Népszava, 1988. december (116. évfolyam, 286–311. sz.)
1988-12-24 / 306. szám
2 Útnak indították Jerevánba a magyar szakszervezeti segélyszállítmányt Útnak indították pénteken a magyar szakszervezetek hárommillió forint értékű segélyszállítmányát az örményországi Jerevánba. A szállítmány gyógyszerekből, valamint meleg ruhákból és takarókból áll. Több mint 13 millió forint értékben érkeztek a MagyarVöröskereszthez december 23-ig természetbeni adományok vállalatoktól és intézményektől az örményországi földrengés károsultjainak megsegítésére. Ezenkívül még számos intézmény és gazdálkodó szervezet jelezte további természetbeni adományozásra vonatkozó szándékát. A vöröskereszt számlájára eddig a kollektívák és magánszemélyek 4,5 millió forintot fizettek be. A Magyar Vöröskereszt ezúton is köszöni a felajánlásokat és az adományokat. Arra kéri a lakosságot és az intézményeket, hogy továbbra is segítsék az örményországi földrengés károsultjai érdekében szervezett segélyakciót. (A Magyar Vöröskereszt MNB-számlája 235— 90171—8147.) Ez idáig 20 millió forintnyi az örményországi földrengés károsultjainak nyújtott magyar segély — mondotta Igor Mihejev követségi tanácsos a Szovjetunió magyarországi nagykövetségén tartott pénteki sajtótájékoztatón. Igor Mihejev és követségi munkatársai köszönetüket fejezték ki valamennyi segélyt nyújtó magyar intézménynek, vállalatnak, felajánlást tevő magánszemélynek. A tanácsos kiemelte a segélynyújtási akciót koordináló Magyar Vöröskereszt tevékenységét, hiszen az ő munkájuknak köszönhető, hogy közvetlenül a katasztrófa után útnak indult Magyarországról egy 3 millió forint értékű gyógyszerekből, antibiotikumokból, fecskendőkészletekből és vérkészítményekből álló — szállítmány. Számos vállalat és gyár is csatlakozott a segélyezéshez — hangzott el a tájékoztatón. A Magyar Gazdasági Kamara 250 ezer, a Konsumex 180 ezer, a Compack és a Hungexpo 100—100 ezer forintos segélyt ajánlott fel a földrengés sújtotta övezet számára. A Temaforg 5 vagon meleg takarót, a Skála tonnányi fagyasztott sertés- és marhahúst küldött a katasztrófa károsultjainak. A nyíregyházi és a kecskeméti konzervgyár gyermektápszerrel segítette a rászorulókat. A támogatók között volt a Richter Gedeon Gyár, a Budavox, a Graboplast, a Novotrade. Kivették részüket a segélynyújtásból a magyarországi egyházak és az alternatív szervezetek is. Igor Mihejev tanácsos elmondta: a nemzetközi segélyakció eredményeként Örményországban az egészségügyi ellátásban nincs fennakadás, és megoldották a károsultak ruhanemű-ellátását is. A követségi tájékoztatót követően Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete fogadta Ruttka Ferenc festőművészt, aki a legutóbbi kiállításán eladott képeiből származó összeget — 250 ezer forintot — ajánlotta fel a földrengés károsultjainak megsegítésére. Emellett a művész átadta Borisz Sztukalinnak egy festményét, amely a földrengés mementójának szánt alkotás. A Szovjetunió minden részéből szinte felmérhetetlen mennyiségben érkező segélyszállítmányok mellett eddig mintegy kétszáz teherszállító repülőgéppel és több ezer vasúti kocsival érkezett külföldről segítség a földrengés sújtotta Örményországba. A legújabb szállítmányok Japánból, Kongóból, Olaszországból és Törökországból jöttek. Tokióból a romeltakarításhoz nélkülözhetetlen földgépeket és tehergépkocsikat, Brazzaville-ből élelmiszert küldtek a rászorulóknak. A kongói kormány eddig négyszázezer francia frank értékű élelmiszert juttatott el Örményországba. A török kormány kétszázezer dollár értékű gyógyszert és tápszert küldött a természeti csapás sújtotta területre. A Torinóból érkezett Aeroflot-járat elsőorban antibiotikumokat hozott. A közeli napokban — egyebek között — a portugál Vöröskereszt gyógyszerekből, ruhákból és különböző gépekből álló szállítmánya érkezik a Szovjetunióba. Londonból mérnökök és építőmunkások érkeznek, akik részt vesznek a helyreállítási munkálatokban. A karácsonyi ünnepek ideje alatt az Egyesült Államokból is újabb segélyszállítmány indul Jerevánba. A repülőgéppel, amelyen az örmény gyerekeknek szánt ajándékok érkeznek, George Bush megválasztott amerikai elnök egyik fia és unokája is Jerevánba látogat. A világ sok országában folytatják a hajléktalanok javára indított gyűjtési akciókat. A vietnami szakszervezetek eddig nyolcvanmillió dongot gyűjtöttek össze. A Nemzetközi Újságíró Szervezet is pénzgyűjtő akciót hirdetett. Az így összegyűlt pénzt arra a bankszámlára utalják át, amelyen a La Republica című olasz, a Le Monde francia és az El Pais spanyol napilap által gyűjtött adományok is sorakoznak. Reagan amerikai elnök csütörtökön fogadta az Örményországból visszatért mentőalakulatok tagjait. Az elnök az amerikai nép nevében köszönetet mondott a „béke követeinek”, akik az első napoktól fogva részt vettek a mentésben és a romok eltakarításában. A még Örményországban tartózkodó amerikaiak szovjet társaikkal jelenleg ideiglenes lakóházak építését végzik. (MTI) Irán javítja kapcsolatait a Szovjetunióval és Franciaországgal László Balázs, az MTI tudósítója jelenti: Irán jószomszédi kapcsolatokat épít a Szovjetunióval, de egyelőre nem lát okot arra, hogy felújítsa a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, Franciaországgal viszont egyre inkább javulnak kapcsolatai — ezeket fejtette ki a Le Figaro című francia lapnak adott terjedelmes interjújában Ali Reza Moajeri iráni miniszterelnök-helyettes. A magas rangú tisztviselő így jellemezte Iránnak a nagyhatalmakhoz való viszonyát: — Az iraki—iráni tűzszünet óta változásokat tapasztaltunk a szovjet vezetők irántunk tanúsított magatarsában. Pozitív kezdeményezést tettek Afganisztánban. Biztosítékokat kaptunk Irak vonatkozásában — Iraknak a Szovjetunió fegyvert szállított a háború alatt Nemrég zajlott le a gazdasági vegyes bizottság 11. ülése. Megállapodásokat kötöttünk. 2500 kilométer hosszú közös határunk van, tehát jó kapcsolatokat kell építenünk. Azt hiszem, akövetkező hónapokban újabb kapcsolatjavító fejleményeket tapasztalunk majd. Az amerikai vezetők rendszerünk és forradalmunk iránt tanúsított magatartásában semmi változást nem látunk. Ilyen körülmények között mi sem tervezzük a belátható jövőben a kapcsolatok helyreállítását Amerikával. — Franciaországgal normális, sőt jó kapcsolatunk van. — Monteri utalt arra, hogy a közelmúltban egy olajkitermelő, egy parlamenti és egy ipari minisztériumi küldöttség látogatott Iránba és „biztató kilátások vannak a háborús újjáépítésben való közreműködésre”. Roland Dumas külügyi államminiszter a jövő év elején készül Teheránba. A vitás kérdésekre kitérve ■elmondotta, hogy a kölcsönös pénzügyi követelések rendezése folyamatban van. A Franciaországban élő iráni ellenzékiek ismét mozgolódnak a forradalmi rendszer ellen. Irán nem veszi például jó néven, hogy a néhai sah fiát nemcsak bebocsátották az országba, hanem sajtónyilatkozatokban is támadhatta az iráni rendszert. Az iráni miniszterelnökhelyettes a Szovjetunióban tapasztalható nemzetiségi feszültségről szólva elmondotta, hogy érthető érzelmi viszony van a Szovjetunióban és az Iránban élő azerbajdzsánok között. Mindkét helyen a hívők többsége síita, de ez nem jelenti azt, hogy Irán bármi módon beavatkozna a Szovjetunió belügyeibe. (MTI) Nemzetközi hírek ♦ Jurij Voroncov szovjet első külügyminiszter-helyettes, kabuli nagykövet pénteken Rómába érkezett, hogy tárgyalásokat folytasson Zahir sah volt afgán királlyal, aki 1973 óta az olasz fővárosban él száműzetésben. Közlekedési balesetben csütörtökön életét vesztette Jugoszlávia madridi nagykövete. A pénteki hivatalos tájékoztatás szerint a baleset Madridtól keletre, Guadalajara város közelében történt. Sadli Bendzsedid algériai államfőt a csütörtöki elnökválasztáson nagy többséggel megerősítették tisztségében. Megbízatása öt évre szól. SZOMBAT, 1988. DECEMBER 24. NÉPSZAVA Arafat megbeszélései Rómában Jasszer Arafat palesztin vezető pénteken Rómában folytatta megbeszéléseit, amelyeket az ENSZ-közgyűlés genfi ülésén elmondott beszéde után kezdett. Körútjának ez az állomása igen fontos, miután Olaszország a nyugateurópai közösségnek az a tagja, amelyik a leginkább támogatja a palesztin álláspontot. Arafat járt Rómában, és találkozott Giulio Andreotti külügyminiszterrel közvetlenül a PFSZ történelmi jelentőségű algériai tanácsülése előtt is. Arafat most tárgyalt Ciriaco de Mita miniszterelnökkel, Andreotti külügyminiszterrel és Gianni de Michelis miniszterelnök-helyettessel. A Vatikánban fogadta őt II. János Pál pápa. Nemzetközi megfigyelők különösen jelentősnek tartják, hogy a katolikus egyházfő találkozott a PFSZ vezetőjével, aki először járt a Vatikánban. A találkozó a PFSZ nemzetközi megítélésének gyökeres változásáról tanúskodik — mutatnak rá. Libanonban csütörtökön ért véget az a „kongresszus”, amelyen a PFSZ V. B. elnökének politikájával szembenálló csoportok szerveztek. Ezen részt vett számos, Damaszkusszal szorosan együttműködő palesztin szervezet — Abu Musza, Ahmad Dzsibril, Abu Nidal szervezetei—, valamint az Iránnal, szövetséges síita Hezbollah mozgalom képviseletében Mohammad Husszein Fadlallah sejk, illetve a szunnita integristák vezetőjének számító Szaid Saaban. Zárónyilatkozatuk szerint „árulásnak, a PFSZ-charta feladásának” tartják Izrael állam, valamint az ENSZ BT 242. számú határozatának elismerését a PFSZ részéről. (MTI) ENSZ Az utolsó plenáris ülés 1988-ban Az ENSZ közgyűlésének 43. ülésszaka csütörtökön megtartotta idei utolsó plenáris ülését, s ezzel január közepéig felfüggesztette tevékenységét. A záróülésen Dante Caputo argentin külügyminiszter, az idei ülésszak elnöke megállapította: a közgyűlés mostani megbeszéléseire olyan időszakban került sor, amikor a konfrontáció légkörét mindinkább az államok párbeszéde váltja fel. Ebben döntő szerepet töltött be a Szovjetunió és az Egyesült Államok között kialakult új típusú kapcsolat, az általuk kezdett leszerelési folyamat, valamint számos regionális konfliktus megoldása. Az államok közösségének most az a feladata, hogy megszilárdítsa ezeket a pozitív tendenciákat — mondotta Caputo, elégedetten mutatva rá, hogy az idei ENSZ-közgyűlés határozatai maguk is előmozdították a nemzetközi légkör javulását. Bár a világszervezet legfőbb testülete már az idén is számos lényeges kérdésben hozott állásfoglalást — így például most először "sikerült minden felet kielégítő kompromisszumos határozatra jutni Afganisztán ügyében —, néhány témakör már az ülésszak jövő évi tanácskozására maradt. Így például továbbra is napirenden szerepel majd a ciprusi kérdés, az iraki-iráni konfliktus és a nemzetközi gazdasági kooperáció témaköre. (AP, TASZSZ) Kína és India békés úton rendezi a határviszályt Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök pénteken befejezte Kínában tett ötnapos hivatalos, baráti látogatását, és Sanghajból hazautazott. Az indiai kormányfő Pekingben megbeszéléseket folytatott Li Peng kínai miniszterelnökkel, és találkozott Jang Sang-kun államelnökkel, Csao Ce-jang pártfőtitkárral, valamint Teng Hsziao-pinggel, a központi katonai bizottság elnökével. A hivatalos program lebonyolítása után látogatást tett Hszianban és Sanghajban. A látogatásról pénteken közös kínai—indiai sajtóközleményt adtak ki Pekingben. A közlemény egyebek között rámutat, mindkét fél arra a következtetésre jutott, hogy a megbeszélések és a találkozók hasznosak voltak, elősegítették a kölcsönös megértést és jól szolgálták a kapcsolatok további javulását. Pozitívan értékelték az utóbbi években elért együttműködést a kereskedelem, a kultúra, a tudomány területén. Hangsúlyozták, hogy mindkét országnak sok tanulnivalója van egymástól. A megbeszéléseken és a találkozókon aláhúzták az annak idején Kína és India által kezdeményezett, a békés egymás mellett élést meghatározó öt alapelv jelentőségét. Rámutattak, hogy ezek az elvek életképesnek bizonyultak, és kiállották a történelem próbáját. A közlemény szerint a két ország vezetői alaposan és mélyrehatóan megvitatták a kínai—indiai határproblémát, és megállapodtak abban, hogy azt békés és baráti konzultációk útján rendezik. Egyetértettek abban, hogy más területeken is aktívan fejlesztik kapcsolataikat, és keményen munkálkodnak azon, hogy kedvező légkört és feltételeket teremtsenek a határkérdés igazságos és ésszerű megoldásához. Ebben az összefüggésben konkrét lépéseket is tesznek, például közös munkacsoportot alakítanak a határkérdés kezelésére, illetve közös bizottságot hoznak létre a gazdasági, a kereskedelmi és a tudományos-műszaki kapcsolatok előmozdítására. Kim Ir Szén fogadta Eduard Sevardnadzét Eduard Sevardnadzét, az SZKP KB PB tagját, szovjet külügyminisztert pénteken Phenjanban fogadta Kim Ir Szén, a Koreai Munkapárt KB főtitkára, a KNDK államfője. A szovjet külügyminiszter átadta Kim Ir Szénnek Mihail Gorbacsov személyes üzenetét. A szívélyes légkörű eszmecserén mindkét részről hangsúlyozták, hogy a két ország közötti kapcsolatok aktív fejlesztésére, az együttműködés bővítésére törekszenek. Megállapították,hogy a Szovjetuniónak és a KNDK-nak az ázsiai—csendes-óceáni térség biztonságának és a jobb regionális együttműködésnek biztosítását célzó javaslatai a széles körű politikai párbeszéd alapjául szolgálhatnak. A kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken Pekingiben üdvözölte a térségben lévő amerikai és szovjet támaszpontok felszámolására vonatkozóan Manilában elhangzott bejelentéseket. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője üdvözölte Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszternek a Fülöpszigeteken lévő amerikai támaszpontokkal kapcsolatos kijelentéseit. A szovjet miniszter a manilai tárgyaló partnere, Raul Manglapus csütörtöki közlése szeriint úgy ítélte meg, hogy az ország területén lévő amerikai támaszpontok ügye az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek közötti tárgyalások témája csupán. Washingtonban ezt a szovjet álláspont bizonyos fokú módosulásának tekintik. Mint ismeretes, szovjet részről korábban, de a mostani tárgyalásokon is aláhúzták: ha Washington felszámolja a Fülöp-szigeteken lévő két nagy katonai támaszpontját, a Szovjetunió hasonlóképpen bezárja Vietnamban lévő Cam Ranh-i támaszpontját. Manglapus most azt mondotta, hogy szovjet részről a jövőben nem teszik függővé egymástól az amerikai és a szovjet támaszpont bezárásának kérdését. A Fülöpszigetek külügyminisztere nyilatkozatában azt is aláhúzta, hogy a tárgyalásokon „egyáltalán nem kívántak éket verni” az ország és szövetségesei közé. Phyllis Oakley, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője ezzel kapcsolatban kijelentette: bár amerikai részről még csak most tanulmányozzák a manilai tárgyalásokról kiadott közleményt, a minisztérium „egyetért a szovjet külügyminiszter állásfoglalásával”. (MTI, TASZSZ, AFP) Reagan számvetése Minden jel arra mutat, hogy nagy változások mennek végbe a Szovjetunióban — jelentette ki csütörtök esti tv-nyilatkozatában Ronald Reagan amerikai elnök. Reagan hamarosan lejáró elnöksége nyolc évéről nyilatkozott az ABC televíziónak, hangoztatva: kiemelkedő sikerei között tartja számon a Szovjetunióval kötött rakétaszerződést, amely az atomfegyverek egész kategóriáját tüntette el. Reagan méltatta Mihail Gorbacsov politikáját, ismételten rámutatva, hogy véleménye szerint a szovjet nép támogatja az átalakítás és a nyíltság politikáját, de Gorbacsovnak vannak ellenfelei az érdekeit féltő bürokráciában. Amerikának folytatnia kell eddigi vonalát, az „erőn alapuló békét” keresve — mondotta. Egy kérdésre válaszolva ellenérzésének adott kifejezést Moamer Kadhafival szemben, és azt mondotta: Washington „tanácskozik szövetségeseivel” Líbia vegyifegyver-gyártó kapacitásáról. Az elnök szerint igen nagy méretű üzemről van szó, s Reagan célzott a gyár elleni katonai támadás lehetőségére. (MTI) Sorsdöntő afgán pártállásfoglalás Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt lemondott a hatalom monopóliumáról, de semmiképpen sem mond le arról, hogy részt vegyen az ország irányításában — jelentette ki Nadzsibullah, a párt Központi Bizottságának főtitkára, államfő. Nadzsibullah azon a kabuli párttanácskozáson szólalt fel, amelyen a szovjet csapatok távozása utáni helyzetből adódó feladatokat vizsgálták. A főtitkár bírálta, hogy az elmúlt két évben nem volt eléggé hatékony a párt agitációs és propagandamunkája. Szorgalmazta a párt sorainak szorosabbra fűzését, rámutatva, hogy az ANDP csak a teljes egység megteremtésével marad jelentős politikai erő az országban. Az afgán vezető az Eho Planyeti című szovjet hetilapnak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy a búcsúzó év eseményeinek tanúsága szerint a világ kezd áttérni a helyi konfliktusok békés megoldására. Ez annak az eredménye, hogyha nemzetközi kapcsolatok területén is megjelent és erősödik az új politikai gondolkodás — állapította meg. Nadzsibullah kifejtette, hogy a Szovjetunió a kabuli vezetés egyetértésével tárgyalt az afgán ellenzéki csoportokkal. Ez hasznos és fontos lépés volt az afgánok közötti kapcsolatok erősítésének útján — mondta. Az afgán kormányellenes erők szerdán sorozatos rakétatámadásokat intéztek Szamangan tartomány székhelye, Ajbak ellen. Három személy életét vesztette, öten megsérültek és számos épület megrongálódott. Több tartományban voltak összecsapások az elmúlt napokban. Lagman tartományban a kormányhadsereg tüzérsége jelentős csapást mért az ellenséges erőkre, azáltal, hogy sikerült felrobbantani több fegyverraktárukat, ahol több száz föld-föld rakétát, géppuskákat, tüzérségi lőszert tároltak.(TASZSZ) Pakisztán készül a regionális csúcsértekezletre Rácz Péter, az MTI tudósítója jelenti: Várakozással tekint Benazir Bhutto pakisztáni miniszterelnök a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Szövetség (SAARC) év végi iszlámábádi csúcsértekezlete elé, amelyen a házigazda szerepét ő fogja betölteni. Karacsiban újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy az összejövetel kínálta alkalmat kihasználva szeretne kétoldalúmegbeszéléseket is folytatni Radzsiv Gandhi indiai kormányfővel, aki kérésére várhatóan néhány órával meghosszabbítja iszlámábádi tartózkodását. A helyi hírügynökségek pénteken idéztek Benazir Bhutto kijelentéseiből. Hivatalába történt beiktatása után a csúcsértekezlet lesz a fiatal miniszterelnökasszony első nemzetközi ténykedése. Nagyon bízik abban, hogy a tanácskozás érdemi eredménnyel zárul majd. A házigazda jogán, Benazir Bhutto fogja betölteni a SAARC elnökének tisztségét a következő egy évben. Egy kérdésre válaszolva tagadta, hogy a makrani partvidéken (Beludzsisztán tartomány) külföldi katonai támaszpontok és lehallgatóállomások volnának. A nemzetközi sajtóban korábban megjelentek célzások arra vonatkozóan, hogy a part mentén katonai építkezések folynak, s a létesítményeket az amerikai, gyorsan bevethető erők használják majd.