Népszava, 1988. december (116. évfolyam, 286–311. sz.)

1988-12-24 / 306. szám

NÉPSZAVA 1­988. DECEMBER 24., SZOMBAT " 1 ............................ 1 ..... ~~ ----- ------------------------------------­Sport Egerszegi, Darnyi, az öttusázók és Széchy A legjobbak legjobbjai 1988-ban A bőség rendkívül kellemes zavara ... Nem, nem pa­naszképpen mondjuk ezt, hiszen teljes az egyetértés közöttünk az ügyben, hogy soha ne legyen nehezebb (vagy könnyebb­) dolgunk. Mármint akkor, amikor az év legjobb honi sportolóira kell szavaznunk, nekünk, sport­újságíróknak. Az elitlistán összesen 12 hely van, s ne­künk — ugye — olimpiai bajnokokból is több jutott. Sze­rencsére! Nagy éve volt a most búcsúzó esztendő a ma­gyar sportnak, hiszen­­ kell-e részletezni?­­ Szöul di­csőséges napjait még az azóta átélt „balhék” sem tud­ják feledtetni, s mintegy ráadásként, novemberre is ju­tott a jóból, a világraszóló sikerből, így fordulhatott elő, hogy három egyéni olimpiai bajnok (Szabó, Borkai, Sike) fel sem fért a képzeletbeli dobogóra, és a kajak négyes ötkarikás aranya is csak a negyedik helyre volt elég. Gondoljunk csak bele: a világ hány országában lennének az említettek hob­bitos favoritok?! Nem is beszélve azokról a mesterekről, akik a sikerek kovácsai voltak, olimpiai bajnoki címek sokasága felett bábás­kodtak, mégsem jutott nekik elég voks. Meglehet, akad majd, aki vitatkozik a végeredménnyel, és nem csupán azért, mert más az ízlése, hanem mert más az érték­ítélete. Egy azonban biztos: a győztesek abszolút bizal­mat kaptak a sportújságíróktól, azoktól a szakembe­rektől, akik­­ emberek. Tehát: tévedhetnek is ... FÉRFIAK: 1. Darnyi Tamás (C. Dózsa, úszó) 885 pont. 2. Martinek János­­(Bp. Honvéd, öttusázó) 655, 3. Gyulay Zsolt (Bp. Honvéd, kajakos) 500. Szavazatot kapott még: Sike András, Borkai Zsolt, Szabó József, Gü­ttler Károly, Klampár Tibor, Mizsér Attila, Isaszegi Róbert, Messzi István, Kropkó Péter, Vincze István, Guczoghy György. Ig 8 . . . .­­ • Amire, a szó legszorosabb értelmében, mérget lehetett venni, az Darnyi Tamás olimpiai sikere volt. Olyan biztos voltam az aranyak­ban, hogy tisztességtelennek tartottam a fogadást, amit egy kevésbé derűlátó isme­rősöm ajánlott... Mire ala­poztam a véleményemet, mi­től volt holtbiztos a „befu­tó”? Nos, 1985 óta Darnyi — akinek van ugyan bece­neve, csak kevesen tudják: Puci — úgy nyerte a világ- és Európa-bajnokságok ve­gyesúszószámait, hogy soha, egyetlen alkalommal sem kellett erőtartalékainak ma­ximumát mozgósítania. Miért történne bármi is másképp éppen az olim­pián ? Tán túlságosan is szak­mainak hat, de meg kell kockáztatni egy megállapí­tást: Széchy és Darnyi nem úgy készül a nagy verse­nyekre, mint más. Nem úgy, ahogyan azt el lehetne kép­zelni. Szinte matematikai alaposságai térképezik fel az ellenfeleket, nem a 100-as részidők, hanem az úszásne­mek összefüggései alapján. Ki mennyit tud a pillangó és a hát, a hát és a mell, vagy a mell és a gyors va­riációiban? Bizonyára ennek köszönhető —­­túl, persze, Darnyi extra tehetségén —, hogy az utolsó 100, a gyors­úszás már kizárólag a két­szeres olimpiai, kétszeres vi­lág- és négyszeres Európa­­bajnok legbensőbb magán­ügye. Aztán — még mindig szakmai kuriozitás, de oly nehéz Darnyiról egyéb új­donságot elmondani — nem tudom, megfigyelték-e, de gyorsan minden tempóra vesz levegőt. Egyszer jobbra, egyszer balra, szép folyama­tosan, harmonikusan. Ami­kor először láttam, nem hit­tem a szememnek. Aztán ki­próbáltam ... [Mondhatom: szörnyű élmény volt. Úgy forogtam, mint egy ringlispíl. Hja, mondhatja bárki, ezért nem — ezért sem­­ va­gyok én olimpiai bajnok ... NŐK 1. Egerszegi Kriszti­na (Bp. Spartacus, úszó) 971 pont, 2. Polgár Judit (MTK-VM, sakkozó) 492, 3. Jánosi Zsuzsa (Bp. Honvéd, vívó) 365. Szavazatot kapott még: Polgár Zsuzsa, Kőbán Rita, Török Mariann, Engrich Ma­riann, Mádl Ildikó,­­ Sinkó Andrea, Mészá­ros Erika, Gyulay Ka­talin, Takács Erika, Storczer Beáta, Géczi Erika. Szánom-bánom, biztos ka­pok majd a fejemre, de ne­kem Egerszegivel­­tetszettek észrevenni, mióta olimpiai bajnok, mintha feledtük vol­na a korábbi, gyerekesen kedves és bizalmas Egér vagy Egérke megszólítást...) kapcsolatban nem az a 150-es fordulója jut eszem­be, amelyhez­­már némi előnnyel érkezett, és amely után úgy hagyta faképnél a világbajnok Sirchet, ahogy akarta, hanem egészen más. Olyasmi, amit, természete­sen, csak néhány nappal az olimpia után tudtam meg, amikor — utólag már ihat­tunk a medve bőrére! — vendég voltam Érden, az Egerszegi-lakban. Történt, hogy a nevezetes napon (vélhetően szeptem­ber 25. nemcsak azért piros betűs sokak naptárában,­­mert­­ véletlenül vasárnapra esett...)­­csak nagyon lassan akart közeledni az uszodába indulás ideje, s Osváth Sá­muel főtitkár, no meg per­sze Kiss László edző egyre nehezebben találtak ki olyas­mit, amivel elterelhetik Kriszta­­ figyelmét az előtte­­lévő feladatról. Már túl vol­tak azon az ominózus ese­ten, hogy a tinilány kizárta a két megtett urat szobájuk erkélyére, azután lebattyo­­gott az utcára és jót neve­tett rajtuk ... A főtitkár bír­ta legkevésbé cérnával, el­ment az uszodába. Maradt az edző és a­­tanítvány. Mit volt mit tenni, ki kellett ta­lálni valamit, még mindig volt legalább fél óra az in­dulásig ... Kérem, bármiben fogadom, hogy senki nem tippelne helyesen arra, hogy az, aki néhány órával ké­sőbb olimpiai bajnok lett, mivel ütötte agyon a lassan múló perceket! Elárulom: bújócskát játszottak! Ebből a csapatból, állítom, tavaly Moulins-ben lett csa­pat ... Tudom, lerágott csont, mégis felidézem: az 1987-es világbajnokságon a lovaglás után a részt vevő 19 csapatból a tök­utolsó volt a magyar trió. S a siralmas produkció után mintegy 90 órával ugyanez a trió világ­bajnokként állhatott fel a dobogó legfelső fokára. El­képesztő! Na, nem annyira maga a bravúr, hanem az, hogy volt erejük nem szid­ni, s­zapulni egymást a­­két­ségkívül jelentkező kisiklá­sok esetében, hanem a vé­gén úgy futottak — egymá­sért — mintha az életük függne tőle. Dr. Török Ferenc, aki egy személyben testesíti meg számomra a szakvezetőt és a menedzsert, nem véletle­nül hangoztatja: számára a csapat sikere az igazi! Így van: három embert,­­három különböző egyéniséget, há­rom szeszélyes —­­már elné­zést, de — primadonnát­­kell úgy dirigálni,­­hogy­­miköz­ben önmagunkért fáradnak, verejtékeznek, egyfelé, egy­másért is húzzanak. Második éve sikerül! Egy fiatal csapattal, amelyiknek — ebben biztos vagyok — szép a múltja, csillogó a je­lene, de az igazi: a jövője! EDZŐK 1. Széchy Tamás (úszás) 865 pont, 2. Dr. Török Ferenc­­ (öttusa) 464, 3. Kiss László (úszás) 1 262. Szavazatot kapott­­ még: Angyal Zoltán,­­ dr. Parti János, Sző­­nyi János, Polgár László, Zarándi Csaba, | Verebes József, dr. Hegedűs Csaba, Bics- | kei Bertalan, dr. Har- | gitay András, Gerber | László, Kovács Tamás, | | Gellér Sándor, Mocsai Lajos, dr. Szívós Ist­ván, Kaszás Gábor, J. Tompa János, Perényi I Béla, Beliczay Sándor. ■ Egy a tengernyi személyes kötődés közül, tán túlságo­san is szubjektív, de van-e jobb alkalom világgá kür­tölni : kérem én könyvet akartam írni Széchy Tamás­ról! Mi több: meg is írtam. Hogy ez a sportot szerető közvélemény számára eddig titok volt, s nem juthattak­­hozzá életem fő művéhez (?), annak titka: a mester nem egyezett bele a megje­lenésébe. Elolvasta a kézira­tot (hogy azért érdekelhette a dolog, annak bizonyítéka: mind a mai napig nem ad­ta vissza!), aztán felsorolt néhány konkrét­­kifogást, de — úgy vélem —­­nem­ ez volt a lényeg. Hanem az, hogy — állította — nem ilyennek képzelte magát, szerinte ő nem olyan ember, mint ami­lyennek én, sokak­­közremű­ködésével, bemutatom. Azaz: bemutatnám ...­­Az eset óta több, mint egy év telt el, esküszöm — bár­mennyire is hihetetlen — nincs bennem tüske. Sőt! Minél inkább feledem a több hónapos munkát (nemcsak most, tavaly ilyenkor is ál­lítottam : nem felesleges­­munkát!), annál többször vallom be: Széchynek igaza volt! Na, nem abban, hogy nem ment bele esetleges kompromisszumokba sem, hanem abban ... Nos, ab­ban, hogy őróla egész egy­szerűen ne­m­ lehet a szó hétköznapi értelmében vett könyvet írni. Extra egyéniség, szélsősé­ges megnyilvánulások és megnyilatkozások (most ép­pen azt nyilatkozta az MTI- nek, hogy 200 dolláros fize­téssel hívják Amerikába ...). S addig,­ amíg nem születik egy akkora írófenomén, mint amilyen edzőfenomén ő, ad­dig ... Kár a papírt befűzni a gépbe! Ezt, amelyikre most pötyögök, ki is húzom... Nem tudnék — túl az eddi­gieken — más újat elmon­dani róla, a régit ismételget­ni ilyen ünnepélyes alka­lommal, minek? Számomra Széchy már régen a világ legjobb edzője! És ebből a megállapításomból — válla­lom — nem véletlenül ma­radt ki az „úszó" szócska ... Serényi Péter Mester és tanítványa I. Az év sportolója és az év edzője: Darnyi Tamás és Széchy Tamás. Mester és tanítványa II. Az év sportolónője és az év harmadik legjobb edzője: Egerszegi Krisztina és Kiss László Mester és tanítványai III. Az év csapata és a szövetségi kapitány, az év második legjobb edzője: az öttusa-válogatott (balról jobbra: Dobi Lajos, a tartalék, Martinek János, Mizsér Attila és Fábián László) és középen dr. Török Ferenc­­. Balogh László felvételei Rövid hírek # Az MLSZ elnökségi ülésén úgy döntöttek, hogy a vesztegetési ügyben érin­tett válogatott labdarúgókat hazahívják, hogy itthon tisz­tázzák magukat a vádak alól. Ugyanakkor az MLSZ edzőbizottsága öt szövetségi­­kapitány-jelölttel tárgyal. # Az Orange Bowl elne­vezésű nemzetközi teniszvia­dalon Miami Bea­chben két magyar sportoló, Köves Gá­bor és Noszály Sándor a sorsolás szeszélye folytán már a legjobb nyolc közé vívott talákozón szembené­zett egymással. Köves győ­zött 6—3, 6—0 arányban, és a negyeddöntőben rajta kí­vül szerepel­­még az 1. he­lyen kiemelt francia Raoux, a holland Siamar­ink, az olasz Pescosolido, a svájci Rosset, a dán Fetterlein, a belga Vanderveeren, továb­bá egy másik francia teni­szező, Bastic. CSAPATOK 1. Öttusa-válogatott (Martinek János, Mi­zsér Attila, Fábián László) 839 pont. 2. Kardválogatott (Bújdosó Imre, Csong­rádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence) 606. 3. Női sakkváloga­tott (Polgár Zsuzsa, Polgár Judit, Polgár Zsófia, Mádl Ildikó) 450. Szavazatot kapott még a kajaknégyes, a férfitornász-válogat­ott, a Ferencváros vízilab­­dacsapata, a tekeválo­gatott, a férfikézilab­da- és a női tőrváloga­tott, a ZTE férfikosár­­labda-csapata. Karácsonyi üdvözlet Szabó Bencének Haver, te olimpiai bajnok vagy! TUDOM, NEVETSÉGES do­log, hogy levelezgetek veled, hiszen egy villamosmegállóra lakunk egymástól, meg aztán szinte hetente találkozunk, de lásd be, most karácsony van, s ez különleges alkalom. Ráadásul egy olyan évnek a vége közeleg, amely számod­ra az álmok álmának betel­jesülését hozta, úgyhogy, azt gondoltam, rászolgáltál né­hány sorra. (Értékeld: éle­temben ha három levelet megírtam.) Igen, rászolgáltál, mert szeptember 29-én — közös gimnáziumi történelemórá­inkon, remélem, beléd véső­dött, hogy ez a pákozdi csa­ta dátuma, no meg, ha erről nem is tanultunk, azért biz­tosan tudod, Szent Mihály napja is —, noha emlékeim szerint ötéves koromban bőg­tem utoljára — miattad meg könnyeztem. A rádió 2-es stúdiójában ül­tünk édesanyádékkal együtt — mit ültünk, le-föl sétál­tunk —, és hallgattuk a cso­dát. Érdemes lett volna gra­fikonra írni érzelmi hullám­zásainkat, a szovjetek elle­ni kardcsapatdöntő első né­hány asszója után remény­kedő, az ellenfél 8—4-es ve­zetését követő csalódott, és a mostanáig megmagyaráz­hatatlan felkapaszkodás alatti, infarktusszéli állapo­tot. Amikor Radnóti László elcsukló hangon, már olim­piai bajnokként köszöntött néhány perccel a győzelem után, tisztán kivehető volt, hogy te is sírsz. Emlékszel? A hazaérkezé­setek után együtt hallgattuk vissza a közvetítést és a ve­led készült interjút. Akkor azt mondtad nekem, hogy a mámorban egymás kezét szorítottátok Radnótival, ta­lán azért, mert meg akarta­tok bizonyosodni róla: való­ság az, ami történt. Hitet­lenkedtetek ... Másnap fölhívott a ma­tektanárnőnk, az Adler. Utoljára az érettségi ban­ketten beszéltem vele. Ná­lam gratulált — neked, ösz­­szetalálkoztam a Rézzel — azt hiszem, őt másodikban áttették egy másik osztályba — aki azt mondta, hogy épp itt lenne az ideje már egy, régi időkre emlékeztető, nagy bulit csinálni, legalább most, az aranyérem örömé­re. Váczi Pityuval a Kom­­jádiban dumáltunk, s ő váltig állította, hogy elejétől fogva biztos volt az első helyetekben. Mindenki veled foglalkozott. A NÉPSZERŰSÉGED, per­sze, nem újkeletű. Tiszavöl­­gyi igazgató úr például meg­lehetősen sokszor invitált meg az irodájába egy-egy óraközi szünetben. Nemegy­szer a fülednél fogva húzott ki a WC-ről, bagózáson kap­va. Az ifiparkbeli korszakod is csak nehezen volt emészt­hető a tanári kar számára. A lányok jobban csíptek ... (Bár egyszer fogadtunk, hogy Andrea melyikünk „meghívását” fogadja el, s te vesztettél...) Utólag azt­ is bevallhatjuk már, hogy a tinédzservirtus elkapott mindkettőnket — csak ne­gyedikben! —, s meglehető­sen sokat jártuk az éjszakát. Komolytalanok voltunk ... Nem céltalanok, csak bo­hémek. Ezerféle őrültség mellett mindig tudtuk, hogy valahol bizonyítani kellene. Valami olyasmit csinálni, amire odafigyelnek az em­berek. Neked sikerült... Egy időben hosszú hóna­pokig nem találkoztunk, va­lamiért mindig kitértél a mozi, a strand, a bulik elől. Aztán, egyszercsak mind többször olvastam a nevedet a sportlapban. Rájöttem, hogy rájöttél: téged az isten is vívónak teremtett. Amikor elutaztál Szöulba, összejöttünk a haverokkal, és másról sem esett szó, csak arról: lehet, hogy olimpiai bajnok leszel. Már akkor is furcsa és fölfoghatatlan volt a dolog. Mindannyian — ezt kár lenne tagadni — egy ki­csit a magunk igazolását is szerettük volna látni a te győzelmedben. Újra és újra előkerültek a nagy sztorik, a közös emlékek. És vártuk, nagyon vártuk azt a csütör­töki napot, a csapatdöntőt. MOST KARÁCSONY van, s az ember ilyenkor számve­tést végez, el-elkalandozik a múltban, értékeli, mit csi­nált jól, mit rossszul. Bizto­san így vagy ezzel te is. Könnyű a dolgod, sokat nem kell morfondíroznod, ez az év úgy volt jó, ahogy volt. Bár őszintén kívánom a folytatást, lehet, hogy életed legszebb esztendeje volt az idei. Nehéz lesz túlszárnyal­ni. De természetes, meg kell próbálni. Mert ugye, nyolc éve meg sem fordulhatott még a fe­jedben, hogy egyszer majd a világ tetején állsz. Az Ár­pád Gimnáziumban, „fülhu­­zigálós” németórákon, a nagyvázsonyi osztálykirán­duláson, a Bem téri Wer­­nesgrüner sörözőben. És mégis sikerült! És ez a lényeg, ezt ne felejtsd el so­sem! Ha addig nem találkoz­nánk, a 88-ashoz hasonló új évet kívánok! Üdv: Gábor (a Bruckner) 23

Next