Népszava, 1989. február (117. évfolyam, 27–50. sz.)

1989-02-25 / 48. szám

12 Mozaik Szeretettel köszöntjük névnapjukon Géza nevű olvasóinkat. A Nap kél 6 óra 33 perckor, nyugszik 17 óra 22 perckor. Emberek vagyunk? Néha azt hisszük magunk­ról, hogy emberek vagyunk. Lakunk (ha van hol), eszünk (ha van mit), öltözködünk (ha van miből) és beülünk az autóba (ha van). Megtárgyaljuk az élet dol­gait (ami bőven szolgál mos­tanság szenzációval), olva­sunk (hál’ istennek, van mit) és neveljük gyerme­keinket. Akiknek egyre ne­hezebben magyarázható meg, mi a kölcsönös tisztelet, ud­variasság, tolerancia s a többi. De a gyermek tanul. Ma­gától is. Megtanulhatja pél­dául azt, hogy a reggeli csúcsforgalomban hogyan kell viselkednie. Íme: a tra­­bantos elfelejt indexelni, de már fordulna is a mellék­utcába. A sértett­­ladás megállásra kényszeríti, ki­pattan és anyázik. Szó szót követ, majd záporoznak az ütések. A ladás fiatalember üti a trabantos középkorút. Torlódnak az autók, óriási csődület, dudaszó. A ladás visszaül a kormány mellé, az asszony és a kislány ér­deklődve bámul az ablakon kifelé. A trabantos kiteszi az indexét, és már el is tű­nik. Néhány percig tart az egész, maradandó tanulsá­gokkal. És néha azt hisszük ma­gunkról, hogy emberek va­gyunk. (görög) — Székesfehérvárott ülést tartott az országgyűlési kép­viselők Fejér megyei cso­portja. Előbb, a parlament következő ülésszakára ké­szülve, a munka törvény­­könyve módosításáról és a sztrájkjogról szóló törvény­­tervezetet vitatták meg, majd Psehák Judit, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, egészségügyi és szociális miniszter konzultált a hon­atyákkal arról, kit javasol­nak az Országgyűlés Stadin­­ger István lemondása miatt megüresedő elnöki székébe. — Újvidéken odaítélték Vajdaság autonóm tarto­mány rangos irodalmi elis­merését, a Sinkó Ervin-dí­­jat. Ezúttal egyenrangúan megosztva, tavaly megjelent verseiért Beszédes István és Bozsik Péter költő kapta meg.­­ A Fővárosi Vízművek értesíti a fogyasztókat, hogy február 27-én 10 órától 20 óráig a Szentendrei-szige­ten végzendő karbantartási munkák miatt az I., II., III. és XII. kerületekben az ivó­víz zavarossá válhat. A Víz­művek kéri a fogyasztók szíves türelmét és megérté­sét. — Varró Lajos, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének tagja, a Mis­kolci Makán Komité ellen­állási mozgalom volt harco­sa 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása február 27-én, hétfőn 14.30 órakor lesz a miskol­ci Szent Péteri kapui teme­tőben. — A Magyar Ellen­állók, Antifasiszták Szövet­sége, az MSZMP Miskolci Városi Bizottsága. — Krályi Imre, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének tagja, a szov­jet hadsereg volt katonája, a munkásőrség Hajdú-Bihar megyei nyugdíjas parancs­noka 70 éves korában el­hunyt. Temetése március 3-án, pénteken 11 órakor lesz a debreceni köztemető­ben.­­ A Munkásőrség Or­szágos Parancsnoksága, a Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetsége. — Üdvözlő távirat. Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Dzsábir el-Ah­med el Dzsábir esz-Szabah sejknek, a Kuvaiti Állam emírjének, az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Németh Miklós miniszterelnök Ku­­vait miniszterelnökének, Vár­­konyi Péter az ország kül­ügyminiszterének küldött üdvözlő táviratot. — „A szociáldemokrácia Magyarországon, 1849—1948” címmel készülő könyv kéz­iratáról rendeztek eszmecse­rét pénteken Budapesten, az MSZMP Párttörténeti In­tézetében. — Az idei feladatokról tanácskozott pénteki, gyu­lai ülésén a Magyarországi Románok Demokratikus Szö­vetségének országos vá­lasztmánya. — Üzenet Tengizbe. A moszkvai rádió magyar szer­kesztősége március 1-jén és 2-án ismét telefonügyeletet tart a Tengrizben dolgozó magyarok, illetve hozzátar­tozóik részére — közölte az MTI moszkvai irodájával a szerkesztőség vezetője. Az otthoni hozzátartozók e na­­poko­n hazai idő szerint reg­gel 7-től déli 12 óráig hív­hatják a 233-73-16-os moszk­vai telefonszámon a szer­kesztőséget, ahonnan üzene­teiket az éter hullámain to­vábbítják Tengizbe.­­ Az enyhén értelmi fo­gyatékos gyermekek kultu­rális szemléjét pénteken rendezték meg Budapesten, az Almássy téri Úttörő- és Ifjúsági Ház Szabadidő Köz­pontban. A találkozón — amelyet a Magyar Úttörők Szövetsége budapesti elnök­sége mellett működő gyógy­pedagógiai szakbizottság szervezett — 15 művészeti ágban csak­nem 700 úttörő és kisdobos mutatta be pro­dukcióját. — Több mint ezerféle kö­tetet árusít féláro­n az Álla­mi Könyvterjesztő Vállalat február 27. és március 11. között a budapesti könyves­boltokban. Kálmán György temetése A Nemzeti Színház igazga­tósága és társulata tudatja, hogy Kálmán György Kos­­suth-díjas és kétszeres Já­szai Mari-díjas színművész temetése március 8-án, szer­dán délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. (MTI) Autósorszámok Trabant Limousin Hycomat, Bu­dapest 1200, Trabant Combi Hycomat, Buda­pest 152, Trabant Limousin Speciál, Bu­dapest 17 930, Debrecen 14 842, Győr 14 023, Trabant Combi, Budapest 6302, Debrecen 5228, Győr 4252, Wartburg Standard, Budapest 4271, Debrecen 2763, Győr 2617, Wartburg Speciál, Budapest 5622, Debrecen 4425, Győr 4094, Wartburg Speciál, tolótetős, Bu­dapest 17 381. Wartburg Tourist, Budapest 4842, Debrecen 2780, Győr 1998, Skoda 105 S, Budapest 12 889, Debrecen 9632, Győr 9636, Skoda 120 L, Budapest 31 687, Debrecen 18 221, Győr 21 047, Lada 1200, Budapest 48 638, Deb­recen 34 424, Győr 17 105, Lada 1300 S, Budapest 24 470, Debrecen 17 928, Győr 10 023, Lada Szamara, Budapest 5785, Debrecen 4214, Győr 2983, Lada 1500, Budapest 17 502, Deb­recen 12 6 28, Győr 5470, Lada Combi, Budapest 1355, Deb­recen 421, Győr 829, Lada Niva, Budapest 851, Polski Fiat 126 P, Budapest 6063, Debrecen 3891, Győr 3836, Dacia Limousin, Budapest 17 637, Debrecen 12 822, Győr 10 241, Dacia Combi Budapest 5383, Debrecen 3692, Győr 2943, Dacia TLX, Budapest 9991, Deb­recen 6465, Győr 6185, Zastava, Budapest 20 538, Opel Kadett, —, 543, Yugo, —, 186, Volkswagen Golf, —, 501, Volga Limousin, —, 1680. Volga Combi, —, 1694. (MTI) Szikszai János, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1943-tól volt a párt tag­ja, 82 éves korában el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1989. már­cius 1-jén, 13 órakor lesz a lőrinci temetőben. — Az MSZMP XIII. Kerü­leti Bizottsága. 11-16 fok Várható időjárás az or­szágban ma estig: Délnyugat felől egyre gyakrabban növekszik meg a felhőzet, többfelé várható záporeső, néhol zivatar. A délnyugati szél tovább erő­södik, sokfelé lesz viharos. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 11 és 16 fok kö­zött alakul. A Duna vízállása Buda­pestnél 370 cm, a víz hőmér­séklete 5,0 fok. (MTI) Szombat TELEVÍZIÓ 1­­ 9.05 Tévétorna gyerekeknek 9.10 Repülés szárnyak nélkül 10.00 Pirx kalandjai V/2. rész: A Galilei-állomás rejtélye (1973. — ism.) 10.55 Nas­ekran Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor 11.25 Képújság 13.55 Hogyan hallgassunk operát? Angol filmsorozat IV/2. rész Stephen Oliver Verdi Traviatáját elemzi, összevetve a zenei fontos drámai csomópontokat az eredeti prózai művel 14.50 Betűreklám 14.55 Az emberi test Angol ,rövidfilmsor. XXVI/8. rész 15.20 Képújság 15.25 Van benne valami Barkochba j­áték 16.10 Északi sí-vb 70 m-es síugrás 16.40 Foci, angol módra . . . 17.20 Videovilág Videósok magazinműsora 17.55 Műsorajánlat 18.50 Szomszédok Teleregény, 48. fejezet 19.25 Közlemények Műsorajánlat 19.30 Híradó 20.05 Szállodai szoba Olasz—francia film (1980) Fiatal filmesek egy szállodában rejtett kamerát helyeznek el. Később „módosított formában” szeretnék felvenni újra a filmet 21.40 Roxínpadon: az Old Boys együttes 22.40 Híradó 3. TELEVÍZIÓ 7. 14.15 Tv2 Benne: Orosz nyelvlecke Movi-krónika — Riportok — Időjárás — Zene 15.00 Brahms —­­Bernstein-ciklus NSZK filmsor, VIII. rész. Hegedűverseny Op. 77. 15.57 Tv2 Benne: Házi­ barát. Életmódmagazin. Tűzkereső 16.30 Kölyökidő 16.55 Tv2 Benne: Tévétorna — Reklám 18.00 Telesport 18.25 Tv2 18.30 Gyerekeknek Csip-csup csodák 18.48 Tv2 19.00 T. J. Hooker Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat A tanú 19.47 Tv2 Benne: Vers mindenkinek 20.10 Rockstúdió 20.50 Tv2 21.00 Híradó 2. 21.40 Régi szerelmek NSZK tévéfilm (Csak felnőtteknek!) SZLOVÁK TV 1. műsor: 8.30 Úttörők magazin­ja 10.00 Kal­edoszkóp 10.40 Hon­védelmi műsor 10.55 Tévésorozat 11.55 Publicisztika 12.35 Találko­zás szovjet művészekkel 13.25 A sikerhez vezető út 14.00 Tátra kocsival a világ körül 14.30 A győzelem útján 15.10 Az életünk krónikája 15.40 A nagynéni 16.35 A nap percei 16.45 Cseh film 18.05 Válasz a nézők leveleire 18.20 Esti mese 18.30—19.10 Té­vémagazin 19.30 Híradó 20.00 Ven­dégünk karosszéke 20.30 Tessék átmenni a másik oldalra 21.20 Sporthíradó 21.30 Zenés szóra­koztató műsor 22.20 Ma este én játszom 23.35 Defile (zenés mű­sor) 2. műsor: 9.00 Atkins (NDK film) 10.35 Orosz nyelvtanfolyam 10.50 Angol nyelvtanfolyam 11.20 A Napocska 12.20 Portréfilm 12.55 Síugró-vb 15.15 A jéghegy (dok.) 16.25 Kicsinyek magazin­ja 17.15 Portréfilm 17.30 Zenés szórakoztató műsor 18.10 Dok.­­film 18.30 Zenés vetélkedő 19.00 Torna 19.10 Esti mese 19.30 Hír­adó 20.00 A szerelem bűvöleté­ben (spanyol film) 21.40 Fiatal bor (cseh film). JUGOSZLÁV tv 1. műsor: 8.15 Hírek 8.20 Tv-nap­­tár 8.30 Reggeli program 13.00 Családi magazin 14.30 Játékfilm gyerekeknek 16.00 Hat tv-nap 16.45 Tv-napló 17.00 Jugoszláv kosárlabda-bajnokság 18.30 Dok.­­műsor 19.15 Időjárás 19.30 Tv­­napló 20.15 Játékfilm 22.00 Tv­­napló 22.15 Éjszakai ■ program 0.15 Hírek, 2. műsor: 13.45 A csend világa 14.30 Hogyan le­gyünk együtt? 15.00 Népzene 15.30 Éjszakai program 17.30 Gyerekműsor 18.30 Telkesek (drámasor.) 19.30 Tv-napló 20.15 Zenés est 21.45 Hírek 21.55 Római festészet — Tárca 22.25 Sport­szombat 22.45 Az idő képei — művelődési magazin. SZOVJET TV 4.30 120 perc 6.35 A mi kertünk 7.05 Ember, föld, világmindenség 8.05 Fotópályázat 8.10 Kuvait nemzeti ünnepén 9.00 Beszélge­tés a lényegről 10.15 Sport min­denkinek 10.30 A szocializmus országaiban 11.00 Kilenc művész kiállítása 11.30 Az állatok világa 12.30 Hírek amatőr művészeti fesztiválról 13.10 A belorusz pá­lyaudvar (film) 14.45 Koncert 15.40 Nemzetközi műsor 16.40 Ti­zenöt perc a nő életéből 16.55 Rajzfilmek 17.25 Nagyezsda (film) 17.00 Híradó 17.40 Műsorainkat ajánljuk 20.00 Árverés Örmény­­ország javára 22.03 Hírek 22.40 Lósport 23.00 Késői szerelem (2. rész) 0.00 Hírek 0.09 Zenés műsor: OSZTRÁK tv 1. műsor: 9.00 Képújság 9.05 An­gol nyelvlecke 9.35 Francia nyelv­lecke 10.05 Orosz nyelvlecke 10.35 Játékfilm 13.00 Aktualitások 13.05 Mi 13.35 Akkoriban 13.40 2Xz 14.10 Ábrándozás (német film) 16.00 Gyermekműsor 16.55 Mini tévéhíradó 17.05 Csodaőr- Liliputból 17.55 Esti mese 18.00 szág muzsikája 17.30 Látogató Mi 18.25 A kereszténység kér­dései 18.30 Osztrák vb 19.00 Erich Fröhlich és barátai 19.30 Tévé­híradó 19.57 Sporthírek 20.15 Né­gyen Willi ellen 21.50 Sport 22.25 H. Weiner humorista 23.55 Nemzet­közi dzsessz 0.55 Az Addams csa­lád 1.20 Hírek 1.25 Ex libris. 2. műsor: 12.00 Északi sí-vb 16.00 Bepillantás az országba 17.00 A kedves család 17.55 Én kinek kellek? 18.00 Filmbarátok műso­ra 18.30 Szombati Ausztria-kép 19.00 Tévéhíradó 19.57 Kulturális ajánlat 20.15 A hatalom ára (film) 22.10 Kihalt tengerpart (ausztrál film) 23.40 Aktualitások 23.45 Negyven puska (am. film) 1.00 Hírek 1.05 Ex libris. SKY 7.00 Zenés műsor 8.00 Gyermek­­program 12.00 Sport 13.00 Motor­sport 13.30 Divat 14.00 Mozimati­né 16.00 Símagazin 17.00 Angol slágerlista 18.00 Sportmagazin 1.30 Arts-program 4.30 Zenés mű­sor: SUPER 7.00 Rajzfilmek, óránként hírek 11.00 Szórakoztató összeállítás 19.00 Divatbemutatók 20.00 A klasszikus mozi 22.00 Hátborzon­gató történetek 23.00 Sorozatok 0.00 Szórakoztató műsor. TV5 12.00 Tengeri magazin 12.45 Dzsessz 13.00 Tv-híradó 13.15 Holdtölte (dráma, ism.) 15.00 Va­rietéműsor 16.05 Hírek 16.10 A fekete sapkás férfi (6. rész) 16.30 Világútlevél 17.30 Művészeti ma­gazin 17.55 Nemzetközi hírek 18.00 Hedda Gabler 20.00 Maga­zin a gépek szerelmeseinek 21.00 Kulturális magazin 21.40 Tele­­turizmus 22.00 Tv-híradó 22.30 Mai vendég: Antonine Maillet 23.35 Irodalmi magazin 23.50 Hun­cut pillantás a szerelemre. KOSSUTH RÁDIÓ 8.30 Családi tükör 9.05 Népi muzsika 10.05 Ismét — a javából! 12.00 Déli krónika 12.30 Megújulás? 13.00 Zeneparádé 14.10 Ipargazdák 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Altáriák 15.00 A világlíra gyöngyszemei Vitezslav Nezval 15.10 Új zenei újság 16.00 168 óra 17.30 A szülőföld muzsikája 18.15 Mese 18.45 Szemle 19.10 Emberi dolgok 20.10 Töltsön egy órát kedvenceivel 21.10 Benjamino Gigli opera­­felvételeiből 21.39 Mindennapok esztétikája 22.10 Sporthíradó 22.25 Európa hangverseny­­termeiből PETŐFI RÁDIÓ 8.11 Népszerű muzsika 9.05 Tövisek és virágok 10.00 Szombat délelőtt 12.10 Nóták 13.05 Gyermekrádió 14.00 Magunkat ajánljuk 17.05 Vendégünk: Anita 17.50 Sport 18.20 Magnóról magnóra 19.05 4X4 — játék 20.10 Országok, tájak népzenéje — Kuvait 20.24 Sullivan—Gilbert: Esküdt­széki tárgyalás 21.03 168 óra 22.30 Gábor S. Pál dalaiból 23.15 Éjszakai klub BARTÓK RADIO 8.19 Új orgonalemezeinkből 9.18 Handel-triószonáták 9.50 Opera-művészlemezek 10.30 Slágerlista 11.00 Hangfelvételek felsőfokon 12.21 Philip Jones együttese 12.30 Diákfélóra 13.05 Kívánságm. 14.30 Hi-figyelő 15.00 Lemezbörze helyen 16.30 Zenekari muzsika 17.30 Aranyalbum 18.30 Életem muzsikája 19.05 Luganói Tavasz, 1988. 20 30 Mindennapi irodalmunk 21.00 A Magyar Jazz Quartet hangversenye 21.38 Schumann: d-moll szonáta 22.13 Az indiai klasszikus zene 22.38 Az­ öreg­­ rádiójáték Budapesti színházak Erkel Színház: Az álarcosbál (7), Nemzeti Színház: Énekes madár (7), Várszínház: János király (7), Várszínház Kamara­terme: Tudós nők (du. 3), Ma­dách Színház: Szénaláz (7), Éle­lem bére (éjjel fél 11), Katona József Színház: Három nővér (7), Vígszínház: Álomkomman­dó (7), Pesti Színház: A nagy­bőgő (7), Thália Színház: Mind­halálig Beatles (7). Thália Stú­dió: Velem mindig történik va­lami (hu. fél 3, fél 5), József­városi Színház: Egy bolond szá­zat csinál (7), Radnóti Miklós Színház: A hetvenkedő katona (7). Fővárosi Operettszínház: Is­meretlen ismerős (de. 10). Csár­dáskirálynő (du. fél 3. 7). Zseb­­színház: Love story (fél 8). Já­tékszín: Hyppolit, a lakáj (7). Pesti Vigadó. Kamaraterem: Csárdáskirálynő (8. a Centi Színpad vs.J. Reflektor Színpad: Lady Strassz (8). Mikroszkóp Színpad: Az állam is felkopik (fél 8). Vidám Színpad: Hol a határ? (7). Állami Bábszínház — Jókai tér: Csipkerózsika (du. fél 3, fél 5). — Népköztársaság útja: Fajankó kalandjai (de. 11, du. 4). Ódry Színpad: Teljes napfogyatkozás (du. 3). Fővá­rosi Nagycirkusz: Jubileum '89 (de. 10. du. 3. 7). Napsugár Szín­pad: Bohócrandevú (du. 2. Paj­tás béki. 3.). Lézerszínház: Top 50 (6). Pink Floyd (fél 8). Zene­­akadémia: Az I. István Gimn. szimfonikus zkr. (fél 8. I. Ist­ván Gimn. béri. 5.). SZOMBAT, 1­989. FEBRUÁR 25. NÉPSZAVA Televízió- és rádióműsor Vasárnap TELEVÍZIÓ 1. 9.15 Családi torna 9.20 Óvodások filmműsora 9.45 Smith Angol filmsorozat 10.10 Kerek világ Óvodások műsora 10.25 A növény Kanadai burleszk 10.55 Magyar válogatott—Külföldi vendégjátékosok válogatottja Férfi­ röplabdamérkőzés 15.05 RTV-közönségszolgálat 15.10 Északi sí-vb 50 km-es sífutás 15.55 ... és még egymillió lépés XVIII, 8. rész 16.40 Műsorajánlat 16.50 Súlyok és formák Riportfilm az 1988. évi női súlyemelő­világbajnokságról 17.15 Három kívánság 18.25 Delta — tudományos híradó 19.00 A Hét 20.00 Híradó 20.15 Halál a komputerből NSZK tévéfilm 21.45 Telesport 22.00 Mesterséges színész Horváth Sándor TILETÍZIÓ I. 9.00—12.00 Tévémagiszter 9.00 Szabad beiratkozni Szoc. szeminárium IX.8. 10.00 Távoktatás A mozgáskorlátozottak otthoni gondozása Tudományos? Fantasztikus! A tükör Körmönfontoló 11.00 Alakulóban az Országos Gyermekvédő Liga Lexikon: Munka Farsang a múlt századi Pest-Budán A jövő hét névnapja: Elemér Családi ereklyék 14.15 Tv2 Benne: Angol nyelvlecke Riportok — Időjárás — Zene 15.00 A chateauvalloni polgárok Francia tévéfilmsor, XXVI/8. rész, ism. 16.00 A tenger biológiája Az Északi-tenger életközösségei 16.28 Álljunk­ meg egy szóra! 16.38 Tv2 Benne: Vasárnapi muzsika Wurlitzer: Johnny Cash, a countryzene legnagyobb alakja. Riportok — Időjárás — Tévétérna — Zene — 18.30 Gyerekeknek 18.52 Tv2 19.00 2—1 a rendőrség javára NSZK bűnügyi tévéfilm 20.01 Tv2 Benne: Szoc. egészségügyi híradó — Reklám — Labirintus 21.00 A rosszul őrzött lány Balettközvetítés a londoni Covent Gardenból SZLOVÁK TV 1. műsor: 8.30 Gyerekeknek 10.40 Mentőkocsi 11.40 Objektív 12.15 Koncert 12.50 Autósok, motoro­sok­­ magazinja 13.30 Sífutó-vb 16.45 A daloknak nem szabadna meghalni (film) 19.20 Esti mese 18.30—19.10 Zenés, szórakoztató műsor 19.30 Híradó 20.05 Tévéjá­ték 21.10 Ünnep Mantovában 21.45 Sporthíradó 22.00 Irodalmi mű­sor 22.40 Sakk. 2. műsor: 10.05 Rövidfilmek 10.45 CH Bratisla­va—Dukla Praha férfi-kézilabda­­mérk. 12.10 A csúcs (NDK dok.­­film) 13.40­­Népszokásokról 15.10 Angol természetfilm-sorozat 15.40 Műsorajánlat 16.00 Nyel­vünkről 16.30 Jégkorongmérk. 19.00 A mi nézetünk 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Diszkó idősebbeknek 20.40 Jó tanácsok 21.10 Agatha (angol film). JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 8.30 Barázdák 9.00 Lát­határ 9.20 Hírek 9.30 Vasárnap délelőtt gyerekeknek 11.00 Me­zőgazdasági műsor 12.00 Oktató­­műsor 13.00 Kis ház a prérin 14.00 Vasárnap délután 16.30 Ten­gerek, emberek, partok 17.05 Já­tékfilm 18.45 Rajzfilmsorozat 19.10 Tv-Fortuna 19.30 Tv-napló 20.00 Hazai drámasorozat 21.00 Játékfilm 22.30 Tv-napló 22.50 Éjszakai program 0.25 Hírek. 2. műsor­ 7.55 Hírek 8.00 Éjszakai program 10.00 Katonák műsora — Játékfilm 13.00 Cigány nyelvű műsor 13.00 Sportdélután 19.30 Tv-napló 20.00 Tud., ismeretter­jesztő film 20.45 Tegnap, ma, holnap 21.00 Költészet 21.35 Sport­riportok, sportszemle, SZOVJET TV 6.00 Hírek 6.15 Aerobik 6.45 Sportlottó sorsolása 17.00 Kora reggeltől 8.00 A hazámat szol­gálom 9.00 Reggeli posta 9.30 Vi­lágutazók klubja 10.30 Gyermek­műsor 12.00 Zenebutik 12.30 Az egészség 13.15 Szólj, harmonika! 14.35 Dok.-film Nagyezsda Krupszkajáról 14.55 Rajzfilm 15.00 Falusi óra 16.00 Nemzetközi panoráma 16.45 Rabszolgasors (6—7. rész) 19.00 Híradó 19.40 Egészségügyi tanácsadó műsor 19.55 Narancssárga mikrofon 21.10 Lósport, vb 21.55 Hírek 22.05 Két úr szolgája 0.15 Kon­cert 0.50 Dok.-film 1.05 Üvegmű­vészet, OSZTRÁK tv 1. műsor: 9.00 Képújság 9.05 Te­leszkóp : Sztálin 9.50 •Szürkemed­­vék 10.35 Heti híradó 11.00 A saj­tó órája 12.00 Helló, Ausztria, helló, Bécs 12.30 Tájékozódás 13.00 Mi 14.45 Akkoriban 14.50 Kari ifjúkora (film) 15.55 Vasár­napi mini-tévéhíradó 16.25 Rajz­filmsorozat 16.50 Egy, kettő, vagy három 17.35 Közlekedés gyerme­keknek 17.40 Ifjúsági Magazin 19.15 Lottóhúzás 19.30 Tévéhír­adó 19.48 Sporthírek 20.15 Bern­­hardt professzor 23.00 Szereti ön a klasszikusokat? 2. műsor: 9.00 Képújság 9.05 Rajzfilm 9.10 Ablaknéző 9.55 Északi sí-vb 13.30 Klasszikus zene 14.30 Sportdél­után 17.15 Idősek klubja 18.00 Mi 18.30 Vasárnapi Ausztria-kép 18.55 Krisztus az időben 19.00 Té­véhíradó 19.48 Jogi esetek 20.15 Dörmögő medve 21.55 Reklám egykor és ma 22.05 Víziók 22.10 Susanne, a Lahn gazdaasszonya (film) 23.40 Aktualitások 23.45 Sport 23.55 S-ügyosztály 0.40 Hí­rek. SKY 7.00 Rockzene 8.00 Gyermekprog­ram 12.00 A világ motorsportja 13.00 Pankráció 14.00 Mozimati­né 16.00 Tudomány és techni­ka 17.00 A Sky eurolistája 18.00 Sportmagazin 1.30 Arts-program 4.30 Zenés műsor SUPER 7.00 Rajzfilmek 11.00 Szórakoz­tató műsor 13.00 Játékfilm 13.30 Szórakoztató műsor 17.30 A vi­lág dolgairól vallásos szemmel 18.00 A hét üzleti hírei 18.30 Sportműsor 19.00 Muzsika 20.00 Megszegett ígéret Jam. film­ 22.00 Sorozatok 0.00 Szórakoztató műsor. TV5 12.00 Szórakoztatás — angol mód­ra 12.45 A pincétől a padlásig 13.00 Tv-híradó 13.15 Filmismétlés 14.45 Irodalmi műsor 16.05 Nem­zetközi hírek 16.10 Vadászok, halászok műsora 16.30 Kaland és sport 17.55 Hírösszefoglaló 18.00 AIDS (2. rész) 19.00 Riportműsor 19.30 Gyermekműsor 20.00 Szóra­koztató műsor 21.30 Műsor a há­ziállatokról 22.00 Tv-híradó 22.30 Aktualitások 23.30 Irodalmi ösz­­szeállítás 0.30 Divat 1.00 Műsor­zárás: KOSSUTH RÁDIÓ 8.30 Énekszóval, muzsikával 9.00 Embermesék 10.05 Öt kontinens hét napja 10.54 Édes anyanyelvünk 11.00 Gondolat—jel 12.15 Nemzetközi magazin 12.45 Bajor Nagy Ernő írása 12.55­­Népdalkörök pódiuma 13.20 Mit üzen a Rádió? 15.00 Az istenek szomjaznak — rádiójáték 16.05 Régi, híres előadó­­művészek 17.00 Gondból gondolat 18.15 Mese 18.40 Remekírók hangszalagon 19.40 Msztyiszlav Rosztropovics gordonkázik 20.20 Mozart: Don Giovanni — operaközv. PETŐFI RADIO 8.05 Gilikoti — rádiójáték 8.48 Az MRT gyermekkórusa , énekel 9.05 Kirándulás a spanyol pop­zenében 10.00 Rólunk van szó 10.06 Nagy nevettetők — ősz Ferenc 11.10 Vasárnapi koktél 12.03 Nóták 13.05 Mikrofonpróba 14.00 Tollas Szusza titka — mesejáték 15.05 Táskarádió 16.00 Poptarisznya 21.05 Társalgó 22.30 Bágya András szerzeményei 23.15 Countryzene 23.45 A nyomorultak — részletek BARTÓK RÁDIÓ 8.13 Kamarazene 9.28 Gregor József felvételei 10.05 Új zenei újság 10.50 Eszperantó híradó 11.00 Bach-művek 12.55 Kis magyar néprajz 13.20 Romantikus kamaramuzsika 14.10 Rockújság 15.05 Operarészletek 16.05 A táska füle — hangjáték 17.00 De Falla: A bűvös szerelem 18.00 Reger-vegyeskarok 18.30 Szerbhorvát nyelvű m. 19.05 Német nyelvű m. 20.03 Diszkotéka 21.03 Hi-Fi varieté 21.58 Új lemezeinkből Budapesti színházak Erkel Színház: Háry János (de. 1l), A sevillai borbély (7, 8. bék­. 6.), Nemzeti Színház: Légy jó mindhalálig (de. 11, du. 3), Vár­színház: János király (de. 11), Tartuffe (7), Várszínház Kama­raterme: Barátaim! Kannibálok! (fél 8), Madách Színház: Doc­tor Herz (du. fél 3, 7), Madách Kamara: Szénaláz (du. fél 3), Az érseki palota (7), Katona Jó­zsef Színház: A mizantróp (7), Vígszínház: Az öngyilkos (du. fél 3, 7), Pesti Színház: Külön­óra — Kopasz énekesnő (du. fél 3), Arzén és levendula (fél 8), Thália Színház: Mindhalálig Beatles (7), Józsefvárosi Szín­ház: Sziporka és a sárkány (de. fél 11), Cigánybáró (7, nyilv. főpróba), Kisszínpad: Az enni­való nagynéni (7), József At­tila Színház: A kőszívű ember fiai (de. fél 11, du. 3, az Arany János Színház vj.), Radnóti Mik­lós Színház: Kísértet-csárdás (7), Fővárosi Operettszínház: A víg özvegy (du. fél 3. 7), Játékszín: Majális (7), Pesti Vigadó, Ka­maraterem: Furcsa pár (du. 3. 7), Reflektor Színpad: Vaklár­ma? (du. 4), Két játék (8), Mik­roszkóp Színpad: Az állam is felkopik (fél 8), Vidám Színpad: Kabos-show (du. fél 3), Hol a határ? (7), Kis Színház: Kelle­mes húsvéti ünnepeket! (du. 3), Állami Bábszínház — Jókai tér: Csipkerózsika (de. fél 10, fél 12), — Népköztársaság útja: Fajan­kó kalandjai (de. 11, du. 4), Ód­ry Színpad: Vízkereszt (de. 11), Fővárosi Nagycirkusz: Jubile­um ’89 (de. 10, du. 3), Napsu­gár Gyermekszínpad: Édes mos­toha (de. fél 11), Budapest Kong­resszusi Központ: Mesél az ope­rett (du. fél 3), Zsidó énekek (7), Zeneakadémia, Kisterem: Fel­legi Ádám zongoraestje (fél 8, Bécsi klasszikusok, 2.).

Next