Népszava, 1988. december (116. évfolyam, 286–311. sz.)
1988-12-24 / 306. szám
8 SZOMBAT, 1988. DECEMBER 24. NÉPSZAVA Erdélyből — útlevéllel, falevéllel Kora tavasszal még csak úgy nevezték őket a szórványosan és óvatosan megjelenő cikkek, ideiglenesen letelepedők. Még tilalmasnak tűnt a „menekült” szó, még csak kósza hírek jártak arról, hogy valóban jönnek, nagyon sokan jönnek, és valóban keserves körülmények elől keresnek menedéket. Kezdetben jobbára csak az aluljárók élelmes árusainál bukkantak fel a sorsukról szóló könyvek, de alig pár hét alatt, ahogy a vélt vagy valódi tilalmak lazultak, úgy robbant a felszínre a könyvek és riportok áradata. Utat kapott az együttérzés, a segítőkészség, csikorogva megindult az ügyintézés mechanizmusa, és felbukkantak azok is, akik tudják, hogyan lehet a zavarosban halászni. De legtöbben még mindig azok vannak — az itthoniak és az ideérkezettek között is —, akik nincsenek egészen tisztában a helyzettel, a jogokkal és a lehetőségekkel. Cudar hideg volt a pincében. Kint szállingózott a hó. A három fiú pulóverben volt, hajadonfőtt. Ruhát válogattak volna a raktárban. De nem lehetett. Nem volt helyesen kitöltve a nyomtatványuk. Csak azt írták rá a központban a Vöröskeresztnél, hogy ruhát, élelmiszert és edényt adjanak. De azt nem, hogy mennyit, így nem lehet kiadni. Vissza kell menni a központba, hogy helyesen töltsék ki a lapokat. Azért beszélgetünk egy kicsit. A fiúk nem vacognak olyan könnyen, mint én a nagykabátban. Picurka faluból gyalogoltak pár hete. — Itt az a legszokatlanabb, hogy akárhová megy az ember, mindenütt jóindulattal találkozik — mondja a legmagasabb, s a többiek bólogatnak. Jóindulatúak voltak a határnál, és itt, Pesten, a Taurusnál, amelynek a hirdetését már az első nap megpillantották Debrecenben. A vállalat azonnal adott szállást, egy hónapra ingyenebédet, útbaigazítást, mit hol intézzenek, 45 forintos órabért a vulkanizálóüzemben, s nyomban 3100 forint előleget. A fiúk szívesen beszélnek, de a nevüket és a falujukat félnek kiadni. Otthon maradtak a szülők, a testvérek és a menyasszonyok. Vigyázni kell. Nem tudni, mi lesz velük. A falut nemsokára lebontják. — Tegnap hallottam, hogy Korondot már nekikezdtek bontani. Tudja, ahol azokat a szép cserépedényeket csinálják — meséli a magas. — Az úgy megy, hogy megépítik a blokkházat, aztán megy a parancs, hogy át kell költözni. De ne tessék azt hinni, hogy kész a ház. Sokszor nincs se víz, se fűtés, villany is csak pár órát ... — A pohárba belefagyott a víz — szól közbe egy hatvan körüli asszony. Eddig észre se lehetett venni, a ruháspolcoknál válogattak a férjével. — Mi két picivel jöttünk, a lányom, a vejem, meg a két unokám. Az egyik három, a másik másfél éves. El kellett jönni. Hát nem volt mit adni nekik. Fél kiló liszt, fél kiló cukor, fél liter olaj egy hónapra. Ha volt. Mert az ember hiába állt sorba, hiába volt az első, azt mondták, csak odafurakodott, menjen hátra, aztán, mikor minden elfogyott, azt mondták, jöjjön vissza egy hét múlva. — De hogy jött át az egész család együtt? — Hogyan, aranyom? Hát, mezítláb, a mocsáron keresztül. Bele is esett a csomagunk a vízbe. Se igazolvány, se semmi. De itt nagyon rendesek voltak velünk. Volt orvos, kaptam rögtön tetanuszt, mert tele voltam sebbel. Már dolgozunk mindannyian. Nekünk nem kell pénz, keresünk ... Nézd csak, apukám, milyen jó kis ernyő! Mint a férjének, aki nehezen talál magához illő nadrágot. Kevés a magas, sovány férfiakra való ruha. Elég, ha az ember körülnéz egy ilyen raktárban, láthatja: jól táplált, nép a magyar. Jobbára testes, pocakos emberek holmijai közül válogathatnak a jövevények. A Rákosszentmihály—Sashalom Református Egyházközség ténykedése már legendássá vált. Ezrével fordulnak ide a menekültek. Péntek délután különösen nagy a sokadalom. Mégis, mintha csent lenne, vagy legfeljebb csak zsongás, de semmiképpen sem zsivaj. Halk szavúak a tanácsra várók, a ruhát, cipőt, segélyt kérők, a sorban állók, és halk szavúak az őket fogadó egyházi emberek. Halkan szólalnak meg a követelődzők is , mert ilyenek is vannak. Miért pont itt ne lennének, sokfélék az emberek? A legtöbbjükre mégis inkább az jellemző, hogy fájdalmas emlékeket, bizonytalan jövőjű hozzátartozókat hagytak maguk után. Elindultak a jobb esélyekkel kecsegtető ismeretlenbe, új életet akarnak kezdeni, és ehhez segítséget kérnek, remélnek. Itt kapnak. Jó szót, és hozzá egy meleg teát is. Kálmán szőke, izmos fiatalember. Neki már kétévi itt-tartózkodásra jogosító, úgynevezett sárga igazolványa van. Eszerint Colomannak hívják. Romániában nem anyakönyvezték magyar néven. Itteni okmányait az ottani iratok alapján állították ki. Papíron tehát továbbra is Coloman, bár Kálmánnak szólítják, mióta csak él. Akkor lehetne papíron is Kálmán, ha a jogszabály megengedné a kétféle név használatát, vagy ha Kálmán magyar állampolgárrá válhatna, s így maga dönthetne a nevéről. Kálmán esztergályos. Most kérte ki a munkakönyvét egy Balaton-parti maszektól. — Az a legrosszabb, hogy az ember nem ismeri ki magát. Mi öten dolgoztunk annál az embernél. Zsebből fizetett, sokkal kevesebbet, mint a magyar munkásainak. Soha nem láttam fizetési cédulát. Vasárnap is dolgoztunk, de öt fillérrel se kaptunk többet, mint hétköznap. De ez még hagyján! Egy másik maszeknál dolgozik két kollégám, és már három hónapja nem kapnak semmi fizetést. A hét végén vállalnak alkalmi munkát, hogy el tudják tartani magukat. De nem mernek eljönni, mert félnek, hogy akkor egyáltalán nem kapják meg a pénzüket. Én most már átmegyek egy pesti szövetkezethez. — Arra nem gondoltak, hogy a szakszervezethez forduljanak? — Belépnék én szívesen, csak tudjam meg végre, hogy mire vagyok jogosult. Nem a balatonalmádi szövetkezetnek dolgozó maszek szerszámkészítő az egyetlen, aki visszaél az erdélyiek kiszolgáltatottságával. Hallani kárpitos szakmunkásról, aki napi 14 órát dolgozott havi hatezerért. Hallani, hogy van, aki ötezret is elkér egy albérleti szobáért, s ha a lakó nem tud fizetni, az utolsó értékeit is elszedi. De nyílt titok az is, hogy vannak szanálásra váró nagyvállalatok, ahol a magasabb fizetésű magyar dolgozókat elbocsátják, és erdélyieket vesznek fel, jóval kevesebbért. Üldögélünk egy sarokban. A szomszéd asztalkánál színházjegyet osztanak gyerekeknek, bútort utalnak ki a rászorulóknak. Hatalmas, tagbaszakadt férfi mesél, öt gyereket hagyott otthon. — Azóta a feleségem nem kap munkát. Segélyt se kap. Én próbálok innen küldözgetni ezt-azt. Megmondták neki: ne is kérjen útlevelet, úgysem adnak. — Maga útlevéllel jött? — Útlevéllel? Falevéllel. Ahogy hátulról fújt a szél — kacsint az ember —, hason csúszva, öt-hat kilométert. Tudja, és nehézgépkezelő vagyok. Ott meg az a szokás, hogy az embert elviszik közmunkára. Ha otthon maradok, engem is elvittek volna, és rombolnom kellett volna a falvakat. Ehhez nem volt gusztusom. Sokan, mielőtt szétverik a házukat, felakasztják magukat. Hát, én ebből sem kértem ... Itt darukezelő vagyok a Mélyépítő Vállalatnál. Jó dolgom van, a fizetésem is rendes. Ez nekünk egy kis Amerika! Fiatal nő zsíros kenyeret és bögrében teát tesz elénk az asztalra. A férfi rám néz. — Engem itt csak az aggaszt, hogy nem tudom, van-e vacsorájuk a gyerekeimnek — mondja, és nagyon hirtelen elfordul. A férfiak szégyellnek sírni. A barna, negyvenes ember öt szakmával érkezett, és hozta három gyerekét is. Van munkája, egy család otthont is adott nekik. A férfi mégis nyugtalan. Mert azt mondták, csak akkor kapnak letelepedési engedélyt, ha valaki befogadó nyilatkozatot ad. De ki fogad be az itteni lakásviszonyok mellett egy háromgyerekes családot, véglegesen ? Ez a férfi nem tudja — és nyilván nem ő az egyetlen tájékozatlan, akihez nem jutott el a hetekkel ezelőtti döntés: — a hatóságok már nem kötik befogadó nyilatkozathoz vagy állandó lakhatási lehetőséghez a „sárga” tartózkodási engedély kiadását. Az a hat hónapos, ideiglenes tartózkodási engedély lejárta előtt is kiadható, ha a kérelmezőnek bármiféle lakhatási lehetősége vann, tehát munkásszálást, vagy albérletet is elfogadnak. Kivételes esetekben, akinek már végleges lakásmegoldást sikerült találnia, a „sárga” engedély lejárta előtt is kaphat „kék” igazolványt, hivatalos nevén a letelepített külföldiek végleges személyi igazolványát, s vele a magyar állampolgárokével közel azonos jogokat. Mostanában egyre többet hallani, olvasni a menekültek jogi helyzetéről. Kezdve azon, hogy bár valójában, menekültek, jog szerint nem azok. Dr. Kende Péter jogász-szociológust, az Erdélyből jöttek ... című könyv szerzőjét arról kérdezem, mit jelent az erdélyiek számára, hogy nálunk se nem menekültek, se nem magyar állampolgárok. — Többek között azt, hogy nincs választójoguk, nem választanak, és nem is választhatók. Nem kaphatnak világútlevelet, mint a magyar állampolgárok. Ez természetesen nagyon megnehezíti az utazási lehetőségeiket. Különösen aggályosnak érzem azoknak a helyzetét, akik harmadik országokba akarnak továbbutazni. Ez ugyanis azon múlik, hogy ott befogadják-e őket. Ismeretes az is, hogy egy érvényben levő kétoldalú, magyar— román megállapodás értelmében az illegálisan érkezetteket vissza kellene küldeni. Nekem is az a véleményem, hogy Magyarországnak csatlakoznia kellene az 1951-ben, Genfben elfogadott Menekültügyi Egyezményhez. Ezzel a menekültjog a magyar jogrendszer részévé válhatna. A jogi rendezettség mellett ez azzal az előnnyel is járna, hogy segélyt kaphatnánk az ENSZ-től a menekültek számára. Ami az állampolgárság elnyerését illeti: ez azon múlik, hogy Magyarország felmondja-e a Romániával 1979-ben kötött, a kettős állampolgárság kizárásáról szóló egyezményt, amely szerint román állampolgár csak akkor szerezheti meg a magyar állampolgárságot, ha a román állam elbocsátja az illetőt a román állampolgári kötelékből. Ezzel kapcsolatban Marosán György, a kormány szóvivője a közelmúltban a következőket nyilatkozta: — Az egyezmény 1990. február 10-ig érvényes, s ha a szerződő felek másként nem nyilatkoznak, ezt követően automatikusan további öt esztendőre meghosszabbodik. A módosító szándék bejelentését a szerződés a lejáratot megelőző hat hónapon belül teszi lehetővé. Ez azt jelenti, hogy legkorábban 1989. augusztus 10-től nyilatkozhatunk az egyezmény jövőjére vonatkozóan. Ezzel kapcsolatos végső döntés tehát még nincs. A kormány egyébként karácsony alkalmából minden Erdélyből áttelepült, 18 éven aluli gyermeknek ezer forint értékű vásárlási utalványt ajándékoz. Ha már a vásárlásnál tartunk, érdemes megismerni, hogyan vásárolhat nálunk hitelben egy erdélyi? OTP, József körúti fiók: — Csak akkor adhatunk vásárlási kölcsönt, ha az illetőnek kék, tehát végleges letelepedési engedélye van. Sárgára, sajnos, nem tudunk kölcsönt folyósítani. OTP, Újpest, Árpád út: — Mi adunk „sárga” igazolványra is, pontosan olyan feltételekkel, mint a magyar állampolgároknak. OTP, XVII. kerületi fiókja: — Mi mindenkinek adunk kölcsönt, akár a hat hónapos tartózkodási engedélyre is, ha az illető megfelelő kezest állít. Természetesen minden hitel alapfeltétele, hogy a kérelmezőnek legyen munkaviszonya. Ahány kerületi fiók, anynyiféle feltétel. A kérelmezők viszont a lakóhelyük szerinti fiókhoz kötelesek fordulni. Ha jó helyen találtak menedéket, még adós is lehet belőlük. Ezenkívül még sok más is lehet b belőlük. Lehetnek szakszervezeti tagok, hiszen a SZOT elnöksége májusi ülésén már leszögezte: „A munkavállalói engedéllyel rendelkező letelepülők tagjai lehetnek a magyar szakszervezeteknek, s ezzel együtt a magyar dolgozókkal azonos szakszervezeti jogok is megilletik őket.” Tagjai lehetnek azután még a KISZ-nek, és egy sor alternatív szervezetnek is. Azaz, lehetnek, vagy nem lehetnek? Mert többen azt mondják, a tartózkodási engedély megadása előtt alá kellett írniuk egy nyilatkozatot, mely szerint tudomásul veszik, hogy Magyarországon nem folytatnak politikai tevékenységet. Márpedig akárhogy is nézzük, aki ilyen szervezetbe belép, politikai tevékenységet folytat. Egyébként e körül a nyilatkozat körül elég nagy volt a homály. Voltak menekültek, akik nem is hallottak róla, mások állították, hogy velük is aláírattak ilyet. Volt, aki természetesnek találta, volt, aki berzenkedett ellene. A BM Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatalában először furcsállották kérdésemet. Az illetékes határozottan állította: a tartózkodási engedélyekhez kitöltendő nyomtatványokon nincs ilyen szöveg. Bár kétségtelen, egyes megyei főkapitányságokon valóban pótlólag begépeltek a kérdőívekre egy ilyen értelmű mondatot, azzal a szándékkal, hogy az érintettek ne folytassanak a Magyar Népköztársaság érdekeivel ellentétes tevékenységet. Mivel az utóbbi idő politikai eseményei lehetővé tették, az illetékesek — jelzésünk nyomán — rendkívül gyorsan intézkedtek, hogy szüntessék meg az ilyen tartalmú nyilatkozatok aláíratását, mivel az sem jogilag, sem erkölcsileg nem fogadható el. Az erdélyieknek tehát joguk van belépni a magyarországi politikai szervezetekbe, de természetesen nekik is, mint mindenki másnak, kötelességük tiszteletben tartani a Magyar Népköztársaság jogrendjét. Erre az illetékes rendőri szervek szóban hívják fel figyelmüket. Rákosszentmihályon sovány, sápadt asszony lépett hozzám. Valami bennfentesebb embernek nézhetett. Be akarta diktálni a gyerekei nevét. Két kicsi maradt odaát a nagyszülőkkel. — Nem tudta, hogy nem olyan könnyű őket utólag áthozni? — kérdeztem, mert mesélik, sokan úgy jönnek, hogy azt képzelik, pár hét alatt kihozhatják családtagjaikat is. — Talán csak sikerül — néz karikás szemmel az aszszony. — Isten majd megsegít. — Ezt egész komolyan mondja. Hiszi. De nagyon szomorú. Peredi Ágnes A Taurus azonnal adott munkásszállást, ingyenebédet, előleget jó szót és meleg teát i A rákosszentmihályi református egyházközség ténykedése már legendássá vált