Népszava, 1989. június (117. évfolyam, 127–152. sz.)

1989-06-01 / 127. szám

Világ proletárjai,egyesüljetek! ■ csütörtök, 1­989. június 1. ■ 117. évfolyam, 127. szám ■ óra 4.so forint Tanácskozik az Országgyűlés­­ ifu a m­ezőgazda földek sorsáról Szűrös Mátyás elnökleté­vel szerdán folytatta mun­káját az Országgyűlés kedden megkezdődött ülésszaka. Az Országgyű­lés elnöke bejelentette, hogy először a mezőgaz­dasági termelőszövetke­zetekről szóló 1967. évi III. törvény módosításáról szóló, a földről szóló 1987. évi I. törvény módo­sításáról szóló, valamint az erdőkről és a vadgaz­dálkodásról szóló 1961. évi VII. törvény módosítá­sáról szóló törvényjavas­latot tárgyalja a Parla­ment. Szűrös Mátyás ezt köve­tően bejelentette, hogy a vendégpáholyban foglal he­lyet Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság Nem­zetgyűlésének elnöke és az általa vezetett küldöttség. Ebből az alkalomból külön köszöntötte a bolgár vendé­geket. A három törvényjavaslat­hoz kapcsolódóan Hütter Csaba mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter tartott expozét. HITTER CSABA lépés a vállalkozói mezőgazdaság felél — A termelőszövetkezetek­ről, a földről és az erdőkről, valamint a vadgazdálkodás­ról szóló törvény szorosan összetartozik — kezdte ex­pozéjában a miniszter. — Mó­dosításukhoz abból indultak ki, hogy a föld csak a gaz­datudatú, földművelő ember­rel együtt lehet igazi érték. Az 1250 termelőszövetkezet, a 60 szövetkezet, a 12 halá­szati termelőszövetkezet és a hozzájuk ezernyi szállal kapcsolódó 1,5 millió kister­melő együtt a mezőgazdasági termelés négyötödét állítja elő. A termelőszövetkezetek — gazdasági tevékenységük mellett — meghatározó sze­repet játszanak a falusi em­berek foglalkoztatásában, a falu társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életé­nek formálásában. A mezőgazdasági szövetke­zetekről szóló 1967. évi III. törvényt az elmúlt két évti­zed alatt többször módosí­tották — mondta ezután, majd rövid történelmi átte­kintést adott erről. Utalt arra, hogy az 1980- as évek elejéig a szövetkeze­tek gazdasági fejlődése­ tö­retlen volt, erősödött a vál­lalkozási szellem, dinamiku­san nőtt az ipari tevékeny­ség. Viszont 1983-tól nap­jainkig a termelőszövetkeze­tek fejlődésében több helyütt megtorpanás, jelentős vis­­szaesés tapasztalható. Figyel­meztető, hogy egyre veszé­lyesebben növekszik az egy­szerű újratermelésre sem ké­pes üzemek száma. Érdem­ben nem tudott ezen segíteni a törvény 1988. évi módosítá­sa sem, amely a tagsági vi­szony vállalkozói elemeinek erősítését és az önkormány­zat érdemi bővítését célozta. — A beterjesztett törvény­­javaslat — mondotta ezután — minden eddigi módosítás­tól eltérő sajátossága, hogy a tulajdonlás alapkérdésében a magyar gazdasági reform­hoz illeszkedő, reformszel­lemű változásokat tartal­maz. A javasolt változások hatá­sát szemléltetve számokkal is illusztrálta a tagok érde­keltségének fontosságát. Mint mondta: egy aktív és egy nyugdíjas tagra jutó tisz­ta szövetkezeti vagyon átla­gosan meghaladja a 260 ezer forintot. Ennek 50 százalékos felosztása esetén egy tag­ra átlagosan több mint 130 ezer forintnyi vagyonrész jut.­­ Az oszthatatlanság és a tulajdonviszonyok kapcsán beszélni szeretnék a kötelező földbevitel, a földjáradék és a földmegváltás kérdéseiről. Ez a kérdéskör lényegében több évtizede sajátosan ren­dezett, igazodott az alacsony mezőgazdasági árakhoz, most azonban a változtatás igénye több helyütt markáns megfo­galmazást kap. Az a véleményünk, hogy a központi szabályozással csak korlátoznánk a szövet­kezeti önkormányzatot. Azok jogait vennénk el, akik a dön­tések következményeit vise­lik. A törvény az egyén, il­letve a közösség érdekeit vé­dő, két irányba ható biztosí­tékot tartalmaz. Az egyik az, hogy az említett kérdések szabályozásakor a jelenlegi­nél kedvezőtlenebb helyzet­(Folytatás a 2. oldalon) Szovjet parlament Rendkívüli pártkongresszust követel Jelcin Algirdas Brazauskasnak, a Litván KP KB első titkárá­nak elnökletével szerdán délelőtt folytatódott a Mihail Gorbacsov által kedden elő­terjesztett beszámoló vitája. A falvak szociális, infra­strukturális elmaradottsá­ga, a paraszti munka ala­csony társadalmi presztízse és az élelmezési kérdés kö­zötti összefüggés volt a vita első két felszólalásának té­mája. A küldöttek meghallgatták az agrárküldöttek csoportjá­nak felhívását. Ebből sugár­zott az aggodalom amiatt, hogy a háború utáni békés építőmunka 45. évében üre­sek a boltok, előttük hosszú sorok kígyóznak. Az emberek annak alapján ítélik meg a mezőgazdaságot, mi kerül az asztalra. (Folytatás a 4. oldalon) A temetés legyen a nemzeti megbékélés jelképe Ja JiSZJ­P Központi Bizottságának közteménye Nagy Imre és társai temetéséről — Nagy Erzsébetnek átadták édesapja személyes hagyatékát Az MSZMP Központi Bi­zottsága történelmi, egyút­tal szimbolikus jelentőségű eseménynek tekinti Nagy Imre és sorstársainak 1989. június 16-ai temetését. A történelmi, erkölcsi jóváté­telt, a nemzet kegyeletes emlékezését szolgálja ez a nap. Nagy Imre és sorstársai életútját és szerepét a hiva­talos politika kezdetben igaztalanul értékelte, ami a legutóbbi időkig fennma­radt. A megújuló MSZMP szükségesnek tartja, hogy a Nagy Imre és társai elleni perben emelt vádak felül­vizsgálata mielőbb lezárul­jon, igazságot szolgáltatva a megvádolt és elítélt politi­kusoknak. Az MSZMP Központi Bi­zottsága természetesnek tartja a társadalom igényét arra, hogy a közelmúlt tör­ténetének minden lényeges kérdésében tisztán láthasson, hiteles információk alapján ítélhessen az eseményekről és azok szereplőiről. Ezért a rendelkezésére álló eszkö­zökkel támogatja az ese­mények objektív feltárására irányuló tudományos kuta­tást, kezdeményezi és előse­gíti, hogy a történelmi do­kumentumok folyamatosan nyilvánosságra kerüljenek. A maga részéről is tárgya­lást kezdett annak érde­kében, hogy a külföldön ta­lálható források mielőbb hozzáférhetővé váljanak, feltáruljon a szocializmus demokratikus megújításáért vívott küzdelem korábbi története, abban Nagy Im­re szerepe. Nagy Imre az 1945 utáni magyar történelem jelentős személyisége. Útja elválaszt­hatatlan a kommunista moz­galomtól, annak tragikus ellentmondásait is magá­ban hordta. Pályája a Hor­­thy-rendszer elleni küzde­lemtől, az emigrációs évek­től ívelt a felszabadulást követő újrakezdés heroikus küzdelméhez, a földosztás­hoz, mellyel neve összekap­csolódik. Ezekben az évek­ben a félreállítástól az öt­venes évek torz politikájá­ban való közreműködés el­lentmondásán át vezetett ez a pálya az 1953 júniusában kidolgozott „új szakasz”-ig, különösen az új agrár- és népfrontpolitika kezdemé­nyezéséig, a szocializmus és a nemzeti szuverenitás szo­ros összefüggésének felis­meréséig. Személye a szo­cialista reformpolitika szim­bólumává vált. Amikor ismételt félreállí­­tása után 1956 októberében visszakerült a miniszterel­nöki székbe, rendkívüli kö­rülmények között küz­dött az ország megmen­téséért. Egyszerre harcolt a magyarországi sztálinizmus megfékezéséért, a nemzeti sérelmek jóvátételéért, a külső beavatkozás elhárí­tása érdekében és a nép­felkelés mögött feltámadt ellenforradalmi cselekmé­nyekkel szemben. Ehhez sem pártja, sem koalíciós partnerei nem nyújtottak megfelelő támogatást. A sodró eseményekben maga sem mutatott kellő határo­zottságot, és tévedett kül­politikája nemzetközi felté­teleinek és következményei­nek megítélésében. Neve azonban összeforrott a nem­zeti önállóság talaján, az önigazgatást és a demokra­tikus többpárti pluralizmust elismerő szocialista úttal. 1956. november 1­4-e kö­zött a külső körülmények (Folytatás az 5. oldalon) Horn Gyula beszéde Párizsban Az emberi jogok biztosítása nem belü­gy Kedden este Párizsban Horn Gyula külügyminiszter a szovjet nagykövet rezidenciá­ján megbeszélést folytatott Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel. Kölcsö­nösen tájékoztatták egymást az országaikban zajló átala­kulás helyzetéről. Áttekin­tették a magyar—szovjet kapcsolatok időszerű kérdé­seit és véleménycserét foly­tattak a nemzetközi élet né­hány, előtérben álló témájá­ról. Dr. Horn Gyula szerdán felszólalt az Európai Bizton­sági és Együttműködési Ér­tekezlet emberi dimenziós konferenciája első, párizsi találkozóján. Miután Magyarország igen sokat szenvedett mindkét vi­lág­háborúban, és el kellett viselnie e konfliktusok mindmáig ható súlyos terü­leti, etnikai, gazdasági és tár­sadalmi következményeit, úgy érezzük, országunk nagy erkölcsi nyomatékkal fejthe­ti ki, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása és az em­berek közötti kapcsolatok út­jában álló akadályok felszá­molása kontinensünk békés viszonyainak, a biztonság és az együttműködés további kibontakozi tartásának elenged­hetetlen záloga. Bár az emberi jogi-huma­nitárius kérdések a Helsin­(Folytatás az 5. oldalon) Önálló Sajtószakszervezet Titkára dr. Lepies György, elnöke Berényi János Alakuló kongresszusát tar­totta szerdán a Gutenberg Művelődési Otthon nagyter­mében a közel tízezer újság­írót, szerkesztőségi és kiadói dolgozót tömörítő Sajtószak­szervezet 108 küldötte. Alig fél esztendővel ezelőtt eb­ben a teremben viharos kö­rülmények között mondatott ki, hogy a négy szakmát ma­gában foglaló ágazati szak­­szervezet, amelyhez a sajtó dolgozói is tartoztak, ideigle­nes szövetséggé alakul, hogy majdan ki-ki eldönthesse, milyen szervezeti keretek kö­zött kíván megújulni, s mit tart saját érdekvédelmi mun­kájában fontosnak. Nos, a nyomdászokat, a papíripari és a könyvkiadói dolgozókat megelőzve elsőként a sajtó­szakszervezet kongresszusi küldöttei tárgyaltak jövő­jükről, s próbálták sok gya­korlatlansággal, vagy aho­gyan a felszólalók is nevez­ték, amatőrizmussal kiala­kítani saját szakszervezetük önálló arculatát. Azért mon­dom, hogy próbálták, mert a vitából kiderült, legalább annyi a programmal kapcso­latos kérdőjel, mint az egyet­értés. Egyetlenegy közös szándékról számolhatok be, az eltökélt önállóságról, ma­gyarán arról, hogy másként és jobban kell csinálni az érdekvédelmet, mint aho­gyan eddig csinálták. De vegyük sorra a szerdai nap történéseit, amelyekben meghívottként részt vettek a televízió, a rádió, a TDDSZ és a Nyilvánosság Klub kép­viselői, valamint Szalay Fe­renc, a SZOT titkára és Cs. Nagy Lajos, a Gutenberg Szakszervezeti Szövetség fő­titkára is. Az elnöklő dr. Lepies György felhívta a küldöttek figyelmét munká­juk felelősségteljes voltára, hiszen a hovatartozás és a program is az érdekvédelem sorskérdése. Ezt követően Berényi János fűzött rövid szóbeli kiegészítést az írá­sos dokumentumokhoz. El­mondotta, hogy a tagság vé­leményének ismeretében a titkárok tanácsa úgy véli, az önálló jogi személyként mű­ködő Sajtószakszervezet a legígéretesebb szervezeti for­ma, mégpedig azért, mert a magyar sajtóban egy fontos folyamat indult el, amiben a nyilvánosság születik újjá, s hódít teret a közéletben. Ter­mészetesen a küldöttek joga, hogy eldöntsék, a lehetséges formák közül mit tartanak legjobbnak. Ezután korreferátum követ­kezett. Takács Ferenc, a Fe­jér Megyei Hírlap szb-titká­­ra feltette a kérdést, ugyan, ki tudná megmondani ma, hogy a többpártrendszer mit jelent majd a megyei lapok életében, hiszen ezek a sajtó­­orgánumok a megyei pártbi­zottságok lapjai. Jelenleg ahány megye van, annyi az elképzelés a változtatásra. Véleménye szerint a megyei lapok szerkesztőségei ma egy nagy csata nyitányát élik. A témához többen hozzá­szóltak. Ezek közül emeltem ki néhány véleményt. A Zala Megyei Hírlap főszerkesztő­­helyettese azt mondta, a 19 megyei szerkesztőség kiszol­gáltatottsága tizenkilencféle. Úgy döntenek a fejük fölött, hogy még csak a véleményü­ket sem kérik ki. Javasolta, hogy a megalakuló Sajtó­szakszervezet dolgozzon ki állásfoglalást a kérdéssel kapcsolatosan. Oláh Erzsébet, a Borsod Megyei Lapkiadó küldötte így vélekedett: „Ha mi a pártapparátus része le­szünk, akkor élet- és munka­­körülményeink sem lehetnek rosszabbak, mint amilyen az apparátusban dolgozóké. Gondolok a munkafeltéte­lekre, és a bérezésre is ...” Horányi Barna, a Somogyi (Folytatás a 7. oldalon)

Next