Népszava, 1989. május (117. évfolyam, 101–126. sz.)

1989-05-30 / 125. szám

8 _______________________________ V evők fóruma KEDD, 198 9, MÁJUS 30. NÉPSZAVA Hétfőn csak ilyen a választék? Toroczksy Csaba felvétele Hol öregszik meg a felvágott? Felkerestem a budapesti Húskereskedelmi Közös Vál­lalatot. Kíváncsi voltam, a vállalat vezetői tudják-e, hogy a leggyakrabban miért csak „fáradt” húsféléhez jutunk, különösen a délutá­ni órákban. A vállalat szakszervezeti bizottságának titkára, Bo­lyás Mihályné valamit se­hogyan sem ért. Innen kifo­gástalan árut szállítanak, de munkából hazafelé menet az üzletekben ő sem talál meg­felelőt. Olykor gusztustalan húsok „kelletik magukat” a pultokon, amelyekhez már nincs bizalma az embernek. Fővárosi szokások — Szerintem nem nálunk öregszik meg a felvágott, mert ha más nem, a gazda­ságosságot kell figyelembe vennünk — mondta. — Ha túl sokáig állna itt, az ren­geteg többletköltséget je­lentene. A kereskedelmi igazgató Simon Attila. Tőle tudom, hogy a közös vállalat tagjai, húsz húsipari vállalat, szál­lít ide naponta az ország minden részéből, még szom­baton és vasárnap is. — Nekünk ugyanis első­sorban a fővárosi szokások­hoz kell alkalmazkodnunk — mondja. — Hétfőn és ked­den például kevesebb hús fogy; felvágottból annál több. A hét végi bevásárlá­sokat nagymértékben befo­lyásolja az időjárás. Ha az előrejelzés rossz időt mond, több húst vesznek az embe­rek, mert nem indulnak ki­rándulni, vagy a telekre, ha­nem otthon maradnak és főznek. Húsból csütörtökön, pénteken három-négyszer annyit szállítunk, mint hét elején. Szombaton ismét ke­vesebbet rendelnek. Szeptem­berre pedig 100 vagon zsírt kell biztosítanunk. Ha kell, szombaton és vasárnap is szállítunk. Korábban fon­tos volt, hogy a kereskede­lemben legyen bizonyos bol­ti készlet, de manapság ettől tartózkodnak a kereskedők, mert az anyagi konzekven­ciákkal is jár. — Ezek szerint nekünk, vásárlóknak mindig friss árut kellene kapnunk? — Tulajdonképpen igen. Mi még a kocsiról sem en­gedjük levenni azt a húst vagy -készítményt, aminél a minőségi ellenőrök kifogá­solnak valamit. Magam is vásárolok, és tapasztalom: mintha mindig a régebbi szállítmányból mérnének a boltosok. Véleményem sze­rint lehetne a minőségen, az eltarthatóságon javítani, ha a töltő bél a hosszú szava­tosságot biztosító anyag len­ne. Ez azonban, sokak sze­rint, beszerezhetetlen. Van, aki állítja, hogy beszerezhe­tő, de drága. így hát csak né­hány vállalat készít ilyen piros bélben párizsit vagy más cikket. Hetente 17 ezerszer — Mi hetenként 15—17 ezerszer jelenünk meg az üzletekben, hét-háromezer kisboltba, óvodába, szociális otthonba, kórházba, gyer­mekélelmezési vállalati te­lephelyre, éttermi konyhára szállítjuk az árut — kapcso­lódik a beszélgetésbe dr. Ináncsy Miklós igazgató. — Vállaltuk, hogy még az olyan kis helyekre is szállí­tunk, ahol csak 15 kilót ren­delnek, például óvodákba. Nagykereskedelmi áron érté­kesítünk. Igaz, vannak olyan vállalatok, amelyek közvet­lenül szállítanak, és túlkíná­lat esetén valamennyi ked­vezményt adnak, de nem tudom, olyan minőséget biz­tosítanak-e, mint mi. őket az ellátási kötelezettség nem terheli. — Hosszú ideje hallom, hogy a kiskereskedők, ven­déglősök hajnalban közvet­lenül itt vásárolhatnak. — A dolog azon bukik meg, hogy a kiskereskedők­nek nincs megfelelő szállító- eszközük. Így legtöbbször mi visszük a zárt és az elő­írásnak megfelelő kocsiban az árut. Profi kés — Önök tavaly hány rek­lamációt kaptak? — Mindössze 5-600-at, ami évi 42-43 ezer tonna húské­szítmény esetében még ezre­lékben is alig mérhető. — Mit kifogásoltak a ve­vők? — A párizsinál fordult elő úgynevezett légzsák, vagyis, amikor lyukak vannak az áruban. Füstölt húsnál pác­hibát állapítottunk meg, sza­lonnánál vércsíkot. Sok a rossz tárolásból eredő hiba, például a sonkánál, ami nem is olcsó áru. Tavaly egy eset­ben volt zsírra panasz. Ide­hozta a vevő az öt kiló zsírt, visszafizettük az árát. De talán azt is érdemes lenne megnézni, hogyan kezelik az üzletekben az árut. Tudom, hogy rettenetes szűkösen áll­nak anyagilag. Abból a pénz­ből nem lehet korszerűsíte­ni például a hűtőpultjaikat. De állítom, hogy megfelelő tárolással, szakmai hozzáér­téssel sok minden megelőz­hető lenne. Még egy jó, vagy rossz kés is befolyásolja az áru minőségét. Lehet vele szépen vágni, és roncsolni is. Simon Attila egy igazi „profi” késsel felszerelve ve­zet végig a raktársoron. A patyolattiszta helyiségekben mustráljuk a felvágottakat; néhány rudat fel is vág kísé­rőm. Mutatja, hogyan lehet szabályszerűen, és hogyan fe­lületesen vágni. A Húskereskedelmi Közös Vállalatnál sokszoros és szi­gorú az ellenőrzés. Tovább kell mennem, hogy a nyit­jára akadjak: miért rend- szertelen az ellátás és miért kapunk nagyon sokszor ál­lott élelmiszert. Lendvai Vera A bioszféra rejtelmei Igazán ízléses külsővel és hasznos tartalommal jelent meg a Bio Életmód Kalendá­rium ’89. Sok információt, javaslatot, ötletet ikapunk belőle az egészséges és ter­mészetes életmódhoz. Ennek jegyében szól dr. Sárközy Péter professzor — a Biokul­túra tiszteletbeli elnöke — az előszóban közérthetően, világos egyszerűséggel az ol­vasóhoz. A hónapok elején dr. Oláh Andor természet- gyógyász látja el rendkívül hasznos tanácsokkal mind­azokat, akik szeretnének is­mét természetes módon élni. Egyszóval dicséret illeti a szerzőket a szép, értékes ki­adványért. A benne levő receptek el­készítéséhez is kedvet kap­hatnak az olvasók. Én is már szinte keverni kezdtem a joghurt-müzlit a pohárban, amikor egy kicsit lejjebb ka­landozott a szemem az olda­lon, s ekkor meginogtam. Itt ugyanis az olvasható, hogy ha golyós szelepet, vagy nyo­mógombos öblítőszelepet épít be valaki WC-tartályába, ak­kor egy „kis dolog” 2-3 öb­lítéssel is megoldható, s ezzel legalább 10 liter „ivóvizet” lehet megtakarítani. Hogy mi minden tartozik a bioszférába! F. J. F. Tej ivósirató Kezdetben voltak a tejivók ... Tudom persze, hogy a világ nem a tejivókkal kezdődött, de hát nem is a hot-dog-, a pizza- és a hamurgerárusok- kal, és nem is az ólomfüstös levegőjű járdán elmajszolható ételekkel. Maradjunk hát annyiban, hogy kezdetben voltak a tejivók, ezek az apró kis boltok, bennük néhány hosszú lábú, magas asztallal, hűtőpulttal. Árultak ott sajtot, vajat, kenyeret és péksüteményt, a legjellemzőbb azonban az volt rájuk, hogy néhány forintért — mai számításaink szerint néhány fillérért —, gyorsan és jól lehetett enni. Mondjuk fél liter tejet, két-három kiflivel. Amiről az jut az eszembe, hogy kezdetben nem is a tej­ivók voltak. Kezdetben egyszerűen volt a tej és a kifli! Mert a tej tej volt, és nem szepera, nem író, nem savó. A kifli kifli volt, és nem lisztnek, sónak, víznek a keve­réke, nem rúd alakúra formált kovászdarab, és nem is tap­lóból mintázott ételutánzat. Könnyű volt persze akkor, kez­detben tejivókat működtetni, a tejivókban bögréből — nem gusztustalan műanyag pohárból — tejet, tejeskávét, esetleg kakaót inni, és ropogós kiflit vagy mosolygós zsömlét ha­rapni hozzá! Könnyű volt mindez, hiszen kezdetben nem volt kormányprogram az egészséges táplálkozásra. Akko­riban az emberek különben sem táplálkoztak, hanem egész egyszerűen csak ettek. Az egészséges táplálkozás azonban megköveteli, hogy a tejben minél kevesebb kalóriadús al­kotórész legyen — ám minél több haszon a tejfeldolgozó nagyüzem számára. Persze kezdetben tejfeldolgozó nagy­üzem sem volt, miáltal nem tartott napokig, amíg a tej, illetve annak maradéka eljutott a vásárlóig — holott köz­tudott, hogy nagyüzemre a nagyobb hatékonyság érdekében elengedhetetlenül szükség van. Miként könnyen belátható az is, hogy amíg egy kis pékség csupán néhány száz ropo­gós kiflit képes megsütni, addig a nagy kenyérgyárak ton­naszám tudják ontani a kovászból készült pacnikat. Egy szó, mint száz: meg kell érteni, hogy kezdetben hiá­ba voltak a tejivók, rengeteg gondot okoztak, nem feleltek meg a modern kor és a modern gazdaság követelményeinek, de leginkább nem feleltek meg a modern pénzügyi szem­léletnek. Amelynek mifelénk az a lényege, hogy minél ke­vesebb munkával minél nagyobb bevételt lehessen elérni. Mert újabban az adóhivatalnak is tejelni kell, arról már nem is beszélve, hogy a forgalmat az infláció segítségével különben is lefölözi a költségvetés. Alaposabban, mint a te­jet a tejfeldolgozó nagyüzem. Vajon mennyiért kellene ma árulni a tejivóban egy bögre tejet, egy szál kiflit — ha lenne még egyáltalán valódi tej és valódi kifli —, hogy a kereskedőnek a haszonból maradjon is? Huszonöt forintért a tej literjét és három forintért a kifli darabját? Szóval, kezdetben voltak a tejivók... és maradt belőlük a nosztalgia. <-y) Hol a gyártó? A habszivacs titka Az újsághirdetések zömét az ócskások, ószeresek, illetve, szebb szóval, a használtcikk- kereskedők adják fel. Olvasói észrevételekből, no meg sa­ját tapasztalatból tudom, hogy hiába az udvarias szö­veg, jobb szóba sem állni ve­lük. Ugyanis a hívásra meg­jelenik egy-két úr, ránéz a felkínált darabra, és oly ne­vetséges árat mond, hogy az eladónak komoly önuralom­ra van szüksége, ki ne dobja őket a lakásból. De mi le­gyen akkor a számunkra ér­téket jelentő bútordarabbal? Fekete Mária budapesti olvasónk úgy döntött, hogy újsághirdetés alapján hív egy kárpitosmestert és rend­be teteti a szekrényt a be­épített heverővei, újjá vará- zsoltatja a tizenkét éves gar­nitúrát. Jött is a kárpitos: vállalná a munkát, ha lenne anyag. Mégpedig 2X1,40 méteres habszivacs. Ez viszont égen- földön nem kapható, ezért rábízta a beszerzést a meg­rendelőre. Olvasónk tapasz­talat híján vállalta a felada­tot, de néhány hét alatt be­látta, hogy vállalkozása elha­markodott volt. Eljutott ugyan a gyártóig, mégpedig a TVK sajóbábonyi gyáráig is, de ott közölték, hogy ma­gánembernek nem adnak anyagot, arra ott van debre­ceni márkaboltjuk. Nosza, gyerünk Debrecenbe! De ott sem volt habszivacs betét. Ezután felhívta a TVK érté­kesítési osztályát, ahol közöl­ték: felvilágosítást nem ad­nak. Helyes! A titkaikat tart­sák meg! A vásárlóknak elég, ha árut biztosítanak. (kerekes) Szerződés — semmire Farkas Henrik Budapest II., Orsó utcai olvasónk 1987 de­cemberében szerződést kö­tött a Telekábel Szövetkezet­tel, melynek értelmében há­rom hónapon belül biztosít­ják lakásában a vételi lehe­tőséget. Azóta több mint két esztendő telt el, a Telekábel jogutódja a Kábeltv Kft. lett külföldi partnerrel és tőké­vel, de ez sem változtatott a helyzeten: a szerződésnek azóta sem tettek eleget. Vé­gül is olvasónk, reményte­lennek vélvén a helyzetet, az idén márciusban visszakérte a befizetett előleget, 8500 forintot. A válasz udvarias levélben érkezett, közölték, hogy a mp Tessék I parancsolni! A Skála-Metró divatosztá­lyán horoszkópos pólók 720 forint helyett 490 forintért kaphatók. Divatos férfipó­lókból is vásárt tartanak, amelyen a különböző színű, fazonú, rövid ujjú trikók 20 százalékos árengedménnyel már 373 forinttól megvásá­rolhatók. Férfi rövid ujjú, színes inget most reklámáron, 320 forintért kínálnak. A méteráruosztályon mindenfé­le szövetmaradékot méteren­ként 143 forintért kaphatnak az érdeklődők. A Skála Budapest Nagy­áruház gyermekruhaosztá- lyán bébi-, gyermek- és tini- ruha-kínálattal és öltözködé­si tanácsadással várják a szülőket. Közkívánatra június 17-ig tart a színestévé-hitelakció, amelyen 20 százalék előleg lefizetése mellett Videoton és Orion típusú készülékek részletre vásárolhatók az árv - ház híradástechnikai osztá­lyán. A papír-írószer osztá­lyon írógépvásárt tartanak. Margarétafejes írógépek nagy választékban kaphatók, amíg a készlet tart. (szigethy) pénzt visszautalják, évi nyolc százalékos kamattal. Ha ez megtörtént volna, ta­lán szót sem érdemelne az ügy, bár elgondolkoztató: mennyire gyakori mostaná­ban felbontani egy-egy szer­ződést, és mindenkor a meg­rendelő rovására... De olvasónk esetében még ennek sem tettek eleget, ugyanis a pénzét a mai napig sem kapta vissza. Annak el­lenére, hogy egy hónappal ezelőtti hívásunkra Födi Pe­temé, a kft. egyik vezetője nekünk is határozott ígére­tet tett, hogy intézkedik az ügyben. Fódiné beszámolt gondjaikról is: nehéz kábel­hez jutni, hosszas a postai engedélyezési eljárás, no meg a bankügyletek lebo­nyolítása is nagy idő. Mind­ezt azért hozta tudomásunk­ra, ne higgyük, hogy lezser- ségről, netán hanyagságról van szó. Nem, erről szó sincs — biztosított Fódiné. Ezután ismét telt-múlt az idő, újabb telefon, de már válaszra sem méltattak. Vi­szont annyit megtudtunk: nem olvasónk az egyetlen, aki hiába vár, hogy a kétol­dalú szerződésben foglaltak­nak eleget tegyenek, s aki­nek a kérését a Kábeltv Kft. semmibe veszi. Kerekes Mária Kalapács a közértben Mostanában gyakran jut eszembe a szakállas vicc, mely szerint Arisztid megy az utcán és egy óriási ka­lapáccsal üti a saját fejét. Szembejön vele régi ba­rátja, Tasziló, és döbbenten kérdezi: miért? Mert olyan jó, amikor abbahagyom ... feleli Arisztid. Talán azért is gondolok sokat erre, mert úgy tűnik, mi még nem tartunk a poénnál. A napokban betértem a Ferencváros szivében a megszokott közértbe. Míg azon bosszankodtam, hogy a mélyhűtő ládában szinte minden doboz ragad saját, félig kifolyt tartalmától, a szemem egy kis asztalkára tévedt. Apró körözöttes kiflifalatok, szendvicsek és néhány kancsó finom turmix várta a vásárlókat. A boltvezető és egy alkalmazott mosolygósán kínálta in­gyen kóstolóval a vásárlókat. Az emberek arcán leginkább döbbenetét lehetett lát­ni. Egy férfi sietős mozdulattal elutasította a felkí­nált ingyen üdítőt, egy idős néni csak állt és nézett, egy fiatalasszony nyűgösködő gyerekével zavartan mondta, hogy köszöni, nem kér. Egy középkorú asz- szony szabadkozott, ő nem is szomjas, végül mégis elfogadott egy falatot és kétkortynyi friss turmixot, Még elmenőben is ott ült arcán a csodálkozás. Én is ittam egy pohárka finomat. Egészségére, mondta kedvesen a boltvezető. Én pedig — amilyen gyarló az ember —, rögtön elfelejtettem, hogy öt per­ce még milyen ideges voltam, és majdnem arra vete­medtem, hogy a panaszkönyvet kérem az undorítóan piszkos mélyhűtött áruk miatt. Lám, milyen szerények vagyunk mi, itt a Ferenc­városban, meg úgy általában a Kárpát-medencében. A nyugdíjas néni arcán olyan csodálkozó kifejezés ült a gusztusos kalocsai termékek láttán — ők szánták ugyanis mindezt vevőcsalogatónak —, mint amikor a sivatagi beduin először lát, mondjuk, színes tévét. Én azért jókedvű lettem, és amilyen megveszeke­dett optimista vagyok, azonnal elkezdtem reményked­ni. Hogy ezentúl nemcsak a kalocsaiak és nemcsak bemutató, hanem — de hiszen értik. Hogy végre ta­lán elkezdődik az, amiben már hinni sem merünk és mégis annyira szeretnénk. Hogy végre abbamarad­nak azok a bizonyos kalapácsütések. — török —

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék