Népszava, 1989. május (117. évfolyam, 101–126. sz.)
1989-05-30 / 125. szám
________________________________ Vevők fóruma Hol öregszik meg a felvágott? Felkerestem a budapesti Húskereskedelmi Közös Vállalatot. Kíváncsi voltam, a vállalat vezetői tudják-e, hogy a leggyakrabban miért csak „fáradt” húsféléhez jutunk, különösen a délutáni órákban. A vállalat szakszervezeti bizottságának titkára, Bolyás Mihályné valamit sehogyan sem ért. Innen kifogástalan árut szállítanak, de munkából hazafelé menet az üzletekben ő sem talál megfelelőt. Olykor gusztustalan húsok „kelletik magukat” a pultokon, amelyekhez már nincs bizalma az embernek. Fővárosi szokások — Szerintem nem nálunk öregszik meg a felvágott, mert ha más nem, a gazdaságosságot kell figyelembe vennünk — mondta. — Ha túl sokáig állna itt, az rengeteg többletköltséget jelentene. A kereskedelmi igazgató Simon Attila. Tőle tudom, hogy a közös vállalat tagjai, húsz húsipari vállalat, szállít ide naponta az ország minden részéből, még szombaton és vasárnap is. — Nekünk ugyanis elsősorban a fővárosi szokásokhoz kell alkalmazkodnunk — mondja. — Hétfőn és kedden például kevesebb hús fogy, felvágottból annál több. A hét végi bevásárlásokat nagymértékben befolyásolja az időjárás. Ha az előrejelzés rossz időt mond, több húst vesznek az emberek, mert nem indulnak kirándulni, vagy a telekre, hanem otthon maradnak és főznek. Húsból csütörtökön, pénteken három-négyszer annyit szállítunk, mint hét elején. Szombaton ismét kevesebbet rendelnek. Szeptemberre pedig 100 vagon zsírt kell biztosítanunk. Ha kell, szombaton és vasárnap is szállítunk. Korábban fontos volt, hogy a kereskedelemben legyen bizonyos bolti készlet, de manapság ettől tartózkodnak a kereskedők, mert az anyagi konzekvenciákkal is jár. — Ezek szerint nekünk, vásárlóknak mindig friss árut kellene kapnunk? — Tulajdonképpen igen. Mi még a kocsiról sem engedjük levenni azt a húst vagykészítményt, aminél a minőségi ellenőrök kifogásolnak valamit. Magam is vásárolok, és tapasztalom, mintha mindig a régebbi szállítmányból mérnének a boltosok. Véleményem szerint lehetne a minőségen, az eltarthatóságon javítani, ha a töltő bél a hosszú szavatosságot biztosító anyag lenne. Ez azonban, sokak szerint, beszerezhetetlen. Van, aki állítja, hogy beszerezhető, de drága, így hát csak néhány vállalat készít ilyen piros bélben párizsit vagy más cikket. Hetente 17 ezerszer — Mi hetenként 15—17 ezerszer jelenünk meg az üzletekben, két-háromezer kisboltba, óvodába, szociális otthonba, kórházba, gyermekélelmezési vállalati telephelyre, éttermi konyhára szállítjuk az árut — kapcsolódik a beszélgetésbe dr. Ináncsy Miklós igazgató. — Vállaltuk, hogy még az olyan kis helyekre is szállítunk, ahol csak 15 kilót rendelnek, például óvodákba. Nagykereskedelmi áron értékesítünk. Igaz, vannak olyan vállalatok, amelyek közvetlenül szállítanak, és túlkínálat esetén valamennyi kedvezményt adnak, de nem tudom, olyan minőséget biztosítanak-e, mint mi. őket az ellátási kötelezettség nem terheli. — Hosszú ideje hallom, hogy a kiskereskedők, vendéglősök hajnalban közvetlenül itt vásárolhatnak. — A dolog azon bukik meg, hogy a kiskereskedőknek nincs megfelelő szállítóeszközük. Így legtöbbször mi visszük a zárt és az előírásnak megfelelő kocsiban az árut. Profi kés — Önök tavaly hány reklamációt kaptak? — Mindössze 5-600-at, ami évi 42-43 ezer tonna húskészítmény esetében még ezrelékben is alig mérhető. — Mit kifogásoltak a vevők? — A párizsinál fordult elő úgynevezett légzsák, vagyis, amikor lyukak vannak az áruban. Füstölt húsnál páchibát állapítottunk meg, szalonnánál vércsíkot. Sok a rossz tárolásból eredő hiba, például a sonkánál, ami nem is olcsó áru. Tavaly egy esetben volt zsírra panasz. Idehozta a vevő az öt kiló zsírt, visszafizettük az árát. De talán azt is érdemes lenne megnézni, hogyan kezelik az üzletekben az árut. Tudom, hogy rettenetes szűkösen állnak anyagilag. Abból a pénzből nem lehet korszerűsíteni például a hűtőpultjaikat. De állítom, hogy megfelelő tárolással, szakmai hozzáértéssel sok minden megelőzhető lenne. Még egy jó, vagy rossz kés is befolyásolja az áru minőségét. Lehet vele szépen vágni, és roncsolni is. Simon Attila egy igazi „profi” késsel felszerelve vezet végig a raktársoron. A patyolattiszta helyiségekben mustráljuk a felvágottakat, néhány rudat fel is vág kísérőm. Mutatja, hogyan lehet szabályszerűen, és hogyan felületesen vágni. A Húskereskedelmi Közös Vállalatnál sokszoros és szigorú az ellenőrzés. Tovább kell mennem, hogy a nyitjára akadjak: miért rendszertelen az ellátás és miért kapunk nagyon sokszor állott élelmiszert. Lendvai Vera Hétfőn csak ilyen a választék? Toroczkay Csaba felvétele A bioszféra rejtelmei Igazán ízléses külsővel és hasznos tartalommal jelent meg a Bio Életmód Kalendárium ’89. Sok információt, javaslatot, ötletetkapunk belőle az egészséges és természetes életmódhoz. Ennek jegyében szól dr. Sárközy Péter professzor — a Biokultúra tiszteletbeli elnöke — az előszóban közérthetően, világos egyszerűséggel az olvasóhoz. A hónapok elején dr. Oláh Andor természetgyógyász látja el rendkívül hasznos tanácsokkal mindazokat, akik szeretnének ismét természetes módon élni. Egyszóval dicséret illeti a szerzőket a szép, értékes kiadványért. A benne levő receptek elkészítéséhez is kedvet kaphatnak az olvasók. Én is már szinte keverni kezdtem a joghurt-müzlit a pohárban, amikor egy kicsit lejjebb kalandozott a szemem az oldalon, s ekkor meginogtam. Itt ugyanis az olvasható, hogy ha golyós szelepet, vagy nyomógombos öblítőszelepet épít be valaki WC-tartályába, akkor egy „kis dolog” 2-3 öblítéssel is megoldható, s ezzel legalább 10 liter „ivóvizet” lehet megtakarítani. Hogy mi minden tartozik a bioszférába! F. J. F. KEDD, 1989. MÁJUS 30. NÉPSZAVA Tejivósirató Kezdetben voltak a tejivók ... Tudom persze, hogy a világ nem a tejivókkal kezdődött, de hát nem is a hot-dog-, a pizza- és a hamurgezárusokkal, és nem is az ólomfüstös levegőjű járdán elmajszolható ételekkel. Maradjunk hát annyiban, hogy kezdetben voltak a tejivók, ezek az apró kis boltok, bennük néhány hosszú lábú, magas asztallal, hűtőpulttal. Árultak ott sajtot, vajat, kenyeret és péksüteményt, a legjellemzőbb azonban az volt rájuk, hogy néhány forintért — mai számításaink szerint néhány fillérért —, gyorsan és jól lehetett enni. Mondjuk fél liter tejet, két-három kiflivel. Amiről az jut az eszembe, hogy kezdetben nem is a tejivók voltak. Kezdetben egyszerűen volt a tej és a kifli! Mert a tej tej volt, és nem szepera, nem író, nem savó. A kifli kifli volt, és nem lisztnek, sónak, víznek a keveréke, nem rúd alakúra formált kovászdarab, és nem is taplóból mintázott ételutánzat. Könnyű volt persze akkor, kezdetben tejivókat működtetni, a tejivókban bögréből — nem gusztustalan műanyag pohárból — tejet, tejeskávét, esetleg kakaót inni, és ropogós kiflit vagy mosolygós zsömlét harapni hozzá! Könnyű volt mindez, hiszen kezdetben nem volt kormányprogram az egészséges táplálkozásra. Akkoriban az emberek különben sem táplálkoztak, hanem egész egyszerűen csak ettek. Az egészséges táplálkozás azonban megköveteli, hogy a tejben minél kevesebb kalóriadús alkotórész legyen — ám minél több haszon a tejfeldolgozó nagyüzem számára. Persze kezdetben tejfeldolgozó nagyüzem sem volt, miáltal nem tartott napokig, amíg a tej, illetve annak maradéka eljutott a vásárlóig — holott köztudott, hogy nagyüzemre a nagyobb hatékonyság érdekében elengedhetetlenül szükség van. Miként könnyen belátható az is, hogy amíg egy kis pékség csupán néhány száz ropogós kiflit képes megsütni, addig a nagy kenyérgyárak tonnaszám tudják ontani a kovászból készült pacnikat. Egy szó, mint száz: meg kell érteni, hogy kezdetben hiába voltak a tejivók, rengeteg gondot okoztak, nem feleltek meg a modern kor és a modern gazdaság követelményeinek, de leginkább nem feleltek meg a modern pénzügyi szemléletnek. Amelynek mifelénk az a lényege, hogy minél kevesebb munkával minél nagyobb bevételt lehessen elérni. Mert újabban az adóhivatalnak is tejelni kell, arról már nem is beszélve, hogy a forgalmat az infláció segítségével különben is lefölözi a költségvetés. Alaposabban, mint a tejet a tejfeldolgozó nagyüzem. Vajon mennyiért kellene ma árulni a tejivóban egy bögre tejet, egy szál kiflit — ha lenne még egyáltalán valódi tej és valódi kifli —, hogy a kereskedőnek a haszonból maradjon is? Huszonöt forintért a tej literjét és három forintért a kifli darabját? Szóval, kezdetben voltak a tejivók... és maradt belőlük a nosztalgia. (-y) Szerződés — semmire Farkas Henrik Budapest II., Orsó utcai olvasónk 1987 decemberében szerződést kötött a Telekábel Szövetkezettel, melynek értelmében három hónapon belül biztosítják lakásában a vételi lehetőséget. Azóta több mint két esztendő telt el, a Telekábel jogutódja a Kábeltv Kft. lett külföldi partnerrel és tőkével, de ez sem változtatott a helyzeten: a szerződésnek azóta sem tettek eleget. Végül is olvasónk, reménytelennek vélvén a helyzetet, az idén márciusban visszakérte a befizetett előleget, 8500 forintot. A válasz udvarias levélben érkezett, közölték, hogy a pénzt visszautalják, évi nyolc százalékos kamattal. Ha ez megtörtént volna, talán szót sem érdemelne az ügy, bár elgondolkoztató, mennyire gyakori mostanában felbontani egy-egy szerződést, és mindenkor a megrendelő rovására... De olvasónk esetében még ennek sem tettek eleget, ugyanis a pénzét a mai napig sem kapta vissza. Annak ellenére, hogy egy hónappal ezelőtti hívásunkra Fódi Péterné, a kft. egyik vezetője nekünk is határozott ígéretet tett, hogy intézkedik az ügyben. Fódiné beszámolt gondjaikról is: nehéz kábelhez jutni, hosszas a postai engedélyezési eljárás, no meg a bankügyletek lebonyolítása is nagy idő. Mindezt azért hozta tudomásunkra, ne higgyük, hogy lezserségről, netán hanyagságról van szó. Nem, erről szó sincs — biztosított Fódiné. Ezután ismét telt-múlt az idő, újabb telefon, de már válaszra sem méltattak. Viszont annyit megtudtunk: nem olvasónk az egyetlen, aki hiába vár, hogy a kétoldalú szerződésben foglaltaknak eleget tegyenek, s akinek a kérését a Kábeltv Kft. semmibe veszi. Kerekes Mária mp Tessék parancsolni! A Skála-Metró divatosztályán horoszkópos pólók 720 forint helyett 490 forintért kaphatók. Divatos férfipólókból is vásárt tartanak, amelyen a különböző színű, fazonú, rövid ujjú trikók 20 százalékos árengedménnyel már 373 forinttól megvásárolhatók. Férfi rövid ujjú, színes inget most reklámáron, 320 forintért kínálnak. A méteráruosztályon mindenféle szövetmaradékot méterenként 143 forintért kaphatnak az érdeklődők. A Skála Budapest Nagyáruház gyermekruhaosztályán bébi-, gyermek- és tiniruha-kínálattal és öltözködési tanácsadással várják a szülőket. Közkívánatra június 17-ig tart a színestévé-hitelakció, amelyen 20 százalék előleg lefizetése mellett Videoton és Orion típusú készülékek részletre vásárolhatók az áruház híradástechnikai osztályán. A papír-írószer osztályon írógépvásárt tartanak. Margarétafejes írógépek nagy választékban kaphatók, amíg a készlet tart. (szigethy) Hol a gyártó? A habszivacs titka Az újsághirdetések zömét az ócskások, ószeresek, illetve, szebb szóval, a használtcikkkereskedők adják fel. Olvasói észrevételekből, no meg saját tapasztalatból tudom, hogy hiába az udvarias szöveg, jobb szóba sem állni velük. Ugyanis a hívásra megjelenik egy-két úr, ránéz a felkínált darabra, és oly nevetséges árat mond, hogy az eladónak komoly önuralomra van szüksége, ki ne dobja őket a lakásból. De mi legyen akkor a számunkra értéket jelentő bútordarabbal? Fekete Mária budapesti olvasónk úgy döntött, hogy újsághirdetés alapján hív egy kárpitosmestert és rendbe teteti a szekrényt a beépített heverővel, újjá varázsoltatja a tizenkét éves garnitúrát. Jött is a kárpitos: vállalná a munkát, ha lenne anyag. Mégpedig 2X1,40 méteres habszivacs. Ez viszont égenföldön nem kapható, ezért rábízta a beszerzést a megrendelőre. Olvasónk tapasztalat híján vállalta a feladatot, de néhány hét alatt belátta, hogy vállalkozása elhamarkodott volt. Eljutott ugyan a gyártóig, mégpedig a TVK sajóbábonyi gyáráig is, de ott közölték, hogy magánembernek nem adnak anyagot, arra ott van debreceni márkaboltjuk. Nosza, gyerünk Debrecenbe! De ott sem volt habszivacs betét. Ezután felhívta a TVK értékesítési osztályát, ahol közölték: felvilágosítást nem adnak. Helyes! A titkaikat tartsák meg! A vásárlóknak elég, ha árut biztosítanak. (kerekes) Kalapács a közértben Mostanában gyakran jut eszembe a szakállas vicc, mely szerint Arisztid megy az utcán és egy óriási kalapáccsal üti a saját fejét. Szembejön vele régi barátja, Tasziló, és döbbenten kérdezi: miért? Mert olyan jó, amikor abbahagyom ... feleli Arisztid. Talán azért is gondolok sokat erre, mert úgy tűnik, mi még nem tartunk a poénnál. A napokban betértem a Ferencváros szívében a megszokott közértbe. Míg azon bosszankodtam, hogy a mélyhűtő ládában szinte minden doboz ragad saját, félig kifolyt tartalmától, a szemem egy kis asztalkára tévedt. Apró körözöttes kiflifalatok, szendvicsek és néhány kancsó finom turmix várta a vásárlókat. A boltvezető és egy alkalmazott mosolygósan kínálta ingyen kóstolóval a vásárlókat. Az emberek arcán leginkább döbbenetet lehetett látni. Egy férfi sietős mozdulattal elutasította a felkínált ingyen üdítőt, egy idős néni csak állt és nézett, egy fiatalasszony nyűgösködő gyerekével zavartan mondta, hogy köszöni, nem kér. Egy középkorú aszszony szabadkozott, ő nem is szomjas, végül mégis elfogadott egy falatot és kétkortynyi friss turmixot. Még elmenőben is ott ült arcán a csodálkozás. Én is ittam egy pohárka finomat. Egészségére, mondta kedvesen a boltvezető. Én pedig — amilyen gyarló az ember —, rögtön elfelejtettem, hogy öt perce még milyen ideges voltam, és majdnem arra vetemedtem, hogy a panaszkönyvet kérem az undorítóan piszkos mélyhűtött áruk miatt. Lám, milyen szerények vagyunk mi, itt a Ferencvárosban, meg úgy általában a Kárpát-medencében. A nyugdíjas néni arcán olyan csodálkozó kifejezés ült a gusztusos kalocsai termékek láttán — ők szánták ugyanis mindezt vevőcsalogatónak —, mint amikor a sivatagi beduin először lát, mondjuk, színes tévét. Én azért jókedvű lettem, és amilyen megveszekedett optimista vagyok, azonnal elkezdtem reménykedni. Hogy ezentúl nemcsak a kalocsaiak és nemcsak bemutató, hanem — de hiszen értik. Hogy végre talán elkezdődik az, amiben már hinni sem merünk és mégis annyira szeretnénk. Hogy végre abbamaradnak azok a bizonyos kalapácsütések.— török —