedi termékekbe még mindig sok importanyag épül be. Köztük a hajlított szélvédő, vagy sokszor a gumiabroncs is, holott ilyen termék — más minőségben — itthon is készül. Ez — legalábbis erkölcsileg — folyamatos kihívást jelent a hazai mérnökök számára! M. Batha László felvételei Képzés a vállalati pénzből Az értelmiségi foglalkozások közül nálunk — egy néhány évvel ezelőtt végzett vizsgálat szerint — a műszaki diplomások száma növekedett a legdinamikusabban. A mérnöki — vagy azzal fogalmilag közel azonos — diplomával, oklevéllel rendelkezők száma 1949-ben 12 ezer, 1963-ban 43 ezer, 1971-ben már 140 ezer körül volt, ma pedig közelít a 200 ezerhez. Az imponáló számok azonban sok problémát elfednek. Az üzemmérnökök száma és összetétele például rejtve marad. De hát kik is ők? Termelésirányítók, termelésszervezők? Egyáltalán merre tart a hazai üzemmérnökképzés? Erről beszélgettünk Pomázi Lajossal, a Bánki Dénét Gépipari Műszaki Főiskola főigazgatójával. Elméleti töltés — Az üzemmérnök a gyárban az okleveles mérnök és a technikus között helyezkedik el. Nagyon leegyszerűsítve: amikor róla beszélünk, gyakorlati tevékenységre — műszaki és természettudományos, valamiint humán ismeretekre támaszkodó — termelésirányításra, a termelés segédfolyamataiban való részvételre gondolunk. Magát az elnevezést az idő már kikezdte, ugyanis — az üzemmérnök fogalmának általánosítható jellemzői mellett — a gyári hierarchiában való elhelyezkedése szinte vállalatonként más és más. — A műszaki tevékenység típusait tekintve mégis, mi a különbség az okleveles mérnök és az üzemmérnök között? — Még a hetvenes években — korábbi munkahelyemén, a Művelődési Minisztériumban — többedimagammal egy nagyon szétszórt szakosítás helyébe máig érvényes, tevékenységre orientált szakosítást fogalmaztunk meg. Ennek az a lényege, hogy a mérnöki munkában négy fő terület különböztethető meg. Az elsőbe a gépekben, berendezésekben lezajló folyamatok elemzése, illetve ezek matematikaifizikai modelljének megalkotása tartozik. Az itt dolgozó szakemberek egyetemi végzettségűek, magasan kvalifikáltak, kiemelkedő elméleti felkészültségük módot ad a természettudomány képviselőivel való kapcsolattartásra és értik az alkalmazási terület problémáit is. A következő csoportba azokat soroltuk, akik az általuk tervezett elméleti modellt géppé tudják formálni, azaz konstruktőrök. A harmadik tevékenységi kör egészen más típusú embert kíván, mint az első kettő. Ide a technológia vezénylője, fejlesztője kerül. A főiskolán végzett technológust talán a legjobban ismerjük. Végül az utolsó csoport az ember-gép rendszerek irányításának, működtetésének elméleti vonatkozásaival és gyakorlati megvalósításával foglalkozó szakembereké. Ez az a terület, aholaz üzemmérnökökre igazán nagy szükség van! Moduláris tanterv — Önök közvetlen kapcsolatban állnak a gazdasággal. Milyen szempontok alapján próbálják kialakítani az oktatómunka irányait, amikor a vállalatokkal tárgyalnak, amikor a megrendelő igényeit akarják az ismeretanyagban megjelentetni? — Főiskolánk neve is arra kötelez bennünket, hogy vállaljuk mindazokat a tradíciókat, amelyek 1879 óta lényegében a hazai iparoktatást jelentik. Bennünket úgy emlegetnek ma is, hogy a Népszínház utcai „technológia”. Mi elsősorban gyártástechnológusokat, általános gépészeket, szervező szakembereket és műszaki tanárokat képzünk. Amikor azt kérdezi, hogy tekintettel van-e a főiskola az iparban lejátszódó folyamatokra, akkor én az ipar és a főiskola kapcsolatát demonstráló új tanterveinkre, az úgynevezett moduláris tantervre hivatkoznék. Új tantervi koncepciónk szerint megmaradt a gépgyártás-technológia szak, az általános gépész szakot felváltja a gép- és rendszertechinika szak, a szervezőképzés egy szervező és informatika szakkal bővül — tekintettel a vállalati számítógépes rendszerekre. Nálunk a hat szemeszterből három az alapozásé, hogy megadjuk bármely irányba az üzemmérnökké válás lehetőségét. Az utolsó szemeszterben az elsajátítandó ismeretanyag a konkrét vállalati igényeikhez kapcsolódik. Ezekben a hónapokban új kulcsszavak, újraértelmezett közgazdasági kategóriák fogalmazódnak meg a gazdaságban: a vállalkozás, kutatás-fejlesztés, kockázatvállalás és így tovább. Mit tud tenni a főiskola abban, hogy új, modern gondolkodásmód alakuljon ki a jövő üzemmérnökeiben? — A főiskola évek óta — nagyon udvarias leszek — mérsékelt felkészültségű, kreativitásban általában alacsony színvonalú emberanyaggal kezdi meg az üzemmérnöki kurzust. Menhaniscaelőadásaimon például gyakran „üveges” szemmel néznek rám a hallgatók, mert a középiskolában nem tanultak kellő mélységben fizikát. A hozzánk igyekvők gyakorlati érzéke általában elfogadható, de ez kevés, az új elméleti ismeret befogadására nagyobb készséggel kellene rendelkezniük. Ezért aztán — mi mást tehetnénk — csak a legszükségesebb elméleti tudnivalókat sajátíttatjuk el és igyekszünk szakmai gyakorlatra orientáltak lenni. A hallgatókon múlik, hogy erre mennyit tesznek rá. A felkészültségbeli hiányosságok ellenére a vállalatok zöme kedvező véleménnyel van a tőlünk kikerülő üzemmérnökökről. — Az idén kevesebb jut az oktatás színvonalának emelésére, a technológiai képzés eszközállományának fejlesztésére, mint tavaly. Milyen veszélyekkel jár a költségvetés visszafogása? — A művelődési kormányzat 2,8 százalékkal csökkentette az 1988. évi költségvetésünket. A visszafogás nehéz helyzetbe hoz bennünket, mert a 90 millió forintból 70—75milliót a központi költségvetés ad, de 15—20 milliót vállalati megbízásokból nekünk kell megtermelni. Abban reménykedünk, hogy a partnervállalatoktól — bajaik ellenére — valahogy összejön ez a pénz. Ha nem így lesz, kilátástalan helyzetbe kerülünk. Éppen a napokban léptünk be egy bérklubba, ami lehet nemes gesztus, bizalom az intézmény iránt, de lehet olyan is, hogy „boldogulj magad, hiszen növekedett az önállóságod!”. Az állami költségvetésből csak a főiskola alapfeladataira jut pénz — az oktatás, az épületek fenntartására és a bérekre. Semmi másra. Egyébként 1 millió forint nagyságrendű bért tettünk félre, arra az esetre, ha a különböző árnövekedések és a forgalmi adó nehéz helyzetbe hoznák a Bánkit. Tudjon vezetni! — A főiskola egyik partnerüzemét, a Ganz-MÁVAG-ot 1987 végén szanálták. Érezhetők az oktatómunkában ennek következményei? — Vannak olyan vállalatok, amelyek a nehézségek ellenére is megtartják velünk a szakmai kapcsolatot, s szép számmal akadnak olyanok, amelyek érdeklődése egyik napról a másikra megszűnik. A volt Ganz-MÁVAG most alakuló gyáraival — például az acélszerkezeti gyárral — változatlanul korrekt a viszony. Úgy tűnik, hogy a kipróbált szakértelemre a vállalatok továbbra is igényt tartanak. — Valójában merre tart a hazai üzemmérnökképzés? — A tantervi korszerűsítések elkötelezték magukat a kétszintű mérnökképzés mellett. Tehát a mi főiskolai oktatásunkban is nagy a jelentősége a mérnök szónak. Szerintem az üzemmérnök értsenszót az okleveles mérnökkel, lássa át a vállalati belső folyamatokat, és rendelkezzék olyan ismeretekkel és képességekkel, hogy másokat tudjon irányítani. A műszaki felsőoktatás központi problémája, hogy tudunk-e olyan oktatási rendszert alkalmazni, amely tekintettel van a foglalkoztatási struktúrára , minőségi elveink feladása nélkül. Gál Róbert Tudást exportálni A „Détáriikvalitású” műszakiakkal jobban kellene gazdálkodnunk — mondta az Országgyűlést előkészítő egyik bizottsági ülésen Lékai Gusztáv képviselő, a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat vezérigazgatója. A hajdúszoboszlói képviselő úgy vélekedik, az átmenetileg külföldön dolgozó mérnökök jól hasznosítható tudást hoznak vissza az országba. — Nem gondolja, hogy ezzel nyíltan beismernénk tehetetlenségünket? Vannak jó koponyáink, de nem tudunk úgy szervezni, hogy ezek hasznosuljanak... — A magyar szellemi kapacitás hasznossá tétele különböző okok, köztük forráshiány miatt, nem elégséges. A kutatók mostanában panaszkodnak, hogy könnyen utcára kerülhetnek, mert létszámleépítések várhatók az intézetekben. Éppúgy, ahogy a futballban van nemzetközi mércéje a játékos tudásának, a szellemi képességnek is. És ezt a tudást áruvá kellene tenni, átmenetileg. Ez részben az egyénnek is hasznos lenne, részben az államnak is. Ha a kérdés úgy vetődik fel, hogy vagy munka nélkül marad, vagy nem a tudásának megfelelő munkát kap, akkor mindenképp észszerű az átmeneti külföldi munkavállalás. Ez nem azt jelenti, hogy beismerjük tehetetlenségünket, hanem ellenkezőleg: a szellemi tőke jobb hasznosulását érjük el. — A pénztőkét az életképtelen vállalatokból szokták kivonni. És a szellemi tőkét? — A tőkét nemcsak az életképtelen szervezetből vonják ki, hanem az életképesből is, ha másutt nagyobb hasznot hoz. — S hol hoz nagyobb hasznot a szellemi tőke? — Ott, ahol a kihasználásához a kellő tárgyi, technikai feltételek megvannak. Valamikor a kutatók éppen emiatt önként mentek külföldre, olykor jogellenesen is. Ezt intézményesíteni, üzleti vállalkozássá tenni nem elvetendő dolog lenne. — Úgy tűnik, hogy tárgyi feltételeket a jó agyak tudnak teremteni. Ha ezeket kivonjuk, akkor itt soha nem lesznek jó tárgyi feltételek. — Nem azt mondom, hogy mindenhonnan menjenek el a tehetséges emberek. Hanem csak onnan, ahová nem jut pénz. És azt ismerjük be, hogy mindenhová nem jut pénz. Ha ezt nem vesszük tudomásul, akkor is tény marad. Figyeljünk csak néhány kutatóintézetre! Azokra, melyek kutatásra szóló megrendelések hiányában kisszériás termelésre vállalkoznak. Ezért nem szabad őket elmarasztalni, hiszen így átmentik magukat olyan időszakra, amikor a forráshiány megszűnik. — Joggal feltételezhetjük ma, hogy a forráshiány átmeneti? — Bízom a stabilizációs programban. A tudás külföldön való áruba bocsátása a stabilabb állapotban is folytatódhat, csak akkor nem kampányszerűen, hanem kiforrott gyakorlatként, kölcsönös előnyökre alapozva. MTI