Népszava, 1989. május (117. évfolyam, 101–126. sz.)

1989-05-02 / 101. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! ■ KEDD, 198­9. MÁJUS 2. ■ 117. ÉVFOLYAM, 10­1. SZÁM ■ ÁRA 4,80 FORINT A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA-­­­ A borús, esős idő ellenére országszerte százezrek Ünnepelték május elsejét Nagy Sándor, Tatár Árpád és Gross Károly beszélt Budapesten, a Felvonulási téren — A független szakszervezetek szolidaritási nagygyűlése a Népligetben — Ünnepségek vidéken és külföldön A rossz idő ellenére országszerte, az eddigieknél több helyszínen ünnepelték az emberek május elsejét, a munka ünnepét. A munkásszolidaritás, az összefogás jegyében, a ko­rábbi külsőségekkel szakítva, mindenfajta hivalkodást mellőzve rendezték meg az idei május 1-jei felvonu­­lásos nagygyűlést Budapesten. A politikai véleménynyilvánításra is alkalmat adó tö­megdemonstráció résztvevői — a munkahelyi kollektí­vák képviselői és családtagjaik - többbségükben a ke­rületek régi találkozóhelyein gyülekeztek a hideg, bo­rongás, esőre hajló időben. A menet első oszlopai tíz óra után néhány perccel indultak el a felvonulási tér­re, hogy részesei legyenek az ottani nagygyűlésnek. A formaságokkal való szakítás egyik jeleként a társadal­mi, a politikai és az állami élet vezető személyiségei nem a dísztribünön fogadták a felvonulókat, hanem az ünneplőkkel együtt haladva érkeztek a felvonulási tér­re. A nemzetiszínű zászlókkal és a munkásmozgalom vörös zászlajával fellobogózott téren — a korábban dísztribünként szolgáló mellvéd alatti emelvényről — a Himnusz hangjait követően Gál János, a Szakszerve­zetek Budapesti Tanácsának vezető titkára köszöntötte a fővárosiakat, majd felkérte a nagygyűlés három szó­nokát - Nagy Sándort, a SZOT főtitkárát, Tatár Árpá­dot, a SZOT Országos Ifjúsági Tanácsa képviselőjét és Grósz Károlyt, az MSZMP főtitkárát - beszéde megtar­tására. A szakszervezetek nem a kapkodás, hanem a reform hívei Tisztelt Szaktár­sak! Budapest Dolgozói! Kedves Barátaim! A mai napon május else­jét köszöntjük szerte a Vilá­gon. Számos, pontja lehet a Földnek, ahol ez a május el­seje más, mint az ezt meg­­előzőek. Hogy Magyarország ezek közé tartozik, az nyil­vánvaló tény. Ez az ország nem hasonlít tegnapi önma­gára és holnapi arca, valója bizonyára még inkább más lesz. A változás természetesen önmagában nem érték. A változást mindig végered­ménye minősíti. Ennek az országnak sokat próbált la­kói, dolgozói olyan változá­sokban, olyan végeredmény­ben érdekeltek, amely az életnek egy új minőségét hozzák létre, a szó legszéle­sebb és legteljesebb értel­mében. Érdekeltek vagyunk ab­ban, hogy jogállamban él­jünk. Érdekeltek vagyunk abban, hogy munkánk alap­ján boldoguljunk. Érdekel­tek vagyunk abban, hogy tisztább emberi viszonyokat teremtsünk, hogy ismét le­gyen tartásunk, egészséges nemzeti önbecsülésünk. Ér­dekeltek vagyunk abban is, hogy életünkből száműzzük a­­hazugságokat, hogy gyer­mekeinkre, unokáinkra el­vállalható örökséget hagy­hassunk. Érdekeltek va­gyunk abban is, hogy mind­ez ne egyszerűen csak a dol­gozó emberek, a családok millióinak érdekében, még kevésbé csupán rájuk hivat­kozva történjék, hanem részvételükkel, általuk. Mert ez az egyetlen garanciája a változások valódiságának. A dolgozók ma már nem fo­gadják el, hogy helyettük és nevükben kevesek gondol­kodjanak, kevesek döntse­nek és azt sem, hogy keve­sek kiváltsága legyen az igazságot kimondani, a jö­vőért felelősséget vállalni. Száz év óta, május elsején, a munkások, a dolgozó em­berek tömegsztrájkok,­­tün­tetések, demonstrációk, fel­vonulások, gyűlések szerve­zésével, az azokon való rész­vételükkel adnak hangot kö­veteléseiknek. Május elsején — száz év óta — a munka, a dolgozó ember, a szolidari­tás gondolata áll a közép­pontban. Május elseje — amennyi­ben ünnep — a dolgozó em­ber, a munkásember ünne­pe, május elseje szakszerve­zeti ünnep! Május elseje azoké, akik többnyire nincsenek vagy csak alig vannak abban a helyzetben, hogy érdemi ha­tást gyakorolhassanak saját munkájuk eredményességé­re. Azoké, akik csak akkor élvezhetik munkájuk gyü­mölcsét, ha ez a munka jól meg van szervezve, h­a a tisztességesen végzett mun­kát rendesen megfizetik. De akik bizonyosan viselik a rossz politikai, gazdasági döntések következményeit, akiktől a terheket senki nem veszi át. Ők azok, akiket a statisztika és a­­szakszerve­zeti zsargon munkavállalók­nak, bérből és fizetésből élőknek nevez, akikről vi­szont ezek a fogalmak nem árulják el a lényeget, hogy: ők egy ország jelenének és jövőjének letéteményesei. Így van ez nálunk, Ma­gyarországon is. Május else­je azoknak az embereknek az ünnepe, akiknek nem kis hányada egyre többet dolgo­zik és nem kis része egyre kevésbé boldogul. Azt hi­szem többségében ők van­nak itt ezen a téren,­­ezen­ a gyűlésen is. A szakszerveze­tek nevében köszönöm, hogy eljöttek, hogy jelenlétükkel támogatják törekvéseinket, nyomatékot, erőt adnak mindannak, amit május el­sejei jelszavaink kifejeznek. Tisztelt Barátaim! Történelmi léptékű átala­kulás megy végbe hazánk­ban. Megkezdtük egy euró­pai mércéhez igazodó de­mokratikus jogállam kiépí­tését. Egy olyan jogállamét, amelyben meghatározó érté­ket jelent az alkotómunka, a szabadság, az igazságosság és a szolidaritás. Amely a személyiség önállóságára és szabad kibontakozására épít. Olyan politikai intézmény­­rendszer van kialakulóban, amely lehetőséget­­ad az al­kotmányos többpártrend­szerre,­­a koalíciós kormány­zásra, és pártoktól függetle­nül működő, erős szakszer­­vezetek létét feltételezi. E történelmi léptékű vál­tozások — mindent együtt­véve — feltétlenül helyes irányba mutatnak. A közvé­lemény, a társadalom széles rétegei azonban türelmetle­nül, indulatoktól sem men­tes feszült légkörben élik meg mindezt. És érmnek több oka is van. Egyik oka mindenképpen az, hogy mára nyilvánvaló­vá vált: a ma is elvállalható eredmények mellett súlyos hibák, tévedések terhelik az elmúlt évtizedek politiká­ját. A hibás célokról, alkal­matlan eszközökről és em­berekről szokás manapság összefoglalóan úgy beszélni, hogy voltak bizonyos illú­zióink. Az illúzió kifejezés azonban nem mindig fogad­ható el, hiszen, ez a szó sok­szor éppen a lényeg megke­rülésére szolgál. Ezt az or­szágot nem egyszerűen az il­lúziók, sokkal inkább a gaz­dasági, politikai rendszer objektív hibái, fogyatékos­ságai, a sze­mély­i -ha­ta­lm­i érdekek túltengése, az elv­telen összefonódások, a­ ve­zetők tévedései és mindezek be nem ismerése, azaz a ha­zugságok juttatták idáig. Ezért hát ne csodálkozzon senki, hogy a bizalom mé­lyen megrendült. Tényleges eredményeket várunk A bizalom megrendülésé­nek oka az is, hogy széles tömegek ma is úgy érezhe­tik: a nyitás politikája köze­pette a fejük felett folynak a csatározások, egy szűk szellemi-politikai elit rájuk hivatkozva, de lényegében nélkülük akar irányt szabni korszakos jelentőségű vál­tozásoknak. Miközben nagyszabású po­litikai és gazdasági reform­­programok rajzolódnak ki, aközben egyre nehezebben tekinthetők át a társadalmi, politikai viszonyok, egyre súlyosabbak a gazdaság ál­lapotai és a nyomában tá­madó szociális feszültségek. Ezért hát meg kell értenie mindenkinek: végre konk­rét, megfogható, tényleges változásokra és eredményre van szükség. Hiszen a való­ban korszakos politikai vál­tozások sem leplezhetik el, hogy válsággal küdz a gaz­daság, és nemzeti összefo­gásra van szükség ahhoz, hogy elkerüljük az összeom­lást. Vannak, akik túlzottnak tartják a szakszervezetek aggodalmát az országra le­selkedő veszélyeket illetően. Bárcsak nekik legyen iga­zuk! Mi viszont azt látjuk, hogy az elmúlt másfél évben a gazdasági stabilizáció nem jutott előre, még kevésbé ta­pinthatók az elmozdulás, a kilábalás jelei. Ezzel szem­ben növekszik az adósságál­lomány, növekszik a költség­­vetés hiánya, növekszik az infláció, csökkennek a reál­bérek, csökken az életszín­vonal. Természetesen ez önma­gában is forrása a bajoknak, a feszültségeknek. De leg­alább akkora baj, hogy nem mutatkozik a lemondás ér­telme, és az is, hogy a ter­hek szétosztása nem talál­kozik a társadalom egyes rétegei reális teherbíró-ké­pességével és a társadalmi igazságosság szempontjaival. Az eredeti céljaitól messze­menően eltérő adóreform bevezetése és következmé­nyei mára nyilvánvalóvá váltak. Dollárszázmilliók vándorolnak külföldre a be­vásárlóturizmus következté­ben. Ennek pénzügyi terheit sem csak azok viselik, akik az intézkedés előnyeit él­vezték és legkevésbé azok, akik — mint minden más­ból — ebből is üzletet csi­náltak, hanem azok is, akik az elmúlt években fa­lujuk, városuk határait sem hagyták el. Miközben az infláció mindenkit súlyt, an­nak jövedelem-újraelosztó és -átcsoportosító előnyeit is csak egy szűk réteg él­vezi. A gazdaságpolitika legyen figyelemmel a tűrőképességre is A szakszervezetek ezt a helyzetet tovább tétlenül nem nézhetik! Ezért igényel­ték és igénylik határozot­tan a kormánytól, hogy önt­sön tiszta vizet a pohárba! Mutassa be részleteiben és hitelesen, milyen terhek ne­hezednek az országra, és melyek ennek a hitelt ér­demlően megfogalmazható okai. Mi is tudjuk, hogy a kormány tűzhelyén álló, gőzzel teli fazékon sok a lyuk. De azt is szeretnénk tudni, hogy ezek a lyukak mikor és hogyan keletkez­tek, és miből van több: lyukból vagy zománcból! (Folytatás a 2. oldalon)

Next