Népszava, 1988. december (116. évfolyam, 286–311. sz.)

1988-12-03 / 288. szám

12 Mozaik Szeretettel köszöntjük névnapjukon Ferenc nevű olvasóinkat. A Nap kél 7 óra 13 perckor, nyugszik 15 óra 55 perckor. — Németh Miklós távirat­ban köszönte meg a Szov­jetunió Minisztertanácsá­nak üdvözletét, amelyet a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnökévé történt megválasztása alkal­mából kapott. FELMENTÉSEK, kinevezések A Minisztertanács — nyugál­lományba vonulásuk alkal­mából — felmentette honvé­delmi miniszterhelyettesi tisztségük alól Horváth Ist­ván altábornagyot, az MN politikai főcsoportfőnökét és Nárai István altábornagyot, az MN kiképzési főfelügyelő­jét. A felmentéssel egyidejű­leg a Minisztertanács Krasz­­nai Lajos vezérőrnagyot és Stock János altábornagyot kinevezte honvédelmi mi­niszterhelyettessé. Az új mi­niszterhelyettesek Németh Miklós, a Minisztertanács el­nöke előtt letették a hivatali esküt. Az eskütételen megje­lent Kárpáti Ferenc vezérez­redes, honvédelmi miniszter. A honvédelmi miniszter Krasznai Lajos vezérőrnagyot az MN politikai főcsoportfő­nökévé, Stock János altábor­nagyot pedig az MN légvé­delmi és repülő főcsoportfő­nökévé nevezte ki.­­ A Mozgássérültek Bu­dapesti Egyesülete értesíti tagjait, hogy Heines Medin­­klubjában december 7-én 16 óra 30 perces kezdettel lesz az összejövetel. Cím: Bp. II., Frankel Leó u. 25—27. — Hármas ikrek szület­tek péntek délben a győri kórház szülészetén. Péli Ti­­borné 27 éves soproni fiatal­­asszony adott életet két lánynak és egy fiúnak, össz­súlyuk 6 kiló 60 deka. Az anya és gyermekei jól van­nak.­­ Bódi Béla, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szö­vetségének tagja, a Magyar Nemzeti Felszabadítási Bi­zottság volt összekötője, a Lapkiadó Vállalat nyugdíja­sa 72 éves korában elhunyt. Temetése december 7-én, szerdán 15 órakor lesz a Far­kasréti temetőben.­­ Németh Miklós, a Mi­nisztertanács elnöke fogadta Etre Sándort, a Magyar Nép­­köztársaságnak a Koreai Köz­társaságban megnyitandó ál­landó képviseletének veze­tőjét, aki a közeli napokban utazik állomáshelyére. ‘ KITÜNTETÉSEK Az Elnöki Tanács a Magyar Néphadsereg fejlesztésében, kiképzésének korszerűsíté­sében kifejtett eredményes munkásságuk, életútjuk elis­meréseként, nyugállományba vonulásuk alkalmából Hor­váth István altábornagy, honvédelmi miniszterhelyet­tesnek és Nárai István altá­bornagy, honvédelmi minisz­terhelyettesnek a Vörös Zász­ló Érdemrendet, valamint dr. Nyitrai Lajos vezérőr­nagynak a Magyar Népköz­­társaság Zászlórendjét ado­mányozta. A kitüntetéseket Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács el­nöke adta át. Jelen volt Var­ga Péter, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának osztály­­vezetője, Kárpáti Ferenc ve­zérezredes, honvédelmi mi­niszter és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára.­­ Automata telefonköz­pontot helyezett üzembe pénteken a Miskolci Posta­­igazgatóság a Borsod megyei Bükkábrányban. Az új köz­pont a közeli Vatta nagyköz­séget is kiszolgálja. Eddig 50 előfizető volt a két telepü­lésen, most kétszázra emel­kedhet a számuk. Mindkét település körzetszáma: 40. A megváltozott kapcsolási szá­mokról a postahivatalok és tudakozók adnak felvilágo­sítást. Baleset tanúját keresi a rendőrség Súlyos baleset körülményeinek tisztázásához kéri a rendőrség a lakosság segítségét. Keresik azt a tehergépkocsi-vezetőt, aki de­cember elsején, a hajnali órák­ban, az M7-es autópálya 53-as ki­lométere közelében (Budapest fe­lől Székesfehérvár felé haladva) segítséget nyújtott egy gépkocsi­­vezetőnek. Az ismeretlen autós a jeges úton személyautójával a pályákat elválasztó zöld sövény közé csúszott. Az autónak neki­vágódott egy másik személygép­kocsi, úgy, hogy közben a két jármű közé szorította az első ko­csi utasát, aki súlyos sérülé­seket szenvedett. A baleset körülményeit a szé­kesfehérvári rendőrkapitányság vizsgálja. Jelentkezni lehet Szé­kesfehérváron, a Sárkeresztúri úton a­ rendőrség M7-es autópá­lya mellett levő épületében­, il­letve telefonon, a 22-12-700 szá­mon. A Minisztertanács Hivatala és az Országos Árhivatal együttes tájékoztatója a napilapok áremeléséről A Minisztertanács döntése alapján 1989. január 1-jétől emelkedik a napilapok ára. A jelenlegi árak 1985-től vannak érvényben. Időköz­ben számottevően növeked­tek a papírárak, az előállítás költségei (nyomdai), veszte­ségessé vált a posta hírlap­­terjesztési tevékenysége, és jelentős mértékű állami tá­mogatással lehetett csak a je­lenlegi lapárakat fenntarta­ni. Az állami támogatás megszüntetése és a költség­­növekedés miatt elkerülhe­tetlen a napilapok árának emelése. Az országos napilapok kö­zül a Népszabadság, a Ma­gyar Hírlap, a Magyar Nem­zet és a Népszava példányon­kénti ára a hétköznapi szá­moknál 1,80 forint helyett 4,80 forint, a nagyobb ter­jedelmű szombati, illetve ün­nepi számnál pedig 2,20­­he­lyett 5,80 forint lesz. A me­gyei napilapok árai általában a hétköznapi számoknál 1,80 forintról 4,30 forintra, szom­bati, illetve ünnepi számok­nál 2,20 forintról 5,30 forint­ra nőnek. Az Esti Hírlap új ára 3,80 forint, a Népsporté 4,30 forint lesz. Az árintéz­kedéssel egyidejűleg a lapok január 1-jétől a korábban megszokott nagyobb terje­delemben jelennek meg. 1989-re a Magyar Posta az előfizetéseket már az új ára­kon fogadja el. Az előfize­téses rendszerben fennma­radnak a különböző kedvez­mények. Ezekről az egyes lapok kiadói külön tájékoz­tatják olvasóikat. A Minisztertanács döntése alapján a lapkiadás és -ter­jesztés 1989-től önálló üzle­ti vállalkozásként működik. Ennek megfelelően az éssze­rű gazdálkodási szemponto­kat is figyelembe véve, az előállítás, a kiadás és ter­jesztés egyaránt szabad ár­formába kerül. A későbbiek folyamán tehát az egyes na­pilapok árai a költségek és olvasói igények változásainak megfelelően módosulhatnak. 1-6 fok Szárazföldünk legnagyobb részén gyors változások jel­lemzik az időjárást. A Brit­szigetektől a Skandináv-fél­­sziget déli részén és a Né­met—Lengyel-alföldön át egészen a Fekete-tenger észa­ki térségéig anticiklon he­lyezkedik el. Ezeket a terü­leteket igen hideg levegő árasztotta el. A hőmérsék­let csúcsértéke általában 5, 10 fokkal marad el az ilyen­kor megszokottól. Várható időjárás az ország területére ma estig. Borult, párás, tartósan csa­padékos idő várható. A déli és a keleti országrészben többnyire eső, de északkele­ten és a Kisalföldön havazás, havas eső is valószínű. A keleti, délkeleti szél meg­erősödik, a Dunántúlon hol­nap északkeletire fordul. Délutántól lassanként meg­szűnik a tartós csapadék. A legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 1 és plusz 6 fok között várható. A Duna vízállása Buda­pestnél 170 cm, a víz hő­mérséklete 3,4 fok. Szombat TELEVÍZIÓ 1. 8.25 Tv-torna 8.30 Nasa obrazovka Szlovák nyelvű m. 9.00 Képújság 9.05 Hármas „csatorna” 9.50 Elemér és a szivárvány Bábfilm 1. 9.55 Tűzszereső Játékos vetélkedő 10.00 Perpetuum mobile 10.30 Pályán maradni Játékos sportvetélkedő 11.15 Hol-mi? Ifj. magazin 12.00 Képújság 14.35 Képújság 14.40 Van benne valami Barkochba-játék 15.20 Betűreklám 15.25 Az élő bolygó Films, a Földről, xn/10. 16.20 Könyvek a kamera előtt Újdonságok, érd­ekességek a téli könyvvásáron 17.00 Híradó 17.15 Reklám 17.25 Bolgár fafaragás Bolgár rövidfilm 17.40 ....................Ha egyszer erre hoz szerencséd ...” Riportfilm a szovjet Zsidó Autonóm Területről 18.40 Családi torna 18.45 Reklám 18.55 Csip-csup csodák Holland rajzfilms. 19.10 Esti mese 19.25 Reklám 19.30 Híradó Az országos szakszervezeti tanácskozásról jelentjük 20.30 Vers mindenkinek Musset: A Hold balladája 20.35 Ahogyan élni szeretnék Francia tv-film, II/1. 22.10 Képes nóták Sandra dalai 22.40 Jegy Rómába NSZK tv-film A fiatal karrierje elején járó újságírónő találkozik a sikeres, nagynevű kollégával­­ és a szerelemmel. 23.40 Híradó 2. TELEVÍZIÓ 2. 13.40 Képújság 13.45 Házi-barát Magazin a családnak. Ism. 14.00 Rockstúdió 15.00 Az országos szakszervezeti tanácskozásról jelentjük 16.00 MOVI-krónika 16.10 Kék fény. Ism. 17.40—18.15 Nyelvleckék 17.40 Orosz nyelvlecke 17.50 Angol nyelvlecke 18.15 Énekeljünk! Ism. 18.25 Bp. Spartacus—Arenzano vizilabda-mérk. KEK-döntő 19.30 Kóborlás a nyugati parton NSZK ism.-térj. rövid­­films. VI/5. 20.00 Képújság 20.05 A vulkán alatt Feliratos am. film (1984) 21.55 Egy XX. századi magyar értelmiségi pályaképe Benda Kálmán történész 23.05 Benatar Am. zenés film az amerikai rockzene új csillagáról. 24.00 Képújság szlovák tv 1. műsor: 8.30 Úttörők magazinja 10.00 Kaleidoszkóp 10.40 Robin Hood 11.35 Honv. magazin 11.50 Találkozás szovjet művészekkel 12.45 Szovjet mesefilm 14.10 Ba­ráti találkozás 15.30 Biciklibál 16.35 Népzene 16.55 A Szmolnij 17.25 Beszélgetés a csehszlovák hegymászásról 18.05 Válasz a né­zők leveleire 18.20 Esti mese 18.30 —19.10 Magazin 19.30 Híradó 20.00 Zenés, szórakoztató m. 21.20 Sza­márévek 22.25 Sporthíradó 22.40 A gyilkos soha nem téved (film) 2. műsor: 9.00 Szabadság vagy halál 10.20 Angol nyelvtani. 10.50 —11.10 Orosz nyelvtani. 16.50 Arany kalászok 17.50 Megkér­jük a robotot 18.15 Műv. sor. 18.30 Portréfilm 19.00 Torna 19.10 Es­ti mese 19.30 Híradó 20.00 Néző­pont 21.20 A Híradó szerkesztő­ségében 21.30 Szính. közv. JUGOSZLÁV tv 1. műsor: 9.00 Válogatás az ok­tatóprogramokból 10.30 Hírek 10.35 Éjszakai program 15.30 Nép­zene 16.00 Hét tv-nap 16.45 Hírek 16.50 Tv-naptár 17.00 Jug. kosár­­labdabajn. 18.30 Dok.­m. 19.15 Rajzfilm 19.30 Tv-napló 19.50 Sport 19.53 Időj. 20.00 Fenn­tartott idő 20.15 Játékfilm 21.50 Tv-napló 22.10 Éjszakai prog­ram 0.10 Hírek 2. műsor: 15.30 Hogyan legyünk együtt? 16.00 Játékfilm gyerekeknek 17.30 Szính. közv. 18.50 Több a játék­nál 20.15 Zenés est 21.45 Hírek 21.50 A kultúra berkeiből 22.20 Sportszombat SZOVJET TV 4.30 120 perc 6.35 Gyerekm. 7.05 Az udmurt dal- és táncegyüttes 7.45 Mi illik, mi nem? 8.15 Vla­­szenko zongorázik 8.40 Baleset­­mentes közi. 9.15 Orosz népi hangszerek 9.45 Országos olvasói konferencia 11.00 A szocializ­mus országaiban 11.30 A világ népeinek művészete 12.00 Lakás­ügyek Habarovszkban 12.30 Hí­rek 12.40 Az állatok világa 13.40 Geran: Hideg tenger 14.25 Rajz­filmek 15.05 Nemzetközi m. 16.05 Fekete fülű fehér Rim 19.00 Hír­adó 19.40 AZ amerikai tv-tár­­saság m. 22.55 Hírek 23.05 Ma­gánélet 23.43 Hírek 23.48 A. Ba­­janova énekel KOSSUTH RADIO 8.30 Családi tükör 9.05 Népi muzsika 10.05 Ismét — a javából! 12.30 Pick szalámi és gyulai kolbász 13.00 Klasszikusok délidőben 13.49 Énekeljük együtt 14.10 Ipargazdák 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Operarészletek 15.00 Versek 15.10 Új zenei újság 16.00 168 óra 17.30 A szülőföld muzsikája 18.15 Gyermekkönyvhét 18.30 Esti magazin 19.00 Szemle 19.25 Nevek ürügyén — Kassák 20.25 Emlékezés Doráti Antalra 21.39 Mindennapok esztétikája 22.00 Hírvilág 22.35 Hangv. 0.15—5.50 Éjfél után 8.19 Orgonahangv. 9.23 Schumann- és Mendelssohn­­kórusok 9.34 Kamarazene 10.30 Slágerlista 11.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.59 Operafelvételek 12.30 Iskolarádió 13.05 Kívánságm. 14.05 Beethoven-szonáták 15.00 Lemezbörze helyett 15.55 Bizet-ciklus 16.33 Operakettősök 17.15 Aranyalbum 18.30 Mindennapi Irodalmunk 19.05 Tenorkulcs 19.33 Országos fafúvósverseny 22.00 Schubert: a-moll vonós­négyes 22.30 Vesztőhely 23.30 Hírek Budapesti színházak Állami Operaház: A nürnbergi mesterdalnokok (5, N. béri. 3.), Erkel Színház: A diótörő (7,­ Báthy Anna béri. 3.), Nemzeti Színház: Advent a Hargitán (7), Várszínház Kamaraterem: Tudós nők (fél 8), Madách Színház: Az ördög du. fél 3, 7), Madách Ka­mara: Páratlan páros (7), Élelem bére (éjjel fél Katona Jó­zsef Színház: "Coriolanus (7), Jurta Színház: Detre Annamária gyermekműsora (de. 11), József Attila Színház: Lépcsőnjáró szerl­lemek (du. fél 3, bérlet/1., 7-kor T/1.), Stúdiószínpad: Csoóri-est (fél 8), Vígszínház: Álomkom­­­mandó (7), Pesti Színház: Vizs­gák és fegyelmik (7), Állami Bábszínház — Jókai tér: Holló­király (du. fél 3, fél 5), — Nép­­köztársaság útja: Terülj, terülj asztalkám (de. 11, du. 4), Jó­zsefvárosi Színház: Ciklámeni (7), Kisszínpad: Az ennivalói nagynéni (7), Thália Színház: Szabad-e bejönni ide betlehem­mel? (de. 10, 12, 2), Családi ágy (7), Thália Stúdió: Mese habbal (fél 8), Fővárosi Operettszínház: A mosoly országa (du. fél 3, 7), Radnóti Miklós Színpad: Mesélő Kert (de. 11), Julius Caesar (7), Pesti Vigadó, Kamaraterem: Gyermekműsor (de. 11, du. 3), Hangversenyterem: Magyarnóta­­műsor (8), Vidám Színpad: Sze­retem a feleségem (7), Mikrosz­kóp Színpad: Lépj be a S. A. S.­­ba! (fél 8), Fővárosi Nagycir­kusz: Cirkuszkarnevál (de. 10, du. 3, 7), Zeneakadémia: A zene titkai (de. fél 11, I. béri. 2., du. 4, II. béri. 2.), Budapest Kong­resszusi Központ: Operettgála (du. fél 3, 7), Napsugár Gyer­mekszínpad : A fekete cilinder (du. fél 2), PETŐFI RADIO 8.11 Mario Lanza énekel 8.50 Külp. figyelő 9.05 Tövisek és virágok 10.00 Oxigén 12.10 Nóták 13.05 Gyermekrádió 14.00 Magunkat ajánljuk 17.05 Újdonságainkból 17.30 4X4 — játék 18.30 Könnyűzene 19.05 Vízilabda KEK-mérk. 19.30 Nemzetiségi népzenei fesztivál 20.21 Sanzonok 21.03 168 óra 22.30 Countryhangv. 23.10 Sporthírek 23.15 Éjszakai klub 0.15—5.50 Éjfél után BARTÓK RÁDIÓ SZOMBAT, 1988. DECEMBER 3. NÉPSZAVA Televízió- és rádióműsor Vasárnap TELEVÍZIÓ 1. 8.50 Tv-torna 8.55 Óvodások filmműsora 9.10 Képújság 1.15 Tom és Jerry Rajzfilms. 9.35 Rakoncátlan felnőttek Holland films. VI/6. 10.00 Tűzkereső — vetélkedősor. 10.05 Mi legyek? Pályaválasztási m. 10.45 Mi­ tu-ház 10.55 MTK-VM—Bp. Honvéd bajn. labdarúgó-mérk. 12.45 Hírek 14.30 Képújság 14.35 RTV-közönségszolg. 14.40 Snoopy, gyere haza! Am. rajzfilm 16.00 Betűreklám 16.05 Szerelmi kódex VII/4.: Szülők és gyerekek 17.00 Reklám 17.10 Delta — Tud. híradó 17.35 Nézzük együtt 18.05 Reklám 18.15 Szociális és egészségügyi híradó 18.20 Családi torna 18.25 Meséről mesére 18.50 Reklám 19.00 A Hét 20.00 Híradó 20.10 Magyar évszázadok A nagy fejedelem: Bethlen Gábor 20.30 Ahogyan élni szeretnék Francia tv-film, n/2. 22.00 Telesport 22.45 Hírek TELEVÍZIÓ *. 9.00 Bath vizei Angol dok.-film. Ism. 9.35 Szomszédok 42. fejezet. Ism. 10.05 Oktatás és történelem VII/5. rész 10.45—11.45 Mire megvénülünk Tv-films. VI/6. Ism. XIII/2. rész 14.00 Képújság 14.05 Tükörkép 15.35 A nyelv világa 16 05 Telis-tele videó 16.20 Színház az egész világ 17.15 Az országos szakszervezeti tanácskozásról Jelentjük 18.15 Gondolkodó Tud. hetilap 19.00 Tokaj Expressz nemzetközi párbajtőrverseny, döntő 20.00 Gyémántdíjasok fesztiválja 20.20 Képújság 20.25 Nemzetközi teremcross­­verseny 21.20 Parabola 21.50 Népzene, zenekarra Bartók—Kesztler: Magyar parasztdalok 22.00 Bestseller Lengyel tv-dráma 23.35 Képújság SZLOVÁK TV 1. műsor: 8.30 Gyerekeknek 10.40 Tv-játék 11.40 Magazin 12.15 Kon­cert 12.50 Autósok-motorosok ma­gazinja 13.35 Honv. sportok 14.25 Sport novemberben 14.45 A ter­mészetvédelemről 15.30 A Bibliá­ból 16.45 Narancsfiú 18.20 Esti mese 18.30—19.10 Zenés m. 19.30 Híradó 20.05 A Humberto cir­kusz 21.00 A zene közös útján 21.50 Sporthíradó 22.05 Irodalmi klub 22.50 Sakk 2. műsor­ 15.50 Zenés* szórakoztató m. 17.05 Ma­gazin 17.30 Folklórfesztivál 18.00 Műsorajánlat 18.20 Nyitott stú­dió 19.00 Torna 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Bűvészfeszti­­vál 1987 21.00 Híradó 21.20 Név­napi üdvözlet jugoszláv tv 1. műsor: 9.30 Magyar nyelvű faluműsor 10.00 Cseh és szlovák nyelvű krónika 10.20 Hírek 10.30 Vasárnap délelőtt 12.00 Mező­­gazdasági m. 13.00 Hivatásos orientáció 13.30 Anno. . . 14.00 A Niemen folyó 14.50 Komoly­zene 15.35 Dok.-mozaik 17.10 Já­tékfilm 18.55 Rajzfilm 19.10 Tv­­fortuna 19.30 Tv-napló 20.00 Gyen­­ka 20.50 Játékfilm 22.30 Tv-napló 22.50 Éjszakai program 0.50 Hí­rek 2. műsor: 7.55 Hírek 8.00 Éj­szakai program 10.00 Ma a hol­napért 13.00 Cigány nyelvű m. 14.00 Szórakoztató sportdélután 15.55 Li-vb, műkorcsolya-, kézi­labda-bajnokság 20.00 Ism.­terj. sor. 21.00 Tegnap, ma, holnap 21.15 Kis koncert 21.35 Jug. lab­­darúgó-bajn. 22.05 Sportszemle SZOVJET TV 6.00 Hírek 6.15 Aerobic 7.00 Dok.­­film 7.20 A Sportlottó sorsolása 7.30 Ébresztőóra 8.00 A hazámat szolgálom! 9.00 Zenés m. 9.30 Vi­lágjárók klubja 10.30 zenebutik 11.00 Falusi óra 12.00 Egészség 12.45 Találkozás V. K. Gyacsenko pedagógussal 14.15 Aszlán ka­landjai 15.25 Fotópályázat 15.30 A Louvre 16.00 Nemzetközi pa­noráma 16.45 Filmelőzetes 17.45 Társastánc-gálaműsor 19.00 Hír­adó 19.40 A gála folytatása 20.55 Rajzfilmek felnőtteknek 21.25 Hí­rek 21.40 Jövedelmező állás 22.52 A Moszkvai Virtuózok kamara­­zenekara játszik KOSSUTH RÁDIÓ jquip. negyedóra Örökzöld dallamok Édes anyanyelvünk Gondolat—jel Nemzetközi magazin Bajor Nagy Ernő írása Népdalkörök Mit üzen a Rádió? Művészlemezek Üdvözlet az olvasónak Operarészletek A magyar tudományról Komoly­zenei lemezlovas Gyermekkönyvhét Remekírók hangszalagon Országos fafúvósverseny A müncheni Capella Antiqua énekel Sporthírek Lavro von Matach­ vezényel Hárfazene­i­4.20 Éjfél után PETŐFI RADIO 8.05 Játék a könyvtárban 9.05 Sikerlemezek CD-n 9.43 Sikerlista ’88 11.10 Vasárnapi koktél 12.03 Sport 12.08 Nóták 12.55 Sport 13.05 Mikrofonpróba 14.00 Gyermekrádió 15.05 Táskarádió 16.00 PopTarisznya 20.09 Nemzetiségi népzenei fesztivál 21.05 Társalgó 22.30 Popzene Párizsból 23.10 A tegnap slágerei 23.52 Dzsessz 0.15-4.20 Éjfél után BARTÓK RADIO 8.13 Da­jíd Ojsztrah felv. 9.08 Operaáriák 9.21 Új lemezeinkből 10.05 Új zenei újság 10.50 Eszperantó híradó 11.00 Hangv. 12.36 Fúvószene 12.55 Kis magyar néprajz 13.05 Külp. negyedóra 13.20 Operarészletek 14.10 Rockújság 15.07 Romantikus muzsika 16.00 Rádió-Játék-Szín 16.55 Új lemezeinkből 17.30 Nemzetközi Rádióegyetem 18.00 Kórusművek 18.30 Szerbhorvát nyelvű m. 19.05 Német nyelvű m. 19.35 Zenés játékokból 20.00 Az éteren át. . . 20.45 Diszkotéka 21.45 Filmslágerek 22.30 Rádiószínház 23.20 Perel-művek 23.30 Hírek 8.30 9.00 10.05 10.20 10.54 11.00 12.15 12.45 12.55 13.20 14.10 15.00 16.10 17.00 17.30 18.15 18.47 19.40 21.40 22.10 22.15 23.30 0.15 November 1—december 9 között Aranycsengő akció a DOMUS áruházakban és bútorboltokban. Minden 20 000,— Ft feletti vásárlás után sorsjegyet adunk. FŐDÍJ: 2 személyes utazás a KANÁRI-SZIGETEKRE 1989-ben. II. díjként VISSZANYERHETI A VÁSÁROLT ÁRU ÉRTÉKÉT. III. díj SZÍNES TV: EZENKÍVÜL VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYOK. Budapesti színházak Állami Operaház: Bánk bán (de. 11), Albert Herring (7, R. béri. 3.), Erkel Színház: Don Pasquale (de. 11, Ifj. béri. IV. sor. 2.), A diótörő (6), Nemzeti Színház: Légy jó mindhalálig (de. 11, du. 3), Várszínház: Tüzet viszek (de. 11), Tartuffe (7), Várszínház, Ka­maraterem: Barátaim! Kanni­bálok! (fél 8), Madách Színház: Mohács (du. fél 3, 7), Madách Kamara: Páratlan páros (du. fél 3), Az érseki palota (7), Reflek­tor Színpad: Tigris Lili (8), Ka­tona József Színház: Budapest Orfeum (du. fél 3), A revizor (8), József Attila Színház: Lép­csőn járó szellemek (de. 11, Vasutas/2.), A kőszívű ember fiai (6), Egyetemi Színpad: Haj­nalka és Jácint. . . (de. 11), Víg­színház: Száncsengő (du.­­, 3), Álomkommandó (7), Pesti Szín­ház: Vizsgák és fegyelmik (du. fél 3), Fekvőtámasz (fél 8), Ál­lami Bábszínház — Jókai tér: Hollókirály (de. fél 10, fél 12), Népköztársaság útja: Terülj, te­rülj asztalkám (de. 11, du. 4), Józsefvárosi Színház: Csipkeró­zsika (de. fél 11, du. fél 3), Thália Színház: Szabad-e bejön­ni ide betlehemmel? (de. 10, 12, 2) , Evita (7, a Rock Sz. en.), Fő­városi Operettszínház: Meseba­lett (de. fél 10), Marica grófnő (du. fél 3, 7), Budapest Kong­resszusi Központ: Operettgála (du. fél 3, 7), Radnóti Miklós Színpad: Mesélő kert (de. 11, du. 3) , Pesti Vigadó, Kamaraterem: Gyermekm. (de. 11, du. 3), Vi­dám Színpad: Az ördög nem alszik (du. fél 3), Ninocska (7)7 Mikroszkóp Színpad: Banyata­nya (du. 5), Fővárosi Nagycir­­­kusz: Cirkuszkarnevál (de. 10, du. 3), Zeneakadémia: A zene titkai (du. 4, HI/2. béz­.), A Ma­gyar Rádió Országos Fafúvós, Versenye, 1988. (fél 8).

Next